Mindenkit szeretettel üdvözlök az oldalon.
Remélem, hogy az általam írt Twilight fanfic kellemes szórakozást nyújt minden hozzám hasonló fanatikus rajongónak.
Ne legyetek velem nagyon szigorúak, mert még nagyon kezdő vagyok!
Jó szórakozást!
Gabriella

Ui.: Természetesen minden jog Stephenie Meyert illeti! Továbbá az általam kitalált karakterek csak a képzelet szülöttei, ahogy az eredeti könyvtől eltérő események is, valós alapjuk nincs! Anyagi hasznom ebből nem származik!

2010. július 10., szombat

20. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy ennyit kellett várni az új részre! :(



Késő este volt, mire hazaértünk, mindenki a nappaliban várt ránk. Csendben figyelték, ahogy Edward támogatva bevezet és leültet a kanapéra. Éreztem a karok ölelését és a nyugtató szavakat, időnként válaszoltam a kérdésekre egy igennel vagy nemmel, de az agyam teljesen üres volt, ahogy a szívem is. Nem éreztem semmit.

Felálltam és motyogtam valamit Edwardnak, hogy egy kis időre egyedül szeretnék lenni, nyomtam egy futó csókot a szájára és kirohantam a bejárati ajtón.

Hallottam tiltakozó szavait, de most nem volt erőm vitázni. Csak menni akartam.

Tudomást sem vettem a mellettem elsuhanó fákról, ösztönösen kerülgettem az akadályokat. A határhoz érve figyeltem, hogy véletlenül se lépjek át, csak futottam az óceán felé. Egyre közelebbről éreztem a párás sós levegőt, majd a sziklákhoz érve gondolkodás nélkül vetettem magam a habokba. A hűvös víz hihetetlenül jól esett, csak úsztam a sötétben. Nem figyeltem másra, csak a testem mozgására, ahogy teljes erőből hajtom magam előre.

Nem volt úti célom, ha odaérek, tudni fogom.

A telihold ezüstös fénnyel vonta be a fodrozódó vizet, ahogy kiléptem a homokos partra. Egy percig csak hallgatóztam, de a pálmafák suhogó ágain kívül nem volt semmi nesz, és az ösztöneim sem figyelmeztettek veszélyre, ezért emberi tempóban, szinte vánszorogva indultam el a sziget belseje felé. Igen, egy sziget volt, valahol a Csendes-óceán északi részén.

Felmásztam egy sziklára és csak bámultam az éjszaka fényeit.

Elfigyeltem a gyémántként szikrázó víztükröt, ami körülölelte a kis földdarabot, mint szerető az imádott asszonyt.

Apró mosoly jelent meg a számon, mert eszembe jutott, mikor először láttam Edwardot napfényben. Istenem, milyen gyönyörű volt! Már akkor is annyira szerettem, Charlie-nak viszont már akkor is voltak fenntartásai. Azt hiszem, leginkább a tökéletessége zavarta. Pedig addig mindig rajongva beszélt a Cullenekről, amíg ki nem derült, hogy az egyik az egy szem lányát kerülgeti. Mosolyom egyre szélesedett, ahogy rájöttem, hogy nem is Edward ellen volt kifogása. Egyszerűen csak szerinte senki sem lett volna elég jó hozzám!

Hirtelen mindent más megvilágításban láttam, apát is. Felidéztem a réges-régi nyarakat, amikor csupán pár hetet töltöttem nála évente. Akkor még úgy éreztem, nem állunk túl közel egymáshoz, mert nagyon különbözünk. Pedig épp ellenkezőleg, szinte mindenben apámra ütöttem.

Hagytam, hogy elárasszanak az emlékek, amiket olyan régen elnyomtam, mert így könnyebbnek bizonyult elviselni a hiányát. Ahogyan Edward vagy a Cullenek, Charlie is hiányzott, csak a fájdalom miatt nem engedtem az érzéseknek.

