Bella szemszöge
Lisa egész úton magába roskadva ült a hátsó ülésen,
kifelé bámulva az ablakon. Carlisle-al együtt jobbnak láttuk, ha békén hagyjuk.
Túl sok minden történt vele, idő kell, amíg feldolgozza. Nem kellett orvosi
diploma, hogy tudjam, Raymond felépülésére elég kicsi az esély, farkasgének ide
vagy oda. Carlisle gondterhelt arcán is egyértelműen látszott, hogy a
legrosszabbra számíthatunk, már csak a csoda segíthet rajta.
Mikor leparkoltunk Evelinék háza előtt és a teraszon
megjelent Brandon, éreztem, hogy ez nem fog túl jól elsülni.
- Hálás vagyok, amiért… mindenért – motyogta reszketve
Lisa, aztán kiszállva egyenesen az elé lépő Brandon-ra meredt. Az öcsém arcán
tükröződő vidámságot aggodalom váltotta fel, ahogy meglátta a lány könnyeit.
- Mi baj van? Miért sírsz? Bántott valaki? – Lágyan
kezébe fogta Lisa arcát, aki egy röpke pillanatig belesimult a tenyérbe. –
Lisa, mond el, kérlek… Már többször kerestelek, beszélhetnénk?
A válasz azonban nem érkezett meg, így a
csokoládébarna szempár kérdőn tekintett ránk. Mielőtt megszólalhattam volna,
Lisa eltolta magától és a ház bejáratára meredt. Mélyet szippantottam a
levegőbe, és én is arra fordultam. A lépcső tetején egy szőke hajú lány állt, tiszta
kék szemeivel kíváncsian figyelt minket. Bátortalanul elmosolyodott, miközben
fázósan összébhúzta magán a kardigánt. Jacob már érintőlegesen beszámolt a lány
érkezéséről, aki Brandon barátnője, és rendesen felkavarta a kedélyeket La Pushban. Az öcsém vagy nem
vette észre a kilépő lányt, vagy nem akart vele foglalkozni, mert továbbra is
Lisát bámulta.
Nem úgy Ő! Lisa elsötétült tekintettel, mérhetetlen
gyűlölettel meredt a lányra, amitől még engem is kirázott a hideg. Éreztem,
hogy Carlisle is megmozdul mellettem, mikor láttuk, hogy képes lenne álló
helyzetből rávetni magát. Átkaroltam a vállát és megszorítottam, hogy észhez
térjen, nem fogom hagyni, hogy őrültséget csináljon.
- Brandon, megvizsgálnám az édesanyját, amíg Bella
hazakíséri Lisát – próbálta elterelni Carlisle a fiú figyelmét, miközben
figyelmeztetően bólintott Lisának. Brandon tétovázott egy pillanatig, majd
száját összeszorítva bólintott.
- Rendben. Később átmegyek hozzád – szólt a remegő
lányhoz.
- Ne! Fáradt vagyok! – utasította el ridegen, majd
kezeimet lerázva magáról, elrohant.
Brandon csak értetlenül bámult utána, láthatóan nem
értette a viselkedését. Nagyon megsajnáltam, de nem tudtam, mit mondhatnék
neki.
- Talán akkor menjünk be… - próbálkozott ismét
Carlisle, mire a fiú gyorsan észbe kapott.
- Persze, tessék csak – intett a ház felé. A lépcsőn a
lány illedelmesen üdvözölt bennünk, aztán a keskeny előszobában Brandon
bemutatta.
- Jasmine Cooper. – Az említett kötelességtudóan előre
lépett és először nekem nyújtott kezet. Ahogy az ujjai hideg bőrömhöz értek
megremegett, szemei elkerekedtek a meglepetéstől, aztán olyan hirtelen lépett
hátra, hogy hátával nekiütődött a falnak. Ez teljesen megszokott viselkedés
volt az emberek részéről, általában mulattatott a dolog, de most zavarban
voltam, mert Brandon árgus szemekkel figyelt minket, mint aki előre sejtette,
Jasmine mit fog érezni. Talán már ennyire kiismert volna minket? Bár tudnám, mi
jár a fejében! Ha itt lenne Edward…!
