Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. augusztus 10., péntek

66. fejezet


Mire visszaértek a házhoz, már szakadt az eső és olyan sötét volt, mintha nem is nappal lenne. A szaporán mozgó ablaktörlő alig bírta lesöpörni a vizet a szélvédőről. Brandon már többször telefonált, de Bella szűkszavúan csak azt mondta neki, hogy azonnal hazaérnek. Ennek megfelelően a fiú már a teraszon várta őket, a hideg dacára csak egy szál farmernadrág volt rajta, karját keresztbe fonta meztelen felsőteste előtt.
- Nagyon mérges – állapította meg Edward csendesen, miközben leállította a motort. Hamarosa a többiek is szembesülhettek a dühödt fiúval.
- Hol a fészkes fenében jártatok? – kérdezte fújtatva, miközben szinte félrelökte az anyját éppen az autóból kisegítő Edwardot. – Össze akarsz szedni egy tüdőgyulladást? Vagy engem szeretnél megőrjíteni? – Szinte ölbe kapta Evelint, úgy rohant be vele a házba, Belláékra fittyet hányva. Az ajtóban időközben megjelentek az ikrek is, kócos hajuk arra következtetett, hogy nem rég ébredhettek fel, de tekintetük éberen követte az eseményeket.
- Jól vagyok, nem kell drámát csinálnod – próbálkozott Evelin, de Brandon meg sem hallotta, amíg a meleg nappaliban le nem ültette a kanapéra. Az egyik lány törölközőért szaladt, míg a másik gyorsan lesegítette az asszony átnedvesedett kabátját.
Bella és Edward megértően várakoztak a társalgó ajtajában, mikor Brandon ezúttal dühösen fordult feléjük.
- Legalább nektek lehetne eszetek! Nagyon jól tudjátok, mennyire beteg!  - Tekintete szinte villámokat szórt. - Mégis, hol a nyavalyában voltatok?
- Ne bántsd őket, csak az én kérésemet teljesítették – emelte meg rendreutasítóan a hangját Evelin, miközben hagyta, hogy Jasmine betakarja egy puha pléddel. – Kérlek, nyugodj meg, nem történt semmi – kérlelte lágyabban, egyenesen fia szemébe nézve, aki töretlenül rótta a köröket a nappaliban. – Beszélnünk kell.
Brandon azonnal megtorpant, gyanakodva nézett hol az anyjára, hol Belláék felé.
- Szeretném, ha nyugodtan leülnél és végig hallgatnál – simított végig maga mellett a kanapén Evelin, jelezve, hogy üljön le, aztán intett Belláéknak is. Brandon összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy a barna lány helyet foglal az ajtóhoz legközelebb eső fotelban, míg Edward megáll mögötte. Evelin kinyújtotta kezét a fia felé, aki olyan bizalommal szemlélte az asszonyt, mint a páciens a fogorvost, mielőtt beül a székébe, mégis megfogta a vékony ujjakat és engedett neki. Az ikrek mostanáig szótlanul tevékenykedtek a konyhában, amit csak egy boltív választott el a nappalitól, de érezve a helyzet komolyságát ki akartak sietni, mikor Evelin hangja megállította őket.
- Kérlek, maradjatok, ez rátok is vonatkozik, hiszen egy család vagyunk.
A lányok egymásra néztek, aztán ők is leültek, szorosan egymás mellé, és vártak.
Evelin egy ideig csak simogatta Brandon kezét, amit azóta is szorongatott, majd könnyes szemmel ránézett.
- Bocsánatot kell kérnem tőled, mert szörnyű hibát követtem el ellened. – A fiú láthatóan zavarban volt, mély levegőt vett, hogy tiltakozzon, de az anyja megelőzte, kijelentése ledermesztette Brandont. – Hazudtam neked.
A szavak megrekedtek a szoba levegőjében, és baljós árnyként terítették be őket.
- Mindig azt tanítottam, hogy légy őszinte, és vállald a tetteid következményeit, miközben… én épp az ellenkezőjét tettem. – Két menekülő könnycsepp gördült végig az arcán, de ő nem is érezte. – Csak imádkozni tudok, hogy megérts, és megbocsájts nekem.
Brandon hallgatagon várt, csak a simogatás alatt megfeszülő karizma és összeszorított álla tanúskodott a benne dúló viharról, tekintetét anyja kezére szegezte.
