Lisa szemszög
Na, jó lesz,
most már igazán elengedhetné! De neeem, ő csak szorongatja, mintha hozzá ragadt
volna!
Hárman álltunk, döbbenten bámulva a párocskát, míg a
többiek körülöttünk téblábolva próbáltak rájönni, mi folyik itt. Vagyis
leginkább a két fiúval foglalkoztak, akik felváltva meredtek a lányra és
egymásra. Seth arcán boldogság, csodálkozás és értetlenség keveredett,
szívverése olyan gyors volt, hogy még nekem is gondot okozott volna
megszámolni. Raymond ábrándos tekintetét elszakítva a lányról Sethre, majd a
földre meredt, szemét lassan lecsukta, enyhén megtántorodott, mintha szédülne.
Kezét ökölbe szorította, testét finom remegés járta át. A többiek ezt
figyelmeztető jelnek vehették, mert azonnal elé léptek. Már csak az hiányozna,
hogy a főtér közepén változzon át! Ám kár volt izgulnunk, az ő pulzusa
fokozatosan lassulni kezdett, mintha egy láthatatlan kéz visszatartaná, a
remegés alábbhagyott. Mikor óvatosan kinyitotta a szemét, tekintete olyan
fénytelen volt, mint a holdtalan éjszaka. Elnézett a pár felé, akik befelé
tartottak a házba, és szája megrándult, mintha mosolyogni próbálna, de a kín
torz grimaszt rajzolt az arcára. Mikor azok eltűntek az ajtó mögött,
lepillantott rám azzal az „Ugye megmondtam” nézéssel, majd beletörődően
elfordult és a fák felé indult. Járása megtört volt, hiányzott belőle az
energikus indulat. Csak a megszokott fájdalom maradt… Oliver kilépett, hogy
kövesse, Jacob azonban leintette. Hallgattuk, ahogy az erdőbe érve átváltozik
és hatalmas mancsainak dobogása egyre távolodik.
Seth volt az egyetlen, aki továbbra is a házat
bámulta, mintha átláthatna a falakon. Megértettem, én is szerettem volna tudni,
mi történik odabent. Fejemben egymást kergették a különböző gondolatok: Brandon
és a lány csókolóznak, ölelkeznek, vagy ki tudja! Remegő kezemmel vadul
beletúrtam a hajamba, mire Emily karjai bátorítóan ismét a vállam köré
tekeredtek. Nem mertem ránézni, és másra sem, nem akartam látni az arcukon
tükröződő érzéseket. Valójában persze csak Jake és Emily tudott a Brandonnal
köztünk alakuló… Miről is? Érzések? Kapcsolat? Lehet, hogy ennek az egésznek
csak én tulajdonítottam nagy jelentőséget! Mert végtére is történt bármi
közöttünk? Na jó, persze történt, de lehet, hogy ez számára csak időtöltés
volt. Szórakozás, amiért nem kell elszámolnia… Én kis naiv hülye meg abban ringattam
magam…
- Menjünk át hozzánk. Kezdünk úgy kinézni, mint egy
bizarr zombi csoport… - szakította félbe gondolataimat Jacob.
Én személy szerint inkább elosontam volna a házhoz,
hogy hallgatózzak. Oldalra sandítva Seth arcáról is hasonló gondolatokat
olvastam le, de Jake parancsoló hangja és Emily szorítása arra késztetett, hogy
elinduljak az ellenkező irányba.
A nappalink megint megtelt, mindenki keresett egy
helyet és leült. Billy értetlenül üdvözölte a fiúkat, Adam még az emeleten
aludt. Emily villámként készített kávét a konyhában. Cole, hogy oldja a
feszültséget, bekapcsolta a tévét, amiben épp mesefilm ment. Vigyorogva nézte
egy darabig, majd az alfa torokköszörülésére gyorsan levette a hangot és
ledobta magát a bambuló Seth mellé.
- Ki kell derítenünk, ki ez a lány – szólt dörmögve
Jacob, miközben Sethet figyelte, aki erre azonnal felkapta a fejét. – Szeretem
tudni, mi történik a rezervátumban.
- Oké, de hogy? Nem sétálhatunk be, hogy elkérjük a
személyiét és kifaggassuk Hartékhoz fűződő viszonyáról! – érvelt Oliver. És
milyen igaza volt!
