Camilla szemszöge
Az ajtó hangos csapódása térített magamhoz, és úgy
löktem el Raymondot, mintha főben járó bűnön kaphatnának. A kandallóhoz ugorva igyekeztem
mélyeket lélegezve lenyugodni, de dübörgő szívem az arcomba kergette a vért, és
tükör nélkül is biztosan tudtam, hogy pipacspiros vagyok.
- Sziasztok – köszönt a belépő Brandon, nyomában
Edwarddal és Bellával. Mivel nem volt mód, hogy a zavarom nyomait eltüntessem,
így kihúzva magam feléjük fordultam, kerülve Ray pillantását. Szerencsére
Brandon azonnal Lisával kezdett foglalkozni, ám Edward huncut mosollyal nézett
le a barátnőjére. Meg mertem volna esküdni, hogy mondott neki valamit, de a
szája alig mozdult, a lány mégis széles mosollyal nézett hol rám, hol Rayre.
- Megtudtatok valamit? – Ray hangja rekedtebb volt a
szokásosnál, és én nem tudtam ellenállni, hogy rá nézzek. Egyenes tartással
állt, rendíthetetlenül, mintha betonból volna, csak szaporán emelkedő mellkasa
árulkodott az imént történtekről.
- Ami azt illeti… - Ismét úgy tűnt, Edward alig tud
elnyomni egy nevetést, és ettől megint fokozódott a zavarom. Talán tudja? A
számhoz kaptam a kezem, és megtöröltem, mintha így eltüntethetném a nyomát. –
Szóval úgy tűnik, keresnek valamit, ami Richardé volt, és feltételezik, hogy
nálad van.
- Mit? – A figyelmem azonnal elterelődött, kíváncsian
léptem közelebb, miközben agyam lázasan dolgozott.
- Bizonyítékot.
- Mifélét?
Edward elkomolyodott.
- Valószínűleg Richard bebiztosította magát, ami elég
okos dolog volt, tekintettel, hogy kiknek dolgozott. – Értetlen tekintetemet
látva folytatta. – Komoly anyagi háttérrel rendelkező, befolyásos emberekről
van szó, akik neve semmilyen módon nem kötődhetnek olyan kétes üzletekhez,
amiket a vőlegényed bonyolított. Bármit megtennének, hogy ez így is maradjon. –
Megköszörülte a torkát, mert én sápadtan rogytam a kanapéra. Zaklatottan
értelmeztem a szavait, próbálva magyarázatot találni mindenre.
- Milyen… üzletek?
Edward kész volt a válasszal, mégis megfontolta a
szavait.
- Mondjuk úgy, hogy piszkos pénzeket fehérített, busás
jutalékért.
Ezek szerint nem egyszeri alkalom volt, nem egy apró
botlás. Belegondolni sem mertem, mi mindent tehetett, vagy tehettek ezek az
emberek…
- Értem. – A mellkasomban egy újabb érzés kezdett
növekedni, ami ismét vörös színbe vonta az arcomat, méghozzá a szégyené.
Szerettem volna megtudni minden részletet, de már így is végtelenül
kellemetlenül éreztem magam a többiek előtt, akik idő közben némán hallgatták a
párbeszédet. A tudat, hogy a férfi, akihez feleségül készültem, egy gátlástalan
bűnöző, nehéz lepelként terült rám. Hogy lehet ez? Hol voltam én akkor, amikor
mindez megtörtént? Vagy már akkor is ilyen volt, csak én láttam másnak?
Tudtam, hogy
igen a válasz, és ez még nyomorultabbá tett. Rájönni, hogy az életem egy
jól megrendezett színjáték csupán, nagyon frusztráló.
- Van nálad bármi, ami Richardé? – kérdezte Edward.
Töprengve megráztam a fejem.
- Néhány apróságot leszámítva a lakásomban. –
Gondolkodtam. – Bár sok ajándékot kaptam tőle… - Elfintorodtam. – Általában
engesztelésnek szánta őket. Valahogy mindig volt miért bocsánatot kérnie… - Nem
tudtam lenyelni a keserűséget, ami valódi ízként terült el a számban, és
éreztem, hogy felkavarodik a gyomrom.