- Nem Nick Hart volt az apád – suttogta szégyenkezve Evelin, és ezúttal ő sem kereste fia pillantását.
Brandonból sóhajként szakadt ki a levegő, döbbenetét némasággal leplezte. Csak másodpercekkel később nézett fel Evelin arcába.
- Megcsaltad? – Nem volt vádló, inkább csodálkozó a hangja.
- Nem… nem! – kiáltott fel Evelin, mintha a feltételezés sokat súlyosbítana a vétkén. – Már várandós voltam, mikor megismertem.
Evelin attól félt legjobban, hogy lerombolja Brandon apaképét, holott a fiú kimondhatatlanul ragaszkodott Nick-hez, a mai napig nehezen viselte az elvesztését.
A fiú bólintott, agyában cikáztak a válaszra váró kérdések.
- Ő tudta…? – motyogta zavartan.
- Igen – biztosította gyorsan -, már előrehaladott volt az állapotom, és ő ezzel együtt is feleségül akart venni.
Brandon ismét csak bólintott, ezért Evelin folytatta. – Az édesapádat Charlie Swan-nak hívták, ő volt Forks rendőrfőnöke. Szerelmes lettem… - úgy döntött, egyelőre röviden mondja el -, de szakítottunk, és én elköltöztem. – Sóhajtott. – A haláláig nem tudott rólad. 
A fiú nem tudta döbbenetét palástolni, két kezével – amit elhúzott az anyjától -, megdörzsölte a szemét, mintha azt remélné, hogy csak egy rossz álom az egész. Pillantása megakadt Bella szomorú arcán, és hirtelen ismét feltámadt benne a gyanú, hogy még nem hallotta a teljes igazságot. Edward, mint aki tudja, mire gondol, megköszörülte a torkát.
- Annak is oka van, hogy mi itt vagyunk. – Kezét rásimította a megmerevedő Bella vállára, és biztatóan megszorította.
Az ismét beállt csendben Brandon úgy kapkodta a tekintetét egyikről a másikra, mintha teniszmeccsen lenne, néha az anyjára is rápillantva. Az ikrek, akik eddig szintén néma csodálkozással hallgatták a vallomást, várakozva dőltek előre.
- Bella szintén Charlie lánya – adta meg a választ Evelin.
Brandonnak még a szája is tátva maradt a döbbenettől, tekintetét nem tudta levenni Bella arcáról, ismerős vonások után kutatott.
- Hát, az egyikünk biztos nem rá ütött… - próbált viccelni, de hangja egyáltalán nem tűnt vidámnak. Lehajtott fejjel előre dőlt, két térdére támaszkodva próbálta megemészteni a hallottakat, míg a többiek feszült csendben várakoztak. Végül Evelin rekedt hangja térítette magához.
- Mondj valamit, kérlek. – Ujjai görcsösen szorongattak egy zsebkendőt, amit eddig gyűrögetett, sápadt arcára újabb barázdákat rajzolt a feszültség.
Brandon felsóhajtott és az asszony felé fordult, de továbbra sem nézett rá.
- Mit mondhatnék? – Megrázta a fejét, hangja halk volt, szinte érzelemmentes. – Magam sem tudom, hogy mit érzek… Nem az vagyok, akinek eddig gondoltam magam – végre belenézett az anyja szemébe –, és te sem az vagy!
Felállt és felvett egy pólót az egyik kosárból, amibe a frissen mosott ruhák voltak hajtogatva, aztán komótosan belebújt a cipőjébe, majd a bőrdzsekijébe. Nem kapkodott, nem nézett a szobában ülőkre, de kifelé menet hangosan bevágta maga mögött a bejárati ajtót.
A csattanás úgy hatott Evelin idegeire, mint egy puskalövés, összerezzenve bámult maga elé. A nappali csendje az után is megmaradt, hogy felbőgött a Ford motorja, míg fokozatosan elhalkult. Senki sem tudta, mit kellene mondania, így mindenki a másikra várt.
- Ez nem igaz – suttogta Edward, egyenesen Evelinre nézve.  – Még mindig ugyanúgy szereti magát, mint eddig. Csak megingott a bizalma. – Bátorítóan az asszonyra mosolygott. – Időt kell neki adni.
Evelin keserűen felnevetett, miközben szemében újabb könnycseppek gyülekeztek. – Csakhogy nekem ebből van a legkevesebb.
A lányok egyszerre mozdultak, és két oldalról melléülve vigasztalták. Bella és Edward elköszöntek, miután ők is mondtak néhány biztató szót, de tudták, hogy nehéz órák várnak az asszonyra.
És persze Brandonra is, bárhol járjon éppen.


