31. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam, jó olvasást és nagyon igyekszem a kövivel! :)


- David a neve... Az átváltozásom után nem sokkal találkoztunk. Akkor még én magam sem tudtam, mihez kezdhetnék, így csak hagytam magam sodorni az árral. Napról napra éltem és kerestem a helyem a világban. Felkeltettem az érdeklődését, kedves volt hozzám és én örültem, hogy akadt valaki, aki mellettem áll- nem mertem Edvardra nézni, így is éreztem a belőle áradó feszültséget- Persze nem önzetlenségből tette- nevettem gúnyosan- Rá sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy önzetlen lenne. Mindig saját magát helyezi az első helyre, számára mindenki csak eszközt jelent a célja elérésében. Nem tartott sokáig, amíg kiismertem és próbáltam szabadulni tőle, ami nem volt túl egyszerű… Ő nagyon különleges képességgel rendelkezik- a család felé fordultam- Csak sajnos nem jóra használja.
- Mi ez a képesség?- kérdezte Carlisle.
- Láthatatlanná tud válni- a meglepett és csodálkozó arcokat látva, mosolyogva hozzá tettem- Emberként bűvész volt.
- Akkor ezért sikerült mindig meglógnia- Jacob morcosan nézett maga elé.
- Igen, észrevétlenül tud közlekedni, ha úgy támad kedve- helyeseltem.
- Ez megnehezíti a dolgunkat. Nagy szerencse kell hozzá, hogy sikeresen becserkészhessük- gondolkodott hangosan Jasper.
Karba tett kézzel ismét az ablak felé fordultam. Fél füllel hallottam, hogy a fiúk terveket gyártanak, de gondolatban visszamentem az időben. Az agyamban egymást kergették a gondolatok.
Hogy lehet életben? Hiszen ott voltam, amikor széttépték és elégették a társaival együtt.
Talán tévedek. Talán nem is az ő illatát éreztem…
Tudtam, hogy ez hiú ábránd, hiszen sohasem téveszteném össze senkivel. A borzalmas emlékekre ismét elfogott a gyűlölet. Szememmel az erdőt pásztáztam és észre sem vettem, hogy halk morgás hagyta el a számat.
Annyira elmerültem, hogy nem figyeltem Edwardra, aki hozzám lépve a vállamra tette a kezét, ezért összerezzenve ugrottam hátra.
Csitítólag felemelte a kezét, amitől elszégyelltem magam.
- Sajnálom… - kezdtük egyszerre, majd csak legyintettem, hogy hagyjuk.
A hátamhoz állt és átölelve megkérdezte.
- Miatta vagy ennyire ideges?
Biztos voltam benne, hogy a többiek is figyelnek a válaszomra, mivel a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.
Sóhajtva bólintottam.
- Most is itt van - fordultam a fák felé- érzem, hogy figyel!
Az ölelő karok szorosabban fonódtak a derekamra.
- Hát akkor most kimegyünk és jól szétrúgjuk a seggét!- pattant fel Emmett.
- Nem!- hangom keményen csattant, amit azonnal meg is bántam- Nála ez nem így működik- sajnálkozva néztem a hatalmas vámpírfiúra, aki dacosan állta a tekintetemet.
- Igaza van, kell egy terv- nézett Emmettre Carlisle, mire az visszaült a helyére- Talán ha többet megtudhatnánk róla…- nézett rám és én épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor visítva megszólalt a riasztó.
A hirtelen támadt zűrzavarban a riasztópanelra pillantottam, ami az emeleten jelzett behatolást. Edward is követte a tekintetem és azonnal a lépcső felé mozdult, ahol szinte összeütközött Emilyvel, majd együtt rohantak fel Adam szobája felé, nyomukban Rosalie-val.
A többiek a bejárati ajtó felé rohantak és szétszéledtek a ház körül.
Egyedül én nem siettem, csak lassan lépkedve sétáltam a terasz felé.
Kikapcsoltam a riasztót és szélesre tártam a félig nyitott ajtót. Megkönnyebbülve hallottam fentről Adam álmos motyogását és Emily csitító hangját.
Mélyen beszívtam a beáramló levegőt, megérezve az ismerős vámpírszagot. A tornácon belekapaszkodtam a korlátba és igyekeztem nem összeroppantani azt.
Dühös voltam, mert tudtam, hogy játszik velünk. Beteges elméje valószínűleg újabb és újabb módot eszel ki, csak hogy megkeseríthesse az életemet. Leginkább azért voltam mérges, mert a szeretteimet veszélyezteti. És persze tisztában voltam vele, hogy bár szívesen látna holtan, ahogy én őt, nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy kínozzon.
De nem fogom hagyni!
A bokrok közül előbukkantak a ziháló farkasok, akik most többen voltak és minden irányból kezdtek szállingózni a családom tagjai is. Edward és Rose az ablakon ugorhattak ki, mert a ház mögül léptek elő.
- Meglépett- sziszegve tájékoztatott a szőke arról, ami felől semmi kétségem sem volt.
Mögöttem Emily jelent meg, óvón magához szorítva Adamet.
- A szaga mindenhol érezhető a környéken- kocogott felénk Jacob újra emberi alakban.
A kíváncsi tekintetek újra engem pásztáztak.
Hogy én ezt mennyire utálom! Mindig gyűlöltem a figyelem középpontjában állni.
Tekintetem megakadt a nem messze álldogáló Lisán, aki szintén engem nézett, miközben ujjaival az egyik farkas bundáját simogatta, mint valami házi kedvencnek. Bájos arcát nézve ismerős vonásokat fedeztem fel.
Carlisle közben feljött a lépcsőn és a vállamra tette a kezét.
- Ideje, hogy elmondd, amit tudnunk kell.
