Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. június 18., hétfő

59. fejezet


Lisa


Nehéz szívvel bóklásztam a fák között, amikről az elsárgult levelek keringve hullottak a nyirkos avarra, vastag szőnyeget képezve a lábam alatt. Kabátom cipzárját az orromig felhúztam, kezeimet mélyen a zsebembe süllyesztettem. Csak a lábam elé néztem, az sem érdekelt, merre tartok.
Olyan végtelenül magányosnak éreztem magam, mintha egyedül lennék az egész földön! És ha így lenne, most az sem érdekelne. A szívemet facsaró csalódást mostanra fásultság váltotta fel, ami jobb volt ugyan, de tudtam, hogy csak átmeneti. Igyekeztem kiüríteni az agyam és nem gondolni semmire, senkire. Nem volt egyszerű dolog…
Krisztusom! Hogy változhat meg minden egyetlen pillanat alatt? Mint verőfényes nyári reggelen a felbukkanó tornádó, úgy söpört végig közöttünk az a lány, törött szíveket hagyva maga után. Szemeim előtt láttam hosszú szőke haját, ahogy a szél az arca és a nyaka köré tekeri. Tengerkék íriszével, halvány bőrével annyira elütött az itteni emberektől; talán épp ezért keltette fel a fiúk figyelmét.
Annyira más volt, mint én… És neki ő kell.
A fájdalom éles szúrással tért vissza a mellkasomba, hogy emlékeztessen a bánatomra.
Hirtelen csörtetést hallottam a hátam mögül, és elég volt egy mély szippantás a levegőbe, hogy megérezzem a falka illatát. Igen, majdnem mindenki az erdőben volt, méghozzá farkas alakban! Márpedig ez csak egyet jelenthet!
Baj van!
Álló helyzetből lendültem neki és hamarosan megpillantottam Jacobot. Kemény iramot diktált, akkor sem lassított, mikor mellé értem. Lépteimet hozzá igazítottam, és nem kellett hátranéznem, hogy beazonosítsam a többieket.
Fejemben egymást kergették a gondolatok.
- Mi történt? – Kérdésemre Jake csak rám pislantott, de nem fecsérelte az időt, rendületlenül tört előre.
Egek! Éreztem, hogy elszorul a tüdőm, de nem a megerőltetéstől. Az irányból nem tudtam meg semmit, mivel a falutól távolodtunk, és a város szintén a másik irányban van, a Cullen birtokhoz pedig nem ez volt a legrövidebb út. Akkor mi történhetett? És kivel?
Végigvettem a lehetőségeket, de mielőtt bármilyen következtetésre jutottam volna, megéreztem az ismerős illatokat. A felismerés döbbenete azonnali megállásra késztetett. Megtorpanva meredtem a sziklák lábánál csoportosuló Cullenekre, akik többsége szintén tisztes távolból figyelték Carlisle-t és Edwardot. Nem beszélgettek, a halálos csendben érezhető volt a feszültség, ahogy ütemes mozgást végezve hajolnak… Ray felé.
Hirtelen megfordult a világ körülöttem, ahogy megértettem, mi történik.
Újraélesztették!
 A doki ritmusos időközönként az eszméletlen fiú mellkasát nyomkodta, míg Edward a légutakba próbált levegőt juttatni. Összehangoltan dolgoztak, feltehetően már jó ideje. Mindent vér borított, ami lassan megalvadt az őszi leveleken. Raymond fején mély seb tátongott, testén megszámlálhatatlan zúzódás nyomai látszottak és az egyik lába rendellenes pózba tekeredve feküdt. De nem ez volt a legrémisztőbb, hanem a mozdulatlansága. Sápadt bőre fokozatosan szürkült, ahogy az élet lassan tovaszállt meggyötört testéből.
A könnyek elhomályosították a szememet, ezért gyorsan pislogtam néhányat. Nem vágytam a látványra, mégsem tudtam elszakadni tőle.
Alig érzékeltem, hogy Jacob elrohan mellettem, immár visszaváltozva. Hallottam a hangját, ahogy Carlisle-al beszél, miközben ő is barátja mellé térdel, ám az értelmük nem jutott el a tudatomig. Csak álltam ledermedve, ahogy a fél falka is körülöttem. Nem figyeltem Edwardra, aki már nem hajolt Ray fölé, sem Carlisle-ra, aki elvéve kezét a fiú mellkasáról megcsóválja a fejét, majd felegyenesedve szomorúan hátrébb lépett. Nem érdekelt a megtörten, előre hullott vállal térdelő Jake sem, és nem hallottam a mellettem felhangzó bánatos vonyításokat sem. A fejemben egy halk moraj keletkezett, ami aztán fülsértő zúgássá változott. Anélkül, hogy én mozdultam volna, távolodni kezdett a kis tisztás, a szikla és Ray, hogy egy sötét örvény szippantson magába…