- Megengednéd, hogy szétnézzünk az otthonodban?
Bizonytalanul bólintottam, aztán kérdőn felnéztem. –
New Yorkba akartok menni?
- Igen.
- Oké, akkor elkészülök. – Pont fel akartam állni,
mikor elkaptam, ahogy Brandon és Edward tekintetet váltottak, mire az utóbbi
alig észrevehetően megrázta a fejét. A felém forduló Brandon zavartan vette
észre, hogy őket nézem, tétován dugta zsebre a kezét.
- Talán jobb lenne, ha csak odaadnád a kulcsot, majd
ők mindent elintéznek.
Nehezen tudtam titkolni a meglepődésemet. Nem azzal
volt gondom, hogy majdnem idegeneket engedek be a lakásomba, hiszen teljesen
megbíztam bennük, csak nem tudtam elképzelni, hogy találhatnak meg valamit,
amiről még én magam sem tudom, hogy ott van-e.
- Hidd el, megvannak a módszereink – adott választ a
ki nem mondott kérdésre Edward, amitől megint az a bizarr érzésem támadt, hogy
olvas bennem. Még furcsább volt, hogy ezt kigondolva elmosolyodott, de nem
fordította el a fejét, tartotta velem a szemkontaktust.
Hittem neki.
- Rendben – azzal besétáltam a szobába, és a
kulcsaimmal, valamint egy névjegykártyával tértem vissza, amin a címem volt.
Mikor átnyújtottam, hirtelen eszembe jutott valami.
- Megtennétek egy szívességet? - kérdeztem, mire
Edward kissé eltátotta a száját a csodálkozástól, holott még ki sem mondtam,
mit szeretnék.
- Persze, mond csak – előzte meg Bella, így
elhessegettem egy felmerülő gondolatot, és a lányhoz fordultam.
- Elhoznátok Garfieldet?
- Kit?
- Garfieldet. – Nem törődtem a csodálkozó
tekintetekkel. -
A szomszédban lakó Mrs. Draftra bíztam.
- Neked macskád van? – kérdezte szemrehányóan Jasmine.
- Igazából nem is az enyém, csak átmenetileg fogadtam
be, de nem volt időm gazdit keresni neki, így nálam maradt – magyaráztam.
- Én azt hittem, Richard allergiás a macskaszőrre! -
Kelletlenül bólintottam Brandon megjegyzésére, mire szélesen elvigyorodott. –
Távol tartotta a gonoszt, mi?
Nem akartam reagálni, de be kellett ismernem, hogy
igaza volt. Richard, amellett, hogy érzékeny volt a szőrére, ki nem állhatta
szegény cicust. És tény, hogy a macska sem kedvelte őt. Garfieldot alapjában
véve semmi sem mozdította ki a nyugalmából, egyedül Richardnak sikerült elérni,
hogy felborzolt bundával, fújtatva támadjon rá.
Most már jobban megértem szegényt…
- Persze, ha túl nagy gond…
- Nem, dehogy – legyintett Bella, aztán Edwardra
sandított. – Majd megoldják… valahogy. Ugye, drágám?
- Hogyne, mindenképpen. – Elvigyorodott. – Azt hiszem,
ez Emmettnek való feladat, nagyon ért a macskákhoz.
Szavait a fiúk derültsége követte, amit nem tudtam
mire vélni, de hálás voltam érte.
- Akkor mi indulunk is – intett Edward, aztán hirtelen
megint kiürült a szoba, és mi ismét kettesben maradtunk Raymonddal.
Kényelmetlenül éreztem magam, és a gondolataim is kavarogtak az imént megtudott
információktól. Magányra volt szükségem, hogy eltöprengjek. Idétlenül intettem
a fiúnak anélkül, hogy ránéztem volna, és a szobámba masíroztam, még mielőtt
bármit szólhatott. Leültem az ágyra és a kezembe temettem az arcom. Percek,
talán órák teltek el, míg mozdulatlanul gubbasztva próbáltam elhitetni
magammal, hogy nincs itt a világvége. És nem is volt, bár az életem darabokra
hullott.