Bólintottam, majd egy utolsó pillantást vetve Lisára befordultam a házba. Mindenki követett és mikor bezárult az ajtó, Jasper gondosan bekapcsolta a riasztót.
Adam visszaaludt, de Emily nem tette le az öléből, hanem leült vele egy fotelba. Jacob karba tett kézzel megállt mellettük és imádattal figyelte őket.
- Szóval- kezdte Jasper - ahhoz, hogy elkaphassuk, tudnunk kell róla mindent.
Lemondóan sóhajtottam.
- Hát mindent én sem tudok- suttogtam- Nagyon meglepett a felbukkanása, mivel… halottnak kellene lennie. Legalábbis láttam elégni...- összeráncolt szemöldökkel gondoltam azon, hogyan játszhatott ki minket. Vajon Stefan tud róla?
- Beeelllllaaaaa!- szólt rám Alice türelmetlenül.
- Bocsi- néztem rá zavart mosollyal- Mikor meguntam a kisded játékait, mindent megtettem, hogy megszabaduljak tőle, de sajnos segítség nélkül nem ment. Sokat tudtam róla, amit felhasználtam ellene és kiszolgáltattam az ellenségeinek- zavartan lesütöttem a fejem- Erre csöppet sem vagyok büszke, de megérdemelte a sorsát. Nála gonoszabb lényt nem hordott még hátán a föld. A hatalomért képes volt mindenen és mindenkin átgázolni- az emlékek hatására ismét elfogott a gyűlölet- Ha alkalmam lett volna rá, saját kezűleg ölöm meg! És megtenném újra és újra!- sziszegtem a fogaim között.
- Bántott téged?- kérdezte Edward vérfagyasztó hangon.
Jobbnak láttam, ha a részleteket kihagyom.
- Azt nem vártam meg…- simítottam végig dühtől merev arcán. Esme megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- És mit akarhat Forksban?- kérdezte Rosali, mire Jacobbal összenéztünk és Lisára pillantottunk.
A lány Jake arcáról rám emelte a tekintetét.
- Miért nézel olyan furcsán?- hangja kicsit ijedt volt, de tartotta velem a szemkontaktust.
Miközben közelebb sétáltam hozzá, azon gondolkodtam, hogy mondjam el neki azt, amihez Jacobnak sem volt bátorsága, mégpedig, hogy miatta köröz egy őrült vámpír a forksi erdőben. És hogy mondjam el ennek az okát Jacobnak? A farkasok jól sejtették, hogy Lisának köze van a nomádokhoz, de nem tudhatják, milyen komoly kapocs fűzi hozzájuk.
- Azért, mert…- megállva előtte egy tincset simítottam a füle mögé- emlékeztetsz apádra.
Döbbenten meredt rám, ahogy Jake is. Türelmesen vártam, hogy megeméssze a hallottakat. Kellett kis idő, mire meg tudott szólalni.
- Csak… csak nem ő az apám?- nyögte elszürkült arccal. Jacob azonnal mellé lépett és átölelte a reszkető lányt, aki nem tudta levenni rólam a szemét. Reménykedő szemekkel bámult rám, mintha azt várná, hogy nevetve biztosítom: csak vicceltem.
Jake fagyos hangon megkérdezte.
- Biztos vagy benne?
Töprengve gondolkodtam egy kicsit, majd bólintottam.
- Igen. Sajnos túlságosan hasonlít rá- néztem Lisa arcába- És így megvan az ok is, amiért itt van. De ne nyugtalankodj, bármit is akart, most más célpontot talált.
Biztos voltam benne, hogy a bosszú és a gyűlölet, ami hajtja, nem hagyja nyugodni.
- Most engem akar.
Mielőtt bárki válaszolhatott volna, megszólalt a mobilom.
Előkaptam és értetlenül bámultam a kijelzőn villogó ismeretlen számot. Már azon voltam, hogy kinyomom, mikor furcsa előérzetem támadt. Az évek során megtanultam, hogy hallgassak ezekre, így figyelő tekintetek kereszttüzében a fülemhez emeltem.
- Á- RU- LÓ!!!- morogta dühösen szótagolva az ismerős hang.
Egy percig lemeredtem, majd nyersen üdvözöltem.
- David! Az imént nagyon sietősen távoztál, még csak nem is üdvözöltél!- gúnyos hangon beszéltem hozzá, igyekezve elnyomni a dühömet- Mit akarsz?
- Valamit, ami az enyém!
Lisán tartva a szemem, kimérten válaszoltam.
- Nem kapod meg!
- Dehogynem!- nevette el magát fölényesen, amitől görcsbe ugrott a gyomrom- Emlékszel? Én mindig megkapom, amit akarok!
- Nem, nem mindig!- sziszegtem.
Hangos nevetés volt a válasz.
- Ami késik, nem múlik! Meséltél rólam a barátodnak?
Mérgesen szívtam be a levegőt.
- Épp ebben zavartál meg!
Újabb nevetés.
- Csak aztán őszinte legyél!
Nem mertem Edwardra nézni, inkább olyan erővel szorítottam a telefont, hogy az halkan reccsent egyet tiltakozásul.
- Már nagyon várom, hogy újra lássalak. Igazából tervbe volt véve, hogy felkutatlak, de megkönnyítetted a helyzetem. Tudom, hogy én is hiányoztam neked!
Elfogott a hányinger, gyorsan eltereltem a figyelmét.
- Hogy lehetsz életben?
Gúnyos nevetés.
- Majd elmesélem, ha kettesben leszünk! Hamarosan- suttogta a telefonba, aztán letette.
Zavartan fordultam a többiek felé.


Kicsit átváltoztattam a blog arculatát, kérlek, írjátok meg, hogy tetszik!