Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. augusztus 30., hétfő

33. fejezet

Sziasztok!


Sajnos, most sem volt túl sok időm, de nem akartalak ismét olyan sokáig váratni benneteket. Azért remélem, nem lett annyira szörnyű, mint amilyennek én érzem! :/



- Nem! – Edward szemei elsötétültek a dühtől – Nem fogom hagyni, hogy a kezei közé sétálj!

Közelebb lépve hozzá a dereka köré fontam a kezem és türelmes várakozással néztem fel rá. Biztosra vettem, hogy ellenzi majd az ötletet és időt akartam adni, hogy végiggondolja. Az egyik kezemmel nyugtatóan a mellkasát simogattam, míg ő továbbra is fej rázva figyelt – Nem!

- Igaza van Rosalie-nak, nem várhatunk ölbe tett kézzel, amíg hajlandó ő lépni – győzködtem – Ismerem őt, tudom mi a gyengéje és az erőssége, én képes vagyok szembeszállni vele.

- Nem! – makacskodott továbbra is – Régen sem bírtál vele egyedül!

- Csakhogy már nem az az elveszett kislány vagyok, akit ő megismert – mondtam határozottan, megkeményedő vonásokkal - És most itt vagytok ti – simítottam végig az arcán – Itt vagy Te!

Elkeseredetten kapott a kezem után és ujjaimat a szájához szorítva egy hosszú, lágy csókot nyomott rá.

- Nem lesz baj, megígérem – adtam meg a végső lökést, mire csak egy mély sóhaj és újabb fejrázás volt a válasz.

- És mégis mire gondoltál? – nézett szembe velem Jazz.

Lassan a család felé fordultam, de nem engedtem el Edward derekát.

- Felhívom és találkozót kérek tőle. Lehetőleg hajnalban, hogy a köd is minket segítsen.

- Egyedül akarsz odamenni? Ez tényleg butaság! – szólt közbe Alice, mire mérgesen rápillantottam.

- Természetesen, nem fogok egyedül menni – biztosítottam – ti távolról követtek és megpróbáljuk őket bekeríteni. Edward használja a képességét és így még akkor is van esélyünk, ha észreveszik és megpróbálnak menekülni.

- De te veszélyben leszel – nyögte szerelmem – bele sem akarok gondolni, hogy mi minden történhet egy pillanat alatt!

Nem szívesen fejtettem volna ki neki a véleményem erről, ugyanis biztos voltam benne, hogy David nem egyszerűen a halálomat akarja. Amit ő szeretne, ahhoz több idő kell és ismerem annyira, hogy tudjam, a bosszúvágytól hajtva elég hosszú ideig tervez kínozni.

Ettől kirázott a hideg, mégis ez ad reményt arra, hogy időt nyerjek. Csak ügyesen el kell terelnem a figyelmét, amíg bekerítik, és akkor sikerülhet elkapni.

- Számítani fog a csapdára – jegyezte meg Jasper.

- Igen, ezért kell elérnünk, hogy óvatlan legyen – magyaráztam akaratlanul is halkabban – Hagynunk kell neki egy egérutat, amit használni is fog. Mikor már úgy érzi, nyert ügye van, Edward a gondolatai alapján követni tudja és elkaphatjátok.

- És ha akkor már késő lesz? Ha már bántott téged? - meredt rám mérgesen Edward.

- De nem fog! – tudtam, hogy nem nyugszik, amíg nem lát tisztán, ezért kinyögtem – Nem gyors halált szán nekem!

Kimeresztett szemekkel bámult rám.

- Ezzel most meg akartál győzni?

Sóhajtva leültem egy üres fotelbe és beletörődően karba tettem a kezem, majd az asztalon álló vázát nézve mesélni kezdtem.

- Miután elhagytam Forksot, nehezen boldogultam. Megpróbáltam teljesíteni a kérésed és élni az életet. Egyedül voltam és mindennél jobban vágytam arra, hogy tartozhassak valahová, valakihez. Azt gondoltam, minden jobb, mint a céltalan öröklét. Akkor találkoztunk.

