65. fejezet

A lány és Brandon nevetve ölelték egymást, mikor Jasmine is megjelent – nyomában Seth-tel -, és a meglepetést követően egy boldog sikkantással ő is közéjük vetette magát. Nagy sokára a fiú sikeresen kibontakozott az összegabalyodott lányok kezei közül, és segített Cole-nak felállítani a földről Rayt. Mivel az ikrek még mindig csak szorították egymást, megköszörülte a torkát. A felocsúdó Jasmine szipogva eltolta magától a testvérét, és már záporoztak is a kérdések.

- Miért nem szóltál? Egyedül jöttél? Meddig maradsz?

Camilla igyekezett válaszolgatni.

- Tönkrement a mobilom. Igen. Egy darabig.

Seth mosolyogva terelgette befelé őket a hideg szél elől, nyomában a három sráccal. A nappaliból idő közben mindenki kíváncsian figyelte az újonnan érkezett lányt, aki a megszólalásig hasonlított Jasmine-re. Bár a haja valamivel rövidebb volt, és a ruházatuk különbözött, ezt leszámítva teljesen egyformák voltak, még vámpír szemmel nézve is.

Miután megtörtént a bemutatás, Camilla szabadkozva elnézést kért, amiért hívatlanul beállított, és jókívánságait fejezte ki az ünnepeltnek. Alice azonnal kezébe vette a dolgok irányítását: egy asztalt odatolt a sarokba, ahol Ray ismét üldögélt - ezúttal izgatottan csillogó szemmel -, és Bellával finomságokat hordtak rá, majd a messziről jött vendéget odakormányozta és lenyomta egy székre.

- Bizonyára éhes vagy, ülve is tudtok beszélgetni.

Jelentőségteljes pillantást váltott Raymonddal, aki némán mozgó szájjal súgott valamit a szervezkedő vámpírlánynak. Ez elégnek bizonyult, hogy Alice elégedetten ragyogva tovalibbenjen.

Jasmine azonnal leült a nővére oldalára, míg Seth Ray mellé telepedett, a lányokkal szemben. Követte őket Brandon is, kézen fogva Lisát.

Camilla kíváncsi mosollyal szemlélte a barna hajú lányt, és az is viszont, mert nem tudott betelni a testvérek hasonlóságával.

- Brandon mondta, hogy Jasmine-nek van egy tesója, de azt nem, hogy ikrek vagytok – nézett korholón a fiúra.

Az megadóan felemelt kézzel válaszolt. – Szeretem látni a döbbent pillantásokat, mikor megjelennek együtt – nevetett felszabadultan, aztán leengedett karjait azonnal visszafonta Lisa válla köré.

- És miért egyedül jöttél? Richard?

A kérdezett azonnal megmerevedett, de minden figyelmét az előtte lévő sonkás szendvicsnek szentelte. – Ő… nem jött – adta meg a kézenfekvő választ, miközben úgy szemlélte a tányérját, mintha kis emberek lakta építmények sorakoznának rajta, így nem láthatta a feje fölött összevillanó pillantásokat.

Ekkor ismét felhangzott a zene, és elterelődött a figyelem a lányról. Alice mindenkit táncra invitált, a kezében lévő fényképezőgépet pedig sűrűn kattogtatta. A párok elvonultak táncolni, csak Ray és Camilla maradt az asztalnál. Úgy tűnt, a lány szomorúan elmereng, miközben a szendvicsét majszolgatta.

Raymond mellkasa elszorult. Szóval van egy Richard is! – gondolta szomorúan. Persze, egyáltalán nem volt meglepődve, végtére is róla van szó, ő semmit sem kap az élettől csak úgy, ajándékba. Bizony az elmúlt pár percben képes volt elhinni, hogy létezhet számára is boldogság, de úgy tűnik, ismét csak morzsákkal kell majd beérnie.

Nem baj! Már az is végtelen örömmel töltötte el, hogy nézheti a lányt.

Camilla megérezte a vizslató tekintetet, és zavartan a fiúra mosolygott.

- Te nem eszel? Nagyon finom… - Azzal egy szendvicset nyújtott a fiúnak, miközben a sajátját is magával húzva mellé ült. Ray szinte ünnepélyesen vette át az ételt, és a lányt utánozva azonnal beleharapott. Az ennivaló valóban isteni volt, nem is értette, eddig miért nem esett jól neki. – Mi történt veled? – mutatott a gipszre.

- Ütköztem az ellenséggel – adta meg gondolkodás nélkül a választ, mire a lány hangosan felnevetett.

- És mi volt az ellenség? Egy kamion? – A fiú zavarát látva gyorsan hozzátette. – Remélem, ő borzalmasabban néz ki.

Most Ray mosolyodott el, és büszkén bólintott.

- Akkor jó – hagyta helyben a lány, és megtörölte a száját, mikor Alice lépett hozzájuk, hogy lefotózza őket is.

- Közelebb! – adta ki a parancsot, miközben a géppel próbálta befogni őket. Camilla Rayre pillantott, majd gyorsan közelebb húzódott hozzá, miközben apró kezei bizalmasan simultak a fiú térdére. Ray azonnal átkarolta, orrát egy röpke percig a szőke tincsekhez érintette, és élvezettel mélyet szippantott az illatából. Ezt a pillanatot örökítette meg Alice, a képet már a látomásából ismerte. El is döntötte, hogy majd beragasztja egy nagy albumba, hogy később emlékként nézegethessék a fiatalok.

Alice távozása után Camilla ismét visszahúzódott, csalódást okozva Raynek. A fiú zavartan köszörülte meg a torkát.

- Szóval, honnét jöttél? – próbált beszélgetést kezdeményezni. És ki az a Richard? – tette volna fel legszívesebben a kérdést, de gyorsan visszanyelte.

- New Yorkból.

Úgy tűnt, a lány megint elmélázik, ezért újra megpróbálta felvenni a beszélgetés fonalát.

- És mivel foglalkozol?

Camilla keserédes mosollyal nézett rá.

- Egy szálloda menedzsere vagyok… voltam.

Mielőtt folytathatta volna, az asztalnál termett Brandon, és a kezét nyújtotta a lány felé.

- Kérlek, táncolj velem, húgocskám! – Mivel tőle Edward lekérte Lisát, új partnert keresett.

- Drága vagy, de szolidaritást vállalok Raymonddal – intett az asztalszomszédja felé a lány. Raynek nagyon jól esett a gesztus, mégis bátorítóan biccentett.

- Menj csak, én elleszek!

- Kéééérleeeek! – nézett esdeklően Brandon, mire Camilla elnevette magát.

- Oh, hogy hagyhatnám ki ezt a kedves invitálást? – azzal a fiú tenyerébe csúsztatta a kezét, Brandon pedig komoly ábrázatot imitálva meghajolt, és a szájához emelte a lány kézfejét. Miután kezet csókolt neki, nem emelkedett fel azonnal, hanem kérdő tekintettel meredt hol a lányra, hol a kezére. Camilla aprót rázott a fején, jelezve, hogy nem akar beszélni róla, és elindult a táncolók felé.

Nevetve pörögtek, játékosan lökdösték a többi párt egy ismert slágert énekelve. Mindenki jól érezte magát, még Ray is nevetve verte az ütemet ép lábával. Többször partnert cseréltek, vagy csoportosan lötyögtek. Még Rosalie sem vonta ki magát, férjét karolva, nevetve táncolt.

Később Camilla kimelegedve rogyott le a székre.

- Bocsi, hogy egyedül hagytalak – nézett egyenesen Ray szemébe.

- Semmi gond, én is szívesen megtáncoltattalak volna, de… - kocogtatta meg a gipszet. – Remélem, egyszer még bepótoljuk!

- Hát, ha mindenki szülinapján ilyen összejövetelt rendeztek, akkor bőven van alkalom a bulizásra.

 A többiek is leültek, iszogattak, társalogtak. Brandon gyerekkori történeteket mesélt az ikrekről, kiszínezve természetesen, mert a lányok nem győzték kijavítani, gyakran pirulva tiltakoztak a szókimondó fiú miatt.

- … és egyszer Jasmine elhatározta, hogy eladja szinte az összes ruháját, hogy támogathasson egy kutyamenhelyet. Csak egy váltás szabadidőt és egy piros mini ruhát hagyott meg, a többit bezsákolta! Még szerencse, hogy a nagymamájuk észrevette…

- Oh, emlékszem, imádtam azt a kis ruhát, nem volt szívem megválni tőle! – merengett Jasmine.

- És te, nagyfiú – vette át a szót ezúttal Camilla - , mikor szerelembe estél a házmester feleségével? Hány éves is voltál? Ja, igen, kilenc! Meg akartad szöktetni!

- Mrs. Mannion csodaszép nő volt – bólogatott, igyekezve mindenkit meggyőzni. – Kecsesen járt, gyönyörű, hosszú haja volt…

- Parókája volt! – nevettek fel egyszerre a lányok. – A kecses járása meg inkább tántorgás volt, a titokban felhajtott konyaktól! És ráadásul pöszén beszélt!

Mindenki hahotázva szórakozott, de Brandont nem volt könnyű zavarba hozni.

- Mindig kedves volt velem, adott cukorkát is!

Durcás arccal gondolkodott a következő kalandon, amivel visszavághat a lányoknak.

Igen, ezen az estén határozottan ők voltak a középpontban, de ez senkit sem zavart, igazán jól szórakoztak.

Miután a vendégsereg elment, Carlisle ragaszkodott hozzá, hogy megvizsgálja Raymondot.

- Könnyen meglehet, hogy az eséstől elmozdult a csont! – bátorítóan hozzátette. – Ha azonban minden rendben, holnap levesszük a gipszet és haza is mehetsz. - Raymond hitetlenkedő tekintetét látva elnevette magát. – Szerintem most szívesebben lennél La Pushban.

Raymond hálásan nézett rá, és nem jegyezte meg, hogy bárhol szívesebben van, mint a Cullen-házban.

Legalábbis eddig így érezte, de már ez is jócskán megváltozott. Kereste a szavakat, hogyan köszönhetné meg, amit a doki és a család érte tett. Eszébe jutott Edward, Alice „biztatása” a buli előtt, Bella együttérzése.

Igen, hálás volt nekik a gondoskodásért.

- Köszönöm – suttogta rekedten, mert a torka elszorult. Carlisle rá nézett és megszorította a vállát.

- Ez természetes a barátok között.

Evelin fázósan húzta be kezét a kabát ujjába, hogy ne érje a szél, míg a másikkal Bellába karolt. Lábuk alatt csúszott a talaj az előző napi esőtől, miközben a sírok között kanyarogtak. A megbeszéltek alapján kora reggel eljöttek otthonról, míg a többiek javában aludtak, így Bella gond nélkül kiszöktethette az asszonyt. Hagytak egy levelet, hogy ne izguljanak, ha felébrednek, és kiírták Bella számát is, ahol elérhetik őket. Edward is velük tartott, ő vezette az autót, de most diszkréten hátul maradt, hogy egyedül lehessenek.

Bella egy fekete márványtömbhöz vezette Evelint, amire Charlie neve volt vésve. Mindketten megrendülten álltak meg, és csak szótlanul nézték a hideg követ.

