Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. szeptember 10., péntek

35. fejezet

Üdvözlet mindenkinek!

Hoztam nektek frisset, remélem értékelitek néhány hozzászólással! :)

Puszi


A meghitt pillanatot a telefonom búgása szakította meg. Nem akartam felvenni, de Edward teste megmerevedett a karjaimban és ugyanabban a másodpercben Alice lépett be az ajtón, arcán rémülettel. Ijedten néztem egyikről a másikra, de ők csak az asztalon rezegve táncoló mobilomat figyelték. Nem volt semmi kétségem, ki hívhat. Felállva, remegő kézzel nyúltam a készülékért és morogva szóltam bele.

- Mit akarsz?

- Oh, drágám, hát micsoda üdvözlés ez? Még a végén azt fogom gondolni, hogy nem szívesen látsz engem! – játszotta a sértődöttet David.

- Mit akarsz? – ismételtem meg lassabban, de egyre fogyó türelemmel.

- Csak gondoltam emlékeztetlek a találkozónkra. Már nagyon várom – jött a nyálas, behízelgő válasz – És nem én vagyok az egyetlen.

Értetlenül hallgattam, mert nem tudtam, mire céloz. Alice néma ajkakkal eltátogta a választ.

- „ Egy kislány!”

Döbbenten meredtem rá. Az alsó szinten tartózkodó családom szintén pisszenés nélkül figyelte a beszélgetésünket.

- Mutatkozz be szépen a néninek, aki nemsokára érted jön – hallottam meg David utasító hangját, mire egy szipogó, vékonyka hang beleszólt a telefonba.

- Amanda vagyok és haza szeretnék menni!

A rémülettől tágra nyílt a szemem, kezeim akaratlanul támaszt keresve nyúltak Edward után, aki karjai azonnal körém zárultak.

- Tehát izgatottan várunk, drága Bellám – vette át a szót ismét David – Gondolom, nem kell külön kérnem, hogy tartsd magad a megállapodásunkhoz!

- Te szemétláda! – sziszegtem, magamhoz térve a döbbenettől.

- Jaj, ne kezd már! Ismersz, szeretem magam bebiztosítani! – nevetett fel – Féltem, hogy valami butaságon töröd a szép kis fejedet, mint legutóbb is…

Nem válaszoltam, még csak levegőt sem vettem.

- Tehát – hangja kemény volt és ezúttal gyűlölettel teli – csak te és a nővéred! – azzal megszakította a vonalat.

Megkövülten néztem magam elé és lassan eluralkodott rajtam a düh. A még mindig a kezemben szorongatott telefonra bámultam, majd mérgesen a sarokba hajítottam, ahol lyukat ütve a falban nagyot csattanva darabokra tört.

Toporzékolni tudtam volna a tehetetlen dühtől és talán meg is teszem, ha a földszintről meg nem hallom Lisa zokogását. Ugyanebben a pillanatban felhangzott a farkasok vonyítása is, majd a bejárati ajtó hangos csattanása.

Mindhárman egyszerre rohantunk a lépcső felé. Leérve a síró Lisát Jacob mellkasának dőlve találtuk, aki szintén zaklatottan próbálta vigasztalni. A családom szomorúan figyelte őket, mindenkin látszott, hogy hallották a Daviddel folytatott beszélgetésemet. Csak Ray hiányzott, de ez most nem foglalkoztatott.

Kérdő tekintetemre Edward szomorúan megszólalt.

- A kislány La Push-ba tartozik.

Így már érthető volt Lisa kiborulása, nyilván felismerte Amanda hangját.

Jack idegesen pillantgatott kifelé, látszott rajta, hogy szívesen menne a falkájához, de nem akarja eltolni Lisát sem. Mikor tekintetünk találkozott, csendesen megjegyezte.

- Ő Cole kishúga.

Ettől még jobban elszorult a szívem, ahogy felidéztem a vidám indiánfiú arcát, aki már az első találkozásunk alkalmával olyan közvetlen volt. Bűntudattal gondoltam arra, hogy ez az egész az én hibám, ám úgy tűnt, ezzel nem én vagyok az egyetlen. Lisa szepegve motyogta ugyanezt.

- Én tehetek az egészről! Bajt hoztam La Push-ra és mindenkire!

Segélykérően Jasperre néztem, miközben átsétáltam a szobán és elhúzva Lisát Jacobtól, magam felé fordítottam.

