Lisa holdkórosként kerülgette az embereket, igyekezett
távol kerülni mindenkitől, hogy kicsit kiszellőztesse zsongó fejét. Nem volt
szerencséje.
- Miért nem vagy velük? – szólalt meg közvetlenül
mellette Ray vádló hangja. – Megbeszéltük, hogy szemmel tartjuk őket.
- Hartéknál vannak – lökte oda anélkül, hogy megállt
volna.
- Egyedül?
- Nem – sziszegte türelmetlenül a lány anélkül, hogy
megállt volna, mert tudta, hogy mi következik. – Nem egyedül, hanem Hartékkal.
- Tudod, hogy értettem! – próbált vele lépést tartani
Ray.
- Igen, tudom!!!
- Akkor miért nem vagy velük?
Lisa olyan gyorsan pördült meg, amit szemmel alig
lehetett követni.
- Azért, mert nincs hozzá kedvem, oké?! – Mikor látta,
hogy Ray zavartan tekintget körbe a közelben állók miatt, elszégyellte magát.
Nem volt szokása fúriaként viselkedni, pláne nem a testvéreivel. És a feltűnést
is mindennél jobban gyűlölte, amit a hangos szóváltással most mégis sikerült
kivívnia.
Lehunyta a szemét, majd bocsánatkérően felnézett a
haragtól villogó sötét szempárba.
- Sajnálom, nem akartam…
- Mi az ördög van veled? Nem ismerek rád! – húzta
félre a karjánál fogva Raymond. – Mi zaklatott fel ennyire?
Brandon Hart! – válaszolta volna legszívesebben Lisa, de csak
fáradtan sóhajtott.
- Semmi, csak kicsit feszült vagyok.
Lehorgasztott fejjel várta a további vitát és a
kioktatást, de csend maradt. Lassan felnézett az indián fiú ellágyult arcába,
ami mindennél jobban meglepte, ahogy kedves hangja is, mert nyoma sem volt
dühnek benne, mint általában.
- Nem lesz semmi baj. – Előrenyúlt és egy kósza
hajtincset simított a füle mögé, ujjaival finoman végigcirógatta a szép arcot.
– Minden elrendeződik és visszatér a régi kerékvágásba. – A lány döbbenetét
látva rekedten felnevetett. – Na jó, nem pont a régibe. – Pár másodpercig még
aggódva figyelte a Lisát, majd huncutul rákacsintott. – Gondolom, Bella nem
akarja vacsorára elfogyasztani a saját öccsét, meg a doki is velük van, így azt
hiszem, nincs veszély. Gyere, meghívlak egy vattacukorra! – fogta kézen és
húzta maga után a lányt, aki nem ellenkezett.
Nemsokára a ragadós édességet csipegették a többi
fiatallal együtt. A felszabadult légkörben lassan Lisa is felengedett.
Mosolyogva figyelte, ahogy Jacob rajongva körülzsongja Emilyt, mint méhecske a
virágot. Örült a boldogságuknak, mégis maradt valami keserűség a szívében.
Jacob eddig csak az övé volt, ő képezte az élete közepét. Mostanáig.
Tagadhatatlan, hogy féltékeny volt, bár nem rosszindulatúan, egyszerűen csak
sajnálta magát és azt az időt, ami kérlelhetetlenül a múlté lett. Igaza volt
Raynek, már semmi nem lesz olyan, mint régen.
- … és akkor Oliver kezéből kicsúszott a tálca, a
málnaszörp meg beterítette Emmettet! Látnotok kellett volna az arcát! – mesélte
egy apró „baleset” történetét röhögve Cole.
– Jól mutatott a pólóján! – kontrázott Oli is.
Emmett, aki egy Seth-től kölcsön kapott felsőben
feszített, nem igyekezett titkolni a bosszúságát és biztosította Olivert, hogy
jobban teszi, ha résen lesz. Mindenki jót derült kettejük szócsatáján, még Rose
is mosolyogva állt férje oldalán. Évődésüket figyelve egy külső szemlélődő úgy
láthatta, hogy néhány barát jól érzi magát egymás társaságában.