Ha nagyon őszinte akartam lenni magamhoz, már régen
éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. És nem csak Richarddal. Gyakran kaptam
magam azon, hogy apró változtatásokat alkalmazok, és ez furcsa mód jobban
feldobott, mint indokolta volna. Ilyen volt például Garfield is. Richard fel
volt háborodva, hogy egy „veszélyes dögöt” viszek a lakásomba, és minden
alkalommal hangot adott a nemtetszésének. Azt hiszem, nem is volt más oka, hogy
megtartottam szegény cicust, mert igazából nem túl szeretnivaló jószág. Macska
létére elég önző, és végtelenül lusta. Még nyávogni sem igazán hallottam,
egyedül csak a kaja reményében dörgölőzött hízelgően. Igazság szerint eszembe
sem jutott, amíg Edwardék nem említették a lakásomat. Mrs. Draft örömmel
vigyázott rá, és valamiért az öreglányt jobban is szerette, mint engem.
Elhúztam a számat a gondolatra, és ismét elgondolkodtam, hogy nem bennem van-e
a hiba.
Szelíd kopogás riasztott fel, és a lassan kinyíló ajtó
mögött Evelin tűnt fel.
- Gyere, kincsem, kész a vacsora.
Elgyötört arccal megráztam a fejem.
- Nem, köszönöm, azt hiszem, én ma kihagyom! Inkább
lefekszem.
Halkan behajtotta az ajtót maga mögött, és
nekitámaszkodott. Kutató tekintete egyenesen a vesémbe látott.
- Jól vagy?
Igent akartam mondani, de a szó megakadt a torkomon,
és feltört belőlem a zokogás. Azonnal odasietett és a karjába vont, lágyan
simogatta a hajam, míg én szipogva kapaszkodtam belé. A nagymamánk halála után
Evelin lett az anyám, és most nagy szükségem volt a közelségére.
- Elrontottam mindent!
- Dehogyis, erről az egészről nem te tehetsz!
A szemébe nézve folytattam.
- De igen. Annyira vágytam rá, hogy igazi életem
legyen, hogy nem vettem észre, kivel tervezem a jövőmet!
- Igazi életed? – nézett rám értetlenül.
- Igen – törölgettem a szemem egy gyűrött
zsebkendővel. – Olyan férjet akartam, aki megbízható, jó állással,
egzisztenciával, aki törődik a családjával, és a gyerekeinek nem kell semmiben
hiányt szenvedniük. – Nem úgy, mint Jasmine-nek és nekem. Persze, nem volt
szükséges kimondanom, Evelin nagyon is megértette, miről beszélek. Az apánkra
gondoltam, aki alkoholmámorban gyakran szinte félholtra verte az anyánkat, míg
az végül elszökött tőle, magunkra hagyva minket is.
- Jaj, drágám! Richárd nem olyan, mint az apád, az
igaz, de attól még nem megfelelő férjjelölt. – Kihúzott egy zsebkendőt a
zsebéből, és letörölte az arcomat. – A megfelelő férfi tisztelni, becsülni,
szeretni fog, és csodálatos apja lesz a gyerekeiteknek. – Elmosolyodott. - És
neked nincs más dolgod, csak kitárni elé a szíved, és viszonozni, amit adni
tud. – Elkomorodott. – Hátra kell hagynunk a múltat, és vele a szellemeket is.
Nem azonosulhatunk mások sorsával, mindenkinek a saját életét kell élni. Te nem
vagy az anyád, és a leendő férjed nem az apád. Te jó szülő leszel, és akit
társadul választasz, a megfelelő lesz számodra.
- De én azt hittem, Richard…
- Nem, ezt nem hiszem. Soha sem hihetted igazán, hogy
ő a nagy Ő. Figyeltelek, mikor a közelében voltál, láttam, ahogy rá néztél. Idő
kérdése volt, hogy rájöjj, ő csak egy tévedés az életedben. Egy hiba, ami mindnyájunkkal
megesik. – Oldalra biccentette a fejét, és elmosolyodott. – Tudod, mit
gondolok? Talán a sors akarta, hogy mindez így történjen. Csak egy újabb lecke,
hogy felnőj egy igazi kapcsolathoz.
Megcsóváltam a fejem.
