Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2011. április 16., szombat

53. fejezet

Szombat hajnalban Lisa egyedül sétált hazafelé a sötét erdőben. A napfelkelte még messze volt, a telihold halvány fénye átsejlett az ágak között.

Nem sietett, hogy lepihenjen, pedig még lett volna ideje néhány órát aludni, mégsem érzett fáradtságot. Mint általában a vadászatok után, most is éber volt, érzékei kiélesedtek. Tudta, hogy csak álmatlanul forgolódna, így lassan lépkedett végig az alvó házak között, miközben mosolyogva gondolt az elmúlt néhány órára, amit a Cullenekkel a hegyekben töltöttek. A család jobbnak látta, ha elővigyázatosságból vadásznak az ünnepség előtt és őt is elhívták magukkal. Mint egy legyőzhetetlen hadsereg, úgy siklottak a fák között, a vadállatok nem kis rémületére.

Gondolataiból egy ismeretlen illat ébresztette fel. Felkapva a fejét mélyet szippantott a hideg levegőből, és azonnal Evelinék háza felé fordult, ami mellett épp elhaladt. A sötét tornácon, amit még a hold sem világított meg, Brandon üldögélt, kezében egy parázsló cigarettával.

„Vaníliás” – állapította meg Lisa magában a füst aromáját.

Reménykedve, hogy a férfi nem vette észre őt átvillant az agyán, hogy továbbáll, de a sötét szemek egyenesen rá bámultak, így ezzel elkésett.

- Nincs túl késő a sétához? – kérdezte a mély, érdes hang, amitől a lányt jóleső borzongás járta át, de a következő mondattól azonnal kijózanodott. - A kislányoknak már ágyban van a helyük!

Lisa szemei összeszűkültek.

- Már nem vagyok kislány! – válaszolta keményen, mire a figyelő tekintet végigsiklott az alakján.

- Nem, már valóban nem. – A megjegyezésben megbúvó csodálat meglepte a lányt, amitől érezte, hogy arca elpirosodik. A kutató szempár mintha észrevette volna, mert furcsa fénnyel csillogva nézett rá. - Akkor netán egy titkos éjszakai randevú? – kérdezte csúfondáros hangon.

- Igen, az – vágta rá Lisa kihívóan felemelt fejjel, hogy letörölje a kaján vigyort a férfi arcáról. Ami részben sikerült is, mert az lassan elkomolyodott és kutatóan bámult a lányra.

Lisa kis elégtételt érzett, amiért a cinizmus eltűnt, de a következő mondattól úgy érezte öngólt rúgott.

- Nem túl lovagias a barátod, ha haza sem kísér és hagyja, hogy egyedül mászkálj ilyenkor.

A lány dühösen szorította össze a száját. Szeretett volna visszavágni, de semmi sem jutott eszébe, így jobbnak látta, ha befejezi a beszélgetést. Ám mielőtt elköszönhetett volna, a rekedt hang megállította.

- Nem iszol velem egy sört? - Brandon az asztalról felemelve egy dobozt a lány felé nyújtott, és tétovázását látva, csipkelődve hozzátette. – Elvégre már nem vagy kislány.

Ez hatott.

Lisa határozottan felment a lépcsőn és elvette az italt. A férfi anélkül, hogy felállt volna, hellyel kínálta, így lehuppant az asztal másik oldalán lévő székbe. Óvatosan felbontotta a dobozt és jót húzott belőle. A keserű íz eltöltötte a száját és mielőtt kapcsolt volna, elfintorodott. A vadászat után a kedvenc emberi ételeinek íze is undorította, de a sört egyébként is minden bizonnyal utálni fogja.

Brandon csak mosolygott Lisa fintorgásán, de nem tett újabb megjegyzést.

- Te miért nem alszol?

- Sokáig dolgoztam, van egy határidős munkám, amit pár napon belül be kell fejeznem. – magyarázta a fiú. – Már majdnem kész, így most jutalmazom magam. – emelte fel a sörét.

Szótlanul hallgatták az éjszaka neszeit és nézték az erdő mozdulatlan fáit. A késő ősz ellenére most kifejezetten meleg volt az idő, a szélcsend tovább fokozta a béke érzését. A rájuk telepedő csöndben a lány lassan ellazult és hátradőlt a széken. Szeme sarkából a magába mélyedt férfi profilját figyelte, és meglehetősen tetszett neki, amit látott.

Bandon Hart más volt, mint a La Pushi fiúk, vagy mint a falkatagok, akiket testvéreként szeret. Látszott rajta, hogy már érett férfi, azonban a kisfiús huncutság, amivel eddig minden találkozásukkor sikerült a lányt zavarba hoznia, ellentmond ennek.