A vetélkedők végeztével lassan mindenki behúzódott a
közösségi házba, ahol a zenére már táncoltak kicsik és nagyok egyaránt. Ők
ugyancsak bevonultak a feltámadó szél elől. Raymond Lisa mellett maradt, ami
nagyon jólesett a lánynak. Érzékeny lelkű, figyelmes fiú volt, bár mindent
megtett, hogy ezt titkolja, elég nagy sikerrel. Biztos ráérzett, hogy mennyire
magányos - gondolta a lány-, ezért tüntette ki a figyelmével.
- Kérsz valamit inni? – hajolt Lisához.
- Igen, köszönöm – nézett fel rá kedvesen, aztán
figyelte, ahogy a tömegben megpróbálja átfurakodni magát, néha megáll szót váltani
az ismerősökkel, odaköszön a barátoknak.
- Szóval ő a lovagod? – kérdezte a rekedt hang
közvetlenül a füle mellett. Annyira meglepődött Brandon felbukkanásán, hogy
tiltakozni is elfelejtett. Meglepetten látta, hogy Belláék is visszajöttek, ők
is mosolyogva hallgatták meg Emmett pórul járt pólója történetét. Evelin
odaintett neki, aztán ő is a többiekkel együtt nevetett.
Lisa összerezzenve érezte, hogy kézen fogják és húzni
kezdik.
- Mit csinálsz? – kérdezte Brandontól ijedten és meglepetten
egyszerre.
- Kihasználom az alkalmat, amíg távol van és felkérlek
táncolni – közölte az egyszerűen, miközben a táncolók közé érve szembe fordult
a lánnyal, karját szorosan a dereka köré fonva ringatózni kezdett a lassú zene
ütemére.
Lisa csak most ocsúdott fel, tenyerét a mellkasnak feszítette,
hogy nagyobb távolságot nyerjen kettejük között.
- Nem táncolok veled! – sziszegte.
- Már táncolunk. – A fiú tudomást sem véve a
tiltakozásról még közelebb vonta magához, ami minden nehézség nélkül sikerült
is neki. Lisa meglepődött ezen, hiszen nincs ember, aki elbírna vele. Hacsak
nem hagyja magát…
És igen, ő hagyta. Tudta, hogy őrültség, mégis átadta
magát a lebegő érzésnek, amit a férfi közelsége váltott ki belőle. Úgy érezte szárnyalnak,
pedig alig mozdult a lábuk. Érezte a másik lélegzetének lágy cirógatását az
arcán, szívének dobbanását a keze alatt. Szédült, másrészt soha nem volt ilyen
biztos támasza eddigi életében, mint ezek a karok. Megpróbálta emlékeztetni
magát, hogy mennyire haragszik rá, mert megbántotta, de most ez sem számított.
Ha valaki szól, hogy mindjárt becsapódik egy meteor, az sem érdekelte volna.
Csak a hozzá simuló test számított, a szorítás a derekán.
- Sajnálom – hallotta meg az érdes hangot. – Az este
nem úgy értettem, ahogy te értetted. Nem sértésként mondtam, hidd el. Gazembernek
érzem magam, de azóta nem tudok másra gondolni, csak rád. Egész nap alig
vártam, hogy a közeledben lehessek.
Lisa bódultan nézett fel a szemébe, ahol őszinte
megbánást látott. És még valamit, amit előző este is… A teste válaszul még
jobban felforrósodott, ösztönösen közelebb húzódott Brandonhoz.
- Én is – lehelte, miközben élvezte a hátát simogató
kéz érintését.
- Beszélnünk kell, nyugodt körülmények között. –
Nézett a fiú kelletlenül a barátaik felé.
El tudta képzelni, milyen látványt nyújthatnak, és
csak remélni tudta, hogy az éles vámpír-, illetve farkas fülek nem hallják a
beszélgetésüket.
A zenének hirtelen vége szakadt, visszarántva őket a
valóságba. Lisa zavartan fordult a többiek irányában, amerre Brandon vezette,
miközben a karját még mindig a derekán tartotta. Érezte, hogy az arca lángra
gyúl, igyekezett kerülni a tekinteteket.