Mosolyogva pörgettem vissza a fejemben a közös élményeket és nosztalgiáztam.

Éreztem a meleg napsugarakat az arcomon, de nem érdekelt az idő múlása. Már ismét alkonyodott, mikor úgy éreztem, ideje hazamennem, hiszen már a családom biztos aggódik miattam.

Egy percig koncentráltam, majd teljesen visszahúztam a pajzsom, miközben arra gondoltam, hogy mennyire szeretem Edwardot és pár óra múlva újra a karjai között lehetek.

Mosolyogva gondolkodtam azon, vajon Alice vette-e az „üzenetemet”.

Berohantam a vízbe és hátam mögött hagyva a múltam úszni kezdtem a jövőm felé.

Újra éjszaka volt, mire a házhoz értem.

Nem kellet sokat várnom, míg kicsapódott a bejárati ajtó és Edward rohant hozzám. Tekintete úgy pásztázott végig, mintha sérülést keresne rajtam. Aggódó arcát meglátva elöntött a bűntudat, ezért gyorsan hadarva magyarázni kezdtem.

- Sajnálom, nem akartam, hogy idegeskedj miattam, csak magányra volt szükségem. Nem történt bajom, jól vagyok- két oldalról kezem közé fogtam az arcát, hogy a szemébe nézhessek – Szeretlek, el sem tudom mondani, mennyire. Ne haragudj!

Nem szólt, csak nézett áthatóan, míg a tekintete lassan megenyhült és úgy csókolt, hogy beleszédültem.

Egy torokköszörülés szakított félbe és Emily kedves hangja.

- Mielőtt nagyon belemerülnétek- lépett közelebb hozzám, miután felé fordultam- figyelmeztetni szeretnélek, hogy még egyszer ne merj így elrohanni, mert ha utolérlek, szétrúgom a hátsód. Világos?- kérdezte olyan komoly arccal, hogy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy komolyan is gondolja.

- Megértettem, sajnálom, hogy megijesztettelek- nyújtottam felé a kezem, mire szorosan magához ölelt.

A háta mögé pillantva szembenéztem Alice vigyorgó képével.

- Láttam!

- Tudom- kacsintottam rá, mire Emilybe karolva visszaszökdécselt a házba.

Alice közvetlenül soha nem látja a jövőmet, csak ha más valakiében szerepelek és persze, ha hagyom neki.

Kedvesem felé fordulva vágyakozó pillantással találtam szembe magam. Mosolyogva hagytam, hogy ölbe kapva elrohanjon velem a sötét erdő felé.

Már késő délelőtt volt, mikor az átszerelmeskedett éjszaka után visszamentünk a házhoz. Alice és Emily a kis Adam-mel játszottak a kanapén, Esme a konyhából integetett felénk.

Hálás voltam, amiért senki sem firtatta előző esti eltűnésemet.

Persze volt valaki a családban, aki nem hagyhat ki egyetlen alkalmat sem a cikizésre.

- Hello, gerlepár! Hazaértünk? Már kezdtem aggódni miattatok, mivel éjszaka furcsa hangokat lehetett hallani az erdőből…- vigyorgott a fotelból Emmett.

- Kár, hogy neked nem volt jobb dolgod a hallgatózásnál- válaszoltam negédes hangon, mire összeráncolta a szemöldökét.

- Volt jobb dolgom!- morcoskodott, majd felszaladt az emeletre. Emilyhez léptem és elvettem tőle Adamot, aki vigyorogva ölelte át a nyakam.

A bekötőúton egy teherautó közeledett hangos zúgással.

- Megjött a bútor!- trillázta Alice lelkendezve, és máris parancsokat osztogatott, hogy ki mit rakjon félre, hogy helyet csináljunk az új cuccoknak. A nagy nyüzsgésben csak a csengő hangjára figyeltünk fel és Alice már ki is tárta az ajtót, amin két megtermett szállító egy kanapét cipelve sétált be.