Ez a kettősség elgondolkodtatta Lisát, hogy vajon milyen is valójában. Abban biztos volt, hogy nagyon megviseli az anyja betegsége, hiszen a szomorúság mindig körüllengi, mint egy láthatatlan fátyol. Lisa szerette volna elsimítani a gondterhelt ráncokat a homlokáról, látni a mosolyát és még inkább vágyott arra, hogy ő legyen a jókedvének okozója. Vágyott rá, hogy magán érezze a simogató, barna pillantást és érezni akarta a …

Ahogy ezt kigondolta, meglepődött, mert valójában eddig azt hitte, nem is kedveli a férfit.

- És hogy tetszik a környék? – kérdezte meg gyorsan, ami először az eszébe jutott, mert megijedt az agyában generált képektől.

Brandon meglepetten fordult felé, mintha eddig ott sem lett volna a lány.

- Nem olyan rossz, mint először hittem – közölte laza egyszerűséggel. – Persze sejtettem, hogy anya erősen eltúloz dolgokat, mikor a rezervátumról és az itt élőkről beszélt. Gyerekkoromban sokszor mesélt mitikus lényekről, varázslatról, legendákról. Kisfiúként minden vágyam az volt, hogy eljussak ide. – Hangosan sóhajtott. – De idő közben felnőttem és már nem hiszek a mesékben… - Kiábrándult keserűség sütött a szavaiból és a szeméből egyaránt, ahogy a lány felé fordult. – És te nem vágysz el innét?

Lisa egy pillanatig gondolkodott, majd határozottan megrázta a fejét.

- Nem, itt mindenem megvan, amire szükségem van.

Brandon meglepetten vonta fel a szemöldökét, és kíváncsian a lány felé fordította a székét, hogy jobban lássa.

- Ezt nem mondod komolyan! – szólt hitetlenkedve.

Lisa elnyomott egy mosolyt és bólintott.

- Olyan elképzelhetetlen, hogy valaki elégedett lehet az életével? – kérdezett vissza szelíden, miközben a kételyek, amiket igyekezett elnyomni magában, kezdtek felszínre törni. Szája széle megrándult, ahogy a rá váró napra gondolt.

A fiú kutató pillantása azonnal észrevette, és kicsit előre hajolva suttogta.

- Nem vagy boldog.

A megállapítás szinte mellbe vágta a lányt. Fogai közt szűrve beszívta a levegőt és már nyitotta is a száját, hogy megcáfolja, de a torkán akadtak a szavak.

- Most van néhány problémám – ismerte be, és reménykedett, hogy a másik nem kérdez rá. Ám félelmei hiábavalónak bizonyultak, mert Brandon csak megértően bólogatott, majd sóhajtva hozzátette.

- Nekem is. – Ismét hátradőlt, szájához emelte a sörét, és le sem engedte, amíg az utolsó cseppet is ki nem itta, majd egyetlen mozdulattal összenyomta a dobozt. Miközben újabbat bontott, a bejárati ajtó felé sandított.

- Hogy van Evelin? – szaladt ki a kérdés Lisa száján, de legszívesebben tőből harapta volna el a nyelvét, mert tisztában volt vele, hogy az imént az anyjára célzott a férfi. Nem akarta még jobban elszomorítani. Azonban meglepetésére Brandon arca ellágyult, szája szomorkás mosolyba húzódott.

- Olyan izgatott, mint egy kisgyerek. Alig tudtam ágyba parancsolni.

Lisa elképzelte a jelenetet és ő is elmosolyodott. Egész nap tapasztalta, milyen lelkesen készült az asszony a másnapi ünnepségre.

- Nekünk, helyieknek, nagyon sokat jelent ez az alkalom. – Szorongva nézett az erdő felé. - És a mostani több szempontból is fontos.

A férfi észrevette a hangjában bujkáló szorongást.

- Éspedig?

Lisa gondolkodott, hogy is magyarázza el anélkül, hogy túl sokat mondana.

- Lesz néhány vendég, akik első alkalommal járnak nálunk.

Brandon nem igazán értette, ez miért olyan fontos, de hirtelen más valami jutott eszébe.

- A barátod is itt lesz?

Lisa, aki épp a söréből kortyolt, hirtelen félrenyelte az italt és heves köhögésben tört ki. Felpattant, mire a fiú azonnal mellette termett és ütögetni kezdte a hátát, hogy segítsen neki. Mikor végre levegőhöz jutott, meglepetten vette észre a derekára fonódó karokat.

