Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. július 25., szerda

64. fejezet

Sziasztok!

Itt a fejezet, ami extra hosszú lett! :) 
És ahogy ígértem, rendeződnek a dolgok! 
Jó olvasást!



Az ablakot megállás nélkül verte az eső, megakadályozva a szabad kilátást. A szemközti falra erősített óra másodpercmutatója hangtalanul ugrált a számok között, nem sietve el a dolgot. Raymond szinte nem is pislantott, annyira koncentrált, hogy szívritmusát a szerkezethez igazítsa. Persze akadt volna jobb elfoglaltsága, mivel a háziak igazán figyelmes módon ellátták olvasni valóval, sőt egy tévét is hoztak be lejátszóval, hogy kedve szerint filmezhessen, ám ezek sem tudták jobban lekötni a figyelmét, mint az idő múlása.
Hallotta, hogy az egyetlen szívdobogás, ami az övén kívül jelenleg volt a házban – annak ellenére, hogy szinte mindenki itthon volt -, lassan közeledett a szobája felé, aztán tétovázva megállt a csukott ajtó előtt.
- Gyere csak – szólt ki Ray rekedt hangon, mire a kilincs lassan megmozdult és Adam apró feje jelent meg a nyílásban.
- Szia – köszönt vékonyka hangján, és mikor Ray is üdvözölte egy gyenge mosollyal, bentebb somfordált. Kezében egy hatalmas mappát és egy dobozkát tartott, miközben ügyesen felpattant a magas székre.
- Jake azt mondta, te biztos szívesen segítesz nekem. – Szavaiból enyhe kétkedés csendült ki, és Raymond biztosra vette, hogy elutasító válasz esetén azonnal távozna. Még jobban elmosolyodott az orra alatt, ahogy a nagy, barna szemeket nézte. Túlságosan jólnevelt ez a gyerek! Felrémlett előtte az anyja arca, aki nem túl régen hozott be neki néhány muffint egy tálcán, miután ő Jacob segítségével megfürdött. A kezdeti ellenszenve Emily iránt mostanra teljesen elmúlt, nagyrészt a farkasként Jake fejében látott emlékek miatt. Azóta, hogy tudta, min ment keresztül a lány, más szemmel nézett rá. Na és persze az alfa iránt tanúsított szerelme is közre játszott: nagyon boldoggá tette Jacobot.
- És miben állhatok az úr szolgálatára? – kérdezte előkelő hanghordozással, amitől a gyerek szemében pajkos szikrák gyúltak és kuncogva felnevetett.
- Holnap lesz Jasper bácsi szülinapja és szeretném meglepni. – A mappát kinyitva a fekvő fiú elé tolta. – Csak nem akar sikerülni… - biggyesztette le a száját.
Ray felemelte a lapokat, amin vázlatszerű, ám aprólékos rajzok voltak. Ámulva állapította meg, hogy a vázlatok nagyon is jók voltak, főleg egy gyerekhez képest. Érdeklődve kezdte nézegetni őket.
- Ne viccelj, ezek nagyon jók! – mondta ki a dicséretet hangosan is. Már régebben is látta a fiú rajzait, de azóta megdöbbentően sokat fejlődött. Adam fellelkesülve mászott át Ray mellé az ágyra, és magyarázni kezdte, mivel nem elégedett, és mit szeretne. Tudta, hogy Raymond nagyon szépen fest, hiszen a Black-házban mindig megcsodálja az alfa ágya fölött lógó festményt, ami Jacobot ábrázolja farkasalakban.
Néhány pillanat múlva már annyira belemerültek, hogy megszűnt számukra a külvilág…



