52. fejezet

A Cullen-család tagjait meglepetésként érte, amikor a farkasok meghívót küldtek La Pushba – méghozzá Raymond tolmácsolásában. Az elképedt Rosalie még a száját is eltátotta az indián fiú rövid beszédét hallgatva. Látszott ugyan, hogy Ray borzasztó kényelmetlenül érzi magát és miután Carlisle formálisan megköszönte a meghívást, majd biztosította, hogy az egész család jelen lesz az eseményen, azonnal el is hagyta a házat. A fák között két másik társához csatlakozva azonnal átváltozott és eltűntek a fák között.

- Hűha! Erre azért nem számítottam! – dörmögte Emmett félhangosan.

- Nos, azt hiszem, senkit sem kell újra emlékeztetnem, hogy ez milyen fontos a szövetség szempontjából. Remélem, jól sül el a dolog, elvárom, hogy ezért mindenki megtegyen mindent – nézett körbe Carlisle. – Megértem az ellenérzéseket is, de ez a jövőnkre nézve…

- Nagyon fontos! – vágott közbe Rose szemtelen hangon, majd apja rosszalló homlokráncolását látva szelídebben hozzátette. – Tudjuk, hogy az, épp ezért nem okozunk gondot, de résen leszünk. – Azzal kényelmesen elsétált a hátsó ajtó felé abban a biztos tudatban, hogy férje követi.

És valóban, a nagy mackó közvetlenül mögötte cammogva hagyta el a házat.

- Még van pár napunk, hogy mindent megszervezzünk – pattant fel Alice is, izgatottan kezdte sorolni a szerinte halaszthatatlan teendőket, mintha legalábbis a Fehér Házba lenne hivatalos.

Lisa az órájára nézett, ami lassan tíz órát mutatott. Elindult, hogy meglátogassa Evelint és sétáljanak egyet La Pushban. Ahogy a ház felé vette az irányt, látta, hogy épp Jacob lép ki az új lakók ajtaján. Nem nézett felé, így észre sem vette a megtorpant lányt, hanem egyenesen a fák közé kocogott és eltűnt a sűrűben. Lisát meglepte, mivel már néhány órával korábban eljött otthonról és azt hitte, rég a Cullen-házban van.

Idegesen indult tovább. Megkönnyebbülten látta, hogy a Ford nem parkol a ház mellett. Magának sem akarta bevallani, de nem szívesen futott volna össze Brandonnal. Az előző napi találkozás sehogy sem ment ki a fejéből, pedig nagyon igyekezett szabadulni az emléktől, és attól az érzéstől, amit benne ébresztett. A fél éjszakája azzal telt el, hogy a benne felmerülő kérdésekre igyekezett megtalálni a választ, míg a maradék időben a közelgő parti kimenetelét fontolgatta. Ennek köszönhetően hajnalra - vámpírgénjeit meghazudtolva - nyúzottan, karikás szemekkel kászálódott ki az ágyból, hogy ne kelljen tovább a plafont bámulnia. Jacobot valószínűleg szintén elkerülte az álom, mert sokat forgolódott és a máskor hangos horkolás sem verte fel az éjszaka csendjét.

Szorongva lépkedett fel a szomszéd ház lépcsőjén. Mélyet sóhajtott, aztán rövid habozás után bekopogott.

Hamarosan kinyílt az ajtó és Evelin mosolygós arca jelent meg.

- Szia Lisa, már vártalak. Attól féltem, elfeledkeztél rólam – köszöntötte a lányt, miközben magára vette a dzsekijét. Lábán túrabakancs volt, láthatóan már elkészült a sétához.

- Megígértem, itt vagyok – tárta szét a kezét a lány.

Egymás mellett lépkedve sétáltak az erdő felé, általános dolgokról beszélgetve, mint az időjárás, vagy a konyhaművészet. Kiderült, hogy mindketten szeretnek sütni, néhány receptet át is beszéltek. Evelin eddig sápadt arca lassan kipirult, haját összeborzolta a lágy szél. Szemeit izgatott kíváncsisággal hordozta körbe, és kacagva mutogatott, ha valami ismerős tárgyat, házat látott, lelkendezve mesélt a régi időkről. Lisa mosolyogva hallgatta és a nő lelkendezése rá is átragadt. Élvezték az enyhe napsütést, ami erőlködve próbált kikukucskálni a szürke felhők alól, és mikor sikerült, aranyló sugarakkal vonta be a tájat.

Mikor látta, hogy az idősebb nő egyre fáradtabb és nehezen szedi a levegőt, javasolta, hogy üljenek le egy kis sziklára, ahonnét be lehetett látni a völgyet. Előzékenyen lekapta a mellényét, és leterítette, hogy a másik nő arra üljön. Evelin meglepetését látva kicsit elbizonytalanodott, mert nem tudta, mennyire van tisztában a „származásával”.

- Én nem igazán fázom – jegyezte meg óvatosan, miközben száját beharapva várt a reakcióra. - Inkább csak megszokásból hordom.

