Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. június 25., péntek

13. fejezet

Órákkal később mielőtt hazaindultunk, még vadásztunk is.

Jóllakottan és elégedetten szorítottam Edward kezét.

Boldog voltam, nagyon boldog.

Szaladtunk a hóesésben a házig, ami kivilágítva hívogatott minket. A hátsó ajtón belépve mindenki egy vámpírként kapta felénk a fejét. Még Emily is a nyakát nyújtogatva próbált kikukucskálni a kanapé háttámlája mögül.

Mikor meglátták összefonódó kezünket és boldogságtól sugárzó arcunkat, fellélegeztek.

Esme és Alice szinte ugyanabban a pillanatban ugrottak a nyakamba és két oldalról szorítottak. Nevetve viszonoztam, majd segélykérően Edwardra néztem, aki kitárt karokkal vigyorgott.

- Engem ki ölel meg?- kérdezte, mire a nyújtózkodó Emily odaintette magához és mikor Edward letérdelt, átölelte.

- Örülök nektek, de figyelmeztetlek…- gondolatban fejezte be, de sejtettem, hogy fenntartja az ígéretét.

- Isten hozott újra a családban- vont magához Carlisle is, majd a fiúk sorban, amíg Esme és Alice Edwardot szorongatták.

Mikor végre Emmett lerakott a földre, miután jó szokásához híven megforgatott a levegőben, a kanapé felé indultam.

Barátnőm szorosan magához ölelt és gratulált. Mikor szétváltunk, fáradt nyögéssel dőlt hátra.

- Jól vagy?

- Hát… nem olyan jól, mint te- kacsintott rám - de a dokinak hála sokkal jobban. A baba most nyugton van, azt hiszem jóllakattuk-nevetett Carlislera, aki karba tett kézzel nézett le rá.

Szememmel Edwardot kerestem, aki fejcsóválva hallgatta Emmett nyaggatását, hogy mesélje el a kibékülésünk részleteit.

Épp a segítségére indultam, mikor megakadt a szemem a lépcső alján álldogáló Rosalien. Most is elgondolkodva nézett, de nem ellenségesen. Nem bírtam megállni szó nélkül.

- Talán valami baj van, Rosalie?- felvont szemöldökkel vizslattam az arcát arra számítva, hogy felfedezem rajta az utálatot. Közelebb sétált hozzám.

- Bocsánatkéréssel tartozom. Mindig ellenséges voltam veled és ennek hangot is adtam- pillantott szerelmem felé – Tudom, hogy akarva-akaratlanul táplálva ezzel Edward bizonytalanságát - Gyönyörű szemeit az enyémbe fúrta –

Megígérem, hogy kéretlenül soha többé nem zaklatlak a véleményemmel és mindent megteszek, hogy jól kijöjjünk. Sokat szenvedett a családom a hiányod miatt és ez nekem is rossz volt. Örülök, hogy kibékültetek.

Hűha! Ez nem csak engem lepett meg. Ahogy a válla fölött elnéztem, a többiek leesett állal figyeltek minket.

Éreztem, hogy Edward kezei a derekamra simulnak.

- Nem haragszom Rose és remélem, tényleg barátok leszünk- biztosítottam és őszintén rámosolyogtam.

Zavartan lesütött fejjel Emmetthez siklott és az ölelésébe bújt.

Én is Edwardhoz fordultam, aki mosolyogva puszilt meg és a fülembe suttogta:

- Köszönöm.

Mindenki visszatért az elfoglaltságához. Esme gyümölcsöt facsart Emilynek, Carlisle papírokat olvasgatott. Jasper és Alice egy laptop előtt ücsörgött és Emilyvel nevekről beszélgettek. Magammal húzva életem értelmét mögéjük álltam.

- Mit csináltok?

- Új személyazonosságot Emilynek- jegyezte meg Jaz- Az átváltozás után egyszerűbb lesz, már csak a baba miatt is.

Válla felett elfigyeltem, ahogy éppen a rendőrségi adatbázisban kutakodik- megnézzük, jelentette-e valaki az eltűnését, mert akkor gondoskodnunk kell a haláláról.

Beütötte a nevet, a lakcímet.

- Mi volt édesanyád neve?

Már pont indulni akartam, hogy segítek Esmenek, mikor megjött a válasz.

- Margaret Dwyer.

Ismerős volt.

A név hallatán döbbenten fordultam a lány felé.

Micsoda véletlen- gondoltam magamban, ahogy Emily vonásait figyeltem. Túlságosan furcsa véletlen.

- Drágám, mi történt?- Edward aggódó hangja el sem jutott az agyamig. Számat akaratlanul hagyta el a kérdés.

