Lisa
Nehéz szívvel bóklásztam a fák között, amikről az
elsárgult levelek keringve hullottak a nyirkos avarra, vastag szőnyeget képezve
a lábam alatt. Kabátom cipzárját az orromig felhúztam, kezeimet mélyen a
zsebembe süllyesztettem. Csak a lábam elé néztem, az sem érdekelt, merre
tartok.
Olyan végtelenül magányosnak éreztem magam, mintha egyedül
lennék az egész földön! És ha így lenne, most az sem érdekelne. A szívemet
facsaró csalódást mostanra fásultság váltotta fel, ami jobb volt ugyan, de
tudtam, hogy csak átmeneti. Igyekeztem kiüríteni az agyam és nem gondolni
semmire, senkire. Nem volt egyszerű dolog…
Krisztusom! Hogy változhat meg minden egyetlen
pillanat alatt? Mint verőfényes nyári reggelen a felbukkanó tornádó, úgy söpört
végig közöttünk az a lány, törött szíveket hagyva maga után. Szemeim előtt
láttam hosszú szőke haját, ahogy a szél az arca és a nyaka köré tekeri.
Tengerkék íriszével, halvány bőrével annyira elütött az itteni emberektől;
talán épp ezért keltette fel a fiúk figyelmét.
Annyira más volt, mint én… És neki ő kell.
A fájdalom éles szúrással tért vissza a mellkasomba, hogy
emlékeztessen a bánatomra.
Hirtelen csörtetést hallottam a hátam mögül, és elég
volt egy mély szippantás a levegőbe, hogy megérezzem a falka illatát. Igen,
majdnem mindenki az erdőben volt, méghozzá farkas alakban! Márpedig ez csak
egyet jelenthet!
Baj van!
Álló helyzetből lendültem neki és hamarosan
megpillantottam Jacobot. Kemény iramot diktált, akkor sem lassított, mikor
mellé értem. Lépteimet hozzá igazítottam, és nem kellett hátranéznem, hogy
beazonosítsam a többieket.
Fejemben egymást kergették a gondolatok.
- Mi történt? – Kérdésemre Jake csak rám pislantott,
de nem fecsérelte az időt, rendületlenül tört előre.
Egek! Éreztem, hogy elszorul a tüdőm, de nem a
megerőltetéstől. Az irányból nem tudtam meg semmit, mivel a falutól
távolodtunk, és a város szintén a másik irányban van, a Cullen birtokhoz pedig
nem ez volt a legrövidebb út. Akkor mi történhetett? És kivel?
Végigvettem a lehetőségeket, de mielőtt bármilyen
következtetésre jutottam volna, megéreztem az ismerős illatokat. A felismerés
döbbenete azonnali megállásra késztetett. Megtorpanva meredtem a sziklák
lábánál csoportosuló Cullenekre, akik többsége szintén tisztes távolból
figyelték Carlisle-t és Edwardot. Nem beszélgettek, a halálos csendben érezhető
volt a feszültség, ahogy ütemes mozgást végezve hajolnak… Ray felé.
Hirtelen megfordult a világ körülöttem, ahogy
megértettem, mi történik.
Újraélesztették!
A doki ritmusos
időközönként az eszméletlen fiú mellkasát nyomkodta, míg Edward a légutakba
próbált levegőt juttatni. Összehangoltan dolgoztak, feltehetően már jó ideje. Mindent
vér borított, ami lassan megalvadt az őszi leveleken. Raymond fején mély seb
tátongott, testén megszámlálhatatlan zúzódás nyomai látszottak és az egyik lába
rendellenes pózba tekeredve feküdt. De nem ez volt a legrémisztőbb, hanem a
mozdulatlansága. Sápadt bőre fokozatosan szürkült, ahogy az élet lassan
tovaszállt meggyötört testéből.
A könnyek elhomályosították a szememet, ezért gyorsan
pislogtam néhányat. Nem vágytam a látványra, mégsem tudtam elszakadni tőle.
