Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon. Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak. Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok! Jó szórakozást! Gabriella
Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!
Nos, már sokszor kifejtettem, hogy mennyire hálás vagyok a fejezetekhez érkező hozzászólásokért. Most Liz küldte nekem a "Legkedvesebb kommentelő" díjat, aminek nagyon megörültem. Már régóta gondolkodom, hogyan hálálhatnám meg azoknak az embereknek a biztatását, akik szinte minden fejezethez írnak megjegyzést. A legtöbb nevet már úgy ismerem, hogy rögtön feltűnik a hiánya, mivel a többség már a blog indulásától megtisztel a figyelmével. Itt hosszasan sorolhatnám a neveket, de... Szeretném újra megköszönni Giginek a biztatást és a rendszeres hozzászólást (egyébként tudtommal ő az egyetlen a csapatban, akit személyesen is ismerek), valamint Líznek, aki megadta a "kezdő lökést" a blognak! KÖSZÖNÖM! :) Visszaolvastam a bejegyzéseket és nagyon nehéz lenne egyetlen embert kiemelni, hiszen minden fejezetnél más és más hozzászólás vinné a pálmát. Ezért úgy gondoltam, mostantól minden hónapban kiírom a legjobb hozzászóló nevét és ez a személy kívánhat egyet! Na, azért ne tessenek aranyhalnak nézni! :) Itt olyasmire gondolok, hogy az illető kérheti, hogy más szemszögéből is írjak meg egy már fentlévő fejezetet. Vagy esetleg szeretne egy rövid "pótló" fejit olyan eseményről a történetben, amit csak érintőlegesen említettem, vagy csak utaltam rá, de ő kíváncsi mi történhetett. /pl. mit csinált Jacob, miután Bella és Alice eljöttek Charlie házától/ Természetesen ezt szintén felrakom az oldalra és mindenki olvashatja. Mivel 7.-én indult a blog, ez lesz a kiírás mindenkori dátuma. Mindig az előző hónapból választok valakit, ezért most a júniusi kommentezőm neve kerül ki. És az nem más, mint : Liz Az egyik vélemény tőle (06.27.):
"Szia! Most még egy picit a sokk hatása alatt állok,de azért megpróbálok összenyögdécselni valamit. Szóval ez csodálatos volt! Bella elszánt küzdése Emily életéért egyszerűen szívszorongató volt. Tudtam én,hogy úgyis sikerül visszahozni Emilyt. Túl egyszerű lett volna minden, ha csakúgy meghal. Annyira jó volt ez a fejezet! Nem tudok betelni a történeteddel! Remélem, hamar folytatod! Üdv, Liz "
Úgyhogy drágám, tessék gondolkodni, mit kérsz! :)
A következő név augusztus 7.-én kerül kiírásra. Nem szabok feltételeket, hiszen miért is tenném? Nem számít milyen terjedelmű a komi, mert én egy :)- nak is örülök! Azt is megértem, hogy nem tudtok minden fejihez írni, ezzel sajnos én is így vagyok... :( És nem várok dícsérő, magasztaló szavakat, csak azt a reakciót, amit a fejezet kiváltott belőletek. Csak úgy, mint eddig. A negatív kritika is jöhet, főleg ha építő jellegű. Bátran, széles a hátam, elbírja... :)
*Tedd ki a logót az oldalon > Válaszd ki a kedvenc kommentelőd, majd írd ki a kedvenc kommented tőle > Értesítsd őt a díjról > Küldd tovább 5 embernek, hogy ők is kiválaszthassák a kedvencüket > Hagyj náluk megjegyzést*
Edward mosolyogva odalépett az elvarázsolt Emilyhez és elvette Adamet, majd Lisához fordult, aki alig várta, hogy megsimogathassa.
- Nagyon szereti, ha vele foglalkoznak- sétáltam én is oda hozzájuk.
A kicsi egy darabig nézegette, majd vigyorogva átmászott a lány karjaiba.
- Tündéri vagy- csodálta a kisfiút.
Seth Carlisle-lal elegyedett beszédbe, csatlakozott hozzájuk Esme, majd Jasper is.
Alice hozzánk lépett és kíváncsian figyelte, majd faggatni kezdte Lisát. A két lány csacsogása hallatán nevetnem kellett, mert az jutott eszembe, hogy Alice megtalálta az új Barbie-babáját.
- Azt hiszem, alaptalan volt a félelmünk- súgta a fülembe Edward- az alfa fülig szerelmes!- Látszott rajta, hogy nagyon szórakoztatja a dolog. Úgy irigyeltem, amiért mindenki gondolataival tisztában van.
Jaspert már nem annyira. Az arcán tükröződő zavarodottság elárulta, hogy nem nagyon érti a dolgok alakulását. Vele szemben Edwardnak óriási előnyt jelentett, hogy tudott Emily rajongásáról…
A kezdeti bizalmatlan hangulat kezdett átcsapni egy barátságos ismerkedési partyba.
Emily és Jacob egymás kezét szorongatva halkan beszélgettek. Emi néha rápillantott a fiára, ezt leszámítva, aligha érzékelte a külvilágot.
A farkasok számára valószínűleg gyorsan egyértelművé vált, hogy mi történik az alfájukkal, ezért vegyes érzelmekkel fogadták a dolgot. Volt, aki halkan nyüszítve igyekezett nemtetszését kifejezni, de akadt néhány bátrabb is, aki közelebb somfordált, hogy jobban szemügyre vehesse a kis Adamet, aki feltétlen lelkesedést mutatott a farkasok iránt. Ők valószínűleg Lisát látták a huncut fiúcskában, mert egykettőre megkedvelték- legalábbis Edward szerint.
Ketten visszaváltoztak és Seth háta mögé álltak, aki bemutatta őket.
Mivel időközben teljesen besötétedett, ezért páran tüzet gyújtottak és köré ültek. Emmett próbálta Roset csillapítani, aki összeszorított szájjal szemlélte az eseményeket. Nem fáradt azzal,hogy nemtetszését eltitkolja és ennek köszönhetően egy idő után már senki sem vette észre,hogy ő is ott van, még a farkasok sem.
- Seth, mi történt a karoddal?- érdeklődtem a befáslizott kezére mutatva.
- Ah, csak egy karcolás- az alfa felé nézett, aki most érdeklődve felfigyelt a témára, bólintással engedélyt adott a válaszra és Emilyt vezetve odasétált hozzánk.
- Délután belefutottam három nomádba- ecsetelte nyeglén Seth- de ők jártak rosszabbul- húzta ki magát.
- Jah, kivéve azt az egyet, amelyik meglépett- morogta az egyik fiú, aki Cole néven mutatkozott be- Pedig már a markunkban volt…
- Legközelebb elkapjuk- szólt közbe Jacob.
- Legközelebb? Biztos lesz annyi esze, hogy elkerülje a földeteket- jegyezte meg Jasper, mire az indiánok szó nélkül összenéztek.
- Visszatérők. Keresnek valamit- szólt szúrósan Edward, mikor nem akartak megosztani velünk több információt. Jacob dühösen meredt rá.
- Ez a mi gondunk- szűrte a fogai között halkan.
- Nem teljesen, mert a mi birtokunkat is érintették és így a családunk is veszélyben lehet- pillantott Adam felé, aki Lisaval és Alice-el a földön ülve játszott a tűz mellett.
Jacob követte a tekintetét és elgondolkodott, majd halkan magyarázni kezdte.
- Néhány hete jöttek először, még a ti érkezésetek előtt. Rendszertelen időközönként bukkantak fel, különböző helyeken- tétován Lisáék felé sandított és a hangja még halkabb lett- Nem bántottak senkit a környéken, inkább mintha… keresnének valamit. Nem akarnak bosszantani, kerülik a konfliktusokat. Csak…
- Figyelnek és várnak- fejezte be a mondatot Edward, amiért most nem mordult rá Jake, hanem folytatta.