Bár nem volt jele, hogy bárki is velük foglalkozna,
mindenki érezhetően őket figyelte. Két szúrós szempár is méregette Brandont,
aki szenvtelenül viszonozta.
- Az italod – nyújtotta a lány felé Raymond, de
tekintete fagyosan szegeződött a fiúra.
Lisa ügyetlenül elvette, motyogott valami köszönet
félét, de nem nézett rá.
A másik jeges pillantás Jacobtól érkezett. A többiek
inkább kíváncsiak voltak, de senki sem merte a dolgot forszírozni.
Szerencsére elterelte a figyelmeket a mikrofonból
felhangzó köszöntő. Az öreg Ateara beszélt az ősökről, a hagyományokról és
megköszönte a vendégeknek, hogy eljöttek, aztán folytatódott a bál.
Emily súgott valamit szerelme fülébe, mire az alfa egy
utolsó zord tekintettel elfordult Brandontól, majd elvegyültek a táncolók
között.
Raymond látható rosszkedvét nem is igyekezett
titkolni, keresztbe font karján kidülledtek az izmok, száját szorosan
összepréselte; olyan volt, mint egy ugrásra kész állat. Brandon nem hátrált
meg, egy millimétert sem mozdult Lisa mellől. A beállt csendben két hang
szólalt meg egyszerre. Az egyik Edward volt, aki gyorsan Brandon másik oldalára
lépett és elkezdett egy híres építészről beszélni, míg Alice Raymondtól
kérdezett valamit, hogy elterelje a figyelmét. Egyértelmű volt, hogy a
közbelépésük nélkül kakasviadallá változott volna a mulatság.
A feszültség - hála a közbenjáróknak -, lassan oldódni
kezdett. Ismét megindult a beszélgetés, a szerelmesek időnként elmentek
táncolni, sőt felkérték egymás párját is. Épp Edward és Esme táncoltak, mikor
váratlanul Bella előre lendült, pont időben, hogy elkaphassa az összecsukló
Evelint, megakadályozva ezzel, hogy beüsse a fejét a padlóba. Hirtelen nagy
lett a zűrzavar, ahogy többen siettek a segítségükre.
- Anya! – rázta meg finoman Brandon az eszméletlen
asszonyt, és mikor nem reagált, tekintete Carlisle-t kereste. – Doki, kérem!
- Vigyük ki! – vette át az irányítást azonnal az
orvos. Brandon felnyalábolta a magatehetetlen testet és gyorsan a bejárat felé
vitte, míg Edward utat biztosított nekik. Jacob szinte azonnal csatlakozott
hozzájuk, miután odaszólt Lisának, hogy figyeljen Emilyre, megakadályozva
ezzel, hogy ő is velük tartson. A táncolók megálltak, sajnálkozva néztek a
távozók után, akik a hűvös szélben a nem messze álló Hart-ház felé vették az
irányt. Szerencsére az autó csomagtartójában mindig kéznél van az orvosi táska,
amiért Edward azonnal elsietett.
Otthon Brandon óvatosan lefektette ébredező anyját az
ágyra, majd engedte, hogy Carlisle megvizsgálja. Míg a doki végzett,
csatlakozott Jacobhoz és Edwardhoz, akik a nappaliban várakoztak. Mikor
meglátták a belépő Carlisle gondterhelt arcát, azonnal tudták, hogy baj van.
- Sajnos megint belázasodott, és szerintem kicsit túl
is erőltette magát – közölte. – Mivel mindenfajta kezelést elutasít, így csak
annyit tehetünk, hogy a lázát csillapítjuk és nyugalmat biztosítunk neki.
Szerencsére fájdalmai nincsenek…
- Még mennyi? – vágott a szavába Brandon, mert ezt a
diagnózist már számtalanszor hallotta. Tekintete elhomályosult, ahogy az orvos
szemébe nézett. – Mennyi ideje van még hátra?
Jacob élesen beszívta a levegőt és bent is tartotta,
hogy Carlisle válasza után mély sóhajjal kiengedje.
- Néhány hét, talán hónap.
