Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. július 2., péntek

17. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet, jó szórakozást hozzá!

És kérlek, írjatok véleményt, hogy ti hogyan képzelitek el a folytatást.

Puszi


Ültünk a nappaliban és a kis Adamot figyeltük, ahogy az első felállást próbálgatta. Hihetetlen kis csoda ez a gyerek a mi életünkben, mindenkit elvarázsolt. Hallgattuk gyorsan dobogó kicsi szívét, amit csak az anyja távollétében tehetünk meg.

Emily vadászni ment Roseval és Emmettel. Naponta elkísérte valaki, bár rendkívüli önuralommal rendelkezik. Carlisle szerint ez azért is van, mert akár csak én, tudatosan készült a vámpírságra, nem úgy, mint a legtöbb újszülött.

A napok gyorsan teltek és Adam rémisztő iramban fejlődött. Egyenlőre még nem tudtuk, hogy aggódnunk kell-e miatta, minden esetre Carlisle folyamatos megfigyelés alatt tartotta.

A Cullen család hivatalosan is hozzánk költözött. A keresésem miatt nem tudtak sokáig egy helyben maradni, így nem sok elrendezni való volt a lakcímváltozással. A testvéreim nem jártak iskolába, Esmének nem volt állandó munkája és Carlisle az utóbbi időben nem dolgozott kórházban, hanem egy házi laborban génkutatásokat végzett. Így a fiúk kialakították a számára a garázs fölötti szobát laboratóriummá, ahol az Adamtól származó mintákat is vizsgálhatta.

Engem sürgetni kezdett a kiadóm, mert a legújabb könyv megjelenéséig volt még hátra néhány apró simítás, mint például a borító megtervezése. Ebben Alice segítségét kértem, aki töretlen lelkesedéssel kezdett szervezkedni. Szegény Sidneyt nagyon sajnálom, amiért rászabadítottam, bár eddig nem panaszkodott, hiszen ötletekben Alice verhetetlen.

Rose és Esme minden percüket a kicsi körüli teendőkkel töltötték, amit Emily sem bánt. A mi kis lurkónkról ugyanis kiderült, hogy nem túl sok alvásra van szüksége, legalábbis amikor nem dobog a szíve.

Jasper idejét a számítógép kötötte le, igazi hekker lett belőle. Hozzá nyugodtan fordulhat bárki bármilyen adatért vagy infóért, mindent meg tud szerezni.

Emmett híres arról, hogy klasszul elszórakoztatja magát. Néha olyan érzésem van, hogy nem Adam az egyetlen gyerek a házban. Persze a bátyjai is kaphatóak a hülyeségre…

És ott van még az én drága szerelmem. Edward nagyon sokrétű, mint régen is volt. Szívesen segít Carlislenak vagy Jaspernek, de leginkább egy dolgot csinál: engem kényeztet. Ha eddig volt is kétségem az érzéseit illetően, már a múlté. Mindent megtesz, hogy jóvátegye a hibáját és kárpótoljon.

Bármivel foglalkozom, elég egy sóhaj és máris előttem terem, hogy nem történt-e valami bajom. Lassan kezdem megszokni, hogy elég körbetekintenem, ha látni szeretném angyali mosolyát. Túl sokáig nélkülöztük és most nem tudunk betelni egymással. Igyekszünk minél többet kettesben lenni, már amennyire egy ilyen népes család mellett ez lehetséges.

Semmit sem változott, mindentől óvni akar, mintha én még mindig az a védtelen kis Bella lennék…

- Jaj, hogy milyen ügyes kisfiú vagy- Esme lelkendezése térített magamhoz elmélázásomból.

Adam önállóan állt.

Szorosabbra fontam a kezem Edward nyaka körül, mire egy rajongó pillantás volt a válasz.

Hallottuk a vadászatból hazatérők lépteit, ahogy lassan közelítik meg a házat, hogy Adamnek legyen ideje felkészülni.

Ő is azonnal észrevette és rövid összpontosítás után már le is állította a keringését, majd türelmesen várta, hogy az anyja ölbe vegye.