Hirtelen minden elcsendesült, és mikor körülnéztem, már nem az erdőben voltam, hanem a szobámban.
Várjunk csak! Ez nem a mostani, hanem az átalakítás előtti gyermekszobám. Ráismertem a bútorokra, a Disneys lámpára, a kopott, virágos ágyterítőre és a kezemben szorongatott plüssfarkasra. Este volt, az éjjelin álló lámpa halvány fénykört terített az ágyban fekvő kislányra… aki én voltam!
- Légyszi, mesélj még! – kérleltem a karosszékben ülő alakot, akinek nem látszott a sötétben az arca. – Szeretném a Piroska és a farkast, ahogy te szoktad. Léééégyszi!
Mély, szívet melengető nevetés érkezett a megvilágítatlan férfitől, amitől az én szám is mosolyra húzódott.
- Jó, de csak a rövidített változatot, aztán Lisa hercegnőnek aludni kell! – Megköszörülte a torkát és a jól ismert rekedt hangon beszélni kezdett. Ellazulva süppedtem a puha párnára, miközben lelkesen figyeltem minden szavát. Végighallgattam a már számtalanszor hallott mesét, amit úgy imádtam. Lecsuktam a szemem és elképzeltem a történetet, a szereplők szinte életre keltek a fejemben. - … így a farkas megmentette a nagymamát és a falut a gonosz, démoni vadásztól, aki bántani akarta őket. Piroska és a farkas boldogan éltek, míg meg nem haltak. – Megköszörülte a torkát és előredőlt. – Most mennem kell. Jó éjt, hercegnő, álmodj szépeket!
- Nem akarom, hogy elmenj! – tiltakoztam álmos hangon, lefelé görbülő ajkakkal. – Ne hagyj itt!
- Nem megyek messzire, amíg te alszol, a közelben leszek és vigyázok rád.
- Tényleg?
- Igen.
- És ha felébredtem visszajössz?
- Persze, mikor reggel a napocska megsimogatja az arcod, én is itt leszek.
Lassan felállt és előrehajolt, hogy megigazítsa rajtam a takarót.
- Félek…- leheltem bátortalanul.
Lemerevedett egy pillanatra és óvatosan visszaült a székbe.
- Mitől félsz, kicsikém?
Zavartan kezdtem gyűrögetni a plüssállat fülét, mert nem tudtam, hogy magyarázzam el neki.
- Attól, hogy a mese nem jól végződik… mert a vadász győz! Hogy egyszer elmész, és többé nem jössz vissza!
Térdre ereszkedett és karjával az ágyra könyökölt, hogy szemünk egy magasságba kerüljön. Ahogy előrehajolt, a fény megvilágította Raymond sötét haját és enyhén borostás arcát. Tekintete komoly maradt, miközben magyarázni kezdett.
- Nem akarlak becsapni: egyszer majd végleg el kell válnunk, de az még nagyon-nagyon soká lesz. Igaz, hogy a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy mi szeretnénk, de biztos lehetsz benne, hogy soha sem megyek el búcsú nélkül az én hercegnőmtől.  
- Biztos?                                                                      
- Megígérem. Viszlát reggel!
Nem kételkedtem a szavaiban, nem volt rá okom. Megkönnyebbülten hagytam, hogy betakarjon, és meleg puszit adjon a homlokomra, aztán eloltsa a lámpát. Az ajtóból visszafordult, még megállt a folyosóról beszűrődő fényben. Nem láttam az arcát, de tudtam, szeretettel néz vissza rám. Könnyedén felemelte a kezét és búcsút intett. Miután csendesen behúzta maga mögött az ajtót, átkaroltam a játékfarkast és nyugodtan aludtam el.