Alig érzékeltem, hogy Jacob elrohan mellettem, immár
visszaváltozva. Hallottam a hangját, ahogy Carlisle-al beszél, miközben ő is
barátja mellé térdel, ám az értelmük nem jutott el a tudatomig. Csak álltam
ledermedve, ahogy a fél falka is körülöttem. Nem figyeltem Edwardra, aki már
nem hajolt Ray fölé, sem Carlisle-ra, aki elvéve kezét a fiú mellkasáról
megcsóválja a fejét, majd felegyenesedve szomorúan hátrébb lépett. Nem érdekelt
a megtörten, előre hullott vállal térdelő Jake sem, és nem hallottam a
mellettem felhangzó bánatos vonyításokat sem. A fejemben egy halk moraj
keletkezett, ami aztán fülsértő zúgássá változott. Anélkül, hogy én mozdultam
volna, távolodni kezdett a kis tisztás, a szikla és Ray, hogy egy sötét örvény
szippantson magába…
Hirtelen minden elcsendesült, és mikor körülnéztem,
már nem az erdőben voltam, hanem a szobámban.
Várjunk csak! Ez nem a mostani, hanem az átalakítás
előtti gyermekszobám. Ráismertem a bútorokra, a Disneys lámpára, a kopott,
virágos ágyterítőre és a kezemben szorongatott plüssfarkasra. Este volt, az
éjjelin álló lámpa halvány fénykört terített az ágyban fekvő kislányra… aki én
voltam!
- Légyszi, mesélj még! – kérleltem a karosszékben ülő
alakot, akinek nem látszott a sötétben az arca. – Szeretném a Piroska és a farkast, ahogy te szoktad.
Léééégyszi!
Mély, szívet melengető nevetés érkezett a
megvilágítatlan férfitől, amitől az én szám is mosolyra húzódott.
- Jó, de csak a rövidített változatot, aztán Lisa
hercegnőnek aludni kell! – Megköszörülte a torkát és a jól ismert rekedt hangon
beszélni kezdett. Ellazulva süppedtem a puha párnára, miközben lelkesen
figyeltem minden szavát. Végighallgattam a már számtalanszor hallott mesét,
amit úgy imádtam. Lecsuktam a szemem és elképzeltem a történetet, a szereplők
szinte életre keltek a fejemben. - … így a farkas megmentette a nagymamát és a falut
a gonosz, démoni vadásztól, aki bántani akarta őket. Piroska és a farkas
boldogan éltek, míg meg nem haltak. – Megköszörülte a torkát és előredőlt. – Most
mennem kell. Jó éjt, hercegnő, álmodj szépeket!
- Nem akarom, hogy elmenj! – tiltakoztam álmos hangon,
lefelé görbülő ajkakkal. – Ne hagyj itt!
- Nem megyek messzire, amíg te alszol, a közelben
leszek és vigyázok rád.
- Tényleg?
- Igen.
- És ha felébredtem visszajössz?
- Persze, mikor reggel a napocska megsimogatja az
arcod, én is itt leszek.
Lassan felállt és előrehajolt, hogy megigazítsa rajtam
a takarót.
- Félek…- leheltem bátortalanul.
Lemerevedett egy pillanatra és óvatosan visszaült a
székbe.
- Mitől félsz, kicsikém?
Zavartan kezdtem gyűrögetni a plüssállat fülét, mert
nem tudtam, hogy magyarázzam el neki.
- Attól, hogy a mese nem jól végződik… mert a vadász
győz! Hogy egyszer elmész, és többé nem jössz vissza!
Térdre ereszkedett és karjával az ágyra könyökölt,
hogy szemünk egy magasságba kerüljön. Ahogy előrehajolt, a fény megvilágította Raymond
sötét haját és enyhén borostás arcát. Tekintete komoly maradt, miközben
magyarázni kezdett.
- Nem akarlak becsapni: egyszer majd végleg el kell
válnunk, de az még nagyon-nagyon soká lesz. Igaz, hogy a dolgok nem mindig
alakulnak úgy, ahogy mi szeretnénk, de biztos lehetsz benne, hogy soha sem
megyek el búcsú nélkül az én hercegnőmtől.
- Biztos?
- Megígérem. Viszlát reggel!
Nem kételkedtem a szavaiban, nem volt rá okom.
Megkönnyebbülten hagytam, hogy betakarjon, és meleg puszit adjon a homlokomra,
aztán eloltsa a lámpát. Az ajtóból visszafordult, még megállt a folyosóról
beszűrődő fényben. Nem láttam az arcát, de tudtam, szeretettel néz vissza rám.
Könnyedén felemelte a kezét és búcsút intett. Miután csendesen behúzta maga
mögött az ajtót, átkaroltam a játékfarkast és nyugodtan aludtam el.
Lassan tértem magamhoz, fokozatosan érzékelve a
külvilágot. Kábultan próbáltam felülni, de egy hideg kéz visszanyomott.