- Nem, persze hogy nem! – Jake rámosolygott Emilyre és
elvette a felé nyújtott gőzölgő bögrét, aztán lágy csókot lehelt a szájára.
Hamarosan minden fiú kezébe egy-egy csésze került, az asztalra pedig egy tálcára
púpozva aprósütemény, amit lelkesen fogadtak.
Mint egy vénasszonyokból álló teadélután!
Én elutasítottam a kávét; jelenlegi állapotomnak nem
tett volna jót még több koffein.
- Akkor mi legyen? – Azt hiszem, a lány érkezése óta
ez volt az első alkalom, hogy Seth megszólalt. Tanácstalanul nézett körbe.
Furcsa volt őt így látni. Általában határozott és megfontolt volt, az évtizedek
alatt olyan tapasztalatokat szerzett, ami Jacobhoz hasonlóan éretté tették. Na
persze ettől eltekintve ő is örök gyerek marad, kapható minden őrültségre a
poén kedvéért, de szükséghelyzetben kész komoly és hatékony döntéseket hozni.
Most azonban utasítást várt, láthatóan nem tudta, mihez kezdjen. Bizonyára nem
akart semmit elrontani. Meg tudtam érteni!
- Majd én átmegyek. Egyébként is meg akartam látogatni
Evelint – szólt az alfa, és elkezdett készülődni. A szám kiszáradt az
izgalomtól, idegesen pattantam fel a helyemről.
- Én is jöhetek?
Megtorpant és rám nézett.
- Nem, azt hiszem, jobb lesz, ha egyedül megyek.
Dühös és csalódott lettem.
- Miért? – makacskodtam.
- Azért, mert szeretném elkerülni a kellemetlen
helyzetet.
Nyomós érv! Mi van, ha nem tudom elrejteni az
érzéseimet? Ha mondjuk az a lány tényleg a… a…
Máris éreztem a feltoluló haragot, ami valahonnan
mélyről készült kitörni, mint a szénsav a felrázott, lezárt üvegből. Megadóan
hanyatlottam vissza.
Csend borult a szobára, csak a fiúk rágcsálták a
száraz sütiket. Kivéve Sethet, aki ismét maga elé meredt. Arcán hol bárgyú
vigyor, hol szorongás váltakozott. Hát, ő sem túl jól nyitott a lenyomatánál…
Jacob végigsimított az arcomon és épp elindult, mikor
kopogtak az ajtón. Beleszimatoltam a levegőbe és azonnal talpra ugrottam.
A küszöbön túl Brandon állt.
Lemerevedtünk és csendben bámultuk a hatalmas ajtót. A
kopogás megismétlődött. Emily volt az, aki odalépett és határozottan kitárta.
Pánikba estem, villámgyorsan a lépcsőfeljáró takarásában kerestem menedéket.
- Bocs a zavarásért, de elfogyott a cukrunk… esetleg
tudnátok kölcsönözni holnapig? – lengette meg kezében az üres cukortartót.
- Persze, gyere csak be – lépett hívogatóan oldalra
Emily, beengedve maga előtt Brandont, aki a sokadalmat látva megtorpant.
Másodjára járt a Black-házban és láthatóan ezúttal is meglepte, hogy tele van a
nappali. Zavartan nézett körbe.
Cole észbe kapott és gyorsan hangot adott a tévére,
aztán beszélgetni kezdett Oliverrel, hogy oldja a feszültséget. Seth
megmarkolta a fotel karfáját, amibe az ujjai is belefehéredtek.
Amíg Emily bement a konyhába, Jacob kihasználta az
alkalmat.
- Hogy van édesanyád?
- Egy kicsit jobban. Most nincs láza, a doki este
megint eljön.
- Értem, örülök neki. Épp azon gondolkodtam, hogy
meglátogatom, de mivel vendégetek jött…
- Ugyan, nem zavarsz, egész nyugodtan – biztosította.
- Anya nagyon fog örülni.
A korlátok takarásából láttam, hogy szétnéz a házban,
mintha keresne valamit. Szerencsére ő nem láthatott engem.
Jake várt néhány másodpercig, aztán nekirugaszkodott
még egyszer, hogy információt szerezzen.