Emily szemei lassan kezdték elveszíteni a vörös árnyalatot és aranyszínben pompáztak. Mindig büszkeség tölt el, valahányszor rá nézek. Ezt ő is tudja, gyakran azzal cukkol, hogy akár az anyja is lehetnék. Igen, lehetnék.

Mindenki Adam gügyögésén nevetett, aki élvezte, ha a társaság középpontjában lehet.

A mobilom csörgése zavarta meg az idillt, amit gyorsan kikaptam a zsebemből. A számra pillantva azonban rögtön elszorult a gyomrom és kezem egy pillanatra megremegett. Sajnos ez nem kerülte el a többiek figyelmét sem.

- Elnézést- motyogtam, és már kint is voltam a teraszon – Igen?

- Ms. Darkly, Nick vagyok. Arra kért, hogy telefonáljak, ha bármi változás történik- a hang gyászos színezete nem biztatott semmi jóval - Sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm. Bekövetkezett- kezeim görcsösen kapaszkodtak a korlátba, úgy éreztem, forog velem a világ - Kérem, fogadja őszinte részvétemet.

Nem válaszoltam, csak kinyomtam a készüléket. Dermedten álltam és bámultam magam elé.

Számítottam rá, de mégsem voltam felkészülve. Az az utolsó kicsi szál is elszakadt, ami még az emberi életemhez fűzött.

Gépiesen indultam vissza, ahol Edward rémülten ácsorgott, mögötte a többiek csöndben várakoztak.

- Charlie meghalt- közöltem, miközben vigaszt keresve bújtam az ölelésébe- Meghalt az apám!- zokogtam könnyek nélkül. A mellkasomban újabb hegek szakadtak fel, olyan fájdalmat okozva, amitől ismét élőnek éreztem magam.

Igaz a mondás, hogy a fájdalom életben tart.

Edward magához szorított és ringatva csitított. Miután sikerült összeszedni magam, gondolkodásra kényszerítettem az agyam.

Vajon intézi valaki a temetést?- merült fel bennem. Vissza kell hívnom Nicket.

Hangos nyöszörgés térített magamhoz és megpillantottam, ahogy Adam felém nyújtózkodik. Emily odasétált vele és miközben a kezembe adta, puszit nyomott az arcomra. Nem volt szükség szavakra.

Adam illata lassan megnyugtatott, a kicsi babatest vigasztalóan simult hozzám. A feje fölött elnézve láttam Alice megtört arcát. Ő annak idején nagyon megkedvelte Charliet és ez kölcsönös volt. Apám valamiért őt elfogadta, míg a többieket nem igazán sikerült neki.

Mikor mindenki részvétnyilvánítását fogadtam, Carlisle megkérdezte.

- Elárulnád, ki értesített?

Sóhajtottam.

- Soha sem tudtam a szüleimnek hátat fordítani. Ha nem is személyesen, de figyeltem őket. Az elvesztésem után Renéet valamilyen szinten kárpótolta az élet Margaret megszületésével, de Charlie a haláláig gyászolt engem- a szavak keserű lelkiismeret furdalást okoztak.

Elsétáltam az egyik fiókos szekrényhez és kivettem belőle egy dossziét. Előszedtem belőle a képeket és az asztalra terítettem őket. Az elmúlt negyven év - képekben.

- Időnként megbíztam egy-egy magánnyomozót, hogy titokban készítsenek képeket és tájékoztassanak az életükről. Anya halála után a Dwyer-családot elkerültem, így Emilyről sem tudtam- néztem rá bocsánatkérően és felé nyújtottam néhány képet, ahol Renée nagy hassal sétál vagy babakocsit tol. Az utolsó kép a síremlékéről készült- Természetesen ők semmit sem vettek észre, de számomra ez olyan volt, mintha… velük lennék. Charlie három éve agyvérzést kapott, ezért felfogadtam egy ügyvédet, Nicket, hogy vegye gondjaiba. Elhelyezte egy Port Angelesi szeretetotthonban, aminek a költségeit én álltam, de Charlie és mindenki úgy tudta, hogy egy alapítványnak köszönhető mindez- lesütöttem a szemem - habár személyesen nem tehettem meg, tartoztam neki ennyivel.

