Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. szeptember 5., vasárnap

7.-8. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az ajándék fejezetet a júliusi kommentelőmnek, Vivieeennek, aki mostanában el van tűnve... Remélem, erre előkerül! :)

Ez a rész a Cullenekkel történt találkozás folytatása, Alice szemszögéből!

Jó olvasást!





Alice

Sietve elindultunk az autókölcsönző felé. Hátrapillantva még láttam, hogy Esme és Bella egymás nyakába borulva ölelkeznek, amitől a lelkem szinte táncra kelt. Boldogan karoltam Jasperbe és a szemem sarkából Edward arcát figyeltem. Vonásai még mindig feszültek voltak, de türelmetlen mozdulatai elárulták, mennyire izgatott és már közel sem tűnt annyira elkeseredettnek, mint pár perccel ezelőtt.

- Jó kis csaj lett a hugiból- vigyorgott Emmett a tőle megszokott stílusban, mire Edward megrovóan nézett rá- Most mi van? Ti is látjátok, nem?

-Tényleg gyönyörű lett- jegyezte meg csendesen mosolyogva Rosalie, mire mindannyiunk álla leesett.

- Mindig is az volt- szólt büszkén Edward és még jobban szedte a lábát, hogy hamarabb a kölcsönzőhöz érjünk, ahová azonnal beviharzott.

A pult mögött álló idősödő férfi csodálkozó tekintetével mit sem törődve rábökött a bejárat mellett álló dzsipre és kihúzott a tárcájából egy köteg bankjegyet, mire az készségesen átadta a kulcsokat. Néhány nyomtatvány kitöltése és pár perc után kikanyarodtunk a parkolóból és Bella autója mögé szegődtünk.

Emmett előreült Edward mellé, én pedig Jaz és Rose közé kerültem. Izgatottan kapaszkodtam szerelmem kezébe és töprengve rágtam a szám szélét. Most volt időm átgondolni a találkozást és megpróbáltam magyarázatot találni egy furcsaságra.

- Ezt én sem értem- nézett rám homlokráncolva Edward.

- Mit?- kapott rögtön a témán Emmett és kíváncsian bámult ránk.

- Nem tudtuk használni a képességünket, amíg Bella a közelünkben volt- lökte oda a magyarázatot, de közben a szemét le sem vette az előttünk haladó autóról.

Emmett értetlenül tárta szét a karját.

- Mi ebben a furcsa? Bellát már emberként sem hallottad…

- Igen, de most senki mást sem hallottam.

- Én sem- fűzte hozzá Jasper- Nem csak hogy nem éreztem az érzéseit, de hatni sem tudtam rá. Sőt, senkire, pedig egyeseknél elkelt volna a segítség - mondta, de közben az elsuhanó tájat figyelte- Most viszont mindent tisztán veszek és ez kicsit feszültté tesz!- sandított Edwardra, aki sóhajtott egyet.

- Sajnálom, tesó!- közben olyan erővel markolta meg a kormányt, hogy az ujjai belefehéredtek.

Idő közben elhagytuk a külváros ritkuló házait és a Bella által diktált őrült tempóban száguldottunk. Emmett persze nem bírta ki, hogy meg ne dicsérje Bella sportos stílusát és egyéb eddig szembetűnően pozitív változásait.

Igen, tény hogy nagyon megváltozott, de én tudtam, hogy mindezek dacára ő még mindig az a régi lány, aki elcsavarta a bátyám fejét és mindannyiunk szívébe férkőzött. Bárcsak korábban a nyomára bukkantunk volna, de éreztem, hogy még nem késő. Sajnos akárhogy koncentráltam, továbbra sem láttam semmit a jövőjéből. Az egyetlen elmosódott kép egy lány elgyötört arca volt, akit sehogy sem tudtam Bellához kötni.

Már szinte úgy éreztem, hogy fejgörcsöt kapok, mikor kellemes nyugalomhullám öntött el és ellazulva fordítottam Jasper felé a fejem.

- Köszönöm, drágám- mosolyogtam rá és puszit nyomtam az állára.

- Én is köszönöm- szólt hátra Emmett- különben a kormányból nem maradt volna semmi.

Edward zordan rápillantott, de mielőtt válaszolhatott volna, Bella lefordult egy kis mellékútra és pár másodperc után megláttunk egy otthonos kis házat.

Leparkoltunk a másik autó mellé és gyorsan kipattantunk.

- Jó kis kégli!- persze Emmett nem tud uralkodni a lelkesedésén, de ezt igazán nem vethetem a szemére, hiszen engem is majd szétvetett az izgalom.

Bella zavartan felénk fordult.

- Szeretnék kérni tőletek néhány percet- intett a ház felé - mielőtt bejönnétek, bejelenteném az érkezéseteket valakinek. Rögtön visszajövök.

Választ nem várva sarkon fordult és besietett.

- Mondott valamit útközben? - kérdeztem izgatottan, megelőzve Edwardot.