- Mi igazítottuk útba a látogatótokat. Úgy tűnt,
messziről érkezett.
- Igen, Los Angelesből – jött a rövid válasz.
- Rokon? – Jacob nem hagyta magát.
- Nem…nem egészen. – Habozni látszott, én pedig
levegőt is elfelejtettem venni, annyira figyeltem. Ahogy Seth is. – Ő a társam.
Társ? Olyan
társ? Istenem, segíts…
Megfordult velem a világ.
- Oh, értem – lehelte Jacob. Úgy tűnt elállt a szava.
Ismét kínos csend telepedett a szobára, de engem már nem érdekelt.
Szóval igazam volt, a félelmem beigazolódni látszik… A
mellkasom elszorult, szememet elhomályosították a könnyek.
- Akkor bizonyára sokáig marad – szólt közbe ez
alkalommal Oliver.
- Egy darabig biztosan. Szeretne anya közelében lenni.
- Ezek szerint közel állnak egymáshoz… - vezette
tovább a beszélgetést Cole.
- Igen, nagyon. Mivel együtt nőttünk fel, Evelint anyjaként
szereti. És mivel már szinte együtt éltünk… A költözés nagy változás volt
mindenkinek. Hiányoztunk neki, ahogy ő is nekünk. – Miközben beszélt, olyan
szélesen mosolygott, hogy kedvem támadt bokán rúgni.
- Ohhh! – Újabb csalódott sóhaj, ezúttal Cole-tól.
Brandon összevont szemöldökkel pillantott végig a társaságon, láthatóan
furcsállta a viselkedésüket. Zavartan nézett a konyha felé, ahonnét Emily
sehogy sem akart előkerülni.
- Lisa nincs itthon? Beszélni szeretnék vele.
A rémülettől kikerekedett szemekkel ráztam meg a
fejem, mikor Jacob kérdőn felém sandított.
- Nem, nincs. – Láthatóan megváltozott az eddig kedves
házigazda hangulata, mert csípősen még hozzátette. – Üzensz neki valamit?
Brandon végignézett a karba tett kezű fiún és nem
igazán értette a fordulat okát.
- Nem, azt hiszem… - Elvette a visszatérő Emilytől a
teletöltött üveget és megköszönte, majd távozott.
Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, kiténferegtem és
lerogytam az első üres helyre – szemben Seth-el. Rápillantva mintha saját magamat
látnám: tekintete elkínzott volt, reményvesztetten bámult a semmibe. Már nem
érdekelt, mit gondolnak a többiek, csak a lényemet átjáró fájdalom.
- Sajnálom – suttogtam, miközben a könnyek lecsurogtak
az arcomon.
- Én is. – Hangja olyan rekedt volt, hogy alig
értettem. – Még a nevét sem tudom…
Hát engem nem
is érdekel!
Tétován felemelkedett, mintha szédülne, és elindult
kifelé. Oliver felállt, hogy kövesse, de ő csak intett neki és távozott.
Senki sem mozdult, csak a falióra ketyegése
hallatszott, ami a szívem dobogását juttatta eszembe. A szívem, ami darabokra
tört és már csak gépiesen lüktet a mellkasomban.
Társ!
Nem is sejtettem, hogy ennyire fájhat a csalódás.
Elárultak, becsaptak. És éppen ő! Közel engedtem magamhoz, ezt kaptam érte. De
hát mégis mit képzeltem? Hogy őrülten belém szeret és soha sem hagy el? Ez nem
egy tündérmese, ez a valóság. Csak szórakozást jelentettem a számára, semmi
többet, miközben ő végig el volt kötelezve! Nyilván csak azért akart velem
beszélni, hogy a megkérjen, ne fedjem fel hűtlenségét a váratlanul felbukkanó
barátnője előtt. Talán úgy tervezte, hogy bocsánatot kér, és miután én
készségesen biztosítom róla, hogy nem történt semmi megbocsájthatatlan, tiszta
lelkiismerettel elsétálhat…
- Most mit csináljunk? – A félszeg mondat Oliver
száját hagyta el. Mindenki döbbenten nézett rá.
- Mit kéne csinálnunk? – értetlenkedett Cole. – A
helyzet elég egyértelmű…
- De Seth bevésődött! - Elgondolkodó arcok figyelték.
