Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2012. november 5., hétfő

73.fejezet




Camilla szemszög



Percekkel később összeölelkezve ültünk a kanapén, és néztük a tüzet, mikor halkan kimondta azt a mondatot, amit jelen esetben a legkevésbé szerettem volna hallani.
- Van néhány dolog, amit még nem tudsz rólam.
Görcsbe ugrott a gyomrom, és imádkoztam, hogy ne ez legyen az a bizonyos „pofon”…
- És tudni akarom? – csúszott ki gúnyosan a számon.
Megértette, de nem sietett a megnyugtatásommal, és ettől a görcs tovább terjedt. Hátra dőltem, jelezve, hogy várom a magyarázatot.
Rövid gondolkodás után belekezdett.
- Mesélt már neked valaki a quileute legendákról?
Elgondolkodva bólintottam.
- Igen… egyszer Seth mesélt valamit… - Próbáltam felidézni, mi is volt az. – Az özönvízről, az ősökről és… farkasokról.
Elmosolyodott.
- Gondolom, Jasmine is ott volt, mikor ez szóba került.
- Persze. Meg Brandon, Lisa és Evelin is.
Elkomolyodott, aztán szorongva megfogta a kezem, és ettől az idegességem csak tovább nőtt.
- És hihető történetek voltak?
Értetlenül bámultam, nem tudtam, mire akar kilyukadni.
- Csak annyira, mint a legtöbb mese.
A szemembe nézve kérdezte meg: - És hiszel a mesékben, Camilla?
Elnevettem magam, mert meg voltam győződve, hogy valami heccre készül, és úgy döntöttem, belemegyek a játékba.
- Oh, igen, hiszek. Nekem a Hamupipőke volt a kedvencem.
Megrándult a szája széle, de nem mosolyodott el.
- Abban bíztam, hogy a Piroska és a farkas…
- Az volt a második – gondoltam vissza a gyerekkoromra. – És utáltam a farkast, mert bántotta a nagymamát.
Mondani akart valamit, de torkán akadt a szó, aztán gyorsan legyintett.
- Oké, közelítsük meg máshonnét! Szereted az állatokat?
Bólintottam. - Igen, a szobatisztákat. – Felhúztam az orrom, mert eszembe jutott valami. – Tudod, Garfielddel vannak problémáim… - A probléma kitalálását a képzeletére bíztam.
Ezúttal elmosolyodott.
- Értem. Szóval akkor a farkasokat is szereted, ha nem esznek nagymamát és tudják használni a WC-t.
- Igeeen… - vettem fontolóra. – Azt hiszem, az olyanokat szeretném. – Vártam, hogy mire akar kitérni, és mikor derengeni kezdett, eltátottam a szám. – Ugye, nem?! – Tettetett rémülettel a sötét ablak felé bámultam, mintha egy szörny settenkedne a hóviharban. – Van egy farkasod?
Vártam, hogy elvigyorogja magát, de komoly képpel vizsgálgatott. Vártam… de semmi.
- Most komolyan! Errefelé vannak farkasok? – Mikor lassan bólintott, felrémlett a sötét árnyék, ami elsuhant a kocsim mellett. – Oh, Istenem! Akkor azt láttam? – Megborzongtam. – És én hülye, gyalog indultam el!
- Soha sem bántanának – próbált nyugtatni lágy hangon. – Sőt…
Ránéztem.
- Sőt?
- Igen, a legelső feladat az emberek védelme.
A hangsúlya miatt gondolkodóba estem. Valamiért úgy éreztem, illetlenség lenne nevetnem, így csak vártam, mit is akar mondani. Sóhajtott, aztán kibökte.
- A legendák nem csak kitalált történetek, valós alapjuk van. Persze, nem minden úgy történt, de… - A kezemet szorongatva az ujjaimmal játszott. – Az őseink kivételes képességet hagytak ránk, ami a törzs védelmét szolgája. – Belenézett a szemembe. – Néhányan, köztük én is, képesek vagyunk átváltozni… farkassá.
Na, mostanra teljesen elmúlt a nevethetnékem, és egy őszinte reakció ült ki az arcomra: a döbbenet. És ebből sem a kis „hopp, meglepődtem!”, hanem az az igazi, „szóhoz sem jutok” fajta.
Néztem a fiút, és tudtam, hiába reménykednék abban, hogy csak viccel. Komoly volt, halálosan komoly.
És félt, méghozzá a reakciómtól.
Isten lássa lelkem, nem akartam neki csalódást okozni, de ahogy jobban belegondoltam a dologba…
