Késő
délutánra már a feldíszített fa előtt álltunk és csodáltuk.
-
Felkészültél? – kérdeztem és Emily bólintására bedugtam az égősor dugóját a
konnektorba. A kis égők felragyogtak, gyönyörű csillogásba borítva a díszeket.
Vendégem
halkan felsóhajtott. A gyenge fényben egymásra mosolyogtunk.
-
Boldog Karácsonyt! – suttogtam.
-
Neked is Boldog karácsonyt, Bella! – válaszolta hálával a hangjában.
Mintha
ezer éve ismerném, pedig szinte semmit sem tudok róla.
Miután
dobtam egy nagyobb fát a kandallóba, leültünk a kanapéra egymással szemben. Egy
ideig csak nézegettük a karácsonyfa fényeit és csendben hallgattuk a tűz
pattogását.
Hihetetlen
nyugalom szállt meg, rég nem éreztem ilyet.
-
Jobban érzed magad? – kérdeztem tőle. Amikor délelőtt beszaladtam a városba,
hoztam neki a patikából néhány készítményt a hányingerre. A gyógyszerész
ajánlására vettem vitamint és tápszer készítményeket, ami jó a babának és a
mamának egyaránt. Azóta nem próbálkozott evéssel, csak frissen csavart
gyümölcslevet szürcsölgetett.
-
Igen, sokkal. – elégedetten hunyta le a szemét egy pillanatra. – Nem értem,
miért nem tudok enni, eddig mindig azt hallottam, hogy a kismamák kívánósak és
rengeteget esznek – simított végig a hasán.
Ezen
már én is gondolkodtam, mert ez valóban nem normális. Bár az egész terhessége
nem az. Olyan, mintha a magzat felemésztené a szervezetét. Elveszi, amire
szüksége van, miközben a másikat elsorvasztja. Persze, erről hallgattam előtte,
nem akartam felizgatni. Olyan szeretettel simogatta a hasát, mint akinek nem
számít sem az, ahogyan fogant, sem az, amivé válik. Bár nem tudhatjuk, mi lesz
a „gyermek”, az biztos, hogy vámpír génekkel fog születni. Szegény lány, nem
tudja mi vár még rá.
Igazából
én sem, de sejtésem van róla. Megfordult a fejemben, hogy orvoshoz viszem, de
átgondolva rögtön el is vetettem az ötletet, hiszen mit tudhat egy
vámpírterhességről bárki is?
Persze
Carlisle-on kívül…
Nem
vettem észre, hogy ő is engem figyelt. Látszott rajta, hogy valami
foglalkoztatja.
-
Megkérdezhetem, hogy te mióta vagy vámpír? – zavartan magyarázkodni kezdett –
Persze, ha nem szeretnél beszélgetni róla…
-
Érthető, hogy kíváncsi vagy, én is az voltam – nyugtattam meg. Felidéztem, hogy
bennem is mennyi kérdés kavargott annak idején.
Lassan
hátradőltem a fotelban és magam alá húztam a lábam.
-
Érdekel a történetem? – kérdeztem és bólintására hagytam, hogy előtörjenek a
keserédes emlékek. Eszembe jutott az első nap és az aranyszínű szempár…
-
A szüleim válása után én 17 éves koromig anyámmal laktam, de amikor újra férjhez
ment úgy döntöttem, hogy apámhoz költözöm Forksba. Charlie volt a helyi
rendőrfőnök. Először nehéz volt mindkettőnknek, de lassan összecsiszolódtunk.
Egyikünk sem volt nagy társasági lény.
Új
gimi. Gondolhatod, elég nehéz volt beilleszkedni. - Elmosolyodtam, és újraéltem
az eseményeket.
-
Ott ismertem meg Őket.
Ők
is kilógtak a sorból, különcnek tartották a többiek. Mint kiderült, nem
véletlenül. Gyönyörűek voltak, fehér bőr, arany szemek, kecses mozgás és
tökéletes megjelenés.
Ők voltak Cullenék. Dr. Carlisle Cullen és
felesége örökbefogadott gyerekei, két lány és három fiú. Ők voltak az én
vámpírjaim! Négyen közülük párt alkottak, de a harmadik fiú volt minden csaj
álma a suliban.