- Nem, azt hiszem, igazad van. A sors akarta így, és
talán számomra más van megírva, nem az anyaság. – Egyre határozottabban
éreztem, hogy így van. – Igen, ideje megtalálnom önmagam.
- Én nem így értettem…
- De, én így látom. És mostantól másként alakítom az
életem. Nem fogok senkitől sem függni, magam fogok boldogulni. – Miközben
felálltam, és elszántan kezdtem tervezgetni a jövőmet, nem figyeltem Evelin
tanácstalan arcát.
Másnap reggel úgy ébredtem, mintha kicseréltek volna.
Az elmúlt hetek gondja már nem nehezedett ólomsúlyként rám, nem láttam
reménytelennek a helyzetet. Fogmosás után nekifogtam a reggeli készítésének,
hogy mire a többiek felkelnek, mindennel elkészüljek.
Az illatos szalonna hamarosan mindenkit előcsalt, és
hamarosan az asztal körül üldögélve nevetgéltünk. Láttam rajtuk, hogy
csodálkoznak a hirtelen hangulatváltozásomon, de nem tették szóvá, csak
élveztük egymás társaságát, úgy, mint régen. Igen, a hétvégi reggeleken, mikor
senki sem rohant, és pizsamában töltöttük a fél napot.
Visszafogott kopogás szakított félbe, és az első
tippem az volt, hogy Seth is megérezte az illatokat. Jasmine kipirult arccal
szaladt ajtót nyitni, és egy egész sereggel tért vissza.
Természetesen elsőnek Seth lépett be, nyomában
Jacobbal, Lisával, és Rayjel, valamint Edwarddal és a bátyjával, Emmettel. Az
első, ami beugrott, hogy kevés lesz a rántotta, de mikor megláttam Emmett
kezében egy csomagot, elképedtem.
- Már vissza is értetek? De hát hogyan…
Edward gyorsan témát váltott, és közelebb lökte hozzám
a tesóját, aki láthatóan fancsali képpel nyújtotta felém a bebugyolált macska
hordozót, mintha időzített bomba lenne. A bentről hallatszó sziszegő hang
alapján inkább lehetett egy kígyó, mint az én házi kedvencem. Mikor egy
bizonytalan köszönömmel elvettem Emmettől, és nekiálltam kicsomagolni, mindenki
körénk sereglett. A rácsot kinyitva próbáltam kiédesgetni a cicát, de ő
fújtatva bújt a másik sarokba.
- Garfield, én vagyok az, gyere szépen – nyúltam be a
nyíláson, mire azonnal belém vájta a körmeit. – Mi a fene bajod van? – kaptam
ki a kezem, amiből szivárgott a vér. Hirtelen mindenki megmozdult: A Cullen
fiúk hátra léptek, míg az indiánok közelebb húzódtak hozzám, Raymond pedig tolni
kezdett a mosdó irányába.
- Hová akarsz…?
- Azonnal el kell állítanunk a vérzést! – Ellenvetést
nem tűrve bependerített a fürdőbe, és magunkra zárta az ajtót.
- Ugyan, nem kell ekkora dráma, ez csak csikarás –
magyaráztam morcosan, mert a kis helyiség túl szűk volt kettőnknek, és a
közelségétől bizseregni kezdett mindenem. Nem zavartatta magát, megnyitotta a
csapot, és lemosta a kezem, aztán fertőtlenítőt és kötszert vett elő az egyik polcról,
és gyorsan, de szakszerűen bekötözte a kezem. Mikor már vagy egy fél
kilométernyi gézpólyát rátekert, nem bírtam tovább nevetés nélkül.
- Nem gondolod, hogy ez túlzás?
Rá pillantva azonnal elkomolyodtam. Tekintete sötét
volt, arcán aggodalom tükröződött. Nem is aggodalom, sokkal inkább rettegés.
Mintha halálos sérülést szenvedtem volna, és az életemért küzdene. Akaratlanul
a bekötözött kezemre pillantottam, amit remegő tenyerében tartott. Olyan
óvatosan fogta, mintha törékeny lenne. Tekintetem végigsiklott feszült
tartásán, és nem tudtam ellenállni, ép kezemet végigsimítottam a karján, fel a
feszes vállakon, a nyakán, hogy megállapodjon borostás arcán. Megremegett az
érintés alatt, és lehunyta a szemét, mire melegség öntött el, a csontjaim
szinte olvadni kezdtek. Elmosódott tér és idő, nem számított semmi más, csak
hogy érinthetem őt.
