Üdvözlök mindenki!
Húúú, nem is tudom, hol kezdjem!
Először is szeretnék bocsánatot kérni Tőletek, amiért elhanyagoltam a blogot. Kaptam hideget-meleget egyaránt, jogosan. Kifogásokat sorolhatnék reggelig, de ebbe most nem kezdenék bele. :)
A lényeg, hogy itt vagyok és hoztam a folytatást. Talán akad még valaki, akit érdekel.
És ígérem, ezúttal nem tűnök el! :)))
54. fejezet
A hangulat egyre jobb lett és a Cullenek is kikerültek
a figyelem középpontjából. Még a farkasok is lazítottak kicsit, bár továbbra is
szemmel tartották a vendégeket.
Adam, miután látta, hogy a két család közti feszült
légkör oldódik, felhőtlenül szórakozott kis barátnőjével, Amandával, aki
mindent meg akart mutatni neki. A köztük lévő korkülönbség a hetek múlásával eltűnt,
ahogy Adam rohamos fejlődése révén utolérte a kislányt, sőt lassan már el is
hagyta. Ez nem kis fejfájást okozott Emilynek, hiszen még mindig nem tudhatták
biztosan, hogyan reagál a félvér fiúcska szervezete, ha eléri a felnőtt
állapotot. Carlisle figyelte a gyereket és mindent dokumentált.
Fokozatosan Rose is elengedte magát, ahogy kevesebb
kíváncsi tekintet figyelte őket. Felmosolygott a testőrként mellette ácsorgó
Emmettre, akit Cole-ék be akartak nevezni egy Szkander versenyre. A mérkőzés
kimenetele természetesen nem volt kérdéses, de szerettek volna néhány nagyszájú,
forksi izomfiút megleckéztetni, akik túl sokat képzeltek magukról. Jacob
megtiltotta a falkatagoknak, hogy az erejüket fitogtassák, és ezzel felhívják
magukra az emberek figyelmét. A tilalom azonban nem vonatkozott a vendégekre…
- Menj csak – szólt halkan, de őszinte bátorítással
Rose a férjének, aki bizonytalanul nézett le rá.
- Biztos?
- Persze, menj csak, verd szét őket! – kacsintott
egyet, majd a bőszen vigyorgó Cole felé intett.
- Ezt nekünk sem kellene kihagyni, ha már enni úgysem
akartok – mosolygott Lisa a többiekre. - Íjászati verseny is lesz, különböző
korosztályoknak. Talán mi is benevezhetnénk.
Jasper szinte azonnal felugrott.
- Nem is rossz ötlet, egyébként is rám fér egy kis
friss levegő! – nézett körül elkínzottan az emberekkel megtömött teremben.
A csoport Carlisle és Esme kivételével elindult
kifelé, hogy szétnézzenek a vetélkedők között. Menet közben Alice Lisa fülébe
suttogva megkérdezte.
- Szóval?
- Szóval mi? – a kérdezett tettetett értetlenséggel
suttogott vissza.
A válasz halk morgás volt.
- Úgy sem úszod meg… Tudom, hogy történt valami! -
szólt hátra a válla fölött, azzal kecsesen odalépett Bellához. - Láttad már
valahol Brandont?
- Nem, még nem – csóválta az a fejét, miközben
folyamatosan a nyakát nyújtogatva kutatott a tömegben.
Mindannyian megálltak a szalaggal elkerített terület
mellett, ahol a céltáblák sorakoztak különböző magasságban és távolságban. A
kíváncsiskodó emberek már várták a vetélkedő kezdetét, kisebb csoportokba
verődtek az azonos versenyzőért szurkolók, hogy kiabálásokkal, tapssal
biztassák kedvencüket. Néhány gyerek, köztük Adam is izgatottan szaladgált a
pálya mellett, igyekeztek olyan helyet keresni, ahonnét belátható volt minden.
Lisa lelkesítően integetett néhány helyi fiúnak, akik
már felsorakoztak a kezdéshez. Egymás után lőtték ki a nyilakat, aztán a bírók
összeszámolták a találatokat. Minden körben nehezítettek a feladaton és
messzebbre helyezték a céltáblákat.
- Mégsem neveztetek be? – sétált oda Carlisle Esmevel
és Evelinnel.
- Biztos nem szerettek volna feltűnést kelteni –
mosolygott végig kedvesen a társaságon Evelin, megadva az egyértelmű választ. –
Pedig Lisa igazán jó lövő, bárkit kenterbe verne. – Belekarolt a lányba, aki
boldogan ajánlotta fel a karját támaszul. Látta, hogy az asszony kicsit sápadt,
de az arca ragyogott a boldogságtól.
- Jól vagy? – kérdezte tőle halkan, kihasználva hogy a
többiek Esme-ékkel beszélgetnek.
