55. fejezet

Lisa holdkórosként kerülgette az embereket, igyekezett távol kerülni mindenkitől, hogy kicsit kiszellőztesse zsongó fejét. Nem volt szerencséje.

- Miért nem vagy velük? – szólalt meg közvetlenül mellette Ray vádló hangja. – Megbeszéltük, hogy szemmel tartjuk őket.

- Hartéknál vannak – lökte oda anélkül, hogy megállt volna.

- Egyedül?

- Nem – sziszegte türelmetlenül a lány anélkül, hogy megállt volna, mert tudta, hogy mi következik. – Nem egyedül, hanem Hartékkal.

- Tudod, hogy értettem! – próbált vele lépést tartani Ray.

- Igen, tudom!!!

- Akkor miért nem vagy velük?

Lisa olyan gyorsan pördült meg, amit szemmel alig lehetett követni.

- Azért, mert nincs hozzá kedvem, oké?! – Mikor látta, hogy Ray zavartan tekintget körbe a közelben állók miatt, elszégyellte magát. Nem volt szokása fúriaként viselkedni, pláne nem a testvéreivel. És a feltűnést is mindennél jobban gyűlölte, amit a hangos szóváltással most mégis sikerült kivívnia.

Lehunyta a szemét, majd bocsánatkérően felnézett a haragtól villogó sötét szempárba.

- Sajnálom, nem akartam…

- Mi az ördög van veled? Nem ismerek rád! – húzta félre a karjánál fogva Raymond. – Mi zaklatott fel ennyire?

Brandon Hart! – válaszolta volna legszívesebben Lisa, de csak fáradtan sóhajtott.

- Semmi, csak kicsit feszült vagyok.

Lehorgasztott fejjel várta a további vitát és a kioktatást, de csend maradt. Lassan felnézett az indián fiú ellágyult arcába, ami mindennél jobban meglepte, ahogy kedves hangja is, mert nyoma sem volt dühnek benne, mint általában.

- Nem lesz semmi baj. – Előrenyúlt és egy kósza hajtincset simított a füle mögé, ujjaival finoman végigcirógatta a szép arcot. – Minden elrendeződik és visszatér a régi kerékvágásba. – A lány döbbenetét látva rekedten felnevetett. – Na jó, nem pont a régibe. – Pár másodpercig még aggódva figyelte a Lisát, majd huncutul rákacsintott. – Gondolom, Bella nem akarja vacsorára elfogyasztani a saját öccsét, meg a doki is velük van, így azt hiszem, nincs veszély. Gyere, meghívlak egy vattacukorra! – fogta kézen és húzta maga után a lányt, aki nem ellenkezett.

Nemsokára a ragadós édességet csipegették a többi fiatallal együtt. A felszabadult légkörben lassan Lisa is felengedett. Mosolyogva figyelte, ahogy Jacob rajongva körülzsongja Emilyt, mint méhecske a virágot. Örült a boldogságuknak, mégis maradt valami keserűség a szívében. Jacob eddig csak az övé volt, ő képezte az élete közepét. Mostanáig. Tagadhatatlan, hogy féltékeny volt, bár nem rosszindulatúan, egyszerűen csak sajnálta magát és azt az időt, ami kérlelhetetlenül a múlté lett. Igaza volt Raynek, már semmi nem lesz olyan, mint régen.

- … és akkor Oliver kezéből kicsúszott a tálca, a málnaszörp meg beterítette Emmettet! Látnotok kellett volna az arcát! – mesélte egy apró „baleset” történetét röhögve Cole.

– Jól mutatott a pólóján! – kontrázott Oli is.

Emmett, aki egy Seth-től kölcsön kapott felsőben feszített, nem igyekezett titkolni a bosszúságát és biztosította Olivert, hogy jobban teszi, ha résen lesz. Mindenki jót derült kettejük szócsatáján, még Rose is mosolyogva állt férje oldalán. Évődésüket figyelve egy külső szemlélődő úgy láthatta, hogy néhány barát jól érzi magát egymás társaságában.

A vetélkedők végeztével lassan mindenki behúzódott a közösségi házba, ahol a zenére már táncoltak kicsik és nagyok egyaránt. Ők ugyancsak bevonultak a feltámadó szél elől. Raymond Lisa mellett maradt, ami nagyon jólesett a lánynak. Érzékeny lelkű, figyelmes fiú volt, bár mindent megtett, hogy ezt titkolja, elég nagy sikerrel. Biztos ráérzett, hogy mennyire magányos - gondolta a lány-, ezért tüntette ki a figyelmével.

- Kérsz valamit inni? – hajolt Lisához.

- Igen, köszönöm – nézett fel rá kedvesen, aztán figyelte, ahogy a tömegben megpróbálja átfurakodni magát, néha megáll szót váltani az ismerősökkel, odaköszön a barátoknak.

- Szóval ő a lovagod? – kérdezte a rekedt hang közvetlenül a füle mellett. Annyira meglepődött Brandon felbukkanásán, hogy tiltakozni is elfelejtett. Meglepetten látta, hogy Belláék is visszajöttek, ők is mosolyogva hallgatták meg Emmett pórul járt pólója történetét. Evelin odaintett neki, aztán ő is a többiekkel együtt nevetett.