- Változtattunk a szokásainkon, a járőrözés útvonalain. Délután ezért akadt össze velük Seth és jól harcolt- nézett alfai büszkeséggel a fiúra – kettőt elintézett, de a harmadik, akinek a szagát gyakran érezzük, meglépett.
- Többen vannak?- csodálkozott Jasper.
- Igen, több szagot találtunk már, de ez az egy mindig velük van. Valószínűleg ő lehet a vezetőjük.
Jasper és Edward egyszerre nézett Carlisle-ra, aki megfontolt szavait Jacobhoz intézte.
- Ez nagyon szokatlan dolog, már a háromfős nomád csapat is ritkaságszámba megy- gondolkodott egy ideig, majd határozottan kijelentette- Igaza van Edwardnak, ez minket is érint. Számunkra az emberek épsége éppolyan fontos, mint a családunké. Mostantól mi is őrködni fogunk és jelentősen egyszerűbb lenne a dolgunk, ha összedolgoznánk. Természetesen, mindenki marad a saját területén, de ugyanazt a határszakaszt elég lenne az egyik félnek felügyelni. Bárki bármit tapasztal, megosztja a másikkal.
Amíg Jacob gondolkodott az ajánlaton, a másik fiú, Oliver szólalt meg.
- Ebben van valami. Hatékonyabbak lehetünk és gyorsan pontot tennénk ennek a végére.
Jake hátranézett a farkasokra, akik izgatottan mocorogtak az ajánlatra, de mivel senki nem adta jelét tiltakozásnak, visszafordulva kezet nyújtott Carlisle felé.
- Rendben, a kölcsönös bizalom jegyében.
Carlisle megszorította a jobbot és ezzel egy újabb szerződés kötötte össze a szomszédokat.
- Már ma éjjel elkezdjük a cirkálást.
- Néhány fiú most is rója a köröket, de lassan nekünk is indulni kell- nézett szomorúan Jacob Emilyre és a másik kezével is átfogta a vékony ujjakat. Ismét egymás bambulásába merültek, mintha mi ott sem lennénk.
- Adam, gyere kicsim, haza kell mennünk- nyúltam le az apróságért, aki legörbülő szájjal nézett fel rám.
- Muszáj?
- Igen, a kutyusok is hazamennek- mondtam elég hangosan, hogy meghallják, mire elégedetlen dünnyögés volt a válasz, de a vékonyka hang nevetésre ingerelt mindenkit.
- Jaj, Bella, ők nem kutyusok, hanem farkasok!- oktatott ki Adam türelmesen.
- Oh, el is felejtettem- borzoltam össze fején a göndörödő fürtöket.
- Lisa is jön velünk?- kérdezte kíváncsian, mire az említett szeme reménykedve felcsillant, majd kérdőn Jacobra nézett.
- Most nem- rázta meg a fejét, de mikor Lisa és Adam szája egyszerre állt nyafogásra, gyorsan hozzátette- talán majd holnap.
Lisa boldogan bólogatott és máris telefonszámot cseréltek Alice-szel, ahogy Carlisle is Jacobbal.
Mindenki szedelőzködött, Emily átvette Adamet, miután el tudott szakadni Jacobtól, majd hangosan jó éjszakát kívánt a farkasok felé fordulva. Azok meglepetten néztek a lányra, majd a három indián fiú szinte kánonban visszaköszönt, a farkasok pedig a fejükkel intettek. Jacob mosolyogva figyelte az apró közjátékot és meleg hangon ő is elbúcsúzott szerelmétől.
- Visz' lát'!- intett, majd mikor már mindenki elindult, megszólalt- Bella! Beszélhetnénk négy szem közt?
Edwardra néztem, aki bólintott és odasúgta, hogy távolabb megvár.
Visszasétáltam a tisztásra, ami gyorsan kiürült. Még láttam, hogy Jacob egyetlen intéssel utasítja Sethet, hogy vigye haza Lisát, majd felém fordult.
Láttam, hogy zavarban van és rögtön sejtettem, mi vagy inkább ki lesz a téma.
- Öhm, Bells, nem tudom, mennyire ismered a törzsünk szokásait…
- Jacob, amit tudok, azt szinte mindet tőled hallottam- még az átváltozásom után avattak be a farkasok legendájába.
- Igen, akkor azt hiszem, még nem beszéltem a bevésődésről.
Gondolkodtam.
- Miről?
- Tudod, mi farkasok kivárjuk a nekünk rendelt társat. Olyan ez, mint a szerelem első látásra. Ha szembejön veled, egyszerűen nem tudsz és nem is akarsz kitérni előle. Az első pillanatban tudod, hogy Ő az igazi és rajta kívül nem kell neked más. Ez a bevésődés.
Miközben beszélt, szemei úgy csillogtak, ahogy előtte még sosem láttam. Mosolyogva vártam, hogy kinyögje, amit már úgyis tudtam.
- Szóval, ha megtörténik valakivel, nem lehet tenni ellene semmit. Idő, kor, hely nem jelen akadályt… Még a faji különbségek sem.
Izzó tekintetét a szemembe fúrta.
- Szeretem Emilyt, ő az én másik felem. Ha akarnék, sem tudnék nélküle élni. Már az is fizikai fájdalmat jelentett, hogy most el kellett engednem…- nyögte- Tudom, hogy már nem élnek a szülei és te vagy a nővére. Szóval… csak szeretném az áldásodat kérni, mielőtt beszélnék vele erről.
Sóhajtottam és lassan hátat fordítva neki elsétáltam egy fáig, vártam kicsit, majd szembefordulva vele, komoly hangon beszélni kezdtem.
- Emlékszel, mikor még emberként beleszerettem Edwardba? Nem is tudtad még akkor, hogy mi ő, mégsem tetszett a választásom- néztem a szégyenkező szemekbe - És amikor átváltoztam és arról beszélgettünk, mit is jelent Ő nekem?
Bólintott.
- Sajnálom- nézett a lába elé.
- Nincs mit sajnálnod, inkább örülnöd kéne- léptem ismét közelebb, mire kíváncsian rám kapta a szemét- Rajtam kívül nehezen találnál mást, aki jobban megértené, hogy min mész keresztül. Hogy mit érzel, mikor a számodra fontos emberek helytelenítik a választásodat és nem értik meg, hogy te inkább meghalnál, minthogy a szeretett lény nélkül élj. Nem is tudja ezt, csak az, aki maga is átéli. Mi szerencsések vagyunk, hogy megadatott számunkra. Ennek ellenére jócskán lesz alkalmad bizonyítani a szerelmedet, hiszen egy vámpír-vérfarkas románcot elég nehéz lesz elfogadtatni és a többi akadályról ne is beszéljünk…
- Nem számít, mindent vállalok és bármi lesz is, egyben biztos lehetsz: SOHA nem fogom boldogtalanná tenni!
Elégedetten bólintottam, mert azt mondta, amit hallani akartam.
- Sajnálom, hogy olyan sokszor megbántottalak, kérlek, bocsáss meg érte- sóhajtott megbánóan.
Legyintettem.
- Ugyan, az már a múlt, törődjünk inkább a jövővel.
Összenevettünk és tétován közelebb lépett, majd esetlenül megölelt. Jó volt újra az erős karokban lenni. Ez a fiú mindig sokat jelentett a számomra és nehéz volt az elmúlt pár nap, amikor azt hittem, a barátságunknak vége. Mert bár évtizedek választottak el egymástól, mi ott tudjuk folytatni, ahol abba hagytuk.
- Köszönöm- súgta a fülembe, majd lassan elindult a falka után. Én is a Cullen ház felé fordultam, majd eszembe jutott valami.
- Jacob. Ne felejtsd el, ha megszegnéd az előbbi ígéretedet, nyolc és fél vámpír fog darabokra tépni.
Azzal sarkon fordulva Edward illatát kezdtem követni, de még hallottam a hangját a hátam mögül.
- Ha úgy lenne, kérni foglak rá- kiáltotta bele a sötétbe.
- Oh, nem- nyögte Emily elgyötört hangon és támaszt keresve egy szék karfájába kapaszkodott. Szemei tágra nyíltak a rémülettől, meredten bámult maga elé.
