Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. november 11., csütörtök

44. fejezet

Bella szemszög



Úgy éreztem, mintha minden gondolat kifolyt volna a fejemből és az elmém teljesen kiürült. Fel se fogtam, hogy Esme-be kapaszkodom, amíg a kabátja megadó reccsenéssel el nem szakadt a kezem alatt. Riadtam kaptam rá a tekintetem, amit ő aggódva viszonzott a szemüveg mögül. Sajnálkozva engedtem el a bőrkabát ujját, amin helyrehozhatatlan károkat okoztam, majd a férfi után pillantottam, aki épp akkor fordult be a sarkon.

Mintha elektromos sokk érte volna, az agyam újra pörögni kezdett.

Ez hogy lehet? Hiszen Ő meghalt.

Ez a hasonlóság… Véletlen lenne? Kizárt.

De akkor ki volt ez?

A mobilom sürgetően rezegni kezdett a zsebemben, amit szinte öntudatlanul halásztam elő.

- Bella! Drágám, jól vagy? – hallottam meg Edward hangját, és ettől magamhoz tértem.

- Láttátok? – kérdeztem türelmetlenül.

- Igen.

- Mintha a gyerekkoromi emlékeimben élő Charlie elevenedett volna meg! – hadartam, miközben megindultam a sorok között, nyomomban Esme-vel – Edward, még az illata és a hangja is olyan, mint neki volt! – hirtelen eszembe jutott egy lehetőség – Alice tud valamit? – kérdeztem reménykedve.

- Nem, teljesen tanácstalan. Mi is csak a találkozást láttuk…

- Utána megyek – vetettem oda, majd gyorsan kinyomtam, mert közben újra megpillantottam a férfit, amint egy nagy papírzacskóval távozik a pénztártól.

A megszeppent Esme-re néztem.

- Otthon találkozunk, rendben? – aprót bólintott, és én azonnal a kijárat felé vettem az irányt.

Ahogy kiértem, követtem az illatot, ami a parkoló autók között ért véget. Körbetekintve észrevettem egy sötétkék Fordot, ami kikanyarodott a főútra. Mivel az autó slusszkulcsa anyámnál maradt, kénytelen voltam futva követni. Hogy ne keltsek feltűnést, szapora emberi léptekkel az erdő felé szedtem a lábam, ami az utat szegélyezte. A fák biztos takarásába érve azonnal szaladni kezdtem, párhuzamosan követve a kocsit, miközben figyeltem a férfi profilját. Az merev testtartás, ahogy a kormányt fogta, és ahogy közben szabad kezével a rádión befogott egy sportközvetítést, mind-mind olyan ismerősek voltak, hogy nem tudtam róla levenni a szemem.

A megválaszolatlan kérdések megint felvetődtek bennem, ahogy a bokrok között manőverezve kerülgettem az akadályokat. Tudtam, hogy nem lesz egy nyugodt percem sem, amíg választ nem kapok rájuk. Persze nem állhatok csak úgy elé, nekiszegezve őket.

Döbbenten vettem észre, hogy idő közben letértünk a főútról. A hűvös őszi szél a tenger sós illata mellett egy visszataszító szagot is magával hozott. Szitkozódva és kényszerűen lelassítva figyeltem, ahogy az autó átgördül a láthatatlan határon, majd eltűnik a La Push felé vezető, régi úton.

Egy percig még tétlenül bámultam utána, aztán lassan elsétáltam a másik irányba, miközben hátamban éreztem az erdő sötétjéből ellenségesen figyelő szempárt.

A telefon ismét hívást jelzett. Mikor ránéztem a kijelzőre és megláttam Edward nevét, automatikusan meggyorsítottam lépteim, majd tömören beleszóltam.

- Drágám, mindjárt hazaérek.

- Rendben – hallottam a megkönnyebbült választ.

