63. fejezet

  Raymond feszengve igazgatta meg magán a takarót és tanácstalanul a csukott ajtó felé nézett. A hatalmas ablakon át láthatta, hogy a vad szél bele-belecsimpaszkodik a fák ágaiba, amik panaszos nyikorgással adják át magukat a természet erőinek. A borult ég és az időnként eleredő eső miatt nehéz volt megmondani, mennyi lehet az idő, de a nemrégen ebéd gyanánt belediktált húsleves óta - amit Lisa akaratosan kanalanként etetett meg vele, – eltelt időből kora délutánra tippelt. Mikor magához tért, Carlisle tájékoztatta a sérüléseiről, amik a doki szerint elég súlyosak voltak. Véleményét alátámasztotta a szűnni nem akaró fájdalom is.

Lehunyta a szemét és próbált nem arra gondolni, hogy éppen hol van, de még a kimerültség ellenére sem tudott ellazulni a vámpírok házában. Bár szó, ami szó, nem lehetett oka panaszra, mert ébredését követően még a doki is eltűnt, Lisára bízva a beteget, aztán felváltva érkeztek a barátok, a falkatagok, hogy üdvözöljék őt. Csak egy ember nem jött… amiért nem tudta, hogy szomorkodjon, vagy hálás legyen. Carlisle nemrég mindenkit kiparancsolt azzal az indokkal, hogy neki pihennie kell. Az aggódó tyúkanyóként körülugráló Lisa kelletlenül búcsúzott el, azzal az ígérettel, hogy amíg ő alszik, hazamegy, de estére megint itt lesz. Ray el is határozta, hogy ha törik, ha szakad, nem hagyja még egyszer megetetni magát!

A felerősödő eső kopogva ütődött az ablaküvegnek, ami lassan megnyugtatta a fiút. Mély sóhajjal engedte át magát a fájdalomcsillapítók okozta bágyadtságnak. Elméjében újra megjelent egy bájos alak, hogy elkísérje az álmok erdejébe. Az álom azonban nem volt békés, közel sem. Újra azon a verőfényes tengerparton volt, ezúttal azonban a szőke lánnyal. A kék szemek mosolyogva néztek rá, a kecses karok búcsút intettek neki, miközben ő egyre távolabb sodródott tőle a hullámokkal… És mint minden alkalommal, most is megjelent a szörnyeteg, hogy elvegye tőle a legdrágább kincset, ami csak létezik számára a földön, míg ő kapálózva próbál közelebb jutni, hogy megmenthesse Őt! Ám mint mindig, most is kudarcot vall, és hagyja, hogy elnyelje az óceán…

Szinte fuldokolva kapott levegő után, ahogy az iszonytató álomból felriadt, ujjai görcsösen markoltak a takaróba. Reszketve próbált a zúgó esőre figyelni, ami patakokban folyt végig az ablaktáblán, és csak a sokadik belégzés után vette észre, hogy nincs egyedül a szobában. Megköszörülte kiszáradt torkát, mielőtt megszólalt.

- Azt hittem, felém sem nézel! – Nem akart vádló lenni, hiszen tudta, a másiknak épp annyira nehéz ez a helyzet, mint neki, mégsem tudta visszafogni a keserűségét.

- Végig itt voltam – jött a fáradt válasz, ami közel sem tűnt sértődöttnek, és meg is lepte Rayt. Zavartan pislogott a félhomályban ácsorgó alakra.

- Miért…? Miért nem vagy…? – Nem tudta kimondani, csak várt, hogy megtudja, mit gondol a másik.

Seth lassan közelebb sétált és egy széket húzott az ágy mellé, hogy leüljön. Raymond csak most vette észre a fáradt szemek alatt húzódó, mély karikákat, valamint barátja elgyötört testtartását, aki ugyancsak úgy festett, mintha ő is kómából ébredt volna. A látogató a térdére könyökölt, és szótlanul a padlót bámulta.

Ray megsajnálta, hiszen tisztában volt vele, hogy csak az iránta érzett lojalitás miatt van itt.

- Haver, neked mellette a helyed, hiszen tudod jól! – szólt halkan, szinte lágyan, ami meglepte a másikat. Seth szomorú szemekkel bámult az ágyban fekvő fiúra, aztán örömtelen félmosollyal az arcán megcsóválta a fejét.

