Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. május 14., hétfő

54. fejezet


Üdvözlök mindenki!

Húúú, nem is tudom, hol kezdjem! 
Először is szeretnék bocsánatot kérni Tőletek, amiért elhanyagoltam a blogot. Kaptam hideget-meleget egyaránt, jogosan. Kifogásokat sorolhatnék reggelig, de ebbe most nem kezdenék bele. :)
A lényeg, hogy itt vagyok és hoztam a folytatást. Talán akad még valaki, akit érdekel.
És ígérem, ezúttal nem tűnök el! :)))

54. fejezet

A hangulat egyre jobb lett és a Cullenek is kikerültek a figyelem középpontjából. Még a farkasok is lazítottak kicsit, bár továbbra is szemmel tartották a vendégeket.
Adam, miután látta, hogy a két család közti feszült légkör oldódik, felhőtlenül szórakozott kis barátnőjével, Amandával, aki mindent meg akart mutatni neki. A köztük lévő korkülönbség a hetek múlásával eltűnt, ahogy Adam rohamos fejlődése révén utolérte a kislányt, sőt lassan már el is hagyta. Ez nem kis fejfájást okozott Emilynek, hiszen még mindig nem tudhatták biztosan, hogyan reagál a félvér fiúcska szervezete, ha eléri a felnőtt állapotot. Carlisle figyelte a gyereket és mindent dokumentált.
Fokozatosan Rose is elengedte magát, ahogy kevesebb kíváncsi tekintet figyelte őket. Felmosolygott a testőrként mellette ácsorgó Emmettre, akit Cole-ék be akartak nevezni egy Szkander versenyre. A mérkőzés kimenetele természetesen nem volt kérdéses, de szerettek volna néhány nagyszájú, forksi izomfiút megleckéztetni, akik túl sokat képzeltek magukról. Jacob megtiltotta a falkatagoknak, hogy az erejüket fitogtassák, és ezzel felhívják magukra az emberek figyelmét. A tilalom azonban nem vonatkozott a vendégekre…
- Menj csak – szólt halkan, de őszinte bátorítással Rose a férjének, aki bizonytalanul nézett le rá.
- Biztos?
- Persze, menj csak, verd szét őket! – kacsintott egyet, majd a bőszen vigyorgó Cole felé intett.
- Ezt nekünk sem kellene kihagyni, ha már enni úgysem akartok – mosolygott Lisa a többiekre. - Íjászati verseny is lesz, különböző korosztályoknak. Talán mi is benevezhetnénk.
Jasper szinte azonnal felugrott.
- Nem is rossz ötlet, egyébként is rám fér egy kis friss levegő! – nézett körül elkínzottan az emberekkel megtömött teremben.
A csoport Carlisle és Esme kivételével elindult kifelé, hogy szétnézzenek a vetélkedők között. Menet közben Alice Lisa fülébe suttogva megkérdezte.
- Szóval?
- Szóval mi? – a kérdezett tettetett értetlenséggel suttogott vissza.
A válasz halk morgás volt.
- Úgy sem úszod meg… Tudom, hogy történt valami! - szólt hátra a válla fölött, azzal kecsesen odalépett Bellához. - Láttad már valahol Brandont?
- Nem, még nem – csóválta az a fejét, miközben folyamatosan a nyakát nyújtogatva kutatott a tömegben.
Mindannyian megálltak a szalaggal elkerített terület mellett, ahol a céltáblák sorakoztak különböző magasságban és távolságban. A kíváncsiskodó emberek már várták a vetélkedő kezdetét, kisebb csoportokba verődtek az azonos versenyzőért szurkolók, hogy kiabálásokkal, tapssal biztassák kedvencüket. Néhány gyerek, köztük Adam is izgatottan szaladgált a pálya mellett, igyekeztek olyan helyet keresni, ahonnét belátható volt minden.
Lisa lelkesítően integetett néhány helyi fiúnak, akik már felsorakoztak a kezdéshez. Egymás után lőtték ki a nyilakat, aztán a bírók összeszámolták a találatokat. Minden körben nehezítettek a feladaton és messzebbre helyezték a céltáblákat.
- Mégsem neveztetek be? – sétált oda Carlisle Esmevel és Evelinnel.
- Biztos nem szerettek volna feltűnést kelteni – mosolygott végig kedvesen a társaságon Evelin, megadva az egyértelmű választ. – Pedig Lisa igazán jó lövő, bárkit kenterbe verne. – Belekarolt a lányba, aki boldogan ajánlotta fel a karját támaszul. Látta, hogy az asszony kicsit sápadt, de az arca ragyogott a boldogságtól.
- Jól vagy? – kérdezte tőle halkan, kihasználva hogy a többiek Esme-ékkel beszélgetnek.
- Oh, igen, remekül. Ismét fiatalnak érzem magam. Ez a zsivaj, az illatok, mind-mind a régi időkre emlékeztet engem. Imádtam az ünnepeket, jó újra itthon – nézett elérzékenyülten körbe.