- Margaret Dwyernek hívták az édesanyádat? És az ő anyját?- hangom türelmetlen élére ismét minden szem rám szegeződött.

Emily is értetlenül bámult, de készségesen válaszolt.

- Renée. Renée Dwyer.

A szoba megfordult velem. Az nem lehet. Margaretnek lánya született volna? Hát, végül is nem kizárt. De hogy ez a lány itt ül velem szemben…- csóváltam a fejem.

- Megmondanád, hol született az anyád?- utolsó ellenőrzés.

- Jacksonvilleben – nyögte.

Akkor mégis igaz! Atya ég! Még hogy véletlen!

Hitetlenkedve ráztam a fejem. Emily arca viszont egyre türelmetlenebb lett.

- Renée unokája vagy- suttogtam most már boldogan – az én unokahúgom – böktem a mellemre.

Hirtelen mellé ugrottam és letérdelve szorítottam magamhoz.

Aprót szisszent, mire gyorsan elengedtem, és a szemébe néztem.

Száját beszívva kutatott az emlékei közt, majd hirtelen kikerekedett a szeme.

- Isabella! Te vagy Isabella!- lelkendezett most már ő is – Anya mesélte, hogy volt egy féltestvére a nagyi előző házasságából, de meghalt, mielőtt ő megszületett volna – most ő kapaszkodott és szorított olyan erővel, hogy féltem, baja esik- Bella nagynéni!

Határozottan eltoltam, és szigorúan a szemébe néztem.

- Nem szólíthatsz így, megértetted?! Soha!

Nem törődött velem, kacagva bújt hozzám és én boldogan öleltem.

Vér a véremből! Hihetetlen! Milyen kicsi a világ!

Közben a többiek is megértették, de én boldogan újságoltam nekik.

- Emily az anyám, Renée unokája. Miután „meghaltam”, évekkel később neki és Philnek lánya született, Margaret- szomorúan hajtottam le a fejem – sajnos ő még csak 10 éves volt, mikor Renée elhunyt. Akkortól Phil nevelte, de nem követtem tovább a sorsukat. Túlságosan fájdalmas volt. Akkor települtem át hosszabb időre Európába.

- Tudtam, hogy ismerős a bénázása- vihogta Emmett, mire Emily beintett neki.

Elfigyeltem az arcvonásait és azt hiszem, a szemei Philre emlékeztettek, a mozdulatai viszont –sajnos- rám, mikor még én is ember voltam.

- Az illata is hasonlít a tiédhez- ölelt mosolyogva magához Edward- Nagyon csábító- kacsintott Emilyre.

- Nana, házinyúlra nem lövünk!- fenyegette meg barátnőm, mire mindenki nevetni kezdett, még Jasper is, bár kisebb fáziskéséssel.

Még sokáig elemezgettük a hasonlóságokat és Emily mesélt a szüleiről. Sajnos, ő már Philt sem ismerhette meg, mivel a szülei házasságkötése után infarktusban elhunyt.

Most értettem meg, hogy ez a feltétlen bizalom, amit az első perctől egymás iránt érzünk a rokoni kapcsolatnak köszönhető. Mégsem hagy nyugodni ez a sorozatos véletlen, ami összehozott minket.

Órákkal később, mikor Emily elaludt és mi visszavonultunk szerelmemmel a hálószobámba, hogy kicsit kettesben legyünk, felfigyelt a falon függő képekre.

- Én ismerem ezeket a fotókat! – lépett közelebb a kiaggatott fényképekhez- Ezek egy képes útikalauzhoz tartoznak, amik különböző tájak éjszakáit mutatják be- hangjában lelkesedést fedeztem fel.

Mosolyognom kellett, ahogy minden várost sorra felismer.

- Az egész sorozatot megvettem, ami eddig megjelent és majdnem mindenhol jártam is – fordult felém.

- Örülök, mert én készítettem őket – vallottam be szerényen.

Kikerekedett szemei láttán zavarba jöttem.

- Te?

- Igen- fordultam inkább a képek felé- Tudod, sok helyen jártam és mániámmá vált a fényképezés. Imádom az éjszakákat, amikor a turisták az egész napos mászkálás után eltűnnek és minden elcsendesül. A sötétség csodálatos dolgokat mutathat meg. Ami napfénynél jelentéktelennek tűnik, az éjjel varázslatos hellyé válik- magyaráztam - A legtöbb hasonló könyv csak a nappali várost és látnivalókat mutatja be, pedig minden helynek van egy másik arca, amikor a sötétség leszáll.

Csodálattal figyelt, majd összeráncolt homlokkal elgondolkodott.

- Ezek szerint te vagy Marie Darkly- jegyezte meg.

Bólintottam.

- Ez az álnevem és hivatalosan most ezt használom.