                                         **********

- Talán meg kellene keresni – tépelődött Bella, miközben az erdőt szemlélte a Cullen-ház ablakából. – Biztos vannak kérdései.
- Igen, és fel is fogja tenni őket – helyeselt Edward. – Brandon Hart… vagy Swan – javította ki magát gyorsan – nem olyan fickó, aki homályos foltokat hagy az életében.
A lány csalódottan sóhajtva ölelte át szerelme derekát, és lágy csókot nyomott az állára.
- Ne légy szomorú, minden rendbe jön – suttogta Edward, és cirógatva még közelebb húzta. – Most el kellene mennem egy kis időre, mert Carlisle megkért, hogy vigyem haza Rayt, de ha akarod, akkor…
- Nem, nem, menj csak. Te egész jól kijössz vele, és így legalább megnézed, hazaért-e már Brandon, végtére is már órák teltek el.
- Oké, sietek vissza – búcsúzott kedvesen.
Az emeletről eközben Raymond közeledett a mankóra támaszkodva, most már gipsz nélkül, mögötte Carlisle lépkedett.
- Kérlek, még egy darabig ne terheld meg a lábad, mert akkor visszaveted az eddigi gyógyulást, és egy újabb műtét is elkerülhetetlen lesz.
- Oké doki, ne izguljon, nem lesz gond – biztosította lelkesen a fiú, és láthatóan a lépcsőzés sem jelentett neki gondot, ügyesen egyensúlyozva gyorsan leért.
A konyhából Esme sietett elő, és mosolyogva figyelte a fiút. – Bizonyára lesz, aki a gondodat viseli, de ha segítségre lenne szükséged, bármikor hívhatsz minket. – Kezében egy alufóliába csomagolt tányért tartott. – Ez abból a sütiből van, ami annyira ízlett neked.
Raymond a lépcső alján megállt és kedvesen a nőre mosolygott.
- Nagyon szépen köszönöm, Mrs. Cullen, de igazán nem kéne fáradnia.
Esme csilingelve felnevetett. – Nem fáradtság örömet szerezni a barátainknak. És értékelném, ha a keresztnevemen szólítanál.
Raymondot jóleső érzés járta át. Maga sem értette, de most minden valahogy más volt. Mások voltak Cullenék is, már nem csak vérszívóként tudott gondolni rájuk. Gyanította, hogy ennek a változásnak ő maga az oka, de egyelőre elhessegette a gondolatot, az önanalízisre ráér később is.
- Köszönöm, Esme.
Bella a teraszról integetett a távolodó autó után, aztán visszament a nappaliba és leült a fiúk mellé. Emmett, Jasper és Adam videojátékoztak, míg Alice és Emily egy csomó divatkatalógusból válogatott. Bella annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem is hallotta a közeledő autót, csak mikor a bejárat elé kanyarodott, ám a többiek akkor már talpon voltak. Alice villámsebesen előkapta a telefonját és tárcsázott, míg a fiúk Bella két oldalára helyezkedtek.
A sebesen közeledő dübörgő léptek nem álltak meg az ajtónál, ami kopogás nélkül kivágódott, és Brandon állt meg a nyílásban. Arca szinte eltorzult a haragtól, zihálva kapkodta a levegőt, pulzusa megszámlálhatatlan iramban döngette a mellkasát. Nem volt rajta a bőrdzseki, a hűvös idő ellenére pólója izzadtan tapadt a testéhez, amiből olyan forróság áradt, hogy még a szobában tartózkodók is érezték. Szeme izzott, száját összepréselte, kezét ökölbe szorította. És egyenesen Bellára nézett.
- Mi a fenét képzelsz te magadról, mi? Hogy ez jó játék? – Nem törődve Emmett és Jasper rosszallásával, közelebb lépett a lányhoz, majd hirtelen megtorpant. Nem a fiúk mérete miatt, közel sem, sokkal inkább az undortól, amit a lakók illata váltott ki belőle, és ez az arcán is tükröződött. – Miért nem kerestetek valaki mást a szórakozáshoz, és hagytátok békén az anyámat?!
Emily felkapta Adamet és a szoba másik részébe szaladt vele, közel a hátsó kijárathoz. Jasper láthatóan erőlködve próbálta nyugtatni a fiút a képességével, ám inkább ő is csak ideges lett tőle.
Bella tétován ácsorgott, nem tudta, mit mondjon.