- Oh, igen, remekül. Ismét fiatalnak érzem magam. Ez a
zsivaj, az illatok, mind-mind a régi időkre emlékeztet engem. Imádtam az
ünnepeket, jó újra itthon – nézett elérzékenyülten körbe.
Lisa tudta mit érez, ő is elégedett volt a dolgok
alakulásával. Megkönnyebbült, mert eddig minden nagyszerűen sikerült. De akkor
miért érzi olyan szomorúnak magát, mint akit hasba rúgtak és a fájdalom nem
akarna múlni? Töprengése közben fél füllel Evelint hallgatta, aki egy
gyermekkori történetet mesélt a Cullen családnak, mikor egy ismerős illat
kúszott az orrába. A gyomortáji szorítás azonnal erősebb lett és meg volt
győződve, hogy a szíve megállt dobogni…
- Végre megtaláltalak! – lépett hozzájuk Brandon, kezében
egy kabátot tartva. - Már végigjártam utánad az egész rezervátumot. – Miközben gondosan
az anyja vállára terítette, szemét Lisán tartotta. A lány nem tudta eldönteni,
kihez is beszél tulajdonképpen kettőjük közül. Tekintetük összeolvadt, és egy
másodpercre megállt az idő… De a pillanat tovaszállt, amikor Brandon elfordult,
hogy üdvözölje a doktort. Következtek a bemutatkozások, így senki sem törődött
Lisa vörösre gyúló arcával, sem lesütött szemével, amiben a csalódottság könnye
csillogott. Most már tudta, mitől érzi magát annyira nyomorultul. Fejében az
előző este képei villogtak, amit eddig igyekezett elfojtani magában. Az a csók!
Azok a kezek! Az az illat! És… azok a megsemmisítő szavak, amik mostani
fájdalmát is okozzák!
Karba
tett kézzel fordított hátat a többieknek és a versenyzőkre fordította
figyelmét, hogy ne lássák felindultságát. Körmei a tenyerébe vájtak, ahogy
ökölbe szorította a kezét azon igyekezetében, hogy ne rohanjon el. Nem
viselkedhet gyerekesen, és még magyarázkodhatna is a viselkedése miatt.
Ébresztő
kislány! – Az csak egy csók volt…
Eközben Carlisle sorban bemutatta a család jelenlévő
tagjait Brandonnak. Bella izgatottan figyelte a fiút, kutatta arcának ismerős
vonásait.
- Ez pedig Bella… - mutatott rá Carlisle, mikor a fiú
határozottan közbevágott.
- Igen, velük már találkoztunk. – Pillantása átsiklott
Bellán, de gyorsan kezet fogott Edwarddal és a fiúkkal, majd egy lépéssel
hátrébb lépett, mintha csak egy kellemetlen kötelességet teljesítene, aztán
átkarolva az anyját ismét hozzá fordult.
- Nem örülnék, ha ismét megfáznál, jobban kellene
vigyáznod magadra. Így van, doki?
A helyeslő válasszal ismét megindult a beszélgetés,
szóba került az időjárás, a hagyományok, végül az építészet. Úgy tűnt, Brandon
szívesen beszél a munkájáról. Kiderült, hogy Edward is szereti az építészetet,
sőt ért is hozzá, így Carlisle és a két fiú gyorsan megtalálta a közös hangot.
A többiek inkább a versenyt kezdték figyelni és fogadásokat kötöttek. Bella
kivételével természetesen. Ő inkább az öccsét figyelte. Annyira hasonlított
Charlie-ra…
- És most min dolgozol? – érdeklődött Edward.
- Egy többcsaládos nyaralót tervezek. A megbízóm elég
népes rokonsággal rendelkezik és sok időt töltenek együtt, mégis szeretnének
több privát térrel rendelkező épületet, minden korosztálynak. – Azzal
belemerült a részletek ecsetelésébe.
- Szívesen megnézném a terveket – mondta lazán Edward,
de közben reménykedve sandított Bellára. Szerette volna összehozni a
testvéreket, hiszen mindennél fontosabb volt számára a szerelme boldogsága.
- Örömmel megmutatom. Akár most is átugorhatnánk
hozzánk, a lányokra úgyis ráférne egy forró tea – nézett az anyjára, aki
szorosabban fogta össze magán a kabátot.
- Jó ötlet – élénkült fel Evelin. – Mindenkit
szeretettel látunk a házunkban.
Rose, Alice és Jasper kimentették magukat és inkább
Emmett keresésére indultak, Carlisle-ék boldogan elfogadták a meghívást.
- Ugye, drágám, te is velünk jössz? – nézett Lisára
Evelin.
A lány lesápadt.