- Maradj fekve! – hallottam meg Alice hangját.
Összezavarodva néztem rá, mint aki mély álomból ébred
és nem tudja, hol van.
- Mi történt?
- Elájultál – simította kezét a homlokomra.
Hm, még sohasem ájultam el. Tűnődve ismergettem az
érzést: nem fáj semmim, nem érzem rosszul magam… Egyáltalán mitől estem össze?
Agyamat mintha köd borította volna be, kerestem a kapaszkodót álom és valóság
között. És akkor beugrott az arc! Ray arca! A köd felszállt és hirtelen
visszatért minden emlék…
- Istenem, Raymond! – ugrottam talpra, de már nem
feküdt ott. A vér már megalvadt a felkavart avaron, bizonyítékul a rémálom
valódiságára. Alice mellett csak Esme, Jasper és két farkas álldogált. Cole
mellém somfordált, nyüszögve nyomta a kezemhez az orrát. De én csak a földet
néztem, ahol előtte még Ray teste pihent.
- Nem búcsúzott el…- motyogtam csalódottan magam elé,
azonban ez elég volt, hogy meghallják. – Hová vitték?
- Hozzánk – válaszolta Esme. - Calisle szerint
sürgősen meg kell operálni…
Felkaptam a fejem.
- Operálni??? – Értetlenül bámultam rá. - Hát nem halt
meg?
- Visszatért a pulzusa, de válságos az állapota.
Edwarddal mindent megtesznek…
Nem hallottam a mondat befejezését, csak rohantam a
Cullen-házhoz.
ÉL! – visszhangzott a fejemben, ahogy elárasztott a remény.
A ház lépcsőjén egyenesen Jacob karjába rohantam,
kétségbeesetten kerestem szemeiben a bátorítást. De ő kerülte a tekintetem,
inkább gyengéden magához ölelt.
- Mégis…? – kérdeztem remegő hangon.
- A doki szerint súlyos fejsérülése van, a
felgyülemlett vérömleny nyomja az agyát. Megpróbálják megműteni, de… kicsi az esélye,
hogy kibírja.
Reszketve bújtam hozzá, miközben bevezetett a
nappaliba. Mindenki ott volt, csendben várakoztak, mint egy aggódó, nagy család.
Tudtam, hogy a többségük nem igazán kedvelte Rayt, amiért nem hibáztathatom
őket, mivel nem ismerhették azt az oldalát, amit mi.
- Mi történt egyáltalán? – néztem körbe.
Bella felsóhajtott.
- Edwarddal úszni voltunk és visszafelé megéreztük egy
idegen vámpír illatát. Azonnal hazaszóltam telefonon a többieknek és követni
kezdtük a nyomát. Sajnos Raymond hamarabb talált rá… Gyors harc lehetett, mire
odaértünk, már végzett vele. Sajnos az ő sérülései is súlyosnak bizonyultak,
rövid idő alatt elvesztette az eszméletét.
- Nagyon bátor dolog volt egyedül harcba szállnia
vele, főleg, mert egy újszülött volt – jegyezte meg Jasper.
Ezt követően alig beszéltünk, mindenki csendben
várakozott. Jake kiment, hogy felhívja Emilyt, így én gondolataimba
mélyedhettem.
Túl sok minden történt rövid idő alatt. Úgy éreztem,
mintha most szálltam volna le a körhintáról. Szerettem volna kiüríteni az
agyamat, hogy ne gondoljak semmire. Behunytam a szemem, fejemet hátradöntöttem
a kanapé támlájának. Hűvös kezek siklottak a halántékomra és óvatosan
masszírozni kezdték. Hálás nyögéssel köszöntem meg Alice figyelmességét, aki a
hátam mögött állva folytatta a kényeztetést. Lassanként ellazultam, talán
kicsit el is szenderedtem, mikor váratlanul meghallottam Carlisle csendes
hangját.
- Végeztünk.
- Hogy van? – kérdezte türelmetlenül Jacob, miközben
én is talpra szökkentem.