Brandon csak bámult lefagyva a dokira, lélekben
azonban máshol járt. Lassan elbotorkált a kanapéig, ahol leroskadva a kezébe
temette az arcát és nem mozdult többé. A többiek sem szóltak, nem néztek sem
egymásra, sem a fiúra. Hosszú szünet után Carlisle törte meg a csendet.
- Most alszik, adtam neki injekciót. Ha bármikor, akár
az éjszaka közepén is, szükség lenne rám, hívj. Holnap eljövök és veszek tőle
vért, már ha megengedi, és meglátjuk, mit tehetünk. Talán rá tudjuk beszélni a
kemoterápia folytatására.
Brandon megdörzsölte az arcát, ezzel elmorzsolva a
könnyet a szeméből, feltápászkodott.
- Köszönöm – nyújtotta a kezét. – Hálás vagyok.
Miután a Cullenek elköszöntek és elindultak az ajtó
felé, Jake még tétován rátette a kezét a fiú vállára.
- Mi is itt vagyunk… ha akarod. – Éreztetni akarta,
hogy a fiú nincs egyedül, de tekintve az eddigi kapcsolatuk alakulását, nem
igazán találta a szavakat, ezért csak bátorítóan megszorított a vállát, majd
halkan behúzva maga mögött az ajtót távozott.
A jókedvű vendégsereg lassan fogyatkozni kezdett, már
inkább csak a helyiek maradtak, mikor meggyújtották a tábortüzet. Amanda és
Adam kiharcolták, hogy megnézhessék, és addig ne kelljen lefeküdniük. A lángok
az ég felé törve világították be a rezervátumot, a felvillanó fény mintha
birokra kelt volna a sötétséggel, hogy a fák közé szorítsa vissza. A Cullen
család tiszteletteljesen figyelte, ahogy a törzs tagjai körülállják, és
néhányan halk fohászt énekelnek az ősi nyelven. Az ima lassan hangosabbá vált,
alázatosan kúszva az éjszakában.
Lisa is a lángokat figyelte, ahogy ropogva falják a
fahasábokat. Nyugtalan volt, mióta Jacob szűkszavúan tájékoztatta őket Evelin
állapotáról. Belegondolni sem mert, mit érezhet Brandon most. A szíve majd
meghasadt, annyira szeretett volna a fiúval lenni, de nem tudta, mit is
mondhatna neki. Szerette volna átölelni, megvigasztalni…
- Átjössz hozzánk? – lépett mellé Alice, majd sokat
tudóan hozzátette. – Vagy más terved van? – Látva Lisa tétovázását folytatta. –
Emily és Adam a rezervátumban maradnak.
A lány akaratlanul is a Hart-ház felé sandított.
- Nem, én is maradok.
Mikor az autók elindultak a vámpírokkal, a helyiek
hazaindultak, lassan minden elcsendesedett.
- Te nem jössz? – kérdezte Jacob összeszűkült
szemekkel Lisát. Bal karjával Emilyt ölelte, a másiban Adam bóbiskolt
félálomban.
- Nem, nem vagyok álmos. Inkább sétálok egyet.
Választ sem várva elindult a fák sűrűje felé. Nem
látta, de érezte az őt figyelő hatalmas farkas jelenlétét, aki mozdulatlanul
követte tekintetével a tovasikló lány alakját.
Tehát ma éjjel Raymond járőrözik…
5 megjegyzés:
szia gratulálok de nemn értem jaket és rayt miért nem örülnek lisa boldogságának
várom a kövit pu
Szia demon!
Köszönöm!
Háááát... ugyan azon okból! ;))))
Majd kiderül!
Puszi Neked!
sya!
Nagyon jó lett! :) Gratula!
várom a kövit. :) csak így tovább.
UI: Mikor lesz saját szemszög? Vagy lesz e még?
Szia Nikol!
Köszönöm! :)))
Legyen még saját szemszög? Ha szeretnétek... :)
Puszi
Szia! :)
Még új vagyok a lapodon, de nagyon imádom! Tetszik az írói stílusod, annyira átérezhető. :)
Tűkön ülve várom már a folytatást! ;)
Sok puszi: Hannah
Megjegyzés küldése