Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. június 26., kedd

60. fejezet


 Lisa


Mielőtt berohantam volna a házba, megakadt a szemem a fák takarásában magányosan álldogáló farkason. A gyászos némaság, ami körüllengte, az én mellkasomat is elszorította. Tudtam, mit érez, hiszen ugyanaz volt a fájdalmunk oka… Belenéztem bánatos szemébe és kezemmel felé intettem. Szerettem volna megvigasztalni, de mit is mondhatnék neki? Seth még egyszer szomorúan elnézett a Hart-ház felé, majd lassan elsomfordált.
  Hazaérve a nappaliban találtam Emilyéket. Adam Billyivel sakkozott, beléptemre azonnal felém fordultak. A kicsi elém szaladt és belém csimpaszkodott. Jól esett a közelsége, boldogan öleltem magamhoz.
- Épp most jött meg – mondta halkan a telefonba Emily. Tudtam, hogy Jacobbal beszél. Elszégyelltem magam, amiért csúnyán viselkedtem vele a Cullen-házban.
- Ideadnád egy percre? – kértem felé nyúlva, mire azonnal a kezembe adta a készüléket. Át akarta venni Adam-et, de intettem neki, hogy hagyja, és a kicsit az ölembe tartva beleszóltam a kagylóba.
- Jake! Szeretnék bocsánatot kérni, amiért így elrohantam… - A hangom sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint ahogy valójában éreztem magam. - Én csak… - Nem tudtam, hogy fogalmazzam meg neki, amit Raymond látványa váltott ki belőlem.
- Megértem – biztosított halkan. – Ez mindenkinek nagyon nehéz – sóhajtott fáradtan. – Aludd ki magad, én és a többiek reggelig itt maradunk.
- Ha bármi… változás van, kérlek, hívj!
Visszaadtam a telefont Emilynek és az ölemben kucorgó Adamre néztem. Bájos arcocskája felett összeráncolódott a szemöldöke, láthatóan erősen gondolkodott valamin.
- Szomorú vagy – állapította meg.
Nem volt kedvem ködösíteni és úgy tenni, mintha semmi gondom nem lenne.
- Igen, az vagyok.
- És csalódott.
Meglepetten pislogtam le rá. Ha egy vámpírpalánta is így átlát rajtam, akkor mindenki előtt nyitott könyv lehetek. Ez egyszerre volt megkönnyebbülés és elgondolkodtató. Úgy tűnt, nem vár választ, mert gyorsan Billyhez fordult.
- Mi lenne, ha mindannyian társasoznánk? – kérdezte, és biztos voltam benne, hogy a figyelmemet szeretné elvonni. Meghatottan adtam puszit a homlokára, és mivel nem volt szívem elutasítani, belegyezően bólintottam.
Miután előkerült a Monopoly, mind a négyen körülültük az asztalt. Kimerült voltam, de úgy éreztem, nem lenne jó ötlet egyedül maradnom. A bánatommal bőven ráérek később is foglalkozni. Ahogy telt az idő, belemerültünk a játékba, és én egyre jobban felengedtem. Közben lassan besötétedett, a kandallóban vidáman pattogott a tűz.
Emily és Adam egyszerre kapták fel a fejüket, mire én is fülelni kezdtem. Szívem kihagyott egy ütemet, mikor meghallottam a kopogást. Tudtam, ki van az ajtó előtt; a többiek egy emberként fordultak felém, a reakciómat várva. Mikor a kopogás ismét felhangzott, Emily csendesen megkérdezte:
- Elküldjem?
Lassan megráztam a fejem és felálltam.
- Folytassátok nélkülem, azonnal jövök.
Mély levegőt vettem, és szélesre tártam az ajtót. A kinti hideg kavarogva zúdult a szobára, de nem ez volt az oka, hogy megborzongtam. Brandon sötét szemei végigsiklottak rajtam, mintha ellenőrizné, jól vagyok-e.
- Szia – köszönt rekedten, majd mikor észrevette a többieket, nekik is odaintett. – Jó estét!
Azok hárman feltűnő lelkesedéssel üdvözölték, Billy jó házigazdaként azonnal be is invitálta. Dühösen fordultam hátra, jelezve nemtetszésemet, de akkorra már becsukódott a vendég mögött az ajtó. Formálisan bemutatkozott mindenkivel, még Adammel is kezet fogott, akinek ez láthatóan nagyon tetszett. Billy kedvesen érdeklődött Evelin iránt, mire elmondta, hogy most sokkal jobban van, hála Carlisle-nak. Mikor Emily hellyel és itallal kínálta, elvesztettem a türelmem.
- Miért jöttél? – szegeztem neki ingerülten. Meglepődve rám nézett, majd homlokráncolva válaszolt.
- Mondtam, hogy meglátogatlak.
- Én meg mondtam, hogy ne tedd! – vágtam vissza csípősen.
Szemöldökei még jobban összeszaladtak.
- Beszélnünk kell.