Hátrahőköltem. Az ujjaimat lassan elhúztam a kezéből és az ölembe ejtettem. Szomorú szemeit nem merte az arcomra emelni, csak várt némán, miközben én próbáltam rendet tenni a fejemben.
- Magyarázd el! – Nem kértem, inkább ráparancsoltam, amit azonnal meg is bántam, így halkabban hozzátettem. – Kérlek.
- A törzsön belül öröklődik egy gén, ami képessé tesz minket az alakváltásra. Veszély esetén aktiválódik, és farkassá változunk.
Figyeltem.
- Akkor nem a telihold…?
Most mi van? Másnak is ez jutna eszébe először, nem?!
- Semmi köze sincs hozzá a holdnak. Nem terjed harapás útján, és nem válunk vérengzővé.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasomból, mire kérdőn nézett rám.
- Los angelesi vagyok, na! Hollywoodban ezek a fogalmak jutnak az emberek eszébe a vérfarkasokról.
- Nem vagyunk vérfarkasok, csak alakváltók.
- Mi a különbség? – reméltem, hogy van.
- Kezdve ott, hogy a legjobb tudomásom szerint az előbbiek nem léteznek. – Gondolkodott. – És mi a jó csapatban játszunk.
- Kik a rosszak?
Megvakarta a tarkóját.
- Ha emlékszel a történetre…
- Várj! - Megint derengett valami. – A harmadik feleség története!
Megcsóválta a fejét, mintha nem lenne meglepődve. - Nem értem, hogy nektek, lányoknak miért mindig ez ragad meg…
Nem figyeltem rá, mert a történetet próbáltam felidézni.
- Megtámadták a falut, és a harmadik feleség megmentette férjét a… hidegektől. Akik, Seth szerint, vámpírok.
Vártam, hogy helyeseljen, és büszke voltam magamra, hogy így emlékszem a mesére.
Vagyis amit eddig mesének hittem.
- A vámpírok az ellenségeink.
Megint eltátottam a szám.
- Vámpírok is vannak? – Kérdeztem óvatosan és kételkedve néztem, miközben felmerült bennem, hogy nem is igazán ismerem. Mi van, ha mentálisan beteg, mondjuk skizofrén, és téveszméi vannak?
Átsuhant az agyamon, hogy lassan felállok, és a hirtelen mozdulatokat kerülve, valamilyen indokkal elmegyek. A gondolatmenetet egy közelben felhangzó vonyítás szakította félbe, amitől majdnem infarktust kaptam. Akaratlanul is közelebb bújtam hozzá, mire nyugtatóan átölelte a vállam.
- Semmi baj, nem bántanak. Ők a társaim.
Reszketve néztem a szemébe, mintha onnét mindent ki tudnék olvasni.
És ki is tudtam.
- Szent Isten! Szóval minden igaz?
Nem bólintott, nem győzködött tovább, csak figyelt, és szerintem arra várt, hogy sikoltozva felugrok.
Én magam is ezt hittem, mert ahogy próbáltam feldolgozni a hallottakat, és megértettem, hogy az elképzelhetetlen lehetséges, kedvem támadt elájulni. Mély levegőt vettem. Többször. És közben az agyam úgy nyikorgott, mint egy olajozatlan fogaskerék.
Elnéztem a széles vállat, a markáns arcot, a kedves szemeket és megpróbáltam elképzelni magam előtt szőrösen, vadállatként.
- Megmutatod? – csúszott ki a számon, amint kigondoltam.
Bólintott. – Ha szeretnéd…
Hát ez az! Nem voltam benne biztos, hogy szeretném.
De a fene vigye, képes voltam ezért a fiúért sötétben, hóviharban gyalogolni, azzal az eltökélt szándékkal, hogy esélyt adok kettőnknek! Mert szeretem! Nem fogok most megfutamodni!
- Igen, szeretném.
- Most?
Hisztérikusan felnevettem. - Hát meg is vacsorázhatunk előtte…
Vette az adást, és felhúzott a kanapéról. Előszedett egy hatalmas, meleg kabátot, és rám terítette, a fejemre felhajtotta a kapucnit, aztán az ajtóhoz vezetett. A széllökések alább hagytak, de a hó megállíthatatlanul hullott. Mire feleszméltem, már a ház mögött lépkedtünk az erdő felé. Szorosan fogta a kezem, tudtam, hogy szörnyen ideges, mégis eltökélt volt. Elérve a fákat, ahol már senki sem láthat meg, lassan magához vont, lágy csókot nyomott a számra, aztán elkezdte levetni a ruháit. A fehér hó megvilágította a mozdulatait. Döbbenten figyeltem, ahogy egyszerre kapta le a pólóját és rúgta le a cipőjét, majd elkezdte kigombolni a nadrágját. Zavartan nyeltem egyet, és bármennyire nem akartam erre gondolni, nagyon szexinek találtam. Talán illett volna elfordulnom, de egyetlen mozdulatot sem akartam elmulasztani.