És
az én álmom is Ő lett. Az első pillanattól kezdve éreztem a vonzást, ami felé
húzott. Meglepődve tapasztaltam, hogy ez kölcsönös. – A képzeletem lassan
szárnyra kapott és lebegve merültem el a rég elfeledett emlékekben. – Szerelmes
lettem, örökre és visszavonhatatlanul. Vágytam rá és Ő is rám. – Halkan
felnevettem. – Persze Ő eleinte a vérem után sóvárgott, nagyon nehéz volt neki,
hogy a közelemben legyen, és mégse öljön meg. De erős volt és később a
vérszomja is csillapodott.
Életem
legboldogabb hónapjai voltak. Minden percünket együtt töltöttük,
elválaszthatatlanok voltunk. Ő alkalmazkodott az emberi dolgaimhoz, én pedig
igyekeztem lépést tartani a vámpírságával. Tökéletes úriember volt, azóta sem
találkoztam hozzá foghatóval.
De
tiltott szerelem volt ez, hiszen ember nem tudhatott a létezésükről. A családja
többé-kevésbé elfogadott, örültek a boldogságának. Én pedig izgatottan
készültem, hogy feladva mindent közéjük tartozhassak. – Egy ideig csendben
maradtam, mert torkomat elszorította a jól ismert fájdalom.
-
A 18. születésnapomon azonban minden megváltozott.
Egy
csomagolópapír megvágta a kezem, és az egyik bátyja megtámadott. Nem történt
baj, én nem haragudtam, hiszen csak baleset volt. – A jeges szorítás
elhatalmasodott rajtam. – De őt… ráébresztette, hogy mi nem tartozunk össze.
Nem voltam elég jó neki és igaza is volt. Egy szerencsétlen, csetlő-botló
emberlány, aki se nem elég okos, se nem elég csinos…
Nem
hibáztattam érte. De amikor elmentek, a szívem darabokra tört, az álmaimmal
együtt. – Ösztönösen a szememhez nyúltam, hiába.
Felpillantva
észrevettem, hogy Emily közelebb húzódott hozzám, arcán őszinte sajnálat
tükröződött.
-
Ez… szörnyű – szemeiből hatalmas könnycsepp gördült le, helyettem is sírt. – Úgy
sajnálom. – Keze óvatosan simult a karomra. Az érintés mindkettőnket meglepett,
mégsem húzódott el.
Keserűen
rámosolyogtam.
-
Ennek így kellett történnie.
Gondolatainkba
mélyedve csendben néztük a karácsonyi izzó fényeit, majd lassan megint felém
fordult.
-
De ha Ő elhagyott, hogyan lettél vámpír? – kíváncsi tekintetét rám szegezte.
-
Egy alkalommal nomád vámpírokba futottunk és az egyikük kinézett magának, meg
akart ölni. Természetesen Cullenék megvédtek tőle és elpusztították. A társa
azonban bosszút esküdött és mikor Ők elmentek, megkeresett. – Egy pillanatig
haboztam, majd úgy döntöttem, hogy a farkasokat kihagyom a történetből. –
Megzavarták, így nem tudott megölni, de a harapása átváltoztatott.
Nyelt
egy nagyot mellettem.
-
Szóval harapással lehet átváltozni?
Bólintottam.
Újabb
csend.
-
És hány éves vagy?
-
18 – mosolyogtam. – Már 42 éve. Egész pontosan 42 éve 8 hónapja 3 hete és 5
napja.
Elismerő
pillantásától nevetnem kellett.
-
Egyáltalán nem öregszel?
Megráztam
a fejem.
-
És nem is eszel. – Ez már megállapítás volt.
Megint
megráztam a fejem.
-
Gyors és erős vagy.
Bólintottam.
Gondolkodó
arcát látva segítettem neki.
-
Tökéletes a látásom és a hallásom, sérthetetlen vagyok. Nincs szükségem
levegőre, alvásra és nem dobog a szívem. Kikerekedett szemei láttán megint
elnevettem magam.
-
Ez nagyon szuper lehet! – jegyezte meg fellelkesedve.
Mosolyom
keserű fintorba torzult.