Lassan tértem magamhoz, fokozatosan érzékelve a külvilágot. Kábultan próbáltam felülni, de egy hideg kéz visszanyomott.
- Maradj fekve! – hallottam meg Alice hangját.
Összezavarodva néztem rá, mint aki mély álomból ébred és nem tudja, hol van.
- Mi történt?
- Elájultál – simította kezét a homlokomra.
Hm, még sohasem ájultam el. Tűnődve ismergettem az érzést: nem fáj semmim, nem érzem rosszul magam… Egyáltalán mitől estem össze? Agyamat mintha köd borította volna be, kerestem a kapaszkodót álom és valóság között. És akkor beugrott az arc! Ray arca! A köd felszállt és hirtelen visszatért minden emlék…
- Istenem, Raymond! – ugrottam talpra, de már nem feküdt ott. A vér már megalvadt a felkavart avaron, bizonyítékul a rémálom valódiságára. Alice mellett csak Esme, Jasper és két farkas álldogált. Cole mellém somfordált, nyüszögve nyomta a kezemhez az orrát. De én csak a földet néztem, ahol előtte még Ray teste pihent.
- Nem búcsúzott el…- motyogtam csalódottan magam elé, azonban ez elég volt, hogy meghallják. – Hová vitték?
- Hozzánk – válaszolta Esme. - Calisle szerint sürgősen meg kell operálni…
Felkaptam a fejem.
- Operálni??? – Értetlenül bámultam rá. - Hát nem halt meg?
- Visszatért a pulzusa, de válságos az állapota. Edwarddal mindent megtesznek…
Nem hallottam a mondat befejezését, csak rohantam a Cullen-házhoz.
ÉL! – visszhangzott a fejemben, ahogy elárasztott a remény.
A ház lépcsőjén egyenesen Jacob karjába rohantam, kétségbeesetten kerestem szemeiben a bátorítást. De ő kerülte a tekintetem, inkább gyengéden magához ölelt.
- Mégis…? – kérdeztem remegő hangon.
- A doki szerint súlyos fejsérülése van, a felgyülemlett vérömleny nyomja az agyát. Megpróbálják megműteni, de… kicsi az esélye, hogy kibírja.
Reszketve bújtam hozzá, miközben bevezetett a nappaliba. Mindenki ott volt, csendben várakoztak, mint egy aggódó, nagy család. Tudtam, hogy a többségük nem igazán kedvelte Rayt, amiért nem hibáztathatom őket, mivel nem ismerhették azt az oldalát, amit mi.
- Mi történt egyáltalán? – néztem körbe.
Bella felsóhajtott.
- Edwarddal úszni voltunk és visszafelé megéreztük egy idegen vámpír illatát. Azonnal hazaszóltam telefonon a többieknek és követni kezdtük a nyomát. Sajnos Raymond hamarabb talált rá… Gyors harc lehetett, mire odaértünk, már végzett vele. Sajnos az ő sérülései is súlyosnak bizonyultak, rövid idő alatt elvesztette az eszméletét.
- Nagyon bátor dolog volt egyedül harcba szállnia vele, főleg, mert egy újszülött volt – jegyezte meg Jasper.
Ezt követően alig beszéltünk, mindenki csendben várakozott. Jake kiment, hogy felhívja Emilyt, így én gondolataimba mélyedhettem.
Túl sok minden történt rövid idő alatt. Úgy éreztem, mintha most szálltam volna le a körhintáról. Szerettem volna kiüríteni az agyamat, hogy ne gondoljak semmire. Behunytam a szemem, fejemet hátradöntöttem a kanapé támlájának. Hűvös kezek siklottak a halántékomra és óvatosan masszírozni kezdték. Hálás nyögéssel köszöntem meg Alice figyelmességét, aki a hátam mögött állva folytatta a kényeztetést. Lassanként ellazultam, talán kicsit el is szenderedtem, mikor váratlanul meghallottam Carlisle csendes hangját.
- Végeztünk.
- Hogy van? – kérdezte türelmetlenül Jacob, miközben én is talpra szökkentem.
- Nem túl stabil az állapota – jött a tétovázás nélküli válasz. – A pulzusa szabályos, de sajnos nincs spontán légzése… Ez azt jelenti, hogy géppel kell oxigént juttatnunk a tüdejébe. A vérzés többek között az agy azon területét is érintette, ami a légzésért felel. – Néhány szilánk beékelődött az agyba, de ennek eltávolításához nem elég erős, és megfelelő felszerelésünk sincs. A lábát helyre raktuk és rögzítettük, a nagyobb sebeket összevarrtuk. Amit tudtunk, megtettünk. Sajnos, nem sok esély van arra, hogy felépül. Ha egyszerű ember lenne, már halott volna – nézett csalódottan a szőnyegre.
Szememet megint elöntötték a könnyek és oda nem illően azon kezdtem gondolkodni, hogy egész eddigi életemben nem sírtam annyit, mint ma. Megtörten pislogtam fel a dokira.
- Bemehetünk hozzá?
- Igen, persze.
A ideiglenes műtőbe lépve attól féltem, ismét elájulok. A keskeny ágyon fekvő, fehér lepedővel letakart Raymond sokkal kisebbnek tűnt, mint az emlékeimben. Máskor sötét bőre most sápadt volt, arca szörnyen feldagadt az ütésektől. Fején hatalmas kötés látszott, karjába infúzió csöpögött. A szájából kilógó cső egy géphez volt kötve, ennek köszönhetően mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Elszorult a torkom, szerettem volna megsimogatni, de nem tudtam, hol érhetek hozzá. Hallgattam a szívmonitor pittyegő hangját, ami jó jelnek bizonyult.