- Meg fogsz fázni…!
- Mi sosem fázunk, a testhőnk jóval magasabb az embereknél.
Igen, ez már nekem is feltűnt, és ez egyel több bizonyíték volt Ray története mellett.
Mikor már csak bokszeralsó volt rajta, szembefordult velem, és hátrálni kezdett, de végig a szemembe nézett. Úgy izgultam, hogy a fülemben dübörgött a vér.
- Ne rémülj meg, nem foglak bántani. Ijesztő lesz, de biztonságban leszel.
Bólintottam.
Miután néhány méterre távolodott, remegni kezdett a teste, és hirtelen megrázkódott. Szemmel nem lehetet kísérni, de a következő pillanatban egy hatalmas farkas állt előttem.
A döbbenettől csak egy nyikkanás jött ki a torkomon, és az jutott eszembe, hogy ezt senki sem hinné el nekem.
- Nagyon nagy vagy. – Az állat válaszként mintha csaholt volna, meleg barna szemeit az enyémekbe fúrta, de nem jött közelebb, csak lehasalt a ropogó hóba, és két lábára nyújtotta a fejét.
Tétován felé léptem, mire ő is közelebb kúszott. A mozdulattól úgy tűnt, mintha egy pitiző kutya lenne, amitől kedvem támadt megsimogatni. Mire észbe kaptam, már kinyújtottam a kezem felé, mire elfordította a fejét, így kínálta fel magát az érintésre. Ahogy az ujjaim a sűrű bundába siklottak, mindketten beleborzongtunk. Meglepően puha volt a szőre, és hívogatóan meleg. Felbátorodva letérdeltem mellé, és már két kézzel cirógattam, miközben nagy szemeit az arcomon tartotta. Nem volt ijesztő, egyáltalán nem.
Ő volt, Raymond. Az én Rayem.
- Úgy örülök, hogy nem vagy őrült! – suttogtam, mire kinyújtotta a nyelvét, és tudtam, hogy nevet.
Így ültünk ott, egymáshoz bújva, miközben a hó lassan befedte a sötét bundát. Mikor felállt, és hátrébb lépett, csalódottság fogott el, mert szerettem volna még úgy maradni, meghitten, békésen.
Ezt éreztem belül, és bár rengeteg kérdésem volt, tudtam, hogy meg tudok birkózni ezzel az egésszel, mert szeretem őt.
Miután átváltozott, és sebtében felkapta magára a farmerját, azonnal a karjai közé vetettem magam. Szorosan ölelt, ringatózva álltunk a hóesésben.
- Gyönyörű farkas vagy – suttogtam. – Máskor is lehetünk így együtt?
Kissé eltolt magától, hogy az arcomat kémlelve válaszoljon.
- Bármikor, csak szólnod kell. – Szemében könny reszketett, ahogy az enyémben is, mikor felágaskodva hozzá csókra kínáltam a számat. A felszabadult érzelmek hatására olyan szenvedélyesen csókolt, hogy alig kaptam levegőt. Mikor szétváltunk, pihegve dőltem neki, mert a lábaim majdnem felmondták a szolgálatot. Felnéztem az ég felé, és hagytam, hogy a hó felhevült arcomra essen.
Váratlanul egy reccsenést hallottam az erdő felől, amitől összerezzentem.
- Ne félj, csak Seth az – suttogta bátorítóan Ray, majd a derekamnál fogva a ház felé vezetett. Néhány lépés után – mikor felfogtam a szavait - megpördültem, és tekintetem a sűrű sötétséget kezdte pásztázni. Alig kivehetően egy árny mozdult meg, aztán lassan előrébb lépett. Akkora volt, mint Ray, de jóval világosabb bundájú. Mikor teljesen kivált a fák közül, megállt és mintha bólintott volna, míg én csak bámultam rá, aztán tétovázva üdvözlésre emeltem a kezem, mire lelkes csaholás és farkcsóválás volt a válasz.  Néhány pillanat múlva megfordult, és laza kocogással eltűnt az erdőben. Egy darabig még bámultam utána, majd Ray unszolására visszaballagtunk a házba. Szájára pillantva megborzongtam, újraélve a csókot, mire azonnal felém fordult, és tekintetében felizzott a szenvedély. Abban a pillantásban benne volt minden: vallomás, ígéret, vágy.