Lisa tudta mit érez, ő is elégedett volt a dolgok alakulásával. Megkönnyebbült, mert eddig minden nagyszerűen sikerült. De akkor miért érzi olyan szomorúnak magát, mint akit hasba rúgtak és a fájdalom nem akarna múlni? Töprengése közben fél füllel Evelint hallgatta, aki egy gyermekkori történetet mesélt a Cullen családnak, mikor egy ismerős illat kúszott az orrába. A gyomortáji szorítás azonnal erősebb lett és meg volt győződve, hogy a szíve megállt dobogni…
- Végre megtaláltalak! – lépett hozzájuk Brandon, kezében egy kabátot tartva. - Már végigjártam utánad az egész rezervátumot. – Miközben gondosan az anyja vállára terítette, szemét Lisán tartotta. A lány nem tudta eldönteni, kihez is beszél tulajdonképpen kettőjük közül. Tekintetük összeolvadt, és egy másodpercre megállt az idő… De a pillanat tovaszállt, amikor Brandon elfordult, hogy üdvözölje a doktort. Következtek a bemutatkozások, így senki sem törődött Lisa vörösre gyúló arcával, sem lesütött szemével, amiben a csalódottság könnye csillogott. Most már tudta, mitől érzi magát annyira nyomorultul. Fejében az előző este képei villogtak, amit eddig igyekezett elfojtani magában. Az a csók! Azok a kezek! Az az illat! És… azok a megsemmisítő szavak, amik mostani fájdalmát is okozzák!
   Karba tett kézzel fordított hátat a többieknek és a versenyzőkre fordította figyelmét, hogy ne lássák felindultságát. Körmei a tenyerébe vájtak, ahogy ökölbe szorította a kezét azon igyekezetében, hogy ne rohanjon el. Nem viselkedhet gyerekesen, és még magyarázkodhatna is a viselkedése miatt. 
Ébresztő kislány! – Az csak egy csók volt…
Eközben Carlisle sorban bemutatta a család jelenlévő tagjait Brandonnak. Bella izgatottan figyelte a fiút, kutatta arcának ismerős vonásait.
- Ez pedig Bella… - mutatott rá Carlisle, mikor a fiú határozottan közbevágott.
- Igen, velük már találkoztunk. – Pillantása átsiklott Bellán, de gyorsan kezet fogott Edwarddal és a fiúkkal, majd egy lépéssel hátrébb lépett, mintha csak egy kellemetlen kötelességet teljesítene, aztán átkarolva az anyját ismét hozzá fordult.
- Nem örülnék, ha ismét megfáznál, jobban kellene vigyáznod magadra. Így van, doki?
A helyeslő válasszal ismét megindult a beszélgetés, szóba került az időjárás, a hagyományok, végül az építészet. Úgy tűnt, Brandon szívesen beszél a munkájáról. Kiderült, hogy Edward is szereti az építészetet, sőt ért is hozzá, így Carlisle és a két fiú gyorsan megtalálta a közös hangot. A többiek inkább a versenyt kezdték figyelni és fogadásokat kötöttek. Bella kivételével természetesen. Ő inkább az öccsét figyelte. Annyira hasonlított Charlie-ra…
- És most min dolgozol? – érdeklődött Edward.
- Egy többcsaládos nyaralót tervezek. A megbízóm elég népes rokonsággal rendelkezik és sok időt töltenek együtt, mégis szeretnének több privát térrel rendelkező épületet, minden korosztálynak. – Azzal belemerült a részletek ecsetelésébe.  
- Szívesen megnézném a terveket – mondta lazán Edward, de közben reménykedve sandított Bellára. Szerette volna összehozni a testvéreket, hiszen mindennél fontosabb volt számára a szerelme boldogsága.
- Örömmel megmutatom. Akár most is átugorhatnánk hozzánk, a lányokra úgyis ráférne egy forró tea – nézett az anyjára, aki szorosabban fogta össze magán a kabátot.
- Jó ötlet – élénkült fel Evelin. – Mindenkit szeretettel látunk a házunkban.
Rose, Alice és Jasper kimentették magukat és inkább Emmett keresésére indultak, Carlisle-ék boldogan elfogadták a meghívást.
- Ugye, drágám, te is velünk jössz? – nézett Lisára Evelin.
A lány lesápadt.
- Nem! – kiáltotta hirtelen, majd higgadtabban próbálta kimenteni magát. – Nem, én inkább megkeresem Jacobot, talán segítségre van szüksége. – Kényszerítette magát, hogy véletlenül se nézzen Brandon irányába, inkább a nyakát nyújtogatva kezdte a tömeget kémlelni, hátha felismer egy ismerőst. Pont ezért nem láthatta, amikor a sötétbarna szempár felett ráncba szaladt a fiú homloka, majd mély levegőt véve mondani akart valamit, hogy aztán meggondolva magát elforduljon.
Evelin csalódottan figyelte.
- Sajnálom. Azért később találkozunk, hamarosan kezdődik a mulatság is.
Mint mindig, most is zenével és tánccal zárják az ünnepet, valamint a tábortűzzel, amit szintén mindenki lelkesen várt.
- Persze – motyogta Lisa, aztán gyorsan elvegyült a tömegben.


