Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. június 20., vasárnap

9. fejezet


Hello mindenkinek!
Bocsánat, de tegnap este a gépem megmakacsolta magát és nem tudtam felrakni az új részt!
De most itt van! Azt hiszem, már régóta ezt vártátok! :)
Én pedig a visszajelzéseket várom!
Puszi!
 
Az ablaknál álltam és a hófödte tájat bámultam.
Alkonyodott.
Úgy döntöttem, jobb lesz túlesni a dolgon. Vonzott a leszálló sötétség. Legszívesebben kiugrottam volna, hogy mindent hátrahagyva elrejtőzzek.
Tudtam, hogy fájni fog, mivel olyan sebeket készültem felszaggatni, amik még be sem forrtak.
Fájó szívvel fordítottam hátat a sötétnek és lassan fordultam a fény felé.
Mindenki a nappaliban tartózkodott. Carlisle adott egy injekciót Emilynek, remélve, hogy le tudjuk húzni a lázát. Esme a férjének segédkezett, Rose őket figyelte. Alice Jasper ölében ült, Edward úgy tűnik állójegyet váltott a kandallóm mellett.
- Hát csajszi, te aztán kemény vagy – állt mellém karba tett kézzel Emmett. – Hogy csinálod? Nem kívánod a vért?
Felnéztem rá, és akaratlan vigyor terült szét az arcomon.
- Adottság, azt hiszem – vontam vállat. – jutott ez-az nekem is – kacsintottam rá.
A kanapéhoz sétáltam és leültem Emily mellé.
- Azt hiszem, ideje tisztázni a látogatásotok igazi okát – erőltettem arcomra a megszokott hideg maszkot.
Emmett Rose mellé ballagott, karját továbbra is összefonva. Ha jól láttam, ő volt a leghiggadtabb közülünk. Akárki más arcára pillantottam, mindenhol izgatottságot láttam.
- Bella – kezdte Carlisle. – Évtizedekkel ezelőtt hatalmas hibát követtünk el, amikor magadra hagytunk téged. Soha nem fogom megbocsájtani magamnak, és azt hiszem, ezt a többiek nevében is mondhatom. A születésnapodon történtek után néhányan közülünk úgy gondolták, hogy esélyt kell kapnod egy teljes életre. Egy olyan lehetőséget, amit magadtól nem akartál volna, ezért a döntésünkkel rád kényszerítettük. Az, hogy valójában mekkora hiba is volt, gyorsan kiderült. Miután elhagytuk Forksot, a család széthullott…
- Az én hibám volt – szakította félbe az elgyötört hang a kandalló felől. - Én kényszerítettem rá őket, hogy szó nélkül elmenjenek.
Nem néztem felé, csak mereven a szőnyeg mintáját bámultam.
- Boldognak akartalak látni, azt akartam, hogy egész életet élj valaki olyan mellett, aki…
- Akinek elég jó vagyok? – vágtam közbe keserűen, most már egyenesen a szemébe bámulva.
- Aki elég jó hozzád – lépett közelebb. – Bella, én nem tudtalak téged boldoggá tenni, nem adhattam meg neked, amit megérdemeltél volna. Azt hittem, ha elmegyek, egy idő után el fogsz felejteni és boldog leszel. Hazudtam neked, hogy megkönnyítsem számodra. Hazugság volt minden egyes szó, ami ott az erdőben elhagyta a számat. – Olyan fájdalommal ejtette ki a szavakat, amik megleptek. Szenvedett, úgy, mint én. – Meg akartam ölni a szerelmedet és közben én haltam bele. De csak ez az egy módja volt. Nem akartalak egy olyan életre kárhoztatni, mint amilyen az enyém. - Fejét lehajtva szorította ökölbe a kezét. – De nem bírtam sokáig. Elhagytam a családot, nekik is fájdalmat okozva. Napokig bolyongtam a világban, nem tudtam mit tegyek. Nélküled nem találtam a helyem. – Ismét rám pillantott. – És megint Forksban találtam magam. Minden oda húzott, nem voltam elég erős, nem bírtam nélküled.
Egy pillanatig hallgatott, mint aki erőt gyűjt, majd fojtott hangon ismét beszélni kezdett.
- Mikor a házhoz értem, már ott voltak a többiek is. Alice-nek volt egy látomása, ezért mentek vissza. A házunk padlójára száradva megtaláltuk a kiömlött véredet és Viktória, meg a farkasok szagát. Elkéstünk.
Odajött hozzám és térdre esett előttem.
- Bocsáss meg nekem, kérlek, bocsásd meg, amiért nem értem oda időben.
Reszkető kezével megfogta az enyémet, amely a térdemen nyugodott, homlokát ráhajtva rázta a zokogás.
- Nem volt könnyű elfogadni Edward döntését – vette át a szót Alice. – De láttam, hogy újra együtt lesztek, láttam, hogy te is vámpír leszel. Tudtam, amit ő nem, hogy sokkal jobban szeret téged annál, hogy végleg elengedjen. Azt hittem, ha hagyom a dolgokat a saját medrükben folyni, akkor újra egymásra találtok. Elhagytuk Forksot, de abban a hitben, hogy ez csak egy átmeneti időszak… De nem számoltunk Viktóriával. - Most az ő hangja is szaggatottá vált, szinte láttam a könnyek csillogását a szemében és éreztem a sajátomban is. – Visszaérve a városba a halálhíred fogadott. Mindenki a szerencsétlen balesetről beszélt, miszerint az útról lesodródva autóstól a sziklákra zuhantál és a dagály elragadta a tested, amit azóta sem találtak meg. Miután a házban keveredő illatokat követni kezdtük, elértük a határt. Nem akartunk konfliktust, csak válaszokat. Tudni szerettük volna, mi történt. Mivel a ház mögött megtaláltuk a tűz nyomait, sejtettük, hogy Viktóriát elkapták a farkasok. De nem tudtuk, mi van veled. A balesetedről keringő hír nem tűnt túl hihetőnek, legalábbis a számunkra. A farkasok megpróbálták elhitetni velünk, hogy Viktória megölt téged, de a gondolataik - Edwardnak hála, - elárulták őket.