- Hát itt vagy – szólt suttogva Evelin, majd kinyújtott kezét végighúzta a cifra betűkön. – Annyira sajnálom, bocsáss meg nekem! Hibát követtem el, mert megfosztottalak egy drága kincstől. Nem volt hozzá jogom! – Válla előredőlt, miközben rázta a zokogás. Bella erősen tartotta, de nem próbálta vigasztalni. Tudta, hogy az asszonynak is joga van a gyászhoz, és azt is, hogy ő így búcsúzkodik. Valószínűleg ez az első és egyben utolsó alkalom, hogy kijöhetett a temetőbe. Eddig a titok terhe tartotta vissza, eztán pedig az állapota teszi lehetetlenné. Így Bella csak csendben hallgatta, amíg az asszony elhunyt szerelméhez beszélt.

Mikor kifogyott a szóból és elsírta minden könnyét, zsebéből egy apró kagylót húzott elő, amely egy vékony láncra volt erősítve.

- Visszahoztam neked, hogy lásd, megőriztem az emlékedet, ahogy a szerelmünket is. – A láncot a kőtömb aljához helyezte, aztán még egyszer végigsimított a néven. – Viszlát, szerelmem, hamarosan találkozunk! – azzal hátat fordítva elsétáltak a szemerkélő esőben.

A kocsinál a kimerültségtől pihegő Evelin még egyszer visszanézett, mielőtt Edward segítségével beült a meleg ülésre. Mikor kikanyarodtak a temetőből, kibámult az erősödő esőbe.

- És most itt az ideje, hogy a fiam megtudja az igazságot.

64. fejezet

Sziasztok!

Itt a fejezet, ami extra hosszú lett! :) 

És ahogy ígértem, rendeződnek a dolgok! 

Jó olvasást!

Az ablakot megállás nélkül verte az eső, megakadályozva a szabad kilátást. A szemközti falra erősített óra másodpercmutatója hangtalanul ugrált a számok között, nem sietve el a dolgot. Raymond szinte nem is pislantott, annyira koncentrált, hogy szívritmusát a szerkezethez igazítsa. Persze akadt volna jobb elfoglaltsága, mivel a háziak igazán figyelmes módon ellátták olvasni valóval, sőt egy tévét is hoztak be lejátszóval, hogy kedve szerint filmezhessen, ám ezek sem tudták jobban lekötni a figyelmét, mint az idő múlása.

Hallotta, hogy az egyetlen szívdobogás, ami az övén kívül jelenleg volt a házban – annak ellenére, hogy szinte mindenki itthon volt -, lassan közeledett a szobája felé, aztán tétovázva megállt a csukott ajtó előtt.

- Gyere csak – szólt ki Ray rekedt hangon, mire a kilincs lassan megmozdult és Adam apró feje jelent meg a nyílásban.

- Szia – köszönt vékonyka hangján, és mikor Ray is üdvözölte egy gyenge mosollyal, bentebb somfordált. Kezében egy hatalmas mappát és egy dobozkát tartott, miközben ügyesen felpattant a magas székre.

- Jake azt mondta, te biztos szívesen segítesz nekem. – Szavaiból enyhe kétkedés csendült ki, és Raymond biztosra vette, hogy elutasító válasz esetén azonnal távozna. Még jobban elmosolyodott az orra alatt, ahogy a nagy, barna szemeket nézte. Túlságosan jólnevelt ez a gyerek! Felrémlett előtte az anyja arca, aki nem túl régen hozott be neki néhány muffint egy tálcán, miután ő Jacob segítségével megfürdött. A kezdeti ellenszenve Emily iránt mostanra teljesen elmúlt, nagyrészt a farkasként Jake fejében látott emlékek miatt. Azóta, hogy tudta, min ment keresztül a lány, más szemmel nézett rá. Na és persze az alfa iránt tanúsított szerelme is közre játszott: nagyon boldoggá tette Jacobot.

- És miben állhatok az úr szolgálatára? – kérdezte előkelő hanghordozással, amitől a gyerek szemében pajkos szikrák gyúltak és kuncogva felnevetett.

- Holnap lesz Jasper bácsi szülinapja és szeretném meglepni. – A mappát kinyitva a fekvő fiú elé tolta. – Csak nem akar sikerülni… - biggyesztette le a száját.

Ray felemelte a lapokat, amin vázlatszerű, ám aprólékos rajzok voltak. Ámulva állapította meg, hogy a vázlatok nagyon is jók voltak, főleg egy gyerekhez képest. Érdeklődve kezdte nézegetni őket.

- Ne viccelj, ezek nagyon jók! – mondta ki a dicséretet hangosan is. Már régebben is látta a fiú rajzait, de azóta megdöbbentően sokat fejlődött. Adam fellelkesülve mászott át Ray mellé az ágyra, és magyarázni kezdte, mivel nem elégedett, és mit szeretne. Tudta, hogy Raymond nagyon szépen fest, hiszen a Black-házban mindig megcsodálja az alfa ágya fölött lógó festményt, ami Jacobot ábrázolja farkasalakban.

Néhány pillanat múlva már annyira belemerültek, hogy megszűnt számukra a külvilág…

Másnap délután a földszinten nagy volt a készülődés, mivel Alice kihasználta férje távollétét, amiről Edward gondoskodott. Kiürítették a nappalit, díszítették a házat, készültek az esti partira. Átjött Jacob, Seth – akit külön Alice kért meg -, és Cole a kis Mandy-vel. Az egész egy felbolydult méhkasra hasonlított.  

Segítségnek megjelent Lisa is, aki magával hozta Jasmine-t. Miután kiszálltak Brandon öreg Fordjából, megtörtént a hivatalos bemutatkozás. Mikor Seth-re került a sor, a fiú vörös képpel, de ragyogó szemekkel fogta meg a lány kezét, és… elfelejtette elengedni. Csak állt, bamba áhítattal bámulva a szegény lányra, aki kezdte nagyon zavarban érezni magát.

- Mi már találkoztunk, mikor megérkeztem! – jutott hirtelen Jasmine eszébe, de Seth-től csak egy bólintásra futotta. Amikor a lány bizonytalanul kivonta kezét a nagy tenyérből és elfordult, Alice szikrázó szemekkel, vámpírgyorsasággal kezdett mutogatni Seth felé, amiből a megzavarodott fiú semmit sem értett. A mellette álló Emmett vigyorogva odasúgta:

- Azt hiszem kicsit pipa, és azt mondja, ne merészeld elszalasztani a lehetőséget, amit ő olyan nagy gonddal készített elő, mert… - kicsit előredőlve koncentrált, mit is sziszeg a cséphadaróként hadonászó húga. - Oh, igen! Szétrúgja a hátsódat! – tolmácsolta lelkesen a döbbent fiúnak, aki csak nézett az apró vámpírlányra, majd kihúzva magát ünnepélyesen bólintott.

Emmett attól kezdve, mint egy hátvéd követte Seth-et, feltehetően nem annyira önzetlenségből, mint inkább azért, mert nagyszerűen szórakozott a fiú bénázásán, aki feltűnés nélkül igyekezett Jasmine közelébe kerülni. Együtt cipelték a bútorokat, felszedték a szőnyegeket, míg a lányok felrakva a dekorációt díszítettek. A hangulat egyre jobb lett, mindenki nevetve vette ki a részét a feladatokból.

Az emeleten Cole próbálta meggyőzni a barátját, hogy ő is jöjjön le, ám mind hiába.

- Nem, eszemben sincs! Elfelejted, hogy én sebesült vagyok! – hárított mérgesen Raymond.

- Ugyan már, hiszen nagyszerűen tudsz közlekedni a mankóval! De ha szeretnéd, szívesen segítek lemenni…

- Meg ne próbáld! – sziszegte vissza a másik. Már Carlisle leszedte a fejéről a kötést, csupán egy apró tapasz virított a homlokán, ahol nagyon mély volt a seb. Lábát a biztonság kedvéért begipszelte, de megígérte, hogy erre is csak néhány napig van szükség. Egész jól volt, és ha a terhelésre jelentkező fájdalmat, valamint a váratlanul rátörő szédülést ügyesebben tudta volna titkolni, akkor már rég La Pushban lenne, a saját ágyában. Ám a dokival nem igazán lehetett vitatkozni, így nyugton maradt. Most azonban, mikor mindenki azon ügyködik, hogy lemenjen, esze ágában sincs szót fogadni.

- Nem gubbaszthatsz itt fent!  Mindenki jön, az egész falka! Esme annyi finomságot készített, ami három nap alatt sem fog elfogyni! – érvelt Cole, mindhiába. Ám ekkor kivágódott az ajtó, és a paprikás hangulatban lévő Alice állt meg csípőre tett kézzel az ágy mellett.

- Na ide figyelj, Raymond, azonnal fejezd be a hisztit és emeld meg a segged, vagy Istenemre mondom, ölben viszlek le! – Ray észrevette, hogy a lány szeme szikrákat szór, és eltökélt arcát látva hitt neki. – Sőt szólhatok Jacobnak, és akkor parancsra jössz le, de lent leszel!

Igen, Alice Cullen kétségtelenül mindenre képes volt, és ettől egy pillanatra felébredt a fiúban is a harci kedv. Egy másodpercig fújtatva meredt az apró lányra, aki rezzenéstelenül állta a tekintetét, majd morogva elkezdett kikászálódni az ágyból. Azt remélte, hogy Alice megelégszik a néma megadással, és távozik, de a lány nem mozdult. Már épp ingerülten rá akart ripakodni, hogy esetleg fel szeretné-e öltöztetni is, mikor tekintete találkozott a mézszínű pillantással. A lány szemében nem tükröződött diadal, sem gúny, ahogy arra számított, csak mindentudó kedvesség.

- Ígérem, nem fogod megbánni – közölte őszinte hangon és halkan kiment a szobából.

És valamiért Raymond megint csak hitt neki.

- Oh, Jasmine, segítened kell! – lépett Alice kezét tördelve az épp menni készülő lányhoz.

- Persze, mond csak – biztatta újdonsült barátnőjét.

- Elfelejtettem elhozni a tortát, de még annyi dolgom van, és Jasperék is hamarosan haza érnek…

- Kész örömmel elhoznám, de… nem igazán van helyismeretem Forksban - csóválta fejét sajnálkozva a szőke lány.

- Semmi gond, majd valamelyik fiú elkísér! – Gondolkodó arccal nézett körbe, mikor tekintete „váratlanul” megakadt Seth-en. – Ugye lennél olyan drága, hogy elviszed Jasmine-t a cukrászdába?

A döbbent fiú tanácstalanul tekintett hátra, hogy meggyőződjön, neki szóltak, de láthatóan mindenki mással volt elfoglalva. Kivéve persze Emmettet, aki széles vigyorral, karba font kézzel bámulta a pirosodó farkast.

Mikor Seth rájött, hogy még mindig a válaszra várnak, gyorsan bólintott.

- Nagyszerű! A számla rendezve van, be is csomagolták! Köszi, gyerekek! – azzal tovalibbenve elkapta az idétlenül röhögő Emmett karját és maga után vontatta.

