23. fejezet

Sziasztok!

Itt az olvasnivaló! :)

Zaklatottságom rögtön szemet szúrt Edwardnak, megállt előttem és száját összeszorítva kérdezte.

- Bántott?

- Nem, fizikailag nem – sóhajtottam- csak megbántott, mert úgy kezelt, mint egy… vérszívót!

Elszomorodtam, mikor rájöttem, hogy én csak ez vagyok Jacobnak.

Mikor láttam kedvesem egyre feszülő arcizmát, kézen fogva magammal húztam az egyik fotelba. A többiek is kíváncsian várták, hogy meséljünk. Alice kivételesen rám hagyta a beszédet, pedig tudtam, hogy alig bírja magában tartani a híreket. Adam kivételével, aki az emeleten aludt, körénk gyűltek.

- Ah, csak Emily miatt bírált, anélkül, hogy meghallgatott volna és én nem igazán értékeltem ezt. Összevesztünk.

Láttam, hogy Emily kíváncsian figyeli minden szavamat és ez még jobban alátámasztotta a feltevésemet.

- Miattam?

- Igen, azt hiszem csalódott bennem, amiért átváltoztattalak…- látva húgom fájdalmas arcát, gyorsan hozzátettem- Nem ismeri a körülményeket.

Edward végigsimított a hátamon.

- Tudtam, hogy ez lesz. Sajnálom.

Jasper elmélyülten bólogatott.

- Bizonyos szempontból érthető… mármint farkas szempontból- nyögte, mikor Edward csúnyán nézett rá - hiszen számára az emberi élet védelme az első.

- De hisz számomra is! Én nem vagyok rossz! – éreztem, hogy megint elönt a méreg.

- Persze, hogy nem vagy!- szólt közbe Esme.

Hálásan néztem rá, majd levegőt véve folytatni akartam, de Alice hadarva közbevágott.

- Nem fogjátok elhinni, mit mesélt!- vonta magára a figyelmet, mire mosolyognom kellett. Nem is ő lenne!- Van egy nevelt lánya! És nem akármilyen lány, hanem félig vámpír, mint Adam!- és csak mondta, egyre lelkesebben, az érdeklődő tekintetek kereszttüzében.

Én viszont csak Emily arcát figyeltem, ahogy összevont szemöldökkel, karba tett kézzel hallgatja a beszámolót. Arcán zavartság, kíváncsiság és furcsa fájdalom váltakozott. Most sokat adtam volna, hogy tudjam, mi jár a fejében.

Izgatott kérdések záporoztak Alice-re, aki töretlen lelkesedéssel válaszolgatott.

Észrevettem, hogy Jasper elgondolkodva engem figyel és mikor kérdezett, egyenesen hozzám intézte.

- Megoldható lenne, hogy találkozzunk azzal a lánnyal?- rögtön el is magyarázta, mire gondol- Ha ő már idősebb, sok mindent megtudhatunk a fejlődésével kapcsolatban, és felkészülhetünk az esetleges problémákra. Carlisle bizonyára szívesen megvizsgálná.

Megcsóváltam a fejem.

- Kizárt. Ezek után Jacob sem jön a közelembe, nem hogy a lányt engedje.

Az emeletről meghallottuk Adam hangját, ahogy Edwardot hívja. Ez afféle szokásává vált, hogy mindig mást tüntet ki a figyelmével, mintha ügyelne arra, hogy mindenkivel ugyanannyi időt töltsön. Most szerelmem volt a soros, ezért rögtön rohant is a kicsihez.

Kihasználva, hogy nem figyelnek ránk, Jasper kicsit halkabban megjegyezte.

- Valamiért úgy érzem, fontos számodra ennek a Black kölyöknek a véleménye.

Igazat adva bólintottam.

- A barátom volt, és az ember ad egy barát véleményére. Nem akarom, hogy olyat feltételezzen rólam, ami nem igaz.

- Ezt talán neki is el kellene mondanod – mosolyogva nézett rám, majd ismét a felesége felé fordult, aki éppen elméleteket gyártott a többiekkel.

Edward lesétált a lépcsőn, karjában Adammal, aki az alvástól még kicsit kábán nézelődött. Gyorsan a figyelem középpontjába került, ezért úgy döntöttem, lezuhanyozok, mert én magam is éreztem az orrfacsaró farkas szagot.

