27. fejezet

Bella szemszöge

- Oh, nem- nyögte Emily elgyötört hangon és támaszt keresve egy szék karfájába kapaszkodott. Szemei tágra nyíltak a rémülettől, meredten bámult maga elé.

Természetesen Jasper azonnal rákapta a tekintetét, ahogy Edward is.

- Sétálok kicsit.

Miután Emily kihátrált az ajtón és belevetette magát az erdőbe, értetlen arccal fordultak felém.

- Ez mi volt?- kérdezte meg Jasper.

Nem kellett sem érzelem-, sem gondolatolvasónak lenni, hogy megérezzék a rémületét. Persze, nem igazán értették, a farkasokkal való találkozás miért borítja ki Emit, hiszen békés tárgyalás lesz és nincs félni valója.

Ha tudnák!

Valószínűleg hamarosan meg is fogják tudni, hiszen nem sokáig lehet titkot tartani ebben a családban. Edward sértett tekintetét látva máris elfogott a lelkiismeret-furdalás, amiért kihagyom valamiből.

Mellé léptem és kézen fogva az ajtó felé húztam.

Jasperre vetett futó pillantás elég volt, hogy megszaporázzam a lépteim, ugyanis értetlen tekintettel és széttárt kezekkel állt a nappali közepén.

- Mi is elmegyünk vadászni, majd később beszélünk – szóltam hátra és már kint is voltunk az erdőben.

Szerelmem kezét el nem engedve suhantam a mi titkos rétünkre, ahol sok meghitt órát töltöttünk már el. Ha kettesben akarunk lenni, mindig ide jövünk.

Mikor Edward megértette az úti célunkat, mosolyogva gyorsított.

Odaérve azonnal a karjába kapott és olyan hévvel csókolt, ami rögtön feltüzelte bennem a vágyat. Szenvedélyesen viszonoztam a közeledését és megszűnt létezni a külvilág.

Miután kielégülve és aléltan egymás karjában feküdtünk a magas fűben, a gomolygó felhőket szemlélve, kedvesem visszatért a témához.

- Szóval mi történt Emilyvel?- kérdezte a vállam cirógatva, amitől dorombolni tudtam volna.

Kicsit gondolkodtam, hogy nem árulás-e kifecsegni a húgom titkát, de bíztam Edwardban és abban is, hogy szükség esetén támogatni fogja Emit.

- Szerelmes lett!

Kedvesem felkönyökölve nézett le rám.

- Kibe? Mikor? – mindent egyszerre akart megtudni.

Felsóhajtottam, mert sejtettem, hogy a dolognak ez a része nem fog tetszeni sem neki, sem egyik Cullennek sem.

- Hát… a vadászatok alkalmával talált egy helyet a hegyekben, ahonnét rálátni a tengerpartra és sok időt töltött ott- kerülgettem a forró kását- Egyik alkalommal meglátott valakit és megtetszett neki. Személyesen soha sem találkoztak, így a dolog elég egyoldalú…

- Oh- hanyatlott vissza mellém Edward- Szegény Emily! Tudom, mit érez. Beleszeretni egy emberbe…

Ismét az eget néztem és hallgattam, azon gondolkodva, hogyan tálaljam a kényesebb információt. Megérezhette a tépelődésemet, mert újra felkönyökölt.

- Ez nem minden, igaz?

Túlságosan is jól ismer!

- Nem- hezitáltam- Tudod, az a part nem más, mint a La Push.

Szemei elkerekedtek.

- La Push? De ugye nem lépte át a határt?- ijedt meg hirtelen.

- Nem, dehogy. Csak…

- Csak?- türelmetlenkedett, majd szinte hallottam, ahogy „leesik” neki a tantusz – Csak nem egy indián?

Bólintottam.

- Huh, hát ez elég gáz. A farkasok aligha néznék jó szemmel- dőlt vissza a fűbe.

- Aligha- nyögtem lehunyt szemmel.

Mikor felnéztem, már megint felém hajolva vizslatott.

- Kérlek, mond, hogy nem…- suttogta elgyötörten.

Szomorú mosollyal pislogtam fel rá.

- De.