- Nem értelek… - lehelte, bár nagyon is kezdte kapizsgálni, mi lehet a fiú felindultságának oka.
- Oh, dehogynem! Arról beszélek – folytatta Brandon szinte sziszegve, mert az elfojtott indulattól alig jöttek ki szavak a száján, és közben testén finom remegések futottak végig -, hogy Charlie Swan rendőrfőnöknek egyetlen lánya született, de az több, mint negyven éve meghalt! – Hangja fokozatosan emelkedett, a végén már ordított, aztán reszketve várta a lány reakcióját. Mikor azonban Bella arcán nem látott meglepettséget, sem ijedséget, hozzátette: - Ki vagy te?
Bella beletörődően sóhajtott fel.
- Ki beszélt neked ezekről?
Brandon felmordult, mert itt ő akart kérdéseket feltenni, aztán mégis válaszolt.
- Betévedtem a könyvtárba, ahol a könyvtáros néni nagyon jól informált a helyi pletykákról, és szerencsére rendkívül jó a memóriája is. – Szemei ismét felizzottak. – Emlékezett a tragikus sorsú Bella Swan történetére… - Tekintetét körbehordozta a többieken, majd megállapodott a dokin. - …És a kedves Cullen doktor furcsa családjára is! Hát nem érdekes? – kérdezte cinikusan felnevetve. – Neki is volt egy Edward nevű fiacskája, aki a szende Bellával kavart…
Ez volt a pillanat, mikor belépett Jacob, Seth és Lisa. A lány azonnal Brandonhoz akart szaladni, de Seth figyelmeztetően elkapta a kezét és visszahúzta.
Brandon nem fordult hátra, csak meredten Bellát nézte, mert eldöntötte, hogy nem hagyja magát eltéríteni, és mindenképpen választ fog kapni a kérdéseire. Érezte, hogy a feje majd szétdurran, de nem törődött semmivel, csak az előtte ácsorgó barna lánnyal.
- Brandon, haver, nyugodj meg, beszéljünk higgadtan – próbálkozott Jacob miközben továbbra is visszatartotta Lisát.
- Ezek itt – intett a fejével Belláék felé Brandon - másnak adják ki magukat, mint akik valójában! – Hátrafordult, hogy Jake-re nézzen és tekintete megakadt a Lisa csuklóját szorongató indiánon. Gyanakodva fordult meg, hogy szembenézhessen Jacobbal, agyában egymást kergették a gondolatok. – Te tudtad – döbbent rá hirtelen. – Tudtad, és te is részt vettél benne. Meg az egész bandád! – Ránézett Sethre, és a lányt szorongató kezére. – Azonnal engedd el! – Lisa a pillanat tört része alatt szerelme mellett termet, akinek ez jelen állapotában fel sem tűnt, csak szorosan magához vonta a lányt, egyszerre védelmezőn és támaszt keresve. A remegése fokozódott, tekintete el-elhomályosult, miközben úgy érezte, hogy ki kell jutnia a házból. Utoljára szembefordult Bellával és jeges szavait egyenesen neki intézte.
- Nem akarlak még egyszer meglátni az anyám közelében, megértetted?! Sem téged, sem – mutatott Jake-re – téged!
- Evelin tökéletesen el tudja dönteni, hogy kinek a társaságára van szüksége, és amíg ő nem kér az ellenkezőjére minket, továbbra is látogatni fogjuk! – Jacob szavai higgadtan csengtek, nem volt fenyegető, egyszerű kijelentés volt, ami teljesen ledöbbentette Brandont. – Nézd, tudom, hogy zavarosnak tűnik a helyzet, de kérlek, adj nekünk lehetőséget, hogy elmagyarázzuk.
- Nem érdekel! – Azzal öles léptekkel megindult az ajtó felé, magával vonva Lisát is. Seth mellett elhaladva menet közben odavetette. – Te pedig tartsd távol magad a húgomtól! – célzott Jasmine-re.
Bella és Jacob egyszerre próbálták megállítani, mégis más okból torpant meg már a lépcső tetején járva. Lisa állt elé és tenyerét a mellkasára tette.
- Ha ők bűnösök, akkor én is az vagyok. – Másik kezét a fiú arcára simította, aki jóleső érzéssel hunyta le a szemét. A lány érintése és a friss levegő némiképp megnyugtatta. – Bizonyos dolgokat eltitkoltunk előled, de ha megtudod az okokat, meg fogod érteni, hogy nem volt más választásunk. – Mikor Brandon a szemébe nézett, esdeklően hozzá tette. – Kérlek, hallgass meg minket.