Természetesen Jasper azonnal rákapta a tekintetét, ahogy Edward is.
- Sétálok kicsit.
Miután Emily kihátrált az ajtón és belevetette magát az erdőbe, értetlen arccal fordultak felém.
- Ez mi volt?- kérdezte meg Jasper.
Nem kellett sem érzelem-, sem gondolatolvasónak lenni, hogy megérezzék a rémületét. Persze, nem igazán értették, a farkasokkal való találkozás miért borítja ki Emit, hiszen békés tárgyalás lesz és nincs félni valója.
Ha tudnák!
Valószínűleg hamarosan meg is fogják tudni, hiszen nem sokáig lehet titkot tartani ebben a családban. Edward sértett tekintetét látva máris elfogott a lelkiismeret-furdalás, amiért kihagyom valamiből.
Mellé léptem és kézen fogva az ajtó felé húztam.
Jasperre vetett futó pillantás elég volt, hogy megszaporázzam a lépteim, ugyanis értetlen tekintettel és széttárt kezekkel állt a nappali közepén.
- Mi is elmegyünk vadászni, majd később beszélünk – szóltam hátra és már kint is voltunk az erdőben.
Szerelmem kezét el nem engedve suhantam a mi titkos rétünkre, ahol sok meghitt órát töltöttünk már el. Ha kettesben akarunk lenni, mindig ide jövünk.
Mikor Edward megértette az úti célunkat, mosolyogva gyorsított.
Odaérve azonnal a karjába kapott és olyan hévvel csókolt, ami rögtön feltüzelte bennem a vágyat. Szenvedélyesen viszonoztam a közeledését és megszűnt létezni a külvilág.
Miután kielégülve és aléltan egymás karjában feküdtünk a magas fűben, a gomolygó felhőket szemlélve, kedvesem visszatért a témához.
- Szóval mi történt Emilyvel?- kérdezte a vállam cirógatva, amitől dorombolni tudtam volna.
Kicsit gondolkodtam, hogy nem árulás-e kifecsegni a húgom titkát, de bíztam Edwardban és abban is, hogy szükség esetén támogatni fogja Emit.
- Szerelmes lett!
Kedvesem felkönyökölve nézett le rám.
- Kibe? Mikor? – mindent egyszerre akart megtudni.
Felsóhajtottam, mert sejtettem, hogy a dolognak ez a része nem fog tetszeni sem neki, sem egyik Cullennek sem.
- Hát… a vadászatok alkalmával talált egy helyet a hegyekben, ahonnét rálátni a tengerpartra és sok időt töltött ott- kerülgettem a forró kását- Egyik alkalommal meglátott valakit és megtetszett neki. Személyesen soha sem találkoztak, így a dolog elég egyoldalú…
- Oh- hanyatlott vissza mellém Edward- Szegény Emily! Tudom, mit érez. Beleszeretni egy emberbe…
Ismét az eget néztem és hallgattam, azon gondolkodva, hogyan tálaljam a kényesebb információt. Megérezhette a tépelődésemet, mert újra felkönyökölt.
- Ez nem minden, igaz?
Túlságosan is jól ismer!
- Nem- hezitáltam- Tudod, az a part nem más, mint a La Push.
Szemei elkerekedtek.
- La Push? De ugye nem lépte át a határt?- ijedt meg hirtelen.
- Nem, dehogy. Csak…
- Csak?- türelmetlenkedett, majd szinte hallottam, ahogy „leesik” neki a tantusz – Csak nem egy indián?
Bólintottam.
- Huh, hát ez elég gáz. A farkasok aligha néznék jó szemmel- dőlt vissza a fűbe.
- Aligha- nyögtem lehunyt szemmel.
Mikor felnéztem, már megint felém hajolva vizslatott.
- Kérlek, mond, hogy nem…- suttogta elgyötörten.
Szomorú mosollyal pislogtam fel rá.
- De.
- EGY FARKAS?
Lassan bólintottam.
- Ezt nem hagyhatjuk! Veszélyes, és nem csupán rá nézve. A szerződés…
- Ugyan már! Emily nem szegte meg a szerződés egyetlen pontját sem és nem is fogja! Természetesen tisztában van azzal, hogy mi forog kockán! Pont emiatt olyan nehéz neki…
Edward sóhajtott.
- Nem szabad, hogy kiderüljön. Elsősorban Emily miatt. Bele sem merek gondolni, mit szólna ehhez az alfa.
- Hát, abba én sem…- fordítottam el a fejem és lélegzet visszafojtva vártam.
- Jaj, Bella, mond, hogy nem Black az…- elgyötört hangját hallva engem is elfogott a keserűség. Annak a valószínűsége, hogy Jacob Black viszonozza egy vámpír szerelmét, 0,00000000001 %.
Arckifejezésem megadta a választ.
- Mit gondolsz, csak egy fellángolás vagy komolyabb?
Határozottan válaszoltam.
- Nagyon is komoly.
Igen, ebben biztos voltam. Ismertem már annyira Emilyt, hogy meglássam, mennyire szenved. És pont ezért fogok neki minden erőmmel segíteni, hogy boldog legyen.
Csak sajnos jelen esetben erre elég kevés esélyt láttam…
Emily szemszöge
Egy darabig csak álltam és hallgattam, ahogy lépteinek zaja a távolba vész. Aggodalommal figyeltem a farkasok vonyítását és az járt a fejemben, vajon mi történhetett? Furcsa nyomást éreztem a mellkasomban…
Féltem. Féltettem, hogy baja eshet és féltem, hogy nem láthatom viszont.
Erre gondolni sem akartam! Egyébként is, már csak pár óra és találkozunk.
Elöntött a boldogság, ahogy visszaidéztem az elmúlt perceket. Olyan fantasztikus érzés volt a közelében lenni, hogy elég volt csak rágondolni és elöntött a bizsergés.
Én buta, hogy féltem ettől a találkozástól! Nevetnem kellett az eddig átélt rettegésen.
Felnéztem a felhőkre, már késő délután volt.
Elindultam hazafelé, mikor az eső nagy cseppekben eleredt. Megszaporáztam a lépteimet, bár nem igazán zavart, hogy elázok. El kell mesélnem Bellának! És még készülnöm is kell!
Hamar elértem a házat, ahol mindenki otthon volt.
Belépve szemeim rögtön Adam-et keresték, aki Esme ölében épp egy meséskönyvet nézegetett. Ahogy meglátott, rögtön nyújtózkodni kezdett felém. Mélyen beszívtam az illatát, miközben magamhoz szorítottam.
- Anya, nézd, kutyus- mutatott egy képre a könyvben.
- Igen, nagyon szép kutyus- helyeseltem.
Ekkor nyílt a bejárati ajtó, amin Bella és Edward lépett be összeölelkezve. Szerelmes arcukat látva elégedettség fogott el. Örültem a nővérem boldogságának, hiszen mindenkinél jobban megérdemli azt. Edward mellett kivirult, mintha nem is az a nő lenne, akit megismertem.
Most már nagyon is meg tudom érteni, miért van ez így!
A levakarhatatlan mosoly kiült az arcomra, mire mindketten kíváncsian néztek rám.
- Képzeld, anya, Emmett táncolt- mutogatott Adam a pici ujjaival, elterelve a figyelmemet a gyanúsan vizslató Edwardról.
- Tényleg? Had lássuk- fordultam kíváncsian Emmett felé, aki morcosan nézett Adamra. Rosalie csilingelve felnevetett, látva férje zavarát.
- Kincsem, nem hinném, hogy közönség előtt is előadná a magánszámát- lépett oda és megsimogatta Adam fejét- Szégyenlős- súgta oda halkan, mire Emmett még morcosabb lett.
- Nem vagyok szégyenlős, csak tudom, hogy egyesek napokig ezzel cikiznének- nézett Jasperre, aki már most alig bírta visszafogni magát.
