Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. október 16., szombat

40. fejezet

Kéz a kézben sétáltunk fel a lépcsőn, de mielőtt elértük volna az utolsó fokot, hangos csattanással kivágódott a bejárati ajtó, és Alice mindkettőnket egyszerre ölelve ugrott a nyakunkba.

- Gratulálok, gerlicéim! – nyomott puszit az arcunkra, és vigyorogva oldalra lépett, hogy az őt követőknek is helyet adjon.

Mindenki megölelt, és jókívánságait fejezte ki. Mivel senki arcán nem láttam meglepettséget, biztos voltam benne, hogy Alice nem bírta magában tartani a hírt. Esme szemeiben szinte láttam az öröm könnyeit, ahogy meghatottan végigsimított az arcunkon. Emily Adam-et tartva borult a nyakamba, és biztos voltam benne, hogy ő is alig bírja ki zokogás nélkül.

Utolsónak Emmett és felesége léptek elénk, és míg a nagy mackó megropogtatva ölelgetett, hallottam, ahogy Rose Edward fülébe súgja gratulációját, miközben hosszasan megöleli. Ez már önmagában meglepetés volt, hiszen ők nem álltak túl közel egymáshoz, most mégis tökéletes összhang sugárzott felőlük. Aztán Rose elém lépett, türelmesen megvárta, míg Emmett végre lerak, és engem is átölelt, amit boldogan viszonoztam. Hálás voltam neki, hiszen ő nyitotta fel a szemem, és ennek köszönhetően elkerültem életem legnagyobb hibáját, helyette meghoztam a legjobb döntést.

- Sok boldogságot nektek – suttogta, és még a hangján is éreztem, hogy mosolyog – Már éppen ideje volt.

- Köszönöm – válaszoltam hálásan.

Miután elengedtük egymást, a család meglepett, ám boldogan elégedett tekintetével találtuk szembe magunkat, mire mindkettőnkből egyszerre tört elő a nevetés.

A házban ölbe fogtam a kis Adam-et, aki kíváncsian nézegette a gyűrűmet.

- Mit jelent az, hogy menyasszony? – kérdezte kíváncsian.

- Nos, ha egy nő és egy férfi egymásba szeret, és úgy érzik, örökké együtt akarnak maradni, akkor esküt tesznek. Ennek az összetartozásnak a jelképe a gyűrű. A lányt az eljegyzéstől az esküvőig menyasszonynak hívják, aztán már feleség lesz belőle –magyaráztam neki.

- A lényeg az – szólt közbe Emmett tudálékosan – ha megtetszik egy csaj, akkor egy gyűrűvel foglalózod, hogy ő a tiéd és másnak eszébe se jusson közelíteni hozzá.

- Emmett! – kiáltott egyszerre felháborodottan Rose, Esme és Emily.

A nevezett csak felemelte a kezét és megadóan elsomfordált.

Adam nagyon mulatságosnak találta, és én sem tudtam visszafogni a mosolyomat.

Tekintetem megakadt Alice arcán, ami türelmetlenséget sugallt. Merőn figyelt engem és a mellettem ülő Edwardot, aki csak bazsalygott az orra alatt.

- Valami baj van, Alice? – kérdeztem óvatosan.

Megrázta a fejét, de nem szólt, így jobbnak láttam nem firtatni a dolgot.

Hamarosan befutott Jacob is, akinek Adam elsőként igyekezett elmondani a nagy újságot.

- Képzeld, Jake – ugrott a karjába, mire a nagy indián fiú boldogan ölelte magához – Bella és Edward lefoglalták egymást.

Mindenki dőlt a nevetéstől, még barátnőm arcán is átfutott egy vidám mosoly, majd ismét koncentrálni kezdett.

- Gratulálok – lépett hozzánk Jacob, majd engem megölelt, míg Edwarddal kezet rázott, aztán csatlakozva Emilyhez és Esméhez még egyszer nekifutottak, hogy elmagyarázzák ezt az eljegyzéses dolgot Adamnek.

Kihasználva a lehetőséget Edwardhoz bújtam, és bevackoltam magam a karjai közé.