Hitetlenkedve nézett.

- Miközben téged kerestünk, sok helyet végigjártunk, amit te bemutattál a képeiden keresztül. Az egész család imádja az útikönyveidet- nevetve hozzátette- Jasper szerint vámpíroknak lett írva.

Ekkor már nyílt is az ajtó. Gondolhattam volna, hogy tíz kilométeres körzeten belül aligha maradhatunk „kettesben”.

- A húgom Marie Darkly!- ugrott lelkendezve a nyakamba Alice – Ez olyan tuti jó! Mesélned kell! Van még kiadatlan rész? És hová tervezel még elmenni? Van egy csomó ötletem…- és csak mondta, mondta, mondta…

10 megjegyzés:

Vivieeen írta...

Sziaaa:)
Megint csak nagyon jóóó lett:D:D
micsodaa véletlenek:o remélem tényleg túléli így már, mert Bella nagyon szenvedne:S:S
és a végén Alicee.:Dna hát nem is Ő lenne.:D
siess a kövivel:)
Puszii:)

Gigi írta...

Gratulálok!Itt egy olyan fordulat amire nem számítottam,eszembe sem jutott volna!
Pont ilyen dolgokkal teszed még izgalmasabbá!
Úgy olvastatja magát,hogy alig bírok felkelni a gép elől!
Szuper lett!!!!!

Liz írta...

Szia!
Ejha! Micsoda újdonságok! Azt azért nem gondoltam volna, hogy Emily és Bella rokonok. Ez most igazán meglepett, de remek ötlet! Imádtam! Annyira aranyos,izgalmas és romantikus volt ez a fejezet. Remélem, Emily állapota is csak javulni fog. Alice-t és Jaspert pedig annyira imádom! :D Emmett pedig....olyan bolond. :D
Imádom a történetet!
Puszi,Liz

andii írta...

ááá újra és újra csak azt tudom mondani h fantasztikus lett!! iszonyatosan tetszett ez a fordulat h Emily és Bella rokonok:) eszméletlen jóvolt és ááá siess, mert már izgulok Emily miatt:D
gratulálok és így tovább:)
puszi:)

Erzsébet írta...

Szia,ez is nagyon jó lett.Várom a folytatást.

đóri írta...

nagyon nagyon szupi, ez a fényképes cucc nagyon bejött..
szóval rokonok??:D tetszik:D
izgatottan várom a folytatást
puszi, đóri

Yoopi írta...

Szia! Nagyon klassz lett a fejezet!! Már nagyon várom a folytatást!!!
Figyelj, meglepetés nálam! yoopi-twitter.blogspot.com


Puszi: Yoopi

Gabriella írta...

Sziasztok!

Mindenkinek köszönöm, nagyon aranyosak vagytok! :)
Közben felraktam a következő fejit, amiben eldőlni látszik Emily sorsa! :)

Yoopi: Nagyon kedves vagy, hogy gondoltál rám, de nem fogadhatom el a díjat.
Nem szeretnék hálátlannak tűnni és remélem nem haragszol meg érte.
Freeb felhívta a figyelmem Benina Szavakat a díjak helyett! indítványára, amivel én is egyetértek.
Én csak magamból tudok kiindulni és számomra az az igazi elismerés, ha pozitív véleményeket kapok a fejezetek után, sőt ebből merítek erőt.
Ettől függetlenül megtisztelve érzem magam és nagyon jól esik, hogy méltónak találsz rá.
Tényleg nagyon szépen KÖSZÖNÖM!
És ugye nincs harag? :)))

PUSSSSSSIKA MINDENKINEK!!!

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett. Alig várom a folytatást.
Szia

Truska írta...

szia:)

Na erre szokták mondani ,hogy kicsi a világ.:D Bella, mint a szigorú nagynéni.:D Mondjuk szegény Emily-n én nem vettem észre a bénázását.:D Mondjuk nem is mozog olyan sokat a terhessége miatt, hogy az olvasónak feltűnjön.:D A családnak fura volt, hogy nem esett le gyorsabban, bár ki gondolna arra, hogy épp Bella anyjának az unokájával beszélgetnek.:D:D:D Rosalie meg..:D fáziskéséssel ,de megvolt a kibékülés.:D Útikönyvek?:D de komoly! NA a címnek megvan az egyik értelmezése.:D Ahogy a sötétségről beszélt!!!! Wow, imádtam.:D ÉS tényleg tök igaz.:D:D Marie Darkly:D:D Gondolom a MArie, az az Isabella Marie Swanból jött, míg Darkly beszélő név a munkáját illetően.:D:D Jó kis vámpírmunka.D::D:D Nagyon tetszik.:D

Puszi,
Truska