Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. július 11., vasárnap

21. fejezet

Sziasztok!

Ismét itt az olvasnivaló, az esetleges hibákért elnézést kérek...



Amíg ügyeltem arra, hogy Emily ne vegyen észre, gondolatban üzentem Edwardnak.

„ Megpróbálok beszélni vele négyszemközt!”

Látta ugyan, hogy kiosonok a hátsó ajtón, de a múltkori eltűnésem óta figyeltem arra, hogy soha ne hagyjam kétségek között.

Tisztes távolból követtem húgom illatát, ami a hegyek felé vezetett. Végig biztos távolban maradt a határtól, ahogy azt tanítottuk neki. Lassan meghallottam a sziklákhoz csapódó tenger hangját és a levegőben köröző sirályok szárnycsapásait.

Lelassítottam a lépteimet, mivel egész közel kellett lennie Emilynek. Óvatosan közeledtem egy kiálló szirthez, amit sűrű bozót takart el a szemem elől. Kisebb zajt csaptam, hogy észrevegye érkezésemet.

A következő pillanatban előttem termett és gyanakodva méregetett.

- Bella- úgy tűnt, mintha zavarban lenne - mit keresel itt?

- Csak kedvem támadt beszélgetni egy kicsit veled és szívesen vadásznék is. Remélem, nem baj?

Idegesen felnevetett és megrázta a fejét.

- Nem, dehogy- és rögtön elindult arra, amerről jöttünk.

- Szép ez a hely, jó messzire ellátni- nem törődve vele kiléptem a szirt tetejére és végigjártattam a tekintetem az óceán nyaldosta parton.

- Aha, biztos – hebegte- bár még eddig nem jártam itt.

Tudtam, hogy nem mond igazat. Egyértelmű volt, hogy nagyon is sok időt töltött már el azon a helyen, de nem találtam ebben semmi kivetni valót, hiszen mindenkinek lehet egy saját kis zuga, ahol egyedül lehet.

Már épp meg akartam fordulni, mikor beszélgetésre és nevetgélésre lettem figyelmes. A parton egy kisebb társaság jelent meg és egyenesen a víz felé rohantak.

Négy indián fiú volt, felismertem köztük Jacobot is. Egymást lökdösve ugráltak a hideg vízbe és úszni kezdtek befelé.

Rögtön felmértem, hogy az a terület már La Pushoz tartozik.

Emily visszalépett mellém és szemével követte a fiúk mozgását, majd sarkon fordulva eltűnt az érkezésünk irányában.

Még egy pillantást vetettem a gondtalan fürdőzőkre, akik nem vehettek észre minket és húgom után indultam.

Hamar beértem és elkaptam a karját.

- Hé, Emi, várj már! – fordítottam magam felé- Elárulnád, mi bajod van?

Az Edwarddal történt beszélgetésünk óta nem megy ki a fejemből valami. Mi van, ha megbánta?

Ettől elszorult a szívem, mert azt hittem, ez soha sem fog előfordulni. Eddig legalábbis semmi jelét nem mutatta, sőt, majdcsak olyan könnyedén vette az átváltozás nehézségeit és a vámpírrá válást, mint Emmett. Gyerekes lelkesedéssel örült a képességeinek, amit a bátyjainkon szívesen tesztelgetett, persze azok nem kis örömére. Emmettel kihasználtak minden alkalmat, hogy versenyezhessenek futásban, erőfitogtatásban. És nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy az esetek többségében Emily nyert. Jasper türelmesen tanítgatta, hogyan használja ki még jobban az adottságát és a fejlődése szemmel látható volt.

Azt hittem boldog, legalábbis pár nappal ezelőttig.

- Nincs semmi bajom!- csattant fel, mire rögtön elengedtem a karját.

Láthatta az arcomon a megbántottságot, mert rögtön sajnálkozva felém lépett.

- Hidd el, nincs semmi bajom. Egyszerűen jó néha egyedül lenni.

Igen, tudtam, miről beszél. De ha az ember magányra vágyik, akkor annak általában oka is van.

- A házban szinte mindenki számára nyitott könyv vagyok és ez elég idegesítő.

Még egy pont oda! Bár én ezt nem élem át, mégis el tudom képzelni…

- Biztos, hogy csak erről van szó?

- Persze – vágta rá túl gyorsan és kerülte a tekintetemet, ezzel újra felkeltve lelkemben a gyanút.

Hezitáltam egy kicsit, majd megszólaltam.

- Oké. Megpróbálom egyszerűbbé tenni a dolgodat- céloztam a pajzsomra – cserébe csak egy dolgot kérnék. Ha lesz valami gondod, megbeszéljük. Ígérem, hogy köztünk marad.

Csillogó szemekkel bólintott, majd megölelt.