Zaklatott gondolataim közé bekúszott egy megoldás. Nem raktam el a mobilt, hanem futás közben kikerestem Jacob számát és hívni kezdtem, de csak a hangposta jelentkezett be. Mérgesen szitkozódva szaladtam tovább, és hamarosan megéreztem szerelmem illatát, aki a ház közelében várt rám. Mikor megláttam, csak a karjaiba vetettem magam és szorosan hozzá bújva hadarni kezdtem.

- Látnod kellett volna! Kiköpött Charlie, de mégsem ő az! A mozdulatai, a hangja teljesen olyan, de jóval fiatalabb, mint amilyennek én utoljára láttam! Ekkora hasonlóság nem lehet véletlen, ki kell derítenem! Követtem, de La Pushba ment! Mit kereshet ott? Jacobnak ismernie kell, de nem veszi fel azt az átkozott telefont! – feltűnt, hogy Edward nem szakítja félbe a zavaros szóáradatot, nem kérdez vissza, mintha mindent tudna.

Gyanakodva hallgattam el és néztem fel rá.

Feszülten figyelt, gyengéden végigsimítva az összeráncolt homlokomon, aztán megelőzve a kérdésemet kézen fogva vezetni kezdett a ház felé.

- Gyere, Jacob itt van.

Bambán lépkedve követtem. A nappaliban az egész család jelen volt, minket vártak. Esme tétován toporgott Carlisle mellett, egy gyenge mosolyt küldve felém. Gépiesen visszamosolyogtam, aztán körbenéztem a helyiségben.

- Igazán magadnál hordhatnád a telefonodat! – néztem Jake-re, de hangomnak nem volt vádló éle.

A magas indiánfiú bocsánatkérően előrébb lépett, anélkül hogy elengedte volna Emily kezét.

- Sajnálom, de sietve jöttem el otthonról - pillantott a húgomra, majd ismét felém fordult – Szóval találkoztál Brandonnal.

Csak bámultam rá, várva, hogy folytassa.

- Azért jöttem, hogy beszéljek veled róla, de úgy tűnik, elkéstem – nézett sajnálkozva.

Összeszorítottam a szám, mert legszívesebben ráordítottam volna, hogy nyögje már ki végre, de türtőztettem magam és Edwardot magam után húzva leültem a kanapéra. Jacob is visszaült az előbbi helyére és egy pillanatig elgondolkodott.

- Hallgatlak! – szóltam rá türelmetlenül.

Nagyot sóhajtott, aztán belekezdett.

- Akit ma láttál, az Brandon Hart. Az édesanyja, Evelin még lány volt, mikor elment La Pushból Los Angelesbe. A múlt hétig nem is nagyon hallottam felőle. Most visszajött és beköltöztek a szüleitől örökölt házba – pár pillanatig hallgatott, majd folytatta - Már beszéltem neked Charlie-ról és arról az időről, amit az elvesztésed után élt át. Nehéz volt neki, mindenbe belekapaszkodott, ami hozzád kötötte. Mikor a gyász kicsit csitult benne, és szabadidejét már nem a négy fal között ülve töltötte, gyakran lejött La Pushba, szinte az volt az otthona. Rólad úgy beszélt, mintha csak elutaztál volna. Néha úgy nézett rám, mintha tudná, hogy ez így is van. Persze, ettől nem volt sokkal könnyebb neki… Szóval Evelin akkortájt fejezte be az egyetemet és hazajött a nyár elején – Jacob zavartan nézett más felé, láttam, hogy kényelmetlenül érzi magát, de folytatta – Sokat lógtunk együtt, így ismerkedtek meg ők ketten. Hamar egyértelművé vált, hogy Evelin gyengéd érzelmeket táplál Charlie iránt, aki ezt nem tartotta helyesnek a köztük lévő korkülönbség miatt. Persze ettől függetlenül számára sem volt közömbös a mindig mosolygó, kedves lány. Hogy mennyire így volt, erre akkor jöttem rá, mikor a minap megismertem Brandont. A hasonlóság önmagáért beszél… - nézett félre Jack.

