Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. július 12., hétfő

22. fejezet

Sziasztok!

Most fény derül néhány titokra, remélem tetszeni fog!

Véleményeket kérek! :)

Puszi


Miután elköszöntem szerelmemtől és ráparancsoltam, hogy fejezze be a drámát, mivel úgy viselkedett, mintha föld körüli útra indulnék. Megnyugtattam, hogy pár óra múlva jövök. Alice-szel elindultunk a kocsihoz. A teraszon csak Emily üldögélt, mosolyogva rám kacsintott.

- Edy kicsit féltékeny- súgta alig halhatóan, kuncogás közben.

- Az bizony- bólogatott Alice is.

- Pedig nincs rá oka, ezt ő is tudja!- zsörtölődtem, miközben Emi is csatlakozott hozzánk és az autóig kísért.

- Azért szerencsés vagy, hogy van, aki ennyire szeret- hangja enyhe keserű árnyalatára gyorsan felé fordultam.

- Drágám! Hamarosan te is megtalálod a párod, csak türelmesnek kell lenned…- simítottam egy tincset a füle mögé.

- Bizony, előbb-utóbb az utadba kerül egy dögös vámpír pasi- kontrázott Alice is bólogatva.

Emily elgondolkodva húzta félre a száját.

- És mi van, ha egy emberbe zúgok bele? – mondta tétován.

Alice sokat tudóan legyintett.

- Azt is megoldjuk- szólt határozottan, mire elkezdtünk nevetni.

- Igaza van, nincs lehetetlen- bólintottam, majd széles, elégedett mosolyát látva magamhoz öleltem Emilyt.


Pár perc múlva a hátvédemmel megérkeztünk a régi utcába. A környék nagyon megváltozott, a házakat felújították és több frissen épített is volt köztük. Charlie is átfestethette az idők folyamán, mert egy-két árnyalattal sötétebb lett, bár már ezt is megviselte az idő.

Behajtottunk a kocsi beállóra és lassan kiszálltunk.

A szemem gyorsan körbejártattam, és kerestem a hasonlóságokat az emlékeimben élő képekkel.

Igazából nem sok minden változott.

A ház mögül előlépett Jacob. Kezeit lazán farmerja zsebébe dugva sétált felénk. Arca kicsit szomorú volt.

- Hello - intettem felé.

- Hello, Bella.

Alice csak egy mogorva biccentést kapott üdvözlésként, de ő nem zavartatta magát és bájos mosollyal csilingelve köszönt az elénk álló hatalmas fiúnak.

- Szia, Jacob!

Jake rábámult és meglepettségében visszaköszönt.

- Öhm… szia- zavartan krákogott és a bejárat felé intett – Talán menjünk be.

Kihúzta a zsebéből a kulcsokat és már nyitotta is az ajtót, majd félreállt és előre engedett minket.

Belépve áporodott szag csapta meg az orrom, mint ahol már régóta nem szellőztettek.

A nappali berendezése alig változott, csak a szőnyeg és a kanapé volt más, de a kiegészítők a régiek. Szomorúan sétáltam körbe, majd megálltam Alice mellett, aki egy képet bámult a falon. Én és apa voltunk rajta, egy horgászás alkalmával kapott le Alice, amit kinagyítva, bekeretezve ajándékozott Charlinak a születésnapjára.

Elszoruló torokkal figyeltem barátnőmet, aki óvatosan végigsimított a kereten.

- Akkor fogta azt az óriási halat, amit aztán különféle panírral elkészített és mindet végigkóstoltatta velem…- motyogta, mire mindketten elmosolyodtunk az emlékeken.

Igen, Charlie kedvelte a kis hebrencs barátnőmet, mindig szívesen látott vendég volt nálunk. És ő is örömest töltötte itt az időt.

Felsétáltam az emeletre és először beléptem apa szobájába. Itt új ágy volt, hozzá illő éjjeli szekrénnyel. Alig találtam ismerős holmit, szinte mindent lecserélt. A gardróbban még ott sorakoztak a ruhái a vállfákon, ezért gyorsan becsuktam az ajtót, mert éreztem, hogy a szemem égni kezd a könnyek hiányától.

A keskeny folyosón megálltam egy pillanatra a szobám előtt, majd mély levegőt véve szélesre tártam az ajtót.

Belépve a döbbenettől szólni is alig tudtam.