- Nem túl stabil az állapota – jött a tétovázás
nélküli válasz. – A pulzusa szabályos, de sajnos nincs spontán légzése… Ez azt
jelenti, hogy géppel kell oxigént juttatnunk a tüdejébe. A vérzés többek között
az agy azon területét is érintette, ami a légzésért felel. – Néhány szilánk
beékelődött az agyba, de ennek eltávolításához nem elég erős, és megfelelő
felszerelésünk sincs. A lábát helyre raktuk és rögzítettük, a nagyobb sebeket
összevarrtuk. Amit tudtunk, megtettünk. Sajnos, nem sok esély van arra, hogy
felépül. Ha egyszerű ember lenne, már halott volna – nézett csalódottan a
szőnyegre.
Szememet megint elöntötték a könnyek és oda nem illően
azon kezdtem gondolkodni, hogy egész eddigi életemben nem sírtam annyit, mint
ma. Megtörten pislogtam fel a dokira.
- Bemehetünk hozzá?
- Igen, persze.
A ideiglenes műtőbe lépve attól féltem, ismét
elájulok. A keskeny ágyon fekvő, fehér lepedővel letakart Raymond sokkal
kisebbnek tűnt, mint az emlékeimben. Máskor sötét bőre most sápadt volt, arca
szörnyen feldagadt az ütésektől. Fején hatalmas kötés látszott, karjába infúzió
csöpögött. A szájából kilógó cső egy géphez volt kötve, ennek köszönhetően
mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Elszorult a torkom, szerettem
volna megsimogatni, de nem tudtam, hol érhetek hozzá. Hallgattam a szívmonitor
pittyegő hangját, ami jó jelnek bizonyult.
- Közelebb jöhetsz hozzá – szólt kedvesen Edward, aki
a gépeken állított valamit. – Talán örülne, ha beszélnél hozzá.
Reménykedve kaptam rá a tekintetem.
- Hallod a…
- Nem – rázta meg a fejét sajnálkozva, - nem hallom a
gondolatait. Kómában van.
Sóhajtva odaléptem, és lehajoltam Ray fejéhez.
- Szia Raymond. Remélem, hallasz engem. Mindenki itt
van, az egész falka érted aggódik. Ki kell tartanod! Eddig nagyon jól
csináltad, csak így tovább! Rendbe jössz, és mi mind itt várunk rád, oké? –
Éreztem, hogy a torkom elszorul a feltörni készülő zokogástól. – Muszáj
meggyógyulnod! Érted? Muszáj! – Kezem a felkarjára fektettem és megsimogattam.
Bizakodva figyeltem a legyezőként szétterülő szempillákat az arcán, de meg sem
rebbentek, szíve azonos ritmusban dobogott tovább. Nem hallott engem! Hirtelen
elfogott egy érzés, hogy aki előttem fekszik, az nem az én bátyám. Tudtam, hogy
Raymond nincs velünk. Csak egy test volt…
Meginogtam és kihátráltam a szobából. Az ajtónál álló
Jake meglepetten nézett rám, és mikor lerohantam a lépcsőn, követett.
- Mi történt? – A nappaliban mindenki rám meredt, de
én csak a bejárat felé csörtettem. - Hová mész? – kapta el a karomat, hogy
megállítson.
- Haza akarok menni! – jelentettem ki keményen, mire
arca értetlenséget tükrözött. Nem hibáztattam, én sem tudtam, mi ütött belém,
csak azt éreztem, hogy nincs mit keresnem, nincs mire várnom. Egyszerűen haza
akartam menni, a saját szobámba, a cuccaim közé, hogy… gyászolhassak.
Jacob pár másodpercig csak fürkészte az arcom, majd
bólintott.
- Rendben, hazakísérlek.
- Nem kell, nem vagyok már gyerek! – rivalltam rá,
amitől ismét elképedt. Tudtam, hogy megbántom, de túl zaklatott voltam, hogy
ezzel törődjek.
- Én is megyek La Pushba Evelinhez, szívesen
elviszlek – ajánlotta Carlisle, mire azonnal rábólintottam. Karba font kézzel
lecövekeltem, amíg összeszedte a holmiját és megbeszélték Bellával, hogy ő is
velünk tart.
Az autó hátsó ülésén ülve kibámultam az ablakon és
igyekeztem semmire sem gondolni. Éreztem Bella és Carlisle rám-rám tévedő,
aggódó pillantásait, de nem volt kedvem udvarias beszélgetést kezdeményezni,
így hallgattunk. Néha letöröltem az arcomon végigfutó könnyeket, de nem voltam
igazán tudatában. Csak minél hamarabb otthon akartam lenni.
Mikor az autó megállt a Hart háznál, próbáltam nem
bunkó módjára kipattanni és elrohanni. Bár azt tettem volna!