  


Másnap reggel a ropogó tűz hangjára és a konyha felől terjengő, ínycsiklandó illatokra ébredtem. Nagyot nyújtóztam, és felültem. Hirtelen megrohantak az előző este emlékei, és elmosolyodtam. Átbeszélgettük az éjszaka első felét, és minden kérdésemre választ kaptam. A második felében… nos, nem beszélgettünk.
Miközben magamra húztam Ray pólóját kinéztem a párás ablakon. A hó még mindig hullt, de már csak szelíden táncolva, mert a szél elállt, mindenhol nyugalom és béke honolt.
- Jó reggelt! – köszönt Raymond, és háttal neki is tudtam, hogy mosolyog.
- Neked is – sétáltam felé, és miközben elvettem a felém nyújtott, gőzölgő kávésbögrét, lábujjhegyre állva csókoltam meg. – Mióta vagy ébren?
Miközben felkucorodtam a kanapéra, ahol az éjszakát töltöttük, ő is mellém ült.
- Igazság szerint alig mertem lehunyni a szemem, mert attól féltem, reggelre ismét eltűnsz.
Szégyenkezve néztem rá, arcomat elöntötte a forróság.
- Sajnálom – néztem rá bocsánatkérően. – De megígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet.
Szélesen elmosolyodott, kilátszottak hófehér fogai, és ettől határozottan emlékeztetett farkas önmagára. – Ennek nagyon örülök. Nem vagy éhes?
- De, farkaséhes vagyok.
Jókedvűen húzott a konyha felé. – Akkor jó, mert nem te vagy az egyetlen.
Az asztal már meg volt terítve, és annyi étel volt felhalmozva rajta, ami egy hadseregnek is elég lenne.
- Azta, ez nem semmi! Nagyon házias vagy – simítottam végig a hátán, és leültem az egyik székre. Miközben kitöltött elém egy pohár narancslevet – amiről lemertem volna fogadni, hogy frissen facsarta -, hangos dörömbölés hangzott fel az ajtó felől. Egymásra néztünk, és ő bocsánatot kérve kisietett. Épp a rántottát halmoztam a tányéromra, mikor felhangzott az előszobában Jasmine kétségbeesett hangja.
- Itt van Camilla? Mond, hogy itt van! – rontott be Ray mellett, mire én kiléptem a konyhát a nappalitól elválasztó boltív alatt.
- Itt vagyok – siettem elé, mert úgy tűnt, közel áll a síráshoz. Igazam lett, mert amint meglátott, a nyakamba csimpaszkodott, és ölelt, hogy majd meg fulladtam. A válla fölött elnézve láttam, hogy Seth és Brandon is vele jött, ők Raymond mellett álldogálva figyeltek minket.
Mikor a húgom szipogva elengedett, Ray mellém sétált, és átfogta a vállam.
- Na, szép! Én majd belehaltam az aggodalomba, te meg a szomszédban jól érzed magad – morogta Jasmine, a végén már ő is mosolyogva, hol egyikünkre, hol másikunkra nézve. – Megtalálták az autódat a főúton, üresen. Van fogalmad róla, mit éltem át? Ha Seth nem látott volna bejönni Rayhez, már rég értesítem a rendőrséget.
- Bocsi – néztem rá sajnálkozva. – Meggondoltam magam, és visszafordultam. Valamit meg kellett… beszélnem Rayel. – Átöleltem szerelmem derekát, és egy huncut pillantást váltottunk.
Jasmine elmosolyodva csóválta meg a fejét, ahogy minket figyelt. – Ezek szerint mégsem mész el.  – Bólintottam. – Örülök. Akkor a fiúk visszaviszik a házba a holmidat és a kocsit. – Mikor el akart fordulni, hogy intézkedjen, gyorsan közbevágtam.
- Várjatok! – Igyekeztem leküzdeni a zavaromat, ahogy felnéztem Ray szemébe. Nem kellett engedélyt kérnem, tudtam, hogy a döntés csak rajtam áll, így a többiek felé fordulva mély levegőt vettem. – Megtennétek, hogy ide hozzátok a cuccaimat?
Brandon és Seth elvigyorodott, míg a húgom először döbbent képet vágott, csak lassan szelídült meg az arca, hogy végül megértő mosollyal nézzen vissza ránk.
Mikor becsukódott mögöttük az ajtó, Raymond felkapott és úgy ölelt magához, hosszan, szorosan. Éreztem, hogy a teste enyhén remeg, a levegőt szaggatottan fújta ki. Tudtam, hogy boldoggá tettem, és ettől én is úgy éreztem magam, mintha repülnék.
Mikor leeresztett, a homlokát szorosan az enyémhez érintette, úgy nézett le rám.
- Ezek szerint hozzám költözöl? – lehelte.
- Igen, ezek szerint – suttogtam vissza. – Persze, csak ha nem baj…
- Ebben nem is mertem reménykedni.
Csókokkal hintettem az állát, az arcát és végül a száját. – Imádom, ha borostás vagy – suttogtam elfúló hangon, mire lecsapott a számra és hamarosan ismét a kanapén kötöttünk ki, így hagytuk a reggelit kihűlni.




