Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. október 9., kedd

70. fejezet



 Camilla szemszöge


Az ajtó hangos csapódása térített magamhoz, és úgy löktem el Raymondot, mintha főben járó bűnön kaphatnának. A kandallóhoz ugorva igyekeztem mélyeket lélegezve lenyugodni, de dübörgő szívem az arcomba kergette a vért, és tükör nélkül is biztosan tudtam, hogy pipacspiros vagyok.
- Sziasztok – köszönt a belépő Brandon, nyomában Edwarddal és Bellával. Mivel nem volt mód, hogy a zavarom nyomait eltüntessem, így kihúzva magam feléjük fordultam, kerülve Ray pillantását. Szerencsére Brandon azonnal Lisával kezdett foglalkozni, ám Edward huncut mosollyal nézett le a barátnőjére. Meg mertem volna esküdni, hogy mondott neki valamit, de a szája alig mozdult, a lány mégis széles mosollyal nézett hol rám, hol Rayre. 
- Megtudtatok valamit? – Ray hangja rekedtebb volt a szokásosnál, és én nem tudtam ellenállni, hogy rá nézzek. Egyenes tartással állt, rendíthetetlenül, mintha betonból volna, csak szaporán emelkedő mellkasa árulkodott az imént történtekről.
- Ami azt illeti… - Ismét úgy tűnt, Edward alig tud elnyomni egy nevetést, és ettől megint fokozódott a zavarom. Talán tudja? A számhoz kaptam a kezem, és megtöröltem, mintha így eltüntethetném a nyomát. – Szóval úgy tűnik, keresnek valamit, ami Richardé volt, és feltételezik, hogy nálad van.
- Mit? – A figyelmem azonnal elterelődött, kíváncsian léptem közelebb, miközben agyam lázasan dolgozott.
- Bizonyítékot.
- Mifélét?
Edward elkomolyodott.
- Valószínűleg Richard bebiztosította magát, ami elég okos dolog volt, tekintettel, hogy kiknek dolgozott. – Értetlen tekintetemet látva folytatta. – Komoly anyagi háttérrel rendelkező, befolyásos emberekről van szó, akik neve semmilyen módon nem kötődhetnek olyan kétes üzletekhez, amiket a vőlegényed bonyolított. Bármit megtennének, hogy ez így is maradjon. – Megköszörülte a torkát, mert én sápadtan rogytam a kanapéra. Zaklatottan értelmeztem a szavait, próbálva magyarázatot találni mindenre.
- Milyen… üzletek?
Edward kész volt a válasszal, mégis megfontolta a szavait.
- Mondjuk úgy, hogy piszkos pénzeket fehérített, busás jutalékért.
Ezek szerint nem egyszeri alkalom volt, nem egy apró botlás. Belegondolni sem mertem, mi mindent tehetett, vagy tehettek ezek az emberek…
- Értem. – A mellkasomban egy újabb érzés kezdett növekedni, ami ismét vörös színbe vonta az arcomat, méghozzá a szégyené. Szerettem volna megtudni minden részletet, de már így is végtelenül kellemetlenül éreztem magam a többiek előtt, akik idő közben némán hallgatták a párbeszédet. A tudat, hogy a férfi, akihez feleségül készültem, egy gátlástalan bűnöző, nehéz lepelként terült rám. Hogy lehet ez? Hol voltam én akkor, amikor mindez megtörtént? Vagy már akkor is ilyen volt, csak én láttam másnak?
Tudtam, hogy igen a válasz, és ez még nyomorultabbá tett. Rájönni, hogy az életem egy jól megrendezett színjáték csupán, nagyon frusztráló. 
- Van nálad bármi, ami Richardé? – kérdezte Edward.
Töprengve megráztam a fejem.
- Néhány apróságot leszámítva a lakásomban. – Gondolkodtam. – Bár sok ajándékot kaptam tőle… - Elfintorodtam. – Általában engesztelésnek szánta őket. Valahogy mindig volt miért bocsánatot kérnie… - Nem tudtam lenyelni a keserűséget, ami valódi ízként terült el a számban, és éreztem, hogy felkavarodik a gyomrom.
- Megengednéd, hogy szétnézzünk az otthonodban?
Bizonytalanul bólintottam, aztán kérdőn felnéztem. – New Yorkba akartok menni?
