Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. július 6., kedd

19. fejezet

Sziasztok!


Tegnap este kemény fejfájás közepette megírtam a fejezetet, amit Olivérnek köszönhettek, mivel a kis drágám masszázzsal igyekezett segíteni rajtam!

Szóval puszi a fogadott fiamnak! :)



- Hello, Jackob!

A farkasok ismét türelmetlenül mozgolódni kezdtek, halk nyüszítések hallatszottak, ahogy egyre közelebb araszoltak az alfához. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam, az én családom is felsorakozott a hátam mögött.

Csendben néztük egymást Jacobbal.

Megváltozott, nagyobb és férfiasabb lett, de valóban nem tűnt húsz-huszonkét évesnél többnek. Éreztem a tipikus farkas szagot, de most sem találtam elviselhetetlenül kellemetlennek.

A kezdeti meglepettség gyorsan eltűnt az arcáról, sötétbarna szemei kíváncsian mértek végig. Fejével aprót intett a farkasok felé, mire azonnal abbamaradt a morgás.

- Visszajöttél- nem kérdés volt, megállapítás- Nem hittem, hogy látlak még valaha- mondta hangjában vádló éllel, amit nem tudtam mire vélni.

- Temetésre jöttem.

Éreztem a mellkasomat újra elöntő szomorúságot, amikor felrémlett előttem Charlie arca.

Összeráncolta a szemöldökét.

- Honnét tudtad meg?- kérdezte.

- Megvan a saját forrásom.

Láttam, hogy nagyon érdekli a dolog, de nem feszegette a témát. Gondolkodó tekintetét ismét végigfuttatta rajtam, mire szerelmemtől halk morgás érkezett.

- Szóval újra velük vagy?- intett fejével a hátam mögé, mire a morgás hangosabbá vált. Láttam Jacob szája sarkában megjelenni egy csúfondáros mosolyt, amit futólag Edward felé küldött.

Biztosra vettem, hogy a gondolatai bosszantották fel a páromat, ezért beszélni kezdtem, hogy félbeszakítsam őket.

- Ahogy Carlisle már mondta, azért jöttünk, hogy biztosítsunk benneteket, nem áll szándékunkban gondot okozni és mi továbbra is tartjuk magunkat az egyezséghez. Szeretnénk tudni, hogy részetekről is számíthatunk-e erre? – hangom határozottsága meglepte.

- A szerződés a Cullen családra vonatkozik. Te is Cullen vagy?- gúnyos fintorba húzta az orrát.

- Igen, az – sziszegte Alice.

Jacob nem nézett rá, tőlem várta a választ.

- Mindig is hozzájuk tartoztam- néztem mélyen a szemébe, remélve, hogy megérti, mit akarok mondani.

Szemöldökét ismét összeráncolta a harag.

- Nem, te régen Charlihoz tartoztál- mondta megnyomva a szavakat, miközben a dühtől enyhe remegés futott végig rajta.

- Az ő lánya voltam és mindig az is maradok- most én is mérges lettem- Soha nem tagadtam meg őt!- szűrtem olyan halkan a fogaim között, hogy a szám nem is mozgott.

- Nem úgy értettem…

- Tudom, hogy értetted, de erre a vitára most nem alkalmas az idő. Hajlandó vagy megerősíteni a szerződést vagy sem?- szegeztem neki a kérdést.

Fejét lehajtotta, gondolkodott egy pillanatig, majd újra rám nézett.

- Ki a másik kettő?

- Az unokahúgom és a fia- a hangom megenyhült kissé, ahogy a huncut kis Adamra gondoltam. Nem vettem tudomást Jacob kérdő tekintetéről.

- Veszélyesek?

- Vállaljuk értük a felelősséget- biztosítottam róla - De ha az én szavam nem elég, Carlisle is kezeskedik. Benne nincs okotok kételkedni, mindig betartotta az ígéretét…

- Hiszek neked- szakított félbe, majd zavartan megköszörülte a torkát- A feltételek változatlanok, nincs határátlépés és az emberek testi épsége mindenek felett áll. Ha nem szegtek szabályt, maradhattok. De figyelni fogunk!

Bólintottam, hogy tudomásul vettük, mire meglepetésemre kinyújtotta a kezét és felém lépett. Egy másodpercig néztem, majd elfogadtam a kézfogást. Forró tenyere szinte égette a bőröm, miközben határozottan viszonoztam a szorítást.

Arcát elöntötte az ismerős pimasz vigyor és végre a régi barátom állt előttem. Elnéztem tekintetében a régi fény csillogását és úgy éreztem, nem is változtak olyan nagyot a dolgok. Az érkezésünk óta érzett bizonytalanság szűnni kezdett bennem.

- Köszönjük. Akkor mi most megyünk is - hallottam meg Carlisle hálás hangját, mire kezemet elengedve Jacob tiszteletteljesen bólintott felé, majd ismét hátra lépett.

