Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. július 3., kedd

61. fejezet



Bella szemszöge


Lisa egész úton magába roskadva ült a hátsó ülésen, kifelé bámulva az ablakon. Carlisle-al együtt jobbnak láttuk, ha békén hagyjuk. Túl sok minden történt vele, idő kell, amíg feldolgozza. Nem kellett orvosi diploma, hogy tudjam, Raymond felépülésére elég kicsi az esély, farkasgének ide vagy oda. Carlisle gondterhelt arcán is egyértelműen látszott, hogy a legrosszabbra számíthatunk, már csak a csoda segíthet rajta. 
Mikor leparkoltunk Evelinék háza előtt és a teraszon megjelent Brandon, éreztem, hogy ez nem fog túl jól elsülni.
- Hálás vagyok, amiért… mindenért – motyogta reszketve Lisa, aztán kiszállva egyenesen az elé lépő Brandon-ra meredt. Az öcsém arcán tükröződő vidámságot aggodalom váltotta fel, ahogy meglátta a lány könnyeit.
- Mi baj van? Miért sírsz? Bántott valaki? – Lágyan kezébe fogta Lisa arcát, aki egy röpke pillanatig belesimult a tenyérbe. – Lisa, mond el, kérlek… Már többször kerestelek, beszélhetnénk?
A válasz azonban nem érkezett meg, így a csokoládébarna szempár kérdőn tekintett ránk. Mielőtt megszólalhattam volna, Lisa eltolta magától és a ház bejáratára meredt. Mélyet szippantottam a levegőbe, és én is arra fordultam. A lépcső tetején egy szőke hajú lány állt, tiszta kék szemeivel kíváncsian figyelt minket. Bátortalanul elmosolyodott, miközben fázósan összébhúzta magán a kardigánt. Jacob már érintőlegesen beszámolt a lány érkezéséről, aki Brandon barátnője, és rendesen felkavarta a kedélyeket La Pushban. Az öcsém vagy nem vette észre a kilépő lányt, vagy nem akart vele foglalkozni, mert továbbra is Lisát bámulta.
Nem úgy Ő! Lisa elsötétült tekintettel, mérhetetlen gyűlölettel meredt a lányra, amitől még engem is kirázott a hideg. Éreztem, hogy Carlisle is megmozdul mellettem, mikor láttuk, hogy képes lenne álló helyzetből rávetni magát. Átkaroltam a vállát és megszorítottam, hogy észhez térjen, nem fogom hagyni, hogy őrültséget csináljon.
- Brandon, megvizsgálnám az édesanyját, amíg Bella hazakíséri Lisát – próbálta elterelni Carlisle a fiú figyelmét, miközben figyelmeztetően bólintott Lisának. Brandon tétovázott egy pillanatig, majd száját összeszorítva bólintott.
- Rendben. Később átmegyek hozzád – szólt a remegő lányhoz.
- Ne! Fáradt vagyok! – utasította el ridegen, majd kezeimet lerázva magáról, elrohant.
Brandon csak értetlenül bámult utána, láthatóan nem értette a viselkedését. Nagyon megsajnáltam, de nem tudtam, mit mondhatnék neki.
- Talán akkor menjünk be… - próbálkozott ismét Carlisle, mire a fiú gyorsan észbe kapott.
- Persze, tessék csak – intett a ház felé. A lépcsőn a lány illedelmesen üdvözölt bennünk, aztán a keskeny előszobában Brandon bemutatta.
- Jasmine Cooper. – Az említett kötelességtudóan előre lépett és először nekem nyújtott kezet. Ahogy az ujjai hideg bőrömhöz értek megremegett, szemei elkerekedtek a meglepetéstől, aztán olyan hirtelen lépett hátra, hogy hátával nekiütődött a falnak. Ez teljesen megszokott viselkedés volt az emberek részéről, általában mulattatott a dolog, de most zavarban voltam, mert Brandon árgus szemekkel figyelt minket, mint aki előre sejtette, Jasmine mit fog érezni. Talán már ennyire kiismert volna minket? Bár tudnám, mi jár a fejében! Ha itt lenne Edward…!
A lány hasonlóan reagált Carlisle érintésére is, tekintetébe belopózott a jól ismert óvatosság, ami szintén ösztönös reakciónak számít.