Minden a helyén volt, úgy, ahogy hagytam. A cuccaim, ruháim, könyveim. Mind-mind a szokott helyén. Csak álltam megkövülten és meg sem hallottam a mögém álló Jacobot, csak mikor halkan megszólalt.

- Nem volt hajlandó kipakolni a szobád és másnak sem engedte- magyarázott- Időnként leporolt és kiszellőztetett, de semmit sem mozdított el. Mindig azt mondta, hogy utálod, ha hozzányúl a dolgaidhoz- várt kicsit, mintha időt hagyna nekem a hallottak feldolgozására, majd hozzátette- Soha sem fogadta el, hogy meghaltál, úgy gondolt rád, mintha csak elköltöztél volna. Azt hiszem ez tartotta életben.

Nem tudtam visszatartani tovább a zokogást. Vállaim előre görnyedtek és úgy éreztem, az elmúlt negyvenhárom év súlya nehezedik rám.

Forró kezek nyúltak értem és én örömmel elfogadtam a támaszt nyújtó kezeket.

Hallottam a sajnálkozó dörmögést, ahogy próbál vigasztalni.

- Félre értetted, Bella. Épp azt akartam mondani, hogy Charlie bár soha nem mondta ki így, de tudta, hogy nem haltál meg! Nem feszegette a dolgot, de többször célzott rá. Gyászolt, de nem a halálod, hanem a hiányod miatt.

Értetlenül bámultam rá, alig akartam elhinni, amit mond.

- De… de akkor miért nem keresett?

Jacob mosolyogva válaszolt.

- Azt hiszem, tudta, hogy hiába tenné.

Zavartan kibontakoztam az ölelésből. Egyrészt mert illetlennek találtam a helyzetet, másrészt, mert az orrom csavarta Jake illata. Az ablakhoz sétálva kibámultam. A ház mellett ponyvával letakarva megláttam valamit.

Lementünk és egy mozdulattal lerántottam a takarót.

Az volt, amire gondoltam. Az én felismerhetetlenségig összetört Chevym. Már csak itt-ott látszott az eredeti vörös szín, mindent beborított a rozsda. A mindkét oldalon hiányzott az ajtaja és egy deka szélvédő sem maradt a helyén.

Sóhajtva veregettem meg a motorháztetőt.

Eszembe jutott az este, mikor hazavontatták a furgont. A fák takarásából figyeltem, ahogy apa csak nézi és közben folynak a könnyei. Az volt a búcsúnk. Akkor láttam őt utoljára, még hajnal előtt elhagytam Forksot.

Jacob segítségével visszaterítettem a ponyvát és visszaindultunk a házba.

- Nem is tudom, mi történt veled az óta?- kérdeztem Jaketől.

Megint zsebre dugott kézzel baktatott mellettem, majd a lépcsőkorlátnak támaszkodva rám nézett.

- Nem sok minden változott. Idő közben Sam felhagyott az átváltozással és én lettem az alfa. Már az unokája is a falka tagja.

- Felhagyott?- értetlenkedtem.

- Igen. Tudod, mi nem öregszünk, csak ha már nem változunk át többé. Sam és sokan mások családot alapítottak és mára már nyugdíjasnak számítanak. Az utódaik szintén farkasok. A régi falkából már csak Seth és én maradtunk.

- Te miért nem nősültél meg?- kérdeztem Jacobtól.

Rövid gondolkodás után elnézett a vállam felett.

- Mert még nem találtam meg az igazit – dörmögte- vagy talán nem nekem szánta a sors.

Zavartan sütöttem le a szemem. Tudtam, hogy régen Jacob többet érzett irántam puszta barátságnál. Persze, akkor még csak kamasz farkaskölyök volt, akinek tetszett az idősebb, sápadtarcú lány.

- És Billy?- érdeklődtem, miközben leültem a lépcsőre és ő is mellém telepedett.

- Még keseríti az életemet!- nevetett fel, de szeméből tiszteletteljes szeretet sugárzott- Megőszült és nehezen mozog, de legalább velünk van.

- Többes szám?

- Öhhh, hááát, igen- hebegett- Tudod, neki a falka a mindene.

Bólintottam.

A beállt csendben merengve néztük az erdőt.

- Kerestelek- mondta halkan, de nem nézett rám.

Ez nagyon meglepett, hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.

- Miért?

Sóhajtott, majd egy ideig bent tartotta a levegőt. Mikor kifújta, felém fordult.