- Igen.
- Oké, akkor elkészülök. – Pont fel akartam állni, mikor elkaptam, ahogy Brandon és Edward tekintetet váltottak, mire az utóbbi alig észrevehetően megrázta a fejét. A felém forduló Brandon zavartan vette észre, hogy őket nézem, tétován dugta zsebre a kezét.
- Talán jobb lenne, ha csak odaadnád a kulcsot, majd ők mindent elintéznek.
Nehezen tudtam titkolni a meglepődésemet. Nem azzal volt gondom, hogy majdnem idegeneket engedek be a lakásomba, hiszen teljesen megbíztam bennük, csak nem tudtam elképzelni, hogy találhatnak meg valamit, amiről még én magam sem tudom, hogy ott van-e.
- Hidd el, megvannak a módszereink – adott választ a ki nem mondott kérdésre Edward, amitől megint az a bizarr érzésem támadt, hogy olvas bennem. Még furcsább volt, hogy ezt kigondolva elmosolyodott, de nem fordította el a fejét, tartotta velem a szemkontaktust.
Hittem neki.
- Rendben – azzal besétáltam a szobába, és a kulcsaimmal, valamint egy névjegykártyával tértem vissza, amin a címem volt. Mikor átnyújtottam, hirtelen eszembe jutott valami.
- Megtennétek egy szívességet? - kérdeztem, mire Edward kissé eltátotta a száját a csodálkozástól, holott még ki sem mondtam, mit szeretnék.
- Persze, mond csak – előzte meg Bella, így elhessegettem egy felmerülő gondolatot, és a lányhoz fordultam.
- Elhoznátok Garfieldet?
- Kit?
- Garfieldet. – Nem törődtem a csodálkozó tekintetekkel. -
A szomszédban lakó Mrs. Draftra bíztam.
- Neked macskád van? – kérdezte szemrehányóan Jasmine.
- Igazából nem is az enyém, csak átmenetileg fogadtam be, de nem volt időm gazdit keresni neki, így nálam maradt – magyaráztam.
- Én azt hittem, Richard allergiás a macskaszőrre! - Kelletlenül bólintottam Brandon megjegyzésére, mire szélesen elvigyorodott. – Távol tartotta a gonoszt, mi?
Nem akartam reagálni, de be kellett ismernem, hogy igaza volt. Richard, amellett, hogy érzékeny volt a szőrére, ki nem állhatta szegény cicust. És tény, hogy a macska sem kedvelte őt. Garfieldot alapjában véve semmi sem mozdította ki a nyugalmából, egyedül Richardnak sikerült elérni, hogy felborzolt bundával, fújtatva támadjon rá.
Most már jobban megértem szegényt…
- Persze, ha túl nagy gond…
- Nem, dehogy – legyintett Bella, aztán Edwardra sandított. – Majd megoldják… valahogy. Ugye, drágám?
- Hogyne, mindenképpen. – Elvigyorodott. – Azt hiszem, ez Emmettnek való feladat, nagyon ért a macskákhoz.
Szavait a fiúk derültsége követte, amit nem tudtam mire vélni, de hálás voltam érte.
- Akkor mi indulunk is – intett Edward, aztán hirtelen megint kiürült a szoba, és mi ismét kettesben maradtunk Raymonddal. Kényelmetlenül éreztem magam, és a gondolataim is kavarogtak az imént megtudott információktól. Magányra volt szükségem, hogy eltöprengjek. Idétlenül intettem a fiúnak anélkül, hogy ránéztem volna, és a szobámba masíroztam, még mielőtt bármit szólhatott. Leültem az ágyra és a kezembe temettem az arcom. Percek, talán órák teltek el, míg mozdulatlanul gubbasztva próbáltam elhitetni magammal, hogy nincs itt a világvége. És nem is volt, bár az életem darabokra hullott.