- EGY FARKAS?

Lassan bólintottam.

- Ezt nem hagyhatjuk! Veszélyes, és nem csupán rá nézve. A szerződés…

- Ugyan már! Emily nem szegte meg a szerződés egyetlen pontját sem és nem is fogja! Természetesen tisztában van azzal, hogy mi forog kockán! Pont emiatt olyan nehéz neki…

Edward sóhajtott.

- Nem szabad, hogy kiderüljön. Elsősorban Emily miatt. Bele sem merek gondolni, mit szólna ehhez az alfa.

- Hát, abba én sem…- fordítottam el a fejem és lélegzet visszafojtva vártam.

- Jaj, Bella, mond, hogy nem Black az…- elgyötört hangját hallva engem is elfogott a keserűség. Annak a valószínűsége, hogy Jacob Black viszonozza egy vámpír szerelmét, 0,00000000001 %.

Arckifejezésem megadta a választ.

- Mit gondolsz, csak egy fellángolás vagy komolyabb?

Határozottan válaszoltam.

- Nagyon is komoly.

Igen, ebben biztos voltam. Ismertem már annyira Emilyt, hogy meglássam, mennyire szenved. És pont ezért fogok neki minden erőmmel segíteni, hogy boldog legyen.

Csak sajnos jelen esetben erre elég kevés esélyt láttam…

Emily szemszöge

Egy darabig csak álltam és hallgattam, ahogy lépteinek zaja a távolba vész. Aggodalommal figyeltem a farkasok vonyítását és az járt a fejemben, vajon mi történhetett? Furcsa nyomást éreztem a mellkasomban…

Féltem. Féltettem, hogy baja eshet és féltem, hogy nem láthatom viszont.

Erre gondolni sem akartam! Egyébként is, már csak pár óra és találkozunk.

Elöntött a boldogság, ahogy visszaidéztem az elmúlt perceket. Olyan fantasztikus érzés volt a közelében lenni, hogy elég volt csak rágondolni és elöntött a bizsergés.

Én buta, hogy féltem ettől a találkozástól! Nevetnem kellett az eddig átélt rettegésen.

Felnéztem a felhőkre, már késő délután volt.

Elindultam hazafelé, mikor az eső nagy cseppekben eleredt. Megszaporáztam a lépteimet, bár nem igazán zavart, hogy elázok. El kell mesélnem Bellának! És még készülnöm is kell!

Hamar elértem a házat, ahol mindenki otthon volt.

Belépve szemeim rögtön Adam-et keresték, aki Esme ölében épp egy meséskönyvet nézegetett. Ahogy meglátott, rögtön nyújtózkodni kezdett felém. Mélyen beszívtam az illatát, miközben magamhoz szorítottam.

- Anya, nézd, kutyus- mutatott egy képre a könyvben.

- Igen, nagyon szép kutyus- helyeseltem.

Ekkor nyílt a bejárati ajtó, amin Bella és Edward lépett be összeölelkezve. Szerelmes arcukat látva elégedettség fogott el. Örültem a nővérem boldogságának, hiszen mindenkinél jobban megérdemli azt. Edward mellett kivirult, mintha nem is az a nő lenne, akit megismertem.

Most már nagyon is meg tudom érteni, miért van ez így!

A levakarhatatlan mosoly kiült az arcomra, mire mindketten kíváncsian néztek rám.

- Képzeld, anya, Emmett táncolt- mutogatott Adam a pici ujjaival, elterelve a figyelmemet a gyanúsan vizslató Edwardról.

- Tényleg? Had lássuk- fordultam kíváncsian Emmett felé, aki morcosan nézett Adamra. Rosalie csilingelve felnevetett, látva férje zavarát.

- Kincsem, nem hinném, hogy közönség előtt is előadná a magánszámát- lépett oda és megsimogatta Adam fejét- Szégyenlős- súgta oda halkan, mire Emmett még morcosabb lett.

- Nem vagyok szégyenlős, csak tudom, hogy egyesek napokig ezzel cikiznének- nézett Jasperre, aki már most alig bírta visszafogni magát.