Carlisle azonnal bement Evelinhez, így én egyedül maradtam a két fiatallal a nappaliban. Rövid hallgatás után Jasmine megköszörülte a torkát.
- Megkínálhatlak egy teával? Épp most lett kész…
- Oh, köszönöm – igyekeztem minél barátságosabban mosolyogni. – Az jól esne, szörnyű hideg van odakint.
Bólintott, megértően visszamosolygott, és elindult a konyha felé. – Te is kérsz, Főnök?
- Igen, köszi – lökte oda lazán Brandon, de elgondolkodó tekintetét rajtam tartotta. Zavartan mocorogtam a kanapén, és igyekeztem szabályosan lélegezni. Azt hittem, egy idő után feladja, de csak meredten figyelt tovább.
- Valami baj van? Talán van valami az arcomon? – kérdeztem, hogy kibillentsem a merengésből.
- Nincs.
Nem folytatta. Vártam, hogy elnézést kér a bámulásért, vagy legalább abba hagyja, de nem, szenvtelenül tovább nézett. Felvont szemöldökkel viszonoztam a pillantását.
- Szóval a doki az apád?
Hirtelen megéreztem, hogy jobb lesz óvatosnak lennem.
- Nem, ő csak a nevelőapám.
Összeszűkült a szeme.
- De a rokonod, ugye?
- Nem. – Az elutasító, szűkszavú válasz sem vette kedvét a kíváncsiskodásának.
- És a többiek?
- Ők sem.
- Hmmm, furcsa, pedig nagyon hasonlítotok egymásra. – Figyelte a reakciómat. – Mindannyian.
- Igen, ezt már sokan mondták, de csak véletlen.
Megcsóválta a fejét.
- Mostanában nem hiszek a véletlenekben.
Szerencsére a lány visszatért a teákkal, így fellélegezve fordítottam minden figyelmemet a csészének. Azonban úgy tűnt, hiába reménykedtem.
- És Lisával mi a helyzet? – Értetlen arcomat látva folytatta. – Ő rokona valamelyikőtöknek?
- Nem, valójában nem is régóta ismerjük.
- Értem. – Belekortyolt a teába, majd ismét felém fordult. – Szóval te és Edward egy pár vagytok. – Nem kérdés volt, ezért csak bólintottam. – És a többiek is, ha az ünnepségen jól láttam. Ez elég szokatlan. – Kutató tekintetétől, ami szinte égette a bőröm, úgy éreztem magam, mint egy bogár a nagyító alatt.
- Nem vagyunk átlagos család.
- Igen, ez nekem is feltűnt.
Kezdtem szörnyen kényelmetlenül érezni magam, és már bántam, amiért eljöttem. Reménykedve fordultam a szoba felé, ahonnét kihallottam Carlisle hangját.
- És Edward miért nem kísért el?
- Dolga van.
- Rendes fiú, nagyon szeret téged. – A szúrós pillantással nem törődve elmosolyodtam, ahogy felrémlett a szemem előtt kedvesem arca.
- Én is nagyon szeretem, ő a mindenem. – Hirtelen ötlettől vezérelve hozzá tettem. – Hamarosan összeházasodunk.
- Tényleg? – döbbent meg, amitől még inkább nevethetnékem támadt.
- Bizony, már el is jegyeztük egymást – mutattam fel bizonyítékul a kezemen csillogó gyűrűt.
Erre mindketten közelebb hajoltak, hogy szemügyre vegyék az ékszert.
- Hű, ez gyönyörű – ámuldozott Jasmine anélkül, hogy a kezemhez hozzáért volna. – Igazán jó ízlése van a vőlegényednek. Gratulálok!
- Nem vagytok még túl fiatalok a házassághoz? – kérdezte lekezelően Brandon, ami valamiért nagyon rosszul esett.
- Idősebb vagyok, mint gondolnád! Egyébként is, a kor nem számít.
A fiú örömtelenül felnevetett.
- Oh, dehogynem számít, ezt csak a fiatalok gondolják így.
Pimaszkodva felsandítottam rá.
- Úgy beszélsz, mint egy öregember.
Elkomorulva morogta:
- Attól függ, honnét nézzük.
Jasmine nevetve legyintett.
- Hagyd rá, kicsit nehezen viseli az évek múlását – incselkedve belebokszolt Brandon vállába.
Elnéztem őket, és elérkezettnek láttam az időt, hogy én is kérdezősködjek egy kicsit.
- És ti? Ti is…?