– Ez nem lehet véletlen! Ha ez a lány a lenyomata, akkor van esélyük! – nézett
lelkesítően körbe. – Még nincs veszve minden!
Jacob lassan bólogatni kezdet.
- Igen, ez elég valószínű. Talán nem lesz egyszerű, de
nem az ő esete az első… - mosolygott rá és húzta magához Emily-t.
Igen, a sors talán egymásnak szánta őket, bár a lány
még más kedvese. Próbáltam nem tudomást venni a gondolatra keletkező szúrásról
a szívemben. Bárhogy alakuljon is az életük – és őszintén reméltem, hogy Seth
boldog lehet -, számomra a történet itt véget ért. Mert az a férfi, aki képes
volt így játszadozni velem, nem az, akit magam mellett szeretnék tudni. Nem
bizony!
- És mi van Ray-jel? – kérdeztem önkéntelenül. –
Láttátok, hogyan reagált…
- Igen, ez már merőben furcsa – helyeselt Jake. –
Biztos van rá magyarázat. Ketten nem szerethetnek bele ugyanabba a lányba.
Éreztem, hogy a fejem lüktetve kezd fájni és nem
vágytam jobban semmire, minthogy kicsit kiszellőztessem.
- Sétálok egyet. – Mikor láttam Jacob megfeszülő
arcát, szomorú mosollyal biztosítottam. – Nem lesz baj, ne félj, nem megyek
messzire.
És ahogy nem sokkal előttem Seth, én is kisétáltam a
házból.
Jacob szemszöge
Éreztem, hogy az eddig féken tartott indulat kitörni
készül belőlem. Szerencsére Emily felment Adam-hez az emeletre, így
remélhetőleg nem hallotta a számra toluló szitkokat.
Éreztem, hogy ez a Brandon kölyök még sok
kellemetlenséget fog okozni nekem, de hogy így felforgatja az életünket, az meg
sem fordult a fejemben. Nagyon dühös voltam rá, ha a kezem közé kaphatnám… Hogy
volt képes így kihasználni szegény Lisát? Hát nem látta, hogy még csak egy
tapasztalatlan gyermeklány, aki őszinte érzelmeket táplál iránta? Milyen férfi
az ilyen?
És akkor ráadásnak itt van Seth és Ray! Mindkettőt úgy
ismerem, mint a tenyeremet. Bármilyen tréfát űz is velük a sors, egyikük sem
ezt érdemli.
Igaza van Olivernek, csinálnunk kell valamit! De mit?
Ezekbe a dolgokba senkinek sem lehet beleszólása, minden úgy történik, ahogy
lennie kell. Amit mi tehetünk, hogy mellettük leszünk, bárhogy alakuljon is. Ha
valóban egyazon személybe vésődtek be, akkor az egyikük szenvedni fog.
Beszélnem kell az öreg Atearával és a vénekkel, talán hallottak már hasonló
esetről.
- Cole, menj Seth után, nem akarom, hogy egyedül
legyen – kértem. – Én megkeresem Rayt…
Még mielőtt elindulhattunk volna a mobilom csörgése
szakított félbe, amit menten felkaptam, ahogy megláttam a számot.
- Azonnal gyertek a sziklákhoz – hallottam meg Alice
pörgő szavait. – Támadás történt, Ray megsérült!
Leblokkolva bámultam magam elé egy pillanatig.
- Indulunk – azzal már kaptam is le magamról a pólót,
ahogy a többiek is. – Azonnal riadóztassatok mindenkit – adtam ki a fiúknak az
utasítást.
A lépcsőn Emily toporgott aggódó arccal, karján a még
kócos Adammel. Nem volt szükséges elismételnem a telefon tartalmát, ő is
hallotta.
- Kérlek, maradjatok itt, néhány farkas a falu körül
cirkál majd. – Azonnal bólintott, megkönnyítve a helyzetemet. Büszke voltam rá,
mert mindig a helyzetnek megfelelően viselkedett. Erős nő volt, és nem csak a szó
szoros értelmében, hanem olyan támasz, amire a magamfajta fickónak szüksége
volt. Annyira szerettem! Minden falkatagnak hasonló társat kívánok.