Seth szélesre tárta az ajtót Jasmine előtt, aki félszegen rámosolyogva lépett ki a szélbe. Az eső elállt, de a hűvös rohamok szinte csontig hatoltak, majd fellökték a vékony teremtést. Seth sietve a kezét nyújtotta, másik karjával féltőn átölelte, míg az autóig szaladtak. A kocsiban ülve azonnal bekapcsolta a fűtést, hogy minél hamarabb átmelegedjen az utastér. Mikor az ujját becsípte a biztonsági öv csatja, amivel a lányt akarta előzékenyen bekötni, magában szitkozódva hunyta le a szemeit, mert szörnyen bénának érezte magát.

Lassan fordult Jasmine felé.

- Oké, nem vagyok félkegyelmű! Bár tudom, nagyon is úgy viselkedem, de nem vagyok! – dadogta zavartan, mire a lány hangosan felnevetett.

- Annak minden esetre örülök, hogy tudsz beszélni!

- Igen… általában tudok. Mármint… csak most… - Zavartan legyintve nyúlt a kulcsért, és elfordította, mire a motor felbőgött. Csak mikor az útra kikanyarodtak, mert ismét a lány felé sandítani, aki szintén őt figyelte. Mikor tekintetük találkozott, kitört belőle a nevetés. Olyan szép volt, hogy Seth torka elszorult a látványtól. Csilingelő kacagása bekúszott a fiú bőre alá, egészen a szívéig, megolvasztva a csontjait is.

Mikor a lány nevetése csendesedett, hangjában vidámsággal jegyezte meg:

- Furcsa fiú vagy, Seth Clerwather.

A másik reménykedve nézett rá.

- Az jó?

- Igen, szerintem a furcsa sokkal jobb, mint az átlagos.

- Miért?

- Mert az nem unalmas.

Seth-et ismét boldog reménység töltötte el a szavak hallatán, mert soha eddig nem vágyott annyira a normális élet után, mint mióta megpillantotta a lányt. Szeretett farkas lenni, szerette az eddigi életét, de mint minden bevésődött férfi, tartott a lenyomata véleményétől. Mert ha eljön az idő, és ő felfedi a titkát, könnyen lehet, hogy a lány köszöni szépen, de nem kér belőle… Jasmine-t azonban, úgy tűnik, nem riasztja a másság. Ez kissé felbátorította.

- Meddig maradsz La Pushban?

A lány mélyet sóhajtott, fejét elfordítva az útra meredt. Rövid ideig hallgatott.

- Az sok mindentől függ. – Szavai sokkal csendesebben hangzottak az eddiginél. – Szeretnék minél több időt tölteni Evelinnel.

A ki nem mondott ok árnyékot vont a lány homlokára. La Pushban mindenki tudta, mennyire beteg Brandon anyja, és mélyen együtt éreztek a családdal.

- Sajnálom – suttogta Seth. Szerette volna megvigasztalni a lányt, de nem akarta elriasztani sem. – Közel álltok egymáshoz?

- Igen, anyámként szeretem. Ő és Brandon akkor voltak óriási támaszok, mikor a legnagyobb szükség volt rájuk. Ezt soha sem fogom elfelejteni nekik, amíg csak élek – vallotta meg őszintén, amitől zavarba is jött, mert gyorsan témát váltott. – Nagyon szép helyen laksz, irigyellek.

- Tényleg? – csodálkozott a fiú. – Azt hittem, hogy egy Los Angeles-i lánynak unalmas a mi csendes környékünk.

Lágy nevetés volt a válasz.

- Az igaz, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt, de éppen a nyugalom miatt tetszik. Azt hiszem, boldogan élnék itt.

Újabb dolog, amit Seth jó előjelnek vélt. 

A ház lassan megtelt vendégekkel, akik ki csoportokba verődve, nevetgélve beszélgettek.

Bella idegesen nézett az órájára, tekintetével Alice-t kereste. A fiúk bármelyik pillanatban hazaérhetnek, Edwrd nemrég küldött egy sms-t. Már hiányzott neki, pedig csupán néhány órája váltak el egymástól. Egyébként sem értette, miért van szükség erre a titkolózásra, hiszen Jazz is száz százalékig biztos volt benne, hogy felesége bulit szervez neki, mégis belement a játékba. Hazaérve persze majd szörnyen meglepődik, és meghatódva társalog az egybegyűltekkel. Bella tudta, hogy Alice készült egy sokkal személyesebb meglepetéssel is a férjének, hiszen segített neki megszervezni. A buli után néhány napra elutaznak Texasba, egész pontosan Jasper szülővárosába…

Bella szeme megakadt az egyik sötét sarokban magányosan üldögélő Raymondon, aki gipszelt lábát egy keskeny kanapén kinyújtva szorongatott egy üdítős dobozt, amiből még nem ivott. Arca fáradtnak tűnt, állát több napos borosta takarta, amitől még zordabb külsőt kapott. Cole kötelességtudóan mellette álldogált, de nem szóltak egymáshoz. Ray a nagy tömeg ellenére olyan magányosnak hatott, hogy Bella szíve elfacsarodott. Eszébe jutott az a sok-sok év, amit ő is hasonló állapotban élt át Edward és a család nélkül. Az állandó harag is ismerős volt, amiről a fiú összepréselt szája árulkodott. Gondolkodás nélkül sétált oda hozzájuk.

- Szabad? – mutatott a fiú melletti fotelra. A barna szemek egy pillanatra meglepetésről árulkodtak, de csak egy vállrándítás volt a válasz. Cole szinte rögtön kimentette magát és eltrappolt. – Ne hozzak neked valami harapnivalót?

- Ne, köszönöm – hárított azonnal, aztán kedvesebben hozzá tette. – Hamarosan megérkezik Lisa és úgyis meg fog tömni.

Bella együttérzően felnevetett, mert tudta, hogy valóban így lesz. Lisa kötődése megint csak magára emlékeztette, és a Jacobhoz fűződő kapcsolatára.

- Aggódik érted – állapította meg egyszerűen.

- Nincs rá oka.

- De a barátok már csak ilyenek!

Ray elgondolkodva nézett rá, de nem vitatkozott. Pillantása az ajtó felé libbent, és ott is ragadt. Arca lesápadt, szája kissé elnyílt a csodálkozástól. Ekkor érkezett meg Lisa, Brandon, Jasmine és Seth, de Raymond csak az egyikőjüket nézte megbűvölten.

- Nem ő az igazi – suttogta Bella.

A szavai mintha visszarántották volna a fiút a földre, visszatért a düh és a szomorúság. Lenézett a dobozra, ami alig észrevehetően remegett a kezében, úgy választolt.

- Tudom. - A fiú arcát nézve Bella elbizonytalanodott Alice látomását illetően. Talán a húga tévedett. – Menj, üdvözöld az öcsédet – küldte Ray rekedt hangon, mire Bella nem tudta megállni, és bátorítóan megszorította a kezét, aztán a reakciót meg sem várva elsietett az érkezők felé.

Brandon Hart szerette a jó bulikat, most mégis volt egy olyan érzése, hogy boldogabb lenne, ha a bejárati ajtó már távozóban záródna mögötte. Egyébként sem érezte túl jól magát az elmúlt napokban, bizonyára valami vírus kerülgette. Az egyetlen ok, amiért itt van, az a mellette lépkedő Lisa volt, aki úgy fel volt villanyozódva, mint a karácsonyfaizzó. Pedig megpróbálta kimenteni magát, hiszen aggódott az anyja miatt is, de épp Evelin ragaszkodott hozzá a legjobban, hogy eljöjjön. Egyébként is sokkal jobban volt, Billy is átment hozzá; láthatóan nagyon jól szórakoztak egymás társaságában. A mobilt minden esetre kéznél tartotta…

Mindenki kedvesen üdvözölte őket, és Brandont meglepte, hogy Jasmine milyen otthonosan mozog a házban. Örült neki, hogy ilyen gyorsan barátokat szerzett, főleg hogy a kezdeti feszültségek után olyan jól kijöttek Lisával is. És persze az is feltűnt neki, milyen szemeket mereszt rá ez a Seth nevű kölyök… Na, nem mintha Jasmin-t ez zavarta volna! Sőt, láthatóan élvezi a fiú társaságát, akivel szinte az egész délutánt együtt töltötték.

Bella és Alice egyszerre értek oda, hogy üdvözöljék őket. Brandon megint elcsodálkozott, hogy milyen egyformák ezek a Cullenek, mégis mennyire különbözőek.

- Sziasztok – mosolygott bájosan Alice, a fiúnak mégis görcsbe ugrott a gyomra tőle, gerincén egy iszonytató érzés száguldott végig. – Isten hozott benneteket, érezzétek jól magatokat! Az ünnepelt még nem érkezett haza, de bármelyik pillanatban befuthat. – Az alacsony lány nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni Brandon különös fintorát, ami önkéntelenül jelent meg az arcán. Ő maga sem értette, mi ütött belé, és megint csak a lányok átütően édes parfümjére gondolt. Hát senki nem szól ezeknek a szerencsétleneknek, hogy nem túl jó márkát választottak?

Azonban úgy tűnt, rajta kívül mást nem zavar a dolog, sőt! Ösztönösen nyúlt a nyakához, hogy kigombolja az ingét, de rá kellett jönnie, hogy már megtette, mégsem kap elég oxigént. És mitől van ilyen melege? Csak nem lázas? A francba, pedig annyira örült, hogy Lisával lehet…

Észrevette, hogy Jacob elgondolkodva fürkészi, miközben a barátnője kezét szorongatva társalog valakivel.

Közben megérkezett Edward Jasperrel, aki nagyon meglepődött a felhajtáson. Sokáig tartott, mire mindenki gratulált neki és átadta az ajándékokat.

Lisa magával húzta Brandont az egyik széken üldögélő Rayhez. A fiú úgy nézett ki, mint akin átment az úthenger! Pedig Lisa szerint már sokkal jobban van, de akkor milyen lehetett előtte?!  Azt sem értette, ilyen komoly sérülésekkel miért nincs kórházban? Mert Carlisle vitathatatlanul jó orvos, de mégis…

Lisa azonnal kezébe vette a dolgokat, és leteremtette szegény fiút, amiért nincs felpolcolva a lába. A jó ég tudja, honnét kerített szinte azonnal egy párnát és a szegény fiú tiltakozása ellenére a gipsz alá dugta, majd hozott egy nagy tálca ételt és elé rakta. A fanyalgással nem törődve szeretetteljesen ráripakodott.

- Soha sem erősödsz meg, ha nem eszel!

Brandon határozottan megsajnálta a srácot, akinek vagy ereje nem volt a tiltakozáshoz, vagy kedve. Ímmel-ámmal nekifogott egy szendvicsnek, de az istennek nem tudta lenyelni, csak kedvetlenül forgatta a szájában.

Mikor Alice elhívta Lisát, és ők ketten maradtak, gyorsan lekapott néhány darabot a tányérról a meghökkent Ray orra elől, és egy közelben álldogáló pálma mögé rejtette. Végtére is, aki házibulit szervez, számoljon a hasonló „meglepetésekkel” is.

Ray először meghökkenve nézte, aztán hálásan elmosolyodott, miközben lenyelte az egyetlen falatot. Brandon tudta, hogy a fiú képes lett volna az undorát legyőzve megenni, csak hogy ne sértse meg Lisát, így azonban mindenki elégedett lehet.

Raymond nyögve hunyta le a szemét.