Erőt véve magamon, köszönetet mondtam.
- Hálás vagyok, amiért… mindenért.
Nem figyeltem, hogy kinyílik az ajtó és Brandon
lesétál a lépcsőn, csak mikor kiszálltam, kerültem szembe vele. Kezdetben vidám
arca hirtelen elborult.
- Mi baj van? Miért sírsz? – lépett azonnal oda hozzám
és mielőtt kitérhettem volna, kezébe fogta az arcomat, hogy a szemébe nézzek. –
Bántott valaki? – kérdezte fojtott, sürgető hangon.
Olyan jólesett az érintése! Egy másodpercre lehunytam
a szemem és a tenyerébe simultam. Legszívesebben hozzá bújtam volna, hogy
karjai közt kisírjam a bánatom.
- Lisa – lehelte egész közel a fülemhez, – mond el,
kérlek…
Mivel nem szóltam, segélykérően tekintett az autó
mellett álldogáló Belláékra. Gyorsan összeszedtem magam, és kezét eltolva hátra
léptem. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak neki. Hogy nem bántott más, csak ő?
Hogy a mai napon több veszteség ért, mint amivel meg tudok birkózni?
- Már többször kerestelek – nézett igézve a szemembe.
– Beszélhetnénk?
Amíg a szavak után kutattam, ismét kinyílt az ajtó és
kilépett rajta a szőke lány. Hosszú haját meglebbentette a szél, tekintetét
kíváncsian ránk szegezte, arcán várakozó mosollyal. Hirtelen hatalmas gyűlölet
fogott el iránta, képzeletben számtalan módon öltem meg. Igen, a halálát
kívántam! A remegés visszatért a testembe, de ezúttal nem a fájdalom vagy
félelem okozta, hanem a határtalan düh. Azelőtt soha sem fordult meg a fejemben,
hogy emberre támadjak, feltételezni sem tudtam, hogy képes lennék rá. De az
akkori idegállapotomban…
Bella időben lépett mellém és szorosan átölelt,
jelezve, hogy ne mozduljak. Valószínűleg ez mentette meg a lány életét, aki
gyűlölködő tekintetemtől hátrahőkölt. Carlisle is gyorsan kapcsolt.
- Brandon, megvizsgálnám az édesanyját, amíg Bella
hazakíséri Lisát – azzal intett a fiúnak, hogy menjen előre. Az csak állt,
összeráncolt homlokkal és láthatóan nem értett semmit, de rövid tétovázás után
bólintott.
- Rendben. Később átmegyek hozzád – mondta halkan és
megvárta, míg a szemébe nézek.
- Ne! Fáradt vagyok! – utasítottam el hidegen és hátat
fordítottam neki, lerázva magamról Bella karjait.
Szomorú vagyok, mert nem jönnek a visszajelzések! :(((((
Tisztelet a kivételeknek, akiknek ezúton is köszönöm a biztató szavakat! :))))
Már sokszor elmondtam, hogy a negatív kritikát is szívesen veszem, bátran mondjátok el a véleményeteket. Ha nem tetszik, azt is írjátok meg, nem sértődök könnyen! :))))
14 megjegyzés:
szia gratulálok remélem ray helyre jön és lisa elküldi a pokolba brandont vagy legalább azt a libát elüldözi la pushból jaket azért lisa viselkedése miatt sajnálom
puszy
Hello, nekem is tetszett. Főleg az előző két részhez képest nagyon mozgalmas. Persze azok is jók, de azok inkább bevezetők ehhez a részhez. Nagyon várom a következőt
Sya!
Nagyon tetszet mikor Ray mesélt Lisanak. Iklyeneket még irhatnál. :)
A szívroham kerülgette mikor Lisa elájult mert azt hitte hogy meghal Ray. Még meg is könnyeztem. :( Kérlek ne öld meg. :) Maradjon életben. Hát én nem tudom mi legyen ezzel a Brandonal? Jó volt olvasni hogy aggódott Lisaért de nem is tudom. :/
Sok most ez a fájdalom kéne egy kis öröm.
És hát a kritika? hm... nincs én nem tudok.
Talán annyit fűznek hozzá hogy kicsit lehet pörgősebb mint az előző fejezet. Mondjuk 2 szemszög. Ahogy előtte.
