Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. november 18., csütörtök

45. fejezet

Jó olvasást mindenkinek! :)


Szombaton Alice és Lisa az egész házat fenekestől felfordították, amibe mindenkit igyekeztek bevonni. Esme, Emily és én lettünk a konyhafelelősök, előkészítettük az élelmiszereket, míg a fiúk a két parancsnok irányításával rendezkedtek a hátsó kertben.

Rose elég világosan kifejtette a véleményét a vendégsereggel kapcsolatban, minek köszönhetően mindenki jobbnak látta békén hagyni őt, így Adammel félrevonultak és társasoztak, amíg a kicsi feltétlenül segíteni akart Carlisle-nak a tűzgyújtásban.

- Szóval a farkasod ittfelejtette magát az este – incselkedtem Emilyvel, mivel Jacob valóban csak hajnalban hagyta el a házat, ismét.

Húgom zavartan vagdosta a zöldségeket a salátához, és ha képes lenne rá, biztos fülig pirul.

- Nagyon fáradt volt az este, a járőrözés után rögtön ide jött. Az esti mesén hamarabb elaludt, mint Adam – nevetett boldogságtól sugárzó arccal.

Már mindenki természetesnek veszi, hogy ők egy párt alkotnak, ahogy mi Edwarddal. Adam imádja Jake-et, és ő viszont.

- Igen, azt tudjuk – szólt közbe gúnyosan Rosalie, aki épp besétált a konyhába és a pultra könyökölve unottan figyelt minket – Úgy horkol, hogy a keleti parton is meghallják.

- Nos, ha Emmett képes lenne az alvásra, ti már aligha élnétek együtt – vettem fel a kesztyűt Emily helyett, de Rose csak elmosolyodva helyeselt.

- Igen, ez valóban így van. A statisztika szerint a horkolás igenis lehet válóok.

Erre mindannyian elnevettük magunkat.

- De jó kedvetek van, majd mindjárt rátok szabadítom Alice-t – jött be mosolyogva Jasper – Carlisle üzeni, hogy vihetitek a húsokat.

Esme azonnal felkapta a bepácolt sütnivalót, és Jazz után indult.

- Rose, drágám, kérlek, készítsd el a salátához az öntetet – szólt még vissza az ajtóból.

A szőke elfintorodott, kelletlenül elővett egy tálat, majd szemében ördögi fény gyulladt és előkapva a fűszeres üvegcséket, hozzáfogott összeállítani a dresszinget. Mi csak elképedve bámultuk, ahogy válogatás és mérlegelés nélkül mindent összeborogat, olyan képet vágva közben, mint a sátán a pokol konyháján. Jobbnak láttuk nem szóvá tenni a dolgot, legalább jól szórakozik.


Miután mindennel elkészültünk, mi is kimentünk a többiekhez, akik fintorogva figyelték Carlisle grillező tudományát, ahogy ügyesen forgatja a sistergő, ínycsiklandozónak nem nevezhető húsokat.

Hamarosan befutott Jacob Oliverrel, szó szerint, mivel ők gyalog érkeztek, míg a többiek autóval jöttek.

Nem sokkal később a kertünk megtelt vendégekkel.

Cole elhozta Amandát is, aki rögtön Adammel kezdet játszani, Rose pedig örömmel vállalta a felügyeletüket.

Edwardot ölelve néztem körbe a lassan oldódó társaságon.

- Hát, még mindig nem vagyok meggyőzve, hogy ez tényleg jó ötlet – nézett homlokráncolva a farkasokra szerelmem, akik többen voltak, mint számítottunk rájuk – a legtöbbjük nem teljesen önszántából van itt, sokkal inkább az alfára való tekintettel kötelezőnek érzik, hogy támogassák, szükség esetén akár szó szerint is.

- Ezzel nem csak ők vannak így – intettem Jasper felé, amint karba tett kézzel és villámló szemmel, állandóan követte a feleségét, aki igazi háziasszonyhoz méltóan cseverészett mindenkivel.

Emmett Alice-hez hasonlóan gyorsan feltalálta magát az új haverokkal, és tudtam, csak idő kérdése, míg valamilyen erőfitogtatásra nem kerül a sor.

- Persze néhányan, mint Cole, Oliver vagy Seth nagyon is jól érzik magukat – jegyezte meg Ed vigyorogva, amíg az említettek Szkander versenyre készültek, ahol Carlislet kérték fel bírónak, míg az ő helyét a sütő mellett Esme vette át.

- Segítek Esme-nek, te menj nyugodtan a fiúkhoz – azzal egy gyors csókot leheltem a szájára és elindultam anyánk felé.

Miközben elhaladtam az asztal mellett, láttam, hogy Jake épp a tányérját pakolja meg, és mielőtt a salátástálért nyúlt volna, elkaptam előle, mire meglepetten nézett rám.

- Inkább kóstold meg Esme házi bagettjét – tartotta elé a kenyeres kosarat azon nyomban Emily, aki szintén rögtön kapcsolt. Míg igyekeztünk tudomást sem venni a háttérből villámló szemekkel figyelő Rose-ról, bájos mosollyal bólogattunk a zavartan felváltva ránk néző Jacobra. Szerencsére Emily káprázatos mosolya megtette a hatását, mert nem tette szóvá különös viselkedésünket.

A húsokat, ahogy sütöttük, úgy pusztították a farkasok. Esmevel nevetve figyeltük, ahogy Adam Jacob mellett ülve majszolja a hamburgerét, és közben úgy néz rá, mint a mindenhatóra. Emily is meghatottan figyelte őket, a látványtól kiült arcára a boldogság. Még Jasper is felengedett egy kicsit a kellemes érzések kereszttüzében, ő is leült Alice mellé, és épp Oliver beszámolóját hallgatták, aki egy közelmúltban rendezett bál katasztrofális hangulatát ecsetelte. Mindenki nevetve hallgatta a nem kis színészi tehetséggel megáldott, kelekótya fiút.