Sokáig álltam a zuhany alatt és többször átsamponoztam a hajam. Mikor kiléptem, Edwarddal találtam szemben magam, aki egy törölközőt tartott elém, majd gondosan bele is csavart. Boldogan simultam a karjaiba.

- Most már jobb?- kérdeztem szinte dorombolva.

- Hmmm, határozottan – szagolt bele a nyakamba, mire kéjes vágyakozás fogott el. Lábujjhegyre állva nyújtottam csókra a számat és meglepetten tapasztaltam, hogy szenvedélyesen viszonozza. Már a törölköző is lekerült rólam, mikor bevillant, hogy a vékony falak nem szigetelnek annyira, hogy egy vámpírfalka ne hallja meg szenvedélyünk hangjait.

Kedvesem észrevette zavaromat és anélkül, hogy abba hagyta volna a kényeztetésemet, rekedten suttogta.

- Elmentek.

- Hová?

- Adam vadászni akart, ezért elkísérték- lehelte, miközben felkapva átvitt a hálóba- Esme és Carlisle pedig a városba ment.

Lerakott az ágyra és mellém simult. Ritka esetek egyike, hogy üres a ház. Teljesen ellazulva adtam át magam a vágynak, izgatottan megszabadítva Edwardot a ruháitól. A szerelmes csodálata, ahogy rám nézett, olyan boldoggá tett, hogy legszívesebben megállítottam volna az időt. Már nem számított semmi más, csak ő és a jelen, minden más távoli semmiségnek tűnt. A karjai közt mindig úgy éreztem, nincs lehetetlen.

Hosszú órákig tartó szerelmeskedés után csendben összeölelkezve feküdtünk a szétdúlt ágyon. Felkönyökölve belenéztem a világot jelentő szempárba és elsuttogtam.

- Szeretlek.

Arcán angyali mosoly terült szét, ujjaival lágyan cirógatta a hátam.

- Én is szeretlek.

Újabb csókban forrtunk össze, de mielőtt belemerülhettünk volna, meghallottuk a közeledő csapat hangját és Carlisle leparkoló autóját. Sóhajtva vettük tudomásul, majd lassan öltözni kezdtünk.

A nappaliba kézen fogva léptünk be, mire Adam lelkesen integetni kezdett, aztán a kanapéba kapaszkodva felénk totyogott. A járása még kicsit ingatag, de egyre ügyesebben közlekedik. Felkapva megpuszilgattam, mire kacagva bújt hozzám.

Emily Esmevel a konyhában pakolta el az Adam számára vett ennivalókat és látszólag a bevásárlás élményeit hallgatta, de vonásai meggyötörtek voltak.

Nyomtam egy puszit Adamnak, majd átadtam Rosenak. A konyha felé menet Emmett vigyorogva rám kacsintott.

- Mi jól laktunk, és ti?

Lesújtó pillantást vetve rá elhaladtam mellette.

Emily tekintetét keresve köszöntem a két cseverésző nőnek, mire Esme lelkesen magyarázni kezdett.

- Épp azt meséltem, hogy minden nagyon megváltozott Forksban. Nyílt egy hatalmas szupermarket, ahol mindent be tudtunk szerezni a kicsinek és egyáltalán nem keltettünk feltűnést.

A hivatalos verzió szerint ők a Forksban ismert Dr. Cullen fia, ifj. Dr. Cullen és felesége. Eddig nem volt szükség magyarázkodásra, de mivel nem maradt sokáig titokban, hogy a Cullen-birtok örökösei beköltöztek és a találgatások is szárnyra keltek, kellett egy hihető story. A biztonság kedvéért amennyire lehet, igyekszünk kerülni a nyilvánosságot.

- Nagyszerű- mosolyogtam rá, majd a húgom felé fordultam- Emily, beszélhetnénk?

Ijedt tekintetét elnézve először azt hittem, kibúvót fog keresni, de végül bólintott.

A teraszon lesétáltunk a hátsó kertbe és elindultunk az erdő felé. Közben jelentéktelen dolgokról esett szó, mint a holnapi vásárlás Alice-szel.

- Tudom, hogy te is szívesen jönnél és arra gondoltam, hogy hamarosan megejthetünk egy próbát, hogy bírod emberek közelében.

Erre kicsit felcsillant a szeme, aztán elbizonytalanodva válaszolt.

- Gondolod, hogy már felkészültem?