- Jól vagy? Még megfulladsz itt nekem! Hogy magyarázom ki, hogy sörrel itattam egy kiskorút? – mosolygott le csibészesen a lányra.

Lisát furcsa módon ezúttal nem háborította fel a korára tett megjegyzés, sokkal jobban érdekelte az őt körülölelő férfi közelsége. Alig ért a válláig, fel kellett emelnie a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Ahogy felpillantott a csokoládészínű szempárba, ismét elakadt a lélegzete, testét különös bizsergés járta át. Két kezét a férfi mellkasára fektette, hogy támaszt találjon, mert reszkető lábaiban nem bízhatott. A köztük lévő apró távolság teljesen megszűnt, ahogy az erős karok közelebb vonták. Brandon lehelete cirógatta az arcát, ahogy lehajtott fejjel közelített a szájához. Mikor az ajkuk összeért, Lisa úgy érezte, menten elájul. Keze önkéntelenül simult az enyhén borostás arcra, miközben lábujjhegyre állva igyekezett még többet érezni a férfiból. A bátorítást tapasztalva Brandon felmordult, felemelte a törékeny alakot a földről, kezével a csípője köré fonta a karcsú lábakat, miközben nyelvük őrült táncot járt. Lisa érezte a hátának nyomódó fakorlát oszlopát, hallotta ziháló lélegzetüket, de érzékeit a felsője alá sikló ujjak simogatása kötötte le. Ahogy a kutató kezek megérintették a mellét, kéjesen felnyögött a vágytól, miközben a férfi a nyakát harapdálta.

Brandon váratlanul felkapta a fejét, lihegve nézett a lány kipirult arcába, aztán szorosan lehunyta a szemét, mintha csak fel akarna ébredni. Olyan hirtelen lépett hátra, hogy Lisa értetlenül kapott utána.

- Sa… sajnálom – nyögte a fiú, miközben ő is támaszt keresve nyúlt a szék felé. – Sajnálom, nem értem, mi ütött belém. Ezt nem lett volna szabad, hiszen még gyerek vagy…

Meghátrálása és szavai kijózanították a lányt, akinek ezúttal a szégyen gyújtotta vörösre az arcát. Érezte a szemébe toluló könnyeket, amint utat keresve indultak lefelé. Megalázottságánál csak csalódása volt nagyobb, hátat fordítva indult a lépcső felé, ám mielőtt lelépett volna, dühösen visszafordult a férfi felé.

- Fiatal vagyok, de gyerek nem.

Sarkon fordulva elszaladt a házuk irányába, az utána kiáltó férfival mit sem törődve.



Jacob már milliószor tekintett türelmetlenül az útra, ahol sorban érkeztek a vendégek és látogatók, aztán ismét milliomodszor pillantott az órájára is, ami ugyan annyit mutatott, mint legutóbb, csak a másodperc-mutató vánszorgott kicsit odább. Cole szintén mellette toporgott, az alfa izgatottsága rá is átragadt.

La Push már nyüzsgött az ünneplőktől, mikor a keskeny úton három autó hajtott lassan a falu felé. Mintegy varázsütésre a farkasok Jake körül termettek és Lisa is csatlakozott hozzájuk.

- Szeretném, ha kedvesek lennétek és igyekeznétek megkönnyíteni mindenki számára a helyzetet. Ne feledjétek el, ez a falka szempontjából épp annyira fontos, mint személy szerin nekem.

- Oké, de nagy összeborulásokra ne számíts – jegyezte meg nyersen Raymond a rosszalló tekintetekkel mit sem törődve.

Az autók leparkoltak a sok másik mellé, aztán a Cullen család kiszállva várakozott.

Az öreg Ateara, aki szintén várta már a különös vendégeket, maga indult az üdvözlésükre. Lisa kedvesen mellé lépett, felajánlva a segítségét, mire az öreg mosolyogva belékarolt.

Az érkezők elé lépve reszelős hangon megszólalt, mondandóját elsősorban a másik vezetőnek intézve.

- Üdvözöllek az otthonomban. Megtiszteltetés, hogy megérhettem ezt a napot, ami remélhetőleg sorsfordító lesz törzsünk jövőjét illetően. Néhány fiatal felhívta rá a figyelmem, – itt Lisára sandított – hogy egy háborúban nem a származás, hanem a szándék a lényeg, és ellenségből is lehetnek szövetségesek, ha az ügy jó oldalán hajlandóak harcolni. Népemnek nem adatott meg a döntés joga, épp ezért tisztelem bennetek, hogy ti önként választjátok a nehezebb utat. És épp ezért vagyunk ma itt. Az évtizedekkel ezelőtt kötött megállapodást mindig tiszteletben tartottátok, ezzel kiérdemelve a bizalmunkat.

