Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. június 16., szerda

7. fejezet

- Bella –mikor mellém lépett, a doki zavartan nézett rám – Alice is szeretne jönni.

Egy pillanatig összeráncolt homlokkal gondolkodtam, majd szembe fordultam velük.

- Miért, a többiek nem?

Tudtam, hogy meg fogom bánni, de nem volt időm sokáig mérlegelni a dolgot. Tisztában voltam vele, hogy most nem fogom csak úgy lerázni őket és Carlisle segítségét sem tudom nélkülözni.

Kérdőn felvont szemöldökkel vártam a választ.

Döbbent arcukat látva magyarázni kezdtem.

- Esmet nem szeretném megbántani – mosolyogtam rá – és szívesen látom a vendégemként. Tudom, hogy Alicet semmi sem tarthatja vissza, ahogy Emmettet sem – a nagy kaján mackó vigyorát elnézve e felől nem volt szemernyi kétségem sem – Jasper túlságosan félti a feleségét, hogy szem elől tévesztené, Rose pedig mindig igyekszik a bajkeveréstől megóvni hites urát- mintha egy elfojtott mosoly suhant volna át a szőke arcán – És mivel nincs szükségem árnyként követő vámpírokra, mindenkire érvényes a meghívásom.

Azt már nem tettem hozzá, hogy nagyon érdekelne a magyarázatuk is.

Elnyomtam egy sóhajt magamban.

Igen, tuti hogy ezt még nagyon megbánom.

Eddig nem pillantottam Edwardra, most azonban hozzá intéztem a szavaimat.

- A bejárattól jobbra van egy autókölcsönző – közönyös, majdnem unott hangom valódian csengett.

Hátat fordítottam, de előtte még láttam az arcán a megkönnyebbülést.

- Carlisle. Esme. Velem tartotok? – megráztam a kezemben tartott slusszkulcsot, majd a másik irányba indultunk, az autóm felé.

Esme menet közben átkarolta a vállam.

- Nagyon szép vagy – mondta kedvesen – Talán nem hiszed el, de nagyon hiányoztál – éreztem a lágy simítást a karomon.

A kocsihoz érve szembefordultam vele. Sápadt arcába nézve őszinte érzelmeket láttam. Hagytam, hogy átjárjon a boldogság, amit már az első percben éreztem, amikor megláttam. Mint egy kisgyerek, akiért érte megy az édesanyja az óvodába. A hiánya akkor tudatosul, mikor újra látja.

Mivel a csapat másik fele már eltűnt a parkolóból és csak Carlisle láthatta, néma zokogással borultam régi pótanyám nyakába. Úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló a mentőövbe.

Mélyen beszívtam ismerős illatát.

Nem akartam újra elmerülni. Azt akartam, hogy mindig kéznél legyenek ezek az önzetlenül ölelő karok.

Arra eszméltem, hogy ő is zokogva simogatja a hajam és közben biztató szavakat suttog, mindkettőnk bátorítására.

Remegve váltunk szét, egymás arcát fürkészve.

Carlisle meghatottan állt mellettünk, csendben várva és mikor rápillantottam, szemében izzó fényt láttam.

Zavartan lesütötte a tekintetét, testtartása meggörnyedt, mintha mázsás súlyokat cipelne.

Nem akartam így látni. Gondolkodás nélkül öleltem át a derekát.

Ez most más volt, mint amikor üdvözöltük egymást. Meglepett szorításának ereje. Amikor elengedett, egy puszit nyomott a homlokomra.

- Induljunk, később mindent megbeszélünk.

Beszálltunk. A parkolóból kihajtva egy fekete terepjáró szegődött a nyomunkba.

- Drágám! Ezek babaruhák? – kérdezte Esmé csodálkozva a hátsó ülésről, felemelve egy a sok csomag egyikét.

Bólintottam és intettem, hogy majd később.

Út közben csendesen beszélgettünk, többnyire érdektelen dolgokról, mint az időjárás, a gazdaság és az egészségügy helyzete. Tudtam, hogy a többiek nélkül nem akarnak felhozni egy bizonyos témát, és ezért én is hálás voltam. Így volt még időm felkészülni.

