68. fejezet

Jacob Black elgondolkodva sétált ki La Push fái közül. Fáradt volt, a feje zsongott, és mivel az imént tömte meg a hasát az Emily által készített finomságokból, nem vágyott másra, csak egy jó kiadós alvásra. Sajnálta, hogy ott kellett hagynia a lányt, de mivel Brandon a Black-házban tartózkodott, nem akarta kitenni veszélynek.

A frissen átváltozott srácra gondolva elmosolyodott. Immáron Evelin fia is a falka tagja lett. Jacobot igazán nem lepte meg a dolog, hiszen Evelin révén ő is örökölte a géneket, de mivel nem élt a rezervátumban, és már idősebb annál, mint mikor a fiúk átesnek az átváltozáson, azt feltételezte, hogy nem fog megtörténni. A tünetekre persze már jó ideje felfigyelt, amik az elmúlt napok stressze miatt felerősödtek, és a közvetlen kapcsolat a vámpírokkal elkerülhetetlenné tette a gének aktiválódását. Sok fiatalon észlelhetőek voltak a jelek mióta a Cullen család visszatért, és persze Lisa jelenléte is beindította ezt a természetes védekezési reakciót. Az elmúlt évek alatt a falka létszáma megszaporodott, és mindig újabb és újabb fiúkon „tört ki a láz”.

Brandon Hart már e nélkül is ide tartozott, ebbe a világba, hiszen Bella testvére és Lisa választottjaként szükségszerű lett volna a beavatása, így azonban a dolognak ez a része jelentősen leegyszerűsödött. Nagyon határozott személyiség volt, szenvedélyes természettel megáldva. A másodikat az anyjától, míg az elsőt egyértelműen Charlie-tól örökölte. Jake szomorúan gondolt a barátjára, biztos büszke lenne a fiára.

A házban meglepetten látta, hogy ott van Raymon is. Odalépve hozzá a vállára tette a kezét.

- Hello, haver! Jól vagy?

- Igen, bár még kicsit sántítok.

- Ne terheld túl magad…

- Oké, oké, ne izgulj! – szakította félbe azonnal az aggódó alfa monológját, ám mikor látta Jacob elfelhősödő arcát, gyorsan hozzátette. – Vigyázni fogok magamra, mivel mostantól sokkal fontosabb okom van erre, mint valaha – célzott Camillára.

Jacob bólintott, aztán széles vigyorral vállon veregette barátját. - Helyes, nagyon helyes.

A nappaliban Brandon épp a kölcsön kapott pólót húzta magára, mivel a saját ruhái cafatokra szakadtak az átváltozáskor.

- Hová készülsz? – kérdezte az alfa.

- Haza megyek.

Jacob összeráncolt szemekkel méregette.

- Nem túl korai?

Brandon vonásai eltökéltek voltak, ugyanakkor látható aggodalommal nézett az elkövetkező beszélgetések el.

- Remélem nem, de már nem tudok tovább várni. – Felsóhajtott. – Nem akarom anyát további izgalmaknak kitenni, és így én is csak őrlődök. Tudnia kell, mi történt… és a tegnapiakat is meg kell beszélnünk.

- Rendben, veled megyek – intett Jacob.

Brandon elmosolyodva pillantott Rayre, aztán válaszolt az alfának.

- Köszi, de már van kísérőm.

Jake felvont szemöldökkel nézett rájuk, aztán ő is mosolyra húzta a száját.

- Oké, de jobban örülnék, ha Seth is veletek menne. - Az említett, aki eddig szomorú szemekkel üldögélt a háttérben, olyan lelkesen ugrott fel, hogy majdnem leborított egy vázát az asztalról. – Ne felejtsd el, uralnod kell az érzéseidet, és a legkisebb probléma esetén azonnal hagyd el a házat.

- Persze, úgy lesz – bólintott Brandon, és kilépett az ajtón, nyomában a két testőrként követő indiánfiúval.

Jasmine úgy ugrott Brandon nyakába, mint egy profi pom-pom lány, alig hogy az belépett az ajtón. A fiú szorosan magához ölelte, és hosszú ideig ringatva tartotta a karjaiban. Mikor Jasmine lassan kibontakozott az ölelésből, könnyes szemeit harag öntötte el, mérgesen vállon bokszolta.