Alice szemszöge



Határtalan jókedvem volt, szerettem volna táncra perdülni. Már csak három nap karácsonyig, és minden igazán nagyszerűen alakul. A ház gyönyörű díszekben pompázik, meghitt béke és szeretet leng körül mindent. Évtizedek óta ez lesz az első igazi ünnep, amit nyugalomban, mindannyian együtt tölthetünk.
Éreztem, hogy Jasper mosolyogva figyel a kanapéról, bármerre is megyek.
- Jó nézni téged – suttogta rekedt hangon, mire én boldogan felnevettem.
- Jó érzés, ha nézel – pördültem elé, és a kitárt karok közé repültem. Egyedül voltunk a házban, mindenki vadászni volt, míg Emily és Adam La Pushba mentek, így nem féltünk, hogy bárki is megláthat, amint meghitten ölelkezünk. A pillanatot a mobilom csörgése szakította félbe. Előkotortam, és anélkül, hogy elhúzódtam volna Jaspertől, beleszóltam.
- Igen?
Rövid hallgatás után Raymond baritonja köszöntött.
- Szia Alice! – Úgy tűnt zavarban van, amit én hangtalan mosollyal fogadtam. – Ööö… tudod, csak szerettem volna megköszönni…
Elégedetten szakítottam félbe.
- Szóval visszament.
- Igen… és épp most költözik be. – A hangja elárulta, mennyire boldog. – És képzeld: tudja. Mindent tud, és így is szeret! – Felsóhajtott. - Szóval… Köszi.
- Szívesen, bármikor. Ez természetes a barátok között. - Sejtettem, mit érez. Raymond mögött hosszú és gyötrelmes út állt, és végre ő is révbe ért. – Remélem, ti is jöttök a karácsonyi buliba? Mindenki itt lesz, hogy együtt ünnepeljünk.
- Semmi pénzért ki nem hagynánk! – nevette el magát, aztán elköszönt és lerakta.
- Újabb szerelmespár La Pushban? – kérdezte Jasper elégedett vigyoromat látva.
- Igen! És így már tényleg boldog lesz a Karácsony!
Mintegy varázsütésre képek ugrottak be az ünnepről, ahol mindenki ott lesz majd. Előre láttam, ki mit visel, milyen ajándékot kap, még azt is, Emmett milyen viccet mesél.
- Igen, nagyon jó lesz!
Kintről nevetés szűrődött be, és a hátsó ajtón egyesével beszivárogtak családunk tagjai.
- Halihó! – köszönt kurjantva Emmett. – Kár, hogy nem jöttetek, igazán remek idő van a hegyekben.
Odafent tombolt a hóvihar, és ez volt az oka, amiért mi nem tartottunk velük. Bár igaz, hogy nekik elfelejtettem szólni…
- Csak nem zavart az a kis hóesés? – néztem fel incselkedve a bátyámra, miközben még mindig Jasper tarkóját simogattam.
- Oh, dehogy! A legjobb alkalom a snowboardhoz!
Esme nevetve csóválta a fejét, miközben lecsavarta magáról a hosszú sálat. – Látnotok kellett volna őket Edwarddal, az minden pénzt megért.
- Ja, még tutibb lett volna, ha nem fakérgen csúsznak le! – csatlakozott Rosalie is a cikizéshez.
- Hát igen, a megállásnál akadtak gondok – bújt nevetve Edwardhoz Bella, és a mellkasát simogatva biztosította. – Egyértelműen te voltál a jobb!
- Jobb? – csattant fel Emmett. – Kidöntött egy legalább kétszáz éves fenyőt! Hogy lett volna jobb?
- Úgy, hogy ő átugratott a szakadékon, míg te egyenesen belecsúsztál!
- Persze, de ő volt elől, és befújta a szél, nem látszott semmi belőle! Ha Emmett nem esik bele, akkor Edward sem vette volna észre! – kelt férje védelmére Rose.
- Így van, baby, védjél meg! – húzta magához szerelmesen Emmett és hevesen puszilgatni kezdte szőke feleségét, aki nevetve bújt hozzá.
Elégedetten néztem a családomat, és újabb boldog sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Épp közbe akartam vágni, hogy én mindent láttam előre, mikor egy szörnyű képsor vetült a szemem elé, amitől a lélegzetem is elakadt. Éreztem, hogy Jasper megmerevedik, és többen aggódva szólongatnak, de képtelen voltam elszakadni a látomástól.
Egy hosszú hajú, szőke nőt láttam, aki véres arccal, kétségbeesve kapálódzott a tajtékzó, jeges tengerben. Miközben fél kézzel küzdött a hullámokkal, a másik karjában egy hatalmas csomagot szorongatott, ami egyre csak húzta volna lefelé, ő mégis elkeseredetten próbálta a víz felett tartani. A háttérben egy hatalmas robbanás villant fel a szürkeségben, és törmelékdarabok kezdtek a vízbe csapódni a nő körül, míg egy óriási darab el nem találta, ezzel véget vetve a reménytelen küzdelemnek. Még néhány buborék jelezte, hol süllyedt a hullámsírba az asszony, aztán csak a tűz által vörösre festett óceán tajtékzott, mint bosszúszomjas, dühödt gyilkos. 