Furcsa izgatottság kezdett átjárni. Ha mindez igaz, akkor lehet, hogy az egész félreértés volt? Tényleg mindenre van magyarázat? Ilyen kevésen múlott volna, hogy egyedül kellett töltenem az elmúlt évtizedeket? Éreztem, hogy a remény gyökeret ver halottnak hitt lelkemben.
Lenéztem a még mindig előttem térdeplő Edwardra, éreztem testének finom remegését. Késztetést éreztem, hogy a hajába túrjak és megvigasztaljam…
Számat összeszorítva ismét várakozóan Alice-re néztem, de ő mintha a múltban rekedt volna, csak bámult maga elé.
Ismét Carlisle vette át a szót.
- Mikor Sam látta, hogy nincs értelme tovább titkolózni, mindent elmondott. Megtudtuk, hogy bár az életedet megmentették, sajnos elkezdődött az átváltozásod. Elvittek a hegyekbe, hogy senkit se bánthass és elrendezték a balesetet. Sam azt mondta, az ébredésed után nem tűntél veszélyesnek és mivel egyikőjük sem volt képes bántani, elengedtek. Azonnal elindultunk, hogy megkeressünk, de mintha elnyelt volna a föld. Alice-nek akkortól kezdve nem volt veled kapcsolatos látomása, bármennyire koncentrált is. Semmi hozzád köthető nyom. Mintha te sem akarnád, hogy megtaláljunk. Arra alapoztuk a keresést, hogy újszülöttként biztos nehezen bírsz a vérszomjaddal és hibákat követsz el. Rejtélyes halálesetek után kutattunk, de semmi. Aztán azt gondoltuk, hogy talán megpróbálsz beilleszkedni a társadalomba, ezért az egyetemeket, főiskolákat jártuk végig. Közben az évek csak teltek, de sehol sem volt nyomod – zavartan elkapta a tekintetét. – Igazából már azt hittük, hogy nem élsz. – szégyenérzet látszott az arcán. – De Edward nem volt hajlandó feladni a keresést. Már éppen a Volturihoz akart fordulni segítségért, mikor Alice-nek látomása volt.
Alice ismét megélénkült, gyenge mosollyal az arcán megint rám nézett.
- Láttalak behajtani Torontóba, azt is, hogy melyik plázába mész, láttam a parkoló cédulán a dátumot és tudtam, oda kell mennünk. Így bukkantunk fel és most itt vagyunk, hogy a bocsánatodért könyörögjünk. Mindannyian hibásnak érezzük magunkat a történtekért. – Körbenézett a családján, akik arcán kivétel nélkül valóban ez tükröződött. – De a szerencsétlen véletlennek is köszönhető.
Minden szem várakozóan tapadt rám, egyet kivéve. Már nem remegett a teste, de nem is mozdult az ölemből, mintha a halálos ítéletét várná.
Átgondolva a dolgokat, igaza volt. Itt rajta kívül senki sem hibás. Ő indította el a lavinát, amit már nem lehetett megállítani. De tényleg igazat mondott? Csupán miattam tette? Akkor ez azt jelenti…
Lassan megmozdult, ami valószínűleg a keze alatt ökölbe szoruló kezemnek volt köszönhető, és rám emelte megtört tekintetét.
- Annyira sajnálom! – hangja halk volt, a szája szinte nem is mozgott. - Szeretlek. Létezésem legnagyobb hibája volt elhagyni téged. Enyém volt a világ legdrágább kincse és én mindent elrontottam. Miattam kerültél Viktória keze közé, tönkre tettem az életed. Ott kellett volna lennem, vigyázni rád. De elkéstem! Bocsáss meg!– elcsuklott a hangja és újra a kezemre hajolt.
Végre megértettem, hogy azért van ekkora fájdalma, mert nem tudott megvédeni attól, ami miatt végül is elhagyott. A vámpírrá válástól! Mindig szerette az emberi dolgaimat, azok varázsolták el, azért szeretett belém. A közelében vadul dobogó szívem, vérem illatának csábítása, az arcom pirulása, mosolyra késztető esetlen mozdulataim már mind a múlté.
Csak az érzéseim nem, azokon nem változtatott semmi. Sem a magány, sem az idő, sem Viktória.
Szeretem!
És annyi nélkülözés után végre itt van, ölembe hajtott fejjel.
Kezem önálló életet élve indult el és túrt a kusza tincsek közé.
- Megbocsájtom, hogy elkéstél – végre rászántam magam, és kezem a hajába túrtam. Jóleső érzés futott végig rajtam. Lassan felemelte a fejét, hitetlenkedve nézett rám. – És talán azt is, hogy elhagytál. - Keserű mosollyal a többiek felé fordultam, jelezve, hogy a mondandómat nekik is szánom. - De valamit tudnotok kell – néztem az arcokba, amin a szomorúságot izgatott boldogság váltott fel - Isabella Swan már halott. Az a Bella, aki voltam, már nincs többé.
Hirtelen éles sikoly hasított a levegőbe. Rémülten kaptam Edward után, mire megértettem, kitől jön a hang.
Emily hátravetett fejjel vonaglott a fájdalomtól. Egy pillanat alatt mellette voltam, így tisztán hallottam a hatalmas reccsenést. Segítséget keresve kaptam el Carlisle kezét, aki szintén a sikoltozó lány fölé hajolt.
- Adok neki injekciót – és már kezében is voltak az ampullák. - Sajnos, eltört pár bordája.
Kirázott a hideg. Mi jön még?