Mélyen beszívtam a levegőt, de ettől sem tisztult ki
jobban az agyam, teljesen kitöltötte a tudatomat. Még soha sem kerültem ennyire
senki hatása alá.
Mikor lassan kinyitotta a szemeit és simogató
tekintetével rám nézett, úgy éreztem, bármire képes lenne értem.
A bekötözött kezemet a derekára csúsztattam és
közelebb vontam magamhoz. Ahogy a testünk egymáshoz simult, elöntött a vágy,
kapkodva szedtem a levegőt.
- Camilla! - Hirtelen mozdult, egy lépéssel hátrébb
tolt, és testével a csempének szegezett, miközben szája forrón csókolta az
enyémet. Simogattam a hátát, a tarkóját, és ahol értem. Bármit megtettem volna,
ott a pici fürdőszobában, miközben a nappali tömve van ismerősökkel.
Jasmine hangja térített magamhoz.
- Minden oké odabent? – Várt néhány pillanatig. –
Csinálni kellene ezzel a macskával valamit!
Felnéztem a barna szemekbe, miközben igyekeztem
annyira összeszedni magam, hogy meg tudjak szólalni.
- Persze, máris megyünk.
Csalódottan lépett hátra, de a kezét a derekamon
hagyta. Néhány másodpercig próbáltunk lenyugodni, aztán szelíden megkérdezte: -
Kimegyünk?
Bólintottam, és már nyúltam is a kilincs után.
Nem foglalkoztam az érdeklődő tekintetekkel, sem a
macskával, egyenesen Edward elé léptem.
- Találtatok a lakásomban valamit?
Összenéztek a bátyjával, majd intett, hogy üljünk le.
Lekuporodva vártam, hogy elmondja, mi a gond. Mert
gond volt, azt éreztem.
- Betörtek a lakásodba.
- Szent isten! – döbbentem meg. – És… elvittek
valamit?
- Hát ezt így nehéz megállapítani, de ahogy láttuk, az
értékesebb dolgok megvannak. – Előredőlt ültében. – Inkább úgy tűnt, kerestek
valamit. – Mikor a döbbenettől nem tudtam megszólalni, folytatta. – Mindent
feltúrtak, alapos munkát végeztek.
Dühös voltam a gondolattól, hogy idegen emberek
fogdosták a dolgaimat, nem tisztelve a magán szférámat.
- Ők voltak azok?
- Igen, nagyon valószínű. – Összeszorítottam a fogam,
hogy el ne káromkodjam magam. – A jó hír azonban az, hogy úgy tűnik, nem
találták meg, bármi is az.
Most én dőltem előre, hogy jobban figyelhessek rá.
- Honnét gondolod?
- Mert már egy hete volt a betörés – szólt közbe
Emmett.
Elcsodálkoztam.
- Egy hete?
- Igen, és mivel utánad jöttek, valószínűleg még nem
kapták meg, amit akartak. – Tovább magyarázott. – A rendőrség helyszínelést
tartott, de mivel ismeretlen helyen tartózkodtál, nem tudtak értesíteni.
Lezárták a lakást.
Épp meg akartam kérdezni, hogy ezt honnét tudják,
mikor megválaszolta a kérdést.
- Mrs. Draft nagyon készséges volt, és úgy tűnt,
roppant tájékozott mindenben, ami a házban történik.
Ha nem lettem volna annyira dühös, biztos elnevetem
magam, ahogy felrémlett előttem a pletykás vénasszony arca.
- És ti sem találtatok semmit, amit ezek kereshetnek
rajtam?
Megrázta a fejét.
- A lakásban nem volt semmi. Átnéztük a Cd-ket, a
könyveket, minden rejteknek megfelelő helyet, de semmi. Ez a Richard vagy
nagyon okos, vagy nem a megfelelő helyen keresgéltünk. Nem lehet, hogy elhoztad
magaddal?
Megráztam a fejem.