Lisa összerezzenve érezte, hogy kézen fogják és húzni kezdik.

- Mit csinálsz? – kérdezte Brandontól ijedten és meglepetten egyszerre.

- Kihasználom az alkalmat, amíg távol van és felkérlek táncolni – közölte az egyszerűen, miközben a táncolók közé érve szembe fordult a lánnyal, karját szorosan a dereka köré fonva ringatózni kezdett a lassú zene ütemére.

Lisa csak most ocsúdott fel, tenyerét a mellkasnak feszítette, hogy nagyobb távolságot nyerjen kettejük között.

- Nem táncolok veled! – sziszegte.

- Már táncolunk. – A fiú tudomást sem véve a tiltakozásról még közelebb vonta magához, ami minden nehézség nélkül sikerült is neki. Lisa meglepődött ezen, hiszen nincs ember, aki elbírna vele. Hacsak nem hagyja magát…

És igen, ő hagyta. Tudta, hogy őrültség, mégis átadta magát a lebegő érzésnek, amit a férfi közelsége váltott ki belőle. Úgy érezte szárnyalnak, pedig alig mozdult a lábuk. Érezte a másik lélegzetének lágy cirógatását az arcán, szívének dobbanását a keze alatt. Szédült, másrészt soha nem volt ilyen biztos támasza eddigi életében, mint ezek a karok. Megpróbálta emlékeztetni magát, hogy mennyire haragszik rá, mert megbántotta, de most ez sem számított. Ha valaki szól, hogy mindjárt becsapódik egy meteor, az sem érdekelte volna. Csak a hozzá simuló test számított, a szorítás a derekán.

- Sajnálom – hallotta meg az érdes hangot. – Az este nem úgy értettem, ahogy te értetted. Nem sértésként mondtam, hidd el. Gazembernek érzem magam, de azóta nem tudok másra gondolni, csak rád. Egész nap alig vártam, hogy a közeledben lehessek.

Lisa bódultan nézett fel a szemébe, ahol őszinte megbánást látott. És még valamit, amit előző este is… A teste válaszul még jobban felforrósodott, ösztönösen közelebb húzódott Brandonhoz.

- Én is – lehelte, miközben élvezte a hátát simogató kéz érintését.

- Beszélnünk kell, nyugodt körülmények között. – Nézett a fiú kelletlenül a barátaik felé.

El tudta képzelni, milyen látványt nyújthatnak, és csak remélni tudta, hogy az éles vámpír-, illetve farkas fülek nem hallják a beszélgetésüket.

A zenének hirtelen vége szakadt, visszarántva őket a valóságba. Lisa zavartan fordult a többiek irányában, amerre Brandon vezette, miközben a karját még mindig a derekán tartotta. Érezte, hogy az arca lángra gyúl, igyekezett kerülni a tekinteteket.

Bár nem volt jele, hogy bárki is velük foglalkozna, mindenki érezhetően őket figyelte. Két szúrós szempár is méregette Brandont, aki szenvtelenül viszonozta.

- Az italod – nyújtotta a lány felé Raymond, de tekintete fagyosan szegeződött a fiúra.

Lisa ügyetlenül elvette, motyogott valami köszönet félét, de nem nézett rá.

A másik jeges pillantás Jacobtól érkezett. A többiek inkább kíváncsiak voltak, de senki sem merte a dolgot forszírozni.

Szerencsére elterelte a figyelmeket a mikrofonból felhangzó köszöntő. Az öreg Ateara beszélt az ősökről, a hagyományokról és megköszönte a vendégeknek, hogy eljöttek, aztán folytatódott a bál.

Emily súgott valamit szerelme fülébe, mire az alfa egy utolsó zord tekintettel elfordult Brandontól, majd elvegyültek a táncolók között.

Raymond látható rosszkedvét nem is igyekezett titkolni, keresztbe font karján kidülledtek az izmok, száját szorosan összepréselte; olyan volt, mint egy ugrásra kész állat. Brandon nem hátrált meg, egy millimétert sem mozdult Lisa mellől. A beállt csendben két hang szólalt meg egyszerre. Az egyik Edward volt, aki gyorsan Brandon másik oldalára lépett és elkezdett egy híres építészről beszélni, míg Alice Raymondtól kérdezett valamit, hogy elterelje a figyelmét. Egyértelmű volt, hogy a közbelépésük nélkül kakasviadallá változott volna a mulatság.

A feszültség - hála a közbenjáróknak -, lassan oldódni kezdett. Ismét megindult a beszélgetés, a szerelmesek időnként elmentek táncolni, sőt felkérték egymás párját is. Épp Edward és Esme táncoltak, mikor váratlanul Bella előre lendült, pont időben, hogy elkaphassa az összecsukló Evelint, megakadályozva ezzel, hogy beüsse a fejét a padlóba. Hirtelen nagy lett a zűrzavar, ahogy többen siettek a segítségükre.