Senki sem szólt. Egyszer csak megéreztem Alice kezét, ahogy megszorította az enyémet.

- Szeretnél elmenni a temetésére?- kérdezte lágyan.

- Igen, el szeretnék búcsúzni tőle, ha már eddig nem tehettem meg.

- Veled megyek- jött a válasz azonnal.

Hálásan bólintottam, majd Edward kezét fogva elvonultunk a szobánkba.

Mikor kettesben maradtunk, leült az ágyra és az ölébe húzott.

- Annyira sajnálom- súgta meggyötörten és nem kellett sokat törni a fejem, hogy rájöjjek, ezért is magát okolja.

- Fejezd ezt be, nem te tehetsz róla.

- Oh, dehogynem…

- Nem, mert ha nem is ilyen formában, de ez az én döntésem volt. Amikor megismertelek az öröklétet választottam.

- De ha nem szeretünk egymásba, most családi körben búcsúztathatnád el az apádat.

Összeszűkült szemmel néztem rá.

- Ha még egyszer hibának mered nevezni a szerelmünket, kihajítalak az ablakon- jegyeztem meg jeges hangon.

- Sajnálom, nem úgy értettem- mentegetőzött, majd szorosabban húzott magához.

Egy ideig csak összeölelkezve ültünk, majd anélkül, hogy felkeltem volna az öléből, felhívtam Nicket. Megtudtam, hogy néhány barát már elkezdte intézni a temetést, ami három nap múlva lesz. Megköszöntem a szolgálatait és elbúcsúztam.

Kis idő múlva halkan kopogtak az ajtónkon, Carlisle és Esme jött be.

- Bella, arra gondoltunk, hogy elkísérnénk Forksba- kezdte óvatosan Carlisle- persze, csak ha nem bánod. Szeretnénk veled lenni és talán eltölthetnénk ott egy kis időt, természetesen inkognitóban.

- Oh – lepődtem meg- Ti ketten is jöttök?

Esme félszegen elmosolyodott.

- Igazság szerint az egész család jönne.

Hallgatásomat valószínűleg hezitálásnak vették, mert rögtön mentegetőzni kezdtek.

- Természetesen, ha nem szeretnéd…

- Nem, nem. Sőt, örülnék neki- mosolyogtam Esmere- Már egy ideje fontolgattam, hogy visszamegyek, de soha sem volt elég bátorságom megtenni.

- Nos, akkor elkezdünk csomagolni, aztán megbeszéljük a részleteket- intett Carlisle és már ki is mentek a szobából.

Félve néztem Edwardra, mert nem tudtam, ő mit szól az egészhez. Megkönnyebbülve láttam, hogy szeme izgatottan csillog.

- Nem gond, hogy újra visszamegyünk?

- Vissza a kezdetekhez?- kérdezte lágyan és újra magához vont – Létem legszebb emlékei kötődnek Forkshoz. Az a város számomra egyet jelent a boldogsággal- csókolt meg gyengéden – És tudom, hogy a gyász ellenére jót fog tenni neked, ha újra ott lehetsz, ahogy mindannyiunknak.

- Igen, én is azt hiszem.

Másnap éjjel már az autóban ülve egyre izgatottabb lettem, mikor elhagytuk Port Angelest. Bámultam ki a sötét éjszakába és újra azon rágódtam, vajon tényleg jó ötlet volt-e visszajönni. Talán nem az fogad, amire számítottam. Talán olyan dolgokban bízok, amik már rég a múlté. Mindent magam mögött hagytam és innét visszanézve már nem ugyanazt mutatják.

Lehet, hogy csalódni fogok, de az is jobb, mint fölöslegesen reménykedni. Bízni abban, hogy esetleg van egy hely a világban, ahol otthon lehetek.

Éreztem a kezemre kulcsolódó ujjak lágy szorítását, mire oldalra fordítottam a fejem és rámosolyogtam Edwardra.

Szemem sarkából láttam az elsuhanó táblát:

„ Üdvözöljük Forksban!”