Remélem, írtok néhány sorocskát...! :))))
PUSZI

10 megjegyzés:

horváth renáta beáta írta...

hali

jajj az eleje nagyon édi volt
na és Emmették oda meg vissza vagyok tölük
várom a kövit
üdv
Reni

demon írta...

szia ez isteni végre ray is nagyon boldog lesz de ki ez akit alice lát és mi ez a csomag????????
puszy

Ati írta...

Hali!
Szupiii:D Juuj most mit mondjak?:D Annyira aranyosak voltak Rayék :D Végre:):) Az elején nem nagyon bírtam a srácot de ahogy haladtunk előre egyre jobban kezdtem megkedvelni mostanra meg már nagyon drukkoltam nekik és íme:D Tök jó:D Hmm Alice a kis hiper forgó szél :D Komolyan ha az első pár sort kivágjuk és megmutatjuk egy szomorú embernek tutira felvidulna tőle:D hehe:D Hmm a vége az mi volt?:o Nem nagyon értettem Érdekes...:D Bár a végkimenetel eléggé szomorú :( Bár végre valami akció:D) köszi

Nikol írta...

Szia!
Hát ez fantasztikus volt :) Camilla végre Rayal együtt van. :) A farkasos rész nagyon tetszett :) Mi ez a Alice látomás????? Siess a folytatással :) :)
Remek lett!!!!!
Nikol

Szucsi írta...