- Légyszííííí- fogta könyörgőre Adam és közben olyan ellenállhatatlan boci szemeket meresztett, hogy a nagy melák megadóan sóhajtott.
- Oké, oké- mire kimondta, Rose már be is nyomta a zenét és megszólalt egy AC/DC szám, mire Emmett érdekes vergődésbe kezdett. Ennek megfelelően mindenki hangosan nevetett, bár azt kell mondjam, egész jól mozog.
Ahogy Adam is, aki a zene ritmusára hintáztatta magát a karomon és még a fejét is ütemesen mozgatta, ahogy Emmettől látta. A szám végeztével lekéredzkedett és odatotyogott a közönség előtt meghajló Emmetthez, aki felkapta és majdnem a plafonig dobta a kacagó gyereket.
- Jó kedved van- jegyezte meg a fülembe súgva Bella.
Felé fordultam, és ha képes lennék rá, most fülig vörösödtem volna. Főleg mikor megakadt a szemem Edward elgondolkodó tekintetén és rögtön tudtam, hogy tudja.
Még egy pillantást vetettem Adam felé, aki kacagva élvezte Emmett bohóckodását, majd felindultam a szobámba, azzal a tudattal, hogy Bella a sarkamban van. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, szembefordultam vele és olyan halkan, hogy szájról olvasó képességre is szüksége volt, megkérdeztem.
- Elmondtad Edwardnak?
Sajnálkozva kezdett volna mentegetőzni, de leintettem.
- Nincs gond, azon is csodálkozom, hogy eddig képes voltál eltitkolni előle.
- Aggódott miattad.
Ez jól esett. De nem emiatt néztem vigyorogva Bellára, aki várakozva nézett rám.
- Találkoztunk- nyögtem ki boldogan.
Szemei kikerekedtek a meglepetéstől.
- Hol?
Az ágyra leülve magammal húztam és suttogva mindent elmeséltem neki. Kíváncsian figyelte minden szavamat, nem vágott közbe. Mikor befejeztem, arcán széles mosoly terült szét.
- Akkor mire várunk? Készülnünk kell, nemsokára indulunk- azzal már ki is nyitotta a szekrényajtót és turkálni kezdett benne. Hála neki és a csajoknak, bőven volt miben válogatni. Kidobált egy farmert és fölsőt, majd rám parancsolt, hogy öltözzek.
Öt perc múlva már indultunk lefelé, mikor az ajtóból még visszafordult.
- A találkozó alatt nem fogom használni a pajzsomat, hogy Edward ne legyen süket, de emiatt ne legyél zavarban. Úgyis kiderülne, hiszen Jacob fejéből kiolvashat mindent.
Bólintottam. Tétovázva rásandítottam.
- És mit szólt hozzá?
Mosolyogva megsimogatta az arcomat.
- Félt, hogy csalódni fogsz, és mivel nem tudjuk, hogyan reagálnak a farkasok, a szerződés is veszélybe kerülhet.
Nagyot nyeltem arra gondolva, hogy miattam veszélybe kerülhet a család.
Egy biztos, azt nem fogom hagyni!
Bella szemszöge
Alkonyodott, mikor a határhoz értünk. Már messziről éreztük a farkasok jelenlétét, a kis tisztáshoz érve megpillantottuk a türelmetlenül toporgó Lisat és mellette Jacobot. Hátuk mögött felsorakozva hét farkas várakozott.
Figyeltem, ahogy Jake tekintete végigsiklik rajtunk és megállapodik a hátul érkező Emilyn. A szemei elárulták izgatottságát, ami engem is mosolyra késztetett.
Az előre megbeszéltek szerint sorfalat képezve elhelyezkedtünk, míg Emily Adam-mel a karján, Esme és Rose mellett hátul maradt. Carlisle előre lépett és köszöntötte a falkát.
- Üdvözlünk titeket. Nagyon hálásak vagyunk, amiért lehetőséget adtok, hogy megismerjük az ifjú hölgyet- nézett barátságosan Lisára, aki odasétált hozzá. Néhány farkas azonnal mozdult, hogy lépést tartsanak vele, de az alfa intésére lecövekeltek, igaz, hogy ugrásra készen.
- Jó estét, Lisa Black vagyok. Nagyon örülök, hogy találkozhatunk. Nem is tudják, hogy ez milyen sokat jelent nekem- kedvesen mosolyogva végignézett a többieken is, akiket eddig nem látott.
Az egyik bokorban nagy csörtetés jelezte, hogy valaki érkezik. Kilépve egy óriásira nőtt indiánfiú lépett ki és vigyorogva felénk tartott. Jacob morcosan rászólt.
- Arról volt szó, hogy a faluban maradsz…
- Már jól vagyok, semmi gáz!- legyintett vastagon bekötözött bal karjával- ezt nem hagyhattam ki!
Azzal felém fordult és széles vigyorral az arcán intett.
- Szia, Bells! Jól nézel ki!
Elképedve figyeltem az ismerős vonásokat.
- Seth? – elképedtem, mert alig emlékeztetett a kis kajla fiúra, akit utoljára láttam.
Lelkesen bólogatott és a vigyor egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.
Közben Lisa le sem vette a szemét Adamről, aki anyja karjából szintén a lányt nézegette.
- Szóval ő lenne az?- fordult Carlisle felé, mire Jacob is közelebb lépett.
Carlisle oldalra állt, hogy utat engedjen Emilyéknek, aki bátortalanul szorosabban ölelte magához a gyereket, de lassan előreindult. Zavartan igyekezett kerülni Jake tekintetét.
- Igen, ő Adam Noah és az édesanyja, Emily White.
- Lisa- izgatottan nyújtotta a kezét Emilynek, aki tétován elfogadta, de a másikkal még jobban szorította a kicsit.
Mikor Lisa Adam felé fordult, meglepetten tapasztalta, hogy az nem rá, hanem mellette elnézve Jacobot figyeli. A sötét szemek szintén a kisfiút nézegették csodálkozva, mintha nem erre a látványra, sokkal inkább egy vicsorgó kis szörnyetegre számított volna. Sejtésem igazolásaként Edward mosolyogva rám kacsintott.
Adam hirtelen nyújtózkodni kezdett Jacob felé és nyöszörögni kezdett, mert a védelmező kezek nem engedték.
- Oda- kérlelte anyját, aki lemeredve bámult, majd ő is közelebb lépett Jacobhoz.
.A kis kezek kinyúltak és mutatóujjával megérintette Jake vállán a tetoválást, amit az ujjatlan póló nem takart.
- Mi ez? – kérdezte vékonyka hangján.
Az alfa nem zavartatta magát, úgy fordult, hogy a gyerek jobban szemügyre vehesse és mosolyogva válaszolt.
- A törzsem címere.
- Szép- jegyezte meg gyermeki csodálattal.
Seth hangosan felnevetett.
- Jó ízlése van a kiscsávónak.
Mi is nevettünk, kivéve Rosaliet, aki felmordult, de Carlisle figyelmeztető pillantására csendben maradt.
A kíváncsi farkasok közül néhány közelebb somfordált, hogy láthassák a vagány vámpírfiút.
Adam kikerekedett szemekkel nézte a hatalmas négylábúakat, majd hangosan nevetve kiabálta.
- Kutyusok.
A falkán elégedetlen moraj futott végig.
Emily rémült szemekkel kezdett mentegetőzni.
- Nem, nem, kicsim, ezek farkasok- magyarázta, majd esdeklően Jacobra nézett- a meséskönyvében nagyon megtévesztően ábrázolták a kutyákat.
Jake csillogó szemmel csak bólintott és attól kezdve nem tudott Emilyn kívül másra nézni, aki szintén megbűvölve mélyedt a tekintetébe.
Hátul a farkasok nyugtalan fészkelődésbe kezdtek és Rose elfojtott, dühös hangon magyarázott valamit Esmenek, amiből csak a korcs szót tudtam kivenni.
Carlisle értetlenül kapkodta a fejét egyikről a másikra.