- Ezek eret is vágtak rajtad, haver?! Olyan vagy, mint a meszelt fal, kezdesz hasonlítani hozzájuk… - Mikor kimondta, Brandon is elcsodálkozott magán, hogy honnét jutott épp ez eszébe. A közelből felhangzott Emmett nyerítése, mintha hallotta volna a megjegyzést.

A visszatérő Lisa elégedetten dicsérte meg Rayt, és elvette tőle a megmaradt ételt.

- Hozzak neked is? – kérdezte kedvesen a megrémülő Brandont, aki egyetlen falatot sem tudott volna leküldeni a gyomrába.

- Oh, ne fáradj, nem vagyok éhes! Inkább táncolj velem! – lépett közelebb a lányhoz, aki elpirulva bólintott a felkérésre, és hamarosan egy lassú számra andalogtak a többi pár mellett.

Később szinte mindenkivel beszélgettek egy kicsit, sőt táncolt Jasmine-nel is. Nem sokkal a torta felvágása után Cole elvitte Adam-et és Mandyt La Pushba – Rosalie nagy bánatára -, hogy lefektesse őket. Brandon megkérte, hogy nézzen be az anyjáékhoz is, hogy minden rendben van-e velük. Mikor Lisa segített a tányérok összeszedésében, Brandon észrevette, hogy Ray igyekszik felállni. Nem került el a figyelmét, hogy a fiú egész este nagyon nyomorultul érezte magát, talán fájdalmai is voltak. Többen próbálták bevonni a beszélgetésbe, de szinte elszigetelte magát.

- Szökünk, szökünk? – kérdezte viccelődve, ahogy a mankóra próbált rátámaszkodni. Ray ingerülten morgott valamit, de Brandon meglátta rajta, hogy a reszkető fiú majdnem sír. Elkapta tőle a botot és felrántotta a székről, kezét a hóna alá nyújtva, így sérült lábára nem kellett rátámaszkodnia, miközben megindultak az ajtó felé.

Szerencsére elkerülték a feltűnést, mivel Edward hangosan kurjantva magára vonta mindenki figyelmét, mert épp ő köszöntötte fel a bátyját, így gyorsan kint voltak a házból. A sötét teraszon fonott székek voltak kirakva, mindketten lihegtek, mire elérték a legközelebbit. Raymondnak elakadt a lélegzete, ahogy elterült a fotelban.

- Jól vagy? – kérdezte szuszogva Brandon, miközben igyekezett minél nagyobb szippantással beszívni a tiszta, friss levegőt.

- Nem – jött az azonnali válasz. – De jobban, mint két perce.

- Az jó.

Furcsamód egyikük sem érezte a hideget, pedig eléggé leesett a hőmérséklet, a jeges szél a hó ígéretét hozta magával.

Brandon is letelepedett egy székre és kinyújtotta hosszú lábait, mert izmai olyan feszesek voltak, mint a felhúzott íj. Ha oka lett volna rá, azt gondolná, izomláza van, de az utóbbi hetekben inkább eltunyult, az addigi rendszeres sportot is abbahagyta. Magában el is döntötte, hogy ideje lenne egy kis testmozgásnak.

Gondolataiból Raymond mély sóhaja riasztotta fel.

- Elárulod, miért van ilyen világvége hangulatod? – kérdezte félig viccesen. – Értem én, hogy megsérültél, de mikor ennyi aggódó barát vesz körül, akkor nem lehet okod panaszra. – Mivel nem érkezett válasz, és bár a sötétben nem tudta kivenni a másik arcát, biztos volt az elgyötört ábrázatban, levonta a következtetést. – Oh, egek! Ha nem buktál milliókat a tőzsdén, akkor csak nő lehet a dologban! – megértően csóválta a fejét, mikor hirtelen valami szöget ütött az agyában. – Viszonzatlan szerelem? – Kicsit előre dőlt, izmai még jobban megfeszültek, míg a válaszra várt.

- Nem Lisa az – szögezte le egyszerűen Raymond, amitől Brandon megint ellazult.

Megint csend ereszkedett közéjük, aztán Brandon feltápászkodott.

- Én megkeresem Lisát. Szükséged van valamire?

Raymond felnézett a fölé tornyosuló fiúra, és reménykedve suttogta.

- Csak egy kis magányra…

- Rendben, gondoskodom róla, hogy senki se zavarjon. – Azzal már be is masírozott a házba.

Raymond magára maradt a gondolataival a csípős hidegben. Különös, hogy néhány apró gesztus mennyire megváltoztathatja valakiről a véleményünket. Néhány órája még meg volt róla győződve, hogy Brandon Hart beképzelt, városi tökfilkó, aki nem érdemli meg Lisát. Az elmúlt egy órában azonban rá kellett jönnie, hogy mekkorát tévedett. A fiú figyelmes volt, még sem tolakodó, mindig kitalálta, mire van szüksége Raynek, pedig alig beszéltek. Persze a barátai is igyekeztek segíteni rajta, de soha sem a jó irányból közelítettek, vagy épp nem a megfelelő időben. Hálás volt mindannyiuknak, hiszen ahogy Brandon is mondta, aggódó barátok sokasága vette körül, mégis olyan egyedül volt, mint az ujja. Úgy érezte magát, mint egy puzzle kirakós eltévedt darabja, ami egy másik dobozból keveredett a többi közé, és sehová sem illik.

Idegei pattanásig feszültek, ahogy arra gondolt, hogy néhány méterre Seth remekül szórakozik Jasmine-nel. A torka elszorult, mikor a bemutatkozásukra gondolt, mert egy röpke pillanatig a tenyerébe zárhatta a lány puha kezecskéjét. Csak néhány másodperc volt, mikor Cole után vele is kezet rázott, aztán már mosolyogva fordult is Oliverhez. Ő nem volt más számára, csak egy Seth barátai közül. A hülye is láthatta, mennyire egy hullámhosszon vannak, és ez így is van jól, a farkas és bevésődése között.

Raymond mégis csalódott volt, bár nem tudta, mire számított valójában. Talán arra, hogy a lány is megérzi azt, amit ő, hogy amikor a szemébe néz, kialakul köztük az a bizonyos varázslatos kapcsolat, ami a falka többi tagját is a lenyomatához köti.

 De nem így lett. És azért nem, mert Jasmine-t nem neki szánták az égiek.

Nem törődve a hasogató fájdalommal, megpróbált lábra állni. Már többször eszébe jutott, hogy Carlisle tanácsa ellenére átváltozik, és nem is ez tartotta vissza. Az egyetlen dolog, hogy akkor farkasként nyitott lenne az elméje, és a legkevésbé sem vágyott látni Seth gondolatait. Persze a végtelenségig nem halogathatja a dolgot.

Ügyetlenül egyensúlyozva próbálta megtartani magát az ép lábán, mikor a lépcső aljánál lefékezett Cole autója, és a vezető melletti ülésről egy karcsú alak pattant ki, míg a kocsi hátra tolatott, hogy leparkoljon. Ray megmerevedett a mozdulat közben, dermedten bámulta a kecsesen mozgó jövevényt, aki a kabátot szorosan összefogva magán szaladt fel a lépcsőkön, miközben szőke haját lobogtatva fújta a szél. A gyér világítás miatt, ami a házból kivetült a tornácra, nem látta a széket, amiben megbotlott, de gyorsan visszanyerte egyensúlyát. Ray azonban akkor már előre vetette magát, megfeledkezve fájós lábáról, hogy elkapja a lányt, így hosszában elvágódott a terasz padlóján.

- Krisztusom! Megütötted magad? – hajolt fölé aggódva a szőke lány.

A fél oldalra fordult Raymond nem törődött a fájdalommal, kitágult pupillával bámult az ismerős arcba. Megszűnt minden körülötte, megállt az idő, csak ő volt és a lány. Hirtelen minden a helyére került, mintha varázsütésre elmúlik a rendetlenség, a káosz. És már érezte a köteléket is, amik vasláncként kapcsolták a bájos tüneményhez.

- Jasmine? – suttogta alig hallhatóan, miközben kinyújtotta kezét a szőke tincsek felé. A jövevény megcsóválta a fejét, de nem húzódott el, csak térdelve bámult a fiúra, aki bárgyú vigyorral nézett rá. – Szia!

- Szia! – nevette el magát rekedtes hangon a lány, aztán elszégyellhette magát, mert gyorsan hozzátette. – Bocsi, nem akarlak kinevetni, csak nem vagyok hozzászokva, hogy a férfiak a lábam elé vessék magukat! – Megfogta Ray kezét és segített neki felülni. Tekintete a gipszre tévedt. – Biztos, hogy jól vagy?

Raymondnak eszébe jutott a néhány perce ugyanerre a kérdésre adott válasza.

- Még az életben nem voltam ilyen jól!

Hirtelen feltárult a bejárati ajtó, és a nyílásban Brandon jelent meg.

- Mi az ördög folyik itt? – kérdezte döbbenten, majd felderült arccal kiáltott fel:

 – Camilla!  

Várom az észrevételeket! :)

63. fejezet

  Raymond feszengve igazgatta meg magán a takarót és tanácstalanul a csukott ajtó felé nézett. A hatalmas ablakon át láthatta, hogy a vad szél bele-belecsimpaszkodik a fák ágaiba, amik panaszos nyikorgással adják át magukat a természet erőinek. A borult ég és az időnként eleredő eső miatt nehéz volt megmondani, mennyi lehet az idő, de a nemrégen ebéd gyanánt belediktált húsleves óta - amit Lisa akaratosan kanalanként etetett meg vele, – eltelt időből kora délutánra tippelt. Mikor magához tért, Carlisle tájékoztatta a sérüléseiről, amik a doki szerint elég súlyosak voltak. Véleményét alátámasztotta a szűnni nem akaró fájdalom is.

Lehunyta a szemét és próbált nem arra gondolni, hogy éppen hol van, de még a kimerültség ellenére sem tudott ellazulni a vámpírok házában. Bár szó, ami szó, nem lehetett oka panaszra, mert ébredését követően még a doki is eltűnt, Lisára bízva a beteget, aztán felváltva érkeztek a barátok, a falkatagok, hogy üdvözöljék őt. Csak egy ember nem jött… amiért nem tudta, hogy szomorkodjon, vagy hálás legyen. Carlisle nemrég mindenkit kiparancsolt azzal az indokkal, hogy neki pihennie kell. Az aggódó tyúkanyóként körülugráló Lisa kelletlenül búcsúzott el, azzal az ígérettel, hogy amíg ő alszik, hazamegy, de estére megint itt lesz. Ray el is határozta, hogy ha törik, ha szakad, nem hagyja még egyszer megetetni magát!

A felerősödő eső kopogva ütődött az ablaküvegnek, ami lassan megnyugtatta a fiút. Mély sóhajjal engedte át magát a fájdalomcsillapítók okozta bágyadtságnak. Elméjében újra megjelent egy bájos alak, hogy elkísérje az álmok erdejébe. Az álom azonban nem volt békés, közel sem. Újra azon a verőfényes tengerparton volt, ezúttal azonban a szőke lánnyal. A kék szemek mosolyogva néztek rá, a kecses karok búcsút intettek neki, miközben ő egyre távolabb sodródott tőle a hullámokkal… És mint minden alkalommal, most is megjelent a szörnyeteg, hogy elvegye tőle a legdrágább kincset, ami csak létezik számára a földön, míg ő kapálózva próbál közelebb jutni, hogy megmenthesse Őt! Ám mint mindig, most is kudarcot vall, és hagyja, hogy elnyelje az óceán…

Szinte fuldokolva kapott levegő után, ahogy az iszonytató álomból felriadt, ujjai görcsösen markoltak a takaróba. Reszketve próbált a zúgó esőre figyelni, ami patakokban folyt végig az ablaktáblán, és csak a sokadik belégzés után vette észre, hogy nincs egyedül a szobában. Megköszörülte kiszáradt torkát, mielőtt megszólalt.