Visszafelé fordultam és Edwardhoz sétáltam, aki megkönnyebbülten engedte ki a levegőt. Rámosolyogtam és dereka köré fontam a kezem, hogy hozzá bújhassak. Rögtön éreztem a szorítást, ahogy még közelebb vont magához. Elindultunk vissza a házhoz, mikor meghallottam a nevem.

- Bella Swan!- kiáltott utánam Jacob, mire visszafordultam. Mosolyogva bámult utánunk a falkával körülvéve - Még találkozunk!

Nem szóltam, csak bólintottam, aztán szerelmem kezét fogva a családommal együtt elsuhantam a sötét fák között.

Mikor visszaértünk a házhoz, a többiek besiettek, hogy elmeséljék, mi történt. A teraszon állva szembefordultam Edwarddal, ismét a derekát ölelve.

- Ez egész jól ment- néztem fel rá- azt hittem, nem fog beleegyezni.

Elgondolkodva figyelte az arcom, miközben kisimított egy tincset a homlokomból.

- Megtette, mert te kérted rá- hangja elfojtott indulatról árulkodott. Ismertem már annyira, hogy tudjam, legszívesebben leszedte volna Jacob Black fejét.

Sóhajtottam.

- Ki vele! Mire gondolt, ami ennyire felbosszantott? – néztem a szemébe.

Összeszorította a száját, majd kinyögte.

- Például arra, hogy milyen dögös vagy, vámpír létedre- motyogta dühösen.

Hangosan felnevettem, mikor rájöttem, hogy féltékeny.

- Kedves bók egy farkastól- próbáltam poénnal elütni a dolgot.

- Kedves bók? Hah, én nem találom annak- dühödött be egyre jobban.

- Oké, nyugi- simítottam végig a mellkasán és kacéran hozzá dörzsölődtem- Te talán nem találsz dögösnek?- fontam a nyaka köré a karomat, mire egy hangos nyögés volt a válasz, amit egy hosszú csókkal törtem meg.

- Nagyon jól tudod, hogy gyönyörű vagy, de senki sem gondolhat rád úgy, főleg nem az a korcs- simogatta a hátam- És mivel tudom, mit forgat a fejében, jogosan vagyok pipa…

Érdeklődve pillantottam rá.

- Mit is?

Habozott, majd hadarni kezdett.

- Beszélni akar veled valakiről. Egy lányt láttam, de nem tudom, ki az és milyen szálak fűzik hozzá. Kicsit zavarosak voltak a gondolatai, de egy biztos, elhatározta, hogy négyszemközt fog veled beszélni.

Elgondolkodtam. Vajon kiről lehet szó? Talán a felesége? Furcsa volt Jacobra férjként gondolni, de nem kizárt, hogy megnősült, hiszen semmit sem tudok róla az elmúlt negyvenhárom évből.

- Ne nézz így!- szólt rám Edward.

- Hogy? - kérdeztem vissza.

- Látom, hogy kíváncsi vagy és belemész a találkozóba- ingerkedett – de én nem fogom hagyni, hogy kettesben maradj vele!

- Ugyan már, ne légy féltékeny, én csak téged…

- Nem erre gondoltam, hanem hogy veszélyes és kárt tehet benned! Ő vérfarkas! – világított rá igazi félelmére.

- Nézd, ő régen a barátom volt és nem hiszem, hogy bántani akarna- nyugtattam- Már lett volna rá alkalma. Egyébként is, láttál utalást erre a gondolataiban?

Lemondóan sóhajtott, tudta, hogy fölöslegesen próbál meggyőzni.

- Nem.

Apró puszit nyomtam az állára és halkan súgtam neki.

- Drágám, én egész jól meg tudom védeni magam, hidd el- azzal besétáltam az ajtón a többiekhez.

A délelőtt hamar eltelt és én egyre nyugtalanabb lettem a közelgő gyászszertartás miatt. A mellkasomra mintha egy hatalmas sziklát gördítettek volna, a szemem égett a száraz sírástól. Idegesen róttam a köröket a házban, mivel a mutató mintha megállt volna egy és két óra között.

Tudtam, hogy nem sétálhatok oda csak úgy. Megbeszéltük a családdal, hogy Alice és Edward kísérnek el, hogy minél kisebb feltűnést keltsünk.

Mikor már kb. ezredszer sétáltam el Alice és Jasper előtt, akik a laptopon egy bútoráruház katalógusát nézegették, barátnőm elém ugrott.

- Próbálj megnyugodni vagy hagyd Jaspernek, hogy segítsen- nézett rám szomorú szemekkel.

Sóhajtottam, majd leültem a helyére és Jaz felé nyújtottam a kezem, aki azonnal megfogta és már éreztem is a nyugalom első hullámát.