- Soha többet ne merészelj szó nélkül lelépni, megértetted?! – Egy, a megkönnyebbüléstől kicsordult könnycsepp végiggördült az arcán; mikor észrevette a másik két fiút is, gyorsan letörölte. Brandon mosolyogva adott puszit neki, de ahogy szeme megakadt a másik lányon, lehervadt az arcáról.

Camilla karba tett kézzel állt a nappali ajtajában, hűvösen és távolságtartóan. Mikor Brandon felé lépett, kikerülve az érintést a háló felé intett.

- Evelin a szobájában van.

Egymás szemébe néztek, míg a fiú elhaladt mellette, de a lány inkább a vendégek felé fordult, halvány mosolyt küldve Ray felé.

- Köszönöm – célzott arra, hogy a fiú betartotta az ígéretét.

Ez az egyszerű szó elég volt, hogy a zavarban lévő Raymond szinte a föld felett lebegve lépje át a küszöböt. Brandon bekopogott az anyjához, aztán gondosan bezárta maga mögött az ajtót, hogy kettesben tudjon beszélni vele.

Hosszú idő telt el, a négyes halkan beszélgetett általános dolgokról. Mindannyian feszültebbek voltak annál, hogy gondtalanul elengedjék magukat, fél szemmel mindig az ajtót figyelték. Aztán váratlanul megjelent Brandon, az anyját karolva vezette a kanapéhoz. Mindkettejük arcán elsimultak a gondok okozta ráncok, megkönnyebbült fáradtsággal mosolyogtak a többiekre.

Lassan mindenki feloldódott, beszélgetve fogyasztották el a felmelegített ebédet. A két farkasfiú végre minden figyelmét a bevésődésének szentelhette. Jasmine láthatóan örömmel fogadta Seth társaságát, kedvesen beszélgetett vele, halvány pír borította be az arcát, mikor a fiú bókolt neki. Camilla azonban túlságosan csendesen turkálta az ételt anélkül, hogy evett volna. Arca feszült volt, még akkor is, mikor kedvesen válaszolt, ha valaki megszólította, egy-egy mosolyt is eleresztett, de a gondolatai máshol jártak. A kávé elfogyasztása után Jasmine leszedte az asztalt a lelkesen segédkező Seth-tel, Evelin kiment a mosdóba. A lány egyedül maradt Brandonnal és Rayjel.

- Haragszol rám – jegyezte meg csendesen Brandon a szalvétájával játszó lánynak, aki gondolataiból kiszakadva felkapta a fejét. Pár másodpercig csak nézték egymást, aztán Camilla nagy sóhajjal dőlt hátra a székben.

- Nem… vagyis igen, egy kicsit. Féltettünk, pocsék éjszaka áll mögöttünk. – A fürdőszoba irányába pillantva halkabban folytatta. - Evelin állapota nem bír ki több hasonló…

- Nem lesz több ilyen, és erről sem igazán én tehetek. Bár ez nem mentség. – A lány arcát fürkészve hozzátette. – Csak erről van szó?

Mikor Camilla mély levegőt vett, hogy tiltakozásba kezdjen, lágyan megfogta a kezét az asztal fölött. – Mióta megjöttél… más vagy. Nem volt időnk beszélgetni sem.

A lány megmerevedett, és alig látható reszketés fogta el. Gyorsan felpattant az asztaltól, mintha kígyó csípte volna meg.

- Lesz még időnk bőven – hadarta, miközben zavartan igyekezett kifogást keresni. – Lisa hol van?

Sikerült megtalálnia az egyetlen témát, ami azonnal elterelte Brandon figyelmét. Ő is felállt az asztaltól és a mobilja keresésébe kezdett, mintha az élete függne tőle.

Raymond eddig szótlanul figyelt, most azonban látva a lány zaklatott arcát, odalépve hozzá a fülébe súgta.

- Szerintem sétáljunk egyet. – Camilla meglepett arcát látva hozzá tette. – Tudod, mint reggel… - célzott a cigire.

A lány megkönnyebbülve felnevetett rá, bólintott, és gyorsan lekapta a fogasról a kabátját, míg a fiú elgondolkodó mosollyal követte a csípős szélbe.