Másnap délután a földszinten nagy volt a készülődés, mivel Alice kihasználta férje távollétét, amiről Edward gondoskodott. Kiürítették a nappalit, díszítették a házat, készültek az esti partira. Átjött Jacob, Seth – akit külön Alice kért meg -, és Cole a kis Mandy-vel. Az egész egy felbolydult méhkasra hasonlított.  
Segítségnek megjelent Lisa is, aki magával hozta Jasmine-t. Miután kiszálltak Brandon öreg Fordjából, megtörtént a hivatalos bemutatkozás. Mikor Seth-re került a sor, a fiú vörös képpel, de ragyogó szemekkel fogta meg a lány kezét, és… elfelejtette elengedni. Csak állt, bamba áhítattal bámulva a szegény lányra, aki kezdte nagyon zavarban érezni magát.
- Mi már találkoztunk, mikor megérkeztem! – jutott hirtelen Jasmine eszébe, de Seth-től csak egy bólintásra futotta. Amikor a lány bizonytalanul kivonta kezét a nagy tenyérből és elfordult, Alice szikrázó szemekkel, vámpírgyorsasággal kezdett mutogatni Seth felé, amiből a megzavarodott fiú semmit sem értett. A mellette álló Emmett vigyorogva odasúgta:
- Azt hiszem kicsit pipa, és azt mondja, ne merészeld elszalasztani a lehetőséget, amit ő olyan nagy gonddal készített elő, mert… - kicsit előredőlve koncentrált, mit is sziszeg a cséphadaróként hadonászó húga. - Oh, igen! Szétrúgja a hátsódat! – tolmácsolta lelkesen a döbbent fiúnak, aki csak nézett az apró vámpírlányra, majd kihúzva magát ünnepélyesen bólintott.
Emmett attól kezdve, mint egy hátvéd követte Seth-et, feltehetően nem annyira önzetlenségből, mint inkább azért, mert nagyszerűen szórakozott a fiú bénázásán, aki feltűnés nélkül igyekezett Jasmine közelébe kerülni. Együtt cipelték a bútorokat, felszedték a szőnyegeket, míg a lányok felrakva a dekorációt díszítettek. A hangulat egyre jobb lett, mindenki nevetve vette ki a részét a feladatokból.
Az emeleten Cole próbálta meggyőzni a barátját, hogy ő is jöjjön le, ám mind hiába.
- Nem, eszemben sincs! Elfelejted, hogy én sebesült vagyok! – hárított mérgesen Raymond.
- Ugyan már, hiszen nagyszerűen tudsz közlekedni a mankóval! De ha szeretnéd, szívesen segítek lemenni…
- Meg ne próbáld! – sziszegte vissza a másik. Már Carlisle leszedte a fejéről a kötést, csupán egy apró tapasz virított a homlokán, ahol nagyon mély volt a seb. Lábát a biztonság kedvéért begipszelte, de megígérte, hogy erre is csak néhány napig van szükség. Egész jól volt, és ha a terhelésre jelentkező fájdalmat, valamint a váratlanul rátörő szédülést ügyesebben tudta volna titkolni, akkor már rég La Pushban lenne, a saját ágyában. Ám a dokival nem igazán lehetett vitatkozni, így nyugton maradt. Most azonban, mikor mindenki azon ügyködik, hogy lemenjen, esze ágában sincs szót fogadni.
- Nem gubbaszthatsz itt fent!  Mindenki jön, az egész falka! Esme annyi finomságot készített, ami három nap alatt sem fog elfogyni! – érvelt Cole, mindhiába. Ám ekkor kivágódott az ajtó, és a paprikás hangulatban lévő Alice állt meg csípőre tett kézzel az ágy mellett.
- Na ide figyelj, Raymond, azonnal fejezd be a hisztit és emeld meg a segged, vagy Istenemre mondom, ölben viszlek le! – Ray észrevette, hogy a lány szeme szikrákat szór, és eltökélt arcát látva hitt neki. – Sőt szólhatok Jacobnak, és akkor parancsra jössz le, de lent leszel!
Igen, Alice Cullen kétségtelenül mindenre képes volt, és ettől egy pillanatra felébredt a fiúban is a harci kedv. Egy másodpercig fújtatva meredt az apró lányra, aki rezzenéstelenül állta a tekintetét, majd morogva elkezdett kikászálódni az ágyból. Azt remélte, hogy Alice megelégszik a néma megadással, és távozik, de a lány nem mozdult. Már épp ingerülten rá akart ripakodni, hogy esetleg fel szeretné-e öltöztetni is, mikor tekintete találkozott a mézszínű pillantással. A lány szemében nem tükröződött diadal, sem gúny, ahogy arra számított, csak mindentudó kedvesség.
- Ígérem, nem fogod megbánni – közölte őszinte hangon és halkan kiment a szobából.
És valamiért Raymond megint csak hitt neki.