Evelin egy pillanatra összeráncolta a szemét, majd kritikusan végigmérte a lányt, aztán szélesen rávigyorogva leült.

- Igen, Jacob mesélt rólad.

Lisa megkönnyebbülten telepedett le az egyik lapos kőre és maga alá húzta a lábát. Egy ideig némán nézelődtek, de Evelin tekintete folyton visszatért a fiatal lányhoz. Alaposan szemügyre vette és magában megállapította, hogy egyre szimpatikusabb neki. Elgondolkodott, mert Jake cserfes, mindig jókedvű személyként emlegette, most azonban csendes, elmélázó volt, pillantása feszültséget árult el.

- A hétvégi összejövetel miatt vagy ideges? – szegezte neki a kérdést kedvesen.

Lisa meglepődött, de szótlanul bólintott. Láthatóan Evelin naprakészen tájékoztatva van az eseményekről. Így már érthető, reggel miért időzött nála olyan sokáig Jake.

- Az ember életében előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor kénytelen elfogadni, hogy a dolgok változnak – merengett el Evelin a fák lombjait figyelve. – Néhány közülük fájdalmas, de gyakran szükséges rossz. Ha már kikerülni nem tudjuk, legalább hozzuk ki belőle a legtöbbet – mosolygott a lányra. – Amikor én elmentem a rezervátumból tanulni, nem is sejtettem, hogy már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Mikor visszajöttem, nem találtam a helyem, és amíg távol voltam innét, úgy éreztem, nem teljes az életem. – Nagyot sóhajtott. – Nem könnyű megtalálni a helyünket a világban, van akinek soha sem sikerül igazán. – Hangja keserű volt, de gyorsan megrázta a fejét, és a lányra kacsintott. – Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor nem lehetünk boldogok, egyszerűen csak tudomásul kell vennünk, hogy minden nem lehet tökéletes. Az életben mindig tartunk valahová, és hogy előre jussunk, a hátunk mögött kell hagyni bizonyos dolgokat.

A rájuk telepedett csendben Lisa a szavain töprengett.

- Én soha sem tudnám elhagyni La Pusht – jelentette ki határozottan.

- Oh, drágám, hidd el nekem, a kellő motiváció miatt megtennéd.

Újabb hallgatás után Lisa rekedten suttogva fordult új barátnője felé.

- Nem jó látni, hogy a számomra fontos emberek egymással szemben állnak. Úgy érzem magam, mintha kettészakadnék. Már egyik oldal nélkül sem lennék teljes – célzott a farkasok és a Cullen-család között húzódó viszályra. – Jó lenne, ha végre ők is úgy látnák egymást, ahogyan én látom őket. Most megvan az esély, hogy kibéküljenek, és nem csak elviselve egymást, de együttműködve éljenek. Sajnos azonban pontosan ugyan annyi a lehetősége, hogy még rosszabb lesz minden…

Evelin kinyújtotta a kezét és megsimogatta Lisa arcát.

- Megteszed, ami tőled telik. – Bátorítóan elmosolyodott. – És én is ott leszek, talán segíthetek valamiben.

Lisa meghatódva nézett rá.

- Te is jössz? Ez nagyszerű!

Evelin nevetve biztosította:

- Ki nem hagynám az öreg Ateara születésnapját! – Elmerengve gondolkodott. – Tényleg! Hány éves is? Mióta az eszemet tudom, ilyen volt, semmit sem változott…

Nevetve indultak visszafelé, az idősebb nő belekarolt a lányba. Távoli szemlélődő számára olyanok voltak, mint anya és lánya.

Ahogy leértek a házakat összekötő útra, még mindig nevetgélve beszélgettek. Nem láthatták a teraszon várakozó alakot, de Lisának elég volt egy szippantás a levegőbe, és azonnal felismerte Brandon illatát. Zavartan igyekezett valami kifogást keresni, mivel menthetné ki magát és kerülhetné el a találkozást. Azonban ahogy Evelinre pillantott, látta, hogy a nő nagyon kifáradt, szinte reszketve kapaszkodott a lányba. Nem hagyhatta magára, így együtt lépkedtek a ház felé.

Mikor Evelin is észrevette a fiát, boldogan mosolyogva intett felé.

- Szia, kicsim. Ha tudnád, milyen jól éreztük magunkat! Felmentünk egészen a nagy sziklákig – mutatott fel a fák lombja között.

- Nem kellene így kifárasztanod magad – szidta össze kedvesen Brandon, miközben a sugárzó arcot figyelte. Olyan szeretettel nézett az anyjára, hogy az Lisa szívét is megmelengette. A fiú szemei meleg fénnyel csillogtak, szinte simogattak. Mikor Lisa alakján is elidőzött egy pillanatig, a lány zavartan kapta oldalra a fejét és dadogva kezdett búcsúzkodni.