- Azt hittem, felém sem nézel! – Nem akart vádló lenni, hiszen tudta, a másiknak épp annyira nehéz ez a helyzet, mint neki, mégsem tudta visszafogni a keserűségét.

- Végig itt voltam – jött a fáradt válasz, ami közel sem tűnt sértődöttnek, és meg is lepte Rayt. Zavartan pislogott a félhomályban ácsorgó alakra.

- Miért…? Miért nem vagy…? – Nem tudta kimondani, csak várt, hogy megtudja, mit gondol a másik.

Seth lassan közelebb sétált és egy széket húzott az ágy mellé, hogy leüljön. Raymond csak most vette észre a fáradt szemek alatt húzódó, mély karikákat, valamint barátja elgyötört testtartását, aki ugyancsak úgy festett, mintha ő is kómából ébredt volna. A látogató a térdére könyökölt, és szótlanul a padlót bámulta.

Ray megsajnálta, hiszen tisztában volt vele, hogy csak az iránta érzett lojalitás miatt van itt.

- Haver, neked mellette a helyed, hiszen tudod jól! – szólt halkan, szinte lágyan, ami meglepte a másikat. Seth szomorú szemekkel bámult az ágyban fekvő fiúra, aztán örömtelen félmosollyal az arcán megcsóválta a fejét.

- Nem jól van ez így, hiszen te is…

- Ugyan! – szakította félbe indulatosan a másik, ami már sokkal jobban emlékeztetett régi önmagára. – Én nem számítok, hiszen nincs olyan, hogy kettős bevésődés! Ő a tiéd, neked rendeltetett, hozzád tartozik!

- Ezt nem tudhatjuk – emlékeztette halkan Seth. – Tudom, hogy te is ugyan azt érezted, amit én. Láttam az arcodat, kár tagadnod!

Raynek eszében sem volt tagadni. Minden farkas azt a pillanatot várta, hogy belépjen az életébe a nő, akiért ő megszületett. Mert Raymond hitte, hogy számára is teremtetett egy igazi társ, csak abban nem, hogy ő boldoggá tudná tenni. 

Seth egy pillanatig csak nézte a barátját, majd felsóhajtott.

- Azt hiszem, neki kell döntenie…

Raymond rekedten felnevetett, ahogy arra gondolt, hogy egy olyan lányról beszélnek, aki aligha emlékszik rájuk, ők mégis a végzetüknek tartják. A remény egy pillanatra apró remegésként száguldott át a testén, de gyorsan emlékeztette magát, hogy nem szabad hiú ábrándokban ringatnia magát. Elvégre ő nem a hős lovag, aki a lányok álmainak netovábbja! Ellenben Seth méltó társa lehet annak a lánynak…

- Te megérdemled, én nem. Te képes vagy boldoggá tenni és… - fájdalmasan beszívta a levegőt, elméjében felrémlett az előbbi álom. - …és megvédeni! – Egy kézleggyintéssel leintette a másik tiltakozását. – Ha ezt megteszed, akkor én is elégedett leszek, hiszen nem szeretnék mást, csak hogy hosszú, gondtalan élete legyen! – Fel akart ülni, de nem volt elég ereje, mire a másik azonnal kinyújtotta a karját, hogy segítsen. Ray elkapta a jobbot, és közelebb rántotta magához a barátját, hogy az orruk majdnem összeért. Nem törődve a hasogató fájdalommal mélyen a szemébe nézett, miközben görcsösen szorította a másik kezét. - Ígérd meg, Seth Clearwater, hogy becsülni, szeretni fogod, és ha kell, az életed árán is megvéded! Ígérd meg! – sziszegte követelőzően.

Seth olyan szívesen szavát adta volna, de nem jött ki hang a torkán, csak bámult a sötét szempárba, ami megingathatatlanul meredt rá. Nemrég azzal a tudattal lépett be a szobába, hogy mire távozik, az egyikük szíve darabokban lesz. Ezt tudta már attól a pillanattól, mikor Jasmine megjelent La Pushban, felgyújtva szunnyadó lelkét. És persze Rayét is.

Annyira gyűlölte, hogy ő az, akivel úgymond ringbe kell szállnia a lányért! Bárki más esetében is nehéz lenne, de hogy éppen Raymond… Mindannyian azért imádkoztak, hogy a sokat szenvedett fiú végre megtalálja a lenyomatát, és ezzel együtt a békéjét is. Erre mikor karnyújtásnyira kerül a boldogságtól, ő üti ki a nyeregből! Ezt nem akarta, nagyon nem! De hátra lépni és lemondani a lányról is képtelen lett volna, ezt érezte. Nem tudta, hogy ez azért van-e, mert ő gyengébb Raynél, vagy mert jobban kötődik Jasmine-hez, csak azt, hogy ő nem tudna nélküle élni. Kivéve persze, ha a lány ezt akarná!

Pont emiatt volt most annyira megdöbbenve, mert nem értette, hogy képes ilyet kérni Raymond. Önként átengedi neki azt, amire ő is mindennél jobban vágyik?!

- Ígérd meg! – követelte egyre elszántabban.

Seth nagyot nyelt, mert a torka mindinkább elszorult a meghatottságtól… Vagy talán a gyávaság okozta szégyenérzet miatt, amit Ray eme nagylelkűsége okoz?

Mégsem volt képes elszalasztani a lehetőséget.

- Ígérem! – suttogta könnybe lábadt szemmel.  

Ray elgyötörten hanyatlott vissza a párnára, homlokát elborította a gyöngyöző veríték, reszkető kezével fentebb húzta magán a takarót, mintha fázna. A fejét takaró kötés most alig ütött el sápadt bőrétől, a homlokán megjelenő ráncok eltorzították az arcát.

- Szóljak a dokinak? – kérdezte Seth aggódó hangon.

- Nem, csak pihennem kell egy kicsit – jött a halk válasz.

- Rendben. - Seth tétován felállt, és az ajtó felé indult, ahonnét még egyszer visszafordult. Tudta, hogy hatalmas ajándékot kapott, hiszen egy farkas számára a bevésődése jelenti az életet. - Köszönöm… és… sajnálom.

Egy keserű mosoly volt a válasz, aztán Raymond lehunyta a szemét, ezzel lezárva a beszélgetést.

***********************

 

       

Idő közben Bella, Jasmine és Alice hazafelé tartottak Port Angelesből, ahol leadták Jasmine bérelt autóját, és be is vásároltak. Bella nagyon örült, mert újdonsült barátnőjük kezdeti visszafogottsága lassan eltűnt, és nagyszerű napot töltöttek együtt. Alice reggel levitte őt La Pushba, aztán a kölcsönzőnél ismét találkoztak. Rengeteg élelmiszert vásároltak, egy részét Esme kérésére, a másikkal Jasmine szerette volna feltölteni a Hart-háztartást.

Alice szintén a maga kis bevásárlását rendezte, mivel a hétvégén lesz Jasper születésnapja, amit természetesen, mint rendes asszonykához illik, egy hatalmas meglepetés-bulival szeretett volna megünnepelni. Bella már látta is maga előtt szegény Jazz arcát, mert meglepetés az biztos lesz… Alice ugyanis tervbe vette, hogy fél La Pusht is meghívja az alig két nap múlva esedékes rendezvényre! Persze ezt Bella csöppet sem bánta, hiszen a meghívottak listájára felkerült Brandon és Jasmine is. Ez elég ok volt, hogy húga izgatottsága rá is átragadjon, és kivegye részét a szervezésből. Így út közben erről folyt a csevegés, lelkesen tervezgettek. Alice ügyesen bevonta Jasmine-t is, aki segítőkészen felajánlotta, hogy szívesen segít. Nem mintha ennyi vámpír mellett kellett volna segítség, így Bella azonnal tudta, hogy Alice látott valamit a jövőből, amihez a lánynak is köze van. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Ámor szerepét igyekszik betölteni…

Mintha csak igazolni akarta volna, vezetés közben a szőke lányra pislogott.

- Na és, Jasmine, mi a helyzet a pasikkal? Vár rád valaki Los Angelesben?

- Nem, nincs barátom. A munka eddig lekötötte minden időmet…

Alice elégedetten nyugtázta a választ.

- Nahát, hogy ez a Brandon milyen rabszolgahajcsár…! – sandított Bellára.

- Oh, nem ő tehet róla! A fősuli után nem volt állásom, így én ajánlottam fel neki, hogy besegítek a tervezői irodánál. Olyan jól beindultak a dolgok, hogy egyikünknek sem maradt felesleges energiája a magánéletre. – Mosolyogva hozzátette: - Örülök, hogy Lisával összejöttek. Kedvelem, ahogy Evelin is, mert jó hatással van Brandonra. Látszik rajta, hogy szerelmes…

Bella elgondolkodva nézett rá.

- Talán te is itt találod meg a boldogságot.

- Bizony, a La Push-i fiúk között bőven lehet válogatni! Akár minden ujjadra akad egy! – vigyorgott Alice is.

- Én nem sürgetem a dolgot, jó nekem így. – Látszott, hogy zavarba jött, ezért inkább ejtették a témát.

Először Jasmine-t vitték haza és segítettek neki behordani a holmikat a házba, és így legalább meglátogatták Evelint is.

 Lisa is épp ott volt, lelkesen mesélte, hogy Ray mennyivel jobban van, már evett is. A beszámoló közben Bella mosolyogva figyelte Brandont, aki kihasznált minden alkalmat, hogy hozzáérhessen a lányhoz. Igen, igaza van Jasmine-nek, valóban szerelmes Lisába.

Mikor elköszöntek, Evelin ragaszkodott hozzá, hogy ő kísérje ki a vendégeket. Az ajtóban aztán megfogta Bella karját és közelebb húzta magához, hogy a bentiek ne hallassák meg a szavait.

- Bella, szeretnék kérni tőled valamit – nézett mélyen a szemébe. – Vigyél el apátok sírjához, kérlek.

Remélem, tetszett nektek, és írtok hozzászólást! :)))

A következőben ismét felpörögnek az események! ;)))))

PUSZI NEKTEK!

62. fejezet

Edward szemszöge

Lassan hajnalodott, a ház felettébb csendes volt az elmúlt órákhoz képest. Illetve az lenne, ha a fejemből is ki tudnám zárni a sok gondolatot.