Brandon idegesen dobolt a kezével, míg várt, hogy valaki felvegye.

- Brandon? – Lisa szinte belekiáltott a telefonba.

A fiú lehunyta a szemét, annyira jó volt hallani a hangját, és a tudat, hogy várta a hívását…

- Szia – köszönt rekedt hanggal.

- Jól vagy? – jött az aggályos hang azonnal.

- Igen, bár jobban lennék, ha a karjaimban tarthatnálak.

Rövid csend után Lisa felzokogott.

- Megyek! – Azzal megszakadt a vonal.

Alig néhány perc múlva, a visszatért Camilla és Ray után, megérkezett Lisa is. Nem volt ideje kopogni, Brandon az ajtónál állva várta és sebesen magához szorította. Percekig csak ölelte, mint egy porcelánbabát, aztán mélyen a szemébe nézett, és tekintete elveszett a lány barna íriszében. Csak bámulta, és még soha azelőtt nem látta ennyire szépnek. A szíve csordultig megtelt egy érzéssel, amit szavakkal ki sem lehet fejezni.

- Istenem… - nyögte ki, miközben megszűnt körülötte a világ, csak Lisa létezett. És ez az érzés később sem múlt el, mert számár a lány jelentett mindent. Lassan lehajolt, és úgy csókolta meg, mintha csak egy látomás volna: lágyan, cirógatva, nehogy szertefoszoljon a kezei közt.

És Lisa sem volt még ilyen boldog soha. Két kezébe fogta a fiú borostás arcát, miközben olyan boldogságot érzett, amiről azt hitte, neki soha sem adatik meg. Tudta, mi történt, épp elégszer látta már a falkatagokat bevésődni…

- Szeretlek – mondta ki a szót, amivel mindennél boldogabbá tehette a fiút.

- Szeretlek – jött visszhangként a vallomás, ami a lelkükig hatolt.

A háttérben öt szempár figyelte őket meghatódva, bár ketten nem igazán tudták, mekkora jelentősége van az egésznek, hiszen a még beavatatlan lányok nem sejtették, micsoda kapocs szövődött az ölelkező pár között. Azt sem vették észre, hogy a mellettük álló fiúk milyen szemekkel nézik őket, mert akkor valószínűleg irtó zavarba jöttek volna.

Evelin figyelmét azonban semmi sem kerülte el, a boldog elégedettségen kívül mérhetetlen nyugalom szállta meg. Mindig erre vágyott, hogy a számára fontos embereket biztonságban hagyja itt. Most ez a vágya teljesült, és ez hatalmas terhet vett le a szívéről. Sírva mosolygott az ölelkező párra, akik alig vették észre a többieket. 

Mikor később Lisa repesve felhívta Bellát, hogy beszámoljon nekik a történtekről, alig bírta hadarás nélkül előadni. Tolmácsolta Brandon bocsánatkérését is, amiért csúnyán viselkedett, és sajnálja, hogy személyesen nem teheti meg, de jelen helyzetben egyelőre nem lenne okos dolog vámpírok közelébe mennie. A Cullen-család megértőnek bizonyult, csak Bella volt szomorú, amiért nem találkozhat az öccsével, akit még igazán megismerni sem volt alkalma. Edward vigasztalta, hogy hamarosan eljön az ideje annak is, mivel így már Brandon nem volt olyan elutasító, mint eddig.

Alice kihasználta az alkalmat, és gőzerővel belevetette magát a közelgő esküvő szervezésébe, így sikerült Bella figyelmét is elterelnie. Igazi menyasszonyként élvezte a felhajtást, ami mindenki másra is ráragadt. Ruhapróbák, megbeszélések, vásárlások töltötték ki az idejüket, amit leginkább a lányok bonyolítottak, de jutott teendő a fiúknak is. Jacob, Cole és Oliver továbbra is gyakori vendégek voltak, de a többiek – érthető okokból – inkább a Hart-házat látogatták, ahogy Lisa is. Raymon egyszer elugrott, mert megígérte Carlisle-nak, hogy csinálhat egy kontroll röntgent a lábáról, de mivel semmi probléma nem volt, nem igényelt további orvosi ellenőrzést.