- Nem! – tiltakoztak egyszerre, majd Jasmine folytatta. – Ő olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Szomszédok voltunk, és miután anya meghalt, Evelin vett a szárnyai alá. Később úgy alakult, hogy közös vállalkozásba kezdtünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Ugye, Főnök? – nevetett fel az öcsémre, aki szintén szeretettel nézett rá.
Apró szúrást éreztem a mellkasomba. Szerettem volna én is ilyen közvetlen viszonyban lenni vele, de be kellett látnom, erre elég kicsi az esély. Túl sok titok választ el minket egymástól, és nem csak az én titkaim. Ha lenne rá mód, hogy felfedjem kilétemet Brandon előtt, akkor sem árulhatom el Evelin engedélye nélkül. Túl sok a HA, ezért be kell érnem azzal, hogy összebarátkozom vele és így az élete része lehetek, még ha csak rövid ideig is.
Szóval Jasmine nem a barátnője! Ez nagy megkönnyebbülés, mert a vak is láthatja, hogy mi alakul közte és Lisa között. Márpedig én nem szívesen látom azt a fájdalmat szegény Lisa arcán. Igaz, hogy Jasmine szintén nagyon szimpatikus, kedves lány, de egyértelmű, hogy csak testvéri szeretetet táplálnak egymás iránt. Azon kívül, ha igaz, amit Jacob a bevésődésről mondott, akkor Jasmine nem csak futólag tesz látogatást La Pushban.
Carlise kilépette a szobából, halkan behúzva maga után az ajtót.
- Mi a helyzet, doki? – kérdezte a hirtelen feszültté váló Brandon. Jasmine szintén mély levegőt vett, mint aki merülni készül, és bátorítóan, vagy épp bátorítást keresve közelebb húzódott a fiúhoz.
- A vártnál jobb lett a véreredménye, ami nagyon biztató. Még éjszakára kötöttem be egy infúziót, de holnaptól már remélhetőleg nem lesz rá szüksége. Hagytam nála tablettát, az adagolást is megbeszéltük. Pihenésre és kényeztetésre van szüksége, amit biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul megkap – mosolygott a fiatalokra. – Holnap ismét benézek, de bármikor szólhattok, ha kellenék. Azon kívül a családom nevében is szeretném felajánlani a segítségünket. Esme nagyon aggódik Evelinért, szeretné időnként meglátogatni.
- Bármikor szívesen látjuk, anya is biztos nagyon örülne neki. Köszönöm, doki, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg a kedvességét.
- Igazán nincs mit. Most sajnos mennünk kell, van egy sürgős esetem.
- Köszönöm a teát – mosolyogtam Jasmine-re, és reméltem, hogy nem teszi szóvá az érintetlen csésze tartalmát. – Remélem, hamarosan találkozunk. És ha nem igazodnál ki a környéken, szólj bátran.
Tanácstalanul beharapta a szája szélét és gyors pillantást váltott Brandonnal.
- Hát, ami azt illeti, lenne egy problémám. – Mikor bátorítóan intettem, folytatta. – Holnap vissza kellene vinnem a kocsit a kölcsönzőbe. Brandon szívesen elvinne, de nem szeretnénk Evelint egyedül hagyni.
- Oké, szívesen elkísérlek, legalább tudunk beszélgetni. A húgom egyébként is vásárolni készül, így vele hazajöhetünk.
- Ez remek, nagyon köszönöm. Idefelé jövet csak kétszer sikerült eltévednem – nevetett saját magán, amitől még szebb lett.
- Akkor kilencre átjövök és indulhatunk.
- Rendben, várlak.
Felállva közelebb kerültem Brandonhoz, mire ő elfintorodva azonnal hátrébb lépett. Döbbent pillantásomat látva magyarázkodni kezdett.
- Ne haragudj, de a parfümöd csavarj az orromat. Biztos allergiás vagyok valamelyik illatanyagra.
Döbbenten néztem rá, majd elköszönve kimasíroztam a lakásból. Még az autóban is ezen a mondaton gondolkodtam. Én ugyanis soha nem használok parfümöt!