- Még be sem mutattalak egymásnak benneteket…
- Már ismerjük egymást- suttogta Jacob, anélkül, hogy ránézett volna a dokira, majd kezét kinyújtva megfogta az Emilyét és nem is szándékozott többé elengedni.
Úgy döntöttem, hogy váltott szemszögből írom meg a fejezetet, remélem tetszeni fog!
Puszika
Emily szemszöge
Ő is a kidőlt farönkhöz sétált és –tisztes távolban ugyan- lovagló ülésben, szemben velem leült, kíváncsi tekintetét várakozón rajtam tartva.
- Amikor találkoztam Bellával, már terhes voltam. Akkor hozott össze minket a sors, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Nem volt senkim, teljesen egyedül voltam, de Ő befogadott és gondoskodott rólam. Az első perctől különös kötődés alakult ki kettőnk között, amit a mai napig sem tudok megmagyarázni. Az, hogy rokonok vagyunk, csak jóval később derült ki- beszéd közben mosolyognom kellett - Nem volt esélyem a túlélésre, mivel a baba vámpír volt. Lassan elszívta az erőmet és napról-napra gyengültem. Abban bíztam, ha már meg kell halnom, legalább ne hiába haljak meg- tekintetét keresve pillantottam rá - Azt akartam, hogy a gyermekem éljen. Tudtam, hogy Bella gondját viseli majd és mikor a Cullenek is beléptek az életünkbe, már efelől egész nyugodt voltam- elnéztem a fák közé-, Persze, mérhetetlen fájdalom volt elviselni a gondolatot, hogy soha sem tarthatom a karjaimban az én kicsikémet. Szertettem volna látni, ahogy felnő, nevelni akartam, vigyázni rá. Bella mesélt az átváltozás lehetőségéről és én boldogan vállaltam- ismét mélyen Jacob szemébe néztem-, Belehaltam a szülésbe, de neki hála itt vagyok és átélhetem mindazt, amire vágytam. Bella csak azt tette, amire kértem és ezért örökké hálás leszek neki érte. Azt hiszem, néha attól fél, hogy esetleg megbánom, de ez soha sem fordulhat elő. Szóval, ha megkérhetlek, ne büntesd olyasmiért, ami sokkal inkább az én hibám.
Ez meglepett. Eggyel több vámpír szaladgál a világban és ezt egy farkas nem tartja hibának?
- Miért?- egyszerűen meg kellett kérdeznem. Kicsit habozott, mielőtt válaszolt.
- Mert ennek köszönhetem, hogy megismerhettelek téged.
Szemei úgy csillogtak, mintha lázas lenne. Lágy pillantása szinte cirógatta az arcomat. Nem tudtam leplezni a hitetlenséget, zavaromban lehajtottam a fejem és hagytam, hogy az előre hulló hajam eltakarjon a szeme elől. Éreztem a felém nyúló kéz közeledését és lélegzetvisszafojtva vártam. A forró ujjak lassan félresimították a tincseket, piheként súrolva az arcomat. Nem tudtam ellenállni a késztetésnek és fejem szinte akaratlanul mozdult a kéz irányába.
Ránéztem. Közelebb ült hozzám, de nem tolakodóan. Testem minden idegszála azt kívánta, bárcsak ez a kis távolság is eltűnne közülünk. Legszívesebben az erős karok közé vetettem volna magam, hogy még többet kaphassak belőle, hiszen hamarosan tovatűnik a pillanat és aligha lesz másik ehhez fogható.
Tenyere lágyan rásimult az arcomra, hüvelykujjával kis köröket rajzolva. Másik keze megfogta az én reszkető kezem és óvatosan a szájához emelte, miközben tekintetét az enyémbe fúrta. Meleg lehelete csiklandozott, ahogy könnyed csókot lehelt a csuklóm belső felére. Szédültem és úgy éreztem, menten elájulok. Pihegve kapkodtam levegő után, mintha szükségem lenne rá. Szájának újabb és újabb érintése lassan közeledett a könyökhajlatomhoz. Szabad kezem önálló életre kelve simult a vállára. Egyszerre ültünk közelebb egymáshoz, hogy a combjaink már összeértek.
Végigpuszilgatta a karom és szája már a vállamnál járt, miközben a kezem a nyakára húzta, ahol ujjaim rögtön a tarkójára simultak, közelebb húzva magamhoz. Szabaddá vált keze a derekamra fonódott, míg a másikat továbbra is az arcomon tartotta.
Zilálva felemelte a fejét, miközben az orrunk majdnem összeért és lassan felém hajolt.
Ekkor a távolból egy keserves farkas vonyítás hasított az erdő csendjébe.
Megmerevedtünk. Szemeit továbbra is rajtam tartva hallgatózott és mikor ismét felcsendült a vonyítás, szemét lehunyva elhúzódott tőlem.
Úgy éreztem magam, mint akit fejbe kólintottak. Mire feleszméltem, már hátralépve állt és tétovázva fordult az erdő felé. Igyekeztem összeszedni magam, hogy ne lássa csalódottságomat. Közben már több farkas hangját lehetett hallani, mintha hívnának valakit.
- Azt hiszem, muszáj mennem- suttogta bocsánat kérően és ahogy rám nézett, rajta is csüggedtség látszott.
Attól féltem, hogy elcsuklik a hangom, ezért csak bólintottam.
Tépelődve figyelt egy darabig, majd közelebb lépve megkérdezte.
- Láthatlak máskor is?- hangja reménykedő volt, szemei kérlelőek.
Elnevettem magam.
- Tudod, hamarosan randink van.
Ő is elmosolyodott, majd hozzátette.
- Igen, de én a család figyelő szemei és gardedámok nélkül gondoltam- lépett még közelebb és a kezemért nyúlt. Boldogan fogadtam a visszatérő bizsergést, amit az érintése váltott ki belőlem. Ujjaink régi ismerősként fonódtak össze. Kétségbeesve nézett rám.
- Holnap megint várni foglak, ugyanitt, ugyanekkor. És minden nap, amíg el nem jössz…
Felemelte eggyé forrt ujjainkat és egy hosszú csókot lehelt a kézfejemre, majd elrohant az egyre keservesebb vonyítások irányába.
Jacob szemszöge
Megfordult velem a világ.
Tudtam, hogy ő az. Ő, akire testem, lelkem és szívem évtizedek óta vár. Elég volt egy pillantást vetnem rá és megtörtént.
Amikor mások meséltek erről, mindig azt hittem, csak egy eltúlzott és túlértékelt „érzelmi kisülés” az egész. Persze, hittem a szerelemben, a hűségben és odaadásban, mindenben, amit a bevésődés mások szerint jelentett. De megtapasztalni… az egészen más.
Mindent más színben láttam, minden értelmet nyert. Olyan érzés volt, mintha akkor kezdett volna verni a szívem, akkortól éltem.
Mikor megláttam zaklatottan rohanni és sírni a kidőlt farönkön, elöntött az a földöntúli érzés, amit még sohasem tapasztaltam. Legszívesebben rögtön a karjaimba kaptam volna, hogy megvigasztaljam. Tudni akartam, ki bántotta, hogy kitéphessem a szívét a helyéről. Még levegőt is elfelejtettem venni, szépsége annyira megigézett.
Tudtam, hogy vámpír, persze, hogy tudtam, de mit számított ez. Lehetne két feje vagy tizenegy lábujja, az sem érdekelne, hiszen Ő az! Ő lett nekem rendelve és én neki.
Bella húga. Milyen furcsa dolgokat produkál a véletlen.
A történetét hallgatva ezer kérdés merült fel bennem, mindent tudni akartam róla. Amíg beszélt, szemeim szinte itták a látványát, magamba szívtam minden rezdülését.
Nem bírtam ellenállni, hogy megérintsem. Éreznem kellett, hogy biztos legyek benne, nem csak egy álom. Mert ha mégis az, aludni akarok. Örökké.
Hűvös bőrét simítva lelkem szinte szárnyalt, annyira valóságos volt. Olyan jó érzés volt hozzá érni, mintha selymet érintenék.