- Légyszííííí- fogta könyörgőre Adam és közben olyan ellenállhatatlan boci szemeket meresztett, hogy a nagy melák megadóan sóhajtott.

- Oké, oké- mire kimondta, Rose már be is nyomta a zenét és megszólalt egy AC/DC szám, mire Emmett érdekes vergődésbe kezdett. Ennek megfelelően mindenki hangosan nevetett, bár azt kell mondjam, egész jól mozog.

Ahogy Adam is, aki a zene ritmusára hintáztatta magát a karomon és még a fejét is ütemesen mozgatta, ahogy Emmettől látta. A szám végeztével lekéredzkedett és odatotyogott a közönség előtt meghajló Emmetthez, aki felkapta és majdnem a plafonig dobta a kacagó gyereket.

- Jó kedved van- jegyezte meg a fülembe súgva Bella.

Felé fordultam, és ha képes lennék rá, most fülig vörösödtem volna. Főleg mikor megakadt a szemem Edward elgondolkodó tekintetén és rögtön tudtam, hogy tudja.

Még egy pillantást vetettem Adam felé, aki kacagva élvezte Emmett bohóckodását, majd felindultam a szobámba, azzal a tudattal, hogy Bella a sarkamban van. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, szembefordultam vele és olyan halkan, hogy szájról olvasó képességre is szüksége volt, megkérdeztem.

- Elmondtad Edwardnak?

Sajnálkozva kezdett volna mentegetőzni, de leintettem.

- Nincs gond, azon is csodálkozom, hogy eddig képes voltál eltitkolni előle.

- Aggódott miattad.

Ez jól esett. De nem emiatt néztem vigyorogva Bellára, aki várakozva nézett rám.

- Találkoztunk- nyögtem ki boldogan.

Szemei kikerekedtek a meglepetéstől.

- Hol?

Az ágyra leülve magammal húztam és suttogva mindent elmeséltem neki. Kíváncsian figyelte minden szavamat, nem vágott közbe. Mikor befejeztem, arcán széles mosoly terült szét.

- Akkor mire várunk? Készülnünk kell, nemsokára indulunk- azzal már ki is nyitotta a szekrényajtót és turkálni kezdett benne. Hála neki és a csajoknak, bőven volt miben válogatni. Kidobált egy farmert és fölsőt, majd rám parancsolt, hogy öltözzek.

Öt perc múlva már indultunk lefelé, mikor az ajtóból még visszafordult.

- A találkozó alatt nem fogom használni a pajzsomat, hogy Edward ne legyen süket, de emiatt ne legyél zavarban. Úgyis kiderülne, hiszen Jacob fejéből kiolvashat mindent.

Bólintottam. Tétovázva rásandítottam.

- És mit szólt hozzá?

Mosolyogva megsimogatta az arcomat.

- Félt, hogy csalódni fogsz, és mivel nem tudjuk, hogyan reagálnak a farkasok, a szerződés is veszélybe kerülhet.

Nagyot nyeltem arra gondolva, hogy miattam veszélybe kerülhet a család.

Egy biztos, azt nem fogom hagyni!

Bella szemszöge

Alkonyodott, mikor a határhoz értünk. Már messziről éreztük a farkasok jelenlétét, a kis tisztáshoz érve megpillantottuk a türelmetlenül toporgó Lisat és mellette Jacobot. Hátuk mögött felsorakozva hét farkas várakozott.

Figyeltem, ahogy Jake tekintete végigsiklik rajtunk és megállapodik a hátul érkező Emilyn. A szemei elárulták izgatottságát, ami engem is mosolyra késztetett.

Az előre megbeszéltek szerint sorfalat képezve elhelyezkedtünk, míg Emily Adam-mel a karján, Esme és Rose mellett hátul maradt. Carlisle előre lépett és köszöntötte a falkát.

- Üdvözlünk titeket. Nagyon hálásak vagyunk, amiért lehetőséget adtok, hogy megismerjük az ifjú hölgyet- nézett barátságosan Lisára, aki odasétált hozzá. Néhány farkas azonnal mozdult, hogy lépést tartsanak vele, de az alfa intésére lecövekeltek, igaz, hogy ugrásra készen.