A vele töltött idő olyan volt, mint a pokol. De legalább nem voltam egyedül. Vagyis azt hittem, hogy így jobb, pedig az volt életem legrémesebb időszaka.

Eleinte kedves volt, figyelmes és ez elég volt, hogy belekapaszkodjak. Olyan volt nekem, mint egy mentőmellény. Tudtam, hogy ő mit szeretne tőlem és én mindent meg is tettem, hogy megadjam neki, de… képtelen voltam rá – Edwardra pillantottam és reméltem, hogy ezzel választ kapott az őt leginkább foglalkoztató kérdésre - A velem szemben tanúsított türelme lassan elszállt és én megismertem az igazi arcát – keserű fintorral emlékeztem a kegyetlenségeire, amit nem terveztem ecsetelni - Mikor rájött, hogy szép szóval nem boldogul nálam, teljesen megváltozott. Már nem érdekelte a véleményem és minden eszközt megragadott, hogy kínozhasson. Szerencsére újszülöttként még erősebb voltam nála, de a képességével szemben nem tehettem semmit. Nem tudtam elszökni tőle, ezért egy idő után úgy tettem, mintha már nem is akarnék. Tisztában volt vele, hogy férfiként nem kedvelem, de én elhitettem, hogy baráti kapcsolatban továbbra is együtt maradhatunk. És elkövette azt a hibát, hogy megbízott bennem. Mikor egy román klánnal hatalmi vitába keveredett, kihasználtam az alkalmat és átjátszottam a kezükre - a szégyentől szinte égni kezdett az arcom - Most gyűlöl, ami érthető is, tekintve, hogy elárultam.

- Ugye nem kezded el sajnálni? – kérdezte Rose megvetően.

Elgondolkodva néztem rá.

- Nem, persze, hogy nem! – ráztam meg a fejem.

Csend telepedett a szobára. Volt, aki a hallottakon, volt, aki a lehetőségeinken gondolkodott.

Halkan indult meg a beszélgetés Jasper és Carlisle között, amihez a többiek is csatlakoztak, miközben éreztem, hogy a hátam mögé lépő Edward lassan megérinti a vállam, majd keze a tarkómra csúszva befurakszik a hajamba. Felnéztem rá és intettem, hogy üljön mellém. A fotel karfájára ülve átkarolt és szorosan magához vont. Beszívtam az illatát és elégedetten bújtam az erős karokba, amik biztonságot nyújtottak.

Mióta újra együtt voltunk eszembe sem jutott, hogy akaratunkon kívül bármi elszakíthat egymástól. Annyira természetes volt arra gondolni, hogy most már miénk a végtelen boldogság.

Csakhogy az életben nem mindig mi irányítjuk a sorsunkat, néha kicsúszik a gyeplő a kezünkből. Vagy talán minden előre meg van írva és mi csak áltatjuk magunkat azzal, hogy van beleszólásunk? Arra gondoltam, milyen elképesztő véletlenek sorozata révén lehetünk mindannyian együtt és ez reménnyel töltött el. Mert nem tudom elhinni, hogy csak azért kellett ezeken keresztülmennünk, hogy most vége legyen.

- Hát, akkor aligha van más megoldás, meg kell próbálnunk – szólalt meg hangosan Carlisle – De nem veszélyeztetheted magad fölöslegesen Bella. Nem mehetsz egyedül, megértetted?

Meglepetten bámultam rá, fura volt a szájából ez az utasító hang, valahogy mégsem mertem tiltakozni, ahogy azt bárki mással szemben tettem volna.

- Edward és én veled tartunk. A többiek a farkasokkal több csapatban és irányból körülvesznek minket.

Most felbátorodva ellenkezni kezdtem.

- Így nem fog a közelembe jönni, ezt ti is tudjátok! – győzködtem – Nem hülye!

- De ha egyedül vagy, az is gyanús! – vetette fel Jacob.

Mindenki egyszerre akart beszélni, mikor őket túlharsogva Rosalie megszólalt.

- Majd én elkísérlek – nézett rám, majd Carlisle felé fordulva hozzátette – Engem aligha találna veszélyesnek, de így Bella sem lesz egyedül.

Emmett a tekintetét keresve azonnal Rose mellé lépett.