- Nem, te nem tehetsz semmiről! Egyedül az Ő hibája, senki másé! De meg fogjuk állítani és visszahozzuk Amandát is – miközben beszéltem, letöröltem az arcán lecsurgó könnyeket és felemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen – Nem lesz semmi baj!

Lassan megnyugodva – ami feltételezhetően inkább Jazz érdeme volt – bólintott és hagyta, hogy Alice leültesse a kanapéra.

Jacob kihasználva az alkalmat kisietett a farkasokhoz. Az ablakhoz sétálva kinéztem a sötétségbe és riadtan láttam a közelgő hajnal derengését. A fojtogató érzés a mellkasomból lassan felkúszott a torkomba és azt elszorítva küszködtem a sírással. Az idő fogytán volt, nem maradt lehetőség a variálásra. Megkeményítettem magam és a David iránti gyűlöletre koncentráltam. A harag nem jó tanácsadó, de jelen pillanatban ez adott erőt a küzdelemhez.

- Tehát minden a terv szerint marad, annyi különbséggel, hogy a csapatok jobban lemaradnak tőlünk. Tudni fogja, hogy ott vagytok, de a köztünk lévő távolság biztonságot ad majd neki – szóltam a családhoz, mire mindenki egy vámpírként bólintott, ami mosolyra késztetett.

Még gyorsan felrohantam az emeletre és megnéztem a postafiókomat. Letörten állapítottam meg, hogy nem érkezett új üzenetem. Sóhajtva indultam vissza a többiekhez.

Búcsúzkodni kezdtünk, mindenkit megöleltem, beleértve Lisát és Jacobot is. Ez afféle „Viszlát” ölelés volt és nem”Isten veled”. Legvégül mindenki a saját párjától köszönt el. Úgy öleltem Edwardot, hogy szinte belesajdult a karom, miközben csókunk lágy volt és ígéretekkel teli. Mikor kibontakoztam az ölelésből, tekintetem találkozott Rosalie-éval, aki bólintva megindult az ajtó felé.



Nesztelenül siklottunk a kihalt erdőben, ami dermesztő csendben várakozott, mintha láthatatlan szemek követnék a mozgásunkat. Oldalra pillantva Rose haját figyeltem, ahogy csapkodva lebegett a menetszélben. Szép ívű száját összeszorította, arca nem árult el érzelmeket.

Mióta felajánlotta, hogy velem tart, a miérten gondolkodtam. Az elmúlt hetekben zökkenőmentes volt a kapcsolatunk, bár különösebben közelebb sem kerültünk egymáshoz. Éppen ezért lepett meg, hogy önként felajánlotta a segítségét.

Megérezve, hogy őt figyelem, lassítani kezdett és megállt.

- Rajta, ki vele! – szólt kicsit nyersen.

Tettethettem volna az értetlent, de ehelyett szembefordulva vele megkérdeztem.

- Miért jöttél velem?

Hátrapillantott arra, amerről érkeztünk, majd rövid gondolkodás után a szemembe nézve válaszolt.

- Ha azt mondom, nem akarom, hogy bajod essen, elhiszed?

A meglepettségtől megszólalni sem tudtam, de ő gyorsan folytatta.

- Amikor beszéltél azzal a féreggel, láttam az arcodat – suttogta – és számomra is ismerős érzések tükröződtek rajta. Tudom, mit jelent, ha megfélemlítenek és kihasználnak.

Zavartan bólintottam és válaszolni akartam, amikor ismerős vámpírszag kúszott az orromba. Mélyet lélegeztem és az erdő felé fordultam. Rose követte a mozdulatot és némán bólintott.

Újra elindultunk, követve a vízesés dübörgő morajlását és kiértünk a ritkuló fák közül egy tisztásra. A családunk és a farkasok három csoportban szóródtak szét. Középen Edward és Emmett, balról Jasper, míg jobbról Carlisle követett néhány farkassal. Alice, Emily és Esme otthon maradt Lisával és Adam-mel, hiszen nem zárhattuk ki a lehetőségét, hogy megpróbálják megtámadni a házat.

A pajzsomat visszahúztam, hogy szerelmem követni tudjon minket és a farkasok közötti kapcsolatnak köszönhetően mindenkit tájékoztathasson a történésekről.