Lisa szemszöge


Egymásba feledkezve ölelkeztünk, nem törődve a hideg széllel. Kis idő múlva kézen fogva indultunk vissza a faluba, amitől rendesen eltávolodtunk.
- Átjössz hozzánk? Anya már érdeklődött felőled. És szeretnélek bemutatni Jasmine-nek is.
- Boldogan, csak szóljunk be a többieknek, mert szerintem elképzelni sem tudják, mi történt velünk – nevettem gondtalanul.
Mikor beköszöntünk hozzánk, láthatóan megkönnyebbültek ragyogó arcunkat látva.
- Átmegyünk Brandonékhoz, de ha változás van, kérlek, azonnal szóljatok – pillantottam elkomorulva Emilyre.
- Persze, légy nyugodt – biztosított készségesen.
Félúton Brandon rákérdezett.
- Mitől szomorodtál el megint?
Sóhajtottam.
- Raymond… balesete volt, nagyon súlyos az állapota – tekintetem elködösült, boldogságomat ismét beárnyékolta a barátom iránt érzett féltés. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a kómában fekvő fiúra gondoltam. Brandon szorosan magához vont, karjai vigasztalóan öleltek át.
- Sajnálom.
Mielőtt beléptünk volna hozzájuk, tekintetem a fákat kutatta, de csalódottan állapítottam meg, hogy Seth nincs sehol.
Jasmine barátságosan fogadott, a Brandonnal váltott huncut pillantásból kikövetkeztettem, hogy már hallott rólam, és ez kellemes melegséggel töltötte el a mellkasom. Gyorsan kiderült, hogy nem csak szép, de kedves is.
Evelin most sokkal jobb színben volt, bár a szeme alatti sötét karikák jelezték, hogy nincs minden rendben. Karjába vékony csövön keresztül csöpögött az infúzió. Jelentőségteljesen ránézett összekulcsolt kezünkre, nem tett megjegyzést, csak elfojtott egy mindentudó mosolyt.
Sok mindenről beszélgettünk, általános dolgokról. Kiderült, hogy Jasmine nem csak Brandon asszisztense, de valóban a társa is. Ő intézi a szerződéseket, engedélyeket, tartja a kapcsolatot a megrendelőkkel. Viccesen mindig Főnöknek szólította, de láthatóan szó sem volt ilyen hierarchiáról közöttük.
Brandon egész idő alatt mellettem volt, átölelt, vagy fogta a kezem. Láthatóan nem zavarta, hogy mások is látják, ők pedig teljesen természetesen fogadták. Vacsora után, amit Jasmine készített, segítettem elpakolni a konyhában, míg Brandon bekísérte az anyját a szobájába. Míg mosogattam, Jasmine kihasználta az alkalmat, és hozzám fordult.
- Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon örülök nektek. Rég láttam Brandont ennyire gondtalannak, a körülmények ellenére. Evelin betegsége nagyon megviseli, bár ezt igyekszik nem mutatni. – Nagyot sóhajtott, és egy tányért kezdett törölgetni. – Abban a tudatban kell élnünk, hogy bármelyik nap lehet az utolsó. Most nagy szüksége lesz minden támogatásra.