Most egyébként is Emily volt a lényeg. Akaratlanul is a gázpedálra léptem, hogy minél hamarabb hazaérjek.

Igazából nagyon megkönnyebbültem, hogy itt van Carlisle. Egyedül nehezen boldogultam volna. Természetesen, akkor is megpróbálom, ha nincs segítség, de így jelentősen kisebb a kockázat.

Befordultam a házhoz vezető bekötőútra, majd leállítottam a motort a garázs elé. Balomra szinte azonnal beállt a dzsip.

Mikor mindenki kiszállt, érdeklődve nézelődtek.

- Jó kis kégli – Emmett elismerő vigyorától elégedett büszkeség járt át.

Tekintetem a nappali ablakára esett. Eddig nem is gondoltam arra, mit fog szólni Emily, ha egy csapat vámpírral térek haza. Nem akartam megijeszteni, ezért zavartan Cullenék felé fordultam.

- Szeretnék kérni tőletek néhány percet- intettem a ház felé - mielőtt bejönnétek, bejelenteném az érkezéseteket valakinek. Rögtön visszajövök.

Kit érdekel, ha udvariatlannak tartanak. Választ nem várva besprinteltem a házba. Kabátomat menet közbe a fogasra dobtam.

Emily most is a nappali kanapéján feküdt és Tom&Jerryt nézett a tévében.

Megkönnyebbülten elmosolyodtam.

- Szia!

Erőtlenül emelte felém a fejét.

- Megjöttél – hangjában kisgyerekes örömmel intett, hogy hajoljak le egy ölelésért. Gyenge teste most még vékonyabbnak tűnt, ahogy óvatosan magamhoz vontam. Feltűnt, hogy bőre sokkal melegebb a szokásosnál. Csak nem lázas? Tenyeremet rásimítottam a homlokára, ami szinte égetett. Jólesően felsóhajtott.

- Emily, figyelj – kezdtem bele abban a tudatban, hogy kint hét éles fülű vámpír is halja – Vendégeket hoztam. Behívom őket, de szeretném, ha nem ijednél meg, mert nem fognak bántani.

Összeráncolta verejtékező homlokát, de alig észrevehetően bólintott.

Kisiettem a bejárati ajtóhoz és kitártam.

Kicsinek nem mondható előszobámban hirtelen nagy lett a tumultus, ahogy besorakoztak. A menetet Edward zárta. Ahogy elhaladt mellettem, tekintetét az enyémbe fúrta. Elgondolkodva figyelt, de gyorsan előresiettem, mielőtt bármit mondhatott volna. Éreztem, hogy reszket alattam a láb, hátamat égette a pillantása.

Villámgyorsan Emily mellé térdeltem és megfogtam a kezét.

- Emlékszel, már meséltem róluk… - suttogtam halkan.

Lázas tekintete az érkezettekre kúszott, száját halvány mosoly hagyta el, ahogy végignézett rajtuk.

- Cullenék – mondta minden meglepetés vagy félelem nélkül- Hello, Emily vagyok.

Annál jobban meglepődött a nappali közepén álló csapat.

Úgy nézték barátnőmet, mintha egy kísértet üdvözölte volna őket. Egy terhes kísértet.

Emily tekintete hirtelen Rosalien állapodott meg, majd hatalmasra kerekedett.

Azt gondoltam, a szépsége nyűgözte le, ezen nem is csodálkoztam volna. Azonban elkezdte szorítani a kezem és felém súgta, miközben továbbra is őt bámulta.

- Ő az – zilálta, szemében izgatottság csillant meg.

Közben Rose is ugyan azokat a szavakat suttogta Carlisle felé.

- Ő az a lány!

Zavarodottság támadt és nem csak a vendégeimben.

Közben Rose közelebb jött, arcán a meglepetést kedves mosoly váltotta fel.

- Ő mentett meg akkor este – magyarázta nekem Em.- Meg sem tudtam köszönni.