- Oh, Jasmine, segítened kell! – lépett Alice kezét tördelve az épp menni készülő lányhoz.
- Persze, mond csak – biztatta újdonsült barátnőjét.
- Elfelejtettem elhozni a tortát, de még annyi dolgom van, és Jasperék is hamarosan haza érnek…
- Kész örömmel elhoznám, de… nem igazán van helyismeretem Forksban - csóválta fejét sajnálkozva a szőke lány.
- Semmi gond, majd valamelyik fiú elkísér! – Gondolkodó arccal nézett körbe, mikor tekintete „váratlanul” megakadt Seth-en. – Ugye lennél olyan drága, hogy elviszed Jasmine-t a cukrászdába?
A döbbent fiú tanácstalanul tekintett hátra, hogy meggyőződjön, neki szóltak, de láthatóan mindenki mással volt elfoglalva. Kivéve persze Emmettet, aki széles vigyorral, karba font kézzel bámulta a pirosodó farkast.
Mikor Seth rájött, hogy még mindig a válaszra várnak, gyorsan bólintott.
- Nagyszerű! A számla rendezve van, be is csomagolták! Köszi, gyerekek! – azzal tovalibbenve elkapta az idétlenül röhögő Emmett karját és maga után vontatta.
Seth szélesre tárta az ajtót Jasmine előtt, aki félszegen rámosolyogva lépett ki a szélbe. Az eső elállt, de a hűvös rohamok szinte csontig hatoltak, majd fellökték a vékony teremtést. Seth sietve a kezét nyújtotta, másik karjával féltőn átölelte, míg az autóig szaladtak. A kocsiban ülve azonnal bekapcsolta a fűtést, hogy minél hamarabb átmelegedjen az utastér. Mikor az ujját becsípte a biztonsági öv csatja, amivel a lányt akarta előzékenyen bekötni, magában szitkozódva hunyta le a szemeit, mert szörnyen bénának érezte magát.
Lassan fordult Jasmine felé.
- Oké, nem vagyok félkegyelmű! Bár tudom, nagyon is úgy viselkedem, de nem vagyok! – dadogta zavartan, mire a lány hangosan felnevetett.
- Annak minden esetre örülök, hogy tudsz beszélni!
- Igen… általában tudok. Mármint… csak most… - Zavartan legyintve nyúlt a kulcsért, és elfordította, mire a motor felbőgött. Csak mikor az útra kikanyarodtak, mert ismét a lány felé sandítani, aki szintén őt figyelte. Mikor tekintetük találkozott, kitört belőle a nevetés. Olyan szép volt, hogy Seth torka elszorult a látványtól. Csilingelő kacagása bekúszott a fiú bőre alá, egészen a szívéig, megolvasztva a csontjait is.
Mikor a lány nevetése csendesedett, hangjában vidámsággal jegyezte meg:
- Furcsa fiú vagy, Seth Clerwather.
A másik reménykedve nézett rá.
- Az jó?
- Igen, szerintem a furcsa sokkal jobb, mint az átlagos.
- Miért?
- Mert az nem unalmas.
Seth-et ismét boldog reménység töltötte el a szavak hallatán, mert soha eddig nem vágyott annyira a normális élet után, mint mióta megpillantotta a lányt. Szeretett farkas lenni, szerette az eddigi életét, de mint minden bevésődött férfi, tartott a lenyomata véleményétől. Mert ha eljön az idő, és ő felfedi a titkát, könnyen lehet, hogy a lány köszöni szépen, de nem kér belőle… Jasmine-t azonban, úgy tűnik, nem riasztja a másság. Ez kissé felbátorította.
- Meddig maradsz La Pushban?
A lány mélyet sóhajtott, fejét elfordítva az útra meredt. Rövid ideig hallgatott.
- Az sok mindentől függ. – Szavai sokkal csendesebben hangzottak az eddiginél. – Szeretnék minél több időt tölteni Evelinnel.
A ki nem mondott ok árnyékot vont a lány homlokára. La Pushban mindenki tudta, mennyire beteg Brandon anyja, és mélyen együtt éreztek a családdal.
- Sajnálom – suttogta Seth. Szerette volna megvigasztalni a lányt, de nem akarta elriasztani sem. – Közel álltok egymáshoz?
- Igen, anyámként szeretem. Ő és Brandon akkor voltak óriási támaszok, mikor a legnagyobb szükség volt rájuk. Ezt soha sem fogom elfelejteni nekik, amíg csak élek – vallotta meg őszintén, amitől zavarba is jött, mert gyorsan témát váltott. – Nagyon szép helyen laksz, irigyellek.
- Tényleg? – csodálkozott a fiú. – Azt hittem, hogy egy Los Angeles-i lánynak unalmas a mi csendes környékünk.
Lágy nevetés volt a válasz.
- Az igaz, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt, de éppen a nyugalom miatt tetszik. Azt hiszem, boldogan élnék itt.
Újabb dolog, amit Seth jó előjelnek vélt. 