-
Az öröklét nagyon hosszú idő, főleg ha magányosan töltöd el.
A
kandalló felé fordítottam a fejem és a tűzbe bámultam.
Megint
hallgattunk, és mindketten figyeltük a lassan elparázsló fát. Odasétáltam,
megpiszkáltam a kandallóvassal és egy újabbat dobtam rá.
-
Nem mondtad a nevét.
Értetlenül
néztem hátra.
-
Egyszer sem mondtad ki a fiú nevét.
Ismét
a tűz felé fordultam. Éreztem, hogy a piszkavas meghajlik a kezemben.
A
szorító fájdalom elöntött és egy gyönyörű arc tolakodott az elmémbe.
-
Edward – leheltem bágyadtan. – Edwardnak hívták.
10 megjegyzés:
Szia Gabriella!
Hű,azt sem tudom,hol kezdjem. :) Először is, leszögezném, hogy nagyon tetszik. És az a véleményem, hogy nagyon tehetséges író vagy. Hogy őszinte legyek, ezen a fejezeten még meg is könnyeztem. Két magányos lány karácsony este... Szomorú! De mivel Bella történetét ugyebár jobban ismerjük -, mint Emily-ét -, ezért őt most egy picit jobban tudom sajnálni, de ami pedig Emilyvel történt... furcsa. De nagyon tetszik az ötleted! Már vannak ám elképzeléseim arról, hogyan is szeretnéd alakítani a történetet, de ezek persze csak találgatások, és egyelőre meghagyom magamnak. :)
Szóval a lényeg: én csak bíztatni tudlak! Nagyon ügyes vagy, és azt hiszem, kis idő múlva sok olvasóra teszel majd szert. Ahogy ígértem, kiírom a blogomra a blogodat. ;)
Puszi, Liz
Szia nekem nagyon tetszik a történeted.Kiváncsi vagyok a folytatásra,bár elképzeléseim már nekem is vannak:)Majd kiderül,hogy jók-e:)
Nagyon jó kis történet! Nekem tetszik és várom a folytatást! :)
M.
Nekem nagyon tetszik a tortenet, ahogy Bella erzeseit leirtad mikor Cullenekre gondolt, egyszeruen nagyszeru. Kivancsi vagyok mit fogsz kihozni belole.
Varom a folytatast.
Szia!
Ma találtam rá a történetedre. Nagyon érdekesnek és izgalmasnak találom. Nagyon jól írsz. Kíváncsian várom a folytatást.
szia
Szia. Nagyon tetszik a történed, az alapsztori új, és ezért már rögtön beleszerettem. Egyáltalán nem látszik, hogy kezdő lennél. Tetszik mind2 karakter is. És hát szomorú karácsony, de remélem a kövi jobb lesz mind2jüknek. Vannak már tippeim, hogy mi lesz a továbbiakban, de még én sem árulom el:)
Nagyon várom a következő fejezetet és kirakom én is a kiírom blogomra a blogodat.:)
Izgatottan várom a folytatást, mihamarabb hozd;)
Puszi, đóri
Szia Gabi!
Elolvastalak, és nagyon tetszik! Ne hagyd abba! Érdekel nagyon a folytatás, jól írsz!
Puszi, Orsi
Lányok!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a biztatást, örülök, hogy tetszik a történet.
Külön köszönet Liznek, aki elsőnek rakta ki a blogomat és Nórinak, meg persze mindenkinek, aki tovább ajánlja.
Természetesen hamarosan felbukkannak Cullenék is...
Igyekszem gyakran frissíteni és hosszú, izgi részeket hozni! :)
Puszi: Gabriella
Szia:):):)
Nem volt unalmas a visszaemlékezés.:) Nagyon jó lett.:) Nagyon tetszik.:) Bella már 42 éve vámpír?oo Wow.:D:D:D
Remélem Carlisle előkerül és időben kiszedi Emilyből a babát, vagy legalább Bella szerez pár kézikönyvet, ami segítségével lesz fogalma hogy álljon egy szüléshez..:
húha, azt hiszem, hogy a találgatás nem nekem való.:D:D:D
puszi, Truska
Megjegyzés küldése