A házban Esme és Bella segített elkészíteni a teákat, amíg a fiúk a számítógép köré gyűltek a dolgozószobában és lelkesen beszélgettek. Miután ők is leültek a nappaliban, Evelin leplezetlenül szemügyre vette Bellát. Mivel Brandon nem hallhatta, nyíltan megszólalt.
- Nagyon szép vagy, apád büszke lenne rád.
A lány fájdalmas mosollyal nézett a nyílt tekintetbe.
- Köszönöm. – Lassan forgatta a kezében tartott bögrét, aminek a tartalmát természetesen esze ágában sem volt megkóstolni. – Mesélne róla?
Az asszony is hasonlóan elmosolyodott.
- Mármint a kapcsolatunkról, igaz?  - Letette a teát az asztalra és fázósan a termosztát felé pillantott. Esme azonnal felpattant és feltekerte a hőfokszabályzót, majd egy plédet terített a másik nőre, aki hálásan megköszönte. Kis ideig csendben nézett maga elé, majd halkan beszélni kezdett.
- Mióta az eszemet tudom, ismertem Charlie Swant, Forks rendőrfőnökét. Még gyerek voltam, mikor te...eltűntél. Attól fogva még többet járt a rezervátumba, szinte családtag volt. A főiskola utáni nyáron hazajöttem, de nem találtam a helyem. A korombeli lányok többsége már férjhez ment, vagy elköltözött. Nem voltak barátaim, magányos voltam. Egy este hazafelé defektet kaptam, már besötétedett, mikor ő arra járt. Hazahozott és közben elkezdtünk beszélgetni… a furgonban ülve csak azt vettük észre, hogy reggel lett. Mire felkelt a nap, én már őrülten szerelmes voltam belé. – Az arca ragyogott az emlékek hatására. Aztán lassan elkomorult, száján egy keserédes mosoly játszadozott. – És ez máig sem múlt el.
Hosszabb csönd telepedett a szobára, Bella még lélegezni is elfelejtett. Várt egy darabig, de mikor Evelin nem folytatta, rákérdezett.
- Akkor miért mentél el?
Az asszony szomorúan fordult felé.
- Nem akartam, de ez tűnt a leghelyesebbnek. – Belekortyolt a teába. – Igazából el sem mélyülhetett a kapcsolatunk… Ő nem engedte. A rögeszméje volt a köztünk lévő korkülönbség, mert szerinte én jobbat érdemeltem nála. Bárhogy próbáltam meggyőzni, hajthatatlan maradt. Azt mondogatta, hogy ő nem férjnek való, ő csak egy öregember hozzám képest. – Szomorúan csóválta a fejét. – Tudom, hogy szeretett, de a köré épített falon nem tudtam áthatolni. Megkért, hogy ne találkozzunk többé. Nem tudtam volna úgy tovább élni a közelében, mintha semmi sem történt volna közöttünk. Pár nap múlva már úton voltam Los Angelesbe… A terhességem csak hetekkel később derült ki. Nem tudtam, mit csináljak, csak azt, hogy mindennél jobban akarom a babát. Hosszú tépelődés után úgy döntöttem, nem jövök vissza. Azt hittem, ha eltelik egy kis idő, hiányozni fogok Charlie-nak és rájön, van közös jövőnk. De azt nem szerettem volna, ha a gyerek miatt kényszerítve érzi magát. – Örömtelenül felnevetett. – És abban is reménykedtem, talán keresni fog, mert nem tud nélkülem élni. – Fejét csóválva legyintett. – Fiatal és naiv voltam, hittem a mesés végkifejletben…
- De ő nem keresett, te pedig nem jöttél vissza – állapította meg szomorúan Bella.
- Nem. Az idő múlásával rájöttem, hogy ezt jobb nem erőltetni. Megismerkedtem Nick Harttal, aki szeretett annyira, hogy elvegyen és adoptálja a fiamat. Brandon úgy tudja, ő volt a vérszerinti apja. Jó ember volt, nagyszerű férj és apa. Igyekeztem teljes szívemből szeretni őt, de a szerelmem már másé volt…
Bella kételkedve nézett Evelinre.
- Soha sem gondoltál arra, hogy apának esetleg joga van tudni a fiáról?
Az asszony fájdalmasan bólintott.
- De, ez állandó lelkiismeret-furdalást okozott nekem. Én akartam szólni, tényleg! – védekezett elgyötörten. - Az idő előrehaladtával azonban egyre fogyott a bátorságom. Nem mertem sem Brandon, sem Charlie elé odaállni és elmondani az igazat. A fiamnak volt apja, jó apja Nick személyében, nem akartam összezúzni a hozzá fűződő kapcsolatot. Sajnos csak nyolc évig volt velünk, amikor meghalt szívrohamban. Ezt követően megint nem éreztem helyesnek a múlt bolygatását. – A dolgozószoba felé fordult, ahonnét kihallatszott Brandon mély hangja. – Most viszont már végleg kifutok az időből.
Lassan Bella szemébe nézett.
- Hamarosan meg fogok halni és nem akarok elvarratlan szálakat hagyni magam mögött. Nem csak nosztalgiából, vagy a friss levegő miatt jöttem vissza, hanem hogy visszahozzam a fiamat oda, ahová tartozik.
Felállva bizonytalan léptekkel elsétált a szemben lévő kanapéig és leült a lány mellé. Arca most meggyötörtnek tűnt, szomorú szemeiben könny reszketett. Ahogy a kezéért nyúlt, bőre alig volt melegebb a vámpír bőrénél.
- Örülök, hogy itt vagy. Látom rajtad, mennyire szeretnéd közelebbről megismerni az öcsédet. Megígérem neked, hogy ezúttal nem fogom a könnyebbik utat választani.
Bellát meghatotta Evelin vallomása, óvatosan átölelte a törékeny asszonyt.
- Köszönöm, hogy elmondtad. – Eltolva magától, megsimogatta az arcát. - És csak hogy tudd, nem hibáztatlak, a körülmények néha rossz döntésre kényszerítenek minket.
Evelin Hart hálásan bólintott, mint aki feloldozást kapott. Persze az igazi megbocsátást csak a fiától kaphatta meg…