Brandon nézte az apró lány könyörgő arcát, és nem volt szíve nemet mondani. Ha csak azokat bent kellett volna hátra hagynia, gondolkodás nélkül tovább áll, de Lisa… ő más volt. Még nem fogalmazódott meg benne, mit érez iránta, de tudta, egy életen át bánni fogja, ha most elmegy. Két hatalmas tenyerébe fogta a gyönyörű arcot és hüvelykujjával végigcirógatott rajta, aztán megadóan hagyta, hogy lehulló kezeit megfogva a lány visszavezesse a házba.
A többiek némán figyelték, mindenki ott volt, még Edward is előkerült valahonnét. Jacob Emily mellett állt és a kisfiú lábát simogatta. Brandon már máskor is elgondolkodott, vajon ki lehet ez a gyerek, mert Emily túl fiatal anyának. Talán testvérek? Idő közben a Cullenek párokba rendeződtek, és így még furább képet nyújtottak. Volt bennük valami…
- Természetfeletti? – kérdezte Edward, befejezve a megkezdett gondolatot. Brandon hátrahőkölve meredt rá, de mielőtt szóvá tehette volna, Carlisle kezdett beszélni.
- Nagyon kevés embernek nyílik lehetősége, hogy ilyen közelről megismerjen minket. Általában kerüljük a feltűnést, nem létesítünk kívülállókkal kapcsolatot. Utoljára Bellával tettünk kivételt… - Rámosolygott a lányra, akit Edward szorosan ölelt. Brandon égett a kíváncsiságtól, fejében cikáztak a kérdések, mégis csendben várt. – Bella Charlie Swan lánya, aki a te apád is. – A döbbent fiú szemébe mondta. – Igen, minden kétséget kizáróan testvérek vagytok.
Brandon döbbenten tátogott.
- De hát…
- Arra gondolsz, amit a könyvtáros mondott? – lépett közelebb szomorú mosollyal Bella. – Az is igaz.
A fiú érezte, hogy kifut a lábából az erő. Hirtelen karnyújtásnyira került az igazsághoz, de nem tudta biztosan, hogy felkészült-e rá.
- Azt akarod mondani, hogy a negyven évvel ezelőtt meghalt lány…
- Én vagyok – jelentette ki tisztán Bella, nem hagyva okot a félreértésre.
Brandon szemei kikerekedtek a döbbenettől.
- Kísértet vagy?
Valaki hangosan felröhögött - ki más, mint Emmett -, míg többen diszkréten igyekeztek elfojtani a mosolyukat.
- Nem, de ember sem vagyok.
Brandon tudta, hogy be kellene csuknia a csodálkozástól elnyíló száját, de nem tudta.
- Akkor mi?
- Vámpír.
Mi az ördög folyik itt? Segélykérően nézett körbe, hátha valaki arcán felfedezi a vigyort, hogy sikerült őt becsapni, de ezúttal senki sem nevetett. Márpedig akkor vagy mindenki profi színész, vagy…
Minden igaz! Krisztusom, hát létezik ilyesmi?
Számba vett mindent, amit a vámpírokról tudott. Denevér, szemfog, élőhalottak. Szenteltvíz, napfény, fokhagyma, karó a szívbe. Emberfeletti erő, vérszívás… Atya ég! VÉRSZÍVÁS? Most jutott először eszébe, hogy félnie kellene.
- Nem, nem kell – jött a válasz azonnal. – Mi nem bántunk embereket.
- Te olvasol a fejemben? – meredt a bronzhajú fiúra.
- Igen.
Újabb döbbenet.
- Ti mind…? – mutatott körbe a szobában.
- Igen, vámpírok vagyunk.
- Na azért nem mindenki! – emelte fel a kezét tiltakozásul Seth.
Brandon megkönnyebbülten nyelt egyet, és alig észrevehetően közelebb húzódott az indiánfiúhoz, magával vonva Lisát is.
- És én sem – szólt ezúttal Jacob.
Brandon csak bólintott és várta, hogy ki jelentkezik még. Mikor senki sem mozdult, lassan lenézett a mellette álló Lisára. A lány tekintete homályos volt a könnyektől, reménykedve figyelte a fiút, megadva a választ a fel nem tett kérdésre.
Brandon csak bámult a törékenynek tűnő lányra, aki most még kisebbnek hatott mellette, mint eddig. Lassan kivonta a karját a lány kezéből és megdörzsölte vele az arcát, néhány pillanatig tenyerébe temetkezve állt, majd egy hatalmas sóhajtással kihúzta magát. Kezeit a csípőjére tette, és bár nem húzódott el, nem fogta meg vele ismét Lisát, aki azonnal megértette ennek a jelentését. Arcán végigfolytak a kigördülő cseppek, magányosan maradt kezeit a háta mögé dugta.