Ha nagyon őszinte akartam lenni magamhoz, már régen éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. És nem csak Richarddal. Gyakran kaptam magam azon, hogy apró változtatásokat alkalmazok, és ez furcsa mód jobban feldobott, mint indokolta volna. Ilyen volt például Garfield is. Richard fel volt háborodva, hogy egy „veszélyes dögöt” viszek a lakásomba, és minden alkalommal hangot adott a nemtetszésének. Azt hiszem, nem is volt más oka, hogy megtartottam szegény cicust, mert igazából nem túl szeretnivaló jószág. Macska létére elég önző, és végtelenül lusta. Még nyávogni sem igazán hallottam, egyedül csak a kaja reményében dörgölőzött hízelgően. Igazság szerint eszembe sem jutott, amíg Edwardék nem említették a lakásomat. Mrs. Draft örömmel vigyázott rá, és valamiért az öreglányt jobban is szerette, mint engem. Elhúztam a számat a gondolatra, és ismét elgondolkodtam, hogy nem bennem van-e a hiba.
Szelíd kopogás riasztott fel, és a lassan kinyíló ajtó mögött Evelin tűnt fel.
- Gyere, kincsem, kész a vacsora.
Elgyötört arccal megráztam a fejem.
- Nem, köszönöm, azt hiszem, én ma kihagyom! Inkább lefekszem.
Halkan behajtotta az ajtót maga mögött, és nekitámaszkodott. Kutató tekintete egyenesen a vesémbe látott.
- Jól vagy?
Igent akartam mondani, de a szó megakadt a torkomon, és feltört belőlem a zokogás. Azonnal odasietett és a karjába vont, lágyan simogatta a hajam, míg én szipogva kapaszkodtam belé. A nagymamánk halála után Evelin lett az anyám, és most nagy szükségem volt a közelségére.
- Elrontottam mindent!
- Dehogyis, erről az egészről nem te tehetsz!
A szemébe nézve folytattam.
- De igen. Annyira vágytam rá, hogy igazi életem legyen, hogy nem vettem észre, kivel tervezem a jövőmet!
- Igazi életed? – nézett rám értetlenül.
- Igen – törölgettem a szemem egy gyűrött zsebkendővel. – Olyan férjet akartam, aki megbízható, jó állással, egzisztenciával, aki törődik a családjával, és a gyerekeinek nem kell semmiben hiányt szenvedniük. – Nem úgy, mint Jasmine-nek és nekem. Persze, nem volt szükséges kimondanom, Evelin nagyon is megértette, miről beszélek. Az apánkra gondoltam, aki alkoholmámorban gyakran szinte félholtra verte az anyánkat, míg az végül elszökött tőle, magunkra hagyva minket is.
- Jaj, drágám! Richárd nem olyan, mint az apád, az igaz, de attól még nem megfelelő férjjelölt. – Kihúzott egy zsebkendőt a zsebéből, és letörölte az arcomat. – A megfelelő férfi tisztelni, becsülni, szeretni fog, és csodálatos apja lesz a gyerekeiteknek. – Elmosolyodott. - És neked nincs más dolgod, csak kitárni elé a szíved, és viszonozni, amit adni tud. – Elkomorodott. – Hátra kell hagynunk a múltat, és vele a szellemeket is. Nem azonosulhatunk mások sorsával, mindenkinek a saját életét kell élni. Te nem vagy az anyád, és a leendő férjed nem az apád. Te jó szülő leszel, és akit társadul választasz, a megfelelő lesz számodra.
- De én azt hittem, Richard…
- Nem, ezt nem hiszem. Soha sem hihetted igazán, hogy ő a nagy Ő. Figyeltelek, mikor a közelében voltál, láttam, ahogy rá néztél. Idő kérdése volt, hogy rájöjj, ő csak egy tévedés az életedben. Egy hiba, ami mindnyájunkkal megesik. – Oldalra biccentette a fejét, és elmosolyodott. – Tudod, mit gondolok? Talán a sors akarta, hogy mindez így történjen. Csak egy újabb lecke, hogy felnőj egy igazi kapcsolathoz.
Megcsóváltam a fejem.
- Nem, azt hiszem, igazad van. A sors akarta így, és talán számomra más van megírva, nem az anyaság. – Egyre határozottabban éreztem, hogy így van. – Igen, ideje megtalálnom önmagam.
- Én nem így értettem…
- De, én így látom. És mostantól másként alakítom az életem. Nem fogok senkitől sem függni, magam fogok boldogulni. – Miközben felálltam, és elszántan kezdtem tervezgetni a jövőmet, nem figyeltem Evelin tanácstalan arcát.