A ház lassan megtelt vendégekkel, akik ki csoportokba verődve, nevetgélve beszélgettek.
Bella idegesen nézett az órájára, tekintetével Alice-t kereste. A fiúk bármelyik pillanatban hazaérhetnek, Edwrd nemrég küldött egy sms-t. Már hiányzott neki, pedig csupán néhány órája váltak el egymástól. Egyébként sem értette, miért van szükség erre a titkolózásra, hiszen Jazz is száz százalékig biztos volt benne, hogy felesége bulit szervez neki, mégis belement a játékba. Hazaérve persze majd szörnyen meglepődik, és meghatódva társalog az egybegyűltekkel. Bella tudta, hogy Alice készült egy sokkal személyesebb meglepetéssel is a férjének, hiszen segített neki megszervezni. A buli után néhány napra elutaznak Texasba, egész pontosan Jasper szülővárosába…
Bella szeme megakadt az egyik sötét sarokban magányosan üldögélő Raymondon, aki gipszelt lábát egy keskeny kanapén kinyújtva szorongatott egy üdítős dobozt, amiből még nem ivott. Arca fáradtnak tűnt, állát több napos borosta takarta, amitől még zordabb külsőt kapott. Cole kötelességtudóan mellette álldogált, de nem szóltak egymáshoz. Ray a nagy tömeg ellenére olyan magányosnak hatott, hogy Bella szíve elfacsarodott. Eszébe jutott az a sok-sok év, amit ő is hasonló állapotban élt át Edward és a család nélkül. Az állandó harag is ismerős volt, amiről a fiú összepréselt szája árulkodott. Gondolkodás nélkül sétált oda hozzájuk.
- Szabad? – mutatott a fiú melletti fotelra. A barna szemek egy pillanatra meglepetésről árulkodtak, de csak egy vállrándítás volt a válasz. Cole szinte rögtön kimentette magát és eltrappolt. – Ne hozzak neked valami harapnivalót?
- Ne, köszönöm – hárított azonnal, aztán kedvesebben hozzá tette. – Hamarosan megérkezik Lisa és úgyis meg fog tömni.
Bella együttérzően felnevetett, mert tudta, hogy valóban így lesz. Lisa kötődése megint csak magára emlékeztette, és a Jacobhoz fűződő kapcsolatára.
- Aggódik érted – állapította meg egyszerűen.
- Nincs rá oka.
- De a barátok már csak ilyenek!
Ray elgondolkodva nézett rá, de nem vitatkozott. Pillantása az ajtó felé libbent, és ott is ragadt. Arca lesápadt, szája kissé elnyílt a csodálkozástól. Ekkor érkezett meg Lisa, Brandon, Jasmine és Seth, de Raymond csak az egyikőjüket nézte megbűvölten.
- Nem ő az igazi – suttogta Bella.
A szavai mintha visszarántották volna a fiút a földre, visszatért a düh és a szomorúság. Lenézett a dobozra, ami alig észrevehetően remegett a kezében, úgy választolt.
- Tudom. - A fiú arcát nézve Bella elbizonytalanodott Alice látomását illetően. Talán a húga tévedett. – Menj, üdvözöld az öcsédet – küldte Ray rekedt hangon, mire Bella nem tudta megállni, és bátorítóan megszorította a kezét, aztán a reakciót meg sem várva elsietett az érkezők felé.