Alice fújtatva állt meg előttünk, karba tett kézzel.

- Eldöntenétek végre? –nézett rám villámló szemekkel, mire én rémülten pislogtam rá.

- Mit? – kérdeztem óvatosan, mire szerelmem köhögéssel álcázta nevetését.

- Hát az időpontot – magyarázta Alice, mintha gyengeelméjű lennék – Az esküvő időpontját! Tudnom kell, mennyi időm marad a szervezésre – folytatta lassan szótagolva, hogy megértsem.

Hirtelen világossá vált, miszerint kis barátnőm már tűkön ülve várja, hogy belevethesse magát az előkészületekbe.

- Oh – sandítottam Edwardra segítségért könyörgő szemekkel – még nem beszéltünk róla.

- Ha eldöntöttük, látni fogod – biztosította testvérét, aki durcásan vonult ki a nappaliból, mivel nem lett okosabb.

Eddig tényleg nem jutott eszembe az esküvő dátumán gondolkodni, de most akaratlanul is ezen járt az agyam.

Nem akartam sietni. Nem azért, mintha bármi kételyem lett volna a szándékomat illetően, egyszerűen csak ki akartam élvezni az eljegyzés időszakát. Végtére is csak egyszer menyasszony az ember, esetemben legalábbis így van. Gondolkodtam, miközben a csillogó gyűrűben gyönyörködtem.

Már csak pár hónap van karácsonyig, és az egyébként is másról szól. Egy másik időpont kellene…

Hirtelen felderült arccal fordultam kedvesem felé.

- Mit szólnál az újratalálkozásunk évfordulójához?

Meglepetten vonta fel a szemöldökét, majd boldogan rám mosolygott.

- Az tökéletes lesz – suttogta és szerelmes pillantással vont magához, hogy lágyan megcsókoljon.

A következő pillanatban Alice úgy robbant be, mint egy fél tégla és őrült módjára, azonnal tervezgetésbe kezdett.



Emily szemszög


Gyönyörű, napsütéses délután volt. Az ősz már látható jeleket hagyott a természeten, jelezve érkezését. A fák lombjait sárguló foltok tarkították, és a lágy szellő simogatására néhány búcsút véve az ágaktól, körtáncot lejtve hullott az avarra.

Szerelmemmel ültünk a leterített pléden és egymás kezét szorongatva csodáltuk a tájat. Szemem sarkából Adam-et is figyeltem, aki a pár méterre csordogáló pataknál játszott egy apró hajóval. Világos bőrű arcocskáját kipirította az izgalom, koncentrálás közben picit kinyújtotta a nyelvét. Szapora szívverése mintha versenyre kelt volna Jacob pulzusával, együtt a számomra legcsodálatosabb szimfóniát alkotva.

- Gyönyörű gyerek, nagyon hasonlít rád – suttogta Jake, végigsimítva az arcomon.

Szemébe nézve a szívem szinte elolvadt, édes melegséggel árasztva el fagyos testemet. Már nem volt meglepetés ez az érzés, boldogan fogadtam minden változást, mert ezektől élőnek éreztem magam.

- Még soha sem beszéltél az apjáról – suttogta tétován, olyan halkan, hogy a szája nem is mozgott, ez azonban elég volt, hogy egy pillanat alatt kővé dermedjek.

Zavart rémülettel rázta meg a fejét, és szabadkozni kezdett.

- Ne haragudj, nem kellett volna…

Gyorsan leintve félbeszakítottam.

- De, érthető, hogy kíváncsi vagy rá – Adam felé sandítottam – Majd nyugodt körülmények között megbeszéljük.

Bólintott, és a karjai közé húzva figyeltük, ahogy a fiam pár lépést hátrálva átlendül a patakon, hogy elkaphassa az árral sodródó hajót.

- Egyébként sem számít, hogy más is volt az életedben, főleg ha ez a csöppség az eredménye – motyogta halkan.

Tudtam, hogy téves elképzelései vannak Adam fogantatásáról, de meg kellett várnom a megfelelő helyet és időt, mielőtt elkezdem a „Megerőszakoltak” történetet…

A gondolat hatására megborzongtam. Nem csak az emlék miatt, hanem az attól való félelemtől, hogyan fog erre Jacob reagálni. Mi van, ha undorodni fog tőlem, és ez közénk áll?