- És most – kérdezte vagánynak tűnő hangon Brandon – mi jön? Megöltök, mert túl sokat tudok?
- Dehogy! – csattant Bella megbántott hangja, mintha már a feltételezés is sértő lenne. – Az öcsém vagy, és az életünk része lettél, természetes, hogy megosztjuk veled a titkunkat.
- Állj! – emelte fel a kezét időt kérve Brandon. – Ki mondta, hogy nem rohanok haza csomagolni és eltűnni innen?
- Evelin nélkül úgysem mennél el – adta meg a feleletet Jacob.
- Persze hogy nem! – csattant a válasz. – Őt is viszem!
- Nem fog elmenni La Pushból – érvelt határozottan Jake.
- De igen, ha én kérem.
Jacob mérgesen vonta össze a szemöldökét.
- Ennyire nem lehetsz önző, ez nem rólad szól! 
Brandon ismét dühbe gurult.
- Már megbocsáss, de ez nem tartozik rád! Ő az én anyám, és a legjobbat akarom neki! Márpedig ez a vámpíroktól hemzsegő környék nem a legmegfelelőbb…
- Ő akart hazajönni!
- Mert fogalma sincs, mi folyik itt! Szegénykém, ha sejtené, hogy kikben bízott meg…
- Tudja – szólt közbe Carlisle félbeszakítva a szócsatát. Brandon azt hitte, rosszul hall.
- Tessék?
Jacob megenyhülve lépett a fiú elé, alacsonyabb hangerőn, türelmesen kezdte magyarázni. – Evelin már lánykorában tudomást szerzett a vámpírok létezéséről. Véletlenül, az igaz, de belecsöppent az egészbe. Ha visszagondolok, nem is volt számára akkora meglepetés, nagyon jól kezelte a felfedezést. Tudod, a mi legendáink szerint…
- Várjunk csak, várjunk csak, várjunk csak! – félbe szakítva emelte fel Brandon a kezét, aztán tűnődve meredt a fiúra. – Hogy mondtad?
Jake értetlenül ismételte meg.
- Nem lepődött meg, nem hisztizett, csak kíváncsi volt…
- És ezt te honnét a nyavalyából tudod?
Jacob hirtelen megértette, mi akasztotta ki a fiút.
- Onnét, hogy ott voltam.
Brandon gyors fejszámítást végzett, és hamar le tudta vonni a következtetést.
- Azt mondtad, nem vagy… izé… vámpír – nehezére esett kimondani a szót -, de 20 éves sem, amennyinek kinézel. – Megvárta, hogy Jacob bólintva helyeseljen, majd a kanapéhoz botladozva lehanyatlott és úgy nézett fel az indián fiúra. – Van még valami, amit tudnom kell?
És ezzel kezdetét vette egy nagyon hosszú beszélgetés. Az elkövetkezendő órák azzal teltek, hogy Brandon kérdezett, a többiek felváltva válaszoltak. Mindenre kíváncsi volt, és a válaszokat mélyen elraktározta magában. A fiú szeme néha elidőzött Lisa sápadt arcán, de utána gyorsan más felé fordult. Aztán végre úgy tűnt, nincs több homályos pont a történetben, mert nem érkezett több kérdés. Bella elővett egy fotóalbumot, amiben Charlie-val közös, vagy a róla készült képek voltak, és mesélni kezdett az apjukról.
- Azta, tényleg hasonlítok rá! – ámuldozott a fiú, lapozgatva a mappát, majd egy képet a fény felé tartott, hogy jobban lássa. A képen Bella volt, nem sokkal a Forksba érkezése után. Úgy tűnt, mint aki savanyú szőlőbe harapott, mivel akkor még nem ismerte Edwardot, és gyűlölte az esős Forks-ot. – És rád is hasonlítok – tette hozzá Brandon, aztán először a nap folyamán rámosolygott a nővérére.
Néhány perccel később Brandon felállt, és zavartan az ajtó felé indult.
- Sétálok egyet – intett az erdő felé, de mikor már a keze a kilincsen volt, hátraszólt, de nem fordult vissza. – Lisa, elkísérnél? – azzal már kint is volt. A mondat inkább hatott parancsnak, mint kérésnek, a lány mégis felállt, majd mélyet sóhajtott, és biztató tekintetek kereszttüzében, reszketve indult a fiú után, aki a lépcsőnél várt rá.