A lány hasonlóan reagált Carlisle érintésére is, tekintetébe
belopózott a jól ismert óvatosság, ami szintén ösztönös reakciónak számít.
Carlisle azonnal bement Evelinhez, így én egyedül
maradtam a két fiatallal a nappaliban. Rövid hallgatás után Jasmine
megköszörülte a torkát.
- Megkínálhatlak egy teával? Épp most lett kész…
- Oh, köszönöm – igyekeztem minél barátságosabban
mosolyogni. – Az jól esne, szörnyű hideg van odakint.
Bólintott, megértően visszamosolygott, és elindult a
konyha felé. – Te is kérsz, Főnök?
- Igen, köszi – lökte oda lazán Brandon, de elgondolkodó
tekintetét rajtam tartotta. Zavartan mocorogtam a kanapén, és igyekeztem
szabályosan lélegezni. Azt hittem, egy idő után feladja, de csak meredten
figyelt tovább.
- Valami baj van? Talán van valami az arcomon? –
kérdeztem, hogy kibillentsem a merengésből.
- Nincs.
Nem folytatta. Vártam, hogy elnézést kér a bámulásért,
vagy legalább abba hagyja, de nem, szenvtelenül tovább nézett. Felvont
szemöldökkel viszonoztam a pillantását.
- Szóval a doki az apád?
Hirtelen megéreztem, hogy jobb lesz óvatosnak lennem.
- Nem, ő csak a nevelőapám.
Összeszűkült a szeme.
- De a rokonod, ugye?
- Nem. – Az elutasító, szűkszavú válasz sem vette
kedvét a kíváncsiskodásának.
- És a többiek?
- Ők sem.
- Hmmm, furcsa, pedig nagyon hasonlítotok egymásra. –
Figyelte a reakciómat. – Mindannyian.
- Igen, ezt már sokan mondták, de csak véletlen.
Megcsóválta a fejét.
- Mostanában nem hiszek a véletlenekben.
Szerencsére a lány visszatért a teákkal, így
fellélegezve fordítottam minden figyelmemet a csészének. Azonban úgy tűnt, hiába
reménykedtem.
- És Lisával mi a helyzet? – Értetlen arcomat látva
folytatta. – Ő rokona valamelyikőtöknek?
- Nem, valójában nem is régóta ismerjük.
- Értem. – Belekortyolt a teába, majd ismét felém
fordult. – Szóval te és Edward egy pár vagytok. – Nem kérdés volt, ezért csak
bólintottam. – És a többiek is, ha az ünnepségen jól láttam. Ez elég szokatlan.
– Kutató tekintetétől, ami szinte égette a bőröm, úgy éreztem magam, mint egy
bogár a nagyító alatt.
- Nem vagyunk átlagos család.
- Igen, ez nekem is feltűnt.
Kezdtem szörnyen kényelmetlenül érezni magam, és már
bántam, amiért eljöttem. Reménykedve fordultam a szoba felé, ahonnét
kihallottam Carlisle hangját.
- És Edward miért nem kísért el?
- Dolga van.
- Rendes fiú, nagyon szeret téged. – A szúrós
pillantással nem törődve elmosolyodtam, ahogy felrémlett a szemem előtt
kedvesem arca.
- Én is nagyon szeretem, ő a mindenem. – Hirtelen
ötlettől vezérelve hozzá tettem. – Hamarosan összeházasodunk.
- Tényleg? – döbbent meg, amitől még inkább
nevethetnékem támadt.
- Bizony, már el is jegyeztük egymást – mutattam fel
bizonyítékul a kezemen csillogó gyűrűt.
Erre mindketten közelebb hajoltak, hogy szemügyre
vegyék az ékszert.
- Hű, ez gyönyörű – ámuldozott Jasmine anélkül, hogy a
kezemhez hozzáért volna. – Igazán jó ízlése van a vőlegényednek. Gratulálok!