- Igen, mert eltűntél a kórházból – szólt megrovóan Rosalie.

Emily lesütötte a szemét.

- Így tűnt jobbnak – lehelte, miközben szégyenlősen fentebb húzta a takarót a hasán.

Próbáltam a hallottakat megemészteni és megint csak az jutott eszembe, milyen furcsa véletlenek vannak.

Mindenkit bemutattam egyesével. Rosalieval kezdtem, majd Emmettel, aki lelkesen integetett. Esme és Carlisle kedvesen odajöttek és kezet fogtak barátnőmmel. Aztán Alice is elénk sétált, magával húzva Jaspert. Lehajolt és arcon puszilta Emilyt, aki nem jött különösebben zavarba a bizalmas gesztustól.

Végül kimérten a bronzvörös hajú fiú felé intettem.

- Ő pedig…

- Edward – fejezte be helyettem Emily és kicsit felülve már nyújtotta is felé a kezét.

Lassan közelebb jött és udvariasan megszorította, miközben Em elismerően stírolta.

- Örülök… - kezdték egyszerre, majd elnevették magukat.

A következő pillanatban Emily fájdalmas nyögéssel hanyatlott vissza a karjaimba. Kétségbeesve simítottam ki a hajat a homlokából.

- Mi baj? Mit érzel? – mikor nem jött válasz, csak fájdalmas nyöszörgés, könyörgően néztem Carlislera.

A görcs lassan alábbhagyott és Emily arcszine javult egy árnyalatnyit.

- Már vége – motyogta – csak kinyújtózott.

Nyugtatólak megsimította a pocakját. Szárazan nyelt egyet.

- Várj, hozok vizet – de akkorra már valaki egy poharat nyújtott elénk.

Hálás pillantással elvettem Rosetól és óvatosan megitattam.

Pár korty után szusszanva dőlt hátra.

- Carlisle? – néztem kérőn rá.

Bólintott, majd hátrafordult – Jasper, Emmett! Elhoznátok a táskámat a szállodából? – a két fiú bólintva eltűnt.

- Addig is megvizsgálnám.

- Mi akkor elmegyünk, hogy ne zavarjunk – mondta Edward. Az édes hang hallatán felkaptam a fejem.

- Ne! –fordultam felé, majd ijedt tekintetem megkeményítve tettem hozzá – Maradjatok csak!- azzal Emilyt óvatosan felnyaláboltam. Vékony karját magától értetődően fonta a nyakam köré, mikor figyelő szemek kereszttüzében átsétáltam vele a szobájába, nyomomban Carlisleval.

14 megjegyzés:

đóri írta...

szia
nagyon-nagyon jó lett imádom:D:D
remélem tud segíteni Carlisle
tetszett az a rész ahol Esmével egymás nyakába borultak és nagyon jól leírtad Bella érzelmeit
izgatottan várom a kövit
puszii

Névtelen írta...

Nagyon-nagyon jó lett! Elismerésem!
Alig várom a következőt!
Puszi, Kate

Liz írta...

Annyira tudtam, hogy Rosalie volt az!! Nagyon jó lett ez a fejezet is. Emily miatt Bella most biztos sokáig össze lesz kötve Cullenékkel, és szerintem nem is akarják már őt elengedni. Tök szuper,hogy ilyen gyorsan hozod a frisst! Imádom a történetet!
Puszi,Liz

Yoopi írta...

Szia! Most találtam rád és csak annyit tudok mondani, hogy:
MÉG, MÉG, MÉG!!!!!!!
nagyon tetszik a történet és, hogy vannak benne ilyen "véletlenek".
izgatottan várom a folytatást és biztos lehetsz benne, hogy tehetséges vagy!!!! Csak így tovább!!!!

Puszi: Yoopi

Isabella írta...

Non jó...kövi rész mikor?:D
Puszi

Wywus írta...