Most én voltam a soros, hogy vigyázzak Raymondra. A többiek elmentek vadászni, csak Bella maradt itthon velem. Épp lefektette a másik szobában Lisát, aki a kimerültségtől már alig állt a lábán, mégis Ray közelében akart maradni. Nemrég beszélt telefonon Brandonnal. Ezúttal sem akartam hallgatózni, de a fejében látott képekről nehéz lett volna tudomást sem venni. Bella bizonyára elégedett lesz, ha megtudja, hogy tisztázódtak a kettejük közötti félreértések. Legalábbis a többségük…

Néhány farkas szintén a ház előtt várakozott. Szegény Seth szinte el sem mozdult az ajtó elől az elmúlt órákban. Mivel bejönni nem akart – és nem az irántunk való ellenérzés miatt, mivel Jacob után ő az egyik farkas, aki teljesen elfogadott minket -, Esme vitt ki neki egy meleg plédet a felerősödő, csípős szél miatt. Hálásan megköszönte, de csak kedvességből terítette magára. Gondolatai folyamatosan a szőke lány és Brandon, valamint Ray körül keringtek; azt hiszem, őt is fel kellene világosítani az idő közben történt változásokról.

És persze itt van Raymond. Hosszú létem során már sok megdöbbentő esettel találkoztam, de ez a fiú mindenen túltesz. Carlisle-al már a tisztáson egyet értettünk abban, hogy menthetetlen, hiszen a sérülései külön-külön is halálosak voltak. És már akkor is halott volt, mikor rátaláltunk. Amikor Lisa beszélt hozzá és váratlanul meghallottam a gondolatait, nem akartam elhinni, hogy ez lehetséges. Nagyon szívós kölyök, azt meg kell hagyni. A fejébe látva egészen megváltozott róla a véleményem, és a múltjában történt szörnyű tragédia megmagyarázza a viselkedését is. A vámpírok iránti mélységes gyűlölete több, mint amit a farkas volta indokolna. A társai fejében homályosan már korábban is elkaptam részleteket, de az ő szemén át látni, és ez által átélni, az egészen más volt…

Most, álmában is azt a borzalmas napot éli meg újra és újra…

Fülledt nyári nap volt, a tenger felől forró levegőt sodort a szél. A gyermek Raymond egy nála fiatalabb fiúcskával játszott az elhagyatott parton. Nem messze tőlük egy középkorú pár pihent a leterített pléden, halkan beszélgetve, míg a fiúk belemélyedtek a játékba. Mikor a férje súgott valamit, a hosszú, fekete hajú nő vidáman felnevetett, önfeledt kacaját tovavitte a szél, miközben kezét enyhén gömbölyödő pocakjára simította. A két gyerek mosolyogva intett a szülőknek, aztán pólójukat lekapva szaladtak a hűsítő vízbe. A lágy hullámok fel-felkapták, ringatva csalták egyre beljebb őket. A kisebb fiú biztonságot keresve kapott a bátyja után, aki jó úszóként erősen tartotta. Bentebb, egy magányos, lapos sziklához úsztak, ami apró szigetként emelkedett ki a tengerből, a hullámok habos tajtékkal csapódtak hozzá. Raymond feltolta az öccsét a csúszós kőre, és ő is utána mászott. Már sokszor megtették ezt az utat, szerettek itt játszani, most is nevetve egyenesedtek fel és fordultak a part felé, hogy integetve biztosítsák a szüleiket, hogy minden a legnagyobb rendben. Édesanyjuk egészen a víz széléig lesétált, onnét figyelte őket.

Ekkor Raymond a szeme sarkából észrevett valami csillogó dolgot a fák takarásában. Először azt hitte, csak a napfény játszik vele, de az a valami néhány pillanat múlva az apja mellett állt. Raynek először az jutott eszébe, hogy ennél gyönyörűbbet még nem látott, aztán a csodálatot mélységes rémület váltotta fel. Szeme elkerekedett, mikor a gyémántként csillogó nő lehajolt és apját egy közeli fához csapta, aki élettelenül terült el a homokon. Ray torkaszakadtából üvöltött, hogy figyelmeztesse az anyját, aki a döbbenettől mozdulni sem tudott. A nő nagyon gyorsan mozgott, szemmel követni sem lehetett; megállt a várandós asszony előtt, aki zokogva próbálta megkerülni, hogy a férje közelébe juthasson. A vámpír azonban úgy játszott vele, mint macska az egérrel. Mikor aztán megunta, fél kézzel felrántotta a földről, s a kapálózó végtagokkal nem törődve szívni kezdte a vérét. Nem ölte meg azonnal, csak épp belekóstolt, majd eldobta, mint egy félig kiivott üdítős poharat.

Ray nem törődve a sikoltozó kisöccsével, a vízbe vetette magát és úszni kezdett. A szemébe csapódó sós víztől alig látta anyja vonagló testét, annál inkább a gyönyörű szörnyeteget, aki mosolyogva megtörölte a száját és gúnyosan a fiú felé intett, mikor az már félúton járt a szikla és a part között. Karját kinyújtva Raymond háta mögé mutatott, aztán gúnyosan felröhögött, mint aki remekül szórakozik. Oh, mennyivel másabb volt ez az ördögi nevetés, mint az anyjuk lágy kacagása!  A fiú kétségbeesetten fordult hátra, szemével az öccsét keresve. De ő nem volt a sziklán, sőt a hullámok között sem. Ray ereje fogytán volt, a vizet taposva tanácstalanul hánykolódott, míg a démoni nevetés egyre hangosabb lett. Szemét meresztgetve a távolban megpillantotta a sötét fürtöket, ahogy a mozdulatlan kis test távolodva fel-felbukkan a hullámok között. Rémülten próbálta eldönteni, mit tegyen, mikor hirtelen csend lett. A part felé fordulva egyenesen a vörös szemekbe nézett. A gyilkos mintha csak erre várt volna, lassan lehajolt az anyához, de végig a fiút nézte, mikor kitörte a védtelen nő nyakát.

Ray felordított fájdalmában, amitől tengervíz került a tüdejébe, és süllyedni kezdett lefelé. Hagyta, hogy a hullámok elragadják kimerült testét, nem küzdött többé, mert már tudta, hogy egyedül maradt a világban.

Ez évtizedekkel korábban történt, a falka alfája akkor még Sam volt. Mikor a járőrök megtalálták a családot, és kimentették az alélt fiút a vízből, Raymondnak még nem volt tudomása a farkasok létezéséről, így azt sem tudhatta, hogy a vámpír után rendezett hajtóvadászat sikeres volt, Seth végzett vele.  

Az akkor elszenvedett fájdalom azóta sem halványult a fiú lelkében, csak társult hozzá a gyűlölet és a végtelen magány…

Szerelmem keze hátulról átfonta a derekamat, arcát a vállamhoz szorította.

- Elgondolkodtál – suttogta olyan halkan, hogy csak én érthettem meg.

A karomat felemelve magamhoz húztam, mélyet szippantottam hajának illatából. – Álmodik – adtam magyarázatot. – Mindig ugyanazt újra és újra, mintha az átélt szörnyűség nemcsak az agyába, de a lelkébe is beleégett volna. – Röviden elmeséltem, hogyan vesztette el a családját, mire Bella megborzongott az ölelésemben.

- Istenem, ez szörnyű! Így már érthető… - Elnézte Raymond mozdulatlan arcát, ami a sok fájdalomcsillapítónak köszönhetően nyugodt volt, a benne tomboló indulat is lecsillapodott kissé. – Megérdemelné a boldogságot.

Ezzel nagyon egyet tudtam érteni, az elméjében felbukkanó szőke lány talán meghozná számára a megnyugvást. Ezzel csak egy hiba volt: nem ő volt az egyetlen, aki megállás nélkül rá gondolt…

Brandon szemszöge

Hosszú volt az éjszaka, nem tudtam pihenni, ezért próbáltam dolgozni egy keveset. Csak a laptop monitorja világított a sötét nappaliban, amitől már égett a szemem.

Nem tudtam koncentrálni, csak Lisa járt az eszemben. Egyszerűen nem ismerek magamra! Ez az első alkalom, hogy egy lány ennyire megszédített. Persze, voltak nők az életemben, szerelmek és futó kalandok egyaránt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy itt az isten háta mögött megismerek valakit, aki ennyire kiforgat önmagamból. Az első pillanattól, mióta megláttam, volt benne valami, ami vonzott hozzá, bár igyekeztem erről tudomást sem venni. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű! Nem tudok nem gondolni rá, legszívesebben árnyékként követném, védeném és ölelném törékeny alakját. Olyan számomra, mint napelemnek a fény, nélküle működésképtelen vagyok. Amikor a karomban tartom, megszűnik tér és idő, mintha csak mi ketten léteznénk. Egyetlen érintése annyira fel tud tüzelni, hogy bármit megadnék, csak örökre érezhessem a közelségét…

Ez nevetséges! Hiszen még félig gyerek, hogy lehet ilyen hatással rám?

Kezem talán századjára nyúlt a telefonért, hogy megnézzem, nem érkezett-e üzenet tőle. Mikor felhívott, hogy Raymonddal marad, egyszerre éreztem csalódottságot és féltékenységet. Persze, örültem, hogy a srác jobban van, annak ellenére, hogy nem lopta magát a szívembe… Ő volt a legjobb példa, mennyire furák ezek a La Push-iak. Jacob és a tesztoszteron-túltengéses barátai határozottan nem tartoztak az átlagos kategóriába. Anya titokzatos kapcsolata ezzel a suhanc képű Jake-el szintén nagyon különös. Még ha bevettem volna ezt a távoli rokon dolgot, akkor sem értem, hogy egy fiatal fiú hogyan kerülhetett ennyire bizalmas viszonyba az anyámmal. Mikor egymásra néznek, úgy érzem, mintha ezer éve ismernék egymást, ami már csak Jacob korát illetően is ki van zárva! Mint a cinkosok, akik közös titkot őriznek. Gondoltam rá, hogy elkapom valahol, és ha kell, kiverem belőle, de nem szeretném anyát fölösleges izgalmaknak kitenni. Mióta itt vagyunk, sokkal jobb az állapota - a rosszullétek ellenére is -, mint a városban volt. Ha ezért el kell viselnem ezt a kölyköt meg a különc barátait, ám legyen!

Aztán itt van a doki és a családja! Istenemre mondom, valahányszor meglátom őket együtt, mindig az Adams Family jut róluk az eszembe! Igaz, Carlisle-nak nagyon sokat köszönhetek, hiszen nélküle már rég összecsomagolok és visszavittem volna anyát a kórházba. Az is tény, hogy a Cullen-családból sem tudnék senkire sem rosszat mondani, egyszerűen csak feláll tőlük a hátamon a szőr. A Bella nevű lány bizarr közeledését sem tudom igazán mire vélni! Először azt hittem, flörtöl velem, de láthatóan szerelmes a barátjába, aki egyébként egész értelmes figura. Ha ránézek arra a lányra, déjá vu érzésem támad, mintha már találkoztam volna vele régebben. Annyira igyekszik kedves lenni velem, én meg a tekintetében izzó szomorú várakozástól késztetést érzek, hogy megvigasztaljam.

Szóval La Push elég különös hely. Nincs szó másról, minthogy szeretem tudni, mi történik körülöttem, és még jobban szeretem, ha én irányíthatom a dolgokat. Ha őszinte akarok lenni, Lisában is van valami… valami kivételes, amit nem tudok megfogalmazni. Gyakran, mikor a szemébe nézek, mintha a titkok mély kútját látnám. És én meg akarom fejteni ezt a lányt, bármibe kerüljön is!

Megint lenéztem a telefon kijelzőjére, de semmi. Nagyot sóhajtva kapcsoltam ki a laptopot, és elterültem a díványon, hogy behunyt szemmel álmodozzak az én kis boszorkányomról. 

