A sikeres kerékcserét követően Brandon szűkszavúan köszönetet mondott és elbúcsúzva hazahajtott a parkolóból. Szomorúan néztem utána és azon gondolkodtam, talán jobb is ez így. Nincs értelme összezavarni az életét, hiszen csak problémát jelentenénk a számára. Magamban azonban megfogadtam, hogy nyomon követem a sorsát, még ha távolról is, és szükség esetén láthatatlanul segítem őt.
- Jaj, ne legyél már letörve, végtére is elég jól sikerült a dolog – ölelt magához Alice.
- Jól sikerült? – kérdeztem döbbenten rámeredve. – Mond, te hol voltál az elmúlt negyedórában? – tártam szét a karom, de ő csak egy sokat tudó mosollyal bepattant Jasper kocsijába, ahol már Jacob is bent ült Emily mellett.
Edward szintén bazsalyogva támaszkodott a kocsimnál, mivel ő velem jött haza. Gyanakodva figyeltem az arcát, biztosra vettem, hogy látott valamit a kelekótya húga gondolataiban.
- Legalább te ne nézz rám úgy, mint egy idiótára. Tudom, hogy elrontottam, de Bandon elég szélsőséges érzelmeket képes kihozni belőlem – motyogtam, miközben beültem az utas ülésre, ezzel megadva az engedélyt számára, hogy vezethessen.
Hangosan nevetve indította be a motort.
- Nos, azt hiszem ezzel ő is így van – jegyezte meg. Szerencséjére nem kezdte a titkolózós játékot játszani. – Bár még mindig azt hiszi, hogy férfiként vonzónak találod, mert nem tudja másra vélni a vizslató tekintetedet. Engem viszont őszintén sajnál. Meggyőződése, hogy nem sokáig leszel a barátnőm – sandított rám oldalról megjátszott szomorúsággal, de a szája sarkában látszó mosoly megnyugtatott. - Ennek ellenére te is szimpatikus voltál neki.
- Tényleg? – kaptam fel a fejem. – Ezt gondolta?
- Igen. Már a múltkor is felfigyelt rád, mikor Esmével voltál. Azon gondolkodott, honnét vagy neki ismerős.
- Gondolom a tükörből – vigyorodtam el.
Helyeslően bólintott, miközben utolértük Jasperéket.
- Valóban nagyon hasonlít rád. Főleg az emberi Bellára.
Mikorra hazaértünk, már Adam és Lisa is ébren voltak, épen a konyhában fogyasztották a kései reggelijüket. Amandát Seth idő közben visszavitte a rezervátumba.
Jacob és Alice izgatottan sutyorogva hajoltak össze a kanapén, ami meglehetősen érdekes látvány volt.
- Mit csinálnak? – kérdeztem Jazztől, aki szintén az „összeesküvőket” figyelte.
- A partit szervezik – motyogta anélkül, hogy szemét levette volna a feleségéről.
- Oh – nyögtem, majd értetlenül hozzátettem. – Már megint partit adunk?
Jasper karba tett kézzel felém fordult, és mintha a fogát húznák közben, elhadarta.
- Nem mi, hanem a farkasok. Az alfa viszonozni szeretné a múltkori vendéglátást. - Eltátott számat látva még bólogatott is, szavait megerősítendő. - Úgy tűnik, kénytelenek leszünk tiszteletünket tenni La Pushban.
- Mi van? – csattant a hátunk mögül Rose hangja, mire mindketten lemerevedtünk. Hátra fordulva a dühtől fekete szemekkel bámuló, magyarázatot váró szőkeséget találtuk.
Mielőtt bármelyikünk megszólalhatott volna, Alice szökdécselt mellénk.
- Jacob úgy gondolja, jó lenne szorosabbra fűzni a barátságot a családok között. Hát nem szuper?
- Hát nem! – sziszegte Rosalie Alice-re lenézve, majd Jake felé fordulva kemény hangon nekiszegezte a kérdést. – A falka már tudja, hogy egy sereg vámpírt invitálsz az otthonukba? - Jacob tétovázását látva gúnyosan felhorkantott, majd megjátszott, negédes hangon hozzátette. – Ott lehetek, amikor közlöd velük?