- Hirtelen mentél el, azt hittem maradsz egy ideig. Tudom, hogy így volt könnyebb neked is, de…- megint az erdő felé fordult- Nem volt alkalmam elmondani, hogy bármikor visszajöhetsz. Szerettem volna tudni, merre jársz, nincs-e szükséged segítségre. Akkor kerestelek először…

Újabb meglepetés.

- Először?

- Igen. Sajnos, nem találtalak és mivel a folyton visszatérő Culleneknek sem sikerült, feladtam. Ahogy ők is, abban bíztam, hogy visszajössz…

Elhallgatott, és mivel hiába vártam a folytatást, rákérdeztem.

- Később mégis keresni kezdtél?

Bólintott.

- Tudod, szükségem lett volna egy megbízható vámpírra- rám kacsintott és az arcán megjelent az a csibészes mosoly, amit úgy szerettem benne.

Ez jól esett, de a kíváncsiságomat nem elégítette ki.

- Most itt vagyok.

Vártam, míg elkezdett mesélni.

- Három éve történt. Egy átlagos nap volt, járőrözni voltam, enyém volt az északi határ. Elég nyugodt időszak volt, ritkán fordult elő vámpírtámadás. Ennek ellenére messzire elmentem, szerencsére. A fák között, nem messze az úttól egy apró, elhagyatott csomagot találtam- szemébe ismét visszatért a szeretetteljes csillogás- Egy kisbabát.

Meglepetten néztem rá, még a szám is nyitva felejtettem.

- Egy csecsemőt? Valaki kirakott egy csecsemőt az erdőbe?- éreztem, hogy a döbbenetet felváltja a harag- Ki képes ilyet tenni?

- Valaki, aki nagyon fél.

- Megtaláltátok az anyját?

Megcsóválta a fejét.

- Megpróbáltuk, de nem akartuk nagydobra verni.

- És a rendőrség?

Fejrázás.

- Nem jelentettétek?

Fejrázás.

- Miért nem?

- Mert ő nem egy átlagos baba volt, ez elég gyorsan egyértelművé vált- ismét felém fordult- Hallottál már olyanról, hogy egy vámpírnak gyereke született?

Hirtelen levegőt sem mertem venni, gyanakodva szűkült össze a szemem.

- Talán…

Most ő nézett gyanakodva, de folytatta.

- Lisa egy félvér újszülött volt, akit valószínűleg ezért hagytak el.

- Lisa? Mi történt vele?

- Felneveltük, természetesen, mégsem hagyhattuk magára. Ő már a családunkhoz tartozik.

Leesett az állam. Van egy Adam-jük, csak lányban!

Láttam, hogy Alice megjelenik előttünk és izgatottan harapdálja a száját.

- Három éves? Milyen gyorsan fejlődik? – kérdezte hadarva a barátnőm a döbbent Jacobtól.

- Iszik vért?- tudakoltam én.

- És mennyit alszik?- Alice.

- Mikor kezdett beszélni?- én.

- Van valami képessége?- Alice.

Jacob feje úgy mozgott egyikünkről a másikra, mintha teniszmeccsen lett volna, majd hirtelen felemelte a kezét, leállítva minket.

- Honnét tudtok ilyeneket?

Alice-szel összenéztünk és mivel úgy gondoltam, hogy nincs miért titkolóznunk, hiszen ő is őszinte volt, válaszoltam.

- Emlékszel, mikor azt mondtam, van két új családtagunk?- mikor bólintott, folytattam – Ők a húgom és a fia, aki még csak kisfiú és szintén félvér.

Most Jake lepődött meg, de nagyon.

- A vámpírok is szülhetnek gyereket?

Megint Alicere pillantottam, majd sóhajtva válaszoltam, bár tudtam, hogy ez nem fog tetszeni Jacobnak.

- Akkor még nem volt vámpír- suttogtam.

Elszörnyedve nézett, majd megvetően szólt Alicehez.

- Átváltoztattátok?- köpte a szavakat.

- Nem- vágtam közbe- Én voltam.

Láttam a csalódottságot az arcán, ahogy megértette.

- Nézd, nem ismered a részleteket, ezért ne ítélj elhamarkodottan…

- Megharaptál egy embert! Mit nem lehet ezen érteni?- ugrott fel mellőlem és dühösen messzebb állt tőlünk. Láttam, hogy testén apró remegés fut végig, miközben kezét ökölbe szorította.

- Így van, és ez volt életem legjobb döntése- közöltem vele nyugodtan, miközben én is felálltam.