Nagyon várom az észrevételeket! :)))



7 megjegyzés:

demon írta...

szia ez isteni de brandon remélem lisát a titka miatt nem hagyja el de nem is változik át a közelében
puszy

Ati írta...

Hali!
:D Váó :D Meg kell hogy mondjam valami ilyesmire számítottam :D Nagyon eltaláltad szerintem ezt a fejezetet:) De tényleg :) Végig az az érzésem volt mintha ott lennék én is de csak mint árnyék követem az eseményeket és teljesen el tudtam képzelni ezt a szitut :D Szóval nagyon tetszett:) Remélem Lisa irányában is megenyhül :( Annyira aranyosak együtt meg minden :( Bár Brandon nagyon úgy tűnik hogy át fog változni... szal a Bevésődés még ott van mint ismeretlen tényező de remélem ha megtörténik az átváltozás Lisa lesz az univerzuma közepe:D :) Köszi és kíváncsian várom a folytatást:)

Nsi Nikol írta...

Sya!
Hü-ha volt itt bonyodalom. Brandon remélem mindent megért és nem fog hülyeséget csinálni de legalább kiderült az igazság. :) Amit nem valami jól kezelt de utána mindent meg tudott. Azt hittem ép most fog átváltozni annyira dühös volt. Remélem nem hagyja el Lisat emiatt és mindent megbeszél vele. :) Nagyon várom a folytatást :) :) :) :)
Nikol

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett! Brandon már közel van az átalakuláshoz, csak Jacob-ék még ezt nem vették észre?
Várom a folytatást!
Nelli

Névtelen írta...

szia :)
húúúha, nem is tudom hol kezdjem. egy kicsit elmaradoztak a kommentjeim az elhúzódott nyaralás miatt (amiért ezer bocsi), de most pótolom ;)