Eddig a lehetetlennek tűnő akadályokat is könnyedén vettük, de lehet, hogy ez már túl sok lesz neki.

A feszültség eluralkodott rajtam, és ezt ő is észrevette, de nem szólt, csak csendesen figyeltük a gyereket.

Egy idő után felállt, és röpke csókot nyomva a számra Adam-hez sétált, és magyarázni kezdte, mit csináljon, hogy a hajó ne boruljon fel folyton.

Szomorúan figyeltem őket, és elképzeltem, milyen lenne, ha Jake volna a fiam apja. Ha az életem máshogy alakult volna, vajon akkor is találkozok Bellával és a Cullenekkel? Akkor is szerethetném Jacobot?

A fák közül halk nesz ütötte meg a fülem, de a levegőbe szimatolva, megnyugodva éreztem Alice és Jasper illatát.

Az apró lány táncolva közeledett felénk, és lelkesen integetett.

- Sziasztok! Olyan gyönyörű napunk van, nem? Elmegyünk vadászni a hegyekbe, elvinnénk Adam-et is, ha szeretné! Emmettes macivadászat lesz! – szólt és közben a gyerekre nézett, aki boldogan bólogatott, de azért engedélykérően rám pillantott.

- Ha szeretne, természetesen elmehet – helyeseltem mosolyogva.

A fiam már repült is át a patakon, nyomában Jacobbal. Hozzám szaladt és átölelt, majd a mellénk lépő Jake felé nyújtotta két kis karját, hogy tőle is elbúcsúzhasson. Elszoruló szívvel néztem őket, és tekintetem találkozott Alice bátorító pillantásával. Az a furcsa érzésem támadt, hogy nem véletlen a felbukkanásuk.

- Menjünk, a többiek már várnak ránk – intett a gyereknek, aki sietve fogta meg a kezét, és egy utolsó pillantást követően eltűntek az erdőben.

Jacob leült mellém és magához vont. Boldogan simultam a karjaiba, de a bennem feszülő szorongás nem hagyott ellazulni. Egy ideig néma csendben hallgattuk a patak csobogását és élveztük a másik közelségét.

- Nem volt szerelem – kezdtem suttogva, mert tudtam, hogy előbb-utóbb túl kell esnem ezen a beszélgetésen. Szembefordultam vele és törökülésbe helyezkedtem, de a tekintetét kerülve egy falevéllel kezdtem játszani. Csendben várt, de tartása megfeszült, amiből sejtettem, hogy ez számára is kellemetlen téma lesz.

- Nem tudom, hogy mennyit tudsz a múltamról, de szeretnék eloszlatni néhány tévhitet ezzel kapcsolatban…

- Nem muszáj elmondanod – szólt közbe, de leintettem.

- De igen – néztem a szemébe, majd újra a falevéllel kezdtem játszani – Szeretném, ha mindent tudnál rólam, még a kényes részeket is – húztam el a szám. Mély levegőt vettem, majd éppen belekezdtem volna, mikor Jacob telefonja csörögni kezdett, amit morogva húzott elő a farmerja zsebéből és egy felém intézett bocsánatkérés után mérgesen szólt bele. Rövid ideig hallgatott, majd fojtott hangon megígérte a hívónak, hogy indul.

- Új lakók érkeztek La Pushba – magyarázta – Egész pontosan „régi” új lakó. Velem akar beszélni, de ha gondolod, várhat…

- Nem, nem – ráztam meg a fejem – Menj csak nyugodtan, majd visszatérünk rá – legyintettem, bár igazából megkönnyebbültem. Persze, azt sajnáltam, hogy vége szakad a közös délutánnak, hiszen nem akarózott tőle elválni.

Gondolkodva nézett rám, látszott, hogy ő sem szívesen megy, és ez elégedettséggel töltött el.

- Nincs kedved velem jönni? – kérdezte komolyan, ami nagyon meglepett.