Szia!
Még csak most találtam rá a történetedre és elsőre megtetszett, így elolvastam az első fejezetet...aztán a következőt, és a következőt is. És a végére elfogytak a fejezetek, amit nagyon sajnáltam, szóval remélem nagyon hamar hozod a következő részt.:D
Közlöm veled, hogy egyáltalán nem látszik, hogy kezdő író vagy. Nem egy összecsapott, helyesírási hibákkal teli iromány, aminek nagyon örülök. Egy szó mint száz, nagyon tehetséges író vagy.
Nah, de ennyit rólad XĐ, most jöjjön a fejezetről a véleményem:
Szuper lett! Azon meglepődtem, hogy Rose mentette meg Emilyt, én őszintén szólva azt hittem először, hogy Esme az. De tévedni emberi dolog:P Remélem Carlisle tud segíteni nekik, Emilyt nagyon megkedveltem és végülis ő Bella családja, szóval jó lenne, ha kitalálnál valamit, és nem kéne szegénynek ennyit szenvednie:P (előre is köszi:D )Kíváncsi vagyok, arra a beszélgetésre Bella és a Cullenék között. Mert mi az, hogy Bella bujkált előlük? És hogy keresték őt? Érdekes fejezet lesz a következő, az már biztos. Hupsz, bocsi, hogy ennyit írtam, de ma szófosásom van.
pusz, Vivii

Kik@ írta...

ÁÁÁ.Most találtam rád én is.És azt kell mondjam nagyon jó ,,kezdő" író vagy (azért tettem idézőjelbe, mert egyáltalán nem látszik)
Végre egy olyan történet amiben elég sokszor felmerül az én kedvencem (Carlisle).Nah ennyi és ha van kedved akkor látogass el hozzám.Nem akarom magamat reklámozin,úgyhogy katt a nevemre (rendszeres olvasók közt) és ott megtalálod,ha nem akkor kér Yoopi segítségét.

alice ^-^ írta...

MÉG TÖBBET!!!! nagyon irály lett várom a folytatást :) :D

alice ^-^ írta...

Ja, és én sejtettem hogy Rosalie mentette meg :)

Gabriella írta...

Sziasztok, Lányok!

Nagyon szépen köszönöm a komikat, hihetetlenül jól esnek. És azt kell mondjam, nagyon inspirálóak tudtok lenni! ;)

Dóri: Esmére sehogy sem tudtam haragudni, ahogyan Carlislera sem! :)
Köszi!

Kate: Köszi!

Liz: Rose okoz még meglepetést...
Igen, Emily hirtelen mindenki szíve csücske lett és komoly összekötő kapocs a felek között. De sajnos, ez a terhesség...
Igyekszem a frissel! Puszi

Yoopi: Köszönöm!
Lesz még! :)

Isabella: Készül... :)

Wywus: Köszi!
0h, ha tudnád mennyire imádom a szófosókat, remélem gyakran rád jön! :)
A beszélgetés: hát remélhetőleg pozitív irányba fogja terelni a dolgokat... Csak hogy 40 évet nem lehet kitörölni, nem igaz?

Kik@: Carlisle valóban jó pasi, én is csípem. ;)
Igérem, benézek hozzád, ahogy időm engedi! :)

alice: Köszi!

Remélem, megtartjátok jó szokásotokat és sokszor komiztok nekem!

Névtelen írta...

Szia!
Fantasztikusan jó lett a fejezet. Jól sejtettem, hogy Rosalie mentette meg Emilyt. Kíváncsian várom a folytatást.
Szia

Truska írta...

Szia.:)

Tetszett az elején, ahogy mindenkire jellemzően felsoroltad, hogy ki mi miatt kell, hogy vele tartson.:D

Az anyuka-óvoda hasonlat is nagyon tetszett.:)

A bemutatás aranyos volt, és eltaláltam, hogy Rosalie volt az. hihi:D:D:D:D
Most büszke vagyok magamra.:)

Puszi,
Truska

Twilight - Sziszko-baby írta...

Szia!
Egyszerűen fantasztikus ez a történet, már most teljesen elvette az eszem . Gratula és alig várom az összes többit. :)

Gabriella írta...

Szia!

Örülök! :)))) Akkor rajta, bőven van mit olvasni! ;)