Soha többé nem akarok másra nézni, csak rá. Mindig látni akarom csodálatos aranyszemeit, ahogy engem figyel. Mosolyt akarok varázsolni az arcára és elégedett sóhajt a szájára. A szájára, amit mindennél jobban csókolni akarok…
A távolból felhangzó vonyítás terelte el a figyelmemet.
„Seth” – ismertem fel azonnal. Ő volt beosztva járőrözni. A hívó szóra egyre többen csatlakoztak hozzá, így nekem is mennem kellett.
Nem akartam elszakadni a tőle, de a falkának szüksége lehet rám.
- Láthatlak máskor is?- kérdeztem reménykedve. Belehalnék, ha nemet mondana.
Nevetése megnyugtatott, egész testem fürdött a csilingelő kacajban.
- Tudod, hamarosan randink van.
Oh, az a hamarosan egy örökkévalóságnak fog tűnni.
- Igen, de én a család figyelő szemei és gardedámok nélkül gondoltam.
Hiszen közönség előtt mégsem mondhatom el neki, mit érzek iránta. Bár ha ezen múlik, kikiáltom az egész világnak is, hagy tudja meg mindenki.
De mi van, ha ő nem kíváncsi erre? Ha ő nem kér egy farkas szerelméből?
Az nem lehet… A kétségbeesés szorította el a torkom.
Lassan megfogtam a kezét, ami azonnal rákulcsolódott az enyémre. Soha többé nem akarom elengedni…
- Holnap megint várni foglak, ugyanitt, ugyanekkor. És minden nap, amíg el nem jössz…
A számhoz emeltem az apró kezet és megcsókoltam, közben mélyen beszívtam bőrének édes illatát.
Hatalmas erőfeszítésembe került elszakadni tőle és a falka irányába rohanni. Egy láthatatlan kötelék húzott vissza hozzá, olyan volt, mintha kettészakadtam volna.
Futás közben átváltoztam és szinte azonnal betolakodott az elmémbe a falkában uralkodó zűrzavar.
„ Alfa! A déli határnál támadás érte Sethet, túlerőben vannak…”
Lábaimnak őrült iramot diktálva rohantam a megadott hely felé.
Minél több komit kapok, annál lelkesebben hozom a frisset! :)
Hát itt az új fejezet, amit Emily szemszögéből írtam meg, mivel úgy gondoltam, így egyszerűbb közvetíteni az érzéseit.
Emily szemszögéből
- Oh, nem- nyögtem rémülten. Éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a pánik arra gondolva, hogy néhány óra múlva elé kell állnom. Sehogy sem tudtam magamban elképzelni ezt a jelenetet. Kizárt, hogy elmenjek. Már attól is kocsonyaként reszketnek a lábaim, ha felidézem az arcát magam előtt, pedig még soha sem találkoztunk szemtől szembe.
És nem is fogunk! Inkább elköltözök Forksból! Igen, ez nem is rossz ötlet.
Össze kell szednem a gondolataimat. Odavetettem Bellának, hogy sétálok egy kicsit. Biztos voltam benne, tudni fogja, hogy egyedül szeretnék lenni.
Nem törődve Jasper és Edward döbbelt pillantásával, kihátráltam az ajtón. Bella majd elintézi őket.
Úgy rohantam végig az erdőn, hogy semmit sem érzékeltem magam körül. Már közel jártam a szirthez, mikor lefékeztem.
Nem, most nem fogok oda menni. Olyan helyre van szükségem, ahol nyugodtan tudok gondolkodni. Az a szikla is csak rá emlékeztet. Gondolkodás nélkül irányt váltottam és addig futottam, míg a bozót sűrűsége miatt lassításra nem kényszerültem. Itt a fák sokkal vaskosabbak voltak és sűrűbben álltak. Felnéztem az ég felé, de a fény alig szűrődött át az ágak között. Egy hatalmas átmérőjű farönkre telepedtem és kezembe hajtva fejem zokogni kezdtem.
Miért kell mindennek elromlania?
Boldog voltam vámpírként, erre beleszeretek egy farkasba. Micsoda hülyeség!
Eddig azt hittem, idővel ki tudom verni a fejemből. Próbáltam kerülni a lehetőségét, hogy láthassam, de ez nem segített. Le se kell hunynom a szemem és máris felidézem izmos testét, kócos haját és mámorító illatát.
Hát, igen, még ez is! Nagyon félresikerült vámpír lehetek, ha csábítónak találom egy farkas szagát, holott a természet rendje szerint utálnom és undorodnom kellene.
Ez is csak megnehezíti a dolgot! El kell mennem!
Csakhogy most nem lehetek önző, másokra is gondolnom kell. Ott van a fiam, akinek szerető családra van szüksége, ami meg is van. Nem szakíthatom el azoktól az emberektől, akiknek a létezésünket köszönhetem. Szívem elszorult a gondolatra, hogy nélkülük éljek. Kizárt!
Talán, ha megkérném őket, elköltöznének…
Oh, a fenébe! Miért ilyen bonyolult…
Ezen elgondolkodtam. Tényleg ennyire bonyolult lenne, vagy csak én látom annak?
Végtére is miről van szó, Egy rövid találkozásról, ami alig tart tovább pár percnél. Odaállok, megszagoltatom magam és már végeztünk is. Neki fogalma sem lehet, mi játszódik le bennem. És másnak se… Bella nem fog fecsegni. Így ha ezen túl leszünk, messzire elkerülöm Jacobot. Végül is elég nagy ez a félsziget, hogy ne fussunk össze. Ha kell, egész Alaszkáig eljárok vadászni…
Az idő pedig mindent megold. Tudom, mert voltam már szerelmes. Kilenc éves koromban Jonathan Cooperbe, de ő észre sem vette. Mikor Ázsiába költöztek és nem találkoztunk többé, elmúlt a szerelem és vele a szenvedésem is.
Igen, ez működhet.
Lassan kezdtem megnyugodni és higgadtan szemlélve a dolgot egyre biztosabb voltam benne, hogy menni fog a dolog.
Egy ág reccsenésére kaptam fel a fejem és rögtön támadó pozícióba álltam. Annyira elmélyedtem, hogy eddig nem is hallottam a közeledő léptek zaját. Voltak egyáltalán zajok?
Feszülten figyeltem, ahogy szétnyílik a bozót és kilép rajta…Ő.
Már nekiiramodtam, mikor szavai megállítottak.
- Várj, kérlek- könyörgő hangja meglepett, elámulva fordultam felé. És akkor…elvesztem.
Belenézve a sötét szemekbe elfogott az az édes érzés, ami végighullámzott minden porcikámon. Szemébe nézve nem tudtam többé elvonni tekintetem az örvénylő fekete íriszről, szinte beleolvadtam.
Csak álltunk egymással szemben, én visszatartva a levegőt, ő zilálva. Erős késztetést éreztem, hogy odalépjek hozzá és megsimogassam az arcát, beletúrjak a hajába. Pillantásom végigsiklott meztelen felsőtestén és tökéletesen kidolgozott izmain. Egyszerre sugárzott belőle nyers erő és gyengédség.
Szerettem volna belesimulni azokba a karokba.
Hirtelen eszembe jutott, hogy ő farkas és számára én egy vámpír vagyok. Eddig nem is gondoltam arra, hogy félnem kellene tőle, pedig azt sem tudom, a határ melyik oldalán vagyunk éppen. Egy biztos, az egyikőnk nincs jó helyen!
Mégis, semmi fenyegetőt nem láttam rajta, nem adta jelét, hogy bántani akarna.
Sokkal inkább olyan képet vágott, mintha most találkozott volna egy régen várt ismerőssel, arcán a hitetlenség, öröm és a várakozással teli izgalom váltakozott.
Kezét felemelve megszólalt, hangja simogatott.
- Nem akarlak bántani!
Lassan beszívtam a levegőt, illata betöltötte az orromat, minek hatására jóleső érzés fogott el.