- A rezervátumba? – pislogtam rá döbbenten – De mi nem mehetünk oda…

- De igen, ha én megengedem – mosolyodott el – És mivel rólad, a bevésődésemről van szó, senkinek sem lehet ellenvetése.

Töprengve gondolkodtam, mivel szívesen vele tartottam volna, akár a pokolba is, de féltem, hogy ez néhány farkasnak nem tetszene. Kiolvasta szememből a bizonytalanságot, ezért kezét felém nyújtva hozzá tette.

- Nem lesz semmi baj, veled leszek – húzott magához és lágy csókot nyomott a homlokomra – Ezen egyébként is át kell esnünk egyszer.

A szája lassan bebarangolta az arcomat, majd lecsapott az ajkaimra, lelassítva az agyműködésemet, minek következtében elfogadtam a meghívást.

Mire felocsúdtam, már Jacob kezét szorongatva közeledtem a határhoz. Egy pillanatra megtorpantam, de bátorító mosolyára és gyengéd rántására átléptem a láthatatlan vonalon, hogy látogatást tegyek a farkasok birodalmába.

7 megjegyzés:

demon írta...

SZIA EZ SZUPI ALICE időben tud jönni
kiváncsi leszek a kirándulás végére
de ki a régi-új lakó
puszi

Tündi írta...

Szia!
Nagyon jó lett,tetszett ahogyan Alice méregette őket mert nem döntötték el az időpontot és Emmett is aranyos volt a lefoglalós szövegével.Kíváncsi vagyok kik az új lakók és mit fognak szólni,hogy Emily bement a rezervátumba.
Várom a következőt.
Tündi

Erzsi írta...

Szia,szupi lett.Hát Alice nem hazudtolta meg 9nmagát,és Emmett is megint hozta a formáját:D KIváncsi leszek a többiek mit szólnak majd,hogy Emily bement a rezervátumba,és hogy kik a régi új lakók.Várom a folytatást.

Tímea írta...

Szia
Ez a rész is nagyon tetszett!Emmett-en nagyot nevettem és Jake is tök aranyos volt csak kár hogy nem tudták megbeszélni.Én is kíváncsi vagyok, hogy mit fognak szólni a farkasok Emily-nek de azért remélem nem fognak nagyon hisztizni!
Nagyon várom a kövit :)
Szia
Timi

Névtelen írta...

Szio! Nagyon tetszett. Oda vagyok a történetedért. Várom a folytatást!
Pusz: Kathy

Gabriella írta...

Sziasztok!

demon: Igen, Alice nem véletlenül bukkant fel, persze közel sem biztos, hogy a jövő történéseit éppen így látta... :)

Tündi: Az első látogatás! Egyébként is elég félelmetes, gondolom, mindenkinek volt már benne része. Ha az nem sikerül, később elég nehéz helyrehozni... :)

Erzsi: A régi új lakók kicsit megkavarják néhány szereplő lelkivilágát... ;)

Tímea: Hisztis farkasok? :))))) Nem is rossz ötlet! ;)))

Kathy: Köszönöm! Sietek... :)

PUSZI MINDENKINEK!

Liz írta...

Szia Gabriella!
Először is ne haragudj, hogy még csak most írok neked, de eddig sajnos nem volt időm. :/ A fejezet természetesen csodálatos volt -, mint mindig. Bella és Edward tökéletesebb időpontot ki sem találhattak volna az esküvőjükre. Nagyon jó ötlet volt! :) Alice pedig Alice...:D Bár, azt hittem, Bella rosszabbul fogja fogadni Alice lelkesedését... Na, de azt hiszem, csak ki kell várnunk a végét. :)

Jacob, Emily és a kis Adam nagyon édesek így hármasban. Megértem, hogy Emily jobban szeretné, ha Jake lenne a kicsi apja, de szerintem azért így sem olyan rossz a helyzet. :) Izgalmasnak tűnik ez a rezervátumos dolog, és arra is kíváncsi vagyok, mikor sikerül már Emilyneke elmondani Jake-nek az igazságot! Azt hiszem, lesz itt még sok-sok izgalom! :)
Csak így tovább! Puszi, Liz