Másnap reggel úgy ébredtem, mintha kicseréltek volna. Az elmúlt hetek gondja már nem nehezedett ólomsúlyként rám, nem láttam reménytelennek a helyzetet. Fogmosás után nekifogtam a reggeli készítésének, hogy mire a többiek felkelnek, mindennel elkészüljek.
Az illatos szalonna hamarosan mindenkit előcsalt, és hamarosan az asztal körül üldögélve nevetgéltünk. Láttam rajtuk, hogy csodálkoznak a hirtelen hangulatváltozásomon, de nem tették szóvá, csak élveztük egymás társaságát, úgy, mint régen. Igen, a hétvégi reggeleken, mikor senki sem rohant, és pizsamában töltöttük a fél napot.
Visszafogott kopogás szakított félbe, és az első tippem az volt, hogy Seth is megérezte az illatokat. Jasmine kipirult arccal szaladt ajtót nyitni, és egy egész sereggel tért vissza.
Természetesen elsőnek Seth lépett be, nyomában Jacobbal, Lisával, és Rayjel, valamint Edwarddal és a bátyjával, Emmettel. Az első, ami beugrott, hogy kevés lesz a rántotta, de mikor megláttam Emmett kezében egy csomagot, elképedtem.
- Már vissza is értetek? De hát hogyan…
Edward gyorsan témát váltott, és közelebb lökte hozzám a tesóját, aki láthatóan fancsali képpel nyújtotta felém a bebugyolált macska hordozót, mintha időzített bomba lenne. A bentről hallatszó sziszegő hang alapján inkább lehetett egy kígyó, mint az én házi kedvencem. Mikor egy bizonytalan köszönömmel elvettem Emmettől, és nekiálltam kicsomagolni, mindenki körénk sereglett. A rácsot kinyitva próbáltam kiédesgetni a cicát, de ő fújtatva bújt a másik sarokba.
- Garfield, én vagyok az, gyere szépen – nyúltam be a nyíláson, mire azonnal belém vájta a körmeit. – Mi a fene bajod van? – kaptam ki a kezem, amiből szivárgott a vér. Hirtelen mindenki megmozdult: A Cullen fiúk hátra léptek, míg az indiánok közelebb húzódtak hozzám, Raymond pedig tolni kezdett a mosdó irányába.
- Hová akarsz…?
- Azonnal el kell állítanunk a vérzést! – Ellenvetést nem tűrve bependerített a fürdőbe, és magunkra zárta az ajtót.
- Ugyan, nem kell ekkora dráma, ez csak csikarás – magyaráztam morcosan, mert a kis helyiség túl szűk volt kettőnknek, és a közelségétől bizseregni kezdett mindenem. Nem zavartatta magát, megnyitotta a csapot, és lemosta a kezem, aztán fertőtlenítőt és kötszert vett elő az egyik polcról, és gyorsan, de szakszerűen bekötözte a kezem. Mikor már vagy egy fél kilométernyi gézpólyát rátekert, nem bírtam tovább nevetés nélkül.
- Nem gondolod, hogy ez túlzás?
Rá pillantva azonnal elkomolyodtam. Tekintete sötét volt, arcán aggodalom tükröződött. Nem is aggodalom, sokkal inkább rettegés. Mintha halálos sérülést szenvedtem volna, és az életemért küzdene. Akaratlanul a bekötözött kezemre pillantottam, amit remegő tenyerében tartott. Olyan óvatosan fogta, mintha törékeny lenne. Tekintetem végigsiklott feszült tartásán, és nem tudtam ellenállni, ép kezemet végigsimítottam a karján, fel a feszes vállakon, a nyakán, hogy megállapodjon borostás arcán. Megremegett az érintés alatt, és lehunyta a szemét, mire melegség öntött el, a csontjaim szinte olvadni kezdtek. Elmosódott tér és idő, nem számított semmi más, csak hogy érinthetem őt.
Mélyen beszívtam a levegőt, de ettől sem tisztult ki jobban az agyam, teljesen kitöltötte a tudatomat. Még soha sem kerültem ennyire senki hatása alá.
Mikor lassan kinyitotta a szemeit és simogató tekintetével rám nézett, úgy éreztem, bármire képes lenne értem.