A lassan gomolygó pára beterítette a tisztást és minden lépésünknél felkavarodott. Most már egyre intenzívebben érezhető volt David illata, ahogy több, más idegené is. Megálltunk a rét közepén és vártunk.

Hamarosan kibontakozott néhány alak a bokrok takarásából és szembekerültünk David barátaival, ő azonban nem mutatkozott.

Körbejártattam tekintetemet és mindegyiket alaposan megnéztem. Tudtam, hogy az én szememen át Edward is látja, így ők is fel tudják mérni az ellenséget.

Két nő volt közöttük, akik feltűnően hasonlítottak egymásra, szinte biztos volt a rokoni kapcsolat közöttük. A húszas éveik elején járhattak és kihívó öltözetet viseltek, ami már-már erkölcstelennek volt mondható.

A férfiak között volt egy idősebb, kb. negyvenes férfi, kidolgozott izmokkal, amit magabiztosan közszemlére is tett. Tekintete végigmért minket és vágyakozva megnyalta a száját, mire engem undor fogott el.

A másik kettő fiatalabb volt és jelentéktelenebbnek tűnt, feltehetően még újszülöttek voltak.

Megköszörültem a torkom és magabiztosan megkérdeztem.

- A főnökötök nem tisztel meg a társaságával? – szenvtelen hangom hallatán a szőke hajú fiatal elismerően végigmért, miközben félkörben körénk gyűltek.

- Semmi pénzért ki nem hagynám – jött a válasz a hátam mögül. Megpördültem, de senkit sem láttam. Anélkül, hogy visszafordultam volna, karba fontam a kezem és gúnyosan elmosolyodtam.

- Úgy látom, még mindig a bújócska a kedvenced!

A szemem sarkából figyeltem a köd mozgását és minden idegszálammal, egyenesen állva vártam a támadást.

De az elmaradt, csak nevetést hallottam, majd hirtelen megjelent előttem emlékeim rémisztő kísértete.

- Örülök, hogy látlak, Bella!

7 megjegyzés:

Yoopi írta...

Nagyon szupi lett a feji!!!!
Kezdenek izgissé válni a fejezetek!!!
Légyszi siess a folytatással, vagy a te hibád lesz, ha kilyukad az oldalam!!!!xD
Szeri!!!!! (L)

Csak így tovább!!!

Puszi: Yoopi

Gigi írta...

JÓÓÓÓÓ!
Miért mindig a legizgibb résznél hagyod abba???
Remélem,hogy most nem vársz sokat a következővel!!!
Puszi

demon írta...

waó ez szupi gratulálok mi lesz ebből?
puszi

Búg írta...

Nah végre volt időm elolvasni és ...
Egyetértek a többiekkel, mindig a legjobb résznél hagyod abba. Ez így nem ér! Szerkesztő asszonyság tiltakozom!!! XD

Ezt a fejezetet is imádtam, és a végén David felbukkanása... Bevallom még mindig szimpi nekem... Nem tehetek róla, a rossz fiúk a gyengéim. :P
Puszi: Búg ;)


Ui: Köszi, hogy én lettem a hónap komizója, vigyorogtam mint a vadalma mikor megláttam :D Hova írjak majd, ha kitaláltam mit szeretnék olvasni?

Liz írta...

Szia Gabriella!
Wow, ez nagyon-nagyon izgi volt. Ezt a Davidet én is nagyon szívesen elraknám láb alól. Az a flegma,fölényes beszéd...undorító. Hihetetlen, hogy még egy la push-i lányt is képes volt "becserkészni". Nem is tudom, hogy Bella vagy Lisa helyzete rosszabb-e...Úgy értem, mindketten saját magukat hibáztatják, csak Bella úgy tűnik, jobban kezeli a helyzetet. Ami persze egyértelmű, hiszen ő ismeri Davidet.
Rosalie magyarázata olyan...megható volt. Együttérez Bellával. Ez annyira kedves tőle.
Nagyon várom már a folytatást (gondolom,a többiek is). Csak így tovább!
Puszi,Liz

Erzsi írta...

Szia,nagyon tetszett.Kezd egyre izgissebbé válni a történet.Davidot nagyon utálom,egy gyereket használ fel a céljai eléréséhez.Remélem sikerül megölniük.Siess a frissel.

Szilvia írta...

Húúú!
Lerágtam a körmömet, sokba fog a manikűrös kerülni :)
Nagyon jó lett, még még még!!!!