De amúgy meg imádom :)
Nikol
Uramisten, szegény Ray! :OO
Remélem, rendbe jön, mert nagyon bírom. :))
Lisát nagyon sajnálom, amiért ennyire szenved. Csak remélni tudom, hogy a szőke lány és Brandon közt nincs semmi.
Siess a kövivel. :))
Sok puszi: Hannah
Sziasztok Drágáim!
Köszönöm Nektek, hogy írtatok, el sem hiszitek, milyen jól tud ez esni...! :))))
demon: Nagyon utálod Brandont és a "szőkeségét"? Meg tudom érteni... Az új lányt a bevésődés miatt aligha tudná elüldözni... Vagy vele együtt másokat is elveszíthet... :(
Kedves Névtelen komizóm: Igen, igazad van, nem minden rész pörgős, de azt sem szeretném, hogy túl nagy legyen a káosz... Igyekszem kibogozni a szálakat, de néha nagyon elragad a képzeletem... :)))))
Nikol:Hmmm, szóval hozzam vissza Ray-t? Igen, a visszaemlékezős-mesélős részt azért szőttem bele, mert alig ismeritek őt és mivel jelenleg inaktív a lelkem, csak mások szemén át tudom bemutatni, milyen is valójában. Nos, nem tudom, hogy túléli-e... ;) De általad kapott egy strigulát... :)))
Sok a fájdalom? Igazad van... a köviben kicsit oldunk a dolgon!
Váltott szemszög most azért nem volt, mert akkor sokmindent fel kellett volna fednem a jövővel kapcsolatban... :))) De legközelebb!
Hannah: Szóval te is Ray-drukker vagy! :))) Kíváncsi lennék, ha választani kellene Seth és közte, akkor is így lenne-e... Márpedig a dolgok jelenlegi állása szerint... :/
KÖSZÖNÖM!!! nagy PUSSSSZI! :)
Szia :) Nagyon tetszett ez a fejezet és egyben szomorú is volt. Nagyon sajnáltam Rayt szegény. De aki most Brandonéknál van lány nem nagyon szimpatikus.
Várom már a következő fejezetet :)
Puszi
Beky
Szia Beky! :)))
Igen, Ray... majd kiderül, mi lesz vele! Igyekszek a kövivel!
Köszi és puszi! :))))))
Szia!
Remélem nem lesz Ray-nek komoly baja. Megérdemli, hogy Ő is boldog legyen. A lányt nem kell elüldözni, mert még nem is ismerjük, lehet, hogy nagyon aranyos, és azért se, mert bevésődés! Szerintem Lisa-nak beszélnie kellene Brandon-al, biztosan van rá magyarázat (a lányra).
Negatív kritikám nincs, szerintem jó lett a fejezet!
Nelli
Nelli
Szia Nelli!
Te is aggódsz Raymondért? Nos, sajnos adott helyzetben a két farkas kicsit sok, hiszen a lány csak az egyiküké lehet... A halála megoldaná ezt a problémát...! :((((( Tudom, ez szörnyen hangzik, de...
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem tudom, mi lesz velük! Ezt a következő fejezetekből majd kiderül!
Köszönöm, hogy írtál! :))))))
PUSZI
jajj nagyon jó lett már nagyon várom a következőt!!!! Puszi Szandi
jajj nagyon jó lett már nagyon várom a következőt!!!! Puszi Szandi
Szia Szandi!
Örülök! :)))))))
Hali!!
:):)
Váó eléggé szomorú fejezet volt:( Eléggé rosszak a kilátások Ray számára eléggé ellenszenves srác volt számomra de ezt azért nem kívántam neki...:( Hmm Lisa pedig igazából hibáztatni nem tudom... csak annyiban hogy nem hallgatja meg Brandont...:/ Remélem minél előbb tudnak beszélgetni majd:) Kösziiiiiii
Szia!
Szerintem ez nagyon meghatóra, és izgalmasra sikeredett egyben. Szegény Lisa... Hát majdnem vele együtt sírtam. És szegény Ray. Remélem, jobban lesz, mert elég csúnyán elbántak vele.
A szőkeségre pedig kíváncsi vagyok, kicsit bővebben, jelleme, és még pár dolog, de talán ez is kiderül majd. Minden a maga idejében.
Remélem, Lisa és Brandon letisztázzák a dolgokat, mert gyanítom, hogy ez így egyiküknek sem jó túlságosan. Főleg az előbb említettnek.
Csak így tovább, még mindig nagyon tetszik az egész!
Riora
Megjegyzés küldése