- Jó napot! Hová tehetjük?- néztek szét a lakásban, de választ nem kaptak, mert minden vámpírszem Emilyre szegeződött, aki közvetlenül az egyik férfi mellett állt.

A döbbent csendben ő volt az első, aki felocsúdott.

- Oda az ablak alá legyenek szívesek- intett előre és azok ketten szó nélkül engedelmeskedtek. Mikor kimentek egy újabb fordulóért, mindenki fellélegzett.

- Emily, hihetetlen vagy, büszkék vagyunk rád- dicsérte meg Edward.

- Jaj, bocsi, teljesen kiment a fejemből, hogy itthon vagy- nézett sajnálkozva Alice, de Emi leintette.

- Nem is olyan nehéz, pedig elég kívánatosak - kuncogta a húgom, majd zavartan elhallgatott, mert az egyik visszatérő szállító meghallotta és széles mosolya bizonyította, hogy alaposan félreér is tette Emily szavait. Nem is vette le a szemét a csinos húgomról.

Mikor mindent lerakodtak, Alice rendezte a számlát, majd sietve becsukta az ajtót mögöttük.

Mindenki megkönnyebbült, Emily pedig büszkén húzta ki magát.

- Na, jól viselkedtem?- tárta szét a karját.

Akkortól kezdve már nem kísérgettük mindenhová, hiszen bizonyította, hogy nem veszélyes az emberekre. Elmondása szerint- amit Edward is alátámasztott- étvágygerjesztőnek találta az emberek illatát, de nem okozott gondot megállni, hogy rájuk ne támadjon.

Emily önuralmának hála Adam is visszaállt a megszokott kerékvágásba és miután újra vert a szíve, elképesztő gyorsasággal fejlődésnek indult. Mivel időnként vért is ivott, a változás szinte szemmel látható volt. Carlisle folyamatosan figyelte az egészségi állapotát és mivel semmi gondot nem talált, mindenki megnyugodott.

Edward és Jasper is szemmel tartotta a két újszülöttet, de semmi okunk nem volt kételkedni. Emi már egyedül is eljárt vadászni és ez nagyon boldoggá tette. Időnként persze családostól mentünk és Adamet is magunkkal vittük.

A hetek szinte repültek és Adamből csetlő-botló fiúcska cseperedett, majd mindenki örömére elkezdett beszélni, ami állandó szórakozást biztosított a családnak.

Egyik este –mint általában minden nap - kedvesem elhívott sétálni és én boldogan mentem, mivel a kettesben töltött órák szenvedélyének ígérete lebegett a szemem előtt. Csakhogy a házat elhagyva Edward homlokráncolása azonnal kijózanított.

- Baj van?- fordultam szembe vele.

- Nem tudom, de valami nem stimmel Emilyvel. Furán viselkedik és titkolózik. A jelenlétemben mindig igyekszik valami dalszövegre vagy regényre gondolni és feltűnően kerül is- elgondolkodva nézett rám- valami sántít körülötte.

- Attól félsz, esetleg bántott valakit? – ijedtem meg.

- Nem, nem hiszem. Akkor a szeme elárulná. De jobb lenne, ha te is figyelnél rá és talán megpróbálhatnál beszélgetni vele. Ha valakinek megnyílik, az te vagy.

Bólintottam.

És valóban, ahogy jobban megfigyeltem Emily szétszórt és visszahúzódó lett. Továbbra is sokat foglalkozott a fiával, de ezt leszámítva, mintha nem is ott lett volna. Edwarddal pedig egyenesen kerülte az érintkezést. Minden nap elment vadászni és egyre hosszabb ideig volt távol. Már nem igényelte volna a napi táplálkozást, de senki sem tette szóvá, így én sem tettem.

Amikor egy délután elindult a szokásos vadászatra, tisztes távolból követni kezdtem.