Döbbenten néztem rá, arra számítva, hogy végre kimondja. Megérezte, és várakozásomnak eleget téve gyengéden, alig hallhatóan közölte.

- Bella, ő a testvéred.

A többiek suttogásáról és árulkodó összenézéseiről tudomást sem vettem, ahogy Edward karomat simogató kezéről sem. Csak az utolsó mondatot elemezgettem, ami furcsa érzést ébresztett bennem. Tessék, itt vannak a válaszok, amikre annyira kíváncsi voltam, és most nem tudok mit kezdeni vele.

Egykeként nőttem fel, a testvér szó nem jelentett a számomra túl sokat. Aztán mikor megismertem a Cullen családot és általuk ízelítőt kaptam, milyen egy nagycsaládhoz tartozni.

Mikor Renée megszülte Margaretet, annyira természetes volt, hiszen fiatal nőként, Phillel az oldalán magától értetődő volt, hogy babát vállaljon. Ez már akkor is felmerült, mikor még én is az életük része voltam.

Na de Charlie! Ő mindig csak az én apukám volt, én az ő egyetlen, kicsi lánya. Nem akarok osztozni ezen az érzésen!

Erre most kiderül, hogy ez nem teljesen így van! Keserű haragot éreztem a már halott apám iránt, és még valamit… Féltékenységet.

Hirtelen ugrottam fel, és az ablakhoz lépve bámultam ki a lassan leszálló, esti sötétségbe, ami máskor megnyugvást hozott a számomra. A lámpa fénye azonban visszatükröződött, és én megláttam az üvegben magamat.

Mintha ez lenne az első alkalom, hogy szemügyre vehetem a vonásaimat, úgy kerestem a hasonlóságokat, amit ez a Brandon is magáénak mondhat. A legszembetűnőbb, amit mindig mindenki megjegyzett, az a csokoládébarna szemem volt, amit Charlie-tól örököltem, és amit ma az üzletben újra láthattam.

Közelebb léptem az ablaküveghez, de csak a megszokott aranyszínű tekintet nézett vissza rám.

Úgy éreztem, valamit elloptak tőlem, ami csak az enyém volt.

- Van még egy testvéred, hát nem nagyszerű? – kérdezte lelkesítő mosollyal a mellém táncoló Alice.

- Az lenne? – néztem rá dühösen, majd a döbbenettől meghökkent arcát látva elszégyelltem magam, és kezemet karba fonva visszafordultam az ablak felé.

Az eddig kínos csendbe burkolózott nappali hirtelen megtelt zsongással, mindenki igyekezett oldani a feszültséget. Magamon éreztem Edward aggódó tekintetét, de most nem törődve vele, csak konokul bámultam a semmibe, mint egy durcás kisgyerek.

Vajon miért nem vállalta az apaságot? Mert ugyebár akkor hivatalosan Brandon lenne az örököse. És vajon milyen lehet az az asszony, aki megdobogtatta Charlie szívét? Szerelem volt egyáltalán, vagy egyszerű testi vágy?

Erre a gondolatra megráztam a fejem, mert nem akartam elképzelni az apámat sem a hősszerelmes, sem a csábító szerepében.

Két gyengéd kar ölelte át a derekam és én támaszt keresve dőltem a hátamhoz simuló, erős mellkasnak. Szerelmem nem kérdezett semmit, csak csendben várt.

A többiek nem törődtek velünk, legalábbis igyekeztek úgy tenni.

Lassan megnyugodtam, és próbáltam elhessegetni az új információkat. Végtére is nem kell ezzel foglalkoznom, hiszen ő La Pushban lakik, aminél fogva elég valószínűtlen, hogy még egyszer összefutunk. Nem kell tennem semmit, csak folytatni az eddigi életemet, hátam mögött hagyva a múltat.

Megfordultam, és felnéztem a világ legszebb szempárába, ami őszinte féltéssel kémlelte az arcomat.