- Igen, nem hiszem, hogy gond lenne, elég erős vagy- rövid hallgatás után megjegyeztem- a múltkor a fürdőzőket eszedben sem volt megtámadni. Pedig bizonyára érezted az illatukat, nem voltak olyan messze.

Oldalról rápillantottam, de szándékosan kerülte a tekintetemet.

Na, jó ebből elég!- gondoltam és szembefordultam vele.

- Emily, tudod, hogy úgy szeretlek téged, mint a saját testvéremet. Azt hiszem, eddig soha nem adtam okot a bizalmatlanságodra. Látom rajtad, hogy bánt valami és elég időt adtam, hogy magadtól megnyílj, de most már kezdek komolyan aggódni- mikor nem válaszolt, csak a földet fixírozta, állát felemelve kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen - Elmondanád, mi történt?

Zavartan sóhajtott, majd egy kidőlt fához sétálva leült és belekezdett.

- Azt hittem, az átváltozással minden álmom teljesült. Részben így is van. Kijátszottam a halált, enyém a legcsodálatosabb gyerek a földön, halhatatlan vagyok szuperképességekkel megáldva és olyan családom van, akik mindig mellettem állnak. Ezekért már a szülés előtt is végtelenül hálás voltam, de legjobban az tett boldoggá, hogy megismerhettelek téged. Mindig úgy gondoltam a sok rosszra, ami velem történt, hogy azzal fizettem az új életemért. És most is úgy gondolom, hogy megérte, hiszen mindenem megvan, amit csak szeretnék…

- Majdnem minden- fejeztem be helyette a mondatot.

Kivéve egy társat.

Szomorú mosolya láttán összeszorult a szívem.

- Drágám, már mondtam, eljön az idő, mikor…

- Igen, tudom- sóhajtott lemondóan.

- Érthető, ha tetszik valaki és érdeklődsz iránta- biztattam- senki sem veti a szemedre, hogy keresed a hozzád valót.

- De mi van, ha nem a megfelelő férfiba szeretek bele?

Oh-óóó! Szerelem?

Én arra gondoltam, hogy meglátott egy csapat korabeli fiút és beindultak a hormonjai.

Na de szerelem? Az nem lehet!

- Lehetetlen- nyögtem.

- Lehetetlen?- kérdezett vissza keserűen Emily – azt mondtad, nincs lehetetlen!

Hallgattunk.

- Elmeséled?

Elmerengett, majd lassan beszélni kezdett.

Akkor láttam meg őt, mikor először mehettem egyedül vadászni. Akkor fedeztem fel azt a szirtet, ahol a múltkor rám találtál. Csak ültem ott és csodáltam az óceánt, mikor megpillantottam a holdfénynél. Magányosan ült, szinte mozdulatlanul. Olyan szomorúnak tűnt, legszívesebben odamentem volna megvigasztalni. Attól kezdve sokszor figyeltem titokban és furcsa kötődést éreztem iránta. Az volt a napom fénypontja, ha csak egy pillanatra is, de láthattam. Többször elnéztem a barátaival, akikkel felszabadult volt, mégis úgy tűnt, az ő éltéből is hiányzik valami. Valami, ami nélkül nem lehetsz teljes- arcát végtelem kín torzította el- Aztán úgy gondoltam, ideje észhez térni, hiszen nem szerethetek bele egy emberbe… Próbáltam kerülni és elfelejteni, de ez nem ment. Jaj, Bella, mindig ott van a gondolataim között, pusztán a látványának a hiánya is fájdalmat okoz…

- Igen, de Jacob farkas!

- Tudom - sóhajtott- most már tudom. Amikor megéreztem az illatát rajtad, tudatosult bennem, hogy ez egy végzetes tévedés a részemről.

A hangjában érezhető fájdalom eszembe juttatott egy régi történetet, mikor is egy kamaszlány beleszeretett egy vámpírba.

- Nos, talán valóban nem lehetetlen- rám kapta tekintetét, amiben rögtön megcsillant a remény- Persze, ez nem azt jelenti, hogy egyszerű lesz, de ha tényleg így érzel, soha nem szabad feladnod.

Meghatott mosolyától szinte megdobbant a szívem.

- Köszönöm!- suttogta.

Magamhoz ölelve visszasúgtam.

- Nem is hinnéd, mennyire hasonlítunk egymáshoz! Úgy tűnik, nekünk már csak a tiltott gyümölcs az édes.