Mélyen a szemembe nézett, és én nem tudtam eldönteni, mit akar sugallni. Talán azt hiszi, hogy csak szórakozok a barátjával, félvállról véve az egészet, képes vagyok bármikor elhagyni?
- Én addig leszek mellette, amíg ő akarja. Ha rajtam múlik, akkor örökre – suttogtam komolyan, mint egy esküt.
Pár másodpercig farkasszemet néztünk egymással, majd lassan elmosolyodott.
- Most már értem, miért figyelt fel rád.
Épp végeztünk a rendrakással, mikor halkan kopogtak a bejárati ajtón. Brandon kiment, és hamarosan Jacobbal tért vissza. Ahogy megláttam nyúzott, beesett arcát, elfogott a rémület. Éreztem, hogy a lábaim nem fognak eltartani, ezért lerogytam a legközelebbi fotelba.
- Csak nem…?
- Nem, még nem – motyogta alig hallhatóan. – De nincs jó hírem. – Bizonytalanul szétnézett, nem tudta eldönteni, beszéljen-e a többiek előtt, de mikor meglátta, hogy Brandon mellém rohanva azonnal a karjába vesz, folytatta. – Carlisle szerint nincs jele agyműködésnek.
Meredten bámultam rá, míg értelmeztem a szavait. Ha Raymond agyhalott, az egyet jelent…
- Csak a gépek tartják életben – mondta ki hangosan Jake.
Felzokogtam, a fájdalom a lelkembe mart. Jacob odasétált, és elém térdelt, míg oldalról Brandon támogatott.
- Le kell kapcsolnunk a gépekről…
- NEM! – ordítottam az arcába. – Még nem halhat meg! Megígérte… Megígérte, hogy soha sem megy el búcsú nélkül!
Mindenki hallgatott, csak az én kapkodó légzésem törte meg a csendet.
- Kicsim, most neked kell elbúcsúznod tőle – suttogta Jacob, miközben megszorította a kezem. A könnyeimen át néztem, és tudtam, hogy neki legalább annyira nehéz, mint nekem.
Reszkető lábakkal álltam fel, és kihúztam magam. Erősnek kell lennem, a barátom megérdemli, hogy mellette legyek.
- Veled megyek – jelentette ki Brandon, mire Jacobbal összenéztünk. Annyira szerettem volna, ha velem van, de tudtam, hogy ez túl sok bonyodalmat jelentene. Az egész falka jelen lesz, a gyászukat nem tetőzhetem még azzal is, hogy egy kívülállót viszek oda. Gyűlöltem magam érte, de megráztam a fejem.
- Köszönöm, de ez nem túl jó ötlet. – Végigsimítottam az arcán. – Később visszajövök…
- Itt foglak várni. – Hálás voltam, amiért nem erősködött, és egyszerűen azt mondta, amit hallani akartam. – Vigyázz rá! – parancsolt rá Jacobra, aki annyira meglepődött, hogy visszaszólni is elfelejtett.