nos az elején nem volt túl szimpi Jasmine, de erről csakis Lisa tehet :D az ő szemszögéből olvasni, és a féltékenységét "átélni" ebben az esetben nem volt szerencsés :P örülök hogy végül rendeződtek a dolgok Brandon és Lisa között, mert amit azok ketten műveltek... jót röhögtem a békülés előtti párbeszédeiken :)
a kettősbevésődés (legalábbis amit akkor még annak hittünk) jó csavar volt, még nem olvastam ilyet, úgyhogy mindenképpen nagy pluszpont érte.
a Ray-es baleset elég durva volt, már majdnem sírtam, de tudtam hogy nem halhat meg, mert egyszerűen képtelenség így kiírni bárkit is, és tudtam (vagyis inkább csak reméltem), hogy nem mered kockáztatni, hogy páran itt abbahagyják a történet olvasását, mert ezzel a húzással tuti nagy káoszt csináltál volna :D
a Seth-Ray beszélgetés, és az hogy Ray csak úgy "átengedte" Jasmine-t, olyan megható és szomorú volt. de azért biztos érezte R, hogy nem J a nagy Ő.
az álom után, meg ha még lehet, jobban sajnáltam Raymondot :/ eddig elég szívás életet írtál neki, ezt meg kell hagyni :D na de majd ezutáán ;))
Adam nagyon cuki volt. annyira előttem van ez a jelenet... a mindigmorcos-de-kivételesen-most-nem Ray és a kis tünemény együtt fest.
na és a legjobb rész: a buli és a nem vár fordulatok
"Na ide figyelj, Raymond, azonnal fejezd be a hisztit és emeld meg a segged, vagy Istenemre mondom, ölben viszlek le! " iimádom Alice-t :)))
nemtudom hogy az hogy Brandon farkas lesz -mert egyértelmű hogy az lesz. már az első túl-édes-Bella-parfümje gondolatánál tudtam hogy bűzlik itt valami :D- jó dolog-e... de végülis örök élet+Lisa => annyira nem lehet gáz :P
júúú, úgy megkönnyebűltem, mikor betoppant Camilla. végre Ray is boldog lesz. mert azt lesz!!! és nem lesznek nagyon nagy bonyodalmak, vili?! :D
miután Evelin elmondta az igazságot (vagyis egy részét) egy kicsit meglepett Brandon reakciója, meg amik utána történtek. de végülis már időszerű volt megtudnia, mert mindjárt ő is farkas lesz.
remélem hamar megoldódik a problémád, már izgatottan várom a fejezetet :)))

puszi
Macy

Riora írta...

Szia!

Igen, bevált a dolog, tudtam én, hogy Jasmine és Camilla ikrek. Legalábbis gondoltam, hogy valami ilyesmi van a dologban. A két virág. De jó! :D
Sok olyan pillanat volt, amikor azt hittem, hogy Brandon át fog változni. Szerintem abszolut logikus lenne, hiszen akkor lehetne Lisa a bevésődése, és mindenki boldog, mert a lány párja farkas, és Jacob-nak sem kell aggódnia a nevelt lányzóért. Nagyon szép happy end lenne, reménykedem! És persze ott van Camilla és Ray, na meg Jasmine és Seth. Tiszta sor.
Nem is tudom mire számítottam, amikor beavatták Brandon-t. Körülbelül erre. Remélem azért Lisával nem lesz túl mostoha, hiszen senki sem tehet arról, aminek született. Mondjuk, ha feltesszük, hogy beválna az elméletem, akkor nem tehetne sokat a lány vonzereje ellen.
Egyszóval le a kalappal, tetszett! Várom a folytatást!

Riora

Gabriella írta...

Bocsánat, csak most jutok odáig, hogy válaszoljak, lehet, hogy már el sem olvassátok! És már nem is túl aktuális, mivel fent van a kövi! :)

demon: :))) Brandon ha akarná, sem tudna elhagyni Lisát...! :D

Ati: KÖSZÖNÖM! Igen, azt hiszem minden felvetésed helytálló! A bevésődés elkerülhetetlen... :DDD

Nikol: :))))) Igen, minnden kikerekedik, náluk legalábbis...! ;)))

Nelli: :))) Jacobnak nagyon is feltűnt a dolog, Brandon figyelő szemek kereszttüzébe került...

Macy: HIÁNYOZTÁL! :D
Ray jó fiú, csak ő abba a kategóriába tartozik, aki semmit sem kap könnyen az élettől. Még mindig vár rá egy-két megpróbáltatás...! Bocsi!
Igen, úgy néz ki, a problémáim rendeződtek... Legalábbis egy időre! :/ "Időnként kifejezetten sz*r az élet!" És amikor azt hiszed, már nem lehet rosszabb... BUMMM!
KÖSZÖNÖM! :DDDDDDDDDD

Riora: :D :D :D :D :D :D
Visszaolvastam a bejegyzéseidet, és teljesen felvillanyoztál! :D
Hogy téged idézzelek, nem lesz minden "tiszta sor"! Még a végén unatkoznátok...! :D


KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!! PUSZI