Brandon Hart szerette a jó bulikat, most mégis volt egy olyan érzése, hogy boldogabb lenne, ha a bejárati ajtó már távozóban záródna mögötte. Egyébként sem érezte túl jól magát az elmúlt napokban, bizonyára valami vírus kerülgette. Az egyetlen ok, amiért itt van, az a mellette lépkedő Lisa volt, aki úgy fel volt villanyozódva, mint a karácsonyfaizzó. Pedig megpróbálta kimenteni magát, hiszen aggódott az anyja miatt is, de épp Evelin ragaszkodott hozzá a legjobban, hogy eljöjjön. Egyébként is sokkal jobban volt, Billy is átment hozzá; láthatóan nagyon jól szórakoztak egymás társaságában. A mobilt minden esetre kéznél tartotta…
Mindenki kedvesen üdvözölte őket, és Brandont meglepte, hogy Jasmine milyen otthonosan mozog a házban. Örült neki, hogy ilyen gyorsan barátokat szerzett, főleg hogy a kezdeti feszültségek után olyan jól kijöttek Lisával is. És persze az is feltűnt neki, milyen szemeket mereszt rá ez a Seth nevű kölyök… Na, nem mintha Jasmin-t ez zavarta volna! Sőt, láthatóan élvezi a fiú társaságát, akivel szinte az egész délutánt együtt töltötték.
Bella és Alice egyszerre értek oda, hogy üdvözöljék őket. Brandon megint elcsodálkozott, hogy milyen egyformák ezek a Cullenek, mégis mennyire különbözőek.
- Sziasztok – mosolygott bájosan Alice, a fiúnak mégis görcsbe ugrott a gyomra tőle, gerincén egy iszonytató érzés száguldott végig. – Isten hozott benneteket, érezzétek jól magatokat! Az ünnepelt még nem érkezett haza, de bármelyik pillanatban befuthat. – Az alacsony lány nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni Brandon különös fintorát, ami önkéntelenül jelent meg az arcán. Ő maga sem értette, mi ütött belé, és megint csak a lányok átütően édes parfümjére gondolt. Hát senki nem szól ezeknek a szerencsétleneknek, hogy nem túl jó márkát választottak?
Azonban úgy tűnt, rajta kívül mást nem zavar a dolog, sőt! Ösztönösen nyúlt a nyakához, hogy kigombolja az ingét, de rá kellett jönnie, hogy már megtette, mégsem kap elég oxigént. És mitől van ilyen melege? Csak nem lázas? A francba, pedig annyira örült, hogy Lisával lehet…
Észrevette, hogy Jacob elgondolkodva fürkészi, miközben a barátnője kezét szorongatva társalog valakivel.
Közben megérkezett Edward Jasperrel, aki nagyon meglepődött a felhajtáson. Sokáig tartott, mire mindenki gratulált neki és átadta az ajándékokat.
Lisa magával húzta Brandont az egyik széken üldögélő Rayhez. A fiú úgy nézett ki, mint akin átment az úthenger! Pedig Lisa szerint már sokkal jobban van, de akkor milyen lehetett előtte?!  Azt sem értette, ilyen komoly sérülésekkel miért nincs kórházban? Mert Carlisle vitathatatlanul jó orvos, de mégis…
Lisa azonnal kezébe vette a dolgokat, és leteremtette szegény fiút, amiért nincs felpolcolva a lába. A jó ég tudja, honnét kerített szinte azonnal egy párnát és a szegény fiú tiltakozása ellenére a gipsz alá dugta, majd hozott egy nagy tálca ételt és elé rakta. A fanyalgással nem törődve szeretetteljesen ráripakodott.
- Soha sem erősödsz meg, ha nem eszel!
Brandon határozottan megsajnálta a srácot, akinek vagy ereje nem volt a tiltakozáshoz, vagy kedve. Ímmel-ámmal nekifogott egy szendvicsnek, de az istennek nem tudta lenyelni, csak kedvetlenül forgatta a szájában.
Mikor Alice elhívta Lisát, és ők ketten maradtak, gyorsan lekapott néhány darabot a tányérról a meghökkent Ray orra elől, és egy közelben álldogáló pálma mögé rejtette. Végtére is, aki házibulit szervez, számoljon a hasonló „meglepetésekkel” is.
Ray először meghökkenve nézte, aztán hálásan elmosolyodott, miközben lenyelte az egyetlen falatot. Brandon tudta, hogy a fiú képes lett volna az undorát legyőzve megenni, csak hogy ne sértse meg Lisát, így azonban mindenki elégedett lehet.