- Nem jól van ez így, hiszen te is…

- Ugyan! – szakította félbe indulatosan a másik, ami már sokkal jobban emlékeztetett régi önmagára. – Én nem számítok, hiszen nincs olyan, hogy kettős bevésődés! Ő a tiéd, neked rendeltetett, hozzád tartozik!

- Ezt nem tudhatjuk – emlékeztette halkan Seth. – Tudom, hogy te is ugyan azt érezted, amit én. Láttam az arcodat, kár tagadnod!

Raynek eszében sem volt tagadni. Minden farkas azt a pillanatot várta, hogy belépjen az életébe a nő, akiért ő megszületett. Mert Raymond hitte, hogy számára is teremtetett egy igazi társ, csak abban nem, hogy ő boldoggá tudná tenni. 

Seth egy pillanatig csak nézte a barátját, majd felsóhajtott.

- Azt hiszem, neki kell döntenie…

Raymond rekedten felnevetett, ahogy arra gondolt, hogy egy olyan lányról beszélnek, aki aligha emlékszik rájuk, ők mégis a végzetüknek tartják. A remény egy pillanatra apró remegésként száguldott át a testén, de gyorsan emlékeztette magát, hogy nem szabad hiú ábrándokban ringatnia magát. Elvégre ő nem a hős lovag, aki a lányok álmainak netovábbja! Ellenben Seth méltó társa lehet annak a lánynak…

- Te megérdemled, én nem. Te képes vagy boldoggá tenni és… - fájdalmasan beszívta a levegőt, elméjében felrémlett az előbbi álom. - …és megvédeni! – Egy kézleggyintéssel leintette a másik tiltakozását. – Ha ezt megteszed, akkor én is elégedett leszek, hiszen nem szeretnék mást, csak hogy hosszú, gondtalan élete legyen! – Fel akart ülni, de nem volt elég ereje, mire a másik azonnal kinyújtotta a karját, hogy segítsen. Ray elkapta a jobbot, és közelebb rántotta magához a barátját, hogy az orruk majdnem összeért. Nem törődve a hasogató fájdalommal mélyen a szemébe nézett, miközben görcsösen szorította a másik kezét. - Ígérd meg, Seth Clearwater, hogy becsülni, szeretni fogod, és ha kell, az életed árán is megvéded! Ígérd meg! – sziszegte követelőzően.

Seth olyan szívesen szavát adta volna, de nem jött ki hang a torkán, csak bámult a sötét szempárba, ami megingathatatlanul meredt rá. Nemrég azzal a tudattal lépett be a szobába, hogy mire távozik, az egyikük szíve darabokban lesz. Ezt tudta már attól a pillanattól, mikor Jasmine megjelent La Pushban, felgyújtva szunnyadó lelkét. És persze Rayét is.

Annyira gyűlölte, hogy ő az, akivel úgymond ringbe kell szállnia a lányért! Bárki más esetében is nehéz lenne, de hogy éppen Raymond… Mindannyian azért imádkoztak, hogy a sokat szenvedett fiú végre megtalálja a lenyomatát, és ezzel együtt a békéjét is. Erre mikor karnyújtásnyira kerül a boldogságtól, ő üti ki a nyeregből! Ezt nem akarta, nagyon nem! De hátra lépni és lemondani a lányról is képtelen lett volna, ezt érezte. Nem tudta, hogy ez azért van-e, mert ő gyengébb Raynél, vagy mert jobban kötődik Jasmine-hez, csak azt, hogy ő nem tudna nélküle élni. Kivéve persze, ha a lány ezt akarná!

Pont emiatt volt most annyira megdöbbenve, mert nem értette, hogy képes ilyet kérni Raymond. Önként átengedi neki azt, amire ő is mindennél jobban vágyik?!

- Ígérd meg! – követelte egyre elszántabban.

Seth nagyot nyelt, mert a torka mindinkább elszorult a meghatottságtól… Vagy talán a gyávaság okozta szégyenérzet miatt, amit Ray eme nagylelkűsége okoz?

Mégsem volt képes elszalasztani a lehetőséget.

- Ígérem! – suttogta könnybe lábadt szemmel.  

Ray elgyötörten hanyatlott vissza a párnára, homlokát elborította a gyöngyöző veríték, reszkető kezével fentebb húzta magán a takarót, mintha fázna. A fejét takaró kötés most alig ütött el sápadt bőrétől, a homlokán megjelenő ráncok eltorzították az arcát.

- Szóljak a dokinak? – kérdezte Seth aggódó hangon.