Egyik este, mikor a farkasok is a Cullen házban voltak, Bella felvetette a szívfájdalmát.

- Figyelj, Jacob! Nem jó ez így, hogy kettészakadt a csapat. Szerintem ideje lenne, hogy összehozzunk egy találkozót. Elvégre egy hét múlva karácsony, nem ünnepelhetünk külön, az senkinek sem lesz jó. Mindenkinek hiányzik Lisa is, biztos, hogy te sem szeretnéd nélküle tölteni a szentestét. Márpedig ő Brandon nélkül…

- Igen, igazad van – sóhajtott az alfa, miközben Emilyt ölelte. – Ezen már én is gondolkodtam. Sokat foglalkoztunk Brandonnal, már járőrözni is eljár. – Ránézett Cole-ra, aki bólintott. – Igen, talán megkísérelhetünk egy találkozót. Kezdetnek, mondjuk, az erdőben csinálunk valami programot a fiúkkal, és meglátjuk, hogy bírja az újonc a vámpírszagot. – Mikor Emily tettetett haraggal belecsípett a megjegyzésért, nevetve kért bocsánatot.

- Én benne vagyok! – pattant fel Emmett, mintha máris indulni akarna.  

- Én úgyszintén – bólintott Jasper is, amiért Bella végtelen hálát érzett.

- Legyen mondjuk baseball! Farkas vámpír ellen! – lelkesedett tovább Emmett.

- Ez nem ér! Mi miért maradunk ki ebből? – nyafogta Rose, aki kihasznált volna minden alkalmat, amivel bosszanthatta volna a farkasokat.

Mikor megbeszélték, hogy másnap felmennek a hegyekbe, felhívták Brandont, aki örömmel fogadta a kezdeményezést, de kételyének is hangot adott.

- És ha rosszul reagálok?

- Megoldjuk, ne izgulj – biztosította az alfa.

Másnap reggel a Cullen fiúk útnak indultak, még Carlisle is csatlakozott hozzájuk.

- Hívj, hogy minden rendben van-e – kérte szerelmét Bella.

- Persze, légy nyugodt – búcsúzott Edward egy csókkal, aztán mind eltűntek.

Lisa átjött, mert ő is szörnyen aggódott, és nem akarta a Cooper-lányokkal megosztani a félelmét, mivel ők még nem voltak beavatottak. Jasmine és Seth között jól alakultak a dolgok, de Camilla nagyon zárkózott volt, és bár úgy tűnt, kedveli Rayt, nem engedte igazán közel magához. Már Jasmine és Brandon is kezdtek aggódni miatta, mert nagyon megváltozott, de nem akarták zaklatni. Evelin szerint, aki szinte saját gyermekeként ismerte, időt kell neki hagyni, különben még jobban megmakacsolja magát.

Lisa felpróbálta a ruháját, mivel ő is koszorúslány lesz az esküvőn, így legalább telt az idő. Színminták alapján kiválasztották a dekorációkat, és Alice máris nekiült megrendelni mindent.

Bella telefonjának csörgése szakította félbe őket, amit a lány azonnal felkapott.

- Minden rendben? – kérdezte hadarva, mire rövid csend volt a válasz.

- Ööö… ahogy vesszük – motyogta Brandon, mire Lisa is azonnal Bella mellett termett.

- Történt valami? – kérdezte elszorult torokkal Bella.

A háttérből vitatkozás hangjait lehetett hallani.

- Hát… igen – nyögte Brandon.

- Edward jól van?

- Igen.

- Akkor?

- Kikaptunk! – adta meg a választ gyerekes szomorúsággal a hangjában Brandon.

- De csak mert csaltak! – kiabált bele a készülékbe Jacob.

- Nem is! Csak bénák voltatok! – kontrázott Emmett.

- Egy fenét! Egyszerűen rosszul ismered a szabályokat! – vitatkozott Seth is. Az ordibálások és a zűrzavar közül Bella kiszűrt egy ismerős nevetést, amitől hirtelen minden szorongása elillant, mivel felismerte Carlisle-t. Ha ő jókedvű, akkor minden rendben.