- Azt hiszem, vérátömlesztésre lenne szüksége – jegyezte meg Carlisle halkan. – Nagyon gyenge és a magzat teljesen felemészti.
Bólintottam, erre már én is gondoltam.
Csendben figyeltük az elszunnyadt Emilyt, ahogy még álmában is a hasát ölelte.
A fájdalomcsillapító megtette a hatását.
Mindenki csendesen téblábolt, nem akarták felébreszteni. Talán át kellene vinnem a szobájába – figyeltem elgondolkodva, de tudtam, hogy nem szeret egyedül lenni és haragudna, mert átzsuppoltam.
- Sokat jelent neked, ugye? – kérdezte suttogva Carlisle.
Egy kicsit gondolkodtam és anélkül, hogy levettem volna a szemem az alvó lányról, halkan válaszoltam.
- Hozzám tartozik. Ő a családom.
Ez elég nevetségesen hangzik, tekintve, hogy két hete még a létezéséről sem tudtam. De ez nem olyan dolog, ami időhöz köthető. Valaki vagy megérint, vagy nem. Akárcsak a szerelem. Érzed, hogy egy pillanat alatt a részeddé válik és a hiánya már pótolhatatlan lenne.
Többször eszembe jutott az első találkozásunk, ahogy a hidegtől reszketve szidta az autóját. Rögtön az igazi nevemen mutatkoztam be neki, mert már akkor megbíztam benne – ami nagyon nem volt rám jellemző.
Mindent meg fogok tenni, hogy életben tartsam.
- A véren kívül még mire van szükség? – kérdeztem Carlislet. - Elmegyek beszerezni. – fordultam felé. Látva a ki nem mondott kérdést, hozzátettem: – A kórházban van helyismeretem – mosolyogtam rá.
Emmett a semmiből pattant elém.
- Beosonunk és kiszolgáljuk magunkat! – dörmögte, mikor ránéztem, kihúzta magát. – Engem úgyse tudnál kihagyni! – vigyorgott lelkesen.
- Oké. Ki jön még? – Ma nagyon engedékeny kedvemben vagyok.
Alice elém sompolygott, én rábólintottam. Láttam rajta, hogy örömében ugrálni lenne kedve, de visszafogta magát.
Mielőtt újabb jelentkező lenne, és egy hadsereg indulna kirabolni a vérbankot, elmondtam az ajánlatomat.
- Ha jól értettem, egyébként is hozzám indultatok, ezért arra gondoltam, hogy… a szállodából elhozhatnátok a holmitokat. Itt bőven elférünk, és amíg a dolgok elrendezésre nem kerülnek, mindenkinek így lesz egyszerűbb – féltem, hogy ez megint egy olyan dolog, amit megbánhatok. De figyelembe véve a körülményeket, örülhetek, hogy segítenek. - Szívesen látunk benneteket.
Hogy meg tudják beszélni, Emilyhez sétáltam. Végigsimítottam a homlokán, hűvös kezemmel most még forróbbnak éreztem a bőrét.
- Megint kezd belázasodni – fordultam Carlisle felé, aki követve a példámat megérintette a homlokát.
- Sajnos, fogy az időnk.
Alvó barátnőmet nézve féltem elmenni.
- Vigyázni fogunk rá – jegyezte meg Rose, és ez valahogy megnyugtatott. Felé bólintottam.
- Induljunk – fordultam Alice-ékhez, amikor Edwardot is megpillantottam a bejáratnál.
- Én elmegyek a holmikért, ha áll még a meghívás - suttogta halkan, de csillogó szemmel.
Tekintetünk találkozott. A melegség újra átjárta a testem.
- Természetesen – mondtam, majd kifelé elsétálva mellette nem tudtam ellenállni, és kezem az övébe csúsztattam.