- Közelebb jöhetsz hozzá – szólt kedvesen Edward, aki a gépeken állított valamit. – Talán örülne, ha beszélnél hozzá.
Reménykedve kaptam rá a tekintetem.
- Hallod a…
- Nem – rázta meg a fejét sajnálkozva, - nem hallom a gondolatait. Kómában van.
Sóhajtva odaléptem, és lehajoltam Ray fejéhez.
- Szia Raymond. Remélem, hallasz engem. Mindenki itt van, az egész falka érted aggódik. Ki kell tartanod! Eddig nagyon jól csináltad, csak így tovább! Rendbe jössz, és mi mind itt várunk rád, oké? – Éreztem, hogy a torkom elszorul a feltörni készülő zokogástól. – Muszáj meggyógyulnod! Érted? Muszáj! – Kezem a felkarjára fektettem és megsimogattam. Bizakodva figyeltem a legyezőként szétterülő szempillákat az arcán, de meg sem rebbentek, szíve azonos ritmusban dobogott tovább. Nem hallott engem! Hirtelen elfogott egy érzés, hogy aki előttem fekszik, az nem az én bátyám. Tudtam, hogy Raymond nincs velünk. Csak egy test volt…
Meginogtam és kihátráltam a szobából. Az ajtónál álló Jake meglepetten nézett rám, és mikor lerohantam a lépcsőn, követett.
- Mi történt? – A nappaliban mindenki rám meredt, de én csak a bejárat felé csörtettem. - Hová mész? – kapta el a karomat, hogy megállítson.
- Haza akarok menni! – jelentettem ki keményen, mire arca értetlenséget tükrözött. Nem hibáztattam, én sem tudtam, mi ütött belém, csak azt éreztem, hogy nincs mit keresnem, nincs mire várnom. Egyszerűen haza akartam menni, a saját szobámba, a cuccaim közé, hogy… gyászolhassak.  
Jacob pár másodpercig csak fürkészte az arcom, majd bólintott.
- Rendben, hazakísérlek.
- Nem kell, nem vagyok már gyerek! – rivalltam rá, amitől ismét elképedt. Tudtam, hogy megbántom, de túl zaklatott voltam, hogy ezzel törődjek.
- Én is megyek La Pushba Evelinhez, szívesen elviszlek – ajánlotta Carlisle, mire azonnal rábólintottam. Karba font kézzel lecövekeltem, amíg összeszedte a holmiját és megbeszélték Bellával, hogy ő is velünk tart.
Az autó hátsó ülésén ülve kibámultam az ablakon és igyekeztem semmire sem gondolni. Éreztem Bella és Carlisle rám-rám tévedő, aggódó pillantásait, de nem volt kedvem udvarias beszélgetést kezdeményezni, így hallgattunk. Néha letöröltem az arcomon végigfutó könnyeket, de nem voltam igazán tudatában. Csak minél hamarabb otthon akartam lenni.
Mikor az autó megállt a Hart háznál, próbáltam nem bunkó módjára kipattanni és elrohanni. Bár azt tettem volna!
Erőt véve magamon, köszönetet mondtam.
- Hálás vagyok, amiért… mindenért.
Nem figyeltem, hogy kinyílik az ajtó és Brandon lesétál a lépcsőn, csak mikor kiszálltam, kerültem szembe vele. Kezdetben vidám arca hirtelen elborult.
- Mi baj van? Miért sírsz? – lépett azonnal oda hozzám és mielőtt kitérhettem volna, kezébe fogta az arcomat, hogy a szemébe nézzek. – Bántott valaki? – kérdezte fojtott, sürgető hangon.
Olyan jólesett az érintése! Egy másodpercre lehunytam a szemem és a tenyerébe simultam. Legszívesebben hozzá bújtam volna, hogy karjai közt kisírjam a bánatom.
- Lisa – lehelte egész közel a fülemhez, – mond el, kérlek…
Mivel nem szóltam, segélykérően tekintett az autó mellett álldogáló Belláékra. Gyorsan összeszedtem magam, és kezét eltolva hátra léptem. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak neki. Hogy nem bántott más, csak ő? Hogy a mai napon több veszteség ért, mint amivel meg tudok birkózni?
- Már többször kerestelek – nézett igézve a szemembe. – Beszélhetnénk?
Amíg a szavak után kutattam, ismét kinyílt az ajtó és kilépett rajta a szőke lány. Hosszú haját meglebbentette a szél, tekintetét kíváncsian ránk szegezte, arcán várakozó mosollyal. Hirtelen hatalmas gyűlölet fogott el iránta, képzeletben számtalan módon öltem meg. Igen, a halálát kívántam! A remegés visszatért a testembe, de ezúttal nem a fájdalom vagy félelem okozta, hanem a határtalan düh. Azelőtt soha sem fordult meg a fejemben, hogy emberre támadjak, feltételezni sem tudtam, hogy képes lennék rá. De az akkori idegállapotomban…
Bella időben lépett mellém és szorosan átölelt, jelezve, hogy ne mozduljak. Valószínűleg ez mentette meg a lány életét, aki gyűlölködő tekintetemtől hátrahőkölt. Carlisle is gyorsan kapcsolt.
- Brandon, megvizsgálnám az édesanyját, amíg Bella hazakíséri Lisát – azzal intett a fiúnak, hogy menjen előre. Az csak állt, összeráncolt homlokkal és láthatóan nem értett semmit, de rövid tétovázás után bólintott.
- Rendben. Később átmegyek hozzád – mondta halkan és megvárta, míg a szemébe nézek.
- Ne! Fáradt vagyok! – utasítottam el hidegen és hátat fordítottam neki, lerázva magamról Bella karjait.  