- Nem vagytok még túl fiatalok a házassághoz? –
kérdezte lekezelően Brandon, ami valamiért nagyon rosszul esett.
- Idősebb vagyok, mint gondolnád! Egyébként is, a kor
nem számít.
A fiú örömtelenül felnevetett.
- Oh, dehogynem számít, ezt csak a fiatalok gondolják
így.
Pimaszkodva felsandítottam rá.
- Úgy beszélsz, mint egy öregember.
Elkomorulva morogta:
- Attól függ, honnét nézzük.
Jasmine nevetve legyintett.
- Hagyd rá, kicsit nehezen viseli az évek múlását –
incselkedve belebokszolt Brandon vállába.
Elnéztem őket, és elérkezettnek láttam az időt, hogy
én is kérdezősködjek egy kicsit.
- És ti? Ti is…?
- Nem! – tiltakoztak egyszerre, majd Jasmine
folytatta. – Ő olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Szomszédok voltunk, és miután
anya meghalt, Evelin vett a szárnyai alá. Később úgy alakult, hogy közös
vállalkozásba kezdtünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Ugye, Főnök? –
nevetett fel az öcsémre, aki szintén szeretettel nézett rá.
Apró szúrást éreztem a mellkasomba. Szerettem volna én
is ilyen közvetlen viszonyban lenni vele, de be kellett látnom, erre elég kicsi
az esély. Túl sok titok választ el minket egymástól, és nem csak az én titkaim.
Ha lenne rá mód, hogy felfedjem kilétemet Brandon előtt, akkor sem árulhatom el
Evelin engedélye nélkül. Túl sok a HA, ezért be kell érnem azzal, hogy
összebarátkozom vele és így az élete része lehetek, még ha csak rövid ideig is.
Szóval Jasmine nem a barátnője! Ez nagy
megkönnyebbülés, mert a vak is láthatja, hogy mi alakul közte és Lisa között.
Márpedig én nem szívesen látom azt a fájdalmat szegény Lisa arcán. Igaz, hogy
Jasmine szintén nagyon szimpatikus, kedves lány, de egyértelmű, hogy csak
testvéri szeretetet táplálnak egymás iránt. Azon kívül, ha igaz, amit Jacob a
bevésődésről mondott, akkor Jasmine nem csak futólag tesz látogatást La Pushban.
Carlise kilépette a szobából, halkan behúzva maga után
az ajtót.
- Mi a helyzet, doki? – kérdezte a hirtelen feszültté
váló Brandon. Jasmine szintén mély levegőt vett, mint aki merülni készül, és bátorítóan,
vagy épp bátorítást keresve közelebb húzódott a fiúhoz.
- A vártnál jobb lett a véreredménye, ami nagyon
biztató. Még éjszakára kötöttem be egy infúziót, de holnaptól már remélhetőleg
nem lesz rá szüksége. Hagytam nála tablettát, az adagolást is megbeszéltük.
Pihenésre és kényeztetésre van szüksége, amit biztos vagyok benne, hogy
maradéktalanul megkap – mosolygott a fiatalokra. – Holnap ismét benézek, de
bármikor szólhattok, ha kellenék. Azon kívül a családom nevében is szeretném
felajánlani a segítségünket. Esme nagyon aggódik Evelinért, szeretné időnként
meglátogatni.
- Bármikor szívesen látjuk, anya is biztos nagyon
örülne neki. Köszönöm, doki, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg a
kedvességét.
- Igazán nincs mit. Most sajnos mennünk kell, van egy
sürgős esetem.
- Köszönöm a teát – mosolyogtam Jasmine-re, és
reméltem, hogy nem teszi szóvá az érintetlen csésze tartalmát. – Remélem,
hamarosan találkozunk. És ha nem igazodnál ki a környéken, szólj bátran.
Tanácstalanul beharapta a szája szélét és gyors
pillantást váltott Brandonnal.