Pár perccel később már meg is érkeztünk a kivilágított házhoz, amit a falka vett körül. Seth nem törődve a hideggel, egy szál rövidnadrágban, magába roskadva ült a lépcsőn. Mikor melléértem, letérdelve átöleltem. Fénytelen szemeit rám emelte, aztán ismét a semmibe meredt. Szerettem volna lelket önteni belé, elújságolni, hogy Jasmine mégsem foglalt, de tudtam, ez most nem a megfelelő pillanat.
Cullenék a nappaliban tartózkodtak, csak Edward és Carlisle volt az emeleten. Ahogy fokonként felvánszorogtam, a szívem egyre nehezebb lett. A csukott ajtó előtt megálltam egy pillanatra, mély levegőket véve, hogy képes legyek belépni. A hátamnál éreztem Jacobot, aki hasonló problémával küzdött. Csak ki kell nyújtanom a kezem, és lenyomni a kilincset… Mintha ez olyan könnyű lenne!
Aztán hirtelen ott álltam az ágy mellett, amin Ray ugyan úgy feküdt, mint délután. A gépek monoton pittyegése sem változott, ám az arcán lévő horzsolások mintha halványodtak volna. Egyedül voltam vele, de a nyitott ajtó előtt várakozott Jake. Már valószínűleg mindenki elbúcsúzott a Raymondtól, én vagyok az utolsó, mielőtt…
Leültem egy székre és megfogtam a kezét. Nem törődve az arcomon végigfolyó könnyekkel, beszélni kezdtem hozzá.
- Szia. Sajnálom, hogy az előbb úgy elrohantam. Nem is tudom, miért tettem. Illetve tudom: ijesztő téged így látni. – Végigsimítottam az arcán. – Olyan, mintha nem is te lennél. Nem ráncolod mérgesen a homlokod, nem zsörtölődsz, mint egy vénasszony – incselkedtem vele, mint oly sokszor azelőtt, bár ezúttal a hangom hamisan csengett. – És nem ölelsz át, nem vigasztalsz, pedig látod, hogy sírok – vetettem a szemére, és csak még jobban kezdtem zokogni. – Oh, Raymond, mi lesz velem ez után? Szükségem van rád, nem hagyhatsz csak így itt! Egy csomó mindent szeretnék még mondani, annyi minden történt velem, míg te itt… heverészel! Azt mondják, el kell engednem téged, de én nem akarom! Nem tudok elbúcsúzni, még nem! Kérlek, maradj még velünk, szükség van rád! – Annyira belelovaltam magam, hogy csak a csontok reccsenésénél vettem észre, mennyire szorítom a kezét. Ijedten néztem le a lassan kékülő ujjakra. – Bocsánat, nem akartam…
Hirtelen Edward jelent meg és valamit matatni kezdett a gépeknél. Rémülten gondoltam végig: eljött az idő, nincs tovább!
- Mit csinálsz? Hagyd abba! Hallod? Ne merészelj hozzá nyúlni! – álltam támadó állásba, mire hirtelen megtelt a szoba. Jacob és Bella engem próbált megfékezni, míg Carlisle Edwarddal beszélt olyan gyorsan, hogy én magam sem értettem. Jacob csitító hangjával nem törődve csak Raymondot néztem.
- Maradj velünk, Ray, kérlek, maradj!
Csak a képzeletem játszott velem, vagy a sűrű szempillák valóban megrebbentek? Lerázva a szorító karokat odaléptem, és ezúttal óvatosan megfogtam a kezét, mire gyenge rándulást éreztem az ujjaim alatt.
- Itt van! – motyogtam. – Újra itt van velünk!
- Igen, én is hallom a gondolatait – biztosított Edward, akire hitetlenkedve bámultam. Egymás szemébe néztünk, és ő mosolyogva bólintott.
Nevetve sírtam, miközben odalent felhangzott a farkasok üvöltése, amivel köszöntötték visszatért társukat.
Csoda történt!



Remélem, mindenki elégedett és hagytok megjegyzést nekem! :)))
Puszi

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó lett a fejezet!!
Annyira örülök, hogy Ray magához tért! Teljesen feldobódtam.
Azt hiszem Bellának meg kell majd dolgoznia a testvére megismeréséért. És ez a kis elejtett beszólás Brandontól. Nocsak, nocsak, ez anya ágon is örökölhető?
Izgatottan várom a folytatást!
Puszi Orsi

demon írta...

szia ez isteni remélem lisa lesz brandon lenyomata ray jól lesz hála az égnek puszy

Névtelen írta...

Szia!
Úgy örülök, hogy mégsem "nyírtad ki" Ray-t. Remélem Ő is megtalálja a végén a lenyomatát, legyen az bárki is! Elvesztettem a fonalat! Brandon hogy érezneti az "illatát"? Köze van a farkasokhoz?
Puszi
Nelli

Beness Nikol írta...