Szomorú vagyok, mert nem jönnek a visszajelzések! :(((((
Tisztelet a kivételeknek, akiknek ezúton is köszönöm a biztató szavakat! :))))
Már sokszor elmondtam, hogy a negatív kritikát is szívesen veszem, bátran mondjátok el a véleményeteket. Ha nem tetszik, azt is írjátok meg, nem sértődök könnyen!   :))))

14 megjegyzés:

demon írta...

szia gratulálok remélem ray helyre jön és lisa elküldi a pokolba brandont vagy legalább azt a libát elüldözi la pushból jaket azért lisa viselkedése miatt sajnálom
puszy

Névtelen írta...

Hello, nekem is tetszett. Főleg az előző két részhez képest nagyon mozgalmas. Persze azok is jók, de azok inkább bevezetők ehhez a részhez. Nagyon várom a következőt

Beness Nikol írta...

Sya!
Nagyon tetszet mikor Ray mesélt Lisanak. Iklyeneket még irhatnál. :)
A szívroham kerülgette mikor Lisa elájult mert azt hitte hogy meghal Ray. Még meg is könnyeztem. :( Kérlek ne öld meg. :) Maradjon életben. Hát én nem tudom mi legyen ezzel a Brandonal? Jó volt olvasni hogy aggódott Lisaért de nem is tudom. :/
Sok most ez a fájdalom kéne egy kis öröm.
És hát a kritika? hm... nincs én nem tudok.
Talán annyit fűznek hozzá hogy kicsit lehet pörgősebb mint az előző fejezet. Mondjuk 2 szemszög. Ahogy előtte.
De amúgy meg imádom :)
Nikol

Hannah írta...

Uramisten, szegény Ray! :OO
Remélem, rendbe jön, mert nagyon bírom. :))
Lisát nagyon sajnálom, amiért ennyire szenved. Csak remélni tudom, hogy a szőke lány és Brandon közt nincs semmi.
Siess a kövivel. :))
Sok puszi: Hannah

Gabriella írta...