15 megjegyzés:

Erzsébet írta...

Szia,jaj ez is nagyon jó lett,alig várom a következőt.Remélem szegény Emilyt életben hagyod.

Liz írta...

Szia!
Jaj,imádtam ezt a fejezetet! Olyan klassz, hogy végre mindent tisztáztak,és örülök,hogy Bella is ilyen kedves volt. Kicsit féltem, hogy makacskodni fog, és nem fog hinni sem Edwardnak, sem a többieknek. De hát mégis csak szereti még Edwardot! Ez annyira jó! És olyan megható, hogy ennyire ragaszkodik Emilyhez. Carlisle biztosan mindent meg fog tenni,hogy életben tartsa a lányt, és a babát is.
Már nagyon várom a folytatást!!
Puszi,Liz

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó lett ez a fejezet! Örülök, hogy megbocsátott! :) Várom a folytatást!

M.

kac írta...

Szia!

Nagyon tetszett.
Tök jó, hogy Bells kezed megbocsátani, oké, hogy már nem az a Bella aki volt, de remélem az érzelmei Edward iránt nem nagyon változtak.

Várom a kövit

คภςรא írta...

ááá de jóó :D
nagyon kíváncsi vagyok a folytira

Névtelen írta...

Szia!
Jujj, eddig ez a kedvenc fejezetem! Az elején féltem, hogy vajon Bella mit is fog csinálni, hogyan fog reagálni a dolgokra. De szerencsére megbocsájtott nekik. Edward nagyon cuki volt, ahogy Bella ölébe hajtotta a fejét:) Remélem most már nem lesz olyan búskomor. A baba tényleg nagyon erős lehet, ha megrepesztette Emily pár bordáját. Szegénynek biztos nagy fájdalmai vannak. Carlisle-nak ez a vérátömlesztéses ötlete nagyon jó. Kíváncsi vagyok, hogy mégis a behemót Emmett hogyan fog feltűnés nélkül bejutni a kórházba. Viszont arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy Alice eddig miért nem látta Bella jövőjét?:O Érdekes részek következek, ez biztos:D Már nagyon várom a folytatást:)
psz, Vivii

Vivieeen írta...