- Nem, már mindent átnéztem, nem sok holmit hoztam
magammal.
Szótlanul töprengtünk, miközben Jasmine egy szelet
sonkával igyekezett kicsalogatni Garfieldot a macska hordozóból, de az a szép
kérlelés ellenére megmakacsolta magát.
Megunva a dolgot indulatosan felpattantam, felkaptam a
dobozt, és fejre állítottam, mire a macska nagy nyávogással takaróstól
kipottyant a padlóra, és azzal a lendülettel be is iramodott a kanapé alá.
Mindenki döbbenten bámult rám, valószínűleg nem egy
igazi állatbarátként viselkedtem. Már kezdtem volna szabadkozni, mikor a
szőnyegen megakadt a szemem valamin. Lehajolva vettem szemügyre a pendrive-ot,
aztán felmutattam.
- Ha jól tudom, ez nem Garfieldé.
Tudom, tudom, szeretnétek már Cullenékról is hallani, de ezt a dolgot muszáj lezárnom! De hamarosan ők következnek, mert ez után az ő házuk táján akad felfordulás... :)))))))
A komiknak örülnék nagyon! :D
7 megjegyzés:
szia ez isteni remélem cam össze jön rayel a pendrivot pedig edék okosan használják majd fel em arcára kiváncsi vagyok mikor ed elmondta neki hogy lesz egy macska utasa lapushig
puszy
Szia!!!
Nagyon tetszett!! Jókat vigyorogtam, és nagyon kíváncsi lettem volna Em reakciójára. Aranyosak, hogy nem tudnak egymás mellett meglenni Ray és Camilla anélkül, hogy egymásnak esnének. Nagyon várom a folytatást!
Puszi Orsi
Sziaaaaa!!!
Camilla szegény nehéz neki :) de Raymond tesz róla hogy jó legyen neki. Nagyon tetszik Camilla karaktere. Kíváncsivá tettél mi ez a dolog ami itt van???
Hát ez a macskás dolog :) :) :) dőltem a nevetéstől de ez érthető még is csak vámpírok voltak a lakásba :). Már várom hogy fogják az ikrek megtudni az igazat. Na meg a pendrive utálja a macskát még is a hordozóba rejti. Már mind Richard. Vagy nem is ő volt????
Camilla pontosan meg tudom érteni a szüleivel való érzésért nagyon ismerős :( :(.
Csak nem érte ezt az Emmett - macska dolgot miért pont ő??
Hát megint arattál gratulálok :) :) Sok sikert és kitartást a folytatáshoz. :)
Ui. Láttam hogy ez a 70 fejezet elfogja ez érni a 100-is vagy kevesebb lesz???
Puszi: Nikol
Hali!
:D hihi nekem nagyon tetszett:D Szerintem jók ezek a Cam/Rayes részek is :D Nagyon aranyosak :DD Nem igazán bírnak magukkal na:D Hmm kíváncsi vagyok mi van a pendriveon:D Hiányzik már egy kis Ed/Bella rész is de nekem ezek is bejönnek :D Köszi
Sziasztok! :D
demon: :))))) Igen, Emmett bizonyára boldog volt! :)))))
Orsi: Igen, a szerelem már csak ilyen! ;)))
Nikol: :)))))
Igen, Ray boldoggá tudná tenni Camillát, már ha hagyja!
Úgy látom, Garfield mindenkinek bejött! :D
A pendrive lehet Camilla biztonságának kulcsa...
Miért Emmett kapta a macskaszállítást? Mert én is el tudtam képzelni az arcát... XP
Nem tudom, hány rész lesz még, majd eldől. Úgy tervezem, hogy ha mindenki élete sínre kerül, néhány éves ugrással sorra kerül a következő generáció! :)))
PUSZI!!! :))))
Ati: Igen, nekem is hiányzik a Cullen család, de kitaláltam valamit számukra is! :))) Hamarosan...
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! :)))
Nagyon várom már a kövi részt,4 nap alatt olvastam el az egészet és nagyon tetszett :) Imádom!!!!
Szia Kingus!
Üdv közöttünk! :D
Örülök, hogy tetszik! Igyekszem, talán ma felkerül...
PUSZI
Megjegyzés küldése