Sziasztok Drágáim!

Köszönöm Nektek, hogy írtatok, el sem hiszitek, milyen jól tud ez esni...! :))))

demon: Nagyon utálod Brandont és a "szőkeségét"? Meg tudom érteni... Az új lányt a bevésődés miatt aligha tudná elüldözni... Vagy vele együtt másokat is elveszíthet... :(

Kedves Névtelen komizóm: Igen, igazad van, nem minden rész pörgős, de azt sem szeretném, hogy túl nagy legyen a káosz... Igyekszem kibogozni a szálakat, de néha nagyon elragad a képzeletem... :)))))

Nikol:Hmmm, szóval hozzam vissza Ray-t? Igen, a visszaemlékezős-mesélős részt azért szőttem bele, mert alig ismeritek őt és mivel jelenleg inaktív a lelkem, csak mások szemén át tudom bemutatni, milyen is valójában. Nos, nem tudom, hogy túléli-e... ;) De általad kapott egy strigulát... :)))
Sok a fájdalom? Igazad van... a köviben kicsit oldunk a dolgon!
Váltott szemszög most azért nem volt, mert akkor sokmindent fel kellett volna fednem a jövővel kapcsolatban... :))) De legközelebb!

Hannah: Szóval te is Ray-drukker vagy! :))) Kíváncsi lennék, ha választani kellene Seth és közte, akkor is így lenne-e... Márpedig a dolgok jelenlegi állása szerint... :/

KÖSZÖNÖM!!! nagy PUSSSSZI! :)

Beky írta...

Szia :) Nagyon tetszett ez a fejezet és egyben szomorú is volt. Nagyon sajnáltam Rayt szegény. De aki most Brandonéknál van lány nem nagyon szimpatikus.
Várom már a következő fejezetet :)
Puszi
Beky

Gabriella írta...

Szia Beky! :)))

Igen, Ray... majd kiderül, mi lesz vele! Igyekszek a kövivel!
Köszi és puszi! :))))))

Névtelen írta...

Szia!

Remélem nem lesz Ray-nek komoly baja. Megérdemli, hogy Ő is boldog legyen. A lányt nem kell elüldözni, mert még nem is ismerjük, lehet, hogy nagyon aranyos, és azért se, mert bevésődés! Szerintem Lisa-nak beszélnie kellene Brandon-al, biztosan van rá magyarázat (a lányra).
Negatív kritikám nincs, szerintem jó lett a fejezet!
Nelli
Nelli

Gabriella írta...

Szia Nelli!

Te is aggódsz Raymondért? Nos, sajnos adott helyzetben a két farkas kicsit sok, hiszen a lány csak az egyiküké lehet... A halála megoldaná ezt a problémát...! :((((( Tudom, ez szörnyen hangzik, de...
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem tudom, mi lesz velük! Ezt a következő fejezetekből majd kiderül!
Köszönöm, hogy írtál! :))))))

PUSZI

Szandika írta...

jajj nagyon jó lett már nagyon várom a következőt!!!! Puszi Szandi

Szandika írta...

jajj nagyon jó lett már nagyon várom a következőt!!!! Puszi Szandi

Gabriella írta...

Szia Szandi!

Örülök! :)))))))

Ati írta...

Hali!!
:):)
Váó eléggé szomorú fejezet volt:( Eléggé rosszak a kilátások Ray számára eléggé ellenszenves srác volt számomra de ezt azért nem kívántam neki...:( Hmm Lisa pedig igazából hibáztatni nem tudom... csak annyiban hogy nem hallgatja meg Brandont...:/ Remélem minél előbb tudnak beszélgetni majd:) Kösziiiiiii

Riora írta...

Szia!

Szerintem ez nagyon meghatóra, és izgalmasra sikeredett egyben. Szegény Lisa... Hát majdnem vele együtt sírtam. És szegény Ray. Remélem, jobban lesz, mert elég csúnyán elbántak vele.
A szőkeségre pedig kíváncsi vagyok, kicsit bővebben, jelleme, és még pár dolog, de talán ez is kiderül majd. Minden a maga idejében.
Remélem, Lisa és Brandon letisztázzák a dolgokat, mert gyanítom, hogy ez így egyiküknek sem jó túlságosan. Főleg az előbb említettnek.
Csak így tovább, még mindig nagyon tetszik az egész!

Riora