- Nem, csak pihennem kell egy kicsit – jött a halk válasz.

- Rendben. - Seth tétován felállt, és az ajtó felé indult, ahonnét még egyszer visszafordult. Tudta, hogy hatalmas ajándékot kapott, hiszen egy farkas számára a bevésődése jelenti az életet. - Köszönöm… és… sajnálom.

Egy keserű mosoly volt a válasz, aztán Raymond lehunyta a szemét, ezzel lezárva a beszélgetést.

***********************

 

       

Idő közben Bella, Jasmine és Alice hazafelé tartottak Port Angelesből, ahol leadták Jasmine bérelt autóját, és be is vásároltak. Bella nagyon örült, mert újdonsült barátnőjük kezdeti visszafogottsága lassan eltűnt, és nagyszerű napot töltöttek együtt. Alice reggel levitte őt La Pushba, aztán a kölcsönzőnél ismét találkoztak. Rengeteg élelmiszert vásároltak, egy részét Esme kérésére, a másikkal Jasmine szerette volna feltölteni a Hart-háztartást.

Alice szintén a maga kis bevásárlását rendezte, mivel a hétvégén lesz Jasper születésnapja, amit természetesen, mint rendes asszonykához illik, egy hatalmas meglepetés-bulival szeretett volna megünnepelni. Bella már látta is maga előtt szegény Jazz arcát, mert meglepetés az biztos lesz… Alice ugyanis tervbe vette, hogy fél La Pusht is meghívja az alig két nap múlva esedékes rendezvényre! Persze ezt Bella csöppet sem bánta, hiszen a meghívottak listájára felkerült Brandon és Jasmine is. Ez elég ok volt, hogy húga izgatottsága rá is átragadjon, és kivegye részét a szervezésből. Így út közben erről folyt a csevegés, lelkesen tervezgettek. Alice ügyesen bevonta Jasmine-t is, aki segítőkészen felajánlotta, hogy szívesen segít. Nem mintha ennyi vámpír mellett kellett volna segítség, így Bella azonnal tudta, hogy Alice látott valamit a jövőből, amihez a lánynak is köze van. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Ámor szerepét igyekszik betölteni…

Mintha csak igazolni akarta volna, vezetés közben a szőke lányra pislogott.

- Na és, Jasmine, mi a helyzet a pasikkal? Vár rád valaki Los Angelesben?

- Nem, nincs barátom. A munka eddig lekötötte minden időmet…

Alice elégedetten nyugtázta a választ.

- Nahát, hogy ez a Brandon milyen rabszolgahajcsár…! – sandított Bellára.

- Oh, nem ő tehet róla! A fősuli után nem volt állásom, így én ajánlottam fel neki, hogy besegítek a tervezői irodánál. Olyan jól beindultak a dolgok, hogy egyikünknek sem maradt felesleges energiája a magánéletre. – Mosolyogva hozzátette: - Örülök, hogy Lisával összejöttek. Kedvelem, ahogy Evelin is, mert jó hatással van Brandonra. Látszik rajta, hogy szerelmes…

Bella elgondolkodva nézett rá.

- Talán te is itt találod meg a boldogságot.

- Bizony, a La Push-i fiúk között bőven lehet válogatni! Akár minden ujjadra akad egy! – vigyorgott Alice is.

- Én nem sürgetem a dolgot, jó nekem így. – Látszott, hogy zavarba jött, ezért inkább ejtették a témát.

Először Jasmine-t vitték haza és segítettek neki behordani a holmikat a házba, és így legalább meglátogatták Evelint is.

 Lisa is épp ott volt, lelkesen mesélte, hogy Ray mennyivel jobban van, már evett is. A beszámoló közben Bella mosolyogva figyelte Brandont, aki kihasznált minden alkalmat, hogy hozzáérhessen a lányhoz. Igen, igaza van Jasmine-nek, valóban szerelmes Lisába.

Mikor elköszöntek, Evelin ragaszkodott hozzá, hogy ő kísérje ki a vendégeket. Az ajtóban aztán megfogta Bella karját és közelebb húzta magához, hogy a bentiek ne hallassák meg a szavait.

- Bella, szeretnék kérni tőled valamit – nézett mélyen a szemébe. – Vigyél el apátok sírjához, kérlek.

Remélem, tetszett nektek, és írtok hozzászólást! :)))

A következőben ismét felpörögnek az események! ;)))))

PUSZI NEKTEK!