11 megjegyzés:

andii írta...

aztaa.. ez nagyon megható...végig sírtam onnantól, h kiderült Charlie meghalt. annyira szerettem volna pedig ha még láthatja az apját Bella:( de nagyon jó lett a fejezet és érdekesen alakítod a dolgokat a kis Adammel:) kiváncsi leszek mi fog történni Forksban:P bírnám ha Jacob felbukkana vhogy:P (team jacob:D(L))
szoval gratulálok, mert megint kitettél magadért:)
puszi:)(L)

Yoopi írta...

ez annyira szomorú volt.... *szipog* Még én is elsírtam magam. Nagyon megkedveltem Charlie-t.
Egyébként nagyon szuper lett a fejezet!!! Most tuti, hogy jönnek a bonyodakmak! Szerintem fel fogják ismerni őket. Jacob is ott lesz??? Remélem!

Puszi: Yoopi

Vivieeen írta...

huhhh.. hát az én szemem sem maradt szárazon:(:(Charlie:(
kíváncsi vagyok mi történik acsaláddal, hogy visszatértek:):)
várom a folytatást nagyon nagyon:)
Puszii neked.:)

Gigi írta...

Nem lehet mit mondani!!!
Aki tud-az tud!
Ügyes vagy és imádom olvasni!
Jacobnak tényleg ideje lenne már színre lépni!
Vannak ötleteim!Majd megy az e-mail!
Puszi

Vivii írta...

Hali!

Ez nagyon szomorú fejezet volt:( Szegény Charlie.
Adam nagyon ügyes kisfiú:) És jó, hogy Emilynek ilyen nagy az önuralma. De nem korai még emberek közé mennie? Csak mert ha az egész család Forksba megy, akkor gondolom ő is. Na mindegy, majd valahogy úgyis megoldod:P Viszont ha néhány barátja intézi a temetést Charlie-nak, akkor tuti, hogy Jacob is ott lesz. És érezni fogja a vámpírokat...és jönnek a bonyodalmak:P Érdekes lesz, az biztos.:) Várom a folytatást:D
pusz, Vivii

Erzsébet írta...

szia,nagyon jó fejezet lett.Szegény Bella,rossz lehet neki.Kiváncsi vagyok mi lesz Forksban.Siess a kövivel.

Mariann írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Nagyon jó, és megható lett ez a fejezet is! Szegény Charlie, és szegény Bella. Én nem szeretném, ha képbe kerülne Jacob!

Várom a folytatást!

M.

Liz írta...

Szia!
Hát ez egy nagyon jól megtervezett kis fejezet volt. Annyira sajnálom szegény Bellát Charlie halála miatt. Úgy tűnik,ez tényleg nagyon megviseli őt,de érthető. Viszont Edward nagyon édes, hogy ilyen odaadó,persze mit is várunk tőle? :) Szerintem nagyon klassz,hogy visszamennek Forksba, "a kezdetekhez". :) Nagyon tetszett ez a fejezet! Remélem,hamar folytatod!
Puszi,Liz

Gabriella írta...

Szisztok!

andii: Sajnos, Charlie semmilyen körülmények között nem találkozhatott volna újra a lányával... :( Én is sajnálom.

Yoopi: Bizony, jönnek a bonyodalmak.

Vivieeen: Fent van a friss! :)

Gigi: Köszi! Színre lép... :)

Vivii: Emilyt Forksban is távol tudják tartani az emberektől! :)

Erzsébet: Igen, Bellát én is sajnálom...

M. : Nem szeretnéd, ha Jack színre lépne? Nos, pedig...

Liz: Forksot midenki imádja, sok meglepetés vár még rájuk... :)

KÖSZÖNÖM mindenkinek! :)

Truska írta...

Szia:)

Szegény Charlie:( Ahhoz képest valljuk be hosszú élete volt.:) De ez legalább egy jó indok a családnak és neked, hogy visszatérjenek Forksba, gondolom belerondítanak a képbe a farkasok, meg talán néhány régi ismerős.:) Majd kiderül.:) Jó megoldás volt Bellától, hogy figyeltette a családját.:) Elképzelem, ahogy Alice borítóterv ügyileg intézkedik...:D Hát nem lehet semmi vele dolgozni.:) A kis Adam tündéri, és már értem, hogy csak az anyja közelében lesz halhatatlan.:)

Puszi,
Truska