- Köszönjük a szavaidat és a meghívást egyaránt – válaszolt tisztelettudóan Carlisle. – A családommal azon vagyunk, hogy békében és nyugalomban élhessünk. Mindannyiunk számára az emberi élet védelme az elsődleges – még saját magunkkal szemben is.

- Ne beszéljünk többé szövetségről, inkább barátságról. Egy megállapodást könnyű betartani és megszegni is, de a barátságért küzdeni kell. Szövetségesünk sok lehet, ha az érdek úgy kívánja, de barátokká azt fogadjuk, akit érdemesnek tartunk rá. Ennek fényében engedlek be benneteket az otthonomba, az életembe, a családomba. – Azzal reszketős kezét Carlisle felé nyújtotta, aki azonnal elfogadta és megrázta, majd egyesével bemutatta a családtagokat is a törzsfőnöknek. Mikor Bellára került a sor, az öreg kutató szemeiben könny csillant meg.

- Apádat a családom tagjának tekintettem. Mindig jó barát, és a sakkban kemény ellenfél volt. Háborgó lelke sosem talált megnyugvást… Mostanáig. – Két kezébe fogta a lány hideg ujjait. - Rád is emlékszem. Már akkor tudtam, hogy közénk tartozol. Sokkal több köt ide, mint hittem…

Bella csendesen megköszönte, belül azonban mérhetetlen örömöt érzett.

A ráncos arc most Emilyre mosolygott. – És egy másik leányzó, akit a szellemek választottak ki a harcosunk számára.

Jacob mintha csak erre várt volna, szerelméhez lépett és átfogta a derekát.

Mikor Alice-re került a sor a család nevében átadta az ajándékot, ami egy gyönyörűen faragott pipa és illatos dohány volt. Az öregember szakértelemmel forgatta az ősi motívumokkal díszített tárgyat, elismerően dicsérte a készítő ügyességét. Az ajándék iróniája nem késztetett senkit sem mosolygásra, mindannyian komolyan vették a béke szimbolikus jelképét.

A formalitáson átesve az ünnepelt bevezette őket a feldíszített közösségi házba, ami már tömve volt az emberekkel. A falkatagok jókedvűen követték őket, mégis érezhető volt a feszültség. Az emberek kíváncsian pillantgattak az érkezettek felé, bár nem sok beavatott akadt, akik tudták ittlétük valódi okát, inkább csak a megjelenésük keltett feltűnést, mint általában máskor is.

Bella izgatottan nyújtogatta a nyakát, tekintete ide-oda cikázott az arcok között, időnként feltűnés nélkül beleszagolt a levegőbe is. Edward nyugtatóan simogatta a karját, igyekezett türelemre inteni, bár teljes mértékig megértette párját.

A kezdeti feszültség oldódásával lassan beindult a társalgás, Emmettnek szinte azonnal sikerült a középpontba kerülni, hamarosan jókedvű csoport közepén mesélte az idétlen vicceit. A másik csacsogó Alice volt, aki felszabadultan mesélte utolsó nyaralásuk részleteit Lisának, mintha csak egy egyszerű partin lenne.

Hamarosan a tömegből egy ismerős arc bukkant fel szélesen mosolyogva.

- Hello, Dr. Cullen – üdvözölte Evelin az orvost.

- Áh, Evelin, örülök, hogy látom. Jó színben van – dicsérte meg elégedetten Carlisle.

- Igen, jót tesz a friss levegő, a vitaminok és a kiváló társaság – mosolygott Lisára.

Carlisle bemutatta Esmének, majd a családnak. Mielőtt Bella kimondhatta volna a nevét, Evelin lágy mosollyal megelőzte.

- Isabella Swan. Már nagyon vártam a találkozást. – Szelíd tekintete végig-végigsiklott a lányon, szemében meghatott kíváncsiság csillogott. – Egy alkalmasabb időpontban szeretnék beszélgetni veled.

- Nagyon örülnék neki.

Néhány másodpercig még szótlan rokonszenvvel méregették egymást, majd Evelin Lisa felé fordult.

- Drágám, nem láttad véletlenül Brandont?