- Hát, ami azt illeti, lenne egy problémám. – Mikor
bátorítóan intettem, folytatta. – Holnap vissza kellene vinnem a kocsit a
kölcsönzőbe. Brandon szívesen elvinne, de nem szeretnénk Evelint egyedül hagyni.
- Oké, szívesen elkísérlek, legalább tudunk
beszélgetni. A húgom egyébként is vásárolni készül, így vele hazajöhetünk.
- Ez remek, nagyon köszönöm. Idefelé jövet csak
kétszer sikerült eltévednem – nevetett saját magán, amitől még szebb lett.
- Akkor kilencre átjövök és indulhatunk.
- Rendben, várlak.
Felállva közelebb kerültem Brandonhoz, mire ő
elfintorodva azonnal hátrébb lépett. Döbbent pillantásomat látva magyarázkodni
kezdett.
- Ne haragudj, de a parfümöd csavarj az orromat.
Biztos allergiás vagyok valamelyik illatanyagra.
Döbbenten néztem rá, majd elköszönve kimasíroztam a
lakásból. Még az autóban is ezen a mondaton gondolkodtam. Én ugyanis soha nem
használok parfümöt!
Lisa szemszöge
Egymásba feledkezve ölelkeztünk, nem törődve a hideg széllel.
Kis idő múlva kézen fogva indultunk vissza a faluba, amitől rendesen
eltávolodtunk.
- Átjössz hozzánk? Anya már érdeklődött felőled. És
szeretnélek bemutatni Jasmine-nek is.
- Boldogan, csak szóljunk be a többieknek, mert
szerintem elképzelni sem tudják, mi történt velünk – nevettem gondtalanul.
Mikor beköszöntünk hozzánk, láthatóan megkönnyebbültek
ragyogó arcunkat látva.
- Átmegyünk Brandonékhoz, de ha változás van, kérlek,
azonnal szóljatok – pillantottam elkomorulva Emilyre.
- Persze, légy nyugodt – biztosított készségesen.
Félúton Brandon rákérdezett.
- Mitől szomorodtál el megint?
Sóhajtottam.
- Raymond… balesete volt, nagyon súlyos az állapota –
tekintetem elködösült, boldogságomat ismét beárnyékolta a barátom iránt érzett
féltés. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a kómában fekvő fiúra gondoltam. Brandon
szorosan magához vont, karjai vigasztalóan öleltek át.
- Sajnálom.
Mielőtt beléptünk volna hozzájuk, tekintetem a fákat
kutatta, de csalódottan állapítottam meg, hogy Seth nincs sehol.
Jasmine barátságosan fogadott, a Brandonnal váltott
huncut pillantásból kikövetkeztettem, hogy már hallott rólam, és ez kellemes
melegséggel töltötte el a mellkasom. Gyorsan kiderült, hogy nem csak szép, de
kedves is.
Evelin most sokkal jobb színben volt, bár a szeme
alatti sötét karikák jelezték, hogy nincs minden rendben. Karjába vékony csövön
keresztül csöpögött az infúzió. Jelentőségteljesen ránézett összekulcsolt
kezünkre, nem tett megjegyzést, csak elfojtott egy mindentudó mosolyt.
Sok mindenről beszélgettünk, általános dolgokról.
Kiderült, hogy Jasmine nem csak Brandon asszisztense, de valóban a társa is. Ő
intézi a szerződéseket, engedélyeket, tartja a kapcsolatot a megrendelőkkel. Viccesen
mindig Főnöknek szólította, de láthatóan szó sem volt ilyen hierarchiáról
közöttük.
Brandon egész idő alatt mellettem volt, átölelt, vagy
fogta a kezem. Láthatóan nem zavarta, hogy mások is látják, ők pedig teljesen
természetesen fogadták. Vacsora után, amit Jasmine készített, segítettem
elpakolni a konyhában, míg Brandon bekísérte az anyját a szobájába. Míg
mosogattam, Jasmine kihasználta az alkalmat, és hozzám fordult.
- Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon örülök nektek. Rég
láttam Brandont ennyire gondtalannak, a körülmények ellenére. Evelin betegsége
nagyon megviseli, bár ezt igyekszik nem mutatni. – Nagyot sóhajtott, és egy
tányért kezdett törölgetni. – Abban a tudatban kell élnünk, hogy bármelyik nap
lehet az utolsó. Most nagy szüksége lesz minden támogatásra.
Mélyen a szemembe nézett, és én nem tudtam eldönteni,
mit akar sugallni. Talán azt hiszi, hogy csak szórakozok a barátjával,
félvállról véve az egészet, képes vagyok bármikor elhagyni?
- Én addig leszek mellette, amíg ő akarja. Ha rajtam
múlik, akkor örökre – suttogtam komolyan, mint egy esküt.
Pár másodpercig farkasszemet néztünk egymással, majd
lassan elmosolyodott.
- Most már értem, miért figyelt fel rád.
Épp végeztünk a rendrakással, mikor halkan kopogtak a
bejárati ajtón. Brandon kiment, és hamarosan Jacobbal tért vissza. Ahogy
megláttam nyúzott, beesett arcát, elfogott a rémület. Éreztem, hogy a lábaim
nem fognak eltartani, ezért lerogytam a legközelebbi fotelba.
- Csak nem…?
- Nem, még nem – motyogta alig hallhatóan. – De nincs
jó hírem. – Bizonytalanul szétnézett, nem tudta eldönteni, beszéljen-e a többiek
előtt, de mikor meglátta, hogy Brandon mellém rohanva azonnal a karjába vesz,
folytatta. – Carlisle szerint nincs jele agyműködésnek.
Meredten bámultam rá, míg értelmeztem a szavait. Ha
Raymond agyhalott, az egyet jelent…
- Csak a gépek tartják életben – mondta ki hangosan
Jake.
Felzokogtam, a fájdalom a lelkembe mart. Jacob
odasétált, és elém térdelt, míg oldalról Brandon támogatott.
- Le kell kapcsolnunk a gépekről…
- NEM! – ordítottam az arcába. – Még nem halhat meg!
Megígérte… Megígérte, hogy soha sem megy el búcsú nélkül!
Mindenki hallgatott, csak az én kapkodó légzésem törte
meg a csendet.
- Kicsim, most neked kell elbúcsúznod tőle – suttogta
Jacob, miközben megszorította a kezem. A könnyeimen át néztem, és tudtam, hogy
neki legalább annyira nehéz, mint nekem.
Reszkető lábakkal álltam fel, és kihúztam magam.
Erősnek kell lennem, a barátom megérdemli, hogy mellette legyek.
- Veled megyek – jelentette ki Brandon, mire Jacobbal
összenéztünk. Annyira szerettem volna, ha velem van, de tudtam, hogy ez túl sok
bonyodalmat jelentene. Az egész falka jelen lesz, a gyászukat nem tetőzhetem
még azzal is, hogy egy kívülállót viszek oda. Gyűlöltem magam érte, de
megráztam a fejem.
- Köszönöm, de ez nem túl jó ötlet. – Végigsimítottam
az arcán. – Később visszajövök…
- Itt foglak várni. – Hálás voltam, amiért nem
erősködött, és egyszerűen azt mondta, amit hallani akartam. – Vigyázz rá! –
parancsolt rá Jacobra, aki annyira meglepődött, hogy visszaszólni is
elfelejtett.
Pár perccel később már meg is érkeztünk a kivilágított
házhoz, amit a falka vett körül. Seth nem törődve a hideggel, egy szál
rövidnadrágban, magába roskadva ült a lépcsőn. Mikor melléértem, letérdelve
átöleltem. Fénytelen szemeit rám emelte, aztán ismét a semmibe meredt.
Szerettem volna lelket önteni belé, elújságolni, hogy Jasmine mégsem foglalt,
de tudtam, ez most nem a megfelelő pillanat.