- Semmi lényegeset- rázta meg a fejét Esme.

Kíváncsian fülelni kezdtem, hogy mi történik a lakásban. Tompa szívdobogás hallatszott a földszintről, majd egy gyenge női hang.

- Megjöttél.

- Emily, figyelj –szólt hozzá kedvesen Bella– Vendégeket hoztam. Behívom őket, de szeretném, ha nem ijednél meg, mert nem fognak bántani.

Néhány pillanat múlva nyílt az ajtó és Bella intett, hogy menjünk be.

A nappaliban a kényelmes kanapén egy lány feküdt, kíváncsian méricskélve minket. Azonnal tudtam, hogy ő volt a látomásomban és ez egy kicsit megnyugtatott, hogy mégsem vagyok teljesen használhatatlan.

Vékony, kipirult arcát hosszú, sötét haj keretezte. Testét egy vastag pléd takarta, amely alatt mégis látható volt a hatalmas pocak. Gyenge pulzusának hangját elnyomta a baba dübörgő szívverése.

Bella a lányhoz sietve letérdelt és kedves hangon beszélt hozzá.

- Emlékszel, már meséltem róluk… - suttogta halkan, felénk intve.

A csillogó tekintet végigsiklott rajtunk.

- Cullenék- jegyezte meg egy halvány mosoly kíséretében, minden meglepettség nélkül- Hello, Emily vagyok.

Valamennyien elég döbbent képet vághattunk, mert úgy tűnt, mintha Bella szórakozna rajtunk. Egyikünk sem egy terhes lakótársra számított.

Ekkor pillantása Rosalie-n, aki szintén hitetlenkedve nézett vissza rá.

- Ő az a lány- nézett jelentőségteljesen Carlisle-ra. Rögtön tudtuk, kire gondol.

Néhány hete Rose és Emmett közbeavatkoztak Bostonban, amikor egy nomád vámpír megtámadott egy lányt. Tehát Emily volt az.

Furcsa!

- Ő az - suttogta Emily is Bella kezébe kapaszkodva- Ő mentett meg akkor este- szélesedő mosollyal figyelte a nővéremet- Meg sem tudtam köszönni.

- Igen, mert eltűntél a kórházból – szólt megrovóan Rosalie.

Emily lesütötte a szemét.

- Így tűnt jobbnak – lehelte, miközben szégyenlősen fentebb húzta a takarót a hasán.

Ez a mozdulat nem csak nekem tűnt fel. Rosalie nem említette, hogy az áldozat állapotos lett volna. Edwarddal váltottunk egy meglepett pillantást. Biztos voltam benne, hogy ő is erre gondolt. Sajnos a képességeink megint csődöt mondtak.

Bella egyesével bemutatott mindenkit és mikor rám került a sor, óvatosan arcon pusziltam. Cseppet sem tűnt ijedtnek és ezzel újabb pontot szerzett nálam. Nagyon szimpatikus volt nekem, kicsit az emberi Bellára emlékeztetett.

Végül a bátyámra került a sor.

- Ő pedig…

- Edward- fejezte be Bella helyett és már nyújtotta is a kezét, miközben alaposan végigmérte.

Nyilván való volt, hogy tisztában van, kik is vagyunk és ez azt jelentette, hogy Bella bizalmasa.

- Örülök… - kezdték egyszerre, majd elnevették magukat.

A következő pillanatban Emily fájdalmas nyögéssel hanyatlott vissza a Bella karjaiba, aki kétségbe esve simította ki arcából a hajat.

- Mi baj? Mit érzel? – mikor nem jött válasz, csak fájdalmas nyöszörgés, könyörgően nézett Carlislera, aki azonnal mellé lépett.

A görcs szerencsére lassan alábbhagyott és Emily arcszíne javult egy árnyalatnyit.

- Már vége – motyogta – csak kinyújtózott.

Nyugtatólak megsimította a pocakját. Szárazan nyelt egyet.

Rose eltűnt a konyha irányában és egy pohárral tért vissza.

- Várj, hozok vizet – indult Bella, mire nővérem elé tartotta.

Egy meglepett pillantás, majd egy hálás mosoly után elvette és megitatta Emilyt, aki elgyötörten nyújtózott végig a kanapén.

Tehát ezért volt szükség Carlisle segítségére. A lány valóban betegnek tűnt, láza is volt.

Bella kétségbeesve nézett apánkra, aki a fiúk felé fordult.

– Jasper, Emmett! Elhoznátok a táskámat a szállodából? – mire azok bólintva elindultak.

- Addig is megvizsgálnám- fordult a beteg felé Carlisle.

- Mi akkor elmegyünk, hogy ne zavarjunk – mondta Edward.

Bella rémülten kapta fel a fejét, szemében kétségbeesés tükröződött.

- Ne! –fordult Edwardhoz, majd újra megkeményítette a tekintetét– Maradjatok csak!- azzal Emilyt óvatosan felnyalábolta és elindult vele egy ajtó felé.