Gyorsan megöleltem őket, telefonomat becsúsztattam a
lábamra erősített tartóba a rövidnadrág mellé - amit direkt az átváltozások
miatt alakítottunk ki -, és már rohantam is a fák közé. Több irányból láttam,
ahogy a barátaim is a sűrű felé igyekeznek. Akadt köztük néhány, akik a
közelmúltban estek át az átváltozáson; köszönhető ez a Cullenek ismételt
megjelenésének. Na és persze az elmúlt években fokozatosan nőtt a farkasok
száma, hiszen Lisa a közvetlen környezetükben élt és ez elég volt, hogy a
természet riadót fújjon.
Ahogy átlényegültem, a fejemben megjelenő zűrzavarból
tisztán kivehető volt Raymond hatalmas fájdalma.
„ Kitartás,
pajti, jövünk!” – üzentem neki
azonnal. Az ő szemén keresztül láttam a körülötte álló Culleneket, valamint a
felé hajoló dokit. Aztán elhomályosult minden, megszűnt a kapcsolat vele.
Izmaim még gyorsabb tempót diktálva repítettek a
látott helyszín felé, a mellettem elsuhanó fák között többen igyekeztek lépést
tartani velem.
„Ugye nem
halt meg?”
„Hová tűnt?”
„Mi történt?”
„A Cullenek
tették?”
A többiek szavai méhkasként zsongtak az agyamban.
„ELÉG!” – harsogtam, és gyorsan parancsokat adtam, ki milyen
irányba induljon, ki maradjon a falunál. Pár másodperc alatt megszűnt a káosz
és mindenki követte az utasítást.
Hamarosan megéreztem a Cullenek illatát, és még valami mást…
Vért!
Remélem tetszett, sietek a folytatással!
A komikat előre is KÖSZÖNÖM! :)))
6 megjegyzés:
szia gratulálok brandon 1 utolsó köcsög remélem raynek nem lesz baja és lisa és seth is túl vészelik
Sya!
ÁÁÁÁÁÁÁÁ mi ez a káosz? Meglepetés meglepetés hátán. Hú. Na ennyit Brandonról ha anyira beszélni akart volna Lisa-val akkor hagyott volna üzit. Szegény Seth és Lisa. Ja Ja mi történt Rajal? Remélem nem halt meg?
Jacobot pedig csipem nagyon észnél van. Igazi tás, apa-nevelő apa, és vérbeli alfa. Csak így tovább Jacob!
Nagyon nagyon érdekes volt megkockáztatom eddig ez a legjobb rész. Hosszú, érdekes, sok a tartalom és a fordulatuk. Ámulok és bámulok. Ilyenek kellenek még! :)
Gratulálok!
Hali demon és Nikol!
Köszönöm, aranyosak vagytok!
Azt hiszem, Brandon rendesen kiesett a kedvencek kosarából!
Ray... Hááát, két farkas sok ebben az esetben, így... :(((( Nagyon utáltok, amiért bántottam? Bocsi!
Írom a folytatást...
Puszi
Szia!
Úgye Ray-t nem nyírtad ki? Reménykedem benne! Kár lenne érte, meg egyébként is mindenki szomorúvá válna, és nem tudna igazán örülni Seth-nes sem! Úgye társ, mint cégtárs, vagy üzlettárs?
Nagyon várom a folytatást!
Nelli
Szia Nelli!
:)))))))))))))))
Persze, egy tragédia mindig szörnyű és nehezen feldolgozható...! :(((
Néha nagy áldozatokba kerül a boldogság...!
Majd minden kiderül!
Köszi! PUSZI!!! :)))
Szia!
Na, most már nem tudom megállni, hogy innentől kezdve végig ne kommentáljam.
Tudtam én, hogy nem lesz ennek jó vége. Brandon ahhoz túlságosan is megfejthetetlen. De különösen az foglalkoztat, hogy miért Seth is és Ray is? Van egy elméletem, majd meglátjuk, igaz lesz-e!
Mindenesetre ez is tizenegy pontos a tízből, jó lett, gratulálok! Bár nem vagyok szakember, úgyhogy ne vedd kézpénznek a szavaimat, azért jó volt leírni a véleményem.
Riora
Megjegyzés küldése