Alig tíz méterre álltunk egymástól, egyikőnk sem mozdult. Itt volt hát a pillanat, amitől annyira rettegtem.
- Ki vagy te?- kérdezte csillogó szemmel.
Gyomrom megremegett az izgalomtól.
Feltételeztem, hogy nem a „vámpír vagyok” válaszra várt. Talán azért kérdezi, mert voltam olyan vakmerő, hogy a területükre merészkedtem. Bella ki fog nyírni!
- A nevem Emily White- mentegetőzni kezdtem- Nem akartam betolakodni és nem vadásztam. Csak nem ismerem ezt az erdőrészt, nem tudom, hol húzódik pontosan a határ…
- A határ?- kérdezett vissza meglepetten.
- Igen, a Cullen birtok határa.
Az arca még jobban megnyúlt a döbbenettől és ettől nevethetnékem támadt, de számat még időben összeszorítva elnyomtam a mosolyt.
- A Cullen család tagja vagy?
Bólintottam.
Szája széles mosolyra húzódott, fehér fogai kivillantak.
- Ezek szerint nekünk este randink van- jegyezte meg incselkedő hangon.
Elmosolyodtam.
- Igen, én is úgy értesültem.
Óvatosan tett felém pár lépést, kezét előrenyújtva.
- Akkor ideje lenne bemutatkoznom. Jacob Black vagyok.
Csak néztem a felém nyújtott jobbot és úgy éreztem a torkom teljesen kiszáradt.
Fura, mióta átváltoztam nem tapasztaltam ezeket a tüneteket, amit az elmúlt öt percben.
Tétovázva előrébb léptem és én is felemeltem a karom. Haboztam egy pillanatig, majd kezem a hatalmas tenyérbe csúsztattam, ami a ráfonódó újjak közt szinte elveszett.
Forró bőre kellemes melegséggel töltött el, miközben szeme rabul ejtett. Nem tudom, meddig álltunk így mozdulatlanul, egymásba merülve.
Jézus! Mit csinálok?
Zavartan elhúztam a kezem, mire azonnal elfogott a hiányérzet. Az ő arcán is csalódottságot láttam, kezét egy másodpercig még tartotta, majd lassan leengedve zsebre dugta.
- Szóval akkor nincs harag, amiért ide jöttem?- kérdeztem, hogy zavaromat leplezzem-, Tudom, hogy a szerződés szerint nem szabadna.
- Nem szegtél meg semmit, mivel ez már nem a quileute-k földje és nem is a Culleneké. A Cullen birtok tőled jobbra végződik, a miénk balra, erre a területre már nem érvényes az egyesség.
- Oh, értem. Ez már „Svájc”- vicceltem, mire vigyorogva bólogatott.
Elkomolyodva eszembe jutott valami.
- Köszönettel tartozom, amiért hajlandó voltál miattunk változtatni a szerződésen.
Homloka ráncba szaladt és megkérdezte.
- Miattatok?
- Igen, a fiam és én- jegyeztem meg.
Arca csalódott lett, ahogy megértette.
- Ah, a te fiad a félvér- mondta hangjában keserűséggel. Tekintetét most először kapta el rólam és egy bokrot kezdett szemlélni. Állán az izmok megfeszültek, ahogy erősen összeszorította a fogait.
Mintha arcon csaptak volna, a fájdalom a szívembe mart.
- Adam- közöltem, csak hogy mondjak valamit- Szóval, köszönöm, bár tudom, hogy csak Bella kedvéért egyeztél bele a módosításba. Ígérem, nem fogunk gondot okozni, olyan lesz, mintha itt sem lennénk…- ezek a szavak olyan fájdalmat okoztak saját magamnak, hogy szinte beleszédültem.
Most, hogy már ismerem őt, nem akarom nélkülözni többé.
Egy remegéshullám futott végig rajtam a gondolatra és lehunytam a szemem egy pillanatra.
Mikor sikerült összeszedni magam és felnéztem, töprengő tekintettel figyelt.
- Bella azt mondta, a húga vagy- jegyezte meg választ várva.
- Igen, az unokahúga. Az anyám és ő féltestvérek.
- Van testvére?- rökönyödött meg.
- Igen, volt- kezdtem magyarázni- A nagyanyámnak, Renée-nek született egy lánya, miután… miután Bella meghalt.
- Nem tudtam, hogy tartotta a kapcsolatot Renéevel.
- Mert nem is. Rólam sem tudott, amíg véletlenül nem találkoztunk és ki nem derült.
Bólintott. Kis idő múlva megszólalt.
- Te ugye nem régen vagy vámpír?
- Nem, néhány hónapja csupán.
Megint hezitált, majd megkérdezte.
- És te akartál azzá válni?
Bevillant, hogy Bella milyen zaklatott volt, amiért Jacob szörnyetegként kezelte az átváltoztatásom miatt.
Állam felemelve válaszoltam.
- Igen, így van. Bella azért változtatott át, mert megkértem rá.
És mert nem akartam meghalni- tettem hozzá gondolatban.
Az arcán tükröződő értetlenség ismét szíven ütött.
- A gyerek apja miatt?- kérdezte mogorván.
Az említettre gondolva undor fogott el.
- Hát… ahogy vesszük- suttogtam. Végtére is, ha nem erőszakol meg és nem kerülök abba a helyzetbe…
Félreérthette a reakciómat.
- Rossz emlék?
- A legrosszabb.
Fejem lehajtva az avart kezdtem nézegetni.
- Nem te vagy az első, akit megszédít egy vérszívó és beleszeret.
Értetlenül rákaptam a szemem, mire megértettem. Azt hiszi, egy félresikerült kapcsolat miatt lettem szomorú.
- Szerelem?- nevettem fel gúnyosan- Ki beszél itt szerelemről?- a fejem keserűen csóválva újra a száraz leveleket vettem szemügyre a földön.
Kínos volt vele erről beszélni, de eszembe jutott, hogy miattam neheztel Bellára. Meg kell magyaráznom neki a dolgok állását.
Elgondolkodva a farönkhöz sétálva leültem és a szemébe néztem.
Remélem, kicsit több hozzászólást kapok, mint az előzőhöz, mert így kicsit alábbhagyott a lelkesedésem... Márpedig anélkül nem megy az írás! :(
Persze az állandó komizóknak nagyon köszönöm, hogy értékelik a történetet, puszi nekik! :)))
Beszélgetésünket Alice hangja szakította félbe, aki a teraszról kiáltotta oda, hogy két perc múlva indulunk vásárolni.
Emily felkacagott elkínzott arcom láttán.
- Csak ne nevess, hamarosan te is megtapasztalod, milyen Alice, mikor kitör rajta a vásárlási láz.
- Oh, én imádok vásárolni, ez nem lehet gond.
Lemondóan sóhajtottam.
- A csendes nézelődést és próbálgatást én is szeretem, de mikor valaki maratonit rendez közben…
Tudtam, hogy barátnőm is hall minket, mivel csípőre tett kézzel várt a hátsó bejáratnál.
- Ne nyavalyogj már, tudod, hogy jól fogjuk érezni magunkat- ragadta meg a kezem és húzni kezdett maga után. A nappalin áthaladva csak arra volt alkalmam, hogy intsek a rajtunk nevető Edwardnak.
- Rose nem jön? –kérdeztem masírozás közben Alicetől.
- De, ha nem zavarok- jött a válasz az autó mellől, ahol a szőke lány már készen várt ránk.
- Viccelsz? Te vagy a mentsváram- megkönnyebbült hangomtól széles mosoly terült szét az arcán- Ketten talán kordában tudjuk tartani ezt az erőszakos nőszemélyt.
Alice még egy utolsó gyilkos pillantást vetett rám, de nem tudta titkolni, hogy valójában mennyire boldog.
Seattleben
Mindent összevetve nagyon is jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk és rengeteget vásároltunk. Rengeteg holmit vettünk Adamnak, de gondoltunk Emilyre és a fiúkra is.