- Jó estét, Lisa Black vagyok. Nagyon örülök, hogy találkozhatunk. Nem is tudják, hogy ez milyen sokat jelent nekem- kedvesen mosolyogva végignézett a többieken is, akiket eddig nem látott.

Az egyik bokorban nagy csörtetés jelezte, hogy valaki érkezik. Kilépve egy óriásira nőtt indiánfiú lépett ki és vigyorogva felénk tartott. Jacob morcosan rászólt.

- Arról volt szó, hogy a faluban maradsz…

- Már jól vagyok, semmi gáz!- legyintett vastagon bekötözött bal karjával- ezt nem hagyhattam ki!

Azzal felém fordult és széles vigyorral az arcán intett.

- Szia, Bells! Jól nézel ki!

Elképedve figyeltem az ismerős vonásokat.

- Seth? – elképedtem, mert alig emlékeztetett a kis kajla fiúra, akit utoljára láttam.

Lelkesen bólogatott és a vigyor egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.

Közben Lisa le sem vette a szemét Adamről, aki anyja karjából szintén a lányt nézegette.

- Szóval ő lenne az?- fordult Carlisle felé, mire Jacob is közelebb lépett.

Carlisle oldalra állt, hogy utat engedjen Emilyéknek, aki bátortalanul szorosabban ölelte magához a gyereket, de lassan előreindult. Zavartan igyekezett kerülni Jake tekintetét.

- Igen, ő Adam Noah és az édesanyja, Emily White.

- Lisa- izgatottan nyújtotta a kezét Emilynek, aki tétován elfogadta, de a másikkal még jobban szorította a kicsit.

Mikor Lisa Adam felé fordult, meglepetten tapasztalta, hogy az nem rá, hanem mellette elnézve Jacobot figyeli. A sötét szemek szintén a kisfiút nézegették csodálkozva, mintha nem erre a látványra, sokkal inkább egy vicsorgó kis szörnyetegre számított volna. Sejtésem igazolásaként Edward mosolyogva rám kacsintott.

Adam hirtelen nyújtózkodni kezdett Jacob felé és nyöszörögni kezdett, mert a védelmező kezek nem engedték.

- Oda- kérlelte anyját, aki lemeredve bámult, majd ő is közelebb lépett Jacobhoz.

.A kis kezek kinyúltak és mutatóujjával megérintette Jake vállán a tetoválást, amit az ujjatlan póló nem takart.

- Mi ez? – kérdezte vékonyka hangján.

Az alfa nem zavartatta magát, úgy fordult, hogy a gyerek jobban szemügyre vehesse és mosolyogva válaszolt.

- A törzsem címere.

- Szép- jegyezte meg gyermeki csodálattal.

Seth hangosan felnevetett.

- Jó ízlése van a kiscsávónak.

Mi is nevettünk, kivéve Rosaliet, aki felmordult, de Carlisle figyelmeztető pillantására csendben maradt.

A kíváncsi farkasok közül néhány közelebb somfordált, hogy láthassák a vagány vámpírfiút.

Adam kikerekedett szemekkel nézte a hatalmas négylábúakat, majd hangosan nevetve kiabálta.

- Kutyusok.

A falkán elégedetlen moraj futott végig.

Emily rémült szemekkel kezdett mentegetőzni.

- Nem, nem, kicsim, ezek farkasok- magyarázta, majd esdeklően Jacobra nézett- a meséskönyvében nagyon megtévesztően ábrázolták a kutyákat.

Jake csillogó szemmel csak bólintott és attól kezdve nem tudott Emilyn kívül másra nézni, aki szintén megbűvölve mélyedt a tekintetébe.

Hátul a farkasok nyugtalan fészkelődésbe kezdtek és Rose elfojtott, dühös hangon magyarázott valamit Esmenek, amiből csak a korcs szót tudtam kivenni.

Carlisle értetlenül kapkodta a fejét egyikről a másikra.

- Még be sem mutattalak egymásnak benneteket…

- Már ismerjük egymást- suttogta Jacob, anélkül, hogy ránézett volna a dokira, majd kezét kinyújtva megfogta az Emilyét és nem is szándékozott többé elengedni.