Sziaa:)
Annyira örülök, hogy kezd lassan minden megoldódni:) remélem minden ugyan olyan lesz, mint rég:):)
Nagyon jóó lett:) nagyon tetszett:) várom a folytatást::)
Puszii:)

Gigi írta...

A köszönet téged illet mert amit itt csinálsz az fantasztikus és nagyon szeretjük!
Kár lett volna ezt nem megosztani a többiekkel!
Olyan klasszul, választékosan fogalmazol, hogy néha már azt kérdezem magamtól, hogy hol rejtegetted eddig ezt az énedet?
Az meg, hogy ennyi pozitív visszajelzést kapsz csak azt bizonyítja amit mondtam neked,hogy ügyesen írsz és ezt nem szabad titkolni!
Tudtam, hogy a sok jó vélemény pozitív hatással lesz rád-beindultál rendesen!
És ennek mi csak örülni tudunk hiszen alig várjuk a következő fejezetet!
Nagyon tetszik, hogy nem húzod-vonod a történetet hanem peregnek az események!
OLYAN IZGI!
Rajta hát!!Írjad a következőt!!
(intézzek neked szabit?)

Névtelen írta...

Szio! Váóóó Bella kezd meglágyulni. Talán minden rendbejön közte és Edward között.
Várom a folytatást!
Pusz, Kate

Rami23 írta...

Szija!!!
Mint ígértem itt vagyok... és hamar(egy óra alatt) végigrágtam magam a fejezeteken! Nagyon jó, öröm volt olvasni! Szépen fogalmazol, és izgalmasan írsz! Nekem nagyon tetszik a stílusod, és Emmett(L)beszólásai is. Tehetséges vagy, és csak arra tudlak ösztönözni, hogy folytasd!
A történetről: Bella megváltozott? Hmm... érdekelne, hogy mennyire változott meg a naiv, félénk kis Bella Swan, és, hogy mit hozol ki még ebből, mert biztos, hogy várhatók még izgalmak. Emily karaktere is aranyos, és tetszik, hogy ennyire ragaszkodik a babához... többek közt ez is nagyon érdekel, mármint az átváltozása, és a baba... Egy szó mint száz, hamar a folytatást!
Puszi Rami23

Gabriella írta...

Sziasztok!

Erzsébet: Szóval szeretnéd ha Emily túlélné?

Liz: Bella természetesen most is úgy szereti Edwardot, mint régen. Emily sorsáról még nem döntöttem...
Hamarosan Bella szemszögéből is megismerhetitek a múltat!
KÖSZÖNÖM! :)
Puszi

M, Kac, คภςรא : Köszi!

Vivii: Kedvenc feji? Hát ennek örülök!
Edward tudja, hogy óriásit hibázott, ezért kicsit meg van hunyászkodva... :)
Mivel a beszélgetés félbemaradt Emily fájdalma miatt, a köviben ismét visszatérünk bizonyos dolgokhoz...
Köszi!

Vivieeen: Ugyan olyan, mint régen?
Majd kiderül!
Puszi

Gigi: Drágám!
Köszönöm, hogy így gondolod, aranyos vagy!
Szabi? Az nagyon jól jönne, mert halomban áll a vasalatlan ruha... :)
KÖSZÖNÖM!

Kate: Egyet megigérhetek, a vége Happy End lesz! :)

Rami: Örülök, hogy benéztél!
És azt is, hogy tetszik a történet!
Remélem máskor is írsz nekem és köszönöm, hogy kiraktál a blogodra!
Puszi

MINDENKINEK KÖSZÖNÖM, HOGY MEGTISZTELT A HOZZÁSZÓLÁSÁVAL!
PUSZI NEKTEK! :)

andii írta...

áááá isteneeemmm:) a hideg rázott miközben olvastam:) nagyonnagyonngyon jólett:) gratulálok, és remélem hamar jön a folytatás, mert én télleg izgulok Emily miatt:P
puszi:)

Isabella írta...

Non jó és már alig várom a kövi fejit:D
Mikor lesz friss?:P
Puszi:D

Gabriella írta...

andii és Isabella: Köszönöm szépen!
Már fel is raktam! ;)

Puszi

Truska írta...

előbb a fejezet közepén elment az áram:(:(:(:(

de most bepótoltam.:D:D
szal nagyon tetszik:D Nem lett túl nyálas, nem lett túl önsanyargatós:D pont jó.:D:D:D

Szóval ügyes vagy! csak így tovább!
Kezdek aggódni Emilyért O.O

Puszi,
Truska