- Talán nem sikerül elkapni, de mindenképpen meg kell tudnunk, mit akar Lisától – folytatta, mire Jasper is helyeslően bólogatott.

- Igen, ha tudnánk, mi motiválja, egyszerűbb dolgunk lenne.

Edwardhoz fordultam, aki feltűnően csendes volt.

- Ez jó ötlet. Csak ketten leszünk, így gyanakodni fog, de nem lát akkora veszélyt, hogy elszalassza a találkozást. Megpróbálom kikérdezni és te kihallgatod a gondolatait.

Csak nézett rám, szemében már nem a félelmet vagy dühöt láttam, csak a csalódást, hogy ismét csatát vesztett ellenem.

- Nem lesz baj – suttogtam megszorítva a kezét és csalódottan láttam az arcán átfutó gúnyt.

Felállt és elsétált az emelet felé. Legszívesebben utána szaladtam volna, mivel tudtam, hogy a helyében én sem viselkedtem volna másképp.

A többiek nem tettek megjegyzést, kerülték a tekintetemet, miközben a zsebemből előhúztam a mobilom és benyomtam a visszahívó gombot.

Hosszasan kicsöngött, majd beleszólt a gyűlölt hang.

- Máris hiányzok, drágám?

Nem vettem tudomást a kérdésről, rögtön a lényegre tértem.

- Találkoznunk kell.

Gúnyos nevetése volt a válasz.

- Oh, türelmetlenek vagyunk! Ez nagyon hízelgő rám nézve!

Szinte láttam magam előtt a kéjesen vigyorgó arcát, aminek olyan szívesen bemosnék egyet, hogy alig tudtam a dühömet féken tartani.

- Hajnalban, a vízesésnél. Előre közlöm, hogy az egyik nővéremmel megyek, mivel gondolom, hogy te sem egyedül érkezel.

- Nővér? Nocsak- nocsak! – terelte el a válaszadást – Izgalmasan hangzik…

Kinyomtam a telefont, mielőtt folytathatta volna és Edward után indultam.

Halkan léptem be a szobánk ajtaján, tekintetemmel rögtön őz kerestem.

Az ablaknál állt és a széllel ringatózó fák koronáit bámulta. Mögé léptem és végigsimítottam a hátán, kitapintva az ismerős izmokat, miközben arra vártam, hogy megforduljon.

- Haragszol – jegyeztem meg, mikor továbbra is olyan mozdulatlan volt, mint egy kőszobor, de halkan válaszolt.

- Nem rád haragszom.

Eléfurakodtam, hogy az arcába tudjak nézni és vártam, hogy magától megszólaljon.

Lassan lepillantott rám és nem tudtam eldönteni, hogy szeme feketeségét félelem vagy fájdalom okozza-e. Ösztönösen nyúltam előre, hogy lesimítsam a ráncokat a homlokáról. Végre ő is megmozdult és átfogta a derekam.

- Mikor visszakaptalak, megfogadtam, hogy mindig vigyázni fogok rád és már most megszegem a magamnak tett ígéretet. Tudom, hogy te már nem az a sérülékeny kis Bella vagy, aki régen, de nekem te vagy a legdrágább kincsem. Te vagy a boldogság, ami számomra olyan törékeny, mint az üveg – kezeit szorosabbra fonta körülöttem – Eddig is minden percben attól rettegtem, hogy ez csak félreértés, mert én nem érdemellek meg Téged! Éreztem, hogy történni fog valami! – egyre jobban belelovalta magát - És most jön ez a mocsok, fenyegeti a szerelmem, a családom! Mindezek tetejébe kénytelen vagyok végignézni, hogy veszélyezteted magad!

Csitítóan megsimogattam az arcát és lábujjhegyre állva a szájára nyomtam az ajkam. Olyan kétségbeesett szenvedéllyel viszonozta a csókot, hogy én is megijedtem.

Mi van, ha igaza van és ez tényleg végzetes lehet valaki számára? De mi mást tehetnénk?

Agyam dolgozni kezdett és egyre biztosabban kirajzolódott a terv minden részlete a fejemben.