A mosoly, ami elterült az arcomon, őszinte volt, ahogy lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára. Meglepetten viszonozta a gesztust, majd kérdő tekintetére hangosan válaszoltam.

- Jól vagyok, semmi gond – aztán ismét a kanapéhoz sétáltam, ahol megvártam, míg Edward leül és az ölébe telepedtem.

Jacob szintén vizslató pillantásáról tudomást sem véve fordultam Alice felé, aki épp akkor vezette be az érkező Lisát.

- Akkor szombaton megtartjuk a kerti partit? - kérdeztem sajnálkozva mosolyogva sógornőmre, miután üdvözöltük az újonnan érkezőt. Elértem célomat, mert Alice szeme felcsillant.

- De meg ám! Hallod ezt, Lisa! Parti lesz! – azzal tervezgetni kezdtük a részleteket és én nevetve figyeltem Rose fintorát, ahogy meghallotta a vendéglistán szereplő farkasok nevét.

Pár perc múlva Emily és Jacob eltűntek a hátsó ajtón, amit Edward nevetve nézett végig, majd meglepett képem láttán rám kacsintott.

A későbbiekben Adam kötötte le a figyelmem, aki mindenáron meg akarta mutatni, mit tanult Jaspertől. Nevetve szemléltük a kicsi előadását, aki büszkén zsebelte be a tapsokat.

A meghitt, családi együttléttől sikerült teljesen kikapcsolni és lazítani.



Nincs függővég, Macy kedvéért! :)))))))))))

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

:$:$ kösziíííííí ^^) jójóóó. nem fogok hozzászokni. :)
szóvalakkor... most kb. tisztára le vagyok taglózva. leesett az állam, és alig jutok szóhoz :S :P
Charlie-nak fia??? o.O hát mindenre stámítottam volna, csak erre nem :DD
és Bella dühe/felháborodottsága és féltékenysége sztem teljesen érthető, és jogos :S azt hiszem, én is kb így reagáltam volna.
Alice meg hát Alice. a parti biztos csúcsszuper lesz, főleg hogy most van egy Alice2-őnk is Lisa személyében ;)
Adam meg ultra cuki *-* tisztára el tudom képzelni, amint a nappaliba mindenki őt bámúlja amint dupla-tripla szaltókat mutat be, meg hogy milyen jó kis fogásokat tanult Jasper "bácsitól". és a többiek meg nevetnek és tapsolnak. olyan idilli kis kép =)
wáááá. nagyon jó volt. meg egy pöppet rövid :$ de nóópróbléémóó ;) máár tűkön ülve várom a következő fejezetet :P csak így tovább. és még 1x köszönöm, hogy megkegyelmeztél, mert az utóbbi után...
még mindig az állam a padló szintjén van XD

éés elsőőőőőőő :PPPPPPPPPP
hatalmas ölelés,puszi <3
Macy*-*

demon írta...

szia ez nagyon furi bellsnek van még1 tesója
de amúgy király a feji gratula
puszi

Névtelen írta...

nagyon szuper lett az új fordulat
kíváncsi vagyok, hogyan találkoznak majd, mert azért azt sejtem, hogy találozik az öccsével
viszont, lehet, hogy le vagyok valahol maradva, vagy újra kellene olvasnom, mert valahogy nem tudtam összerakni az életkorokat, időket olvasás közben, nem úgy van, hogy eltelt már vagy 50 év? hány éves most Bella öccse?
és köszönöm az előző bejegyzésedet! nagyon kedves tőled
Drea

Gabriella írta...