Raymond nyögve hunyta le a szemét.
- Ezek eret is vágtak rajtad, haver?! Olyan vagy, mint a meszelt fal, kezdesz hasonlítani hozzájuk… - Mikor kimondta, Brandon is elcsodálkozott magán, hogy honnét jutott épp ez eszébe. A közelből felhangzott Emmett nyerítése, mintha hallotta volna a megjegyzést.
A visszatérő Lisa elégedetten dicsérte meg Rayt, és elvette tőle a megmaradt ételt.
- Hozzak neked is? – kérdezte kedvesen a megrémülő Brandont, aki egyetlen falatot sem tudott volna leküldeni a gyomrába.
- Oh, ne fáradj, nem vagyok éhes! Inkább táncolj velem! – lépett közelebb a lányhoz, aki elpirulva bólintott a felkérésre, és hamarosan egy lassú számra andalogtak a többi pár mellett.
Később szinte mindenkivel beszélgettek egy kicsit, sőt táncolt Jasmine-nel is. Nem sokkal a torta felvágása után Cole elvitte Adam-et és Mandyt La Pushba – Rosalie nagy bánatára -, hogy lefektesse őket. Brandon megkérte, hogy nézzen be az anyjáékhoz is, hogy minden rendben van-e velük. Mikor Lisa segített a tányérok összeszedésében, Brandon észrevette, hogy Ray igyekszik felállni. Nem került el a figyelmét, hogy a fiú egész este nagyon nyomorultul érezte magát, talán fájdalmai is voltak. Többen próbálták bevonni a beszélgetésbe, de szinte elszigetelte magát.
- Szökünk, szökünk? – kérdezte viccelődve, ahogy a mankóra próbált rátámaszkodni. Ray ingerülten morgott valamit, de Brandon meglátta rajta, hogy a reszkető fiú majdnem sír. Elkapta tőle a botot és felrántotta a székről, kezét a hóna alá nyújtva, így sérült lábára nem kellett rátámaszkodnia, miközben megindultak az ajtó felé.
Szerencsére elkerülték a feltűnést, mivel Edward hangosan kurjantva magára vonta mindenki figyelmét, mert épp ő köszöntötte fel a bátyját, így gyorsan kint voltak a házból. A sötét teraszon fonott székek voltak kirakva, mindketten lihegtek, mire elérték a legközelebbit. Raymondnak elakadt a lélegzete, ahogy elterült a fotelban.
- Jól vagy? – kérdezte szuszogva Brandon, miközben igyekezett minél nagyobb szippantással beszívni a tiszta, friss levegőt.
- Nem – jött az azonnali válasz. – De jobban, mint két perce.
- Az jó.
Furcsamód egyikük sem érezte a hideget, pedig eléggé leesett a hőmérséklet, a jeges szél a hó ígéretét hozta magával.
Brandon is letelepedett egy székre és kinyújtotta hosszú lábait, mert izmai olyan feszesek voltak, mint a felhúzott íj. Ha oka lett volna rá, azt gondolná, izomláza van, de az utóbbi hetekben inkább eltunyult, az addigi rendszeres sportot is abbahagyta. Magában el is döntötte, hogy ideje lenne egy kis testmozgásnak.
Gondolataiból Raymond mély sóhaja riasztotta fel.
- Elárulod, miért van ilyen világvége hangulatod? – kérdezte félig viccesen. – Értem én, hogy megsérültél, de mikor ennyi aggódó barát vesz körül, akkor nem lehet okod panaszra. – Mivel nem érkezett válasz, és bár a sötétben nem tudta kivenni a másik arcát, biztos volt az elgyötört ábrázatban, levonta a következtetést. – Oh, egek! Ha nem buktál milliókat a tőzsdén, akkor csak nő lehet a dologban! – megértően csóválta a fejét, mikor hirtelen valami szöget ütött az agyában. – Viszonzatlan szerelem? – Kicsit előre dőlt, izmai még jobban megfeszültek, míg a válaszra várt.
- Nem Lisa az – szögezte le egyszerűen Raymond, amitől Brandon megint ellazult.
Megint csend ereszkedett közéjük, aztán Brandon feltápászkodott.
- Én megkeresem Lisát. Szükséged van valamire?
Raymond felnézett a fölé tornyosuló fiúra, és reménykedve suttogta.
- Csak egy kis magányra…
- Rendben, gondoskodom róla, hogy senki se zavarjon. – Azzal már be is masírozott a házba.