Az egyszerű kérdés olyan váratlanul érte a lányt, hogy alig bírt kinyögni egy halvány „Nem”-et, miközben arcából kifutott a vér, sápadt zavartsággal rázta a fejét, hátha ettől kicsit kitisztul a feje. Szerencsére Evelinnek nem tűnt fel a reakció, ellenben Alice kutató pillantása azonnal barátnőjére szegeződött. Hangtalan kérdésére nem kapott feleletet, így jó érzékkel rögtön tudta, hogy történt valami.

Ekkor Raymond szemtelem vigyorral egy nagy szelet marhahúst nyújtott Emmett felé, aki szinte rémülten bámulta a számára undorító ételt.

- Mindenki a lelkemre kötötte, hogy legyek jó vendéglátó, és mint ilyen, nem hagyhatlak éhezni.

- Nem, köszönöm, nekem kicsit túlsült – nyögte Emmett, miközben igyekezett nem venni levegőt.

Ray kajánul a vámpír mellett álló Rosalie felé fordult.

- Akkor talán a hölgy… - nyomta meg az utolsó szót flegmán.

Rose először meglepődött a kihívó vigyor láttán, legszívesebben átharapta volna az indián torkát, de mivel magán érezte mind a családja, mind a vendéglátók tekintetét, lassan kinyúlt a tányérért. Vigyázva, hogy ne érjen a fiú kezéhez, egy kecses mozdulattal elvette, majd a legbájosabb, legszédítőbb mosolyát villantotta Ray-re. A farkasok, akik mindig ellenségesnek, morcosnak látták a szőkeséget, szájtátva csodálták. Olyan gyönyörű volt, hogy mindenki megbűvölten bámulta. Raymond még a kezét is felemelve felejtette, amit immár üresen tartott a levegőben.

Rosalie, hogy fokozza a dolgot, kacéran előrehajolt, „élvezettel” megszagolta a húst, majd szemét lehunyva felnyögött, mintha ínycsiklandónak találta volna. Laza mozdulattal hátravetette a haját, és búgó hangon megszólalt.

- Köszönöm, ez isteninek tűnik – nézett egyenesen Raymond szemébe. – Már alig várom, hogy viszonozhassam a vendégszeretetedet. Biztos lehetsz benne, hogy valami különlegeset szolgálok fel, csak Neked…- A mondanivalóját, amiből a beavatottak kiérezhették a fenyegetést, megtűzte még egy káprázatos mosollyal, majd csípőjét riszálva elsétált egy asztal felé.

A döbbent csendet Emmett harsány nevetése törte meg. A lemerevedett farkasok mintha álomból ébredtek volna, zavartan néztek hol a szőkére, hol Emmettre, de leginkább Ray reakcióját figyelték. Ő nagy sokára lassan elmosolyodott, majd őszinte nevetéssel csatlakozott Emmetthez, akit vállon veregetve megjegyezte.

- Nem is tudom, hogy sajnáljalak… - nézett továbbra is Rosalie-ra. - …vagy irigyeljelek.

Azzal sarkon fordult és elindult a forgatag felé, hátrahagyva az immár hangosan nevető társaságot.


8 megjegyzés:

demon írta...

szia gratulálok ez szuper
lisát sajnálom
puszy

Névtelen írta...

Huh jó lett ez a fejezet:D de segény Lisa:S remélem azért összejönnek:D gratula további sok sikert
Orsi

Névtelen írta...

haliohalio!
Számíthatunk vlmikor folytatásra? Ne vedd követelésnek, v gőzöm sincs, nem sértésként mondom, csak érdekel a folytatás :)
Jó, persze értem, nagy fordulat Bella után Lisa szemszögét megírni....
Szóóóóóval...:)????:):)

Happines for a life :) írta...

szia!jó a blog!megnézed az enyémet is???
Irj kommentet és legyél az oldal követője :)
Köszi
vampire-vampirefan.blogspot.com

Hugi.96 írta...

Sziaa. Nagyon tetszett az egész. Remélem folytatod nagyon kiváncsi vagyok. Várom a folytatást :))

Tiger írta...

Nem értem miért kezditek el ezeket a történeteket,ha aztán nem folytatjátok. Ezer ilyen blogot találtam már. Izgalmas történet, aztán egy éve semmi folytatás.Felelőtlenség. Mintha a legizgalmasabb filmeket folyton a vége előtt kikapcsolnák.Dühítő,felháborító,kiábrándító.Remélem azért te kivétel leszel,és mégiscsak folytatod,mert nagyon jó!!!!!

Anna írta...

Miért nem írsz egyáltalán???

Nikol írta...

Nagyon jó az egész történet!
Remélem lesz még folytatás. :)