Idő közben néhányan elmentek, hogy leváltsák az épp járőröző társukat, akik hamarosan meg is érkeztek. Meglepetten láttam, hogy Ray is köztük van. Kimérten köszönt mindenkinek, és a háttérbe húzódva figyelte a többieket. Szinte látszott az arcán az elhatározás, miszerint juszt sem fogja jól érezni magát! Ételt nem fogadott el, csak egy sört szorongatott a kezében, anélkül, hogy belekortyolt volna.



Lassan bealkonyodott, és hűvös szél kezdett lengicsélni, de a társaság csak nem akart oszlani. A gyerekeket Rose bevitte a meleg nappaliba, ahonnét kihallatszott a Tom&Jerry főcímzenéje, ami Adam kedvenc meséi közé tartozott. A tüzet körülülve folytatódott a beszélgetés. Szó esett történelemről – ami néhányunk számára a múltat jelentette - politikáról, filmekről és minden hasonlóról. Világossá vált, hogy a férfiak, legyenek farkasok vagy vámpírok, húsz vagy háromszázhúsz évesek, mindig egy rugóra jár az agyuk.

Ahogy telt az idő, néhányan udvariasan megköszönték a vendéglátást, elbúcsúztak és hazamentek. Rajtunk kívül már csak Jake, Oli, Cole, Seth, Ray és persze Lisa maradtak a lassan parázsló tűz körül. Kellemesen befészkeltem magam Edward karjai közé, és én is hangosan nevettem a vicceken, amiket a fiúk – Emmettel az élen – előadtak. Újra tinédzsernek éreztem magam, aki gondtalanul múlatja az időt a haverokkal. Még Ray is elmosolyodott időnként, de többnyire csak nézett maga elé, vagy Emily és Jake összegabalyodott alakját bámulta savanyú ábrázattal.

Jacob telefonja csörögni kezdett, ezért félre húzódva felvette, mert a nevetéstől nem hallott semmit.

Egy ideig hallgatott, majd Carlisle felé pillantott, elgondolkodva válaszolva a hívónak.

- Rendben, meglátom, mit tehetek.

Mikor lassan visszasétált, már mindenki várakozóan fordult felé. Társai ismerték annyira, hogy leszűrjék, történt valami. Éreztem, hogy Edward megmerevedik, de nem szólt semmit.

- Billy hívott – mutatta fel Jacob a telefont, aztán kerülve a tekinteteket, Carlisle-ra nézett – Doki, egy szívességet szeretnék kérni.

- Természetesen – bólintott azonnal az Esme vállát ölelő Carlisle.

- Van egy új lakó La Pushban – kezdte, miközben egy röpke, zavart pillantást vetett rám – Szóval nagyon beteg, és az orvosunk, Dr. Guimares elutazott, viszont kórházba nem akar menni… - magyarázkodott, de Carlisle már állt is fel.

- Értem, hozom a táskám és mehetünk – azzal már el is tűnt a házban.

Mindenki szótlanul szedelőzködni kezdett, csak én ültem mozdulatlanul szerelmem karjai között. Tétovázva figyeltem Jacobot, aki Emilyt győzködte, hogy tartson velük, mivel Billy bizonyára örülne, ha meglátogatná, főleg mivel Lisa egyébként is nálunk marad éjszakára.

Húgom beszaladt Rose-hoz, hogy megkérje, vigyázzon Adamra, és megbeszélték, hogy az idő közben elaludt Mandy is marad reggelig, akkor majd Cole érte jön.

Esme becsomagolta a maradék ételt, hogy elküldje Billynek, aki csak azért nem tartott a fiatalokkal, mert egyre nehezebben mozog.

Már indulásra készen vártak, mikor összeszedtem magam és megkérdeztem Jacobtól.

- Brandon az? Ő beteg? – tudakoltam meg, ami foglalkoztatott.

- Nem, nem ő – lépett közelebb a halkan válaszoló Jake – hanem az anyja, Evelin.

- Értem - közönyösen bólintottam, miközben különös megkönnyebbülést éreztem, majd felállva erőltetett mosollyal elköszöntem tőlük, és elindultam, hogy segítsek a rendrakásban Alice-éknek.

Magamon éreztem a kutató pillantásokat, de gépiesen csak a teendőkre figyeltem, miközben agyamba újra visszatért a csokoládébarna szempár emléke.


Az esetleges hibákért elnézést kérek, de csak most lettem kész, Holnap még átnézem, és javítom! :)

6 megjegyzés:

Tímea írta...

Szia
Nagyon jó volt a feji
A parti az valami szuper!Gondoltam hogy a beilleszkedés nem lesz nehéz Emmett-nek és afarkasoktól is jó fej volt hogy megpróbálták jól érezni magukat:D Jó látni hogy Bella is valamilyen szinten félti/aggódik az öccséért
Várom a folytatást!
Timi

demon írta...

szia rez fantasztikus gratula

Névtelen írta...

Hú, most olvastam végig.:) Pont olyan minőségű lett mint az eddigiek, vagyis SZUPER!!!!:) CSak így tovább! ;)
kartonka

Gabriella írta...

Timi: Köszi! Bella kicsit össze van zavarodva... :)

demon: Köszönöm!

kartonka: Neked is köszönöm!

ARANYOSAK VAGYTOK! Puszi

Gabriella írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Andrellya írta...

Szuper lett ez a fejezet is! De megyek is tovább a következőre! :D
Puszi!