- Nem! – kiáltotta hirtelen, majd higgadtabban
próbálta kimenteni magát. – Nem, én inkább megkeresem Jacobot, talán segítségre
van szüksége. – Kényszerítette magát, hogy véletlenül se nézzen Brandon irányába,
inkább a nyakát nyújtogatva kezdte a tömeget kémlelni, hátha felismer egy
ismerőst. Pont ezért nem láthatta, amikor a sötétbarna szempár felett ráncba
szaladt a fiú homloka, majd mély levegőt véve mondani akart valamit, hogy aztán
meggondolva magát elforduljon.
Evelin csalódottan figyelte.
- Sajnálom. Azért később találkozunk, hamarosan
kezdődik a mulatság is.
Mint mindig, most is zenével és tánccal zárják az
ünnepet, valamint a tábortűzzel, amit szintén mindenki lelkesen várt.
- Persze – motyogta Lisa, aztán gyorsan elvegyült a
tömegben.
A házban Esme és Bella segített elkészíteni a teákat,
amíg a fiúk a számítógép köré gyűltek a dolgozószobában és lelkesen
beszélgettek. Miután ők is leültek a nappaliban, Evelin leplezetlenül szemügyre
vette Bellát. Mivel Brandon nem hallhatta, nyíltan megszólalt.
- Nagyon szép vagy, apád büszke lenne rád.
A lány fájdalmas mosollyal nézett a nyílt tekintetbe.
- Köszönöm. – Lassan forgatta a kezében tartott
bögrét, aminek a tartalmát természetesen esze ágában sem volt megkóstolni. –
Mesélne róla?
Az asszony is hasonlóan elmosolyodott.
- Mármint a kapcsolatunkról, igaz? - Letette a teát az asztalra és fázósan a
termosztát felé pillantott. Esme azonnal felpattant és feltekerte a
hőfokszabályzót, majd egy plédet terített a másik nőre, aki hálásan
megköszönte. Kis ideig csendben nézett maga elé, majd halkan beszélni kezdett.
- Mióta az eszemet tudom, ismertem Charlie Swant, Forks
rendőrfőnökét. Még gyerek voltam, mikor te...eltűntél. Attól fogva még többet
járt a rezervátumba, szinte családtag volt. A főiskola utáni nyáron hazajöttem,
de nem találtam a helyem. A korombeli lányok többsége már férjhez ment, vagy
elköltözött. Nem voltak barátaim, magányos voltam. Egy este hazafelé defektet
kaptam, már besötétedett, mikor ő arra járt. Hazahozott és közben elkezdtünk
beszélgetni… a furgonban ülve csak azt vettük észre, hogy reggel lett. Mire
felkelt a nap, én már őrülten szerelmes voltam belé. – Az arca ragyogott az
emlékek hatására. Aztán lassan elkomorult, száján egy keserédes mosoly
játszadozott. – És ez máig sem múlt el.
Hosszabb csönd telepedett a szobára, Bella még
lélegezni is elfelejtett. Várt egy darabig, de mikor Evelin nem folytatta,
rákérdezett.
- Akkor miért mentél el?
Az asszony szomorúan fordult felé.
- Nem akartam, de ez tűnt a leghelyesebbnek. –
Belekortyolt a teába. – Igazából el sem mélyülhetett a kapcsolatunk… Ő nem
engedte. A rögeszméje volt a köztünk lévő korkülönbség, mert szerinte én jobbat
érdemeltem nála. Bárhogy próbáltam meggyőzni, hajthatatlan maradt. Azt
mondogatta, hogy ő nem férjnek való, ő csak egy öregember hozzám képest. –
Szomorúan csóválta a fejét. – Tudom, hogy szeretett, de a köré épített falon
nem tudtam áthatolni. Megkért, hogy ne találkozzunk többé. Nem tudtam volna úgy
tovább élni a közelében, mintha semmi sem történt volna közöttünk. Pár nap
múlva már úton voltam Los Angelesbe… A terhességem csak hetekkel később derült
ki. Nem tudtam, mit csináljak, csak azt, hogy mindennél jobban akarom a babát.
Hosszú tépelődés után úgy döntöttem, nem jövök vissza. Azt hittem, ha eltelik
egy kis idő, hiányozni fogok Charlie-nak és rájön, van közös jövőnk. De azt nem
szerettem volna, ha a gyerek miatt kényszerítve érzi magát. – Örömtelenül
felnevetett. – És abban is reménykedtem, talán keresni fog, mert nem tud
nélkülem élni. – Fejét csóválva legyintett. – Fiatal és naiv voltam, hittem a
mesés végkifejletben…
- De ő nem keresett, te pedig nem jöttél vissza –
állapította meg szomorúan Bella.
- Nem. Az idő múlásával rájöttem, hogy ezt jobb nem
erőltetni. Megismerkedtem Nick Harttal, aki szeretett annyira, hogy elvegyen és
adoptálja a fiamat. Brandon úgy tudja, ő volt a vérszerinti apja. Jó ember
volt, nagyszerű férj és apa. Igyekeztem teljes szívemből szeretni őt, de a
szerelmem már másé volt…
Bella kételkedve nézett Evelinre.