 

61. fejezet

Bella szemszöge

Lisa egész úton magába roskadva ült a hátsó ülésen, kifelé bámulva az ablakon. Carlisle-al együtt jobbnak láttuk, ha békén hagyjuk. Túl sok minden történt vele, idő kell, amíg feldolgozza. Nem kellett orvosi diploma, hogy tudjam, Raymond felépülésére elég kicsi az esély, farkasgének ide vagy oda. Carlisle gondterhelt arcán is egyértelműen látszott, hogy a legrosszabbra számíthatunk, már csak a csoda segíthet rajta. 

Mikor leparkoltunk Evelinék háza előtt és a teraszon megjelent Brandon, éreztem, hogy ez nem fog túl jól elsülni.

- Hálás vagyok, amiért… mindenért – motyogta reszketve Lisa, aztán kiszállva egyenesen az elé lépő Brandon-ra meredt. Az öcsém arcán tükröződő vidámságot aggodalom váltotta fel, ahogy meglátta a lány könnyeit.

- Mi baj van? Miért sírsz? Bántott valaki? – Lágyan kezébe fogta Lisa arcát, aki egy röpke pillanatig belesimult a tenyérbe. – Lisa, mond el, kérlek… Már többször kerestelek, beszélhetnénk?

A válasz azonban nem érkezett meg, így a csokoládébarna szempár kérdőn tekintett ránk. Mielőtt megszólalhattam volna, Lisa eltolta magától és a ház bejáratára meredt. Mélyet szippantottam a levegőbe, és én is arra fordultam. A lépcső tetején egy szőke hajú lány állt, tiszta kék szemeivel kíváncsian figyelt minket. Bátortalanul elmosolyodott, miközben fázósan összébhúzta magán a kardigánt. Jacob már érintőlegesen beszámolt a lány érkezéséről, aki Brandon barátnője, és rendesen felkavarta a kedélyeket La Pushban. Az öcsém vagy nem vette észre a kilépő lányt, vagy nem akart vele foglalkozni, mert továbbra is Lisát bámulta.

Nem úgy Ő! Lisa elsötétült tekintettel, mérhetetlen gyűlölettel meredt a lányra, amitől még engem is kirázott a hideg. Éreztem, hogy Carlisle is megmozdul mellettem, mikor láttuk, hogy képes lenne álló helyzetből rávetni magát. Átkaroltam a vállát és megszorítottam, hogy észhez térjen, nem fogom hagyni, hogy őrültséget csináljon.

- Brandon, megvizsgálnám az édesanyját, amíg Bella hazakíséri Lisát – próbálta elterelni Carlisle a fiú figyelmét, miközben figyelmeztetően bólintott Lisának. Brandon tétovázott egy pillanatig, majd száját összeszorítva bólintott.

- Rendben. Később átmegyek hozzád – szólt a remegő lányhoz.

- Ne! Fáradt vagyok! – utasította el ridegen, majd kezeimet lerázva magáról, elrohant.

Brandon csak értetlenül bámult utána, láthatóan nem értette a viselkedését. Nagyon megsajnáltam, de nem tudtam, mit mondhatnék neki.

- Talán akkor menjünk be… - próbálkozott ismét Carlisle, mire a fiú gyorsan észbe kapott.

- Persze, tessék csak – intett a ház felé. A lépcsőn a lány illedelmesen üdvözölt bennünk, aztán a keskeny előszobában Brandon bemutatta.

- Jasmine Cooper. – Az említett kötelességtudóan előre lépett és először nekem nyújtott kezet. Ahogy az ujjai hideg bőrömhöz értek megremegett, szemei elkerekedtek a meglepetéstől, aztán olyan hirtelen lépett hátra, hogy hátával nekiütődött a falnak. Ez teljesen megszokott viselkedés volt az emberek részéről, általában mulattatott a dolog, de most zavarban voltam, mert Brandon árgus szemekkel figyelt minket, mint aki előre sejtette, Jasmine mit fog érezni. Talán már ennyire kiismert volna minket? Bár tudnám, mi jár a fejében! Ha itt lenne Edward…!

A lány hasonlóan reagált Carlisle érintésére is, tekintetébe belopózott a jól ismert óvatosság, ami szintén ösztönös reakciónak számít.

Carlisle azonnal bement Evelinhez, így én egyedül maradtam a két fiatallal a nappaliban. Rövid hallgatás után Jasmine megköszörülte a torkát.

- Megkínálhatlak egy teával? Épp most lett kész…

- Oh, köszönöm – igyekeztem minél barátságosabban mosolyogni. – Az jól esne, szörnyű hideg van odakint.

Bólintott, megértően visszamosolygott, és elindult a konyha felé. – Te is kérsz, Főnök?

- Igen, köszi – lökte oda lazán Brandon, de elgondolkodó tekintetét rajtam tartotta. Zavartan mocorogtam a kanapén, és igyekeztem szabályosan lélegezni. Azt hittem, egy idő után feladja, de csak meredten figyelt tovább.

- Valami baj van? Talán van valami az arcomon? – kérdeztem, hogy kibillentsem a merengésből.

- Nincs.

Nem folytatta. Vártam, hogy elnézést kér a bámulásért, vagy legalább abba hagyja, de nem, szenvtelenül tovább nézett. Felvont szemöldökkel viszonoztam a pillantását.

- Szóval a doki az apád?

Hirtelen megéreztem, hogy jobb lesz óvatosnak lennem.

- Nem, ő csak a nevelőapám.

Összeszűkült a szeme.

- De a rokonod, ugye?

- Nem. – Az elutasító, szűkszavú válasz sem vette kedvét a kíváncsiskodásának.

- És a többiek?

- Ők sem.

- Hmmm, furcsa, pedig nagyon hasonlítotok egymásra. – Figyelte a reakciómat. – Mindannyian.

- Igen, ezt már sokan mondták, de csak véletlen.

Megcsóválta a fejét.

- Mostanában nem hiszek a véletlenekben.

Szerencsére a lány visszatért a teákkal, így fellélegezve fordítottam minden figyelmemet a csészének. Azonban úgy tűnt, hiába reménykedtem.

- És Lisával mi a helyzet? – Értetlen arcomat látva folytatta. – Ő rokona valamelyikőtöknek?

- Nem, valójában nem is régóta ismerjük.

- Értem. – Belekortyolt a teába, majd ismét felém fordult. – Szóval te és Edward egy pár vagytok. – Nem kérdés volt, ezért csak bólintottam. – És a többiek is, ha az ünnepségen jól láttam. Ez elég szokatlan. – Kutató tekintetétől, ami szinte égette a bőröm, úgy éreztem magam, mint egy bogár a nagyító alatt.

- Nem vagyunk átlagos család.

- Igen, ez nekem is feltűnt.

Kezdtem szörnyen kényelmetlenül érezni magam, és már bántam, amiért eljöttem. Reménykedve fordultam a szoba felé, ahonnét kihallottam Carlisle hangját.

- És Edward miért nem kísért el?

- Dolga van.

- Rendes fiú, nagyon szeret téged. – A szúrós pillantással nem törődve elmosolyodtam, ahogy felrémlett a szemem előtt kedvesem arca.

- Én is nagyon szeretem, ő a mindenem. – Hirtelen ötlettől vezérelve hozzá tettem. – Hamarosan összeházasodunk.

- Tényleg? – döbbent meg, amitől még inkább nevethetnékem támadt.

- Bizony, már el is jegyeztük egymást – mutattam fel bizonyítékul a kezemen csillogó gyűrűt.

Erre mindketten közelebb hajoltak, hogy szemügyre vegyék az ékszert.

- Hű, ez gyönyörű – ámuldozott Jasmine anélkül, hogy a kezemhez hozzáért volna. – Igazán jó ízlése van a vőlegényednek. Gratulálok!

- Nem vagytok még túl fiatalok a házassághoz? – kérdezte lekezelően Brandon, ami valamiért nagyon rosszul esett.

- Idősebb vagyok, mint gondolnád! Egyébként is, a kor nem számít.

A fiú örömtelenül felnevetett.

- Oh, dehogynem számít, ezt csak a fiatalok gondolják így.

Pimaszkodva felsandítottam rá.

- Úgy beszélsz, mint egy öregember.

Elkomorulva morogta:

- Attól függ, honnét nézzük.

Jasmine nevetve legyintett.

- Hagyd rá, kicsit nehezen viseli az évek múlását – incselkedve belebokszolt Brandon vállába.

Elnéztem őket, és elérkezettnek láttam az időt, hogy én is kérdezősködjek egy kicsit.

- És ti? Ti is…?

- Nem! – tiltakoztak egyszerre, majd Jasmine folytatta. – Ő olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Szomszédok voltunk, és miután anya meghalt, Evelin vett a szárnyai alá. Később úgy alakult, hogy közös vállalkozásba kezdtünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Ugye, Főnök? – nevetett fel az öcsémre, aki szintén szeretettel nézett rá.

Apró szúrást éreztem a mellkasomba. Szerettem volna én is ilyen közvetlen viszonyban lenni vele, de be kellett látnom, erre elég kicsi az esély. Túl sok titok választ el minket egymástól, és nem csak az én titkaim. Ha lenne rá mód, hogy felfedjem kilétemet Brandon előtt, akkor sem árulhatom el Evelin engedélye nélkül. Túl sok a HA, ezért be kell érnem azzal, hogy összebarátkozom vele és így az élete része lehetek, még ha csak rövid ideig is.

Szóval Jasmine nem a barátnője! Ez nagy megkönnyebbülés, mert a vak is láthatja, hogy mi alakul közte és Lisa között. Márpedig én nem szívesen látom azt a fájdalmat szegény Lisa arcán. Igaz, hogy Jasmine szintén nagyon szimpatikus, kedves lány, de egyértelmű, hogy csak testvéri szeretetet táplálnak egymás iránt. Azon kívül, ha igaz, amit Jacob a bevésődésről mondott, akkor Jasmine nem csak futólag tesz látogatást La Pushban.

Carlise kilépette a szobából, halkan behúzva maga után az ajtót.

- Mi a helyzet, doki? – kérdezte a hirtelen feszültté váló Brandon. Jasmine szintén mély levegőt vett, mint aki merülni készül, és bátorítóan, vagy épp bátorítást keresve közelebb húzódott a fiúhoz.

- A vártnál jobb lett a véreredménye, ami nagyon biztató. Még éjszakára kötöttem be egy infúziót, de holnaptól már remélhetőleg nem lesz rá szüksége. Hagytam nála tablettát, az adagolást is megbeszéltük. Pihenésre és kényeztetésre van szüksége, amit biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul megkap – mosolygott a fiatalokra. – Holnap ismét benézek, de bármikor szólhattok, ha kellenék. Azon kívül a családom nevében is szeretném felajánlani a segítségünket. Esme nagyon aggódik Evelinért, szeretné időnként meglátogatni.

- Bármikor szívesen látjuk, anya is biztos nagyon örülne neki. Köszönöm, doki, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg a kedvességét.

- Igazán nincs mit. Most sajnos mennünk kell, van egy sürgős esetem.

- Köszönöm a teát – mosolyogtam Jasmine-re, és reméltem, hogy nem teszi szóvá az érintetlen csésze tartalmát. – Remélem, hamarosan találkozunk. És ha nem igazodnál ki a környéken, szólj bátran.