- Köszönöm!

Jó volt vidámnak látni, de az aggodalmam továbbra sem múlt el, viszont egyértelmű volt, hogy most nem fogok többet megtudni, így hát nem nyaggattam tovább, hanem elindultunk vadászni.

Alig egy óra múlva hazaérve Emily öröme nem lankadt és Edward értetlen arcát látva még szélesebb vigyor terült el a képén.

- Alkut kötöttünk- súgtam szerelmemnek, miközben az ölelésébe bújtam. Bólintott, majd szerelmesen a fülembe búgta.

- Hiányoztál, angyalom.

- Te is nekem, te aranyszemű isten!- csókoltam meg mosolyogva.

Hangos kacagásra rebbentünk szét. Emily, karján a felénk nyújtózkodó Adammal közelebb lépett.

- Gyere drágám- nyúltam volna érte, de ő Edwardra vigyorgott rendületlenül és kapálózva próbált belecsimpaszkodni. Mikor szerelmem átvette, boldogan kapaszkodott az ingébe.

- Isten.

Mindenki meglepetten nézett a kicsire, mire megismételte, egyenesen Edwardra nézve.

- Isten.

Hangos nevetés tört ki, mire a kicsi rám mutatva ismét megszólalt.

- Angyal.

Emily meghatottan simított végig fia fejecskéjén.

- Te beszélsz! Ez hihetetlen!- ujjongott boldogan.

- Az is hihetetlen, amiket mond- röhögött túl mindenkit Emmett, majd Edwardra kacsintott – Isten, mi?

Kedvesem halkan rámordult, hogy ne ijessze meg a babát, aki Emmett felé fordulva kinyújtotta a mutatóujját.

- Maci!

Erre Emmett arcára fagyott a mosoly, majd türelmesen magyarázni kezdett Adamnak.

- Nem, nem. Inkább medve- próbálkozott, de a kicsi fejét csóválva mondogatni kezdte.

- Maci, maci, maci…

Mindenki dőlt a nevetéstől, mire Emmett morcosan karba fonta a kezét és Rosaliehoz fordult.

- Mit gondolsz, mikor szokik le erről?

- Fogalmam sincs, macikám, nála nem lehet tudni- karolt férjébe, aki erre megenyhülve ismét hahotázni kezdett.

- És én ki vagyok?- kérdezte kicsit csalódottan Emily.

- Anya- jött azonnal a válasz és már repült is a kitárt karok közé a már kb. két évesnek kinéző fiúcska.

Attól kezdve Adam egyre többet beszélt, lassan mondatokat is használva. Rájöttünk, hogy a testéhez képest valóban jóval fejlettebb az értelmi szintje és a kombinált étrendnek hála továbbra is rohamosan fejlődött. Rendszeresen vittük vadászni és mivel már az anyját sem zavarta a vére illata, nem volt szükség az élettani funkciók leállítására. Így eltekintve a fejlődés ütemétől és a vérivástól, teljesen hétköznapi gyereknek tűnt.

Betartottam a szavam és Emilyt lefedtem a pajzsommal, ha otthon volt. Ennek köszönhetően látványosan jobb lett a kedve, bár továbbra is úgy gondoltam, hogy valamit titkol. Rengeteg időt töltött Adammal, azonban néha, amikor olvasásra vagy tévézésre hivatkozva elvonult, láttam, hogy a gondolatai elkalandoznak és ábrándozik.

A magányos vadászatról azonban leszokott és nem tudtam, hogy ennek örüljek vagy sem.

A hetek teltek és nekem egyre többször eszembe jutott a régi ház. Már az érkezésünk óta terveztem, hogy elmegyek, de enyhe félelemmel gondoltam arra, vajon mit fogok érezni. Beszéltünk erről Edwarddal is és szerinte úgy sem hagy nyugodni a dolog. Sokadjára vettem kezembe az apró kártyát, majd gyorsan beütöttem a számokat a mobilomba.

Kicsöngött, de senki sem vette fel.

Éppen lenyomtam, mikor Edward lépett be a szobánkba.

- Hívtam Jacobot, de nem vette fel- emeltem fel a telefont és a szekrényre tettem. Tudtam, mit gondol a találkozóról, ezért nem akartam, hogy úgy érezze, kihagyom a dologból.

Éppen átöleltem a derekát, mikor megszólalt a mobil. Ugyanaz a szám villogott a kijelzőn, amit az imént hívtam.

- Szia, Jacob- szóltam bele.

A vonal másik végén először csak csend volt, végül torokköszörülés után visszaköszönt a mély hang.

- Szia, Bella.

- Gondolom, tudod, miért hívtalak- kezdtem bele.

- Persze. Randizni szeretnél velem- jött a jókedvű válasz, amin el is nevettem volna magam, ha nem áll mellettem feszülten Edward.