A kajla indián a füle hegyéig elpirult, száját összepréselte. Rose a maga nyers módján valószínűleg nagyon ráhibázott az alfa félelmére, hiszen nem volt nehéz kitalálni, mit szól majd a farkasok többsége az ötlethez.
- Mi történt? – lépett be az ajtón Carlisle, tekintete azonnal megakadt Rosalie-n.
Alice ismertette vele a tervet, aztán hozzá tette.
- Ez több szempontból is jó ötlet. Egyrészt megerősíti a szövetséget, és ezzel együtt Emily és Jacob kapcsolatát. Másrészt így lesz alkalmunk közelebbről megismerkedni Brandonnal…
Meglepetten kaptam fel a fejem, mikor Alice úgy említette az öcsémet, mintha ez mindenki számára létkérdés lenne. A mellkasomat melegség járta át, hálás voltam a barátnőmnek a támogatásért.
Carlisle szigorúan nézett Rosalie-ra, majd Jacob felé fordult.
- Ha komolyan gondoljátok a meghívást, örömmel elfogadjuk, és mindannyian ott leszünk.
Rose fortyogva meredt a dokira.
- Esetleg az is kötelező, hogy jól érezzük magunkat?
Carlisle sóhajtva fújta ki a levegőt.
- Nem, de lehet meglepetést szerezni. – Tekintetét körbejáratta a családon. – Viszont elvárom, hogy mindenki udvariasan és tisztességesen viselkedjen.
Ha lett volna légy a szobában, még az is megszeppenve hagyta volna abba a zümmögést. Kétségem sem fért hozzá, hogy a család „problémás elemei” sem fognak meggondolatlanul viselkedni, mivel egyetlen félelmünk közös volt: csalódást okozni Carlisle-nak.
- Hát, akkor megyek és megbeszélem a dolgot a többiekkel. Egyébként szombaton ünnepeljük Daniel Ateara születésnapját. Ő az egyik legöregebb tagja a tanácsnak, Quil nagyapja. A születésnapja egybeesik a törzs ősi ünnepével, az első szellemharcos születésével. Ilyenkor a falu apraja-nagyja összejön és közösen töltik a napot. – Jacob körbenézett a jelenlévőkön, aztán megfogva Emily kezét, mélyen a szemébe nézett. – Ez nagyon fontos a számunkra. Igaz, hogy az emberek többsége csak legendának tartja, a falkának ez egyfajta tisztelgés az ősök emléke előtt. – Nagyot sóhajtva Rose-ra sandított. – Igen, jó páran egyenesen szentségtörésnek fogják tartani, hogy oda akarlak vinni titeket, de meg kell érteniük, hogy ti nem jelentetek veszélyt a számunkra. Ideje rendezni ezt.
- Veled megyek – jött a határozott kijelentés a konyhaajtóból, ahonnét eddig Lisa hallgatta Jake-et, majd lassan odasétált az egymás kezét szorongató Emilyékhez. – Ez nem csak neked fontos, hanem a számomra is, hiszen bármennyire családtagnak tekintetek a törzsben, én is vámpír vagyok. Nálam jobb bizonyíték nincs arra, hogy létezhet igazi béke a két faj között. – Huncutul hunyorítva megvonta a vállát. – És a fiúk egyébként sem tudnak nekem nemet mondani. – kacsintott a nevelőapjára, aki büszkén nézett rá.
Lisa fiatal arca elkomolyodott, szemében furcsa fény csillant. Most először néztem rá úgy, mint egy felnőttre. Vonásai és alakja még változásban volt, napról napra érettebbnek, bölcsebbnek tűnt a tinédzserként megismert lány. De ahogy elszántan, büszke tartással nézett Jacobra, egyértelművé vált, hogy már egyáltalán nem kislány. És ahogy rávilágított, a farkas-vámpír viszony az ő további életét is nagyban befolyásolja.
Rosalie karba font kézzel meredt a szőnyegre, aztán szélsebesen kiviharzott az ajtón, nyomában Emmettel. Legalább már nem tett megjegyzést, nála ez is haladás!