Örülnék a kritikáknak, már egy kicsit "berozsdásodtam". :))))

9 megjegyzés:

demon írta...

szia ez a fejezet a legjobb része a pocsék napomnak
gratulálok lisát sajnálom remélem brandon megbocsát az anyjának
puszy

Gabriella írta...

Szia demon!

Örülök Neked és köszönöm szépen, hogy írtál.
Igen, bár lesznek még bonyodalmak, azért kikerekedik minden...
:)))))
Puszi

Gabriella írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Szia!

Örülök, hogy megvagy! Múlt héten olvastam újra harmadszorra a történetedet, így nagyon örülök a folytatásnak!
Nelli

Névtelen írta...

Szia!

Örülök,hogy újra írsz!Kíváncsian várom már a bonyodalmakat,hogy alakítod majd tovább a történetet!
Várom a folytatást!!!

Nenci voltam.

Gabriella írta...

Sziasztok!

:)))))

Nelli: Igen, megvagyok! HÁROMSZOR??? :))) Drága vagy... Egyébként én is beleolvastam az első részekbe és a hajam égnek állt! Mennyi helyesírási hiba van benne! Éghet az arcom... :( Ha időm engedné, átjavítgatnám, de... Inkább az új részekkel foglalkozom!

Nenci: Köszönöm, hogy olyan kitartóan vártál rám. Elsősorban miattad fordult meg a fejemben,hogy tovább kellene írni! Úgy értem nagyon jólesett, hogy vannak emberek, akiknek tetszett annyira a történet, hogy hiányozzak... :) És menet közben eszembe jutott, hogy mennyire imádtam csinálni!

Lesznek bonyodalmak, jönnek új szereplők is! Már összeállt a fejemben...

Örülök Nektek! :)))

PUSZI!

Névtelen írta...

Szia Gabriella!

Nagyon kedves Tőled amit írtál ez nagyon jólesik!Kitartottam mint oly sokan mások is,mert nem zártad be a blogot így úgy gondoltam valamikor majd folytatni fogod az írást!És csak reméltem hogy azért nem jelentkezel,mert nagyon összejöttek a dolgok és nincs rá időd.Hiszem hogy másoknak is hiányzott az írásod csak lehet nem írták le,de attól még így van!!!A napi rohanás után kellemes kikapcsolódást jelent egy jó kis történet olvasása mint a Tied!Szóval nagyon örülök,hogy ismét tettre kész vagy és folytatni fogod!!:)

Nenci voltam.

Beness Nikol írta...

Nekem nagyon tetszik! Gratulálok. Várom a következőt.

Gabriella írta...

Szia Nikol!

Köszönöm, írom! :)))