- Azt meghiszem! – csattantam fel, és karba kellett fonnom reszkető kezeimet, mikor ismételten eszembe jutott a szőke leányzó. Elképedve bámult rám, mint aki most vette észre, hogy két fejem van. Zavarba jöttem, mert nem akartam gyerekesen viselkedni előtte. Ha számára nem jelentett semmit az egész, akkor én is tudom lazán kezelni a dolgot. Nem teszem meg azt a szívességet, hogy kimutatom a fájdalmamat. Végtére is felnőtt vagyok, nem egy kis csitri, aki hisztizve követelőzik és játssza a sértődöttet. Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. – Bocsi, kicsit feszült vagyok – emeltem fel megadóan a kezem.
- Igen, azt látom – dörmögte az orra alatt. – Sétálunk egyet?
Bólintottam és gyorsan lekaptam a kabátom a fogasról, pár másodperc múlva már a sötétben lépkedtünk.
Nem szólaltam meg, ahogy ő sem, csak némán ballagtunk egymás mellett. Ahogy eltávolodtunk a háztól, rásandítva észrevettem, hogy nagyon elgondolkodott. Bizonyára keresi a szavakat! Sejtettem, mi jön: magyarázkodás, bocsánatkérés, én biztosítom, hogy semmi baj, aztán barátságosan búcsút veszünk, és mindenki megy a maga útján. Felkészültem a mentegetőzésére.
- Miért sírtál? - Kérdése meglepett, összezavarodva torpantam meg. Tekintete az arcomat kutatta, míg a válaszra várt. – Raymond miatt?
Döbbenetemben még a szám is tátva maradt. Ezt vajon honnét tudja? Talán Carlisle említett neki valamit?
- Szóval eltaláltam. – Keserűen felnevetett és zsebre dugott kézzel tovább sétált. Némán követtem, azon agyalva, mit és mennyit mondjak neki. A vámpírtámadásról aligha tudhat…
- Sejtettem, hogy ez az oka – folytatta, miközben lehajtott fejjel bámult a lába elé. – Megértelek, hidd el, és nem haragszom.
Na, álljunk csak meg? Most végképp összezavarodtam…
- Miről beszélsz?
Megint szembefordult velem.
- Nézd! Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott, de igazán nem is lep meg a dolog. Nem kell mentegetőznöd.
Okééé…! Most akkor mi van?
Tanácstalanságomat látva keserűen felnevetett.
- Hát, azért egy kis megbánást mutathatnál! Tudod, mintha egy hajszálnyit téged is érdekelne!
Megráztam a fejem.
- Én tényleg nem értelek… - motyogtam. – Mivel bántottalak volna meg?
A szemében hirtelen harag villant, tekintete elsötétül, száját szorosan összepréselte. Elkapva a karomat közelrántott magához.
- Elég legyen, Lisa, mindennek van határa! - Levegő után kezdtem kapkodni, mert azon túl, hogy a szorítása már szinte fájt, a testének közelsége fellobbantotta bennem a vágy tüzét. Csak ne nézett volna le rám olyan dühösen… - Éjszaka belopózol hozzám, szinte felkínálod magad, miközben csak kis kitérő voltam a számodra, a barátod tudta nélkül! Veszélyes játék ez, kislány!
Az utolsó szót szinte a számba suttogta, aztán birtoklóan csókolni kezdett. Vad volt, minden dühét beleadta, az én lábam mégis felmondta a szolgálatot, szinte öntudatlanul kapaszkodtam a nyakába. A vágy végighullámzott rajtam, még többre vágyva viszonoztam az érintését. Felmordult és karjával teljesen átfonta a derekamat, testét az enyémhez préselve. Végigsimítottam a tarkóján, beletúrtam a hajába. Csókja lassan ellágyult, szája becézve cirógatott. Mikor elváltunk egymástól, lihegve nézett a szemembe.
- Mit művelsz velem, te kis boszorkány? – suttogta, miközben keze a hátamat simogatta.
Az agyam fogaskerekei nehezen indultak be, erőlködve igyekeztem értelmezni a szavait. Hirtelen, mintha felkapcsolták volna a villanyt, eltaszítottam magamtól.
- Még van képed engem hibáztatni? – meredtem rá immár méregbe gurulva. Micsoda szemét alak! Azt hiszi, hogy átháríthatja rám a felelősséget, holott ő szédített engem a barátnője háta mögött.  – Legjobb védekezés a támadás, nem igaz?! – sziszegtem.
- Álljunk csak meg! Nekem nincs okom védekezésre! – szinte kiáltott a felháborodástól.
Felhördülve fordítottam neki hátat és indultam tovább siető léptekkel. Mindkettőnknek jobb lesz, ha távolabb kerülök tőle, mert a harag ismét beködösítette az elmémet. Még a végén olyat teszek, amit megbánok! Mikor hallottam, ahogy sietve próbál utolérni, erővel kellett kényszerítenem magam, hogy vámpírgyorsaságommal ne hagyjam csak úgy ott; persze, miután jól orrba vágtam! Elég gyorsan mozgok, azt sem tudná, kinek kéne megköszönnie! Ettől hisztérikusan felnevettem, és még mielőtt nagyon csábítóvá vált volna a lehetőség, emlékeztettem magam, hogy másokért is felelősséggel tartozom. Nem fedhetem fel magam, pláne nem Brandon előtt, hiszen ezzel veszélybe sodornám a falkát és a Cullen családot is. A lábammal dobbantottam egyet tehetetlen dühömben, és szembe fordultam vele. 