- Anya! – rázta meg finoman Brandon az eszméletlen asszonyt, és mikor nem reagált, tekintete Carlisle-t kereste. – Doki, kérem!

- Vigyük ki! – vette át az irányítást azonnal az orvos. Brandon felnyalábolta a magatehetetlen testet és gyorsan a bejárat felé vitte, míg Edward utat biztosított nekik. Jacob szinte azonnal csatlakozott hozzájuk, miután odaszólt Lisának, hogy figyeljen Emilyre, megakadályozva ezzel, hogy ő is velük tartson. A táncolók megálltak, sajnálkozva néztek a távozók után, akik a hűvös szélben a nem messze álló Hart-ház felé vették az irányt. Szerencsére az autó csomagtartójában mindig kéznél van az orvosi táska, amiért Edward azonnal elsietett.

Otthon Brandon óvatosan lefektette ébredező anyját az ágyra, majd engedte, hogy Carlisle megvizsgálja. Míg a doki végzett, csatlakozott Jacobhoz és Edwardhoz, akik a nappaliban várakoztak. Mikor meglátták a belépő Carlisle gondterhelt arcát, azonnal tudták, hogy baj van.

- Sajnos megint belázasodott, és szerintem kicsit túl is erőltette magát – közölte. – Mivel mindenfajta kezelést elutasít, így csak annyit tehetünk, hogy a lázát csillapítjuk és nyugalmat biztosítunk neki. Szerencsére fájdalmai nincsenek…

- Még mennyi? – vágott a szavába Brandon, mert ezt a diagnózist már számtalanszor hallotta. Tekintete elhomályosult, ahogy az orvos szemébe nézett. – Mennyi ideje van még hátra?  

Jacob élesen beszívta a levegőt és bent is tartotta, hogy Carlisle válasza után mély sóhajjal kiengedje.

- Néhány hét, talán hónap.

Brandon csak bámult lefagyva a dokira, lélekben azonban máshol járt. Lassan elbotorkált a kanapéig, ahol leroskadva a kezébe temette az arcát és nem mozdult többé. A többiek sem szóltak, nem néztek sem egymásra, sem a fiúra. Hosszú szünet után Carlisle törte meg a csendet.

- Most alszik, adtam neki injekciót. Ha bármikor, akár az éjszaka közepén is, szükség lenne rám, hívj. Holnap eljövök és veszek tőle vért, már ha megengedi, és meglátjuk, mit tehetünk. Talán rá tudjuk beszélni a kemoterápia folytatására.

Brandon megdörzsölte az arcát, ezzel elmorzsolva a könnyet a szeméből, feltápászkodott.

- Köszönöm – nyújtotta a kezét. – Hálás vagyok.

Miután a Cullenek elköszöntek és elindultak az ajtó felé, Jake még tétován rátette a kezét a fiú vállára.

- Mi is itt vagyunk… ha akarod. – Éreztetni akarta, hogy a fiú nincs egyedül, de tekintve az eddigi kapcsolatuk alakulását, nem igazán találta a szavakat, ezért csak bátorítóan megszorított a vállát, majd halkan behúzva maga mögött az ajtót távozott.

A jókedvű vendégsereg lassan fogyatkozni kezdett, már inkább csak a helyiek maradtak, mikor meggyújtották a tábortüzet. Amanda és Adam kiharcolták, hogy megnézhessék, és addig ne kelljen lefeküdniük. A lángok az ég felé törve világították be a rezervátumot, a felvillanó fény mintha birokra kelt volna a sötétséggel, hogy a fák közé szorítsa vissza. A Cullen család tiszteletteljesen figyelte, ahogy a törzs tagjai körülállják, és néhányan halk fohászt énekelnek az ősi nyelven. Az ima lassan hangosabbá vált, alázatosan kúszva az éjszakában.

Lisa is a lángokat figyelte, ahogy ropogva falják a fahasábokat. Nyugtalan volt, mióta Jacob szűkszavúan tájékoztatta őket Evelin állapotáról. Belegondolni sem mert, mit érezhet Brandon most. A szíve majd meghasadt, annyira szeretett volna a fiúval lenni, de nem tudta, mit is mondhatna neki. Szerette volna átölelni, megvigasztalni…

- Átjössz hozzánk? – lépett mellé Alice, majd sokat tudóan hozzátette. – Vagy más terved van? – Látva Lisa tétovázását folytatta. – Emily és Adam a rezervátumban maradnak.

A lány akaratlanul is a Hart-ház felé sandított.

- Nem, én is maradok.

Mikor az autók elindultak a vámpírokkal, a helyiek hazaindultak, lassan minden elcsendesedett.

- Te nem jössz? – kérdezte Jacob összeszűkült szemekkel Lisát. Bal karjával Emilyt ölelte, a másiban Adam bóbiskolt félálomban.

- Nem, nem vagyok álmos. Inkább sétálok egyet.

Választ sem várva elindult a fák sűrűje felé. Nem látta, de érezte az őt figyelő hatalmas farkas jelenlétét, aki mozdulatlanul követte tekintetével a tovasikló lány alakját.

Tehát ma éjjel Raymond járőrözik…