- Ezek szerint úgy ment minden, ahogy kellett – mosolyodott el.

- Azt hiszem. Bár néha kedvem lett volna leharapni egy-két kezet, de attól féltem, megharagszol – viccelt Brandon – Tudsz róla, hogy a vőlegényed nagyon pofátlan tud lenni. Szerencséje, hogy a sógorom lesz, különben darabokra kaptam volna szét!

- Na, elég legyen, te nagyszájú korcs, mert kicakkozom a füled! – nevetett Edward. – Ide azt a telefont! – Rövid dulakodás után beleszólt. – Szia, szerelmem! Minden oké, hamarosan elindulunk haza. Összedobnátok valami kaját a fiúknak?

- Hát persze – kacagott fel elégedetten Bella. – Várunk benneteket!

Mikor letette, Lisával egymásra néztek, és hangos nevetésben törtek ki. A megkönnyebbüléstől egymást ölelve indultak a konyhába, ahol már Esme és Emily is szorgoskodott. Hamarosan emberi orrnak ínycsiklandó illatok szálltak a házban, és nem sokkal később befutottak a fiúk is.

Néhányan még mindig a meccseredményen vitatkoztak, mikor belépett Brandon is. Valaki figyelmesen nyitva hagyta mögötte a bejárati ajtót, hogy szükség esetén akadály nélkül távozhasson, és így friss levegőt is szívhatott. Először feszülten megállt, és úgy nézett szét, mintha először járna a tágas nappaliban. Aztán meglátta Lisát, aki otthonosan mozogva épp az asztalt terítette meg, és arcát széles mosoly öntötte el. Odasietett és azonnal átölelte, ahogy a legtöbb férfi tette, akinek itt tartózkodott a párja.

- Hű, micsoda illatok! – szaglászott Oliver, és azonnal az asztalhoz masírozott, nyomában Cole-lal.

Seth és Ray indulni akartak vissza La Pushba, de Esme invitálására nem akartak nemet mondani, így ők is letelepedtek a többiek mellé. Bella segített eléjük pakolni az ételeket, mikor megérezte magán Brandon kutató pillantását. A szeme sarkából látta, hogy Edward mosolyog, mikor a fiú Bella elé lépett.

- Azt hiszem, újra kellene kezdenünk mindent – mondta komoly arccal, aztán kinyújtotta előre a jobb kezét. – Szia, Brandon Hart vagyok… az öcséd.

Bella meghatottan nézte az ismerős csokoládébarna szemeket, és úgy érezte, menten elsírja magát, még ha könnyek nélkül is. Gondolkodás nélkül előre lépett, és ahelyett, hogy megfogta volna a kezét, átölelte a nála jóval magasabb fiút. Brandon hirtelen lemerevedett, de aztán mosolyogva karolta át a lányt. Megható pillanat volt, mindenki elcsendesedve figyelte őket. Mikor elváltak egymástól, Brandon pimaszul megjegyezte.

- Még most sem állhatom a parfümödet.

Hangos nevetés tört ki a szobában.

- Na, nézz oda, ki beszél?! – kapott az alkalmon Emmett. – Áruld el, mikor volt bundamosás utoljára?

- Akkor, mikor te beleestél a cukorszirupos üvegbe! – vágta rá Ray, mire ismét beindult a hangos, felszabadult beszélgetés, ahogy a fiúk egymást ugratva próbálták túlharsogni a másikat.

Bella mosolyogva figyelte őket, miközben Edward hátulról átölelte.

- Most először félek az esküvőtől – motyogta a lány, mire vőlegénye lemerevedve bámult rá. – Gondold el, mit fognak ezek művelni… - intett körbe a csapaton, mire Edward hangosan felnevetett.

A telefon éles csörgése zavarta meg a beszélgetést, a kijelzőn Evelin száma villogott, Bella beleszólt.

- Szia, Evelin…

- Nem Evelin vagyok, hanem Jasmine. Brandon ott van?

Rossz előérzet fogta el a lányt, Edward intésére a szobában hirtelen mindenki várakozva figyelt.

- Baj van?

Rövid csend után a lány suttogva folytatta.

- Itt van a rendőrség, Camillát keresték. Épp most hallgatják ki…