- Nincs okod? NINCS OKOD? – ordítottam bele az arcába. – És az édes kis szívszerelmed nem elég ok? – Ahogy elakadt a szava a döbbenettől, nyeregben érezve magam folytattam. – Azt hitted, távol tőle megengedhetsz magadnak egy kis hancúrozást! Mit árthat, úgy sem tudja meg, nem igaz?! – kalimpáltam a kezemmel az orra előtt. Felbőszült bikaként meredt rám, láthatóan nem volt hozzászokva, hogy így beszéljenek vele.
- Mi a nyavalyáról beszélsz te itt? Milyen szívszerelmem?
- Ah, hagyd már abba! Hát teljesen hülyének nézel? Arról az édes kis szőkeségről beszélek, aki minden bizonnyal repesve vár otthon! – csaptam az arcába a szavakat.
Néhány pillanatig csak kinyújtott nyakkal meredtünk egymásra, aztán hirtelen felugrott a homlokán szemöldök, és hangos nevetésben tört ki.
- Jasmine-re gondolsz?
- Oh, igen, Jasmine-re gondolok! – Ez inkább gúnyos nyávogásra hasonlított, nem a saját hangomra.
Még hangosabban nevetett.
- Szóval rá célozgattál?
Nem válaszoltam, csak csípőre csapott kézzel vártam, hogy elmúljon a vidámsága. Talán egy rúgás a sípcsontjába segítene!
- És ki mondta, hogy ő a szerelmem?
- Hát te! – böktem a mellkasára.
- Tényleg? Én nem emlékszem ilyenre!
- Pedig te magad mondtad Jacobnak! – bólogattam mindentudóan és vártam, mikor törlődik le a vigyor az arcáról.
- Nem, én ezt nem mondtam.
- De igen!
- Nem!
Reszketve próbáltam kordában tartani a dühöm, na és az öklöm is.
- Jó, lehet, hogy nem ezekkel a szavakkal…
- Biztos, hogy nem! - Már nem volt dühös, inkább szórakoztatta a szócsatánk. – Kérd meg Jacobot a nevemben, hogy legközelebb méltóztasson körültekintőbben átadni az információkat. Akkor talán elkerülhetünk hasonló félreértéseket.
Eszemben sem volt bevallani, hogy én magam is fültanúja voltam a szavainak. Meglepetten gondolkodtam el.
- Jó, akkor a társad! Ezt mondtad! – emlékeztem vissza.
- Így van! – bólintott.
- Nem nagy különbség… - húztam el a számat.
Megint nevetett.
- Hát, ami azt illeti, számomra elég nagy! – Összeszűkülő szemeimet látva inkább gyorsan hozzátette. – Jasmine és én valóban társak vagyunk, mégpedig a munkában. – Várt egy kicsit, míg felfogom a szavait. – Közös vállalkozást vezetünk, mondhatni ő a jobb és a bal kezem egyszerre.
Behunytam a szemem és totál idiótának éreztem magam. Na, ennyit arról, hogy nem vagyok hisztis csitri!
- De… de azt mondtad… azt… hogy… együtt éltetek!
- Igen, bizonyos értelemben. Még kicsik voltunk, mikor a szomszédba költöztek. Akkortól szinte elválaszthatatlanok lettünk, akár a testvérek.
A zavartságom fokozódott, és csak reméltem, hogy a sötétség elfedi az arcom pirosságát.
Brandon közelebb lépett és felemelte az álam, hogy a szemébe nézzek.
- Te azt hitted, hogy félrevezettelek?
Bólintottam.
- És te miért tetted ugyanezt?
Zavartan ráztam meg a fejem.
- Nem tettem ilyet.
- Akkor Rayt csaptad be, ez majdnem ugyan az.
- Rayt? Te miről beszélsz? – A sok információ zsongva keringett a fejemben, és én igyekeztem minden darabot a helyére illeszteni.
- Miatta sírtál, nem? Rájött, hogy mi történt kettőnk között? Remélem, nem bántott…! – villant meg a szeme.
- Dehogy! Illetve nem jött rá! Ah, mit beszélek… - sóhajtottam. – Raymond és én nem alkotunk egy párt. És igaz, hogy miatta sírtam, de más okból.
- Szóval… nem jársz vele? – kérdezte csendesen.
- Nem, nem járok senkivel.
Gondolkodott egy pillanatig, majd szélesen elmosolyodott.
- Azt hiszem, mi rendesen megkavartuk magunknak a dolgokat! – húzott a karjába. – El sem hiszed, mennyire megkönnyebbültem!
- Hát, én is – néztem fel a szemeibe.
- Bocsánatkéréssel tartozom. Egyszerűen csak… - vállat vont. – Olyan furcsán viselkedtél. Azt hittem, megbántad, ami kettőnk között történt. Egész nap szenvedtem a hiányodtól, és mikor láthatóan kerültél, beindult a fantáziám. Láttam, hogy nézett rád az a fiú… Sajnálom!
- Nem, én sajnálom, amiért ok nélkül bántottalak. Azt hittem, csak szórakoztál, amíg fel nem bukkant a barátnőd. Szégyellem magam…
Megkönnyebbülten simultunk össze és egyszerre minden megint szép lett. Hirtelen az egész nevetségesnek és lényegtelennek tűnt. Boldogan csimpaszkodtam a nyakába, ő meg csak szorított magához. Olyan jó érzés volt, hogy szavakkal el sem lehet mondani! Az öröm könnyei folytak végig az arcomon, de nem bántam. Forró szájával lecsókolta a cseppeket az arcomról, aztán ismét megtalálta az ajkamat.