A lány bizalommal teli tekintettel nézett rá, vékony karját magától értetődően fonta Bella nyaka köré, aki úgy ölelte, mint valami törékeny porcelánbabát. Szinte érezhető volt a kötődés kettejük között, ami kis féltékenységet váltott ki belőlem, majd azonnal elhessegettem ezeket a gondolatokat.

Mikor bezárult az ajtó Carlisle mögött, Esme szólalt meg.

- Szegény kislány nincs túl jó bőrben - szomorúan nézett maga elé.

- Én azt nem értem, hogy került ide - töprengett Rose és egy hintaszék mögé állt.

A szobából kihallatszott Bella gyönyörű hangja.

- Mielőtt hozzáfognál, tudnod kell a körülményekről – kezdtem óvatosan, majd Emilyre pillantottam, aki bólintott – Ez nem egy hétköznapi baba és terhesség. Nem tudom, mennyit mesélt el Rosalie, de…

- Azon az éjszakán megerőszakolt az a vámpír, aki megtámadott! – fejezte be a mondatot Emily.

Rosalie tekintete elsötétült és a szék háttámlája hangos reccsenéssel adta meg magát.

Ijedt pillantást váltottam Edwarddal, aki szintén azonnal megértette Rose viselkedését. Haboztam egy másodpercig, hogy átöleljem-e, de kemény tekintete és Edward fejrázása megállított ebben. Esme is tanácstalanul ácsorgott.

A szobában eközben Carlisle megvizsgálta a lányt, halkan beszélgettek.

A ház előtt lefékezett a dzsip és akaratlanul megállapítottam, hogy Emmett valószínűleg rekordgyorsasággal száguldhatott.

Valószínűleg ezt ő is így gondolta, mert fülig érő szájjal sietett be, nyomában az apánk táskáját szorongató Jasperrel. Mielőtt azonban elkezdett volna hencegni, tekintete megakadt Rosalien. Arcáról úgy tűnt el a jókedv, mintha lespörték volna és azonnal a dermedten álló szerelméhez sietett. Próbált a szemébe nézni és átölelni, de az csak a földet nézte meredten.

Kinyílt a szobaajtó és a megtört tekintetű Bella lépett ki rajta.

Végignézett rajtunk, majd elvéve a táskát Jasper kezéből, indult is visszafelé.

Gyorsan elé siettem, mielőtt visszamehetett volna és bátortalanul megkérdeztem.

- Segíthetünk valamiben?

Arra számítottam, hogy az eddigi viselkedésében megszokott hideg közömbösséggel elsétál mellettem, de nem így történt.

Tétovázva rám pillantott és meglepetten végigszemlélt. Ahogy álltunk egymással szemben, furcsa fényt láttam a szemeiben megcsillanni. Gyengéd hangon suttogta el a választ.

- Igen, azt hiszem igen! – mosolyodott el és határozottan kinyújtotta felém a kezét, amit megkönnyebbülten szorítottam meg.

Egy röpke pillanat alatt a távolság, ami eddig elválasztott minket egymástól, zsugorodni kezdett. A boldogság elöntött és úgy éreztem, visszakaptam a barátnőmet.


Pár nap múlva kiírom az augusztusi hozzászólót!

4 megjegyzés:

Erzsi írta...

Szia,szupi lett.Várom a kövit.

Liz írta...

Szia!
Jaajjj,ez nagyon jó volt! Imádom,amikor Alice szemszögéből írsz. (még akkor is, ha ez nem túl gyakori :D) :) Nagyon tetszett. Imádom az Alice és Jasper között lévő harmóniát. Még akkor is tökéletesen lehet érezni a levegőben a szikrákat, hogyha csak megfogják egymás kezét vagy egymásra mosolyognak. Imádom őket! :)
Kíváncsian várom az augusztusi kommentelőnk választását... és természetesen, a folytatást, mert ez a David már nagyon zavar engem. :)
Puszi, Liz

Varga Vivien írta...

Sziaaaaa:)

Hát igen mostanság azt se tudom hol áll afejem szóval, nagyon ritkán mászkálok a blogok között:)
De most persze, hogy itt vagyok, és nagyon köszönöm:) Kiválló lett:) Nagyon nagyon nagyon tetszett:):)
Minden annyira ááá.:)fantasztikus.. ennyit lehet scak írni:)

Puszii neked.:)(és próbálok minnél gyakrabban jönni:P)

Gabriella írta...

Hali!

Erzsi: Köszike! :)

Búg: Rose az én sztorimban látványos fejlődésen fog átmenni... :) Én csípem őt!
Nem az idegeiteket akarom húzni, egyszerűen nem érek rá! :(((( Sajnos!

Liz: Köszi! Örülök, hogy tetszett. Igyekszem, tényleg! :)

Vivieeen: Örülök és megnyugodtam, hogy nem tűntél el végleg! :)))


NAGY_NAGY PUSZIKA NEKTEK!!!