10 megjegyzés:

Erzsébet írta...

Szia,szupi lett.Kiváncsi vagyok mi lett Emilyvel,biztos találkozott valakivel.Siess a folytatással.

Liz írta...

Szia!
Ez nagyon jó lett, mint mindig! Vajon mi lehet Emilyvel? Talán találkozott egy jóképű vámpírférfival? Nagyon kíváncsi vagyok. Na, de szegény Bella! Nagyon sajnálom Charlie miatt.
Még mindig imádom a sztoridat! Puszi, Liz

andii írta...

sziaa:) nagyon jólett megintcsak:P de most végigfogom izgulni balcsit miattad:D kiváncsi vagyok mi lehet, sztem is vmi vámpírpasi van a dologban:D szoval siess:P puszi(L)

Vivieeen írta...

Nah mit titkol Emily?? szerintem is valami hapsika lehet benne:o:P de kit udja:S remélem nem olyan rossz.:)
nagyonnagyon jóó let:):)mint mindig:)
Puszii:)

Vivii írta...

Hali!

Ez nagyon jó lett!:D Bellának nagyon jót tett, hogy felidézte a régi emlékeket.:) Mikor a szállítók megjöttek én is későn kapcsoltam és csak akkor fogtam fel, hogy Emily is ott van, mikor megszólalt. Tényleg lehet valami abban az elméletben, hogy aki tudatosan készül az átváltozásra az kevésbé kívánja az emberi vért. Emi furcsán viselkedik?:O Biztos, hogy pasi van a dologban:P De pont itt abbahagyni...Hamar hozd a következőt:D
pusz, Vivii

đóri írta...

szia
nagyon jó lett, megérte várni:D
izgatottan várom a folytatást
sztem valami pasi lesz a dologban:D
puszi, đóri

alice ^-^ írta...

Hűű, nagyon király lett, vajon kivel talákozik emily, biztos bepasizott :P vároma kövi részt, izgulok :D

Gigi írta...

Megint egy jó kis fordulat!
Tuti pasi-de biztos,hogy vámpír?
Nem inkább valami jóképű farkas?
Erre már nagyon kíváncsi vagyok!
Olivér légyszi noszogatni meg masszírozni lelkiismeretesen Gabicát, mert úgy látom nélküled lelassul egy kicsit!
Erre a fejezetre is elég sokat kellett várni!
De ha biztatod meg noszogatod akkor hamarabb olvashatjuk a köv. fejezetet!
Előre is köszike!
Puszi nektek!

Gabriella írta...

Sziasztok!

Erzsébet: Hát, nem teljesen... :)

Liz: Vámpírférfi? Hááááát... :)

andii: Drága, ne haragudj, remélem, azért jól fogod érezni magad! Kellemes pihenést! :)

Vivieeen: TITOK! Még legkésőbb holnapig! :) Köszi!

Vivii: Igen, Bella gyászol- a maga módján.
Úgy gondoltam, idelye Emilyt egy kicsit szabadjára engedni, de ehhez ki kellett érdemelnie a Cullenek bizalmát: és jól vizsgázott! :)

dóri: Köszi a türelmet! :)

alice ^-^ : Köszi! Valami van, az biztos... :)

Gigi: Köszönöm! Olivért nagyon boldoggá tetted!!!
És engem is!
Puszi

PUSZI MINDENKINEK, és már készül a friss!!!

Truska írta...

Szió:)

Emily és az ő rejtélyes titka.:)
NA erre kíváncsi leszek.:) Ki tudja, lehet, hogy összejár a kívánatos bútorszállítóval.:) Am fogalmam sincs.:) Majd hamarosan úgyis kiderül.:) Örülök, hogy Adam beszél, remélem olvashatjuk néha a megnyilvánulásait.:)

A szigetes ötlet jó volt.:) Jobb helyet nem is találhattál volna, egy gyászoló vámpírnak.:)

Puszi,
Truska