Ekkor lépett be szerelmem az ajtón Emmettel, akivel Esmének segítettek néhány bútordarab cipelésében. Ránézve arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen félisten szeret engem és én viszontszerethetem. Tőlünk pár lépésre megállt és csodálkozva bámult. Hirtelen azt hittem, félreértette a szituációt és el akartam kapni a kezem Jaspertől, aki azonban satuként szorította és mikor ránéztem, boldogan mosolygott. Értetlenül néztem rá, majd vissza Edre, aki akkor már előttem térdelt és meghatottan simogatta a kezem.

- Köszönöm- suttogta, még jobban összezavarva.

Ekkor Alice felől egy „Oh”-t hallottunk, mire mindenki üvegesen elrévedt szemébe nézett. Mikor visszatért közénk, fénylő szemekkel ő is mellém ugrott.

- Na jól van, most akkor mi van? – kérdeztem türelmetlenül, mire barátnőm lelkesen hadarva magyarázni kezdte.

- Mikor engedted Jaznek, hogy megnyugtasson, visszahúztad a pajzsodat, így mindhármunk előtt „fedetlen” lettél!

Megértettem. Edward hallotta a gondolataimat, Alice pedig látott valamit a jövőmből. Mosolyogva néztem őket, boldogabbak voltak, mint a gyerekek csoki osztáskor.

Alice eltáncolt a konyha felé, gondolom, hogy elújságolja a többieknek is a dolgot.

- Elárulnád, mit látott?- intettem utána a fejemmel, mire Edward nevetve közölte.

- Vásárolni mentek.

- Huh, kitalálhattam volna- néztem a plafon felé.

- Engem viszont nagyon boldoggá tettél- ült le mellém, miután Jasper a felesége után ment- Azért, mert hallottalak és azért is, amit gondoltál- hajolt hozzám és lágyan megcsókolt.

- Hangosan is kimondom: SZERETLEK!- bújtam hozzá.

Pár perc múlva Alice torokköszörülése szakított félbe.

- Lassan indulnunk kell- szavaira a nyomasztó érzés visszatért. Felsiettem a szobánkba és gyorsan magamra húztam a fekete ruhát és hamarosan már a kocsiban ültünk.

A temető kis kápolnájából halk zene szűrődött ki és egy érdes férfihang éppen a búcsúztatót mondta. Távolabb megálltunk egy hatalmas fa alatt, ahol reszketve kapaszkodtam Edward karjába. Elrévedt tekintettel bámultam magam elé és gondolatban visszautaztam az időben. Eszembe jutott az első nap, amikor végleg Charliehoz költöztem. Nem hittem, hogy túl sok jó kisülhet a dologból és csak azért imádkoztam, hogy egy ideig kibírjuk együtt. Nem is tudtam mennyire hiányzott, amíg nem éltem vele. De amikor nap nap után hirtelen az életem része lett és nem csak egy hetenkénti telefonhívás, természetessé vált az egész. Nem volt nehéz alkalmazkodni hozzá, nála nagyszerűbb emberrel azóta sem találkoztam.

A vállam megrázkódott a fojtott zokogástól, mire Edward szorosabban vont magához.

Kinyílt a kápolna ajtaja és én kényszerítettem magam, hogy arra nézzek. Kihozták a koporsót, amit négy magas fiatal férfi tartott, köztük az egyik Jacob volt. Tekintetét, ami szomorú és megtört volt, az enyémbe fúrta, majd alig láthatóan biccentett felénk.

Lassan vitték a sírhoz, ahová rengetegen követték. A gyászolók között minden korosztályból voltak, gyerekek, öregek megtörten kísérték utolsó útjára Forks volt rendőrfőnökét. Mi távolról követtük őket a sírok között.

Aztán minden olyan gyorsan történt és vége lett. A tömeg feloszlott, már alig páran álldogáltak a sír mellett. Ekkor Jacob felénk fordult és elindult hozzánk. Néhány méterre megállt és szomorú hangon, csendesen megszólalt.

- Bella, fogadd részvétemet. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de tudnod kell, hogy élete végéig imádattal beszélt rólad, nagyon szeretett téged.

Bólintottam, de nem tudtam a szemébe nézni.

- Köszönöm.

Egy pillanatig hallgatott, majd csendben folytatta.

- Mivel nem volt élő rokona, a házat néhány La Pushira és rám hagyta, de természetesen téged illet- mikor tiltakozni akartam, leintett. Elővett egy névjegykártyát és felém nyújtotta- ha kicsit jobban érzed magad, hívj fel és átadom a kulcsokat, meg még néhány dolgot.

Elvettem a papírlapot és némán bólintottam.

Intett, majd elment.