Szia! :)
Három nap alatt, három szuszra elolvastam mindent, a kezdetekről, és közben iskolába jártam, tanultam, cseverésztem. Király :D
Köszönöm, hogy végre nem fogsz fent tartani késő éjszakáig, hogy aztán reggel fél álomban készülődjek. Épp ideje volt! :)
Halványan emlékeztet a 'La Push vámpírja' első könyvére (a másodikat nem olvastam), bár hozzáteszem, nincs a történetében semmi különösebb hasonlóság.
Sőt, te picivel optimistább vagy. Mármint ami a vámpírok és a farkasok közti barátságot illeti.
Az viszont igaz, hogy egyre kevesebbszer kerülnek képbe Cullenék (például azt Ray nem említette, hogy ők vámpírok lennének), de viszont tetszik, hogy ennyi szálon fut.
Egy dolgot nagyon szeretnék: ne kínozd már tovább azt a szerencsétlen Ray-t! Nem elég, hogy a családja miatt bűntudata van (mellesleg nem volt farkas, és majdnem Ő is ott halt meg), de aztán, hogy még a barátnőjét is meg akarod fullasztani?! (amennyiben nem őt, akkor viszont Jasmine-t, ami szintén nem egy szimpatikus lehetőség.)
Kicsit elszomorodtam, hogy Jacob és Emily olyan kevésszer kerül a középpontba. Jacob mindig mindenhol ott van, de sosem vele van ott valaki. Ettől kicsit mintha el lennének hanyagolva, és Adam-ről is egyre kevesebbet hallok. Már azt sem tudom, mekkora :(
A másik páros, akiket hiányolok a történet középpontjából, Jasmine és Seth. Mindig írsz ezt-azt, hogy élnek vagy halnak, de igazából sosem tudom, mi van most velük. Megelégednék azzal, ha valami novella formájában jelentkeznének akár, de a hosszan tartó, jól adagolt részletek sokkal jobbak :)
Esme-t, Carlisle-t, Rosalie-t és Emmett-et már csak félve, nagy kényelmemben merem megemlíteni... Ez csak jelzés, hogy nincs róluk szó, nem akarok nyavajogni :D
Most hirtelen nem is jut eszembe más, de legközelebb bepótolom ;)
xoxo
D.

Gabriella írta...

Sziasztok! :))))))

Reni: Köszi, igyekszem! :)))

demon: :))))
Kíváncsi vagy, ugyeee? :D Akkor jó..., mert előre semmit sem árulok el. XP

Ati: Örülök, hogy neked is tetszett! Igen, Alice hozza a formáját, na meg mindenki más is! :)))))))
A vége bevezető a következő fordulathoz. Lesz akció, ahogy fogalmaztál... :D

Nikol: Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett a farkasos rész. Úgy gondoltam, érdekes lehet egy kívülálló személy "beavatása", ezért szenteltem nekik még egy részt! :))))

Daphne: Először is üdvözöllek a körünkben! :))) És köszönöm a hosszú komit, remélem máskor is megtisztelsz! :D
Akkor válaszolnék néhány felvetésre:
- Bocsi, hogy "kifárasztott" a történetem, de nagyon örülök neki, mert ezek szerint érdekes volt... :D
Drusillát én is olvastam, valamikor réges-rég, de sajnos lemaradtam, és azóta sincs annyi időm, hogy bepótoljam! :((( Kevés törit olvasok az időhiány miatt...
- Optimista vagyok? Igen, valószínűleg, én igyekszem Twilight-hűen feldolgozni a történetet. A BD végén a farkasok-Cullenek közötti szövetség megerősödik, már-már barátivá válik /Jacob&Nessie miatt, ami az én esetemben J&Emily/. És ezt tovább erősíti a Brandon&Bella vérrokonság is... Azon kívül mind a két csapat a jó táborba tartozik, így nem harcolhatnak egymás ellen. Bár akadnak lázadók, mint pl. Ray, akiket nehezebb meggyőzni...
- Ray nem fog tovább szenvedni, sőt Seth sem! Titkot nem árulok el: A nő a vízben nem az ikrek egyike... :D
- Jacob bevésődött, és így az élete sínre került. Ő mindig jelen van, hiszen mindkét családhoz tartozik, és alfa is... Esetükben - és a legtöbb boldog párnál - csak negédes-ömlengős jeleneteket tudnék beiktatni, de azt sokan túl nyálasnak találnák... :)))
Igyekszem egy-egy mondattal, mozzanattal utalni arra, hogy a háttérben maradt szereplők hogyan viszonyulnak az adott eseményhez, de mindenkiről nem tudok részletesen írni, mert ahhoz a napi friss is kevés volna, és azt sem akarom, hogy túl vontatott legyen a történet.
- Jasmine és Seth esetében megint csak ez a helyzet. Két hasonló karakterpáros közül Rayéket választottam, hogy szemléltessem az egymásra találásukat, mert az övék volt a nehezebb menet. Az eredetiben sem esett szó minden farkas bevésődésének részletezéséről, mégis sejteni lehetett, hogy boldogok...
Később azért érintőlegesen majd kaptok morzsákat, oké? :D
- Az utolsónak említett két Cullen páros a jövőben több teret kap, és ez által az egész család is. Elárulom, hogy a látomás kihat az életükre... :)))
Nem tudom, kaptál-e választ a kérdésekre, de örömmel "beszélgetek" bármikor, csak írj/írjatok! Ha valami nem világos, vagy másként szeretnétek, bátran szóljatok, végtére is ezt a ti kedvetekért csinálom, úgyhogy rajta! És a negatív kritikáért sem haragszom meg, nem várom el, hogy mindig dicsérjetek, hiszen tanulhatok belőle, és ez által lehet jobb és érdekesebb a történet! :D


NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!! :D
PUSZI

Gabriella írta...