Tanácstalanul beharapta a szája szélét és gyors pillantást váltott Brandonnal.

- Hát, ami azt illeti, lenne egy problémám. – Mikor bátorítóan intettem, folytatta. – Holnap vissza kellene vinnem a kocsit a kölcsönzőbe. Brandon szívesen elvinne, de nem szeretnénk Evelint egyedül hagyni.

- Oké, szívesen elkísérlek, legalább tudunk beszélgetni. A húgom egyébként is vásárolni készül, így vele hazajöhetünk.

- Ez remek, nagyon köszönöm. Idefelé jövet csak kétszer sikerült eltévednem – nevetett saját magán, amitől még szebb lett.

- Akkor kilencre átjövök és indulhatunk.

- Rendben, várlak.

Felállva közelebb kerültem Brandonhoz, mire ő elfintorodva azonnal hátrébb lépett. Döbbent pillantásomat látva magyarázkodni kezdett.

- Ne haragudj, de a parfümöd csavarj az orromat. Biztos allergiás vagyok valamelyik illatanyagra.

Döbbenten néztem rá, majd elköszönve kimasíroztam a lakásból. Még az autóban is ezen a mondaton gondolkodtam. Én ugyanis soha nem használok parfümöt!

Lisa szemszöge

Egymásba feledkezve ölelkeztünk, nem törődve a hideg széllel. Kis idő múlva kézen fogva indultunk vissza a faluba, amitől rendesen eltávolodtunk.

- Átjössz hozzánk? Anya már érdeklődött felőled. És szeretnélek bemutatni Jasmine-nek is.

- Boldogan, csak szóljunk be a többieknek, mert szerintem elképzelni sem tudják, mi történt velünk – nevettem gondtalanul.

Mikor beköszöntünk hozzánk, láthatóan megkönnyebbültek ragyogó arcunkat látva.

- Átmegyünk Brandonékhoz, de ha változás van, kérlek, azonnal szóljatok – pillantottam elkomorulva Emilyre.

- Persze, légy nyugodt – biztosított készségesen.

Félúton Brandon rákérdezett.

- Mitől szomorodtál el megint?

Sóhajtottam.

- Raymond… balesete volt, nagyon súlyos az állapota – tekintetem elködösült, boldogságomat ismét beárnyékolta a barátom iránt érzett féltés. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a kómában fekvő fiúra gondoltam. Brandon szorosan magához vont, karjai vigasztalóan öleltek át.

- Sajnálom.

Mielőtt beléptünk volna hozzájuk, tekintetem a fákat kutatta, de csalódottan állapítottam meg, hogy Seth nincs sehol.

Jasmine barátságosan fogadott, a Brandonnal váltott huncut pillantásból kikövetkeztettem, hogy már hallott rólam, és ez kellemes melegséggel töltötte el a mellkasom. Gyorsan kiderült, hogy nem csak szép, de kedves is.

Evelin most sokkal jobb színben volt, bár a szeme alatti sötét karikák jelezték, hogy nincs minden rendben. Karjába vékony csövön keresztül csöpögött az infúzió. Jelentőségteljesen ránézett összekulcsolt kezünkre, nem tett megjegyzést, csak elfojtott egy mindentudó mosolyt.

Sok mindenről beszélgettünk, általános dolgokról. Kiderült, hogy Jasmine nem csak Brandon asszisztense, de valóban a társa is. Ő intézi a szerződéseket, engedélyeket, tartja a kapcsolatot a megrendelőkkel. Viccesen mindig Főnöknek szólította, de láthatóan szó sem volt ilyen hierarchiáról közöttük.

Brandon egész idő alatt mellettem volt, átölelt, vagy fogta a kezem. Láthatóan nem zavarta, hogy mások is látják, ők pedig teljesen természetesen fogadták. Vacsora után, amit Jasmine készített, segítettem elpakolni a konyhában, míg Brandon bekísérte az anyját a szobájába. Míg mosogattam, Jasmine kihasználta az alkalmat, és hozzám fordult.

- Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon örülök nektek. Rég láttam Brandont ennyire gondtalannak, a körülmények ellenére. Evelin betegsége nagyon megviseli, bár ezt igyekszik nem mutatni. – Nagyot sóhajtott, és egy tányért kezdett törölgetni. – Abban a tudatban kell élnünk, hogy bármelyik nap lehet az utolsó. Most nagy szüksége lesz minden támogatásra.

Mélyen a szemembe nézett, és én nem tudtam eldönteni, mit akar sugallni. Talán azt hiszi, hogy csak szórakozok a barátjával, félvállról véve az egészet, képes vagyok bármikor elhagyni?

- Én addig leszek mellette, amíg ő akarja. Ha rajtam múlik, akkor örökre – suttogtam komolyan, mint egy esküt.

Pár másodpercig farkasszemet néztünk egymással, majd lassan elmosolyodott.

- Most már értem, miért figyelt fel rád.

Épp végeztünk a rendrakással, mikor halkan kopogtak a bejárati ajtón. Brandon kiment, és hamarosan Jacobbal tért vissza. Ahogy megláttam nyúzott, beesett arcát, elfogott a rémület. Éreztem, hogy a lábaim nem fognak eltartani, ezért lerogytam a legközelebbi fotelba.

- Csak nem…?

- Nem, még nem – motyogta alig hallhatóan. – De nincs jó hírem. – Bizonytalanul szétnézett, nem tudta eldönteni, beszéljen-e a többiek előtt, de mikor meglátta, hogy Brandon mellém rohanva azonnal a karjába vesz, folytatta. – Carlisle szerint nincs jele agyműködésnek.

Meredten bámultam rá, míg értelmeztem a szavait. Ha Raymond agyhalott, az egyet jelent…

- Csak a gépek tartják életben – mondta ki hangosan Jake.

Felzokogtam, a fájdalom a lelkembe mart. Jacob odasétált, és elém térdelt, míg oldalról Brandon támogatott.

- Le kell kapcsolnunk a gépekről…

- NEM! – ordítottam az arcába. – Még nem halhat meg! Megígérte… Megígérte, hogy soha sem megy el búcsú nélkül!

Mindenki hallgatott, csak az én kapkodó légzésem törte meg a csendet.

- Kicsim, most neked kell elbúcsúznod tőle – suttogta Jacob, miközben megszorította a kezem. A könnyeimen át néztem, és tudtam, hogy neki legalább annyira nehéz, mint nekem.

Reszkető lábakkal álltam fel, és kihúztam magam. Erősnek kell lennem, a barátom megérdemli, hogy mellette legyek.

- Veled megyek – jelentette ki Brandon, mire Jacobbal összenéztünk. Annyira szerettem volna, ha velem van, de tudtam, hogy ez túl sok bonyodalmat jelentene. Az egész falka jelen lesz, a gyászukat nem tetőzhetem még azzal is, hogy egy kívülállót viszek oda. Gyűlöltem magam érte, de megráztam a fejem.

- Köszönöm, de ez nem túl jó ötlet. – Végigsimítottam az arcán. – Később visszajövök…

- Itt foglak várni. – Hálás voltam, amiért nem erősködött, és egyszerűen azt mondta, amit hallani akartam. – Vigyázz rá! – parancsolt rá Jacobra, aki annyira meglepődött, hogy visszaszólni is elfelejtett.

Pár perccel később már meg is érkeztünk a kivilágított házhoz, amit a falka vett körül. Seth nem törődve a hideggel, egy szál rövidnadrágban, magába roskadva ült a lépcsőn. Mikor melléértem, letérdelve átöleltem. Fénytelen szemeit rám emelte, aztán ismét a semmibe meredt. Szerettem volna lelket önteni belé, elújságolni, hogy Jasmine mégsem foglalt, de tudtam, ez most nem a megfelelő pillanat.

Cullenék a nappaliban tartózkodtak, csak Edward és Carlisle volt az emeleten. Ahogy fokonként felvánszorogtam, a szívem egyre nehezebb lett. A csukott ajtó előtt megálltam egy pillanatra, mély levegőket véve, hogy képes legyek belépni. A hátamnál éreztem Jacobot, aki hasonló problémával küzdött. Csak ki kell nyújtanom a kezem, és lenyomni a kilincset… Mintha ez olyan könnyű lenne!

Aztán hirtelen ott álltam az ágy mellett, amin Ray ugyan úgy feküdt, mint délután. A gépek monoton pittyegése sem változott, ám az arcán lévő horzsolások mintha halványodtak volna. Egyedül voltam vele, de a nyitott ajtó előtt várakozott Jake. Már valószínűleg mindenki elbúcsúzott a Raymondtól, én vagyok az utolsó, mielőtt…

Leültem egy székre és megfogtam a kezét. Nem törődve az arcomon végigfolyó könnyekkel, beszélni kezdtem hozzá.

- Szia. Sajnálom, hogy az előbb úgy elrohantam. Nem is tudom, miért tettem. Illetve tudom: ijesztő téged így látni. – Végigsimítottam az arcán. – Olyan, mintha nem is te lennél. Nem ráncolod mérgesen a homlokod, nem zsörtölődsz, mint egy vénasszony – incselkedtem vele, mint oly sokszor azelőtt, bár ezúttal a hangom hamisan csengett. – És nem ölelsz át, nem vigasztalsz, pedig látod, hogy sírok – vetettem a szemére, és csak még jobban kezdtem zokogni. – Oh, Raymond, mi lesz velem ez után? Szükségem van rád, nem hagyhatsz csak így itt! Egy csomó mindent szeretnék még mondani, annyi minden történt velem, míg te itt… heverészel! Azt mondják, el kell engednem téged, de én nem akarom! Nem tudok elbúcsúzni, még nem! Kérlek, maradj még velünk, szükség van rád! – Annyira belelovaltam magam, hogy csak a csontok reccsenésénél vettem észre, mennyire szorítom a kezét. Ijedten néztem le a lassan kékülő ujjakra. – Bocsánat, nem akartam…

Hirtelen Edward jelent meg és valamit matatni kezdett a gépeknél. Rémülten gondoltam végig: eljött az idő, nincs tovább!

- Mit csinálsz? Hagyd abba! Hallod? Ne merészelj hozzá nyúlni! – álltam támadó állásba, mire hirtelen megtelt a szoba. Jacob és Bella engem próbált megfékezni, míg Carlisle Edwarddal beszélt olyan gyorsan, hogy én magam sem értettem. Jacob csitító hangjával nem törődve csak Raymondot néztem.

- Maradj velünk, Ray, kérlek, maradj!

Csak a képzeletem játszott velem, vagy a sűrű szempillák valóban megrebbentek? Lerázva a szorító karokat odaléptem, és ezúttal óvatosan megfogtam a kezét, mire gyenge rándulást éreztem az ujjaim alatt.

- Itt van! – motyogtam. – Újra itt van velünk!

- Igen, én is hallom a gondolatait – biztosított Edward, akire hitetlenkedve bámultam. Egymás szemébe néztünk, és ő mosolyogva bólintott.

Nevetve sírtam, miközben odalent felhangzott a farkasok üvöltése, amivel köszöntötték visszatért társukat.

Csoda történt!

Remélem, mindenki elégedett és hagytok megjegyzést nekem! :)))

Puszi