A bekötözött kezemet a derekára csúsztattam és közelebb vontam magamhoz. Ahogy a testünk egymáshoz simult, elöntött a vágy, kapkodva szedtem a levegőt.
- Camilla! - Hirtelen mozdult, egy lépéssel hátrébb tolt, és testével a csempének szegezett, miközben szája forrón csókolta az enyémet. Simogattam a hátát, a tarkóját, és ahol értem. Bármit megtettem volna, ott a pici fürdőszobában, miközben a nappali tömve van ismerősökkel.
Jasmine hangja térített magamhoz.
- Minden oké odabent? – Várt néhány pillanatig. – Csinálni kellene ezzel a macskával valamit!
Felnéztem a barna szemekbe, miközben igyekeztem annyira összeszedni magam, hogy meg tudjak szólalni.
- Persze, máris megyünk.
Csalódottan lépett hátra, de a kezét a derekamon hagyta. Néhány másodpercig próbáltunk lenyugodni, aztán szelíden megkérdezte: - Kimegyünk?
Bólintottam, és már nyúltam is a kilincs után.
Nem foglalkoztam az érdeklődő tekintetekkel, sem a macskával, egyenesen Edward elé léptem.
- Találtatok a lakásomban valamit?
Összenéztek a bátyjával, majd intett, hogy üljünk le.
Lekuporodva vártam, hogy elmondja, mi a gond. Mert gond volt, azt éreztem.
- Betörtek a lakásodba.
- Szent isten! – döbbentem meg. – És… elvittek valamit?
- Hát ezt így nehéz megállapítani, de ahogy láttuk, az értékesebb dolgok megvannak. – Előredőlt ültében. – Inkább úgy tűnt, kerestek valamit. – Mikor a döbbenettől nem tudtam megszólalni, folytatta. – Mindent feltúrtak, alapos munkát végeztek.
Dühös voltam a gondolattól, hogy idegen emberek fogdosták a dolgaimat, nem tisztelve a magán szférámat.
- Ők voltak azok?
- Igen, nagyon valószínű. – Összeszorítottam a fogam, hogy el ne káromkodjam magam. – A jó hír azonban az, hogy úgy tűnik, nem találták meg, bármi is az.
Most én dőltem előre, hogy jobban figyelhessek rá.
- Honnét gondolod?
- Mert már egy hete volt a betörés – szólt közbe Emmett.
Elcsodálkoztam.
- Egy hete?
- Igen, és mivel utánad jöttek, valószínűleg még nem kapták meg, amit akartak. – Tovább magyarázott. – A rendőrség helyszínelést tartott, de mivel ismeretlen helyen tartózkodtál, nem tudtak értesíteni. Lezárták a lakást.
Épp meg akartam kérdezni, hogy ezt honnét tudják, mikor megválaszolta a kérdést.
- Mrs. Draft nagyon készséges volt, és úgy tűnt, roppant tájékozott mindenben, ami a házban történik.
Ha nem lettem volna annyira dühös, biztos elnevetem magam, ahogy felrémlett előttem a pletykás vénasszony arca.
- És ti sem találtatok semmit, amit ezek kereshetnek rajtam?
Megrázta a fejét.
- A lakásban nem volt semmi. Átnéztük a Cd-ket, a könyveket, minden rejteknek megfelelő helyet, de semmi. Ez a Richard vagy nagyon okos, vagy nem a megfelelő helyen keresgéltünk. Nem lehet, hogy elhoztad magaddal?
Megráztam a fejem.
- Nem, már mindent átnéztem, nem sok holmit hoztam magammal.
Szótlanul töprengtünk, miközben Jasmine egy szelet sonkával igyekezett kicsalogatni Garfieldot a macska hordozóból, de az a szép kérlelés ellenére megmakacsolta magát.
Megunva a dolgot indulatosan felpattantam, felkaptam a dobozt, és fejre állítottam, mire a macska nagy nyávogással takaróstól kipottyant a padlóra, és azzal a lendülettel be is iramodott a kanapé alá.
Mindenki döbbenten bámult rám, valószínűleg nem egy igazi állatbarátként viselkedtem. Már kezdtem volna szabadkozni, mikor a szőnyegen megakadt a szemem valamin. Lehajolva vettem szemügyre a pendrive-ot, aztán felmutattam.
- Ha jól tudom, ez nem Garfieldé. 