Raymond magára maradt a gondolataival a csípős hidegben. Különös, hogy néhány apró gesztus mennyire megváltoztathatja valakiről a véleményünket. Néhány órája még meg volt róla győződve, hogy Brandon Hart beképzelt, városi tökfilkó, aki nem érdemli meg Lisát. Az elmúlt egy órában azonban rá kellett jönnie, hogy mekkorát tévedett. A fiú figyelmes volt, még sem tolakodó, mindig kitalálta, mire van szüksége Raynek, pedig alig beszéltek. Persze a barátai is igyekeztek segíteni rajta, de soha sem a jó irányból közelítettek, vagy épp nem a megfelelő időben. Hálás volt mindannyiuknak, hiszen ahogy Brandon is mondta, aggódó barátok sokasága vette körül, mégis olyan egyedül volt, mint az ujja. Úgy érezte magát, mint egy puzzle kirakós eltévedt darabja, ami egy másik dobozból keveredett a többi közé, és sehová sem illik.
Idegei pattanásig feszültek, ahogy arra gondolt, hogy néhány méterre Seth remekül szórakozik Jasmine-nel. A torka elszorult, mikor a bemutatkozásukra gondolt, mert egy röpke pillanatig a tenyerébe zárhatta a lány puha kezecskéjét. Csak néhány másodperc volt, mikor Cole után vele is kezet rázott, aztán már mosolyogva fordult is Oliverhez. Ő nem volt más számára, csak egy Seth barátai közül. A hülye is láthatta, mennyire egy hullámhosszon vannak, és ez így is van jól, a farkas és bevésődése között.
Raymond mégis csalódott volt, bár nem tudta, mire számított valójában. Talán arra, hogy a lány is megérzi azt, amit ő, hogy amikor a szemébe néz, kialakul köztük az a bizonyos varázslatos kapcsolat, ami a falka többi tagját is a lenyomatához köti.
 De nem így lett. És azért nem, mert Jasmine-t nem neki szánták az égiek.
Nem törődve a hasogató fájdalommal, megpróbált lábra állni. Már többször eszébe jutott, hogy Carlisle tanácsa ellenére átváltozik, és nem is ez tartotta vissza. Az egyetlen dolog, hogy akkor farkasként nyitott lenne az elméje, és a legkevésbé sem vágyott látni Seth gondolatait. Persze a végtelenségig nem halogathatja a dolgot.
Ügyetlenül egyensúlyozva próbálta megtartani magát az ép lábán, mikor a lépcső aljánál lefékezett Cole autója, és a vezető melletti ülésről egy karcsú alak pattant ki, míg a kocsi hátra tolatott, hogy leparkoljon. Ray megmerevedett a mozdulat közben, dermedten bámulta a kecsesen mozgó jövevényt, aki a kabátot szorosan összefogva magán szaladt fel a lépcsőkön, miközben szőke haját lobogtatva fújta a szél. A gyér világítás miatt, ami a házból kivetült a tornácra, nem látta a széket, amiben megbotlott, de gyorsan visszanyerte egyensúlyát. Ray azonban akkor már előre vetette magát, megfeledkezve fájós lábáról, hogy elkapja a lányt, így hosszában elvágódott a terasz padlóján.
- Krisztusom! Megütötted magad? – hajolt fölé aggódva a szőke lány.
A fél oldalra fordult Raymond nem törődött a fájdalommal, kitágult pupillával bámult az ismerős arcba. Megszűnt minden körülötte, megállt az idő, csak ő volt és a lány. Hirtelen minden a helyére került, mintha varázsütésre elmúlik a rendetlenség, a káosz. És már érezte a köteléket is, amik vasláncként kapcsolták a bájos tüneményhez.
- Jasmine? – suttogta alig hallhatóan, miközben kinyújtotta kezét a szőke tincsek felé. A jövevény megcsóválta a fejét, de nem húzódott el, csak térdelve bámult a fiúra, aki bárgyú vigyorral nézett rá. – Szia!
- Szia! – nevette el magát rekedtes hangon a lány, aztán elszégyellhette magát, mert gyorsan hozzátette. – Bocsi, nem akarlak kinevetni, csak nem vagyok hozzászokva, hogy a férfiak a lábam elé vessék magukat! – Megfogta Ray kezét és segített neki felülni. Tekintete a gipszre tévedt. – Biztos, hogy jól vagy?
Raymondnak eszébe jutott a néhány perce ugyanerre a kérdésre adott válasza.
- Még az életben nem voltam ilyen jól!
Hirtelen feltárult a bejárati ajtó, és a nyílásban Brandon jelent meg.
- Mi az ördög folyik itt? – kérdezte döbbenten, majd felderült arccal kiáltott fel:
 – Camilla!  