Mikor mindenki elhagyta a temetőt, odasétáltunk a virágokkal borított halomhoz. Csak néztem a nevet, ami dübörögve vízhangzott a fejemben:


CHARLIE SWAN

Feledhetetlen apa és barát


Éreztem Alice kezét az enyémben, ahogy bátorítóan szorította és hallottam Edward csitító hangját. Csak akkor vettem észre, hogy hangosan zokogok, és azt hajtogatom:

- Bocsáss meg, APA, úgy sajnálom!

18 megjegyzés:

Yoopi írta...

Annyira szomorú ez a fejezet! Nagyon sajnálom Bellát és a többieket! Rossz lehet nekik.
Egyébként nagyon beleéltem magam, úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy nagyon jól írsz! Nagyon élveztem és örülök, hogy a farkasok kibékültek a vámpírokkal.
Már nagyon várom a folytatást!

Puszi: Yoopi

Névtelen írta...

Szia nagyon de nagyon jó lett üdv Böbe .........ui ugyan kilehet az a lány ?

andii írta...

aztaa..megint a hideg rázott... iszonyat jó fejezet lett:) és végrevégre itt van Jacob(L) köszönöm:P siess a kövivel:P puszi=)

Névtelen írta...

Szia nagyon jó fejezet lett:D

http://lia-tortenet.blogspot.com/ szeretném ha ide benéznétek páran

คภςรא írta...

nagyon kíváncsi vagyok ki az a lány
várom a folytit

Vivieeen írta...

egyszerüen csodálatos lett.. főleg a vége:(
gratulálok:)és siess mégmégmég..(tiszta függő vagyok:D:D)
Puszii:)

Vivii írta...

Hali!

Ez nagyon szomorú volt:(
Ki lehet az a lány, akiről Jake beszélni akar Bellának?:O Ewdardék tényleg nagyon boldogok voltak, mikor Bella visszavonta a pajzsát. És most meddig maradnak Forksban?:O Várom a folyatást:D
pusz, Vivii

Erzsébet írta...

Szia,nagyon jó fejezet lett.Várom a folytatást.

alice ^-^ írta...

tök jó lett ez a fejezet is, vajon milyen lány, az akire Jacob gondolt ???? Siess mert kíváncsi vagyok :D

Névtelen írta...

Szia!
Leírhatatlanul jó lett a fejezet. Kíváncsian várom a folytatást.
Szia

Gabriella írta...

Yoopi: Igen, Charlie halála mindenkit megrázott.
Kibékülésről azért szó sincs, inkább békés egymás mellett élésről... DE később persze... :)
Köszönöm!

Böbe: Köszi! A lány...Majd kiderül!

andii: Igen, itt van Jacob! És még sokan mások... ;)

Névtelen olvasóm, feltételezem Lia: Benéztem.

คภςรא : Titok! :) Egyenlőre!

Vivieeen: Köszönöm, sietek! :)

Vivii: Nos, az sok mindentől függ, meddig maradnak, de mivel szeretnek itt élni, hosszabb távra terveznek...

Erzsébet: Köszike! :)))

alice ^-^: Téged is a lány izgat? Majd kiderül... :)

Névtelen komizóm: Szia! Köszi, igyekszem! :)

KÖSZÖNÖM, Csajok! PUSZI!!!

zsófi16 írta...

szia, nagyon tetszett ez a fejezet is . Nagyon szép érzelmes fejezet lett.
Várom a frisst.

üdv.:Zsófi
ui.: Benne lennél egy Banner cserében?

zsófi16 írta...

giannaswan.blogspot.com

Siess a kövivel. :D

Gabriella írta...

Hali!

Zsófi: Köszönöm, ari vagy!
Beleolvastam a blogba, de sajna időhiány miatt most nem tudom végigolvasni! :(
De a linket kiraktam! :)

Gigi írta...

Hát sikerült meg ríkatnod!
Csak olvastam meg olvastam és a végére potyogtak a könnyeim!
Nagyon szuper lett a fejezet,és az előző is!Most olvastam el egymás után!
Mit mondhatnék még??
MÉG!MÉG!MÉG!MÉG!

Gabriella írta...

Gigi: KÖSZÖNÖM! :)
Lesz még! :)

Névtelen írta...

Szia

Jó rész lett, köszönjük Olivérnek is

Truska írta...

szió:)

Jacobot még mindig szívesen leütném.:) A pajzsfelengedős rész nagyon aranyos volt.:) Csak kicsit kapkodónak éreztem.:) Vannak részek, amin olyan gyorsan átvágtatsz.:) Legalábbis szerintem, jó tudom, én beszélek, aki minden lehetséges jelenetet elhúz.:) De néhány résznél sajnálom, hogy úgy rohannak az események.:) például ez a pajzsfelengedős jelenet is ilyen volt.:)
Am az érzelmi része jó lett ettől függetlenül.:) Megfogtad a szomorú oldalát a dolognak.:)

Puszi,
Truska