Sya!
Kicsit érdekes volt az eleje. Jazmin fura volt. Brandon farkas? (Tudom nem válaszolhatsz majd kiderül.) Megint a frászt hoztad rám Rayal. Már megint el kezdtem bőgni de a végére még is felébredt. Ha. nagyon rossz olvasni ha valaki egy igen közeli barátok búcsúzik még ha ő nem is olyan amilyen. Mindig ha ez olvasom Rayról mindig eszembe jut az a kicsi történet rész amit Rayról és Lisaról irtál.
Tudom hogy az elején nem kedveltem Rayt de agy neki valami boldogságot.
Nagyon jó lett. :) Már nagyon várom a folytatást.
Nikol

UI: Köszi a hozászolásodat a törimhez.

Gabriella írta...

Sziasztok!

Orsi: Igen, sejtem, hogy örültök Raynek! Bár fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele... :(
Bella&Brandon kapcsolatáról csak annyit, hogy lassan egyre több szál fogja összekapcsolni őket! :))))))
Már miért ne öröklődhetne...? :)

demon: Ne szaladjunk nagyon előre! :)))))))

Nelli: Az, hogy köze van a farkasokhoz, vitathatatlan. Az egyikőtök hozzászólása miatt alakítottam úgy a dolgokat, ahogy! ;))) Majd idővel kiderül!

Nikol: Mire érted, hogy Jasmine fura volt? Nem értem...
Ígérem, fogjátok még jobban is kedvelni Rayt! ;)
Visszaemlékezés is lesz... :)))

Köszönöm Nektek, Puszi! :)))))

Hannah írta...

Szia!
Még a könnyem is kicsordult, annyira izgultam Ray-ért. Nagy kár lett volna érte, ő az egyik kedvenc szereplőm. :)
Bella és Brandon közt nincs minden rendben, de remélhetőleg ez változni fog. Kíváncsian várom, hogy miért fintorgott Brandon Bella "parfümjére".
Siess a kövivel. :)
Sok puszi: Hannah

Beness Nikol írta...

Sya!
Arra gondoltam hogy megfogta Bella kezét és hogy megijedt. Mind ha tudta volna hogy kik ők. De biztos nem így van. Csak meglepet hogy így reagált Bella hideg érintésére.

Gabriella írta...

Hannah: Örülök, hogy Ray párti vagy, akkor a kövi rész tetszeni fog neked! ;)))))))))
Sietek vele, igyekszem minél hamarabb hozni! :))))) És köszönöm!


Nikol: A vámpírokkal szemben a legtöbb embernél bekapcsol a "vészriasztó"! A rendellenesen hideg bőr már épp elég, ahogy ezt Jasmine is érzékelte. Brandon kérdéseiből kiderült, hogy őt magát is foglalkoztatja ez a "furcsa" család, akik nagyon elütnek az átlag emberektől. Annak idején Bella is hasonló tünetek miatt fogott gyanút, és végül jött rá az igazságra! :)
Szóval Jasmine részéről ez ösztönös reakció volt. :)))))))

Egyébként most kezdtem el a másik töridet, majd írok! Pusza

niiki írta...

Szia Gabriella!:) Szerintem szuper fejezet lett, örültem hogy Ray magához tért végre:] Remélem, hogy minden kiderül Brandon kilétéről. Farkas.. igaz? Farkas :DDD Ha megérkezne a következő fejezet, kérlek értesíts chatemen ^^
Puszi: niiki

Gabriella írta...

Szia Niiki!

Köszönöm szépen! Nos, nem tudom, hogy átváltozik-e Brandon, bár a géneket hordozza! Lehet, hogy csak a tünetek jelentkeznek, de...
Oké, majd szólok!

Puszi

Riora írta...

Szia!

Hát ez tényleg csoda! Ennél már csak jobb legyen! Érdekes fejezet lett, de nekem tetszik!

Riora