- Ha nem bánjátok, én is meglátogatnám a betegemet – célzott Carlisle Evelinre. Pár másodperc múlva mindhárman elhagyták a házat.
Lisa szemszöge
Átlépve a határt azonnal csatlakozott hozzánk Oliver farkasalakban. Futás közben lassítottam, míg üdvözlésképpen beletúrtam a sűrű bundába a nyakánál, amit csaholó vakkantással viszonzott. Ahogy közeledtünk az erdő széléhez, ismerős illatokat hozott a szél. Felismertem Claire isteni pitéjét, ami keveredett a frissen mosott ruhák illatával. A kéményekből felszálló, lustán kígyózó füst szaga szintén beterítette a ködbe burkolózó völgyet. Élvezettel, mélyet szippantottam a levegőből, ami az otthont jelentette számomra. A szemem sarkából láttam, hogy Jacob is így tesz.
Mindkettőnk számára ez volt az otthon, ide tartoztunk. Ez a biztonságérzet azonban most nagyon törékenynek tűnt, hiszen a jövőnk múlott az előttünk álló beszélgetésen.
Jake mintegy alátámasztva az elméletemet, odaszólt Olinak.
- Hívd össze a falkát, beszélni akarok veletek. Én addig elkísérem a dokit Evelinhez.
A farkas gyorsan bólintott, majd a sűrűbe vetette magát, hogy átváltozzon.
Nem akartam egyedül szembenézni a falkával, így Jacob felé fordultam.
- Én is veletek megyek – közöltem egyszerűen. – Szívesen megismerkednék közelebbről is Evelinnel.
Apám csak bólintott, láthatóan elkalandoztak a gondolatai.
A fák közül kilépve elsétáltunk a házhoz, amelyik előtt egy Ford parkolt.
A kopogásra kisvártatva kitárult az ajtó, és én szembe találtam magam a leggyönyörűbb szempárral, amit valaha láttam. Döbbenten meredtem a fiúra, aki azonnal félreállva beengedett minket. Távolról hallottam, hogy Jacob bemutatott neki, mire a szomorú tekintet futólag végigsiklott rajtam. Egész testemen remegés hullámzott végig, mintha egy láthatatlan kéz simogatna. Kimérten üdvözölt, amihez a kezét is felemelte, majd zavartan a farmerja zsebébe süllyesztette.
Carlisle kedvesen érdeklődött a beteg állapota felől, mire a fáradt arc kisimult, ajkára egy kedves mosoly ült ki.
- Lement a láza, már sokkal jobban van – intett a nappali felé, ahol a doki azonnal el is tűnt, nyomában Jacobbal.
Zavartan cövekeltem le az előszobában, míg ő becsukta az ajtót mögöttem. Nem mertem felé fordulni, a torkomba mintha egy óriási gombócot toltak volna le, amitől még levegőt sem mertem venni. Vártam, hogy elmegy mellettem és ő is követi a többieket. Mikor ez nem történt meg, lassan fordultam hátra. Furcsa kíváncsisággal méregetett, és én újra éreztem a remegést. Csak imádkozni tudtam, hogy ne látszódjon meg rajtam.
Hirtelen kinyújtotta a kezét felém, ami annyira meglepett, hogy egy pillanatig csak meredten bámultam az óriási tenyérre.
- Gondoltam illendően bemutatkozom. A nevem Brandon Hart. – Hangjában nevetés bujkált, mire nem tudtam ellenállni a vágynak, és ránéztem. Valóban mosolygott, szélesebben, mint az előbb.
Ahogy az övéhez képest apró kezem belecsúsztattam a tenyerébe, lágyan megszorította, színpadiasan meg is rázta.
Ajkam akaratlanul mozdult meg, magam is meglepődtem a hangom hallatán.
- Lisa Black.
- Nos, Lisa, örülök, hogy megismertelek.
Mikor elengedte a kezem, furcsa hiányérzet fogott el. Egy másodpercig ő is habozni látszott, kezét ismét visszasüllyesztette a zsebébe.