Cullenék a nappaliban tartózkodtak, csak Edward és
Carlisle volt az emeleten. Ahogy fokonként felvánszorogtam, a szívem egyre
nehezebb lett. A csukott ajtó előtt megálltam egy pillanatra, mély levegőket
véve, hogy képes legyek belépni. A hátamnál éreztem Jacobot, aki hasonló
problémával küzdött. Csak ki kell nyújtanom a kezem, és lenyomni a kilincset…
Mintha ez olyan könnyű lenne!
Aztán hirtelen ott álltam az ágy mellett, amin Ray
ugyan úgy feküdt, mint délután. A gépek monoton pittyegése sem változott, ám az
arcán lévő horzsolások mintha halványodtak volna. Egyedül voltam vele, de a
nyitott ajtó előtt várakozott Jake. Már valószínűleg mindenki elbúcsúzott a
Raymondtól, én vagyok az utolsó, mielőtt…
Leültem egy székre és megfogtam a kezét. Nem törődve
az arcomon végigfolyó könnyekkel, beszélni kezdtem hozzá.
- Szia. Sajnálom, hogy az előbb úgy elrohantam. Nem is
tudom, miért tettem. Illetve tudom: ijesztő téged így látni. – Végigsimítottam
az arcán. – Olyan, mintha nem is te lennél. Nem ráncolod mérgesen a homlokod,
nem zsörtölődsz, mint egy vénasszony – incselkedtem vele, mint oly sokszor
azelőtt, bár ezúttal a hangom hamisan csengett. – És nem ölelsz át, nem
vigasztalsz, pedig látod, hogy sírok – vetettem a szemére, és csak még jobban
kezdtem zokogni. – Oh, Raymond, mi lesz velem ez után? Szükségem van rád, nem
hagyhatsz csak így itt! Egy csomó mindent szeretnék még mondani, annyi minden
történt velem, míg te itt… heverészel! Azt mondják, el kell engednem téged, de
én nem akarom! Nem tudok elbúcsúzni, még nem! Kérlek, maradj még velünk,
szükség van rád! – Annyira belelovaltam magam, hogy csak a csontok
reccsenésénél vettem észre, mennyire szorítom a kezét. Ijedten néztem le a
lassan kékülő ujjakra. – Bocsánat, nem akartam…
Hirtelen Edward jelent meg és valamit matatni kezdett
a gépeknél. Rémülten gondoltam végig: eljött az idő, nincs tovább!
- Mit csinálsz? Hagyd abba! Hallod? Ne merészelj hozzá
nyúlni! – álltam támadó állásba, mire hirtelen megtelt a szoba. Jacob és Bella
engem próbált megfékezni, míg Carlisle Edwarddal beszélt olyan gyorsan, hogy én
magam sem értettem. Jacob csitító hangjával nem törődve csak Raymondot néztem.
- Maradj velünk, Ray, kérlek, maradj!
Csak a képzeletem játszott velem, vagy a sűrű szempillák
valóban megrebbentek? Lerázva a szorító karokat odaléptem, és ezúttal óvatosan megfogtam
a kezét, mire gyenge rándulást éreztem az ujjaim alatt.
- Itt van! – motyogtam. – Újra itt van velünk!
- Igen, én is hallom a gondolatait – biztosított Edward,
akire hitetlenkedve bámultam. Egymás szemébe néztünk, és ő mosolyogva bólintott.
Nevetve sírtam, miközben odalent felhangzott a
farkasok üvöltése, amivel köszöntötték visszatért társukat.
Csoda történt!
Remélem, mindenki elégedett és hagytok megjegyzést nekem! :)))
Puszi
11 megjegyzés:
Szia!
Nagyon jó lett a fejezet!!
Annyira örülök, hogy Ray magához tért! Teljesen feldobódtam.
Azt hiszem Bellának meg kell majd dolgoznia a testvére megismeréséért. És ez a kis elejtett beszólás Brandontól. Nocsak, nocsak, ez anya ágon is örökölhető?
Izgatottan várom a folytatást!
Puszi Orsi
szia ez isteni remélem lisa lesz brandon lenyomata ray jól lesz hála az égnek puszy
Szia!