- Soha sem gondoltál arra, hogy apának esetleg joga
van tudni a fiáról?
Az asszony fájdalmasan bólintott.
- De, ez állandó lelkiismeret-furdalást okozott nekem.
Én akartam szólni, tényleg! – védekezett elgyötörten. - Az idő előrehaladtával
azonban egyre fogyott a bátorságom. Nem mertem sem Brandon, sem Charlie elé odaállni
és elmondani az igazat. A fiamnak volt apja, jó apja Nick személyében, nem
akartam összezúzni a hozzá fűződő kapcsolatot. Sajnos csak nyolc évig volt
velünk, amikor meghalt szívrohamban. Ezt követően megint nem éreztem helyesnek
a múlt bolygatását. – A dolgozószoba felé fordult, ahonnét kihallatszott Brandon
mély hangja. – Most viszont már végleg kifutok az időből.
Lassan Bella szemébe nézett.
- Hamarosan meg fogok halni és nem akarok elvarratlan
szálakat hagyni magam mögött. Nem csak nosztalgiából, vagy a friss levegő miatt
jöttem vissza, hanem hogy visszahozzam a fiamat oda, ahová tartozik.
Felállva bizonytalan léptekkel elsétált a szemben lévő
kanapéig és leült a lány mellé. Arca most meggyötörtnek tűnt, szomorú szemeiben
könny reszketett. Ahogy a kezéért nyúlt, bőre alig volt melegebb a vámpír
bőrénél.
- Örülök, hogy itt vagy. Látom rajtad, mennyire
szeretnéd közelebbről megismerni az öcsédet. Megígérem neked, hogy ezúttal nem
fogom a könnyebbik utat választani.
Bellát meghatotta Evelin vallomása, óvatosan átölelte
a törékeny asszonyt.
- Köszönöm, hogy elmondtad. – Eltolva magától,
megsimogatta az arcát. - És csak hogy tudd, nem hibáztatlak, a körülmények néha
rossz döntésre kényszerítenek minket.
Evelin Hart hálásan bólintott, mint aki feloldozást
kapott. Persze az igazi megbocsátást csak a fiától kaphatta meg…
Örülnék a kritikáknak, már egy kicsit "berozsdásodtam". :))))
9 megjegyzés:
szia ez a fejezet a legjobb része a pocsék napomnak
gratulálok lisát sajnálom remélem brandon megbocsát az anyjának
puszy
Szia demon!
Örülök Neked és köszönöm szépen, hogy írtál.
Igen, bár lesznek még bonyodalmak, azért kikerekedik minden...
:)))))
Puszi
Szia!
Örülök, hogy megvagy! Múlt héten olvastam újra harmadszorra a történetedet, így nagyon örülök a folytatásnak!
Nelli
Szia!
Örülök,hogy újra írsz!Kíváncsian várom már a bonyodalmakat,hogy alakítod majd tovább a történetet!
Várom a folytatást!!!
Nenci voltam.
Sziasztok!
:)))))
Nelli: Igen, megvagyok! HÁROMSZOR??? :))) Drága vagy... Egyébként én is beleolvastam az első részekbe és a hajam égnek állt! Mennyi helyesírási hiba van benne! Éghet az arcom... :( Ha időm engedné, átjavítgatnám, de... Inkább az új részekkel foglalkozom!
Nenci: Köszönöm, hogy olyan kitartóan vártál rám. Elsősorban miattad fordult meg a fejemben,hogy tovább kellene írni! Úgy értem nagyon jólesett, hogy vannak emberek, akiknek tetszett annyira a történet, hogy hiányozzak... :) És menet közben eszembe jutott, hogy mennyire imádtam csinálni!
Lesznek bonyodalmak, jönnek új szereplők is! Már összeállt a fejemben...
Örülök Nektek! :)))
PUSZI!
Szia Gabriella!
Nagyon kedves Tőled amit írtál ez nagyon jólesik!Kitartottam mint oly sokan mások is,mert nem zártad be a blogot így úgy gondoltam valamikor majd folytatni fogod az írást!És csak reméltem hogy azért nem jelentkezel,mert nagyon összejöttek a dolgok és nincs rá időd.Hiszem hogy másoknak is hiányzott az írásod csak lehet nem írták le,de attól még így van!!!A napi rohanás után kellemes kikapcsolódást jelent egy jó kis történet olvasása mint a Tied!Szóval nagyon örülök,hogy ismét tettre kész vagy és folytatni fogod!!:)
Nenci voltam.
Nekem nagyon tetszik! Gratulálok. Várom a következőt.
Szia Nikol!
Köszönöm, írom! :)))
Megjegyzés küldése