- Gyere, Lisa, üdvözöld Evelint – szólt ki a nappaliból Jacob fagyos hangon, amitől úgy megrettentem, mintha bűnös lennék valamiért. Gyorsabban mozdultam, mint emberileg megengedett lett volna, mire Jake keze figyelmeztetően a karomra fonódott.
- Nem kell rohanni – ütötte el poénnal, de hangjának éle ijedségről árulkodott.
Nem mertem hátranézni, hogy vajon Brandon észre vette-e a gyorsaságomat, ahogy Jacob sem nézett a hátam mögött álló fiúra, inkább gyorsan behúzott a nappaliba.
- Evelin, emlékszel Lisára? Billyvel volt nálad…
- Persze, persze, gyere csak beljebb Lisa. – Evelin mosolyogva intett és megpaskolta a kanapét maga mellett. Figyelve a lépteimre odasétáltam hozzá és leereszkedtem a pamlagra. Szemem sarkából láttam, hogy Brandon karba tett kézzel figyel, arcán már nyoma sem volt a mosolynak.
- Örülök, hogy jobban van, Mrs. Hart.
Csilingelő nevetés volt a válasz.
- Igen, már valóban jobban érzem magam. És tudod, mitől lennék még jobban? – fogta meg a kezem. - Ha tegeznél és a keresztnevemen szólítanál. Akkor nem érezném úgy, mintha egy matuzsálem lennék.
Vidám hangja oldotta bennem a feszültséget, és beleegyezően bólintottam.
Carlisle ragaszkodott hozzá, hogy megvizsgálja Evelint, ezért átmentek a hálószobába. Figyeltem, ahogy a törékeny asszony büszke tartással elvonult a fia mellett, közben lágyan végigsimítva az arcát. Azon kaptam magam, hogy én is szeretném megérinteni, és még jobban szeretném, ha úgy nézne rám, ahogy az anyjára: szeretettel és odaadó gyengédséggel.
Mi ütött belém? Miért foglalkoztat ez az idegen fiú annyira? Miért más, mint a többi srác?
Az érzések kavarogtak bennem, hirtelen kint akartam lenni a házból. Alig bírtam kivárni, hogy Evelinék visszajöjjenek, és végre elköszönhessek. Brandon kérdésére, hogy kérünk-e valamit inni, csak a fejem ráztam és a kisasztalkán álló szobrocskát kezdtem nézegetni, mintha érdekelne. A fiúk felületes társalgásba kezdtek valami emelőről és kerékcseréről, ami szinte el sem jutott a tudatomig.
Mikor végre a doki visszakísérte a beteget, és az ismét leült, végighallgattam a tanácsokat, amivel ellátta Evelint, illetve az odaadott doboz vitamint adagolását is ismertette, csendesen elköszöntem.
- Sajnálom, hogy már mész. Örülnék, ha máskor is meglátogatnál. Ha javul az idő, szívesen elmennék sétálni egyet. Ha nincs jobb dolgod, mint pesztrálni egy öreglányt, velem tarthatnál.
- Örömmel, Evelin. – Eszembe jutott Alice jóslata, aki a következő napokra kellemes időt jósolt. – A meterológia szerint holnapra napsütést is jósolnak. Délelőtt átnézek, és sétálhatunk egyet.
- Jaj, az nagyon jó lenne – lelkendezett boldogan. – Várni foglak. Brandon, drágám, kikísérnéd Lisát?
Elköszöntem, és kisétáltam az ajtón, nyomomban a fiúval.
Mikor nyitottam a szám, hogy búcsút vegyek, megelőzött.
- Mindig rohansz? – Nem tudtam, hogy a kérdése az iménti gyorsaságomra vonatkozott-e, vagy csak a látogatásom rövidségére.
- Aha - nyöszörögtem dadogva. – Szia.
Ahogy lebotorkáltam a lépcsőn és a házunk felé indultam, végig a hátamban éreztem a tekintetét. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne iramodjak el, minél hamarabb magam mögött tudva Brandon Hartot.
Örülnék, ha néhány szóval megtisztelnétek és írnátok komit!
KÖSZÖNÖM! :)