- Nevezzük inkább találkozónak.

- Oké. Akkor csak dumcsi és semmi más- poénkodott tovább, mire halk morgás hagyta el szerelmem száját- Mikor és hol?- tért a lényegre Jacob.

- A háznál, ma este hatkor.

- Nekem jó.

Már épp el akartam köszönni, mikor komolyabb hangon hozzátette.

- Megkérhetlek, hogy egyedül gyere?

Tétovázva pillantottam Edwardra – Persze, csak ha a vérszívód elenged- vált gúnyossá a hangja.

- Elenged, csak attól fél, hogy bolhákat kapok- sziszegtem a készülékbe, mire először csend, majd hangos nevetés volt a válasz.

- Azt hittem, csak csevegni fogunk!- pimaszkodott, mire nem bírtam visszatartani egy mosolyt- Tényleg, csak nincs kedvem nézni a vicsorgását és fontos dologról szeretnék veled beszélni veled- váltott ismét komolyra.

Egy pillanatig hezitáltam, majd kedvesem szemébe nézve közöltem.

- Jó, Edward nem fog jönni- leintettem tiltakozni készülő szerelmemet - de Alice igen.

Csend.

- Várni foglak- azzal letette a kagylót.

Sóhajtva fordultam Edward felé, készülve a magyarázkodásra, de ő egyáltalán nem tűnt dühösnek.

- Köszönöm- jegyezte meg szelíden.

- Mit?

- Azt, hogy a kedvemért nem mész egyedül- ölelt át- Tudom, hogy megbízol abban a korcsban és csak miattam viszed Alicet.

- Egészben visszajövünk, nem lesz gond- bújtam hozzá.

- Tényleg nem- kiáltott fel a kis boszorkány a földszintről- mivel holnap vásárolni megyünk.

Nagyot nyögve bújtam mélyebben az ölelő karokba.

Tudom, most utáltok, amiért még titkolózok egy kicsit, de hamarosan összeáll a kép! :)

7 megjegyzés:

Liz írta...

Szia!
Tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mi ez a titkolózás Emily felől, de azt hiszem, tudok még várni egy kicsit. :D Én azt gondolom, Edward egy kicsit féltékeny Jacobra... amellett, hogy természetesen félti is Bellát, bár kizárt, hogy Jacob bántaná őt. Már várom a találkozót! Na, és Alice..... :D Annyira imádom!!!! :D
Nagyon jó volt, mint mindig. Remélem, hamar folytatod! :) (és ha minden igaz,én vagyok az első kommentelő. jupíííí :D)
Puszi

Gigi írta...

Jaj de jó volt ez is!
Úgy olvasnám még!
Légyszi siess a következővel mert már nagyon szeretném tudni, hogy mit forgatsz a fejedben?Ez a sok titok egyre izgalmasabb!
Olivért meg nehogy hazaküld a nyáron!
Édes pofa-mindenképp segíti az előrelépésed!
Puszi

Erzsébet írta...

Szia,ez is szuper lett.Remélem hamar kiderülnek a titkok,mert már nagyon kiváncsi vagyok.Siess a folytatással.

Gabriella írta...

Liz: Igen, te vagy az első! :)
Igazság szerint, ez csak afféle átvezető rész volt, megalapozva a kövit. Igen, Edwardunk féltékeny egy hangyányit, és vajon miért? :)
Köszönöm!

Gigi: Köszi, bár szerintem ez nem volt olyan izgi, mint a kövi lesz! ;)
Este igyekszem felrakni!
Bár Olivér egyenlőre hazament, nagyon köszönöm és át fogom neki adni! Boldog lesz! :)
Puszi!

Erzsébet: Sietek, már készül! A reggeli kávézás közben a negyede kész lett! :)

PUSZI!

alice ^-^ írta...

Nagyon kiráyl lett, és ez a titkolózás Emily felöl.. hm,mm... várom a Jakes talit, és, Alice olyan édes (L) Japer nem lesz benne valamiben véletlen ? :D *-*

Gabriella írta...

alice ^-^ : A titokra este fény derül, igyekszem felrakni! :)
Próbálom a család minden tagját bevonni, a kedvedért odafigyelek Jasperre! :)
Köszi-puszi

Truska írta...

Szia:)

Emily még mindig titkolózik...:):):) Remélhetőleg hamar fény derül a titokra.:) Isten, Angyal, Maci XD megzabálom őket.:D:D Ez nagyon- nagyon találó volt.:D

Jacob pedig semmit sem változott. Mintha Bella nem is vámpír lenne...hihetetlen.:)

Hú, most hirtelen nem jut eszembe más.:) Köszönöm az élményt.:) Olvasom tovább.:)

Puszi,
Truska