Macy: Köszi, örülök, hogy tetszett! A végét sajnos kénytelen voltam összecsapni, mert mentem éjszakára melózni! :( Rövid volt, de hamar frisseltem! ;)))

demon: Köszi! Hiányoltátok Charliet, hát egy kicsit visszakaptok belőle! :)))

Drea: Egész pontosan 43 év telt el Bella "halála" óta, de Charlie és Evelin találkozása több, mint tíz évvel ez után következett be! (Titkot súgok meg, de ezt később Evelin fogja elmesélni!) Mint céloztam is rá, a köztük lévő korkülömbség elég nagy volt! Szóval a mi Brandonunk már olyan 30 felé jár! :)))

Névtelen írta...

Na ne már!!! o.O Ez aztán... kiszámíthatatlan volt! Bellának öcsikéje van, aki öregebbnek néz ki, mint ő... :)Farkas lesz-e Brandyből, ez itt a nagy kérdés. Hú, tuti lesz 1 kis feszültség Bells és Brandon között... Már alig várom az új részt!!!!! :)
kartonka

Tímea írta...

Szia
Bepótoltam mulasztásaimat és újra itt vagyok.Nagyon tetszett a feji és nem vagyok olyan hülye mint gondoltam ezt a legutóbbi komimra értem bár nem hittem hogy Charlie-nak felnőtt fia van.Kíváncsi vagyok milyen lesz Brendon és Bella kapcsolata szerintem tartogatsz még nekünk meglepetéseket.Adam meg már szaltókat csinál ráadásul hátra!Nagyon édesek és köszi a függővég nélküliséget mostanában mindenki rá van kattanva függővégekre kiborítva ezzel szegény olvasókat :D már nagyon várom a kövit és lelkiismeretesen komizok
ui:Tudom hogy Tímea-t ír ki de csak mert béna vagyok és nem tudom a gmail-en átállítani szóval lécci csak hívj Timi-nek
Szia
Timi

Gabriella írta...

Kartonka: :))))))) Beletenyereltél! :)))))) de nem mondok semmit...
Egyébként köszi!

Timi: Hát, igen, még egy tesó. És mindketten örökölték apjuk makacsságát. Upsz, sokat jár a szám! :))))
A függővégek egyébként gyakran elkerülhetetlenek, mivel ezek kötik össze a részeket, és persze nem utolsó sorban ébren tartják az olvasó érdeklődését! Bevallom, én imádom őket! Ezért bocsi! :(
Máskor is várom a komidat!

PUSZI!

Andrellya írta...

Szia!
Végre eljutottam az eddig megírt utolsó fejezethez!
Nem rég találtam rá a blogodra és nagyon tetszik! :D Tetszik maga a történet is és az is ahogyan meg van írva! Tényleg fantasztikusan írsz! :)
Már alig várom a következő fejezetet! Szokatlan, hogy nincs folytatás! Már megszoktam, hogy naponta több fejezetet is elolvasok :) De nem baj, türelmesen várok!
Sok sikert a folytatáshoz!
Puszi!
Andrellya

Andrellya írta...

Szia!
Végre eljutottam az eddig megírt utolsó fejezethez!
Nem rég találtam rá a blogodra és nagyon tetszik! :D Tetszik maga a történet is és az is ahogyan meg van írva! Tényleg fantasztikusan írsz! :)
Már alig várom a következő fejezetet! Szokatlan, hogy nincs folytatás! Már megszoktam, hogy naponta több fejezetet is elolvasok :) De nem baj, türelmesen várok!
Sok sikert a folytatáshoz!
Puszi!
Andrellya

Andrellya írta...

Bocsi! Csak most látom, hogy kétszer küldtem el! :(
Azt hitem elsőre nem küldte el...
sorry
Andrellya

Gabriella írta...

Andrellya: Örülök, hogy tetszik! :) Nos, már félig kész vagyok, talán holnap felkerül a friss! Talán!
Az nem baj, ha több példányban jön a HSz, csak jöjjön! :))))))

Névtelen írta...

nagyon jo fejezet volt ez is.En mindig szoktam olvasni a fejezeteket csak most jutott ra idom hogy irjak!Lecci nezz be az en oldalamra is http://ahalalmezsgyejen.blogspot.com