Tudom, tudom, szeretnétek már Cullenékról is hallani, de ezt a dolgot muszáj lezárnom! De hamarosan ők következnek, mert ez után az ő házuk táján akad felfordulás... :)))))))
A komiknak örülnék nagyon! :D

7 megjegyzés:

demon írta...

szia ez isteni remélem cam össze jön rayel a pendrivot pedig edék okosan használják majd fel em arcára kiváncsi vagyok mikor ed elmondta neki hogy lesz egy macska utasa lapushig
puszy

Névtelen írta...

Szia!!!
Nagyon tetszett!! Jókat vigyorogtam, és nagyon kíváncsi lettem volna Em reakciójára. Aranyosak, hogy nem tudnak egymás mellett meglenni Ray és Camilla anélkül, hogy egymásnak esnének. Nagyon várom a folytatást!
Puszi Orsi

Nikol írta...

Sziaaaaa!!!
Camilla szegény nehéz neki :) de Raymond tesz róla hogy jó legyen neki. Nagyon tetszik Camilla karaktere. Kíváncsivá tettél mi ez a dolog ami itt van???
Hát ez a macskás dolog :) :) :) dőltem a nevetéstől de ez érthető még is csak vámpírok voltak a lakásba :). Már várom hogy fogják az ikrek megtudni az igazat. Na meg a pendrive utálja a macskát még is a hordozóba rejti. Már mind Richard. Vagy nem is ő volt????
Camilla pontosan meg tudom érteni a szüleivel való érzésért nagyon ismerős :( :(.
Csak nem érte ezt az Emmett - macska dolgot miért pont ő??
Hát megint arattál gratulálok :) :) Sok sikert és kitartást a folytatáshoz. :)

Ui. Láttam hogy ez a 70 fejezet elfogja ez érni a 100-is vagy kevesebb lesz???
Puszi: Nikol

Ati írta...

Hali!
:D hihi nekem nagyon tetszett:D Szerintem jók ezek a Cam/Rayes részek is :D Nagyon aranyosak :DD Nem igazán bírnak magukkal na:D Hmm kíváncsi vagyok mi van a pendriveon:D Hiányzik már egy kis Ed/Bella rész is de nekem ezek is bejönnek :D Köszi

Gabriella írta...

Sziasztok! :D

demon: :))))) Igen, Emmett bizonyára boldog volt! :)))))

Orsi: Igen, a szerelem már csak ilyen! ;)))

Nikol: :)))))
Igen, Ray boldoggá tudná tenni Camillát, már ha hagyja!
Úgy látom, Garfield mindenkinek bejött! :D
A pendrive lehet Camilla biztonságának kulcsa...
Miért Emmett kapta a macskaszállítást? Mert én is el tudtam képzelni az arcát... XP
Nem tudom, hány rész lesz még, majd eldől. Úgy tervezem, hogy ha mindenki élete sínre kerül, néhány éves ugrással sorra kerül a következő generáció! :)))
PUSZI!!! :))))

Ati: Igen, nekem is hiányzik a Cullen család, de kitaláltam valamit számukra is! :))) Hamarosan...

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! :)))

Kingus írta...

Nagyon várom már a kövi részt,4 nap alatt olvastam el az egészet és nagyon tetszett :) Imádom!!!!

Gabriella írta...

Szia Kingus!

Üdv közöttünk! :D
Örülök, hogy tetszik! Igyekszem, talán ma felkerül...
PUSZI