12 megjegyzés:

demon írta...

szia ez jó de remélem ray hamar rendbejön és az a 2ős bevésődés tisztázódik végre
puszy
ui én megcsaptam volna brandont

Beness Nikol írta...

sya!
Éjen egy kis boldogság. Végre pont került az i-re. Remélem Rayal minden rendben lesz. És a bevésődés ügy is megoldódik. Adam honnan tudta hogy mit érez Lisa? Tán van még valami különleges képessége? Már régen írtál róla.
Nagyon jó lett. Boldogság hurrá!
Nikol

Gabriella írta...

Demon: Raymond sajnos nagyon rosszul van... :(((((((
Miért bántottad volna szegény Brandont? Ő is csak félreértések áldozata... :)))
KÖSZÖNÖM! PUSZI


Nikol: Igen, nekem is jót tett a kibékülésük! :)))
Adam "csak" egy figyelmes kisfiú! :))) Egyébként azt tervezem, hogy ha minden szereplő élete rendeződik, akkor újabb történetbe kezdek a következő generációról, ahol Adam lenne a központi figura. De majd kiderül! :)

Köszönöm! PUSZI :))))

niiki írta...

Szia! :) Kötelességemnek éreztem írni egy kommentet, ha már te is jöttél véleményezni hozzám. :) Gyönyörűen fogalmazol, és bár csak a 60. fejezetbe olvastam bele, nagyjából kezdenek bennem kialakulni a szálak. Olvasva a kommenteket, szerintem jó ötletnek tűnik új sztoriba kezdeni, amelyben Adam játszaná a főfigurát. *-* A cselekményeket pontosan fogalmazod meg és tetszik hogy minden egyes mondatból kialakul egy új szál. :) Nagyon tetszik :33
Sok sikert a továbbiakban. ;) siess a kövivel és ha kész, kérlek értesíts.
Puszi: niiki

Gabriella írta...