- Hah, persze, képzelem. Teremtettél egy újabb gyilkost!

Éreztem, hogy elönt a méreg, ezért jobbnak láttam rövidre zárni a beszélgetést.

- Jobb lesz, ha mi most elmegyünk. Ha úgy gondolod, hogy mégis meghallgatnád a magyarázatomat, hívj fel- közöltem vele és Alice karját megfogva az autó felé indultam. Mielőtt beszálltunk volna, hátra néztem és szíven talált Jacob csalódott pillantása. Mozdulatlanul állt, csak a remegés hullámzott végig rajta.

A kocsiban egy ideig csendben ültünk, majd Alice bátorítóan megjegyezte.

- Ne vedd magadra, tudod mi a farkasok álláspontja. A lényeg, hogy te tudod, helyesen cselekedtél. Majd lenyugszik és lesz még alkalmatok megbeszélni.

Bólintottam, de sajnos egyikben sem voltam biztos.

- Pfúúúj! Büdös korcs szagod van!- nyavalygott Rosalie, ahogy beléptem és mikor körbenéztem, mindenki arcán hasonló undort láttam.

Kivéve egyet.

Emily szemét lehunyva mélyet szippantott a levegőből, de nem utálattal, hanem szinte… élvezettel! Aztán hirtelen döbbenten rám meredt. Ez a pillantás az agyamba ívódott.

- Van bukéja, mi? A farkasok már csak ilyenek- közölte hangosan Emmett, aki nem vette észre Emily reagálását.

- Ez… farkasszag?- Egy pillanatra mintha sápadtabbá vált volna és mikor a tekintetünk találkozott, hirtelen összeállt a kép. A meglesett farkasok, az ábrándos viselkedése és az indulás előtti beszélgetésünk.

Most már mindent értettem…

9 megjegyzés:

Erzsébet írta...

Szia,elsőőő.Nagyon jó lett.Emily csak nem egy farkasba szeretett bele?És az a farkas Jacob lenne?Birnám,ha Jacob pedig bevésődne Emilybe:)Várom a folytatást.

Gigi írta...

Szia Gabica!
Most igazán nem kellett volna abbahagynod!
Iszonyatosan jó fejezet lett,nagyon élvezem minden sorát és mindig sajnálom amikor vége lesz.
Siess a következővel!!!

Liz írta...

Szia!
Jaj,nagyon tetszett! Emily kiszemelt magának egy farkast? Ejha!! Na, azért Emmett megjegyzésén jót nevettem. :D És még egy félvér?? Na meg, hogy Charlie tudta, hogy Bella nem halt meg.... Úristen,nagyon jó fejezet volt!! Imádtam!! De azért annyira sajnálom szegény Bellát.
Remélem, hamar folytatod!
Puszi,Liz

Andi írta...

Szia nagyon tetszett ez a rész is :)Már nagyon várom a következöt :)

Andi írta...

Szia nagyon tetszett ez a rész is :)Már nagyon várom a következöt :)

Névtelen írta...

nagyon de nagyon jó kis fejezet volt :D aaah nem kellett volna abbahagyni :P
várom a következőt :D

Névtelen írta...

Szioka Gabriella! Nagyon-nagyon-nagyon tetszik a történeted. Már teljesen függő lettem azt hiszem. Naponta többször is feljövök, hogy van-e friss fejezet. Csak így tovább! Gratula!
Remélem nem lesz harag belőle, de szeretném neked elújságolni hogy a MaryAnn-nel közös blogunkon a napoktól új történet lesz olvasható. ROBSTEN-es! A szerelem mindent legyőz címet viselő fic-et MaryAnn írja és napjainkban játszódik. Ha érdekel téged, vagy olvasóidat nézzetek be hozzánk. Minden régi és új olvasót szeretettel várunk!
Pusz, Kate

Maszat-moszat írta...

Sziaa... :) ha nem haragszol, kitettem a linkedet az oldalamra:)

Truska írta...

Szió:)

Emily és a farkasok...hogy ez eddig mért nem tűnt fel?:D:D:D Jacob... mostmár feszítővassal ütném le...:D Nagyon jól eltaláltad a karakterét, azt hiszem egy farkasnak ráadásul egy alfának ilyennek kell lennie.:) De nagyon idegesítő:D:D
Lisa? juuuuj, ez izgi:D:D:D NA olvasom tovább, mert felcsigáztál.:D:D

puszi,
Truska