Miközben teljes testemmel Edwardhoz simultam, hogy minél közelebb érezzem magamhoz, hallgattam, ahogy a földszinten mindenki az idő közben felébredt Adam-et csodálja. Ray kiment a falkához és átváltozva tájékoztatta őket mindenről.

Az életem végre sínen van, nem hagyom újra kisiklani.

A tervnek sikerülnie kell!

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia nagyon jó lett remélem Bella terve sikerül ,de miért ne sikerülne ,mert hát te íród ,és remélem nem kínzol meg bennünket azzal hogy nem jön össze ,a legyen a heted olyan amilyennek szeretnéd üdv Böbe

Búg írta...

Hű... ez ismét egy igen ütős fejezet lett. :) Csóri Edward (bocsi, de ez a legjobb szó rá:) még csak most kapta vissza Bellát és máris veszély fenyegeti a szerelmét. De Bellát nem abból a fából faragták, aki ilyen könnyen megadja magát, akár neki, akár Davidnek. Egy kis izgalom mindig kell,így legalább nem unalmas az élet. :)
De egyre jobban izgatja a fantáziám ez a David, már nagyon várom a találkozásukat Bellával.
És hogy Rose megy vele, nem pedig a fiúk szerintem nagyon jó választás, mert kívülről egy cicababának tűnik, de tud olyan is lenni, mint egy felbőszült anyatigris. :)
Kihagytam valamit/valakit? :)

Erzsi írta...

Szia,szuper lett.Remélem Bella terve sikerül.Alig várom a kövit.

Gigi írta...

Szia Gabica!
Ez is szupi lett, bár elég sokat várattál vele!!!
Mindig csak a meló!!!
Szerda v csüt. meglátogatlak!
Puszi

Liz írta...

Szia Gabriella!
Megnyugtatlak, ez csodás volt! :) Őszintén fogalmam sincs, miket művelhetett ez a David Bellával, de nagyon kíváncsi vagyok. :/ Reméljük, ez is kiderül majd. Megértem, hogy Edward - és a többiek is - annyira aggódnak, de biztos vagyok benne, hogy Bellának semmi baja nem fog esni. Rose-tól pedig nagyon kedves, hogy felajánlotta a segítségét.
Nagyon várom a folytatást! Kíváncsi vagyok a Daviddel való találkozásra. Csak így tovább!
Puszi,Liz

Gabriella írta...

Sziasztok!

Böbe: Köszönöm! Megpróbálom...

Búg: :))))))
Imádom a lelkesedésedet! David mindenki fantáziáját izgatja! nos, neki ebben a történetben nem terem babér...!

Erzsi: Köszi! :)

Gigi: :)))))))
Tudod, a meló mindenek előtt!

Liz: Köszi, aranyos vagy! :)

Truska írta...

Szia:)

NA a végére értem.:) NAgyon tetszik eddig.:) Nagyon élveztem az olvasást, és a véleményírást is.:D:D

Szinte sejtettem, hogy Bella lesz a csali. Rosalie-nak egy pirospont, hogy nem hagyja egyedül menni, de lehet h két aggódó kedves nem a legjobb védelmező a háttérben.:S David bosszúvággyal teli őrült.:D Ugye milyen jól lehet ezeket a karaktereket felhasználni?:D Nagyon tetszik az írásod, és ne érezd rossznak ezt a fejezetet.:) Nagy jó lett.:) Tényleg.:) Nagyon örülök, hogy olvashatlak, és a banner mellett a napokban, majd rakok ki az oldalamra egy kis ajánlót is.:)

"Csakhogy az életben nem mindig mi irányítjuk a sorsunkat, néha kicsúszik a gyeplő a kezünkből. Vagy talán minden előre meg van írva és mi csak áltatjuk magunkat azzal, hogy van beleszólásunk."

Ez annyira tetszett.:)

puszi,
Truska

demon írta...

szioka ez hihetetlen jó lett gratula hozzá és remélem a terv müködni fog
puszi

Gabriella írta...

Truska: Szia! Örülök, hogy elolvastad és a sok hozzászólást is! Remélem, a későbbiekben is számíthatok a kritikádra! :)
Puszi

demon: Köszönöm, a későbbiekben ki fog derülni! :)