Szia Niiki!

Köszi, hogy benéztél, és persze a kedves szavakat is. Ne érezd kötelességnek, én máskor is szívesen olvaslak.
Ha csak ezt a fejit olvastad, akkor aligha sikerült képet kapnod a történetről! :)
Ha szeretnéd, szívesen cserélek veled linket, akkor mindig értesülhetsz a frissről.

Köszönöm szépen! :)
Puszi

Ati írta...

Hali!
Yeah:D Ez az végre ez a fejezet nagyon nagyon tetszett :D Annyira körül lengte a szenvedély hogy az csak na :D Szerintem nagyon jó páros :D Monnyuk Lisának még kicsit komolyodnia kéne Brandonhoz de mind1 attól még szerintem tök jól illenek egymáshoz :) Jah és !Sethnek! akkor szabad a pálya:D Jasmine :o Igazán érdekes lesz :D köszi kíváncsian várom a folytatást:)

Gabriella írta...

Szia Ati!

:))))))))))
Örülök, hogy így tetszett! Azt gondoltam, Brandonnak még lesz épp elég baja, sokminden vár még rá, megérdemel egy kis nyugit!
Igen, Jasmine szabad, de ez sem lesz túl egyszerű...! :)
Lisának kell komolyodni, vagy Brandon-nek lazulni? ;)

KÖSZI! PUSZI

Névtelen írta...

Szia!
Úgy örülök, hogy kibékültek! Végre tisztázták a félreértéseket! Szegény Ray! Remélem nem "ölöd" meg!

Puszy
Nelli

Hannah írta...

Szia!
Vére helyrerázódtak a dolgok Lisa és Brandon között. :) De már szívesen olvasnék már a vámpírokról is. :)
Gyártottam egy elméletet: szerintem "meg fogod ölni Rayt, hogy Seth-é legyen Jasmine...
Már kíváncsian várom a folytatást. :9
Sok puszi: Hannah

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett a fejezet, és nagyon örülök annak, hogy ilyen hamar tisztázni tudták a dolgokat.
Én nagyon megszerettem Ray karakterét, és nagyon sajnálnám ha nem "találkozhatnák" már vele többet. Jó lenne ha lenne Jasminenek, egy ikertestvére vagy valami. Igen, én is nagyon hiányolom Belláékat, bár valószínű Brandon élete még csak most fog bonyolódni és akkor ők is ismét a képbe lépnek. Kíváncsi leszek az első beszélgetésre, ,mert ő ugye úgy véli Bella ráhajtott.
Számomra az is furcsa, hogy senki sem hívja fel Lisa figyelmét arra, hogy azért is lenne jó ha egy farkas lenne a párja, mert ő halhatatlan.
Nagyon várom a folytatást.
Puszi Orsi
Ui: Bár én most találtam meg az oldaladat, és így egyben tudtam elolvasni, nagyon örülök hogy folytatod.

Gabriella írta...

Sziasztok!

Nelli: Igen, egy kicsit "békén hagyom" a szerelmi életüket! :)))
Ray sorsa hamarosan kiderül..!


Hannah: Igazad van, a Cullenek kicsit háttérbe szorultak, de igyekszem bevonni őket is...! :)))

Orsi: Ray valóban szerethető karakter, bár még eddig nem derült ki, miért olyan, amilyen! A sorsa hamarosan eldől majd...
Hamarosan jön az esküvő, és addig igyekszem összehozni a tesókat! ;)
Pssssszt, de nagyon közel jársz dolgokhoz...! :)))))))
Örülök, hogy új olvasóként köszönthetlek. :)


KÖSZÖNÖM NEKTEK!
PUSSSSSZi

Riora írta...

Szia!

Óóó, én tudtam, hogy ez lesz. Igazából végignevettem az egészet, már ott sejtettem, hogy a társa. Hát nem is tudom, kit sajnáljak jobban, ez iszonyú kínos lehetett!
Ray-nek még mindig jobbulást, nekem személy szerint semmi gondom a karakterével, szerinte mtud ő kedves is lenni, csak nem az a fajta,aki mindenkivel barátkozik, ez pedig nem probléma.
Adam, de aranyos! Imádtam. Jó látni, hogy figyel azokra, akik körülötte vannak.
Remélem, minden rendeződik!

Riora