Sziasztok! :))))))

Reni: Köszi, igyekszem! :)))

demon: :))))
Kíváncsi vagy, ugyeee? :D Akkor jó..., mert előre semmit sem árulok el. XP

Ati: Örülök, hogy neked is tetszett! Igen, Alice hozza a formáját, na meg mindenki más is! :)))))))
A vége bevezető a következő fordulathoz. Lesz akció, ahogy fogalmaztál... :D

Nikol: Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett a farkasos rész. Úgy gondoltam, érdekes lehet egy kívülálló személy "beavatása", ezért szenteltem nekik még egy részt! :))))

Daphne: Először is üdvözöllek a körünkben! :))) És köszönöm a hosszú komit, remélem máskor is megtisztelsz! :D
Akkor válaszolnék néhány felvetésre:
- Bocsi, hogy "kifárasztott" a történetem, de nagyon örülök neki, mert ezek szerint érdekes volt... :D
Drusillát én is olvastam, valamikor réges-rég, de sajnos lemaradtam, és azóta sincs annyi időm, hogy bepótoljam! :((( Kevés törit olvasok az időhiány miatt...
- Optimista vagyok? Igen, valószínűleg, én igyekszem Twilight-hűen feldolgozni a történetet. A BD végén a farkasok-Cullenek közötti szövetség megerősödik, már-már barátivá válik /Jacob&Nessie miatt, ami az én esetemben J&Emily/. És ezt tovább erősíti a Brandon&Bella vérrokonság is... Azon kívül mind a két csapat a jó táborba tartozik, így nem harcolhatnak egymás ellen. Bár akadnak lázadók, mint pl. Ray, akiket nehezebb meggyőzni...
- Ray nem fog tovább szenvedni, sőt Seth sem! Titkot nem árulok el: A nő a vízben nem az ikrek egyike... :D
- Jacob bevésődött, és így az élete sínre került. Ő mindig jelen van, hiszen mindkét családhoz tartozik, és alfa is... Esetükben - és a legtöbb boldog párnál - csak negédes-ömlengős jeleneteket tudnék beiktatni, de azt sokan túl nyálasnak találnák... :)))
Igyekszem egy-egy mondattal, mozzanattal utalni arra, hogy a háttérben maradt szereplők hogyan viszonyulnak az adott eseményhez, de mindenkiről nem tudok részletesen írni, mert ahhoz a napi friss is kevés volna, és azt sem akarom, hogy túl vontatott legyen a történet.
- Jasmine és Seth esetében megint csak ez a helyzet. Két hasonló karakterpáros közül Rayéket választottam, hogy szemléltessem az egymásra találásukat, mert az övék volt a nehezebb menet. Az eredetiben sem esett szó minden farkas bevésődésének részletezéséről, mégis sejteni lehetett, hogy boldogok...
Később azért érintőlegesen majd kaptok morzsákat, oké? :D
- Az utolsónak említett két Cullen páros a jövőben több teret kap, és ez által az egész család is. Elárulom, hogy a látomás kihat az életükre... :)))
Nem tudom, kaptál-e választ a kérdésekre, de örömmel "beszélgetek" bármikor, csak írj/írjatok! Ha valami nem világos, vagy másként szeretnétek, bátran szóljatok, végtére is ezt a ti kedvetekért csinálom, úgyhogy rajta! És a negatív kritikáért sem haragszom meg, nem várom el, hogy mindig dicsérjetek, hiszen tanulhatok belőle, és ez által lehet jobb és érdekesebb a történet! :D


NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!! :D
PUSZI

Egy könyveses diák írta...

Szia nagyon jó lett ez a fejezet :)
mutattam néhány osztálytársamnak is és nekik is nagyon tetszett :D
Kíváncsi vagyok h kit látott Alice
Várom már a kövit:)

Egy könyveses diák írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gabriella írta...

Szia Kingus! :D

Örülök, hogy tetszett, és annak is, hogy másoknak ajánlod! :)))
Sietek!
PUSZI