Úgy örülök, hogy mégsem "nyírtad ki" Ray-t. Remélem Ő is megtalálja a végén a lenyomatát, legyen az bárki is! Elvesztettem a fonalat! Brandon hogy érezneti az "illatát"? Köze van a farkasokhoz?
Puszi
Nelli
Sya!
Kicsit érdekes volt az eleje. Jazmin fura volt. Brandon farkas? (Tudom nem válaszolhatsz majd kiderül.) Megint a frászt hoztad rám Rayal. Már megint el kezdtem bőgni de a végére még is felébredt. Ha. nagyon rossz olvasni ha valaki egy igen közeli barátok búcsúzik még ha ő nem is olyan amilyen. Mindig ha ez olvasom Rayról mindig eszembe jut az a kicsi történet rész amit Rayról és Lisaról irtál.
Tudom hogy az elején nem kedveltem Rayt de agy neki valami boldogságot.
Nagyon jó lett. :) Már nagyon várom a folytatást.
Nikol
UI: Köszi a hozászolásodat a törimhez.
Sziasztok!
Orsi: Igen, sejtem, hogy örültök Raynek! Bár fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele... :(
Bella&Brandon kapcsolatáról csak annyit, hogy lassan egyre több szál fogja összekapcsolni őket! :))))))
Már miért ne öröklődhetne...? :)
demon: Ne szaladjunk nagyon előre! :)))))))
Nelli: Az, hogy köze van a farkasokhoz, vitathatatlan. Az egyikőtök hozzászólása miatt alakítottam úgy a dolgokat, ahogy! ;))) Majd idővel kiderül!
Nikol: Mire érted, hogy Jasmine fura volt? Nem értem...
Ígérem, fogjátok még jobban is kedvelni Rayt! ;)
Visszaemlékezés is lesz... :)))
Köszönöm Nektek, Puszi! :)))))
Szia!
Még a könnyem is kicsordult, annyira izgultam Ray-ért. Nagy kár lett volna érte, ő az egyik kedvenc szereplőm. :)
Bella és Brandon közt nincs minden rendben, de remélhetőleg ez változni fog. Kíváncsian várom, hogy miért fintorgott Brandon Bella "parfümjére".
Siess a kövivel. :)
Sok puszi: Hannah
Sya!
Arra gondoltam hogy megfogta Bella kezét és hogy megijedt. Mind ha tudta volna hogy kik ők. De biztos nem így van. Csak meglepet hogy így reagált Bella hideg érintésére.
Hannah: Örülök, hogy Ray párti vagy, akkor a kövi rész tetszeni fog neked! ;)))))))))
Sietek vele, igyekszem minél hamarabb hozni! :))))) És köszönöm!
Nikol: A vámpírokkal szemben a legtöbb embernél bekapcsol a "vészriasztó"! A rendellenesen hideg bőr már épp elég, ahogy ezt Jasmine is érzékelte. Brandon kérdéseiből kiderült, hogy őt magát is foglalkoztatja ez a "furcsa" család, akik nagyon elütnek az átlag emberektől. Annak idején Bella is hasonló tünetek miatt fogott gyanút, és végül jött rá az igazságra! :)
Szóval Jasmine részéről ez ösztönös reakció volt. :)))))))
Egyébként most kezdtem el a másik töridet, majd írok! Pusza
Szia Gabriella!:) Szerintem szuper fejezet lett, örültem hogy Ray magához tért végre:] Remélem, hogy minden kiderül Brandon kilétéről. Farkas.. igaz? Farkas :DDD Ha megérkezne a következő fejezet, kérlek értesíts chatemen ^^
Puszi: niiki
Szia Niiki!
Köszönöm szépen! Nos, nem tudom, hogy átváltozik-e Brandon, bár a géneket hordozza! Lehet, hogy csak a tünetek jelentkeznek, de...
Oké, majd szólok!
Puszi
Szia!
Hát ez tényleg csoda! Ennél már csak jobb legyen! Érdekes fejezet lett, de nekem tetszik!
Riora
Megjegyzés küldése