- Nagyon szép nap volt, remélem, hamarosan megismételjük – mondta, miközben a lépcső felé hátrált. – Talán egy ideig még várat magára a tél…

Érezte, ahogy a sarka megakad a terasz faléceinek egyikében, mire Brandon azonnal felé lépett, hogy kinyújtott kezével elkapja a derekát. Lisa meglepődött a közeledéstől és nem volt ideje átgondolni, mit tesz. Egy egyszerű laza szökkenéssel a levegőbe ugrott és jóval a lépcső előtt huppant hangtalanul a járdára. A számára könnyed mutatvány azonban elég volt ahhoz, hogy a szájtátva bámuló Brandon lemerevedjen a döbbenettől. Lisa gondolatban ostorozta magát az óvatlansága miatt, legszívesebben elrohant volna. Hogy ne kelljen a fiú kíváncsian kutató szemébe néznie, újra Evelinhez fordult, mintha mi sem történt volna. Az asszony azonban szintén elképedve meredt rá. A kínos helyzet ellenére Lisának hirtelen nevethetnékje támadt, ahogy elnézte kettejüket, mivel abban a pillanatban annyira hasonlítottak egymásra.

Brandon csodálkozóan felhúzott szemöldöke lassan összehúzódott és elgondolkodva szemlélte a lányt.

- Sportolsz? – kérdezte vallatóan.

- Gyakran edzek a fiúkkal - válaszolt Lisa vállrándítva, majd az újabb kérdéseket megelőzve gyorsan elköszönt és kimért léptekkel hazaindult. Ezúttal is érezte a hátának szegeződő, vizslató tekintetet.

A napok gyorsan teltek, mindenki a hétvégére készülődött. La Pushban kicsik és nagyok, fiatalok és öregek egyaránt nagyon várták az ünnepet. A szokásoknak megfelelően kiosztották a feladatokat. A nők süteményeket készítettek, bepácolták a húst és irányították a férfiakat. Néhány fiú, köztük Jacob, beszerezte az italokat és felállították az asztalokat, padokat a falu közösségi házában, ahol az ünnepséget tartják. Az egész napos programok persze nem csak a helyieket, de a környéken lakókat is érdekelte. A vidámságot minden évben nagy tábortűzzel zárták, amit a falu központjában raktak.

A Black-házban is nagy volt a sürgés, mivel Lisa bevállalt jó néhány adag süteményt. Péntek reggel átjött Evelin, aki nem akart kimaradni és felajánlotta a segítségét.

És nem ő volt az egyetlen. Emily előző este bátortalanul megemlítette, hogy esetleg ő is átjön és besegít. Lisa örömmel kapott az alkalmon, míg Jacob azonnal kijelentette, hogy Adamnek is jönnie kell, hiszen elkél a segítő „férfikéz” is. Így aztán amíg a lányok a konyhában sürgölődtek, addig ők a farkasokkal cipekedtek.

A kisfiú nagyon fel volt villanyozódva, mivel számára új dolgokkal találkozott, új embereket ismerhetett meg. Jacob büszkén mutogatott meg neki mindent a rezervátumban. A falkatagok többsége kedvesen fogadták a gyereket, bár akadtak néhányan, akik eleinte tartózkodóan szemlélték a jövevényt. Jacob nem is várt mást, az azonban nagy meglepetés volt számára, hogy Raymond barátságosan közeledett a gyerekhez, még azt is megígérte neki, hogy megmutatja a festményeit neki. A marcona farkas ezen oldalát csak kevesen ismerték, mivel néhány ember kivételével mindig távolságtartónak mutatkozott. Adamnek azonban sikerült az, ami a legtöbbeknek nem: megkedveltette magát Ray-jel.

Billy szemei is felcsillantak, mikor bemutatták neki a fiúcskát. Az idős indián maga sem hitte volna, hogy ilyen hamar a szívébe fogja zárni a félvér fiút, de Jacob boldogságát látva tudta, mindannyian szerencsések, hogy így össze hozta őket a sors.

Evelin és Emily is megtalálták a közös hangot, és mivel nem kellett titkolózniuk egymás előtt, nagyszerűen mulattak a krémek keverése közben. A farkasok közül néhányan szintén befészkelték magukat a nappaliba, hatalmas zűrzavart keltve a hangoskodásukkal. Rájöttek, hogy Adam verhetetlen a legtöbb videojátékban – hála a Cullen-fiúknak -, így sorra kihívták egy mérkőzésre.

Dél körül Brandon is bekopogott, mert az anyja elfelejtette magával hozni a gyógyszerét. A kis fiolát a kezében szorongatva álldogált az előszobában, és a zsibvásárra emlékeztető nappalit figyelte. Jacob invitálására, hogy jöjjön bentebb, határozottan megrázta a fejét és a pirulák átadása után a munkájára hivatkozva gyorsan távozott. Evelin büszkén említette meg, hogy a fia építész, és egy kis irodát vezet Los Angelesben. Lisa kíváncsian hallgatta, de a felmerülő kérdéseit nem merte feltenni, nem akart túl kíváncsinak tűnni. Emily azonban megragadta az alkalmat, hogy minél többet tudjon meg Bella öccséről. És Evelin örömmel mesélt. Hamarosan kiderült, mikor kezdett el járni, mi volt az első szava és hogy hat évesen miért akart világgá menni…