Már sötétedett, mikor elindultunk Seattleből hazafelé. Mobilon többször beszéltem Edwarddal, hogy nehogy aggódjon miattam. Otthon már a teraszon állva várt ránk, Jasperrel és Emmettel együtt. Megkönnyebbült arccal ölelt magához.
- Hiányoztál.
Felnevettem.
- Ajánlom is- kacéran egy csókot nyomtam a szájára és elkezdtem a kezébe pakolni a sok szatyrot. Mikor eltűnt a házban, Jasper odasúgta nekem.
- Könyörgöm, legközelebb vidd magaddal, mert megőrjített az aggodalmával.
Elnevettem magam és éppen válaszolni akartam, mikor megszólalt a zsebemben a telefon. A kijelzőre pillantva lassan emeltem a fülemhez a mobilt.
- Jacob- szóltam bele kimért hangon. Mindenki kíváncsian figyelt, köztük a visszaérkező Edward is.
Rövid hallgatás után tétovázva üdvözölt.
- Szia, Bella- hangjában érezhető zavartsággal köszönt, majd ismét csend lett. A háttérből egy fojtott női hangot lehetett hallani, ahogy sürgetően azt mondja: „Mi lesz már?”
Erre Jacob morogva feltette a kérdést.
- Találkozhatnánk?
- Miért?- tudakoltam flegmán, de izgatott remegés futott végig rajtam.
- Meg kellene beszélnünk néhány dolgot.
Nem tudtam, hogy tényleg sajnálkozás volt-e a hangjában, vagy csak ezt akartam hinni, de rövid habozás után beleegyeztem.
- Hol?
- Holnap reggel, a határ északi részénél- fújta ki a levegőt.
- Ott leszünk- azzal kinyomtam a telefont.
Szembefordulva a többiekkel megkérdeztem.
- Alice. Jasper. Eljönnétek?
Úgy gondoltam, Jacobnak nem árt tisztában lenni azzal, hogy a viselkedése sértő volt számomra, és ha ő veszélyes vámpírként kezel, nincs okom megbízni benne.
Bólintottak, ezért kivettem a táskám a kocsiból és elindultam befelé.
- Örülök, hogy őket is viszed- jegyezte meg Edward.
Rásandítva megfogtam a kezét.
- Természetesen te is velem jössz.
Megtorpant mellettem.
- Biztos, hogy ezt szeretnéd?
- Persze. Hiszen hozzám tartozol.
Láthatóan ez az egyszerű mondat olyan boldoggá tette, hogy attól kezdve fülig érő szájjal közlekedett.
Ettől én is felvidultam, bár enyhe gyomorgörccsel gondoltam a holnapi találkozóra. Kíváncsi voltam, mit szeretne Jacob. Nem reméltem, hogy bocsánatot kérni, de talán megbánta a viselkedését.
Másnap reggel elindultunk négyesben a megbeszélt hely felé. Ujjaim szorosan rákulcsolódtak az Edwardéra és odaérve sem engedtem el a kezét. Nem kellett várakoznunk, a bozótból Jacob lépett elő, de tudtuk, hogy ő sincs egyedül, hiszen kivehető volt a többiek szívdobogása.
Jake összeszűkült szemekkel pillantott Edwardra, majd morogva köszöntött.
- Hello. Örülök, hogy eljöttél- alig láthatóan biccentett Alice felé, aki mosolyogva fogadta.
- Kíváncsivá tettél- dobtam vissza a labdát.
Egy percig a földet bámulta, majd a szemembe nézve halkan megjegyezte.
- Sajnálom, ha megbántottalak, ez nem állt szándékomban- habozott- Igazából nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzád. Megváltoztál…
Zavarban volt, ezért úgy gondoltam, megkönnyítem a dolgát.
- Igen, így van. Vámpír lettem- mondtam felemelt fejjel - de emellett Bella Swan maradtam. Nem váltam szörnyeteggé, bár nem tudom, számodra van-e különbség. Tisztába vagyok vele, hogy megváltoztam, mégis úgy gondolom, egy régi baráttól elvárhatok némi bizalmat.
Elkerekedett szemekkel bámult, majd apró mosoly jelent meg a szája szélén.
- Igazad van, kérlek, bocsáss meg- tétován vállat vont- talán elölről kezdhetnénk.
- Rendben.
Zavartan hátranézett, majd gondolkodva beszélni kezdett.
- Igazából volt más oka is, hogy találkozni akartam veled. Beszéltem neked Lisáról…- tétován állt egyik lábáról a másikra- szóval, meg szeretne ismerni benneteket.
Ezen meglepődtem. Nem hittem, hogy a falka hirtelen, annyira megbízik bennünk, hogy összehoz a lánnyal. Láttam, hogy Jasper is gyanakodva rám pillant, majd mindketten Edwardra néztünk.
- A lány kíváncsi a fajtársaira- jegyezte meg ő közömbösen.
Jacob morgolódott, nem tetszett neki a gondolatolvasás.
A mosolyom őszinte volt, mikor válaszoltam.
- Mi is örömmel megismernénk.
A bozótból már hallottuk is a közeledő léptek zaját és néhány perc múlva két farkas kíséretében kilépett egy alacsony, tinédzsernek látszó lány. Kecsesen mozogva Jacob mellé sétált, szemét kíváncsian végighordozta négyünkön. Szép arcán izgatottság tükröződött.
- Lisa Black vagyok- közölte bársonyos hangon.
- Én Bella vagyok- intettem felé- ő Edward, Alice és Jasper.
Egy pillanatra Jacobra nézett. A mellette magasodó indián gyengéd szeretettel figyelte. A hátuk mögött a két farkas ugrásra készen várakozott.
- Biztos furcsálljátok, de én még soha nem találkoztam vámpírokkal- folytatta ránk nézve - Amikor régen Jake mesélt rólad, reméltem, hogy megismerhetlek.
- Régen?- kérdeztem csodálkozva Jacobra sandítva.
- Igen, Bella Swan történetét mindenki ismeri a törzsben- bólintott, nem törődve Jacob morgolódásával- A lányét, aki beleszeretett egy vámpírba és ezért az életével fizetett. Nagyon romantikus és most már még jobban megértelek- nézett elismerően Edwardra, aki zavartan elmosolyodott, a farkasok pedig hangosan morogtak.
- Nos, nem egészen Happy Endes a story- jegyezte meg szárazon Jacob.
- De, most már az - szóltam rá rendreutasítóan.
A szemem villanásából láthatta, hogy nem kéne a témát feszegetni, így témát váltott.
- A múltkor azt mondtad, van a köztetek egy félvér.
- Igen, Adam. Ő még csak pár hetes.
Lisa fellelkesült.
- Talán őt is megismerhetném? A farkasok azt mondták, soha nem hallottak hozzám hasonlóról és most kiderül, hogy mindjárt ketten is vagyunk.
- Nos, ezt meg kell beszélnünk az édesanyjával, hiszen az ő joga dönteni.
Jacob kapott az alkalmon.
- Igen, erről is akartam beszélni veletek. Mi még nem ismerjük az új… - elharapta a mondatot, mielőtt a jelenlévő többségre sértő szó csúszott volna ki a száján- családtagokat. A szerződés védi őket, de hogy ne történjen baleset, ismernünk kellene az illatukat.
- Rendben, a következő alkalommal elhozzuk őket.
Lisa boldogan mosolygott.
- Ezek szerint találkozhatunk máskor is?- kérdezte reménykedve rám, majd Jacobra pillantva.
- Részünkről nincs akadálya és szerintem a többiek is szívesen megismernének.
Most könyörgően Jacobra pillantott, aki egy ideig gondolkodott, majd beletörődően sóhajtva átölelte a lány vállát.
- Oké, akkor mit szólnátok, ha alkonyatkor mindannyian visszajönnénk?
- Rendben. –egyeztem bele, majd bizalmunk jeléül lassan hátat fordítva elindultunk.
- Sziasztok!- kiabált utánunk lelkesen Lisa.
A fák közé érve futásnak eredtünk, és én azon gondolkodtam, mit fog mindehhez szólni Emily?