Várom az észrevételeket! :)

7 megjegyzés:

Ati írta...

Hali!
:D Nagyon tetszett ez a fejezet:D És akármennyire is nehéz elhinni de örülök hogy végre Ray is révbe ért legalább is nagyon úgy fest a dolog:D Mi ez? Csak azt ne mond hogy ikrek :D tutira lefordulok a székről :D Édes Istenem :D Szerencsétlen Seth is mit össze nem szerencsétlenkedett :D Nagyon vicces volt az egész helyzet:D Ügye amúgy ez most komoly hogy Brandon farkas lesz?:D Mert nagyon úgy néz ki:D Remélem Lisa lesz a bevésődése :s Nah mind1 majd kiderül.. kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

demon írta...

szia ez nagyon jó camilla jasmine iker tesója isteni remélem ray is boldog lesz rá fér brandon remélem könnyen átváltozik
puzy

Drakulaura írta...

Szia!

Nagyon jók az eddigi fejezetek és örülök neki, hogy Ray is megtalálta a társárt! Camilla Jesmine tesója lenne? Ha igen akor tök baró mert ugyanaz történt vele és Shat-tel mint Jake-el mikor azt hitte Belle a bevésődése az igazi könyvben, ot t viszont Ness volt a lány mint azt te is tudod! Remélem hamar hozod a folytatást és ilyen hosszan mint ez a feji volt!

Puszi Ula D :) :@

Beness Nikol írta...

Sya!
Hü-ha! Nem találom a szavakat. Ez valami nagyon klasz volt. Végre minden a helyére került. Gratulálok.
Nikol

Névtelen írta...

Auveia! Várom a következöt!

Gabriella írta...

Sziasztok!

Ati: Örülök, hogy tetszett! Kicsit féltem, hogy az iker dolog (mert erről van szó) nagyon szappanoperás elem, és nem fog tetszeni! De aztán végiggondolva rájöttem, hogy egy fanfic eleve egy adott film/történet húzása-nyúzása, ami elég nehezen kivitelezhető hasonló eszközök nélkül! :)
Igen, már az sem túl nagy titok, hogy Brandon hordozza a géneket, kérdés, hogy átváltozik-e...
Raynek az elejétől happy endet szerettem volna, így tudtam megoldani! :)
Persze még ez sem mind lefutott ügy, csak a bevésődések történtek meg...!
:)))))))))))

demon: :)))))))
Igen, igen és talán! :)))))
Puszi

Ula: Igen, ikrek! Valóban, én is erre gondoltam, mikor írtam! :))) Igyekszem, de a dupla-hosszt nem garantálom! :D

Nikol! :D :D :D :D
Köszi, igen, lassan egyenesbe érnek! :)

Névtelen olvasó: :)))
Sietek vele!
Legközelebb elárulod a neved? :D Vagy a kezdőbetűjét? :D

NAGYON KÖSZI NEKTEK!!!

Riora írta...

Szia!

Most nagyon örülök, mert nagyrészt bebizonyosodni látszi kaz elméletem. Na, mi lesz ebből?
Jó fejezet lett, jó volt, hogy megismerhettük egy kicsit Brandon személyiségét is!

Riora